Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Takács Péter - egészségügyi államtitkár

Magánkórházak helyett fejlesszék az állami egészségügyet!

Az egészség nem üzlet, ezért az egészségbiztosítást és az egészségügyi ellátást az állam felelősségkörében kell tartanimondta Orbán Viktor 2006-ban.

Persze éppen választást akart nyerni, akkor nem sikerült, végül 2010-ben győzött, de addigra valószínűleg elfelejtette ezt a kijelentését, hiszen az elmúlt 14 évből kiderült, hogy az állami egészségügyet csak lefele építik, a magánegészségügybe pedig milliárdokat pakolnak, tehát üzletet csinált belőle ígérete ellenére.

Évek óta romlik az amúgy is pocsék hazai egészségügy. Az elkötelezett, szakmailag és emberileg is kiváló dolgozók, és persze a páciensek és hozzátartozóik próbálják fenntartani.

A rutinműtétekre éveket kell várni, de mindegy is, mert már időpontot is esélytelen szerezni. Kiderült, hogy nagy hőségben nem működnek a klímák, de sebaj, mert Kásler Miklós szerint rendben van 50 fokban műteni. Mindennek a tetejébe, még a háziorvosi ügyeleteket is teljesen tönkreteszik. És mindez csak idei fejlemény.

Kedves Takács Péter, egészségügyi államtitkár úr. A Facebook oldalán azt írja, hogy "szívügyünk az egészség!". Értjük a szóviccet, csak az a baj, hogy vicc az egész. Valahogy sokkal jobban fedné a valóságot a következő szlogen: pénzügyünk az egészség! Kérem tegyen végre azért, hogy a kormányzati pénz és akarat nem a magánegészségügyet támogassa, hanem az állami egészségügyet, nem engedheti meg mindenki a magánellátást, bár ez valószínüleg Önnek elképzelhetetlen.

TEGYENEK VÉGRE A MAGYAR ÁLLAMI EGÉSZSÉGÜGYÉRT!

Miért fontos?

A tb-t vonják, de az egészségügy romokban! Minek fizetjük a társadalombiztosítást, ha a végén úgyis csak a magánkórházban kapunk időpontot?

Minden magyar dolgozó embertől levonják a társadalombiztosítási járulékot, nem is keveset. Aztán rákényszerítenek minket a magánellátásra. Milyen dolog ez ? Elveszik a pénzünket, továbbadják a NER-es vállalkozóknak, akik magánkórházat építenek, majd ott még egyszer fizetnünk kell. Tiltakozzunk ez ellen!

Kategória

Frissítések

2024-08-26 20:43:37 +0200

10,000 aláírás gyűlt össze.

2024-08-17 08:22:11 +0200

5,000 aláírás gyűlt össze.

2024-08-14 18:43:39 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2024-08-14 17:33:01 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2024-08-14 15:27:15 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2024-08-13 21:18:06 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2024-08-13 09:56:10 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2024-08-13 08:13:42 +0200

10 aláírás gyűlt össze.