-
Tiltakozás a Kőbányai Kékvirág Óvoda beolvasztása és megszüntetése ellenA Kőbányai Önkormányzat egy nagy múltú, szakmailag sikeres és elismert, a gyermekek érdekeit, fejlődését és fejlesztését szem előtt tartó intézményt, a Kőbányai Kékvirág Óvodát készül beolvadással megszüntetni látható indokok nélkül. Az óvodába járó gyerekek szüleiként értetlenül állunk e szándék előtt, és minden lehetséges módon igyekszünk megakadályozni ennek keresztülvitelét.614 a 800 AláírásbólKészítette: Réka Karvalics
-
Újabb miskolci nyílt levél a közoktatás helyzetéről.Azt sosem gondoltuk, hogy majd pont a miskolci iskolák tanáraival fognak egyeztetni az oktatás irányítói, de hogy lényegében senkivel sem, aki kritikát fogalmaz meg, az legvadabb elképzeléseinkben sem merült föl. Nem számítanak a több évtizedes szakmai szervezetek, a szakszervezetek, de még a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar sem. Ha épp arra volt szükség, akkor alapítottak helyettük/mellettük másikat. Nem tudunk tényfeltáró kutatásokról, kidolgozott programról a felfelé ívelés érdekében, nincs rendszer az egymás utáni döntésekben - sőt, az az érzésünk, az egymást követő lépések annak kényszeréből erednek, hogy a korábbi hibás döntések okozta káoszon próbáljanak meg úrrá lenni. Új alapokra helyezett oktatási rendszer kell! A jelenlegi helyzet már régóta tarthatatlan. Új évszázadban élünk több mint két évtizede: nem lehet kiindulópontnak tekinteni egy huszadik század közepi oktatási rendszert, s azt toldozgatni-foltozgatni. Vegyük már végre észre: az oktatás területén környezetünk, Európa, de a világ nagy része is elhúzott mellettünk. Már nem az a kérdés, hogy mikor fog összeomlani a magyar közoktatás, mert már javában omlik, egyes helyeken már össze is omlott. Az olyan iskolákban, ahol rendszeresen nincs kémia-, fizika-, angol-, informatika…stb. óra, ott már nincs elfogadható színvonalú oktatás! Már csak gyermekmegőrzés van. Ezekben az iskolákban a tanuló nem kapja meg a neki járó, fejlődéséhez szükséges „szolgáltatást”, eleve hátrányban lesz azokkal a társaival szemben, akik olyan szerencsések, hogy minden órájukat szakszerűen megtartják, mert nincs az iskolájukban tanárhiány. Mert igenis VAN tanárhiány, ahogyan ezt a diákok és a szülők sokasága napi szinten tapasztalja is. És miért is nincs elég tanár? Részben az eddig felsorolt, nem éppen optimálisnak nevezhető munkakörülmények miatt. Másrészt hivatásunknak az utóbbi időben soha nem látott mélységekbe zuhant társadalmi elismertsége miatt. Mi vagyunk azok, akik sokak szerint alig dolgozunk és rengeteget vakációzunk. Ha ez így van, akkor vajon azok, akik így gondolkodnak, miért nem akarnak tanárok lenni? Legyünk önkritikusak: nem vagyunk mind tökéletesek. De reményeink szerint mindenkinek az életében lehetett jelen olyan pedagógus - óvó néni, tanár bácsi -, akire szeretettel emlékszik vissza, mert megtanította írni; mert sokat foglalkozott vele, mikor gondjai voltak; mert elvitte színházba vagy kirándulni; mert jól felkészítette az érettségire; mert megértő volt vele; mert jó hangulatú órákat tartott; mert egyszer elnézett egy csínytevést… Sokfélék vagyunk. Többségünk sokat dolgozik (nagyon - hetente több mint 50 órát) a körülmények ellenére. Ezt vállalnunk csakis a gyerekekért érdemes. De ezzel visszaélni minősíthetetlen cinizmus. Sokat javítana megítélésünkön, ha a döntéshozók kommunikációja sem a sztereotípiákat erősítené. Ha úgy kezelnének minket is, mint akik diplomájukat azért kapták, mert értenek ahhoz, amit csinálnak. Nem kellene például ezt újra bizonyítani valami életpályamodellnek nevezett adminisztrációs őrület keretében. Olyan bizalommal kezelnének, mint aki képes szakmai döntéseket hozni: tanítványai ismeretében tudja, hogy mit, mikor, hogyan, milyen oktatási segédeszköz használatával tud a legjobban megtanítani. Olyannak, akire a családok legféltettebb kincsüket bízzák. Természetesen ehhez megfelelő bérek is kellenek. Felsőfokú végzettségünk van, értelmiséginek tartjuk magunkat, s ezt el is ismerik a világon mindenhol, tehát akkor minket is megillet az ennek megfelelő munkabér. A jelenlegi infláció miatt már nem csak hónap végén vannak anyagi gondjaink. Remélem, hogy azt tényleg senki nem hiszi, hogy „véget nem érő szabadságainkat” luxusutazásokkal töltjük. Pedagógus házaspároknak saját gyerekeikkel szemben van lelkiismeret-furdalása, mert náluk a nyaralás rokonlátogatásokban merül ki. Hogyan fordulhat az elő, hogy egy kezdő tanár fizetése nem éri el a garantált bérminimumot, ki kell azt arra egészíteni? Összehasonlításképpen egy nagykereskedelmi láncnál a kezdő eladók fizetése idén január 1-től 362 600 Ft (azaz 100 ezer forinttal több). Pedagógusok esetében a cafetéria és a jutalom is ismeretlen fogalmak. Még egy miniszteri elismerés is kimerül egy oklevélben és egy szál virágban(!). Így hogyan várhatjuk el, hogy lesz utánpótlásunk? Hat évet öregedtünk az első levél megjelenése óta, és ez alatt az idő alatt alig akadt fiatal kolléga, aki az azóta nyugdíjba vonultak helyébe lépett volna. Nem véletlen: ilyen „röhejes” fizetésre kevesen vágynak. 2013-ban kaptunk utoljára alapbéremelést (évekig elhúzva, több részletben, így lehetett azt kommunikálni a társadalom felé, hogy a pedagógusok már megint, már megint…). Ezért kilenc év után most ne utalgasson senki arra a 9 % körüli megalázó pótlékra, amit a mi közösségeink is visszautasítottak, ennek ellenére mégis döntöttek róla. Nem alamizsnát kérünk! És a munkánkat segítő kollégák (oktatástechnikusok, rendszergazdák stb.) fizetése még a miénknél is gyalázatosabb! Azonnali együttgondolkodást szeretnénk az oktatásról, és megoldásokat, melyek már most is irdatlan nagy késésben vannak. SEGÍTSÉG! Minden gondolkodó, jószándékú honfitársunktól ezt várjuk! Mert a helyzet drámai. Nem kérünk viszont a megbélyegzésből, mert ki merjük mondani a véleményünket. Mert mi továbbra is TANÍTANI akarunk! Megbecsülten - mind erkölcsileg, mind anyagilag. A tanári szobákban jó hangulat csak akkor lesz újra, ha azt látjuk, értelme van a munkánknak. Arra tanítjuk gyerekeinket, amire kell, ami elvárható a harmadik évezred elején: problémamegoldásra, együttműködésre, elfogadásra, önfejlesztési igényre és képességre, szorgalomra, kitartásra, demokráciára, önkifejezésre, kritikus gondolkodásra… Mert csak így születnek nagy dolgok, melyek előrébb viszik az országot, a világot. Miskolc, 2022. február 03. Közel 200, miskolci, állami fenntartású gimnáziumban dolgozó tanár2 508 a 3 000 AláírásbólKészítette: Miskolci tanárcsoport
-
Nyelvvizsga mentesség 2022 nyaráig végző egyetemistáknakIndokaink a nyelvvizsga amnesztia meghosszabbítására: - 2021. aug. 31 előtt már jó pár hónappal már nem voltak lezárások, mégis mindenki nyelvvizsga nélkül megkapta a diplomát. - 2005-ig azaz 15 évre visszamenőleg kapta meg mindenki a diplomát nyelvvizsga nélkül. Tehát azok is, aki a járvány előtt pl.: 13 évvel diplomáztak és akkor semmiféle vészhelyzet nem volt. Jelenleg vészhelyzet van, mégsem hosszabbították meg az amnesztiát. - A korlátozásoknak vannak utóhatásai: Sok diáknak csökkent a bevétele, mert nem tudott dolgozni a korlátozások alatt, mert fel kellett élnie a félretett pénzét. Sok diákot megviselt a távoktatás, többlet feladatokat rótt rájuk az új helyzethez való alkalmazkodás. Sokan nem tudtak külön tanárhoz, nyelvtanfolyamra járni a korlátozások alatt és ezt a kiesett időt, még nem tudták pótolni. - Igazságtalan, hogy 15 évre visszamenőleg mindenki megkapta nyelvvizsga nélkül a diplomát, de akik pl.: keresztfélévesek és ugyan akkor kezdték az egyetemet, mint akik 2021 nyarán végeztek, csak éppen 7 féléves a képzésük, azok már nem kapják meg, pedig még javában vészhelyzetben diplomáznak. - Vészhelyzet van és a több száz ezer Ft-ba is kerülhet a nyelvvizsga felkészülés, a felnőtt életüket kezdő diákoknak egy járványhelyzetben nem feltétlenül erre kellene költeniük. - A kormány (pl.: Dr. György István) 2 héten keresztül azt kommunikálta, hogy meghosszabbítják a nyelvvizsga amnesztiát. Magyarország Kormánya facebook oldalra is kikerült, csak később átírták a postot - 15-én még ez volt kiírva a kormány posztjához: "- a felsőoktatási hallgatók továbbra is nyelvvizsga nélkül kaphatnak diplomát," 16-án pedig már ez: "- a 2021. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett felsőoktatási hallgatók továbbra is nyelvvizsga nélkül vehetik át diplomájukat,"5 144 a 6 000 AláírásbólKészítette: 2022 Petíciók
-
Védjük meg az oktatást! Csatlakozzunk a sztrájkhoz! Támogassuk a sztrájkolókat!Szülők, pedagógusok, oktatásban dolgozók, diákok, a gazdasági élet szereplői – és minden magyar állampolgár: bennünket és a gyermekeinket is közvetlenül fenyegeti mindaz, ami ma az oktatásban történik! FRISS! Súlyosan korlátozza az oktatásban dolgozók jogait a Nemzeti köznevelésről szóló törvény 2022. május 24-én elfogadott módosítása! Az oktatás amúgy is páratlan válságban van, rég nem tiltásokra, büntetésekre és szigorra van szükség megmentéséhez, hanem forrásokra, együttműködésre, szakmai megoldásokra! A frissen elfogadott módosításokat a pandémiára hivatkozva, ideiglenesen, rendeleti úton vezették be – ezeket most törvénybe ágyazva véglegesen megakadályoznák a hatékony, érezhető sztrájk lehetőségét a teljes ágazatban. Erről bővebben: https://nedolgozzingyen.hu/2022/05/19/a-kormany-vegleg-elvenne-a-sztrajkjogot-az-oktatasban-dolgozoktol/ Arról, hogy a köztársasági elnököt kérjük, hogy normakontrollra küldje e súlyosan jogkorlátozó törvényjavaslatot: https://nedolgozzingyen.hu/2022/05/26/kerjuk-az-allamelnokot-kuldje-alkotmanybirosagi-normakontrollra-a-sztrakjogfoszto-torvenyt/ A közoktatásban, szakképzésben dolgozók január 31-i szervezték első, figyelmeztető sztrájkjukat, amit március 16-án határozatlan idejű munkabeszüntetés követett. A petíció aláírásával álljunk a sztrájkolók közé! Jelezzük a döntéshozóknak, hogy elég volt: itt az ideje megállítani azt a rombolást, ami az elmúlt években jellemezte az oktatást! A bérek a garantált bérminimum szintjén egyensúlyoznak, a feltételek egyre tragikusabbak – a kormány már szinte csak gyermekmegőrző helyekként tekint az állami oktatásra. Az ágazatban dolgozók többségének napi megélhetési és lakhatási gondjai vannak. A nyomorúságos fizetések mellett az állam a túlórákat sem hajlandó kifizetni. A pályára nincsenek új belépők: a tragikus feltételek elriasztják a fiatalokat attól, hogy ezt a hivatást válasszák. Eljutottunk oda, hogy ma már képesítés nélkülieket toboroznak tanítani az állami iskolák! Ha nem sikerül megállítanunk az ámokfutást, saját gyermekeinket fosztjuk meg az esélytől: a jövőbeli boldogulás, a tudás által kibontakozó, teljes élet lehetőségétől! Ha nem állunk a sztrájkolók mellé, azt írjuk alá, hogy a jövőben az egyszeri állampolgárnak csak súlyos tízmilliókért lesz elérhető olyan oktatás, amivel a gyermekünk lehetőséghez juthat! Szülők, pedagógusok, diákok, oktatásban dolgozók! Magyar állampolgárok! Oktatásban érdekeltek! Ne hagyjuk! Írjuk alá a petíciót! Bővebben a sztrájkról, a követelésekről, a következő cikkekben olvashatsz: https://nedolgozzingyen.hu/2021/12/17/sztrajk-jan31-marc16/ https://nedolgozzingyen.hu/2022/01/15/oktatasban-dolgozok-most-alakitsatok-meg-a-helyi-sztrajkbizottsagokat/ https://pedagogusok.hu/hirek/itt-az-ideje-a-figyelmezteto-sztrajknak/70 424 a 75 000 AláírásbólKészítette: Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete | Pedagógusok Szakszervezete
-
Azonnali online oktatásra álljon az összes iskola az új delta variáns veszélye miattVédjük meg egymást és gyerekeinket. Az új delta variáns mindenkire nagy veszélyt jelent. A 4. hullám elképesztően berobbant. Tegyünk a biztonságunkért.30 a 100 AláírásbólKészítette: Barnabás Király
-
Vízisport rekreációs tevékenységeket a balatoni iskoláknakCsatlakozz, hogy a balaton környéki iskolás gyerekek vizisportolhassanak az iskolák testnevelés óráin, kora tavasz és késő őszi hónapokban.87 a 100 AláírásbólKészítette: Balázs Somogyvári
-
Vészhelyzet van, érzitek?- A gyermekeink érdekeinek és jövőjének megalapozása miatt. - Ha eleged volt a kizsákmányolásból. - Ha eleged volt a megalázottságból. - Ha nem akarsz a hatalom kiszolgálója lenni. HA EGYETÉRTESZ VELÜNK, ÍRD ALÁ! Ne feledd! Ha együtt léPSZ, többre mész!7 172 a 8 000 AláírásbólKészítette: Pedagógusok Szakszervezete (PSZ)
-
Otthont a diákoknak, szabadságot az egyetemeknek!A kormány – a vírushelyzet ürügyén bevezetett rendkívüli felhatalmazással visszaélve – gyökeresen új helyzetet teremtett a magyar felsőoktatásban. Az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú ágazat fenekestől való felforgatását elkapkodva, szakmai és társadalmi egyeztetés és hatástanulmányok nélkül hajtották végre. Petíciónk a statáriális átalakítás három egyértelműen káros elemét veszi célba. A Diákváros felépítése az Orbán-rendszer sokak által támogatható elképzelése volt. A magyar felsőoktatásban ma sokkal kevesebben tanulnak, mint tíz vagy tizenöt éve. Különösen jelentősen esett vissza a hátrányos helyzetű, falvakból, kisvárosokból jövő hallgatók száma. Ennek egyik oka az, hogy - főleg Budapesten - elviselhetetlenül megemelkedtek a lakhatási költségek. Annak pedig, hogy Budapesten alig-alig van igazi egyetemi élet és egyetemi közélet, az egyik oka a megfelelő terek, helyszínek, intézmények hiánya. A Diákváros sok mindenen segíthetne – de az, ami a Fudan felépítése esetén megmarad az eredeti tervekből, semmire nem elegendő. Követeljük a Diákváros eredeti koncepció szerinti felépítését! Elfogadhatatlan, hogy a Fudan Egyetem budapesti campusa magyar közpénzből visszafizetendő, horribilis kínai hitelből, kínai munkával jöjjön létre. Ráadásul még a működtetési költségek egy része is a szűkös magyar felsőoktatási költségvetést terheli majd. A magyar adófizetők pénzén olyan intézményt akarnak létesíteni, amely a magyar diákok 99%-a számára teljesen elérhetetlen a magas tandíjak miatt. A magyar felsőoktatási intézmények pedig az oktatókért és a kutatási támogatásokért folyó versenyben olyan versenytársat kapnak, amellyel szemben semmi esélyük nem lesz. Követeljük a Fudan Hungary egyetem létrehozásának azonnali leállítását, és az erre szánt támogatás átcsoportosítását a magyar felsőoktatásba! A közelmúlt legnagyobb átalakítása az állami felsőoktatási intézmények alapítványi kezelésbe adása volt. Az alapítványi kuratóriumok sokkal erősebb jogokat kaptak az egyetemek életének irányításában, megszüntetve az egyetem és egyetem választott vezetői testületeinek autonómiáját. A kuratóriumok összetételébe az egyetemeknek beleszólása nem volt, a kurátorok a gazdasági ügyeket kivéve semmilyen felelősséggel nem tartoznak senkinek. Olyan hűbéresek, akikre a kormányfő egy egysíkú ideológia érvényesítését bízta. Az egyetemek oktatói elveszítik közalkalmazotti státuszukat, teljesen kiszolgáltatott, egyik napról a másikra lecserélhető feladatvégrehajtókká válnak. A nem kifizetődő területek – például a tanárképzés – háttérbe szorulnak, a kritikai szellem kihal. Mindez azt vetíti előre, hogy az egyetemeken egyrészt a jövedelmezőség, másrészt az engedelmesség kerül előtérbe a tudomány szabad művelése és elsajátítása helyett. Kiderült, hogy a csábító ígéreteknek (európai pénzekből segített óriási fejlesztések és az állami támogatásból fedezendő béremelések) semmi alapjuk nincs, így végképp itt az ideje, hogy megállítsuk a rombolást. Az egyetemek fenntartásának lehet jobb modellje, mint az állami fenntartás, de az csak az elképzeléseknek az összes érdekelt bevonásával folytatott kidolgozásán alapulhat és nem szolgálhatja egy szűk csoport politikai érdekeit. Követeljük az állami felsőoktatás visszaállítását, az eddigi „alapítványosító” törvények megsemmisítését!161 a 200 AláírásbólKészítette: András Máté
-
A töri érettségi sem volt olyan egyszerű, mint kellett volna lennieHogy miért fontos? Végülis csak úgy kb. 70.000 végzős jövője és egyetemre/főiskolára való felvétele múlik rajta. Mert gyökerek voltak és úgy ítélték meg, hogy a majd' 2 év otthon töltött idő és egyedül tanulás után egy olyan érettségit nyomhatnak le a torkunkon, mint amit idén sikerült véghezvinniük.(Ami megsúgom, egy történelemhez értő ismerősöm szerint is nem volt más, mint szín tiszta kib*szás!)9 a 100 AláírásbólKészítette: Lili Besenyői
-
Ne legyen iskola a felső tagozatosoknak és a középiskolásoknak!Az egészség a legfontosabb. Az online oktatás tökéletesen működik, nem szeretne senki sem megbetegedni. Eree a pár napra már felesleges megnyitni az iskolákat!18 a 100 AláírásbólKészítette: Nóra Kovács
-
Évjáratszorzót kérünk az ÉRETTSÉGIZŐKNEK 2021Mert azok a diákok, akik az idei érettségi vizsga eredményei alapján felvételiznek, hátrányban vannak azokkal szemben, akik előző években felvételiztek vagy jövőre (reméljük, a COVID eltűnik) felvételiznek. A COVID érettségizőknek az igen hosszú on-line oktatás miatt nehezebben ment az ismeretek elsajátítása, ami a próba érettségiken be is bizonyosodott. Gyakran ötös tanulók hármas eredményeket érnek el. Ha a diákok azzal a tudattal ülnek be a vizsgára, hogy a hátrányt kompenzálandó támogatást éreznek, talán nyugodtabban írják azt meg és ez is emelheti az eredmény szintjét. A COVID érettségi így a kompenzációnak köszönhetően nem lesz negatív bélyeg akkor sem, ha esetleg a most érettségizők csak 2-3 év múlva tanulnának tovább. Szóval...legyünk egy kritikus tömeg, akire már érdemes odafigyelni. Jó egészséget, sikeres vizsgát és NYUGI!52 a 100 AláírásbólKészítette: Gyenis Anett Valéria
-
- ,,Együtt a diákokért,pedagógusokért, Együtt a magyar emberekért-"A koronavírus miatt egyre több a fertőződés,halálozás. A mutánsok elterjedése miatt már a fiatalok is veszélyben vannak.Amerikában már fiatalok ezrei kapják el a koronavírust.Csoportosulás nem engedhető meg.Ha most kinyitná (Tisztelt Orbán Viktor) az iskolákat ,elindíthatná a 4.hullámot.2 hónap van hátra az iskolából,eddig is kibírtuk online módon történő oktatást,ezután is bírni foglyuk. Majd szeptemberbe nagyobb átoltottsággal,immunitással induljunk újra ,,biztonságosan,, .Foglyunk össze magyarok juttassuk el a Magyar Kormány felé ,,Együtt a diákokért,együtt a pedagógusokért" Hajrá Magyarok!156 a 200 AláírásbólKészítette: Martin Báló