• Fénysorompókat Nagyszénás belterületére!
    Magyarországon az elmúlt évek során növekedtek a vasúti átjáróban történő közúti balesetek, melyek esetében több, mint 90%-ban a gépjárművezető a hibás. Ahhoz, hogy az ilyen baleseteket elkerülhessük, fontos, hogy a vasúti átjárókban fény- és félsorompó berendezések legyenek kiépítve, melyek prevenciós eszközként szolgálnak. Ezek nem 100%-ban előzik meg a balesetet, de akár egy halálos kimenetelű balesetet megelőzhetnek, és életeket is menthet.
    246 a 300 Aláírásból
    Készítette: 125-ös Vasútvonal
  • Bocsánatot kérek az angol válogatottól az őket ért inzultusért!
    Fontosnak tartom, hogy kifejezzük: elítéljük az erőszakos és kirekesztő viselkedést. Sajnálatos, hogy a külvilág egyre inkább ezzel a hozzáállással azonosítja a magyarokat. Szeretném, ha megmutatnánk, hogy ez nincs így!
    121 a 200 Aláírásból
    Készítette: Eszter Kovács
  • XI. kerület Ulászló-Zsombolyai Autó Stopp!
    A XI. kerületben a Fehérvári útról a Bocskai útra a legegyszerűbben az Ulászló-Zsombolyai utcákon át lehet kijutni, ezért rengetegen mennek át erre, pusztán átmenő forgalomként. Már hétvégenként is olyan forgalom van ezekben a szűk utcákban, hogy nem lehet ablakot nyitni, sokszor még csukott ablaknál is zavaró a forgalom zaja. Ez egy kis mellék utca és ilyen mértékű átmenő forgalom élhetetlenné teszi. - A Zsombolyai utcában percekig tömött sor áll, járó motorokkal. - Nyáron nem kevesen lehúzott ablakokkal hallgatják hangosan a zenét is. - A rövid ideig tartó zöld miatt kevés autó jut át a Bocskaira, a türelmetlenek dudálnak. - A személyautók mellett, jóval hangosabb teherautók is átjárnak ezen a szakaszon. - Iskolaidőben még a jelenleginél is nagyobb forgalom várható Ez tarthatatlan! Amennyiben az Ulászló-Zsombolyai utca tarthatatlan forgalmi állapotai által érintett részén laksz, úgy kérlek, írd alá a petíciót, hogy jelezhessük a döntéshozóknak, mennyi ember elégedetlen a helyzettel. Csatlakozz a Facebook csoporthoz információkért, egyeztetésért: https://www.facebook.com/groups/323841422762334
    96 a 100 Aláírásból
    Készítette: Norbert Gál
  • Építsük okosan Szombathelyt! - élhető várost látványberuházások helyett
    Az Okos Savaria azt szeretné, hogy Szombathely országgyűlési képviselőjéhez és városvezetéséhez is eljusson az üzenet, hogy a város mire szeretne valójában költeni. Sokan úgy érezzük, hogy a városunkba érkező források nem a megfelelő helyre kerülnek és nem azt a célt szolgálják, hogy egy élhetőbb és szebb városban éljünk. 3 milliárdból építene Szombathely az Emlékmű mellé kilátót, a turisztikai jelentőség fokozása miatt. Miért akarunk nulláról egy kilátót felépíteni a város szélén, ha egyszer senkinek sem hiányzik? Szombathelynek van egy eredetileg gyönyörű, óriási történelmi hagyatékkal rendelkező belvárosa, amiben a szebbnél szebb szecessziós, klasszicista és barokk épületek ma omladoznak, az előttük lévő út is rémes állapotban van. Ha turisztikai vonzerőt szeretne a város, akkor miért nem ezekre költ? Arra, hogy szép legyen a belváros, a Széll Kálmán utcán megérje újra kávézót üzemeltetni, a helyiek számára is vonzó legyen a város és ne csak a Fő téren legyen pár üzlet. Nemrég készült el a Víztorny, aminek kb. ugyanaz a rendeltetése, mint ennek a kilátónak lenne, nem is beszélve arról, hogy a paneles lakótelepre meg a Csótóra való kilátáshoz elég felmászni a Derkovicson akármelyik panel tetejére. Közben a Széll Kálmán utcai palotasor, a Gothard-kastély és az Órásház ránk rohad, a Kiskar és a Kossuth utca sarkán lévő telken erdő nőtt a gazból, a Domusban vásárolni egy szocialista időutazás, az Ady tér és az Éhen Gyula tér felújítása évtizedek óta várat magára. Az Okos Savaria szeretné arra irányítani a vezetők figyelmét, hogy mi, szombathelyiek mit tartunk fontosnak. Új látványberuházások helyett élhető Szombathelyt, a meglévő értékeink és épületeink felújítását és szebbé tételét.
    118 a 200 Aláírásból
    Készítette: Okos Savaria Picture
  • Ne kollégisták kárára szállásolják el a NEK résztvevőit!
    A jelenlegi helyzetben főként, viszont világjárvány nélkül is vérlázító, hogyan tapos át a vezetőség a budapesti diákok jogain. A lakhatás alapvető emberi jog, a jelenleg fennálló helyzet erősen megkérdőjelezi, hogy ezt figyelembe vették-e a szervezők.
    175 a 200 Aláírásból
    Készítette: Klaudia Tóth
  • Vészhelyzet van, érzitek?
    - A gyermekeink érdekeinek és jövőjének megalapozása miatt. - Ha eleged volt a kizsákmányolásból. - Ha eleged volt a megalázottságból. - Ha nem akarsz a hatalom kiszolgálója lenni. HA EGYETÉRTESZ VELÜNK, ÍRD ALÁ! Ne feledd! Ha együtt léPSZ, többre mész!
    7 172 a 8 000 Aláírásból
    Készítette: Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Picture
  • Nem kérünk kémiai szúnyoggyérítést Enyingen és környékén!
    A beporzó rovarokat, rajtuk keresztül a teljes táplálékláncot, a konyhakertjeinket és gyermekeink egészségét tesszük kockára az idegmérgek széleskörű használatával.
    14 a 100 Aláírásból
    Készítette: Lucián Farkas
  • Biológiai és környezettudatos szúnyoggyérítést a Ráckevei Kistérségben!
    ÖRÖKÜL KAPTUK, ÖRÖKÜL HAGYJUK… „A természeti erőforrások […] a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége” – mondja ki Magyarország Alaptörvénye. Mindannyiunk egészsége és jólléte függ a közvetlen környezet és a természet állapotától. Meg kell óvnunk Csepel-sziget élővilágát, a levegőnk, termőtalajunk, növényeink, vizeink és élelmiszereink tisztaságát. Közös felelősségünk, hogy ezeket örökül hagyjuk gyermekeinkre és unokáinkra. [8] [9] A petíció aláírói a kémiai szúnyoggyérítés visszaszorítását, és a környezettudatos, illetve a biológiai irtás alkalmazását támogatják! "Az igazságot keresni, a szépséget szeretni, a jót akarni és a legjobbat tenni - ez az, amire hivatott az ember." (Felix Mendelssohn-Bartholdy) *Megj.: 2020. március 3-án Megbízási szerződés jött létre "A 2020. évi szúnyoggyérítési feladatok ellátására" címmel Szigetszentmiklós Város Önkormányzata és 16 önkormányzat között: Áporka, Délegyháza, Dömsöd, Dunaharaszti, Dunavarsány, Halásztelek, Kiskunlacháza, Majosháza, Ráckeve, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Taksony és Tököl. [10] A szúnyoggyérítéssel kapcsolatos teljeskörű szakértői feladatokkal a Bio-Kalibra Környezetvédelmi Szolgáltató Bt-t bízták meg. A szakemberek helyszíni mintagyűjtést és fajmeghatározást végeztek: 5 településen 806 db egyedet fogtak be és 13 fajt sikerült azonosítani. Összességében gyötrő szúnyogot, dalos szúnyogot és aranyló szúnyogot találtak nagyobb számban (ezek őshonos csípőszúnyogok), a ráckevei térségben invazív fajokkal nem találkoztak. Kijelenthető tehát, hogy térségünkben még nem jelentős kockázati tényező a szúnyogok által terjesztett betegség. A szúnyogirtás fő oka inkább a kellemetlenség elkerülése és a turizmus miatti gazdasági érdek lehet. Felhasznált cikkek, hivatkozások: [1] https://tinyurl.com/2v2kxkwa [2] https://mta.hu/tudomany_hirei/a-szunyogallomany-monitorozasanak-es-celzott-gyeritesenek-jarvanyugyi-fontossaga-a-magyar-tudomanyos-akademia-felhivasa-es-megoldasi-javaslata-a-donteshozok-szamara-2018-109136 [3] https://www.bama.hu/kozelet/helyi-kozelet/elkezdtek-pecsen-is-a-szunyogok-biologiai-gyeriteset-3781459/ [4] https://biokom.hu/indul-a-biologiai-szunyogirtas-elokeszitese-pecsen/ [5] https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/reszkessetek-verszivok-dronokkal-kutatjak-fel-a-pecsi-szunyogtenyeszohelyeket/ [6] https://aok.pte.hu/hu/hirek/hir/10362 [7] https://tinyurl.com/ms79sr5a [8] https://www.halasztelektanosveny.hu/ [9] https://ng.24.hu/termeszet/2020/02/18/hodok-nyomaban-a-csepel-szigeten/ [10] https://tinyurl.com/5n6zvfas [11] https://https://www.szunyog.net/gyakorlat.html [12] https://obudaianziksz.hu/csipos-dolgok-okoszisztema-irtas-vegyszerlobbi-es-szunyogtenyesztes/ [13] https://www.valaszonline.hu/2019/07/31/szunyoghelyzet-riport-biologiai-kemiai-irtas/ Egyéb: https://magyarmezogazdasag.hu/2021/02/24/dramaian-pusztulnak-az-edesvizi-halak https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4458051/pdf/12940_2015_Article_30.pdf https://kockazatos.hu/anyag/deltamethrin https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/25630971/ https://www.youtube.com/watch?v=c6JKuB2_-1k https://qubit.hu/2020/08/13/komoly-veszelyekkel-jar-a-kemiai-szunyogirtas-raadasul-alig-tudunk-valamit-a-rovarokrol-amiket-irtunk https://www.mme.hu/a_szunyogirtas_termeszetvedelmi_kockazatai_es_biologiai_megoldasai
    484 a 500 Aláírásból
    Készítette: Mária Pap Picture
  • Biológiai szúnyogirtást kérünk a kémiai irtás helyett Lébényben!
    Az irtáshoz használt vegyszerek hatóanyaga szinte kivétel nélkül a deltamethrin nevű idegméreg, amely minden állatra káros, ami nem melegvérű. A szúnyogirtások során elenyészően kevés csípőszúnyog pusztul el, míg a méhek, a katicák és az egyéb rovarok pusztulása a szúnyogokénak akár több százszorosa is lehet. A felhasznált vegyszer kiemelten veszélyes a vízi szervezetekre (halakra, kétéltűekre) és a hüllőkre is.
    32 a 100 Aláírásból
    Készítette: Rita Kaszás
  • Biológiai szúnyogirtást kérünk a kémiai helyett Maglódon!
    A kémiai szúnyoggyérítés súlyos, visszafordíthatatlan károkat okoz a természet rendjében. Ennek során egy idegmérget tartalmazó rovarirtószert (deltametrint) használnak, amelynek eredményeként minden elpusztult szúnyogra több száz más elhullott rovar jut. De velük pusztulnak a kétéltűek, hüllők, sőt közvetve kisméretű gerinces állatok is. Kérjük, hogy az Önkormányzat segítse a biodiverzitás megőrzését ezzel az intezkedéssel is.
    34 a 100 Aláírásból
    Készítette: Gyöngyi Treznyák-Kalocsai
  • Biztonságos online felületet a népszavazásokhoz, közvetlen beleszólás biztosítása az embereknek.
    Mindenki érdeke, hogy végre a saját életünket mi irányítsuk, a fontos döntésekben mi döntsünk, ne akárkik felettünk.
    13 a 100 Aláírásból
    Készítette: Klára Benkő
  • Hozzák nyilvánosságra a kínai hitelek feltételeit!
    A magyar adófizetők és a teljes társadalom terhére vesz föl a kormány a nevünkben olyan hiteleket, amelyeket jó eséllyel még az unokáink is törleszteni fognak - anélkül, hogy ismernénk a feltételeket (vagy akár azt, hogy mire mennyit költenek a hitel összegéből)! Ha minden tiszta, akkor a konstrukciók nyilvánosságra hozatalának nem lehet akadálya! Írd alá a petíciót, követeld te is azt, hogy legyenek nyilvánosak a kínai hitelek! [1] https://g7.hu/vilag/20210427/szigoru-es-dorzsolt-hitelezo-kina-egy-friss-kutatas-szerint/ [2] https://hvg.hu/kkv/20200519_A_Fideszketharmad_tiz_evre_titkositotta_a_BudapestBelgrad_vasutepitkezes_iratait [3] https://hvg.hu/gazdasag/20210712_Karacsony_Fudan_adatigenyles
    7 770 a 8 000 Aláírásból
    Készítette: Tech Support