-
Diákok kiállása a tanárokértA tanáraink fizetése, és ezáltal az életkörülményeik is, tarthatatlanok. Ma ott tartunk, hogy a tanári pálya választása egy életvitel és jövedelem feláldozását jelenti. Arról nem is beszélve, hogy a tanárok szabadsága a tanítás szempontjából is korlátozott. Nem taníthatnak abból a tankönyvből, amiből ők akarnak. Nem adhatják elő az adott anyagokat úgy, ahogy azt ők jónak látják, hanem kénytelenek az alaptantervhez igazodni. Nincs szabadságuk! A heti óraszámuk magas, és azok mellett tömérdek dolgozatjavítás várja őket otthon. A fizetésük kritikán aluli. Ez mind hozzájárul a magyar oktatás színvonalához. Ez nyilvánvalóan ránk, a diákokra is kifejti a hatását. Ha a fiataloké a jövő, akkor a mi oktatásunkra sokkal több figyelmet kell fordítani. A mai magyar oktatás nem az életre készít fel. Mind a tankönyvek, mind a kerettanterv egy előre meghatározott és keretek közé szorított tananyag átadását helyezi előtérbe. A fentiekben felsorolt problémák kapcsán készülünk egy békés tüntetéssel március 16-án, a Kossuth téren. Szeretettel várunk minden diákot és szülőt, aki részt szeretne venni. A célunk, hogy a jelenlétünkkel mutassuk ki támogatásunkat tanáraink felé, akik nap mint nap értünk dolgoznak. Írd alá a petíciónkat a tanárokért, és ha teheted, tarts velünk március 16-i tüntetésünkön! Hisszük, hogy a magyar oktatás kérdése nem politikai kérdés. Épp ezért szeretnénk hangsúlyozni, hogy ez a tüntetés nem szól egyik párt mellett vagy ellen sem. A cél a tanárok melletti kiállás, és nem a politizálás. Így mindenkit, aki részt szeretne, arra kérünk, hogy minden politikai állásfogalásától vonatkoztasson el. Itt érheted el a tüntetést és az információkat: https://fb.me/e/3tdUlLIrW Insatgram: @diaktuntetes E-mail: [email protected] Támogatók: aHang ADOM Pedagógusjelöltek a pedagógusokért A Pedagógusjelöltek 16-i eseményéről itt tájékozódhatsz: https://fb.me/e/1F1WJfyOp2 719 a 3 000 AláírásbólKészítette: Diáktüntetés a Pedagógusokért
-
Valódi közmédiát orosz propaganda nélkül - Az állami média vezetőjének mennie kell!Ha egyetértesz azzal, hogy az orosz háborús propaganda terjesztése az állami médiában az utolsó csepp a pohárban, ha egyetértesz azzal, hogy az ellenzéki megszólalások folyamatos eltorzítása durván sérti a szabad tájékozódást és a választások tisztaságát, ha egyetértesz azzal, hogy Koltay András, a Médiatanács elnöke nem bújhat el a felelősség alól, akkor írd alá és add tovább ezt a petíciót!12 377 a 15 000 AláírásbólKészítette: Polyák Gábor
-
Tiltakozás a Kőbányai Kékvirág Óvoda beolvasztása és megszüntetése ellenA Kőbányai Önkormányzat egy nagy múltú, szakmailag sikeres és elismert, a gyermekek érdekeit, fejlődését és fejlesztését szem előtt tartó intézményt, a Kőbányai Kékvirág Óvodát készül beolvadással megszüntetni látható indokok nélkül. Az óvodába járó gyerekek szüleiként értetlenül állunk e szándék előtt, és minden lehetséges módon igyekszünk megakadályozni ennek keresztülvitelét.614 a 800 AláírásbólKészítette: Réka Karvalics
-
Magyarország nyissa meg az Ukrajnával határos határait!/Hungary must open its borders with Ukraine!Senkinek ne kelljen háborútól szenvednie, az életét féltenie. Legyen Magyarország befogadó ország!86 a 100 AláírásbólKészítette: Йоанна Ханджиева
-
Állítsák le a veszprémi székesegyház társadalmi konszenzus nélküli átépítését/rombolását!Amennyiben önnek is fontos, hogy az utódai is tanúi legyenek, hogy nagyszüleink, dédszüleink, hol keresztelkedtek, hol bérmálkoztak, esküdtek egymásnak örök hűséget, vagy csak látni szeretné, hogy hol tették le a bűneiket, kérjük támogassa aláírásával petíciónkat.3 235 a 4 000 AláírásbólKészítette: Kolos Kohár
-
Kis létszámú óvodai csoport létrehozásaCsatlakozz, ha azt szertnéd, hogy minden gyerek megkapja a számára megfelelő nevelést-oktatást, amihez joga van. Ez jó a sajátos nevelési igényű és a többi gyermek számára is.140 a 200 AláírásbólKészítette: SZIKRA Tehetséggondozó Egyesület
-
Magyarország Jereváni Konzulátusa Újranyitásáért - Sorry ArmeniaA magyarok és az örmények, ill. Magyarország és Örményország hosszú baráti viszonyra tekinthetnek vissza amit az Orbán-kormány a "baltás gyilkos" üggyel tönkretett. Sajnáljunk Örményország! Sorry Armenia! A magyar képviselet újranyitásán kívül azt is szeretnénk, hogy Magyarország ismerje el hivatalosan az örmény népírtást.124 a 200 AláírásbólKészítette: Magyarország Jereváni Konzulátusa Újranyitásáért Sorry Armenia
-
Több szeméttárolót a Gellért-hegyreMindannyiunk érdeke, hogy egy olyan környezetben töltsük el mindennapjainkat, ahol a helyiek és az idelátogató turisták is maradéktalanul tudják élvezni - a nyüzsgő belváros közelségében - a Gellért hegy által nyújtott természeti értékeket.145 a 200 AláírásbólKészítette: Enikö Hajnal
-
Hévíz / hulladékudvar / Hévízi-tóHévíz fürdőváros, egyedülálló és a több mint kétszáz éves orvosszakmai hagyományok elismert üdülőhelye a Hévízi gyógytó, egyben a világ egyik legnagyobb biológiailag is aktív, természetes termáltava. Ellentétben a többi melegvizes tóval, amelyek általában vulkanikus eredetű helyeken, agyag- vagy sziklatalajban vannak, a Hévízi tó egy tőzegmedrű forrástó, amelyet a 38 méter mély forrásbarlangból feltörő, 38 °C-os víz táplál, percenként 30–40 ezer liter vízhozammal. Páratlan természeti környezetét a mellette fekvő csodàlatos park, a vízfelszín felett lebegő páraréteg, a tőzeges véderdő, valamint a tó felszínén úszó tündérrózsák is különlegessé teszik. Logikus lenne, ha Hévízt s környezetét a megfelelő szakemberek bevonásával környezettudatosan óvnánk, megőriznénk és ennek értelmében ökológikusan csak a megfelelő körültekintéssel és mértékben fejlesztenénk. A tó vize azért is számít unikumnak, mert a források vízhozama oly magas, hogy a víz három és félnaponta a tóban kicserélődik és hőmérséklete eléri a 37-38 °C-ot. A gyógyvíz gazdag ásványi anyagokban, egyesítve a szénsavas, a kénes, a kalcium-magnézium-hidrogén-karbonátos gyógyvizek kedvező tulajdonságait, és kiemelten kedvező gyógyhatású a gyógyvízben lévő radon. Külön említést érdemel a tó medrét vastagon borító gyógyiszap, amely időről időre megújul a tavat körülvevő tőzegláp és a tó közötti mélységi vízmozgás következtében. A tó gyógyvize tehát egyedülálló, radioaktív és gyógyhatását fokozzák a tőzeglápról folyamatosan kioldódó kémiai anyagok. A jelenleg Hévízre tervezett és megszavazott hulladékudvar veszélyeztetheti a tőzegláp tisztaságát és annak értékes anyagait. A hulladékokról szóló törvény előírásai szerint is "hulladékudvart az emberi egészség veszélyeztetése és a környezet károsítása nélkül úgy kellene működtetni, hogy az ne jelentsen kockázatot a környezeti elemekre, NE okozzon a lakosságot zavaró / határértéket meghaladó zajt vagy bűzt, és ne befolyásolja hátrányosan a tájat, valamint a védett természeti és kulturális értékeket." (2012. évi CLXXXV. Tv. 6. § (1) bek.) Ezen előírásoknak a Hévízre tervezett hulladékudvar sajnos nem felel meg. Ráadásul a hulladékudvart nem belterületen vagy a belterületek közvetlen közelében kellene kialakítani, hanem a lakott területektől távolabb, olyan helyen, ahol a környéken élők nyugalmát, mindennapi életét a lehető legkisebb mértékben zavarja. Tegyük fel tehát a kérdést: helyes-e 2 km-re a tótól északi irányban a tőzegláp Hévíz-Egregy városrészére eső részén egy hulladékudvart építeni? A helyi „Forrás” hetilapban leközölt: „ide a lakosságtól és szállodai, vállalkozói tevékenységből származó nem veszélyes hulladékok papír, műanyag ÉS veszélyes hulladékok festékes dobozok kerülnek, és még amit a polgármesteri hivatal meghatároz”. Megnéztük a környezetvédelmi hatóság 2005. évi jelentését, amelyből kiderül, hogy Hévízen 600 tonna/év mennyiségű veszélyes hulladék keletkezett. A veszélyes hulladékok néhány 10 vagy 100 mg-ja m3-enkénti fürdővízre számítva engedhetők csak meg. Tehát milliárd nagyságrendű m3 vizet tudnánk leszennyezni. Nos, a tőzegen, ha elindul a szennyezés, ezt úgy kell elképzelni, mint egy szivacsot! Egy folyékony szennyezés a tőzeglápon haladva gyorsan eljuthat a tóhoz. Elég egy festékes dobozba zárt hígító, vagy ennél rosszabb, ha növényvédőszer van benne, ami gondatlanság miatt leeshet, kiborulhat, közben érkezik egy záporeső és kész a baj... Egy helyi hévízi lakos megkérdezte a városi közmeghallgatáson az illetékes városi kabinet és a beruházást teljesítő cég képviselőit, hogy hova fog folyni a tervezett hulladékudvarról a csapadékvíz. A beruházó azt válaszolta, hogy majd engedélyt kérnek az önkormányzattól, hogy becsatlakozhassanak a helyi csapadékvíz elvezető hálózatba. Igen, de a valóság az, hogy 200 m-re és 10 m-rel magasabban található a csapadékvíz elvezető csatorna. Tehát, a csapadékvíz simán belefolyik a tőzeglápba, és az gyorsan továbbviszi majd a kiömlött szennyezést. Továbbá felháborítónak találjuk azt is, hogy a hulladékudvar helyét sikerült a Hévíz-Egregy városrészbe, 50 m-re a Római sírkert melletti GAMESZ Udvar területére tervezni. A Római kori romkert - benne park, múzeum, játszótér - határolja, amit a vendégek is látogatnak, így ténylegesen az is turisztikai terület. Mint ismeretes, a „római katona sírja” is itt látható a múzeumban. Ez a rész tehát egy védett régészeti terület is, sem turisztikailag, sem környezetvédelmileg nem való itt hulladékudvart létesíteni! Továbbá a romkerttől vezető borút folytatása az Egregyi szőlőhegy, benne sok vendéglátó egységgel valamint az Árpád-kori Szent Magdolna templom is. Érdekes képet festene Hévízről, ha ezek közvetlen közelében hulladékudvar létesülne... Egyébiránt az egész Hévízi gyógytó természetvédelmi terület, és UNESCO védettségi várományos.... Fontos a települési hulladék elhelyezésének megoldása, de nem olyan módon, hogy az egy egész városrész érdekeit sértse, nem úgy, hogy a környezetet veszélyeztesse, az ott lakók nyugalmát és pihenését zavarja, vállalkozásaikat hátrányosan érintse. Végezetül felmerül tehát a kérdés: szükség van-e egyáltalán egy újabb költséges hulladékudvar kialakítására, amikor a Hévíztől mindössze 7 km-re található Keszthelyen már van hulladékudvar, azaz egy hulladék begyűjtő és hulladékválogató hely.724 a 800 AláírásbólKészítette: Hèvìzèrt Aggòdòk Közössège
-
Veszprém legyen roncsautómentes!A Városüzemeltetési Iroda évente 30-35 új roncsjárműről tud a lakótelepeken. Ezeknél fennáll az akkumulátorsav és az üzemanyag környezetbe kerülése, elhanyagolt állapotuk miatti vezetékek szivàrgása miatt. Nem tartják a lépést az új autók kikerülésével, a Deák Iskola buszmegállójánál 4 éve áll egy jármű a lakók szerint, a Város a tulajdonosi jogokat gyakorló végrehajtóra mutogat, nem utasítja a végrehajtót. A környezet szennyezése és elcsúfítása tarthatatlan állapot.6 a 100 AláírásbólKészítette: Gábor Szabó
-
Idős otthont temető mellé?Szeretne-e Ön idős korában a temető szomszédságában lévő idősek otthonába költözni? ⛔ Igen, remek ötletnek tartom. a temető közelsége megnyugtató számomra. legalább minden nap láthatom a végső célt, Csak az úton kell átvinniük és már temethetnek is. ✅ Nem. Még az ötlet is felháborító, és morbid, hogyha kinézek az ablakon máris a temetőt látom. Még a kétezres évek elején Várpalota akkori önkormányzata 45 millió forintért megvásárolta az inotai temető mellett megkezdett „Szociális Otthon” megnevezésű félkész épületet. 2010-ben pályáztatás mellőzésével akarták eladni, de nem sikerült. ( Országgyűlési választás 2010. Április 11 és 25 között volt) 2014 januárjában jelentkezett egy Kft, amely 45 millió ft-ért megvette volna a parlagon hagyott, állagmegóvási munkákat is nélkülöző telket és épületmaradványokat. Az eladás érdekében az akkori önkormányzati testület a korlátozottan forgalomképes ingatlant üzleti vagyonná minősítette át. A médiában közhírré kürtölték, hogy végre megépül az idősek otthona. A vételre aztán a Kft elállása miatt mégsem került sor. (Országgyűlési választás 2014. Április 6.) Legközelebb 2016 decemberében hallunk róla. A képviselő testület tudatta, hogy az idősek otthona engedélyezési terveinek felülvizsgálata, az engedélyezési tervdokumentációja elkészült, az építési engedély jogerőre emelkedett, a kiviteli tervek elkészítése folyamatban van. Legutóbb 2021 végén jelentették be, hogy pályázaton nyert egymilliárd (1000000000,-)Ft-ot fordítanak a közel 20 éve elhanyagolt, gondozatlan épületmaradványa. (országgyűlési választás 2022. április 3.) Sem az államnak sem a városnak nincs saját pénze. Amivel gazdálkodhatnak, azt tőlünk, adófizető állampolgároktól szedik be, ezért jogunk van tudni és beleszólni, hogy mire költik a pénzünket! Komolyan gondolja-e az önkormányzat, hogy az idősek otthonának a temető tőszomszédságában van a legjobb helye? Mi, Várpalotai Polgárok azt gondoljuk, hogy az inotai temető melletti terület erre morálisan alkalmatlan. Várpalotai Polgárok közössége88 a 100 AláírásbólKészítette: Polgárok Várpalotai
-
Védelmet idős korú fáinknak!A nagyobb méretű fák megmentésének egyik sikertörténete a balaton-felvidéki 71-es út menti nyárfák filmbe illő sorsa 2012-ben. Az, hogy ők megmenekülhettek a kivágás elől, a helyi civilek összefogásának és az országos figyelemnek köszönhető. Előtte közel ezer egészséges út menti fa esett áldozatul a térségben. Egyiküknél sem készült felmérés az állapotukról és nem vonták be a helyieket sem a döntéshozatalba, sőt nem is értesítették őket a kivágás előtt. Az akkori történésekkel kapcsolatban a civil összefogással egy időben Védőbeszéd is készült az út menti fákért, melynek tartalmát, azt, hogy független szakértőket és a helyi közösségeket is vonjanak be a döntésekbe, beleépítettük a petíció követeléseibe. De nemcsak parkfák és út menti fák, hanem egész faállományok tűnnek el, sokszor a hatályos törvények kijátszásával. Ez a káros folyamat az elmúlt tíz éveben sajnos csak felgyorsult. Mint egy járvány terjed az a szemlélet, hogy a fa nem érték, hogy ellenség, hogy pótolható lenne. Pedig ez nincs így, a kifogások, magyarázkodások mintha a döntéshozók és a favágást elvégzők lelkiismeretét kívánnák csitítani. Most már számos település fájlalja az idős korú fákat és egész facsoportokat károsan érintő, eltüntethető beavatkozásokat. Emellett a durva, szakszerűtlen csonkítások is megkövetelik az árukat: a fák nemcsak „elveszítik fa jellegüket”, hanem ezáltal lassú halálra is ítéltetnek. Az idős korú fák elvesztése viszont egyúttal a környezetünk minőségének és így egészségünk lerontása, múltunk és jövőnk eltörlése egyben. Ezért ennek gátat kell vetni. Követeléseinket helyi és országos döntéshozóknak címezzük, valamint eljuttatjuk a hatóságokhoz is. Felhívjuk a választópolgárok figyelmét arra, hogy az Önkormányzati választásokon olyan jelöltekre szavazzanak, akik elkötelezik magukat a fák védelme mellett. Egyúttal felhívjuk civil szervezetek, iskolák, érdeklődő körök stb. figyelmét arra, hogy minden szinten és minden már létező rendelkezéssel álló eszközzel tudatosítsák az idős korú fák értékét. Helyben fogjanak össze a védetté nyilvánítás érdekeben. 2022 május 10. lesz a Madarak és Fák 120. világnapja, a Föld napjának testvérünnepe. Célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Erre felkészülve kérjük a helyi civileket, hogy vegyenek rész a helyi idős korú fákért szervezett Bölcsek Köre Futamokban, mely a „mozdulj az idős fákért” hívószó alatt minden korosztályt bevonva hívja fel a figyelmet az értékes, megvédendő fákra. Egyúttal ezek alatt is gyűjtsék az aláírásokat petíciónkhoz! Csatlakozzunk minél többen, védjük meg az idős korú fákat! További információ itt: https://www.barke.hu/projektjeink/vedelmet-idos-koru-fainknak Kiskunhalasi Hazatalálás Baráti Kör Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság BARKE - a helyes természeti erőforrás-gazdálkodásért649 a 800 AláírásbólKészítette: Sallee-Kereszturi Barbara