-
Több vadátjárót az autópályák fölé!Amikor új autópályák épülnek, a beton és a vadvédelmi kerítések áthághatatlan falat emelnek az erdők és mezők közé. Az állatok teljesen elszigetelődnek egymástól, nem jutnak élelemhez, nem érik el a vízforrásaikat, a párzási időszakban pedig elzáródnak a társaiktól, ami belterjes szaporodáshoz és a hazai fauna lassú, csendes leépüléséhez vezet. A vadátjárók nem luxusberuházások, hanem az egyetlen lehetőséget jelentik arra, hogy helyreállítsuk a természetes ökológiai folyosókat és biztosítsuk a vadon élő állatok jólétét. A döntéshozók és a beruházók azonban gyakran megspórolják ezeket a létfontosságú zöld hidakat, ha nem látnak mögötte határozott társadalmi akaratot. Az újonnan épülő gyorsforgalmi útszakaszokon törvényileg tegyék kötelezővé a vadátjárók tervezését és megépítését! A már meglévő autópályákon a sérülékeny ökoszisztémák védelmében utólagosan is létesítsenek zöld átjárókat!1 a 100 AláírásbólKészítette: Zsolt Tóth
-
Valódi védelmet az állatoknak – tartassuk be a törvényeket!Magyarországon vannak állatvédelmi törvények és szabályok. Tiltott az állatkínzás, az állatok elhagyása, és jogszabályok határozzák meg az állattartás alapvető követelményeit is. Mégis nap mint nap találkozunk éhező, láncon tartott, elhanyagolt, kidobott vagy megkínzott állatokkal. Ezért az első és legfontosabb kérdés nem az, hogy hány új szabályt alkotunk, hanem az, hogy a már meglévőket valóban betartatjuk-e. Egy törvény csak akkor védi meg az állatot, ha a jogsértést időben észlelik, a bejelentésre reagálnak, megtörténik az ellenőrzés, szükség esetén az állatot biztonságba helyezik, és a jogsértésnek valódi következménye van. Ugyanez igaz az állatmentésre is. Magyarországon rengeteg becsületes állatmentő, önkéntes és menhely dolgozik elképesztő odaadással. Sokszor saját pénzből, szabadidejükben és erejükön felül mentenek életeket. Őket segíteni és támogatni kell. De attól, hogy egy helyet „menhelynek” neveznek, vagy valaki állatmentőként működik és adományokat gyűjt, még nem szabad automatikusan feltételeznünk, hogy minden rendben van. Az állatvédelem területén is előfordulhatnak visszaélések. Ezért a támogatás mellett ellenőrzésre és átláthatóságra is szükség van. Mert különösen súlyos helyzet az, amikor egy állatot jó szándékú emberek azért adnak át valakinek, mert azt hiszik, hogy megmentették, miközben az állat egy másik rossz helyzetbe kerül. Egy állat nem tud panaszt tenni. Nem tudja elmondani, hogy éhezik, beteg, fél, nincs megfelelő helye, vagy azon a helyen szenved tovább, ahová azért vitték, hogy biztonságban legyen. Ezért olyan állatvédelmi rendszerre van szükség, amelyben a hatályos szabályokat következetesen betartatják, a bejelentésekre gyorsan reagálnak, a jól működő állatmentőket támogatják, a problémás helyeket ellenőrzik, súlyos jogsértés esetén pedig valóban közbelépnek. Nem elég, hogy van állatvédelmi törvény. Annak az állatot is meg kell védenie. Ha Ön is ezt szeretné, csatlakozzon a petícióhoz!9 a 100 AláírásbólKészítette: Adrienn Jakeman
-
Elhibázott beruházás! Az 1-es főút ikrényi kereszteződésének teljes újragondolását követeljük!A jelenlegi állapot nemcsak időrabló, de balesetveszélyes és élhetetlen is az egész kistérség számára! Az ikrényi lámpa átadása óta mindennaposak a kockázatos helyzetek és a balesetek. A dugók már a nyári szünetben is kilométeresek – belegondoltál, mi lesz itt a szeptemberi iskolakezdéssel? Egyedül senki sem tud változást elérni, de ha minél többen kiállunk közösen, a döntéshozók nem söpörhetik a szőnyeg alá az ügyet. Csatlakozz te is, és írd alá a petíciót a biztonságos és normális kistérségi közlekedésért!1 a 100 AláírásbólKészítette: Péter Szuchy
-
25 nap alapszabadságot és korhatár-arányos plusz pihenőidőt! Elég a végkimerülésből!Ez a petíció minden generáció közös harca! A jelenlegi szabályozás fenntarthatatlan: a fiatal munkavállalók már a karrierjük elején a kiégéssel küzdenek a kevés alapszabadság miatt, miközben az idősebbeknek a kitolódó nyugdíjkorhatár miatt egyre tovább kellene helytállniuk – plusz pihenőidő nélkül. Miért érint ez mindannyiunkat? • A fiatalokért: A 20 napos alapszabadság nem elég a munka és a magánélet egyensúlyához. A 25 napos minimummal megállíthatjuk a pályakezdők tömeges kiégését és stresszbetegségeit. • Az idősebbekért: Ha a törvény egyre tovább kötelez minket a munkára, akkor biológiailag több regenerálódási időt is kell biztosítania. Senki sem érdemli meg, hogy betegségekkel és végletekig kimerülve érkezzen meg a nyugdíjas éveihez. Ha növeljük az alapszabadságot és az életkor utáni pótszabadságokat, egy élhetőbb, emberségesebb Magyarországot teremtünk. Támogasd aláírásoddal a kezdeményezést, mert a pihenés nem kiváltság, hanem az egészségünk alapja!1 a 100 AláírásbólKészítette: Banga Csaba
-
ELÉG VOLT A SZÁGULDOZÁSBÓL TÖKÖLÖN! Trafipaxot és büntetést a gyorshajtóknak!Városunk lakossága meghaladta a 11 ezer főt. Az egykori kisvárosias, családias lakókörnyezetünk mára egy zajos, balesetveszélyes és szmogos tranzitzónává vált, mivel a Csepel-sziget déli részéről és a környező ipari parkokból áramló forgalom jelentős része Tököl szűk, lakóövezeti utcáin dübörög keresztül a főváros és az M0-s autópálya irányába. Ez a helyzet napról napra veszélyezteti a gyermekeink, az időseink és a helyi gyalogosok életét, tönkreteszi az utak melletti lakóházak szerkezetét a rázkódások miatt, és csúcsidőben teljesen megbénítja a helyi közlekedést. A lakosság határozott követelései és a javasolt intézkedések: 1. Forgalomirányító és forgalomcsillapító jelzőlámpák kiépítése Követeljük jelzőlámpás csomópontok vagy gyalogosátkelőt védő jelzőlámpák elhelyezését az alábbi 4 kritikus, balesetveszélyes ponton: • Csépi út – Állomás utca kereszteződés: A déli tranzitforgalom lelassítására ("városkapu" hatás) és a HÉV-állomáshoz igyekvők védelmére. • Fő utca – Kossuth Lajos utca / Ledina utca csomópont: Az óvárosi lakók, iskolások és idősek biztonságos átkelésének biztosítására a szűk történelmi belvárosban. • Pesti út – Hermina utca (Sziget Center elágazás): A bevásárlóközpont és a repülőtér felé történő balra kanyarodás biztonságossá tételére. • Pesti út lakótelepi kijáratok (Íjász utca és környéke): Hogy a tököli lakosok csúcsidőben is biztonságosan ki tudjanak hajtani a lakóövezetből a főútra. 2. Állandó sebességmérés és azonnali büntetések a lakóövezetekben és a főúton A szabálytalanul száguldozó autósok visszatartására elengedhetetlen a pénzügyi következmények bevezetése: • Trafiboxok telepítése a lakóövezetek 30 km/h-s zónáiba: Követeljük, hogy az önkormányzat saját forrásból telepítsen fix kameraházakat (Trafiboxokat) a belső lakóutcák és a lakótelep kijelölt 30-as övezeteibe, hogy a tranzit elől menekülő autósokat a hatóság azonnal és automatikusan megbüntesse. • Állandó traffipaxok a főutakra: A Csépi úton, a Fő utcán és a Pesti úton a sebességkorlátozások betartatására éjszakai és nappali mérésekre alkalmas eszközöket kell kihelyezni. • „Okos” sebességkijelző táblák büntető funkcióval: A bevezető utakon a sebességtúllépést azonnal észlelő, közvetlen rendőrségi adatkapcsolattal rendelkező rendszerek felszerelése szükséges. 3. A nehézgépjármű-forgalom kitiltása és elkerülő út tervezése • Követeljük a 3,5 tonna (vagy 7,5 tonna) feletti, célforgalom nélküli tehergépjárművek behajtásának szigorú korlátozását a város belső útjairól. • Követeljük, hogy az önkormányzat állami és régiós szinten kezdeményezze egy Tökölt tehermentesítő, valódi elkerülő út nyomvonalának tervezését és kijelölését. “Azonnali jelzőlámpás csomópontok kiépítését követeljük a következő kiemelt balesetveszélyes pontokon:• Csépi út – Állomás utca kereszteződés: A déli tranzitforgalom lassítására és a HÉV-állomáshoz igyekvők védelmére. • Fő utca – Kossuth Lajos utca csomópont: Az óvárosi lakók, iskolások és idősek biztonságos átkelésének biztosítására. • Pesti út – Hermina utca (Sziget Center elágazás): A bevásárlóközpont felé történő lekanyarodás biztonságossá tételére. • Pesti út lakótelepi kijáratok: Hogy a tököli lakosok reggelente ki tudjanak hajtani a saját utcájukból a főútra.” Trafiboxok telepítése a lakóövezetek 30-as zónáiba: Követeljük, hogy az önkormányzat saját forrásból telepítsen fix kameraházakat (Trafiboxokat) a belső lakóutcák és a lakótelep kijelölt 30 km/h-s övezeteibe. A tranzitforgalom elől menekülő, vagy a belső utakon száguldozó autósokat a jogszabályi minimális tűréshatár felett azonnal és automatikusan büntesse meg a hatóság. Állandó traffipaxok a Főútra (Csépi út, Fő utca, Pesti út): A városon átmenő fő tengelyeken a 40-es és 50-es korlátozások betartatására kötelező jelleggel éjszakai és nappali mérésekre alkalmas eszközöket kell kihelyezni. Tököl nem lehet a környező települések büntetlen száguldási pályája! „Okos” sebességkijelző táblák büntető funkcióval: A bevezető utakon a puszta tájékoztató táblák helyett olyan rendszerekre van szükség, amelyek a sebességtúllépést azonnal piros jelzéssel vagy rendszám-alapú figyelmeztetéssel jelzik, és közvetlen adatkapcsolatban állnak a rendőrséggel.1 a 100 AláírásbólKészítette: László Antal
-
NE KÖLTÖZZÖN A SZIGET! 🎪🌴NE KÖLTÖZZÖN A SZIGET! 🎪🌴 Szeretnénk, hogy a Sziget Fesztivál továbbra is a Hajógyári-szigeten maradjon!1 a 100 AláírásbólKészítette: Gáliczki Ivett
-
Vizsgálják ki a Wolt futárok díjazását és a megtévesztő toborzási hirdetéseket!Miért csatlakozz? • A 42 000 Ft-os csapda: A Wolt olyan reklámokkal csábít új futárokat, amiket a 400 Ft-os alapdíj és az eltűnt távolsági díjak mellett képtelenség megkeresni. • Ráfizetéses fuvarok: A zónák túltelítése és a fizetetlen visszautak miatt ma ott tartunk, hogy a napi fix adók és a benzin levonása után konkrétan mi fizetünk azért, hogy dolgozhassunk. • Eltűnő borravalók: Követeljük, hogy a NAV ellenőrizze a fizetési logokat! A vevő által nekünk adott jattnak 100%-ban nálunk kell kikötnie. • Algoritmus-szívatás: Elég a rejtett szűrőkből, a Support manuális büntetéseiből és a flották előnyben részesítéséből! Az aláírásod teljesen névtelen maradhat (a Wolt nem láthatja), de a hatóságok felé a tömegünk ereje lesz a bizonyíték. Ne hagyd, hogy ingyen dolgoztassanak, írd alá!1 a 100 AláírásbólKészítette: Szövetsége Magyar Wolt Futárok
-
Kötelező altatólövedéket a városi vadállatoknak a metróban kilőtt vaddisznó után!A 2026. augusztus 8-án a Kossuth téri metróba tévedt és ott kilőtt vaddisznó esete mélyen felháborította a társadalmat. Egy modern, európai fővárosban nem lehet elfogadható megoldás az, hogy egy csapdába esett, halálra rémült állatot azonnal éles lőfegyverrel végeznek ki ahelyett, hogy szakszerűen megmentenék. Ha most nem emeljük fel a szavunkat, a jövőben is a fegyveres kilövés marad az elsődleges „megoldás” minden hasonló helyzetben. Azért kell csatlakoznod ehhez a kampányhoz, hogy közösen kikényszerítsük a döntéshozókból az elavult szabályok megváltoztatását! Követeljük együtt az altatólövedékek kötelező használatát és a profi állatmentők bevonását, hogy Budapest valóban egy állatbarát, humánus város legyen, ahol az élet védelme az első! Minden aláírás egy lépés az értelmetlen mészárlások megelőzése felé.5 a 100 AláírásbólKészítette: Busics Csenge
-
Elektromos közbringarendszert (Nyíri Bubit) Nyíregyházának!“Azért fontos csatlakozni, mert a jelenlegi benzinárak és a mindennapos nyíregyházi dugók rengeteg pénzt és időt vesznek ki a zsebünkből. Egy olcsó, elektromos közbringarendszerrel havonta akár tízezreket spórolhatnánk meg a munkába járáson vagy a futárkodáson, miközben biztonságosabbá és tisztábbá tennénk a városunkat. Együtt el tudjuk érni, hogy az önkormányzat megvalósítsa ezt a zöld és pénztárcabarát megoldást!”6 a 100 AláírásbólKészítette: Kovacs Árpád
-
Ivókút a Nosztori PihenőhelyenA Nosztori Pihenőhely Csopak környékének egyik legnépszerűbb kirándulóhelye: rengeteg túra kezdő- vagy végpontjaként szolgál egész évben. Olyan látnivalókat érhetsz el innen a Balaton-felvidéki tájban sétálva, mint a Csákány-hegyi kilátó, az őskori festékbánya, a Királykút, vagy a Lovasi séd völgye. Sajnos a közelben sehol nincs ivókút, ahol felfrissülhetne a szomjas vándor, vagy négylábú társa. Egy olyan országban, ahol a klíma változása gyakran már tavasszal és ősszel is rendszeresen nyári melegeket okoz, nyaranta pedig hőhullámokat hoz, nemcsak a kényelem, hanem az egészség megőrzésének kérdése is, hogy a népszerű kirándulóhelyek kiinduló- és végpontjain legyen mindenki számára elérhető ivóvíz. Ha szeretsz túrázni, és úgy gondolod, magyarként fizetünk elég adót, hogy a hatóságok a Nosztori Pihenőhelyhez hasonló kirándulóhelyeken biztosítsanak ivóvízforrást, kérünk, írd alá e petíciót. Ha pedig még nem túráztál a környéken, reméljük, hamarosan láthatunk erre!5 a 100 AláírásbólKészítette: Márk Szente
-
Tiltsuk ki az elektromos rollereket a közutakról!Egyre több elektromos roller száguld az utakon, járdákon és zebrákon — a baleseti számok pedig ijesztő tempóban nőnek. 2024-ben még 367, tavaly már 635 balesetet okoztak e-rolleresek: egy év alatt 73%-os ugrás, és mára minden huszadik baleset ehhez köthető. Miközben szinte minden más típusú közúti baleset csökken, ez az egy kilő. A legnagyobb árat a gyerekek fizetik: minden ötödik rollerbaleset fejsérüléssel jár, és volt már gyerek, aki az egyik veséjét vesztette el. De bárki lehet a következő gyalogos — mint az a 74 éves férfi Óbudán, akit egy roller a zebrán ütött el, életveszélyes fejsérüléssel. Ez nem a rollerezők elleni hajsza. Az ellen szólunk, hogy egy gyakorlatilag szabályozatlan, rendszám és biztosítás nélküli, akár 45-tel száguldó eszköz védtelenül furikázzon autók és gyalogosok között. Ha szeretnéd, hogy a városaink újra biztonságosak legyenek: írd alá és oszd meg. Minél többen vagyunk, annál nehezebb minket lesöpörni az asztalról.19 a 100 AláírásbólKészítette: Zoltan Szentpeteri
-
Svájci indexálást a nyugdíjakraA nyugdíjasok romló életszínvonala senkinek sem jó. Ha Ön még nem nyugdíjas, előbb-utóbb az lesz, Önt is érinteni fogja.9 a 100 AláírásbólKészítette: Laszlo Rajmon