Ugrás a fő tartalomra

Címzett: dr Tóth Katalin a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, Szűcs Dániel polgármester, Herczeg Zsolt Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 4. országgyűlési képviselő, Takács Péter egészségügyi államtitkár

Állítsák vissza a szülészetet a mezőtúri kórházban!

 
FRISSÍTÉS: A szülészet visszaállítását követelő petíciónkat több mint 1200-an aláírtátok, és meg is lett a hatása: 2025. február 1-től a szülészet ismét kinyitotta kapuit!

Fellélegezhettek a környékbeli kismamák – kerek 10 napra! Február 10-én ugyanis Szűcs Dániel polgármester bejelentette: várhatóan március 1-től ismét szünetelni fog a szülészet. A kórház igazgatósága hivatalosan még nem tájékoztatta a lakosokat, a polgármester szerint most két szakorvos nyugdíjba vonulása okozza a legújabb bezárást. „Ez semmiképpen nem egy jó hír”- fogalmazott Facebook bejegyzésében, valójában pedig az orvos utánpótlás elmulasztása állhat a háttérben, miután a jelenlegi indok (nyugdíjba vonulás) SEM az „előre nem látható esemény” kategóriába tartozik. 

Mezőtúron egyébként a tüdőgyógyászati szakrendelés is szünetel azóta is, a tüdőrákos helyi lakosok teljesen magukra vannak hagyva. Az intézménybe továbbra is keresnek osztályvezető főorvosokat, valamint aneszteziológust, belgyógyászt, szülész-nőgyógyászt és gyermekgyógyászt! 

Követeljük a Címzettektől, hogy állítsák vissza a Szülészetet Mezőtúron és szűnjenek meg az évek óta fennálló áldatlan állapotok egyszer s mindenkorra! 

 

A mezőtúri kórház Herczeg Zsolt országgyűlési képviselő 2025.01.14 -i Facebook bejegyzése szerint „előre nem látható esemény következtében” sem aneszteziológussal, sem szülészeti és nőgyógyászati fekvőbeteg-ellátással nem rendelkezik. Azoknak, akik ezeket igénybe szeretnék venni így Szolnokra kell utazniuk, ami több mint 40 kilométer távolságot, azaz majdnem egy óra autózást jelent.
A kórház ellátási területének – Mezőtúr, Túrkeve, Kétpó, Mesterszállás, Mezőhék – több mint 32.000 lakosa van, melyhez hozzáadódik az ellátási területen kívülről érkező betegek száma. 

A környéken lakók felháborodása jogos: a szülészet-nőgyógyászat hirtelen bezárása előre nem látható eseményként lett kikommunikálva, holott a kórház már hetek óta aktívan keres aneszteziológust állásportálokon. A probléma sajnos nem új, 2022 nyarán is aneszteziológus hiány miatt szünetelt a szülészet-nőgyógyászat osztály 18 napon keresztül. A mezőtúri kismamák akkor is Szolnokra jártak szülni és jelenleg is, hónapok óta, tömegesen. Ezen kívül MR vizsgálat, szemvizsgálat miatt is Szolnokra, Gyulára járnak a mezőtúriak, valamint a bőrgyógyászati és a tüdőgyógyászati szakrendelés is szünetel átmenetileg. A mezőtúri kórházban súlyos szakember hiány van osztályvezető főorvosból (szülészet-nőgyógyászati osztály, krónikus belgyógyászati osztály, hospice osztály), szakorvosból (fekvőbeteg osztály: belgyógyász, szülész-nőgyógyász, csecsemő- és gyermekgyógyász, aneszteziológus; járóbeteg osztály: ortopéd sebész, kardiológus, belgyógyász, bőrgyógyász, csecsemő- gyermekgyógyász szakorvos) és szülésznőből is!

Követeljük a Címzettektől, hogy állítsák vissza a Szülészetet Mezőtúron! Csoportosítsák át a megfelelő összegeket a közfinanszírozott állami egészségügyi ellátásba, az orvosok, szakápolók, szülésznők megfelelő bérezésébe és szűnjön meg a súlyos szakember hiány!

Tegyék lehetővé a Mezőtúr és környékén élő kismamák, leendő anyák számára, hogy újra az őket megillető, biztonságos keretek között megközelíthető kórházban adhassanak életet gyermekeiknek.
 

Miért fontos?

 Ez a helyzet a kismamára és a születendő kisbabára nézve is veszélyes de az okozott stressz miatt minimum káros és a szolnoki kórházi dolgozókat is megterheli. 

Mezőtúr, 5400 Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Frissítések

2025-01-20 23:03:48 +0100

1,000 aláírás gyűlt össze.

2025-01-20 16:28:58 +0100

500 aláírás gyűlt össze.

2025-01-17 09:16:15 +0100

100 aláírás gyűlt össze.

2025-01-17 08:13:59 +0100

50 aláírás gyűlt össze.

2025-01-16 22:33:51 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2025-01-16 19:52:05 +0100

10 aláírás gyűlt össze.