Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Öregdiákokat, jelenlegi diákokat és mindenkit akit érint.

A József Attila Középiskolai Kollégium megmentéséért

A Budapest 14. kerületi József Attila Középiskolai Kollégium volt és jelenlegi vezetése várja az egykori kollégisták jelentkezését és összefogását a kollégiummal kapcsolatosan tervezett átszervezés ellen.
A kollégiumot jelenleg működtető Közép-Pesti Tankerületi Központ, a Cházár András utcai épületből kiköltöztetné a kollégistákat, és azt más célra használná fel. Ezzel a közel 60 évig kiválóan működő intézmény méltatlan helyzetbe kerülne, mert a felajánlott Tábornok utcai épületben nem folytatódhatna olyan színvonalon a közösségteremtő munka, mint eddig. A jelenleg közel 120 középiskolásból egyébként is csak 87-et tudnánk továbbra is fogadni, a többieknek már nem jutna hely.
Az érintettek az 1964 és 2018 között végzett „öregdiákokat” és a nemrég innen elballagókat kérik, hogy röviden, tényszerűen megfogalmazott, aláírt levélben sürgősen juttassák el a véleményüket a kollégium email címére:
[email protected]
vagy postai címére (1146 Budapest, Cházár András utca 6.)

Miért fontos?

Ne hagyjuk, hogy egy jól működő oktatási intézmény eltűnjön.

Kategória

Frissítések

2019-03-15 21:10:33 +0100

500 aláírás gyűlt össze.

2019-03-05 22:36:21 +0100

100 aláírás gyűlt össze.

2019-03-05 19:23:03 +0100

50 aláírás gyűlt össze.

2019-03-05 18:22:06 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2019-03-05 18:12:22 +0100

10 aláírás gyűlt össze.