• Mohácson szükség van a gyermekosztály fekvőbeteg-ellátására!
    Amikor egy gyerek olyan súlyosan megbetegszik, hogy kórházi ellátásra szorul, a szülőknek nem azzal kellene foglalkozniuk, hogyan jutnak el egy másik városba, miből fizetik az utazást, vagy ki vigyáz addig az otthon maradt testvérekre. Nem minden családnak van autója, és nem mindenki engedheti meg magának a rendszeres utazást. Egy beteg gyereknek pedig nemcsak megfelelő orvosi ellátásra van szüksége, hanem arra is, hogy a szülei mellette lehessenek. A gyermekek biztonsága nem függhet attól, hogy melyik településen élnek. A szülőknek pontosan tudniuk kell, hogy szükség esetén hová fordulhatnak, és hogyan jut gyermekük időben megfelelő ellátáshoz. Ha mohácsi gyermekosztály működését szakemberhiány vagy finanszírozási nehézségek akadályozták, akkor ezekre a problémákra kell megoldást találni.  Pontosan tudjuk, hogy az egészségügy helyzete nehéz. De egy kórházi osztály megszüntetésének következményeit nem lehet egyszerűen a családokra hárítani. A döntéshozók feladata, hogy megkeressék a megoldásokat, és minden gyermek számára – lakóhelytől és a család anyagi helyzetétől függetlenül – biztosítsák az elérhető, biztonságos egészségügyi ellátást. Azt szeretnénk, hogy Mohácson is megteremtsék a biztonságos, helyben elérhető kórházi gyermekellátás feltételeit. Mert a gyermekek egészsége nem mérhető forintokkal! Kérjük, írd alá a petíciót! 
    366 a 400 Aláírásból
    Készítette: aPont Mohács
  • Az ME/CFS-ben szenvedő betegek helyzete Magyarországon
    Alulírottak a következőkkel fordulunk az egészségügyi miniszterhez, egyúttal kérjük a szociális és családügyi miniszter közreműködését azokban az intézkedésekben, amelyek a betegek megváltozott munkaképességének elismerését, jövedelembiztonságát és szociális védelmét érintik: 1) Egy valóban naprakész, a nemzetközi szakirodalmat és kutatásokat felhasználó egészségügyi szakmai irányelv kidolgozását kérjük. Az Orvosi Hetilapban publikált, valótlanságokat állító, fizetős cikként megjelent konszenzus-állásfoglalást teljesen alkalmatlannak tartjuk arra, hogy az alapján a betegek diagnosztizálása, kezelése, gondozása egységes és a jelenlegi tudományos ismereteknek megfelelő szakmai szinten történjen. Ez mind az orvosszakma, mind a betegközösség érdeke. 2) Külön szeretnénk szót emelni a súlyos és nagyon súlyos betegek érdekében, akik különösen ki vannak szolgáltatva: jelentős részük teljesen ágyhoz kötött, súlyos fény-, hang- és egyéb ingerérzékenységtől szenvednek, ami nagyon megnehezíti, hogy terhelés utáni rosszullét kiváltása nélkül jussanak orvosi ellátáshoz. Véleményünk szerint az egészségügyi szakmai irányelv kidolgozásakor külön hangsúlyt kell kapnia, hogy az orvosi ellátásban ezek a betegek különleges bánásmódot igényelnek. 3) Kezdeményezzük az ME/CFS-szel kapcsolatos, tudományos bizonyítékokon alapuló továbbképzések országos megszervezését, különös tekintettel a terhelés utáni állapotromlás (PEM), az energiabeosztás (pacing) alapvető jelentőségének felismerésére, valamint a korszerű tünetkezelési lehetőségekre. 4) Szorgalmazzuk hazai tudományos konferenciák és kongresszusok szervezését, nemzetközileg elismert kutatók és klinikai szakemberek bevonásával, továbbá a magyar orvosok külföldi szakmai rendezvényeken való részvételének támogatását. Elengedhetetlennek tartjuk Magyarország aktív bekapcsolódását a nemzetközi ME/CFS-kutatási programokba és klinikai vizsgálatokba. 5) Kezdeményezzük, hogy az ME/CFS az egyetemi orvosképzésben, a szakorvosképzésben és a háziorvosok továbbképzésében is megfelelő hangsúllyal jelenjen meg. 6) Sürgetjük az ME/CFS-re specializálódott, multidiszciplináris ellátóközpontok létrehozását Magyarországon, amelyek biztosítják a betegség szakszerű diagnosztikáját, a társbetegségek felismerését, a tünetek kezelését és a betegek hosszú távú gondozását. Követendő példaként szolgálhat a szomszédos Ausztria, ahol Bécs városa 2026 októberében bejelentette egy új, ME/CFS-ben és más poszt-akut infekciós szindrómákban (PAIS) szenvedő betegek ellátására szakosodott központ létrehozását. 7) Kezdeményezzük az ME/CFS-ben szenvedő betegek munkaképességének és szociális biztonságának rendezését. Kérjük, hogy a betegség következtében kialakuló, tartós funkcionális korlátozottságot, a terhelés utáni állapotromlást (PEM), valamint a mindennapi életvitelre és a munkavégzésre gyakorolt tényleges hatásokat a megváltozott munkaképesség megállapítása során megfelelő súllyal vegyék figyelembe. Szükségesnek tartjuk olyan értékelési és eljárási gyakorlat kialakítását, amely figyelembe veszi az ME/CFS sajátosságait, a betegek ingadozó terhelhetőségét, valamint azt, hogy a túlzott fizikai vagy szellemi megterhelés állapotromlást okozhat. Szorgalmazzuk, hogy a munkáltató adott esetben kötelezhető legyen az otthonról végezhető munka felajánlására, amennyiben ezt a végzett munka jellege lehetővé teszi. 8) Kérjük továbbá, hogy az ME/CFS-ben szenvedő, munkavégzésre nem vagy csak jelentősen korlátozottan képes betegek számára biztosítsák a megfelelő jövedelembiztonságot és szociális védelmet. Ennek keretében vizsgálják felül a meglévő ellátásokhoz való hozzáférés feltételeit, és szükség esetén alakítsanak ki olyan támogatási formákat, amelyek azok számára is valódi segítséget nyújtanak, akik betegségük súlyossága miatt nem tudnak dolgozni, ugyanakkor a jelenlegi jogosultsági feltételek alapján nem részesülnek megfelelő ellátásban. Különös figyelmet kérünk a munkaképtelenné vált, önellátásukban korlátozott, valamint a rendszeres gondozásra szoruló betegek helyzetére. Az ME/CFS felismerésének, kutatásának és megfelelő egészségügyi ellátásának biztosítása nem csupán orvosszakmai kérdés, hanem alapvető társadalmi és népegészségügyi érdek is. A nemzetközi kutatási eredmények, a betegség súlyos életminőségi és gazdasági következményei, valamint a szomszédos országokban megvalósuló ellátásfejlesztések egyaránt indokolják, hogy Magyarország mielőbb konkrét intézkedéseket tegyen az ME/CFS-betegek helyzetének javítása érdekében.
    863 a 1 000 Aláírásból
    Készítette: Szabolcs Keszthelyi
  • Biztonságos címkézést az allergiásokért: reformot a „nyomokban tartalmazhat” jelölésre!
    Miért van szükség a változásra? – Egy érintett család története: A jelenlegi szabályozási hiányosságok közvetlen egészségügyi kockázatot és mindennapos, súlyos életminőség-romlást jelentenek a betegek számára. Az, hogy ez a probléma mennyire valós és kézzelfogható, a saját családi példánkon keresztül is pontosan látszik.  Kislányomról 9 éves korában derült ki egy vérvétel és biopszia során, hogy cöliákiás (gluténérzékeny). Látható külső tünetei nem voltak, de az IgA antitest értéke 100 felett járt. Ekkor egy kiküldetés miatt az Egyesült Államokban éltünk. Az ottani szigorú hatósági (FDA) szabályozásnak, a gyártók egyértelmű jogi felelősségének és a tiszta címkéknek köszönhetően egyetlen év alatt a kislányom IgA értéke a kritikus szintről lecsökkent az egészséges 5-ös értékre. Bár rengeteg helyen jártunk és éttermekben is ettünk, a címkék és a keresztszennyeződésre vonatkozó figyelmeztetések megbízhatóak, átláthatóak voltak a vásárlás pillanatában.  Miután hazaköltöztünk Magyarországra, a kislányom egészségügyi értékei az itteni közétkeztetés és a „Nyomokban tartalmazhat” sorok kaotikus hiánya miatt azonnal romlani kezdtek. Annak ellenére, hogy szigorúan betartottuk a szabályokat, a javulást csak úgy tudtuk újra elérni, hogy teljesen felhagytam a késztermékek vásárlásával: ma szinte kizárólag én főzök rá otthon, alapanyagokból, és csak olyan dolgokat veszünk meg, amin szerepel a hivatalos gluténmentes felirat. Egy év telt el a hazaköltözés óta, és még mindig nem tartunk ott egészségileg, mint az USA-ban. Ott egyszerű volt: elolvastam a címkét, és tudtam, mi a biztonságos. Itt állandó küzdelem a mindennapi bevásárlás.  A piac és a jelölések jelenlegi tarthatatlan állapota: Jelenleg a magyar boltokban például egy csemegeuborka, ketchup, margarin, rágó, ízesített joghurt vagy akár egy torokfertőtlenítő nyalóka előtt állva a szülő tehetetlen. Hiába állítja egy gyógyszerész vagy egy gyártó honlapja, hogy a termék „jó”, ha a valóságban ugyanazon a gyártósoron gluténos terméket is előállítanak, de ezt a címkén nem kötelező feltüntetni. A fogyasztónak a vásárlás pillanatában esélye sincs megbizonyosodni a biztonságról; ehelyett az internetet kell bújnia, vagy e-mailekben, telefonon kell vadásznia a gyártók nyilatkozatait. Mivel a lányomnak nincsenek látható tünetei, nálunk csak a féléves vérvételen derül ki, hogy a jelölések hiánya miatt hibáztunk-e.  A jelenlegi uniós és hazai gyakorlat kaotikus és veszélyes:  • Sokan jogi védőbástyaként (önfedezésből) minden termékre ráírják a „nyomokban tartalmazhat” figyelmeztetést, ami indokolatlanul szűkíti a betegek amúgy is korlátozott lehetőségeit. • Mások egyáltalán nem tüntetik fel a kockázatot, ami a súlyos allergiások (pl. anafilaxiás sokkra hajlamosak) számára közvetlen életveszélyt jelent. • A külföldi termékek magyar fordításainál rendkívül gyakori, hogy egyszerűen lehagyják a szennyeződésekre vonatkozó figyelmeztetéseket. Minden állampolgárnak és betegnek joga van tudni a vásárlás pillanatában, hogy mit tartalmaz, illetve a gyártási folyamat során mivel szennyeződhetett az adott élelmiszer.   Kérjük Önöket, hogy mint az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium minisztere, az élelmiszergazdaságért, -kereskedelemért és -műveltségért felelős államtitkára, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság elnöke, álljanak a magyar allergiás és cöliákiás betegek és családjaik mellé, és kezdeményezzék ezt a létfontosságú reformot az Európai Unió döntéshozó szervei előtt, valamint szigorítsák a hazai ellenőrzési mechanizmusokat!  
    1 989 a 2 000 Aláírásból
    Készítette: Melinda Árkosi
  • A gyógyszer nem luxus, még a pszichiátriai sem!
    A papírmunka és a protokoll nem befolyásolhatja más emberek életminőségét. Támogatandó és felülvizsgálandó problémáktól hemzseg a magyar egészségügyi ellátás, legfőképpen a pszichiátriai állapotok és betegségek esetében. Ne befolyásolja mások autonómiáját vagy pszichés jóllétét a gazdasági és politikai döntések halmaza, mindig a beteg érdeke és jólléte az első!
    112 a 200 Aláírásból
    Készítette: Kamilla Tóth
  • Tegyük emberségesebbé és felkészültebbé a magyar szülészeti ellátást!
    💡 Miért indítottam el ezt a kezdeményezést? Azért, mert egyre több nő történetével találkozom, amelyekben ugyanazok a problémák térnek vissza: bizonytalanság, elégtelen tájékoztatás, kiszolgáltatottság, magára hagyottság, megalázó bánásmód, feldolgozatlan trauma és az az érzés, hogy a szülés során nem mindig partnerként, hanem elszenvedőként vannak jelen. Nem gondolom, hogy minden szülés ilyen. És azt sem gondolom, hogy minden egészségügyi dolgozó hibás lenne. Éppen ezért nem hibást keresek, hanem olyan változásokat szeretnék kezdeményezni, amelyek egyaránt szolgálják az anyák, a gyermekek és az egészségügyi dolgozók érdekeit. A kezdeményezéshez kapcsolódóan egy releváns Facebook-közösségben szavazást indítottam arról, hogy mi hiányzik leginkább akkor, amikor egy nő kimondja: „Félek a szüléstől.” A szavazás eredménye: 1. Pontos információ a rendszer oldaláról – 70% · 403 szavazat (például szülészorvosoktól, szülésznőktől) 2. Egy őszinte beszélgetés – 18% · 110 szavazat 3. Megnyugtatás – 8% · 50 szavazat „Ne aggódj.” „Mindenki túléli.” „Azonnal kárpótol a baba.” 4. Nyílt beszéd az apák szerepéről – 4% · 21 szavazat A szavazás nem reprezentatív kutatás, hanem egy Facebook-közösségben végzett felmérés. Mégis figyelemre méltó, hogy a több mint 580 válaszadó 70%-a nem egyszerű megnyugtatást, hanem pontos információt jelölt meg legfontosabb hiányként. A szavazás alatt számos kismama és anya osztotta meg velem a saját szüléstörténetét, félelmeit és tapasztalatait. Ezekből a történetekből egy visszatérő kép rajzolódott ki:  a nők szeretnék érteni, hogy mi történik velük, szeretnének kérdezni, megfelelő tájékoztatást kapni, és érdemi módon részt venni a saját ellátásukkal kapcsolatos döntésekben. Ez a petíció ezekből a tapasztalatokból és igényekből indult ki. Nem tökéletes rendszert szeretnénk. Egy emberibb, felkészültebb és átláthatóbb rendszert szeretnénk, amelyben a biztonság nem a vak bizalomra épül, hanem tudásra, megfelelő tájékoztatásra, szakmai együttműködésre és kölcsönös tiszteletre.
    33 a 100 Aláírásból
    Készítette: Petra Répás
  • Korszerűsítsük a pszichológus szakmát Magyarország hatékonyabb mentális egészség támogatásáért!
           A pszichológus szakmán belül és a társszakmák között is ezidáig a megosztottság, az érdekellentétek, a kompetencia- és hatalmi harcok, valamint a rivalizáció volt előtérben - segítő szakmáinkhoz nem méltó módon. A KÁMEPSZ Csoport kinyílvánítja, hogy értéknek tekinti és támogatja a szakmánkon belüli és kívüli együttműködést és az egymás iránti tiszteletet. Úgy gondoljuk, hogy a magyarországi mentális egészség támogatásánák hatékony újragondolásához a különböző segítő szakmák és területek közötti - az egészségügyi, az oktatási, és szociális terület -  horizontális, párbeszéd alapú együttműködésére van szükség. A legfontosabb társ-szakmáinkkal való pozitív, szoros együttműködésre van szükségünk egy kompetencialépcsőkből álló, jól működő rendszer kialakításához, amiben kompromisszumkészen állunk a hatékonyabb eredményért: orvosok, ápolók, pedagógusok, oktatók, kutatók, gyermekvédelemben dolgozók, szociális munkások és szociálpedagógusok, mentálhigiénés szakemberek, coachok. Az ebben való részvételre az oktatásban, a szociális szférában, az egészségügyben és más - igazságügyi pszichológiai, munka- és szervezetpszichológia, kutatás - területeken dolgozó pszichológusok készen állnak. Nyílt levelünkkel nem a szembenállást, hanem a közös gondolkodást kívánjuk elősegíteni. Bízunk benne, hogy javaslataink érdemi szakmai párbeszédet indítanak el, és hozzájárulnak egy olyan mentális egészségügyi rendszer kialakításához, amelyben a pszichológusok tudása a társadalom javát a lehető legnagyobb mértékben szolgálhatja.  A szakmánkat érintő problémák és a kéréseink indoklása az alábbi honlapon érhető el:  https://sites.google.com/view/kamepsz  Az aláírásoddal jelezheted, hogy egyetértesz a nyílt levél tartalmával. Indoklást is írhatsz, milyen tapasztalat miatt írod alá, illetve kiegészítheted az aláírásodat. Maradjunk kapcsolatban! Ha szeretnél értesülni a szakmát érintő fejleményekről, a KÁMEPSZ Csoport további tevékenységeiről, az e-mail cím megadásával felveszünk a levelezőlistánkra. Az e-mail címet az alábbi Google Forms felületen lehet megadni:  https://forms.gle/kH2emsZLwP66oqhHA A Kompetens, Átlátható, Megbecsült, és Együttműködő Pszichológus Szakmáért Csoport (KÁMEPSZ) [email protected]
    4 720 a 5 000 Aláírásból
    Készítette: KÁMEPSZ Csoport
  • Működő, tiszta lifteket a szolnoki Hetényi Géza Kórházba!
      Egy megyei kórházban alapvető követelmény a megbízhatóan működő és fertőtleníthető lift. Vészhelyzetben (például újraélesztés vagy sürgős műtétre szállítás) minden elvesztegetett perc számíthat. Jelenleg egy hétemeletes épületben akadályozott a vizsgálatokra szállítás, a betegbiztonság, a látogatás, a kapcsolattartás. A hatékony fertőtlenítés hiánya tovább növelheti az egyébként is magasan szárnyaló kórházi fertőzések számát, amely nem csak a betegeket hanem a dolgozókat is veszélyezteti és a dolgozói létszám ideiglenes csökkenését is okozhatja.  
    36 a 100 Aláírásból
    Készítette: aPont Szolnok
  • Egészséges óvodai étkeztetést a gyermekeinknek!
    Gyermekeink, családaink egészsége a legfontosabb, aminek egyik jelentős részét a helyes táplálkozás teszi ki.  Az óvodai étkeztetés megalapozza, befolyásolja  jelen és jövő étrendünket. Gyermekeink napi élelmük jelentős részét az óvodában fogyasztják el. Az itt kialakuló ízpreferenciák és étkezési szokások hosszú távon meghatározzák az egészségüket. A túlzott cukorfogyasztás és az erősen feldolgozott élelmiszerek rendszeres jelenléte hozzájárulhat az elhízáshoz, a fogászati problémák és anyagcsere-zavarok kialakulásához. Teremtsük meg a helyes mintát az egészséges táplálkozáshoz. Csatlakozz hozzánk! Segítsd aláírásoddal és a petíció terjesztésének segítésével felelős szülői kezdeményezésünket, hogy gyermekeink kiegyensúlyozott, természetes alapanyagokra épülő étrendet kaphassanak!  
    384 a 400 Aláírásból
    Készítette: Péter Simor
  • Újra legalizálni a stresszoldó lebegtetést a Dagály 36 fokos medencéjében.
    Én 6 éve foglalkozom lebegtetéssel.  Ez idő alatt 3 helyről tiltottak ki, de így is többszáz alkalmat töltöttem a medencében vendégeimet, és az alkalmak egyharmadában könnyes szemmel távozott a vendégem a meghatódottságtól. Ez a módszer egy csoda. Ez nem mechanikus módszer, hanem két ember, két lélek személyes találkozója, ahol a vendégeim megtapasztalhatják milyen érzés átadni az irányítást, és megbízni valakiben. Anyák járnak hozzám, akik egész életükben másokra figyelnek, és vágynak arra, hogy néha ők is kapjanak törődést. Férfiak járnak hozzám, akik világokat tartanak a vállukon, felelősséget, akiknek nincs hely és idő az életében, ahol elengedheti a kontrollt. Járnak hozzám nagymamák, akiknek minden porcikájuk fáj amúgy, és azért jönnek, hogy megkönnyebbüljenek, járnak hozzám olyanok, akik nem kaptak odaadó szeretetet gyermekkorukban, és nem tudják milyen érzés, mikor csak ők kapnak. Megható mikor valaki először figyel csak rájuk, mikor megengedhetik hogy ne legyenek résen. Én hétről hétre végignézem ahogy a vendégeim felfrissülnek, megpihennek, ellazulnak, megnyugodnak, lelassulnak a Dagályban.  Ezt tiltották most be. Nagyon rossz érzés az, hogy egy ennyire csodás módszer ennyire nincs számontartva, támogatva, hogy ez, ami a közös jót szolgálja nem kap helyet a közös fürdők egyikében sem. Otthont kérünk, ahol nyugodtan dolgozhatunk. Szívesen szolgálunk másokat, de kérünk egy helyet, ahol meg tudjuk tenni. A melegvízi lebegtetés sok embernek segít a mindennapi stressz, testi feszültség, ízületi panaszok, kimerültség és túlterheltség oldásában. A módszer különösen fontos lehet azoknak, akiknek a szárazföldi mozgás, masszázs vagy relaxáció nehezebb, fájdalmasabb vagy kevésbé hozzáférhető. Magyarország termálfürdői adottságai kiválóak lennének ehhez a módszerhez, mégis egyetlen közfürdő sincs Magyarországon, ahol legális lebegtetni, ahol a melegvízi lebegtetés hivatalosan, egész évben, biztonságos és kiszámítható keretek között végezhető. A Dagály Fürdő 36–37 °C-os kültéri termálmedencéje ritka lehetőséget jelent: megfelelő hőmérsékletű, megfelelő mélységű, és alacsony forgalmú időszakokban jelentős része kihasználatlanul áll, és a fővárosban van, így széles közösséget tudunk itt szolgálni munkánkkal. A jelenlegi helyzet senkinek sem jó. A szakemberek nem tudnak tervezni, a vendégek elveszítenek egy számukra fontos testi-lelki támogató lehetőséget, a fürdő pedig egy olyan együttműködéstől esik el, amely alacsonyabb forgalmú idősávokban is értéket teremthetne. Itt nem arról van szó, hogy a Dagályban lebegtetünk-e, hanem arról, hogy van-e Budapesten lebegtetés, vagy a vendégemnek 1 órát kell utaznia az egyetlen fűtött magánmedencéhez az egész országban, amit 180.000 ft/nap áron bérelhetek vidéken. ..vagy egy 6 év után feladom hogy ezzel foglalkozzak, mert nem éri meg... Amennyiben nem támogatnak minket, akkor akármennyire szeretjük mi és a vendégeink is a lebegést, egyszerűen abba kell hagyjuk, mert nincs hol csinálnunk.. Kérjük, hogy ne küldjenek el! Szeretnénk folytatni. Segítsenek, támogassanak minket és ezt a fantasztikus módszert, adjanak nekünk helyet, hogy mi munkánkkal támogathassuk a helyi közösséget! Nem kivételezést kérünk, hanem lehetőséget, hogy folytathassuk munkánkat az egyetlen medencében Budapesten, ami igazán alkalmas erre, és átlátható szabályozást. Legyen pontosan meghatározva, mikor, hol, mekkora területen, milyen díjazással és milyen biztonsági feltételekkel lehet melegvízi lebegtetést végezni. Fontos, hogy a kijelölt vagy lekerített terület valóban alkalmas legyen a kezelésre. Azt szeretnénk, hogy a módszer ne megtűrt vagy időről időre kitiltott tevékenység legyen, hanem hivatalosan támogatott, szabályozott, felelősen működő és közösségi értéket teremtő lehetőség. Szeretnénk ha nem csak megtűrnének minket, hanem látnák azt az értéket, amit hozzáadunk a közösséghez, és az önök fürdőjéhez is. Ez a vendégeknek, a szakembereknek, a fürdőnek és a tágabb helyi közösségnek is előnyös lenne. Kérjük, írd alá a petíciót, ha te is támogatod, hogy a melegvízi lebegtetés biztonságos, méltányos és hivatalos keretek között folytatódhasson a Dagály Fürdőben a 36 fokos medencében olyan áron, hogy az átlagos keresetű vendégeink is megengedhessék magunknak.
    1 026 a 2 000 Aláírásból
    Készítette: Katalin Zita Csillag
  • Támogatást az ADHD gyógyszerekre felnőtteknek is!
    A tudományos bizonyítékok alapján az ADHD gyógyszeres kezelése jelenleg a leghatékonyabb módja nem csupán az életminőség javításának, de jelentősen hozzájárulhat a tanulmányi és munkahelyi teljesítmény növekedéséhez, a társbetegségek kockázatának csökkenéséhez, valamint az érintettek társadalmi és gazdasági részvételének erősödéséhez. Valamint a kezeletlen ADHD a társadalomnak és az adófizetőknek is kb. 70 milliárd forintba kerül, az erre vonatkozó kutatás itt érthető el: https://www.researchgate.net/publication/409463903_The_Societal_and_Economic_Burden_of_Untreated_ADHD_in_Hungary_from_Childhood_to_Adulthood_A_Reproduction_of_the_2011_Lepeskenyszer_Study_a_2026_Cost_Re-estimation_and_a_Demographic_Estimate_of_Adult_A Mindezek alapján tisztelettel kérjük az ADHD kezelésére alkalmazott gyógyszerek támogatási rendszerének felülvizsgálatát, valamint annak megfontolását, hogy a támogatás a felnőtt ADHD-val élő betegek számára is elérhetővé váljon. Meggyőződésünk, hogy az ADHD megfelelő kezelése nem csupán az érintettek egyéni érdeke, hanem a társadalom egésze számára is hosszú távú előnyökkel jár. Az ADHD-s emberek kreativitásukkal, lelkesedésükkel és innovatív látásmódjukkal nagy mértékben segítik a társadalom, a közösségek és a vállalkozások előre haladását és fejlődését. Kérjük, hogy vizsgálják meg a jelenlegi szabályozás módosításának lehetőségét, és tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az ADHD-val élő felnőttek is méltányos hozzáférést kapjanak a diagnosztikához és a bizonyítottan hatékony kezelésekhez.
    2 891 a 3 000 Aláírásból
    Készítette: Petra Vitez
  • Újítsák fel a miskolctapolcai rendelőket!
    Kérjük vissza felnőtt és gyermek házorvosi rendelőinket is. Nem járhatunk évekig az Avasi Egészségházba, mert Miskolctapolca többet érdemel. Tegyünk együtt Miskolctapolca fejlődéséért és ne hagyjuk, hogy csak a mi rendelőnk ne kerüljon felújításra. Mennyivel kényelmesebb és közelebbi volt a korábbi rendelő? Meddig akarunk még átszállassal buszozni egy receptért? 
    149 a 200 Aláírásból
    Készítette: Magdolna Kiss-Nagy
  • Petíció az egészségügyi szakdolgozók méltányosabb bérezéséért
    Az egészségügyi szakdolgozók a betegellátás egyik legfontosabb pillérei, mégis sokan úgy érzik, hogy jelenlegi alapbérük nincs arányban a munkájuk felelősségével, terhelésével és szakmai elvárásaival. Az alacsony alapbérek hosszú távon fokozhatják a pályaelhagyást, a túlterheltséget és a szakemberhiányt, ami az egész betegellátó rendszer működésére hatással lehet. 
    101 a 200 Aláírásból
    Készítette: Sára Jung