-
Vizsgálják felül az Újraindítási Gyorskölcsönhöz jutás feltételeitA koronavírus járvány miatt nagyon sok kisvállalkozás, ezen keresztül család és megélhetés került veszélybe. Sokaknak adott reményt az újraindítási gyorskölcsön, de a feltételek megismerését követően kiderült, hogy mégsem lesz sokak segítségére, mert a feltételek alapján mégsem lehet majd sok vállalkozásnak hozzájutni. Javaslatunk azt célozza, hogy valóban eljusson a segítség a célcsoporthoz.13 a 100 AláírásbólKészítette: Soós Edit
-
Egy élhető Gyulafirátótért!Kérjük, hogy aláírásoddal támogasd, hogy lakhelyünk Gyulafirátót, élhető maradjon, ne katonaváros épüljön településünk határában, ne tegyék tönkre a Bakony környezetét, az ívóvizbázist, az állat és növényvilágot csak azért, hogy nagyrészt külföldi katonák gyakorlatozzanak a mi természeti kincseink, a nyugalmunk, a gyemekeink jövőjének rovására.1 298 a 2 000 AláírásbólKészítette: Élhetőbb Rátótért Egyesület
-
Így szavazok! - Levélszavazás a külföldön élő magyaroknakKözösségünk, a Freie Ungarische Botschaft, külföldön élő magyarok pártfüggetlen diaszpóraszervezeteként az “Itt Szavazok” projekten keresztül már a 2018-as országgyűlési és a 2019-es európai parlamenti választások során is információk megosztásával és közösségépítéssel támogatta a külföldön élő magyarok választási részvételének növekedését. Ezen kampányaink során találkoztunk a szavazást nehezítő sokféle körülménnyel. A nehézségek legnyilvánvalóbb fajtája a személyes szavazás miatt szükséges utazáshoz kapcsolódik. Számos, külföldön élő honfitársunknak ez jelentős problémát jelenthet - gondoljunk csak a magában földrésznyi méretű Ausztráliára vagy Kanadára, ahol a legutóbbi választáson csak 3, illetve 2 helyen volt lehetőség szavazni, így adott esetben akár több ezer kilométert is meg kellett tennie bizonyos választóknak, hogy személyesen szavazhassanak és ezt követően hazatérjenek. Vagy egy közelebbi példa: egyik aktivistánk marokkói kalandja, ahol a közel 700 kilométeres utat két átszállásos 14 órás utazással tudta maga mögött, mindezt azért, hogy szavazhasson. De a hazánkhoz képest kicsinek számító Dániában élő önkéntesünk számára is egész napos program volt eljutni a legközelebbi (és Dániában egyetlen) szavazókörbe, Koppenhágába és aztán hazatérni. Pedig ő Aarhusben, tehát még csak nem is a fővárostól legtávolabbi dán városban lakik! Vannak azonban profánabb problémák is az utazással - nevezetesen a költségek. Hollandiában például egyik aktivistánknak 23 euróba, azaz kb. 8000 forintjába kerül eljutni Hágába, ahol szavazni tud - ez oda-vissza már egy jelentős összegnek számít még az ottani bérszínvonal mellett is. Pusztán azért, hogy gyakorolhassa demokratikus alapjogát. Mindezek mellett ott vannak a más országokban élő idősek, akik például nehezen mozognak. Vagy miért kell(ene) több száz kilométert utaznia egy mozgásában korlátozott személynek? Mit csináljon az, aki nagycsaládos? Vagy külföldön egyedül neveli kisgyerekét? Számtalan példát sorolhatnánk még, amik nem megnehezítik, hanem gyakorlatilag ellehetetlenítik a szavazási jog gyakorlását a külföldön élő szavazópolgárok számára. Azonban van egy tényező, amit még meg kell említenünk, hiszen kivétel nélkül mindenkit érint: hogyan fogunk szavazni, ha a maihoz hasonló járvány miatt világszerte lezárások lesznek 2022 áprilisában? Külföldön élőként csak akkor van lehetőségünk levélben szavazni, ha “leadjuk” a magyarországi lakcímünket - azonban ez sokak számára nehezen vagy egyáltalán nem járható út. A németországi magyarok körében tavaly novemberben végzett felmérésünk eredményei arra mutatnak, hogy sokan nem tévedésből, lustaságból vagy talán honvágyból nem adják fel magyarországi lakcímüket. Saját bevallásuk szerint számosan kétlaki életet élnek - azaz megközelítőleg azonos időt töltenek külföldön, mint hazánkban. Ugyanakkor vannak sokan olyanok is, akik ha szeretnék, se tehetik meg, hogy megválnak magyarországi lakcímüktől - például lakáshitel, vagy egyéb hivatali ügyintézési eljárás miatt. Végtelenül igazságtalannak tartjuk, hogy a hazai nehézségeikre megoldásként külföldön szerencsét próbáló munkavállalók a hazai foglalkoztatotti statisztikát erősítik, a hazautalásaik segítik a magyar gazdaság fejlődését, ugyanakkor még levélszavazásra sincs lehetőségük! A demokratikus jogállamért küzdünk, melynek alapja a legalapvetőbb demokratikus jog: a szavazati jog. Hisszük, hogy pártszimpátiától függetlenül egyetérthetünk: nem szabad, hogy a demokratikus jogokat földrajzi, időbeli vagy anyagi korlátok akadályozzák, mert ettől a demokrácia minősége is romlik.17 875 a 20 000 AláírásbólKészítette: Freie Ungarische Botschaft
-
A 81-es vasútvonal fejlesztéséértA 81-es Hatvan-Pásztó-Salgótarján-Somoskőújfalu vonal az ország egyik legelhanyagoltabb vasúti fővonala. A vonal jórészt egy vágányú, villamosítatlan, hosszú évtizedek óta nem kapott érdemi felújítást, így állapota folyamatosan romlik, e miatt a vonatok egyre lassabbak. A vonalon 2020 végéig a 2000-es éveke eljén gyártott orosz "Uzsgyi" motorvonatok közlekedtek, melyek bár szintén nem a 21. századnak megfelelő szolgáltatást nyújtottak, legalább légkondícionáltak, és viszonylag csendesek voltak. Azonban 2020 végétől ezeket a vonatokat 20-30 évvel öregebb Bz-k, és dízelmozdonyos személyvonatok vették át, jelentős színvonalcsökkenést okozva, az amúgy is elég mostohán kezelt vonalon. Salgótarján az egyetlen megyeszékhely az országban, melynek nincs közvetlen vasúti kapcsolata Budapesttel, az utasok Hatvanban átszállásra kényszerülnek, ráadásul a rosszul hangolt csatlakozások miatt mindkét irányba 15-20 percet kell Hatvanban várni. Jelenleg vonattal a 110km-es Budapest-Salgótarján távot 2 óra 36 perc alatt lehet megtenni. A vonal pedig különösen fontos lenne a szegényebb kelet-nógrádi terésgének, ahol sok embernek nincs autója, így a közösségi közlekedés az egyetlen lehetőség munkába, iskolába, orvoshoz stb. járni. A vasútvonal déli, Pásztó-Hatvan szakasza ráadásul a tágabb budapesti-agglomerációnak is része, innen sokan ingáznak Budapestre, így a budapesti elővárosi közlekedés szempontjából is van potenciál a vonalban. A Pásztótól északra lévő szakasz pedig Salgótarján szempontjából lehetne fontos elővárosi vasút. További részletek a Közlekedő Tömeg cikkében: https://www.kozlekedotomeg.hu/vasut/aldatlan-allapotok-a-salgotarjani-vasutvonalon/1 387 a 2 000 AláírásbólKészítette: Balázs Rusznyák
-
Sürgősen oltsák be a tanárokat!Miközben a pedagógusok lelkiismeretesen végzik munkájukat, hosszú órákon keresztül zárt térben tartózkodnak a sok esetben tünetmentesen fertőző gyermekekkel, így nap mint nap ki vannak téve a koronavírus-járvány kockázatának. Megbetegedés esetén a korosabb tanárok joggal aggódnak egészségükért. Az iskolák, nevelési intézmények működését áprilistól is lehetetlenné fogja tenni a pedagógusok gyakori hiányzása vírusfertőzés esetén, ezért kiemelten fontos, hogy oltást kapjanak.14 181 a 15 000 AláírásbólKészítette: Zsuzsanna Makay
-
690 a 800 AláírásbólKészítette: Jogászok a Jogállamért
-
Kérd az Operatív Törzstől a köznevelési intézmények azonnali zárását!Tudjuk, hogy senki nem viseli jól a bezártságot. Ráadásul a szülők nem kapnak támogatást sem az államtól, sem a munkáltatójuktól arra az esetre, ha otthon maradnak a gyerekeikkel. Mindannyian nehéz helyzetben vagyunk, de most az élet védelme mindenek fölött áll. Országszerte általános iskolák és óvodák tucatjaiban robbant be a fertőzés. Van, ahol az egész intézmény bezárt. 40 pedagógus elhunyt. Ezért kérd Te is az Operatív Törzstől, hogy minden általános iskolában azonnali hatállyal rendeljék el a digitális munkarendet, zárják be a bölcsődéket, óvodákat, pedagógiai szakszolgálatokat, egyéb szakképző intézményeket, valamint az azokat támogató intézményeket két hétre, március 15-ig! Fogalmazd meg saját kérésed, vagy használd az általunk írt sablonlevelet, és az “üzenet küldésre” gombra kattintva írj az Operatív Törzsnek Te is!2 039 a 3 000 AláírásbólKészítette: Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért
-
Követeljük vissza a MET egyházi státuszát!2017 óta semmilyen kártérítést nem fizet a magyar állam, sőt újabb több száz milliós elvonásokat eszközölt, és egyoldalúan, határozott akaratunk ellenére vallási tevékenységet végző egyesületté silányított minket. 2010-ig egyházunknak nem voltak tartozásai, és nem volt számottevő nyeresége sem. Gondjaink kizárólag abból adódnak, hogy a magyar állam minden pártatlan szemlélő által látható módon, politikai megfontolásból vette el egyházi státuszunkat, a diszkrimináció eszközével élve, a maga módján a jogfosztással üldözte és üldözi ma is közösségünket. Amennyiben nem történik változás, s a magyar állam nem ül tárgyalóasztalhoz, és nem követi a magyar Alkotmánybíróság, a Velencei Bizottság és a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság iránymutatását, akkor elveszítjük a jó lelkiismerettel vállalt és eddig tisztességesen végzett, egyébként pedig hitvalló feladatainkat, ahogyan ennek veszélyeire a Velencei Bizottság rá is mutatott. Hangsúlyozzuk, hogy a tőlünk elvett pénzből nem egyházunk hitéleti tevékenységét finanszírozzuk, hanem a legszegényebbeknek adunk reményt gyógyulásra a mindennapok méltó megéléséhez vagy jövőjük építéséhez. Amennyiben a NAV nem látja be úgy, mint a Nemzeti Közművek az ősz folyamán, hogy a gáz elzárással várnia kell és szükséges a tárgyalás útjára lépnünk, és nem ad haladékot, akkor márciusban nem tudunk bért fizetni. Mintegy ezer munkavállaló és nagyjából ennyi család veszítheti el a munkalehetőségét, megélhetését, az ellátottainkról, intézményeinkről nem is beszélve. Erre nem válasz az, hogy az állam átveszi feladatainkat. A szelektív államosítás ugyanolyan bűn, mint az általános. Ezzel a tájékoztatással szeretnénk hazai és nemzetközi támogatóinkat értesíteni, s bátorítani, hogy mindenki, ami tőle telik, azt tegye meg. Az aHang közleménye: több, mint 5 millió forintot gyűjtöttünk Iványi Gábor egyházának megsegítésére! https://ahang.hu/kampanyok/tobb-millio-forint-gyult-ossze-a-magyarorszagi-evangeliumi-testverkozossegnek/2021/03/16/18 082 a 20 000 AláírásbólKészítette: Ernő Kadét
-
1 csikk, 1 forint - ösztönözzük a veszélyes hulladék gyűjtését!1 óra alatt 3-400 csikket könnyen össze lehet szedni (én is szoktam annyit). Sok szegénynek ezzel kvázi munkát lehetne adni, és egy földön heverő csikk úgyszólván "eldobott értékké" válna. A mélyszegénységben élők számára segítő kezet nyújthatna egy ilyen program. A szemetelő dohányosok számára is figyelemfelkeltő lenne, hogy nem megszabadulnia kellene a nemkívánt "maradéktól", amit sokan nem tekintenek - nem hogy veszélyes hulladéknak – még szemétnek sem! A települések megtisztulhatnának az utca emberének segítségével. Gyerekeknek akár zsebpénzt is jelenthetne. (Mi, annak idején a strandokon kidobált üvegeket váltottuk vissza) A városnak sokat lendítene a megítélésén, hogy elsőként indít ilyen kampányt, melyet akár más települések is követhetnek. Ha országos kampány indulna, az az ország megítélésén javítana. Természetesen meg kell oldani az elszállítást, fizetni (fix összeg) a beváltó helyeket, hogy érdekeltek legyenek a programban. És ami eddig nem működött - a csikkek feldolgozása (lásd. TerraCycle programja) - az nagyobb méretekben újra kaphatna egy lökést. https://index.hu/gazdasag/2019/09/18/cigicsikk_ujrahasznositas_cigaretta_dohany_csikk_terracycle_v._kerulet_belvaros_polgarmester_tom_szaky_becsodolt/ Magyarországon nagyságrendileg 7-8 milliárd szál cigaretta fogy évente. (legális piac). Debrecenben ez kb. 150 millió szál (becslés) vásárolt cigarettát jelent. Ennek egy bizonyos része kerül az utcákra, közterekre. https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/jon-az-ujabb-cigiaremeles-hiaba-draga-most-is-rengeteget-szivnak-a-magyarok.1104012.html Az utcán járva nézzünk néha a lábunk elé. Lehangoló látvány. Ha egyetlen cigarettacsikk 1000 l ivóvizet képes beszennyezni, nem ér meg a begyűjtése 1 forintot? Tisztelettel, Iváncsits Miklós856 a 1 000 AláírásbólKészítette: Miklós Iváncsits
-
Kapjon minden járóbeteg SOTE Fogászati ellátást szükség esetében!1. Nem egyedi probléma ami velem történt a járóbeteg alapellátásban. 2. Nem minden Pest megyei lakosnak jó a lakókörzetén belül a fogászati járóbeteg ellátás. 3. Nem minden embernek van pénze, hogy magán fogorvoshoz járjon akkár éveken keresztül is. 4. Nem azért fizetnek az emberek TB-t hogy ezt az ellátást kapják a fogászatnál. 5. Fogyatékossággal élő felnőtt embereknek pedig életük végéig ingyenes a TB-jük.14 a 100 AláírásbólKészítette: Éva Bálint
-
Ne fizessenek egészségügyi szolgáltatási járulékot az álláskeresők!Idén 8 ezer forintra emelték az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összegét. Ennek előteremtése igen nehéz az olyan embereknek, akik munka, állás nélkül maradtak a járvány idején, ami egy éve tart. A regisztrált álláskeresők csupán 3 hónapig kapnak támogatást, addig van rendezve a jogviszonyuk, -már akinek. Több álláskereső egyáltalán nem kapott semmiféle segítséget, nem fizettek számukra álláskeresési járadékot - még 3 hónapra sem - mert például nem rendelkeztek a szükséges jogosultsági idővel, nem volt rendezve a munkaviszonyuk, egyéni vállalkozók voltak, vagy be sem jelentkeztek a foglalkoztatási hivatalhoz, mert úgy gondolták, egyénileg keresnek állást. Ez nem is olyan egyszerű ebben az időszakban, megszűntek ugyanis munkahelyek, szünetel nagyon sok vállalkozás például a turizmusban, vendéglátásban vagy a művészet területén. Ami ezután jön: a feketeleves Minden regisztrált álláskereső maga fizeti a havonta jelentkező 8 ezer forintot. Ha tudja vagy kap otthonról segítséget. Van, aki szociális támogatásra jogosult, de sajnos nem mindenki "rászoruló", mert a családjában az egy főre jutó havi bevétel több mint a törvényileg szabályozott 34.200 forint. Velük mi lesz? Elmaradnak a járulékfizetéssel. Először 1-2 hónapig nem rendezik, aztán hirtelen 6 hónapos vagy annál több hónapos tartozásuk lesz. Több tízezer ember nem rendezte tartozását a NAV felé, veszélyben az ingyenes egészségügyi ellátásuk, utólag fizethetnek az orvosi ellátásért - olvasható a hírekben. Arról azonban nincs szó, milyen segítséget kaphatnak, kapnak fél év elteltével, vagy ha sürgősségi ellátásra szorulnak, miből fizetik ki a felmerülő igen magas költségeket. Fontos lenne, hogy őket se hagyják az út szélén! Mindenkinek joga van a szükséges egészségügyi ellátáshoz! Erről szól korábbi petíciónk: https://szabad.ahang.hu/petitions/ami-jar-az-jar-mindenki-kapja-meg-a-szukseges-orvosi-ellatast Arra kérjük az illetékeseket, főként Dr. Kásler Miklóst, hogy vegyék figyelembe petíciónkat és hozzanak számunkra megfelelő döntést azzal, hogy ne fizessenek egészségügyi szolgáltatási járulékot az álláskeresők, amíg munkát keresnek, nincs bevételük.262 a 300 AláírásbólKészítette: Andras Toth Tozzi
-
Ne fúrjanak új kőolaj kutat az Őrségben a Nemzeti Park területénAz Őrségi Nemzeti Park területén fekvő Natura 2000-es területen tervezett, Öriszentpéter belterületétől csupán 400 méterre fekvő tervezett kőolajkút fúrási munkálatok, valamint a kitermelés maga, súlyosan veszélyezteti az itt élők és az ide látogatók nyugalmát, a tájképet, a természeti környezetet, valamint a védett élővilágot. Az építési munkálatok határérték feletti zajterheléssel, szállópor és füstgáz terheléssel, a védett környezetben utak építésével meglévők szélesítésével járna. az építési munkálatokhoz a természetvédelmi területen, fákat vágnának ki. Az éjjel nappal zajló munkálatok zavaró hatása miatti vendégéjszakák elmaradása, még inkább ellehetetlenítik a környék vendégházait, melyek a pandémia miatt amúgy is pengeélen táncolnak! Vis major esetén a kőlajszennyezés visszafordíthetatalan károkat okozna a természeti környezetben! Kérjük az engedélyező hatóságoktól a projekt engedélyeinek megtagadását!35 457 a 40 000 AláírásbólKészítette: Péter Farnadi