Skip to main content

Címzett: Budapest XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzata és Budapest Főváros Önkormányzata és Főpolgármesteri Hivatala

Mentsük meg Budafok-Tétény zöldterületeit.

Mentsük meg Budafok-Tétény zöldterületeit.

Tisztelt Illetékesek!

Csak sajtóból értesültük róla, hogy a Campona mögé, Park22 néven egy 60.000 négyzetméteres ipari park létrehozása kezdődött el. A 15 hektárnyi területen már sikerült a zöldterületeket elpusztítani, a fákat kivágni, az állatokat elüldözni, de ez még a jelenlegi projekt leállításával és újragondolásával talán "kijavítható".

Kerületi lakosként felháborítónak tartjuk, hogy az elmúlt időszakban sorban teszik tönkre még azt a kevés zöldterületet is, ami megtalálható a kerületben, lassan egész Budafok-Tétény kertvárosi hangulata eltűnik.

Az itt élők többsége pont azért költözött ide vagy lakik itt hosszú évtizedek óta, mert Budafok-Tétény csendes, kisvárosias hangulata élhetőbb, mint a város más kerületei. Nem szeretnénk semmilyen fejlesztésnek útjában állni, de nem nézhetjük tétlenül, hogy pont ez a kisvárosias hangulat szűnjön meg többek között azzal, hogy egyre csökken a kerületben a valódi zöldterületek mérete.

Elég volt a kerület teljes tönkretételéből!
Elég volt a zöldterületek irtásából!
Elég volt a felelőtlen városvezetésből!

Konzultációt a helyiekkel, a környék fejlesztéséről!
Őrizzük meg Budafok-Tétény természeti kincseit!
Szennyezett környezett helyett, élhetőbb kertvárost!

Miért fontos?

"A projekt megvalósítása során kiemelt hangsúlyt kap a zöldfelületek és épületek egyensúlyának megtartása" - Ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy 15 hektárnyi - nem kevés állatnak lakóhelyet biztosító - zöldterületet irtottak ki, hogy megépüljön: http://bit.ly/2Q9z3tf

Ha lassan nem is lesz már egy talpalatnyi zöld terület sem a kerületben, de cserébe lesz sok kamion, még nagyobb forgalom, - az amúgy is közlkedési problémákkal küzdő Budafok-Tétényben, - a levegő minőségének romlásáról pedig már ne is beszéljünk.

És említsük meg azt is, hogy az út másik oldalán szintén sorban vágják ki a fákat, mert lehet, hogy az amerikai mormon egyház új budapesti templomát oda fogják építeni: http://bit.ly/2HlRUPc

❌Elég volt a kerület teljes tönkretételéből!
❌Elég volt a zöldterületek irtásából!
❌Elég volt a felelőtlen városvezetésből!

✅Konzultációt a helyiekkel, a környék fejlesztéséről!
✅Őrizzük meg Budafok-Tétény természeti kincseit!
✅Szennyezett környezett helyett, élhetőbb kertvárost

Budapest, Budafok-Tétény

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Frissítések

2019-07-18 13:39:28 +0200

100aláírás gyűjt össze.

2019-05-30 11:14:02 +0200

50aláírás gyűjt össze.

2019-05-29 21:14:20 +0200

25aláírás gyűjt össze.

2019-05-18 06:47:47 +0200

10aláírás gyűjt össze.