Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Budapest Főváros Önkormányzata

Legyen a parkunk a Szent István park

Karácsony Gergely főpolgármester az új kabinet első közgyűlésén helyt adott a kéréseinknek, és leállította a Szent István-szobor felállítását a Szent István parkban. Indoklásában első helyen említette a civilek tiltakozását. Azt ígérte: széles körű társadalmi egyeztetést követően döntenek majd a szobor sorsáról. Egy biztos, a tervezett emlékmű biztosan nem a park zöldterületén kap helyet. Még az is lehet, hogy új pályázatot írnak ki a parkban elhelyezendő Szent István-szoborra, Harmath István alkotása pedig máshova kerül.
A Tabán után egy újabb zöldterületet sikerült megmentenünk helyi civilek által indított és az aHangon szerveződő összefogással.

Budapest XIII. kerületében legyen a park valóban a mi parkunk. Újlipótváros és a Közösség tartalmas kikapcsolódásának a helyszíne. Induljon ezért nyílt társadalmi egyeztetés arról, hogy valójában a környéken élőknek mi a fontos a Szent István parkban.

Legyenek emellett a pihenést szolgáló felújított utcabútorok, innovatív, modern megoldások - Hello Wood, szoptatós pad, napozó padok, asztalok, sakk és kártyaasztalok az idősebbeknek, stb. -, kerüljön sor a teljesen leromlott állapotú kosárlabda-pálya felújítására. Legyen szelektív hulladékgyűjtésre lehetőség a parkban, legyen ingyenes köztéri WiFi, valamint közvilágítás a parkban. Épüljön ki a biztonságos bejutás rendszere, figyelemfelhívó, a lassítást megoldó gyalogátkelőhely a Pozsonyi út felől, illetve minden más irányból. Frissüljenek és a bővüljenek a játszótér eszközei, hogy minél több kisgyermek élvezhesse a helyet. Ne feledkezzünk meg a kutyásokról sem: a parkhoz tartozó kutyafuttatóra is ráfér a ráncfelvarrás.

Végül, de ne utolsó sorban: legyen akadálymentesített mosdó a parkhoz, és legyen egy különálló pelenkázó-szoptatós helyiség is a parkban, hiszen ma már mindkettő elengedhetetlen.

Miért fontos?

A Szent István park Budapest egyik legszebb és legjobb közparkja... lehetne. Nem az, és erről az a vegyes felállás tehet, amely nem jelent megoldást a problémákra.

Budapest XIII. kerületében a tulajdonos Főváros elhanyagolja a tulajdonában álló területet. Eddig csak elvitt onnan, és nem hozott semmit. Igaz ez az állítás annak ellenére is, hogy egyes területeken a FŐKERT jó munkát végez. Mégis, a park a közösségi funkcióját csak hiányosan tudja ellátni.

Naponta százak - idősebbek és fiatalok egyaránt - veszik igénybe a park adta lehetőségeket, a legtöbben családosan, gyerekekkel, vagy a kutyafuttatóban kutyákkal. Amivel találkoznak: romlott állapotú padok, asztalok, utcabútorok. Elhanyagolt homokozó, kevés és elavult játékokkal. Leromlott állapotú és borzasztó minőségű kosárlabdapálya, amelynek a palánkja éppenhogy csak annak nevezhető, ami. Teljesen sivár, egy darab itatóval ellátott kavicsos kutyafuttató játékok és eszközök nélkül. A közvilágítás teljes hiánya, így a téli időszakban a park délután 4 órától már nem látogatható.

Nincs akadálymentesített mosdó, pelenkázni és szoptatni pedig vagy a szabad ég alatt lehet és mindenki szeme láttára, bármilyen is az idő, vagy 100 forintért a mosdóban. A parkba bejutás sokszor egy kaland: két bejáratnál zebra sincs - egy negyedik, a rakpart felőli pedig folyamatosan zárva -, és bár a Pozsonyi út felől akad egy, azt épp a parkolók autók vagy a trolibuszok miatt az elhaladó járművek szinte észre sem veszik. Csoda, hogy még nagyobb tragédia nem történt.

Szóval, van mit tenni azért, hogy egy városrész és a Főváros egy szép, közpénzből fenntartott zöld területe valóban a Közösség javát szolgálja. Erről szól ez a kezdeményezés.

Budapest, Szent István park

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Frissítések

2021-03-18 16:47:11 +0100

A petíció 368számú aláírás összegyűjtése esetén sikeres.

2019-02-28 16:58:52 +0100

100 aláírás gyűlt össze.

2019-02-28 13:42:35 +0100

50 aláírás gyűlt össze.

2019-02-28 12:03:43 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2019-02-28 11:14:50 +0100

10 aláírás gyűlt össze.