2015-ben fogadta el az ENSZ a 2030-ig tartó 17 fő fenntartható fejlődési menetrendi cél. Ez alapján európai, nemzeti kormányzati, civil és céges 2030 távlatos országos, helyi és települési közösségi célok kidolgozhatók. Dunán és mellékfolyón révhajók és komphajók vízgenerátoros és napelemes zöldáram drónhajós társadalmi innovációja, okos kikötő települési erős polgári védelmi és nemzeti parki természetőr közösségi intézményi ENSZ Fenntartható fejlődés dunai települési és közösségi helyi 2030 távlatos feladatok is érint.

Hiszünk a szabad és demokratikus Magyarországban, ahol szegények és gazdagok, romák és nem romák jogai egyformák. Minél több roma honfitársunkat biztatjuk a békés sztrájkra és demonstrációra.

Épp januárban történik meg ez, amikor az előző nyugdíjakat már 2018 december 3-án kiutalták, "segítve" ezzel a nyugdíjasokat. Így most már csaknem 6 hét után érkezik késve a nyugdíj. Nagyon sok embert sodortak ezzel lehetetlen helyzetbe! Ez botrányos és megengedhetetlen és az empátia teljes hiányát mutatja. Ezt eredményezte az önálló nyugdíjigazgatóság beolvasztása egy minisztériumba, ahol már szinte egyetlen szakember sem dolgozik.

A Budapest–Miskolc vonalon Pécel és Aszód között 10 hónapra teljesen lezárják a vasúti pályát. A vonatpótlást szervező MÁV-Start tervei szerint közel egy éven át, az ingázók ezrei csak két többlet átszállással jutnának el céljukhoz, így a mindennapi utazásuk jelentősen lassabb és körülményesebb lenne. A Közlekedő Tömeg Egyesület javaslatai jelentősen csökkentenék az utasokat érő kényelmetlenségeket.

Mert a kisgyermekes anyákat mái napig egyetlen nunkahely sem támogatja ha a gyermeke beteg és táppénzre kell mennie! Engem 2018 január 31.én lejárt közmunka után nem is hosszabítottak szerződést a Battonyai Önkormányzatnál arra hivatkozván,hogy nem tudják figyelembe venni a kisfiam sűrű megbetegedése miatti táppénzt. Nem tudtam sajnos a kisfiamat kire hagyni amikor beteg lett. Én amondó vagyok hogy beteg gyermeknek az édesanyja mellett van a helye!

Feltűnően sok alakalommal előfordult egyik kamasz gyermekünknél mellkasfájdalom és szívdobogás érzés. Ezzel többször megjártuk már az egészségügyi ellátás különböző formáit, és szintjeit. Sajnos nem tudjuk kivenni a kezéből minden egyes alkalommal a különböző márkájú energiaitalokat, de amióta minimálisra szorította fiunk ezek fogyasztását, azóta panaszai lényegesen ritkábbak. Egyértelmű ok a túlzott koffein fogyasztás, sőt függőség! Ehhez képest azt a felelőtlen magatartást tapasztaltuk az említett gyermekkórházban, hogy némi anyagi haszonért cserébe, gyermek rendelések várójában kihelyezett autómatákból engedélyezi ezek árusítását. Ezekhez bárki hozzáférhet, és vásárolhat belőlük! Szerintem az egyetlen, felhős döntési lehetőségem, hogy ez ellen minden lehetséges fórumon tiltakozzak, mint szülő, és mint jóérzésű ember is!

A tervezett költöztetés során a fenti két tévedés óhatatlanul is súlyos következményekkel járna. Egyrészt a múzeum összesen csaknem 11 millió tételre rúgó anyagát, jórészt az átlagos múzeumi tárgyaknál jóval sérülékenyebb preparátumokat lehetetlen volna komolyabb károsodás nélkül a 200 kilométerre fekvő Debrecenbe szállítani. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen mozgatás milyen hihetetlenül nagy előkészítést igényelne, és milyen tetemes költséggel járna. Ha lehet, még komolyabb kérdéseket vet fel a szakembergárda mozgatása, hiszen egy, már a sajtóban is megjelent belső felmérés alapján világos, hogy az intézmény dolgozóinak 87%-a semmilyen körülmények között nem vállalná a munkát az új székhelyen. Aligha, kell taglalni, hogy ekkora távolságból milyen nehézségeket okozna az ingázás, vagy milyen gondokat okozna a munkatársak családjának költözése. Magyarország pedig még nem az Asszír Birodalom vagy a sztálini Szovjetunió, hogy elrendelje az áttelepítésüket, és a Magyar Természettudományi Múzeum nem egy műanyagfröccsentő üzem, amelyhez bárhol lehet toborozni dolgozókat, úgy, hogy azok rövid betanítás után már munkába is állhatnak. Az intézménynek mintegy kétszáz munkatársa van, köztük nyolcvan muzeológus, akik gyakran szűkebb szakterületük legjobb magyarországi ismerői és nemzetközileg elismert tekintélyei. Munkájuk során nem pusztán képzettségükre támaszkodnak, hanem évtizedek múzeumi gyakorlatára és kutatására. Ezt a gárdát akkor sem lehetne belátható időn belül pótolni, ha a Debreceni Egyetem ígéretéhez híven megpróbálná biztosítani (kinevelni) a múzeum működtetéséhez szükséges „humán erőforrást.” Végül pedig azt sem felejtsük el, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum nem egy magányos, elszigetelt intézmény, hanem a főváros közművelődési és tudományos ökoszisztémájának szerves része. Keretében jelenleg két olyan kutatócsoport is működik, amely az ELTE-vel és az MTA-val való együttműködésben valósít meg paleontológiai illetve ökológiai témájú kutatásokat. Az Állattár munkatársai pedig oroszlánrészt vállalnak az Állatorvostudományi Egyetemen zajló zoológus képzésben. A Debrecenbe való elköltözés ezeket a gyümölcsöző kapcsolatokat végleg megszakítaná. A nagyközönség is elveszítene valami fontosat, hiszen pont azokat a budapesti gyerekeket fosztanánk meg a természet titkaival való megismerkedés lehetőségétől, akik gyakran olyan keveset találkoznak a természettel. Arra kérjük tehát Magyarország kormányát, hogy fontolja meg a fenti nyomós érveket, és adja fel átgondolatlan tervét. Ha a Magyar Természettudományi Múzeumot szeretnék elköltöztetni a Ludovikáról, hogy a teljes épületegyüttes a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kezelésébe kerülhessen, akkor ne Debrecenbe vigyék. Keressenek inkább egy olyan alkalmas budapesti helyszínt, ahol a jelenleg három fővárosi telephelyen működő intézmény egy külön erre a célra tervezett modern épületben fizikailag is egyesülhet. Gyakran előfordul, hogy egy-egy politikus a tények felületes ismerete folytán rossz ötlettel áll elő, de igazán nagy gond csak akkor lesz belőle, ha a jótanácsokra sem hallgatva, minden áron megpróbálja keresztülvinni eredeti szándékát. Mi azonban rendületlenül bízunk abban, hogy a döntéshozók jobb belátásra térnek, és minden ellenkező tapasztalat dacára továbbra is hiszünk abban, hogy Magyarországon sincsen nagyobb hatalom, mint a józan ész. Budapest, 2019. jún. 14.

A közösségek megtartó erejét mindannyian ismerjük, az állami fenntartású közösségi tereknek nagyon fontos célja lenne, hogy a helyi közösségek erősödjenek - ne pedig széthulljanak. Az LMBTQ közösségek kitiltása ezekből a közösségi terekből nemcsak indokolatlan és durva beavatkozás a helyi közösségi életébe, hanem amellett súlyosan diszkriminatív is.

Mert ismét a dolgozók és az őket valóban képviselő szakszervezetek véleményét kikerülve akarnak egy olyan törvényt meghozni, ami kizárólag a multik érdekét szolgálja!

Őrizzük meg és becsüljük meg a szociális ágazat minden munkatársát azért, hogy ők is becsülettel lássák el az ellátottakat, aki egyszer a mi családtagunk lesz! A közszolgálat része, de önkéntes munka, tisztességes bért, és megbecsülést érdemelnek!

Mindannyian a lehető legjobbat szeretnénk a gyermekeinknek, és ebbe beletartozik a lehető legjobb életkezdet is. Ezek a napok a mi és gyermekünk életének is meghatározói, fontos, hogy a lehető legjobb ellátást kapjuk, hiszen ezeken a napokon születik meg igazán a család.

2008-2009-ben kezdődtek országosan a csatorna beruházások. A beruházások 70 %-os uniós támogatással valósultak meg. Az unió a „Környezetvédelmi és Energia” projekt részeként, „Egészséges, tiszta települések” finanszírozására kötötte a KEOP szerződéseket, a teljes település csatornázására, mentesítve a talajt a környezetszennyeződéstől. Az önrészt a lakossággal fizettették meg, jellemzően Lakástakarék szerződést köttettek a tagokkal. A beruházás indítását követően –a kivitelezésre kiírt közbeszerzési pályázat után-lehetett pályázni önerőt csökkentő állami támogatásra a Belügyminisztériumnál, melyet természetesen a társulatok igénybe vettek. Számos társult vagy önkormányzat elmulasztotta a társulati tagok tudomására hozni, hogy az önrészt csökkentő állami támogatás mértékének figyelembevételével vissza kell kapniuk a befizetett pénzt. Ehelyett különböző beruházásokat szavaztak meg a tagok befizetéseiből, de a tagok tudta nélkül. Tették mindezt úgy, hogy az uniós pályázati szerződés, az önerőt csökkentő állami támogatás és a Lakástakarék pénztári szerződések is kizárták az egyéb beruházásokat. Előfordul olyan települési is ahol, a beruházás megvalósult, az unió felé és az állam felé elszámoltak, de különböző indokokkal a társulat még fenntartja magát. Igen sok településen a lakosság felvette a harcot a társulatokkal. Volt olyan település, ahol az országgyűlési képviselő támogatását is megnyerték. Ott rendeződték a viszonyok a lakosság visszakapta a befizetését. 2016-ban a Belügyminisztérium kidolgozott egy törvénymódosítást, amely az év júniusában életbe is lépett. A törvény kimondja, hogy a víziközmű-társulatoknak el kell számolniuk a lakossági hozzájárulásokkal, figyelembe véve az időközben elnyert „önerő-támogatást”, továbbá a társulatok vezetőségében nem vállalhatnak szerepet az önkormányzati tisztségviselők és hozzátartozóik. A társulatvezetők és az érintett polgármesterek azonban mindent megtesznek annak érdekében, hogy az önerő-támogatásokat ne kelljen figyelembe venniük. A társulatok pénz költéseinek megállítására a Belügyminisztérium újabb törvénymódosító javaslatot készített, amely kizárja, hogy a víziközmű-társulat útépítésbe vagy más olyan beruházásba kezdjen, amely nem tartozik közvetlenül az alaptevékenységbe. Azt is igyekeztek rövidre zárni, hogy a társulatok mondvacsinált okokra hivatkozva elodázzák az elszámolást a lakossággal. Ennek ellenére sem kezdték el a társulatok az elszámolásokat. Arra a kérdésre, hogy mit csináljanak, akik így sem jutnak a pénzükhöz, a Belügyminisztérium válaszában azt tanácsolta, hogy forduljanak bírósághoz. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. tv. 37 § (5) Az elszámolási eljárás keretében a víziközmű-társulatnak az alapszabályban foglaltak szerint el kell számolnia a működésre fordított összeggel, valamint a tagok vonatkozásában a beszedett érdekeltségi hozzájárulással, figyelembe véve az időközben elnyert önerős támogatást.