• A 80-as vonalon közlekedő InterCity vonatok álljanak meg menetrendszerűen Hatvan városában!
    1. Hatvan városa fontos és nagyforgalmú vasúti csomópont, amely megyeszékhelyeket (Salgótarján, Szolnok, Miskolc) és Budapestet összekötő fontos vasúti vonalakkal megáldott nagyváros. 2. A 80a- 80-, 81- és 82-es vasútvonalak több települése Hatvan vasúti vonzáskörzetébe tartozik, ami sok utast ad a hazai vonatközlekedésnek. 3. Rengeteg ingázó utazik Miskolc és Hatvan között. Egy ingázónak ezen a távon a jelenlegi menetrend szerint kb. 3 órát kell utazni 1 nap alatt. Ha az InterCity vonatok megállnának Hatvanban, akkor az utazással eltöltött idő ezeknek az ingázóknak lecsökkenne 2 óra 20 percre. Számos miskolci és Miskolc környéki lakos dolgozik a Robert Bosch Elektronika és a Johnson Electric Hungary cégeknél Hatvanban, továbbá a Procter & Gamble és Apollo Tyres Hungary munkáltatóknál Gyöngyösön. Ha az IC-k végre megállnának Hatvanban, akkor ezen sok-sok dolgozónak elfogadható utazási időre állna rendelkezésére és végre felmondhatnák az albérleteiket 4. A 81 és 82-es vonalról Nyíregyháza irányába utazó utasoknak csökkenne az átszállások száma, mivel egyből Hatvanban föltudnának szállni az Intercity vonatokra és nem kéne Füzesabonyban pluszban beiktatni még egy átszállást. Így számukra egy utazással 40-45 perccel rövidebb menetidő lenne elérhető. 5. A jövő évi menetrendi tervezet szerint megszűnnek a sátoraljaújhelyi sebesvonatok és ha ez így lenne, akkor elveszne az átszállás nélküli utazás lehetősége Miskolc és Hatvan között, ha ne állnak meg az InterCity vonatok Hatvanban. 6. A jövőévi menetrendi tervezetben az szerepel, hogy Füzesabony mellett Mezőkövesden is megállnának egyes InterCity-k. Mezőkövesd nem vasúti elosztó és nem is rendelkezik nagyobb lélekszámmal sem, mint Hatvan. Sokan pusztán politikai húzásnak tartják, hogy ott akarják megállítani az IC-ket és nem a valós utasigények kielégítésének. Füzesabony pedig egy kis "falu" Hatvanhoz képest, az IC-k megállása a vasúti elosztó szerepével magyarázható maximum (ami viszont Hatvanban ugyanúgy meg van). 7. Gyöngyösiek írták nekünk: "az egész régió közlekedési kapcsolatát javíthatná az a módosítás, ha a Budapest és Miskolc között közlekedő Intercity vonatok Hatvanban is megállnának, biztosítva a lehetőséget az átszállásra." 8. Hatvan és Budapest között sok ingázó jelezte, hogy a tervezetben szereplő "lebutított" Egri gyorsvonatok plusz megállásai után (Máriabesnyő, Bag és Tura) az IC-k hatvani megállásában látják a hosszú felújítás után jogosan elvárt gyorsulás (sokak által jelzett 45 perc vagy azalatti menetidő) egyetlen lehetőségét. 9. Vonatösszeállítás: Kérjük, hogy ezen a vonalon közlekedő InterCity vonatok esetében szükséges helyjegy nélküli kocsik közlekedtetése, amely így egy szélesebb utazóközönség számára teszi elérhetővé az InterCity vonatokkal való utazást. Nem kérünk abból, hogy az InterCity vonatok félig üres kocsikkal közlekedjenek és csak néhány kiváltságos település utasai számára legyenek elérhetőek! Azt szeretnénk, hogy a 80a vonal hosszú ideig elhúzódó felújítását követően érdemben is legyen valami fejlődés, mert ha a vasúttársaság nem hajlandó kialakítanio egy utasbarát (rugalmasabb és gyorsabb) menetrendet, akkor a felújított peronok és az új utastájékoztatást nem sokan fogják használni!
    852 a 1 000 Aláírásból
    Készítette: InterCity vonatokat Hatvanba Picture
  • Új helyszínt a bajai rendőrségnek!
    Miért tartjuk fontosnak egy új helyszín kijelölését? 7 érvünk van! ● A rendőrség reakcióidejének megnövekedését illetően: ○ A kijelölt helyszín nem központi elhelyezkedésű, ezért a bűncselekményekhez történő kiérkezés időtartama jelentősen megnőhet a városi forgalom függvényében. ● A rendőrség komfortosabb munkavégzését illetően: ○ A beruházás tervezett helyszíne a városi szennyvíztelep közelsége miatt jelentős szagártalomnak van kitéve. ● A költséghatékonysági szempontokat illetően: ○ Városunkban számos használaton kívüli ingatlan található, melynek átépítése sokkal kisebb anyagi terhet jelentene a kivitelezés szempontjából, mint egy teljesen új épület megépítése. ○ Gondoljunk csak a rendelkezésre álló infrastruktúra adta költséghatékonysági szempontokra! ● A kivitelezési szempontokat illetően: ○ A területet vízrendezési adottságai miatt fel kell tölteni, illetve speciális fekvése, megnehezítheti az építkezési munkákat és megnövelheti mind a felhasznált építőanyagok, mind a kivitelezési munkák költségeit. ● A mérnöki szempontokat illetően: ○ A kijelölt terület a város legmélyebb, lefolyástalan területe. ○ Csapadékos időszakokban, illetve a Duna tartósan magas vízállása esetén, pangó vízfelületek alakulnak ki a területen. ○ Ez jelentős problémaforrás a beruházás kivitelezését, mind a tervezett épület fenntartását, illetve rendőreink munkakörülményeit illetően. ● A környezet- és klímavédelmi szempontokat illetően: ○ Egy esetleges barnamezős területen történő beruházás, mind környezetvédelemi, mind klímavédelmi szempontból észszerűbb lehetőség lehetne a város hosszútàvú, fenntartható fejlesztését és zöldterületeink védelmét illetően. ● A rekreációs szempontokat illetően: ○ A beruházás helyszínéül kiválasztott rét és a közelében lévő “Galagonyás fasor”, az ország tíz legszebb fasorának egyike. ○ A galagonyás és környezete a bajaiak egyik legnépszerűbb rekreációs területe, mely a városlakók életminőségét javítja és élhetőbb közeget biztosít mindannyiuk számára.
    1 050 a 2 000 Aláírásból
    Készítette: Gitta Dani
  • Töröljék el a haláladót!
    2010 augusztus 14-étől, az ingatlanörökléssel kapcsolatos "haláladó"-ként elhíresült, örökösödési - más néven öröklési - és ajándékozási illetéket NEM kell fizetni az egyenes ági (szülők, gyermekek, nagyszülők, unokák, függetlenül attól, hogy a kapcsolat az örökhagyóval, ajándékozóval vér szerinti vagy örökbefogadáson alapul) rokonoknak - a hatályba lépett 2010. évi XC. törvény szerint, abban az esetben, ha az ingatlan (hagyatéki eljárásban) becsült értéke nem haladja meg a 20 millió Ft-ot. A jelenlegi lakáspiac elszabadulása óta a budapesti és nagyvárosi lakások igen kis százaléka kerül a 20 millió Forint alatti kategóriába. A PTK 2013. évi V. törvény kimondja, hogy "az örökösök egyetemlegesen viselnek és amely eljárási díj, a hagyatéki eljárás során a közjegyző részére fizetendő". Ez komoly anyagi terhet ró, azokra a családokra, akik a járvány közvetlen vagy közvetett hatása miatt, nehezebb helyzetbe kerülnek, nem beszélve szerettük elvesztése és az azt követő egyéb kiadásokról (temetkezés, sírváltás, stb).
    20 a 100 Aláírásból
    Készítette: György Barányi
  • Az állam fizesse ki az életmentő gyógyszerek árát.
    Mert egyetlen emberélet is fontosabb mint akárhány stadion.
    14 a 100 Aláírásból
    Készítette: Jusztina L. Berta
  • Az állatvédelmi törvények betartatása=embervédelem
    Állatvédelem = embervédelem = az élet védelme. Alapvető feladat ennek biztosítása a mindenkori kormány és minden önkormányzat részéről, ami jelenleg nem valósul meg az országban.
    12 a 100 Aláírásból
    Készítette: Jusztina L. Berta
  • Kórházi takarítók petíciója!
    A takarítók ott voltak végig, az első pillanattól kezdve az utólsóig, az orvosok, és a nővérekkel együtt, mindennap kitéve a veszélynek. A takarítók ugyanolyan áldozatos, és hasznos munkát végeztek!
    2 307 a 3 000 Aláírásból
    Készítette: Etelka Borosné Földesi
  • A bújtatott munkaviszony részletes szabályozását ki kell dolgozni!
    Szükség van egy részletes, ágazati bontású szabályozás megalkotására. Olyanra, amely mellőzi a fűnyíróelvszerű szabályokat és kiszűri a bújtatott munkaviszonyt. A jelenlegi KATA-t módosító javaslat ezt a célt nem éri el és súlyos károkat okozhat!
    19 a 100 Aláírásból
    Készítette: Magyar Könyvelők Országos Egyesülete
  • Felújított autóbuszokat és több buszmegállókat Kerepes városnak!
    Kerepes Város lakosainak létszáma egyre jobban növekszik, nem csak a gyermekek születésének a létszáma növekszik, hanem a felnőtt lakosok létszáma is egyre jobban növekszik: mivel sok vidéken élő gyermekes család költözik fel a kedvező ingatlan vásárlás végett, és a Budapesten lévő jobb fizetésű állása és a gyermekük tovább tanulása végett is. Nem minden Kerepesi lakos lakik közel a Kerepesi, vagy a Szilasligeti Hév állomás közelében, hanem vannak akik igen messze is laknak az érintett Hév állomástól. És közülük nem minden lakosnak van autó vagy motor számukra vagy kerékpár számukra, amivel ki tudnának menni az érintett Hév állomások egyikéhez. Nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy taxit béreljenek maguknak főleg télen a havas-jeges időkben és emiatt el is késhetik az érintett órában lévő Hévet. Kerékpár út kiépítésére meg azért lenne szükség: mert lassan a fő járda szakaszon mennek egyre többen mennek kerékpárral, és rollerrel a 12 év feletti lakosok is, mivel a mellék utcákon bármikor megjelenthet egyszerre akár 2 autó is. Viszont így már lassan a baka kocsival közlekedőket, és az idős embereket szorítják ki a fő járda szakaszon, a legfőképpen 12 év feletti kerékpárral és rollerral közlekedők.
    7 a 100 Aláírásból
    Készítette: Éva Bálint Picture
  • Emeljék duplájára a családi pótlékot
    Több mint 10 éve ugyanannyi a családi pótlék összege. Mindent emelnek (fizetés, nyugdíj, árak), akkor ezt is kell.
    57 a 100 Aláírásból
    Készítette: Erika Ungi
  • Kiállok az index szerkesztősége mellett, támogatom a szerkesztőség függetlenségét!
    Részlet a https://index.hu/szolgalati-kozlemeny/2020/06/21/az_index_szerkesztosege_veszelyben_van/ oldalon közzétett szerkesztőségi szolgálati közleményből: “...MOST BIZONY AZT ÉREZZÜK: AZ INDEX SZERKESZTŐSÉGE VESZÉLYBEN VAN. Kívülről ugyanis olyan befolyás ért minket, amelynek vége a szerkesztőség megszűnése lehet. Aggódunk, hogy egy csapásra, egy szervezeti váltással elvesznek azok az értékek is, amelyek miatt ma az Index az ország legnagyobb és legolvasottabb lapja lett. -Mi ugyanis olyan lapot szeretünk és szeretnénk, amelynek szerkesztősége továbbra is független, szabad, autonóm és egyetlen szervezetben dolgozik, és amelynek léte és munkája nem függ semmilyen politikai vagy gazdasági hatalom kiszámíthatatlan és változó ízlésétől. -Olyan lapot, amelyben nem politikusok, kormányzati kijáróemberek vagy gazdasági szereplők mondják meg, milyen cikket kell kirakni vagy levenni. -Olyan lapot, amelynél a címeket és képeket a szerzők és a szerkesztők határozzák meg. -Olyan lapot, amely nem fél beszámolni botrányokról, visszaélésekről, és nem ódzkodik leírni politikusok, közszolgák vagy cégek nevét, ha egy nekik kellemetlen sztorit tár fel - és akkor sem ijed meg, ha az érintettek bosszúsak. -Olyan lapot, amelynél a szerkesztőség újságírói és szerkesztői együtt gondolkodnak, és együtt döntik el, hogy mit tartanak sztorinak, és hogy a témával milyen mélységben foglalkoznak. -Olyan lapot, amelynél a szerkesztőség tagjai határozzák meg a címlap tartalmát, és hogy milyen cikkeket, videókat helyeznek el rajta. -Olyan lapot, amelynél nem a tanácsadóként feltűnő, kétes hírű politikai kavarók határozzák meg, hogy a szerkesztőség hogyan és milyen felállásban dolgozzon. -Olyan lapot, amelynél nem kívülről döntik el, hogy kikkel dolgozunk és kikkel nem a hírszerkesztőségben. -Olyan lapot, amelyhez az olvasók bármikor fordulhatnak a történeteikkel, videóikkal, legyen szó bármilyen furcsaságról, visszaélésről, hivatali packázásról, helyi kiskirály basáskodásáról vagy egyszerű tahó parkolásról. És olyan lapot, ahol a hozzánk ezekkel a történetekkel forduló olvasók nyugodtan bízhatnak abban is, hogy a kilétüket nem felfedve adunk nyilvánosságot ezeknek. Nem vagyunk biztosak abban, hogy sokáig tudunk ilyen lapot csinálni, és mivel hiszünk a nyilvánosságban, úgy gondoljuk, hogy erről önöknek, nektek, olvasóinknak is tudni kell. A következő napokban eldől az Index sorsa.”
    2 079 a 3 000 Aláírásból
    Készítette: Csaba Madarász Picture
  • Futósáv a Gizella sétányon (Petőfi híd - Közvágó híd)
    Midennap rengeteg sportolni, futni járó használja ezt a szakaszt. Talán a 9. kerület egyik legnépszerűbb része a futók körében. Nagyon sokan szeretnek a Duna part mellet futni és mivel a budai részen ez a szakasz végig az autoút mellet helyezkedik el nem a legideálisabb sportolás céljára. Míg a Gizella-sétány ideális környezetben, távól esik az autoúttól és a hely adottságai révén a már meglévő bicikli sáv és gyalogosok közelekedésére szolgáló sáv mellet ideális lenne egy futósáv kialakitása is. A gyalogos sávban már néhol nem egységes a viacolor járóburkolat, besüllyedt, stb., nem praktikus és nem is szabályos itt a futás, kerülgetve a sétálokat. A bicikli sávban szinten nem, ami balesetveszélyes is lehet. Ám nagyon sokan itt futnak, mert a Hév kerítés és a bicikli sáv közötti terep, nem egységes, kitaposott, gödrökkel, mélyedésekkel teli ami szintén balesett veszélyes, és nem ideális terep a futásra. Egy rendezett, egységes futósáv kialakításával csökkenne az izomsérülések és a balesetek veszélye, ezáltal hozzájárulna a kerületiek biztonságos sportolásához. Az amatőr hobbi futók, és a sportolok is szívesen használnák ezt a típusú futósávot.
    5 a 100 Aláírásból
    Készítette: Boglárka Darabos
  • Kiállunk az Indexért!
    Szabad sajtó nélkül nincs szabad társadalom. Mára jóformán a nyilvánosság még érintetlen szigetei maradtak egyedüli korlátai a hatalmi önkénynek. Ne hagyjuk az Indexet, ne hagyjuk magunkat!
    2 139 a 3 000 Aláírásból
    Készítette: Gábor dr. Matlák