• Setét Jenő
    Mert tisztelettel emlékezünk Setét Jenőre, honfitársunkra.
    1 309 a 2 000 Aláírásból
    Készítette: Civil Bázis
  • Legyen minden gyermek számára elérhető óvoda Üllőn!
    Kedves Üllőn élők! Most Önökhöz fordulunk! Szeretnénk demonstrálni (az érintettek maguk mondják el), hogy milyen érzés egy szülőnek maga a tényt elfogadni, azon túl pedig a hétköznapokban szembesülni azzal, hogy kiszolgáltatott helyzetben vannak: amikor mi, ha elérkezik az idő, gyermekünket a körzeti óvodába beiratjuk, beszoktatjuk, majd akár gyalog/biciklire pattanva vagy autóval szállítjuk az intézménybe, ezen szülők már az óvoda kapujában megtorpannak. Szembesülnek azzal, hogy nincs helye gyermeküknek ott, ahol élnek, napi fél, 1 órát utaznak nehezített körülmények között, ha egyáltalán találnak olyan óvodát, mely befogadja őket. Minden szülő számára a gyermeke a legfontosabb és a tehetetlenség érzése a legmaróbb ebben a küzdelemben. Kérjük Önöket, hogy támogassák az érintett családokat vagy érintettként jelezze igényét, hogy minden család számára lehetőség nyíljon egyenlő feltételek megteremtésére. Aláírásával ki tud állni embertársaiért, gyermekeikért, szót tud emelni a döntéshozók felé. Kérjük írja alá petíciónkat!
    162 a 200 Aláírásból
    Készítette: Szilvia Prém
  • Mentális rokkant betegek is kapják meg az otthoni 100 ezer Ft ápolási díjat!
    Mindenkit kérek,akinek helyén a szíve és embersége, hogy csatlakozzon, illetve támogassa, hogy a súlyos, legalább 70%-os mentális betegek egyenlő ellátást kapjanak azon betegekkel, akiket otthonukban ápolnak 100 ezer forintos otthon ápolási díjjal. Ne feledd, a te családtagod is lehet bármikor mentális beteg ebben a felgyorsult világunkban!
    803 a 1 000 Aláírásból
    Készítette: Béla Aminger
  • A szexuális erőszak elszenvedése nem munka!
    Mivel az Origo és más médiumok az elmúlt időszakban kiemelten foglalkoznak a gyermekek védelmével, ezért kérjük, hogy ennek megfelelően olyan nyelvezetet használjanak, amely tükrözi az elkötelezettséget a gyermekjogok, a gyermekek védelme iránt. Segítség: - Egy 18 év alatti gyerek nem “prostituáltként dolgozik”, hanem szexuális kizsákmányolás áldozata. - Egy 11 éves és partnere között nem "szexuális kapcsolat alakul ki", hanem a 12 évesnél idősebb fél megerőszakolja a 11 éves lányt. - A kislány futtatója emberkereskedelmet, a bántalmazással pedig kapcsolati erőszakot követ el. - A gyermeket használók kiskorú elleni szexuális erőszakot követnek el. Számos civil szervezet nyújt segítséget, tájékoztatást a témában, meleg szívvel ajánlom pl. a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványt. Kérem az Origo és a 24.hu szerkesztőségét, hogy kérjenek bocsánatot az embertelen, felháborító megfogalmazásuk miatt, és kérjenek szakmai segítséget azért, hogy ez többet ne forduljon elő! További információk: https://www.facebook.com/patent.egyesulet.ngo/posts/3941166176012931 Egy hasznos kézikönyv a témában: Genderetikus újságírás és médiavállalati irányelvek kézikönyv és forrásgyűjtemény 2. kötet: Gyakorlati útmutató http://noierdek.hu/2/kiadvanyaink/ Az érintett cikkek: https://www.origo.hu/itthon/20210803-egy-miskolci-ferfi-evekig-prostitualtkent-dolgoztatta-a-kislany-baratnojet.html; https://24.hu/belfold/2021/08/03/13-eves-koraban-szult-egy-11-eves-kora-ota-kizsakmanyolt-borsodi-lany/
    2 858 a 3 000 Aláírásból
    Készítette: Enikő Tóth Picture
  • Legyen megfizethető a telefonálás a hazai börtönökben!
    Fontos, hogy a telefonálás, ugyanúgy, mint más kapcsolattartási formák, minden fogvatartott számára elérhető legyen. Még azoknak is, akik szegények. Ezért szeretnénk, ha olcsóbb lenne a telefonálás percdíja, a készülékek visszahívhatók legyenek, és mindenki 35.000 forintos letéti díj nélkül kaphasson bv. mobilt. Ne a gyerekeinket büntessék azzal, hogy nem beszélhetnek a szüleikkel! Az olcsóbb telefonálásra azért van szükség, mert a kapcsolattartás elengedhetetlen a sikeres reintegrációhoz. Ha egy rab nem tud kapcsolatot tartani a hozzátartozóival, akkor nagyon nehéz a szabadulása után visszailleszkednie a társadalomba. Ez pedig akár újabb bűnelkövetéshez is vezethet. A drága telefon nem csak a fogvatartottnak büntetés, hanem a gyerekeinek, szüleinek, házastársának is.
    2 134 a 3 000 Aláírásból
    Készítette: FECSKE- Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoport
  • Balatonvilágos nyári nyugalma
    A rendezvény és az oda érkező tömeg, forgalom várhatóan lehetetlenné teszi, hogy a helyi ingatlantulajdonosok pihenni tudjanak, ezáltal megfosztja őket a pihenéstől való jogtól. A falu, amelynek lakossága nincs 2000 ember aligha tud ilyen forgalmat fogadni, kezelni. Ma ez a veszély Balatonvilágost érinti, de a jövőben ki tudja, mikor, hova terveznek egy adott település lakosságánál több embert vonzó fesztivált szervezni. Felháborító, hogy előbb egy 2x5 napos, augusztusi, tehát igenis a nyári szezont jelentősen érintő rendezvényt jelentettek be, majd két héttel július előtt azt, hogy júliustól minden héten 3 napos fesztivált tartanak, csütörtöktől kezdve. Mindez alighanem kezelhetetlen forgalmi dugókat és zajt fog generálni, a Balaton ugyanis kiválóan viszi a hangot, a fesztivál zaja több települést is érinteni fog.
    54 a 100 Aláírásból
    Készítette: Annamária Krámli
  • Emberek vagyunk, nem propaganda - küldj levelet Áder Jánosnak!
    Az LMBTQ közösség tagjai előítéleteknek vannak kitéve Magyarországon. A magyar LMBTQI emberek közel harmadának volt már öngyilkossági kísérlete. Ezt fokozhatja az Országgyűlés által megszavazott törvény is, mivel ennek eredményeként legalábbis bizonytalanná, ha nem lehetetlenné válnak azok a foglalkozások, programok és tartalmak, amelyek segítséget nyújtanának az LMBTQ fiataloknak. Fotó: Csoszó Gabriella
    10 516 a 15 000 Aláírásból
    Készítette: aHang .hu Picture
  • Ne hagyjuk, hogy több mint 80 hajdúhadházi lakos elveszítse az otthonát!
    Az önkormányzat tömeges kilakoltatásokra készül Hajdúhadházon: összesen több mint 80 lakos, köztük több mint 50 gyermek lakhatása van veszélyben. Az családok lakhatása azt követően került veszélybe, hogy az Önkormányzat több száz millió forint támogatást nyert el egy olyan uniós pályázaton, amelynek éppen az volna a célja, hogy az önkormányzat javítsa a településen élők lakhatási körülményeit. További információ:https://avm.merce.hu/2021/04/22/tomeges-kilakoltatas-veszelye-hajduhadhazon/
    1 520 a 2 000 Aláírásból
    Készítette: A Város Mindenkié
  • Saját orvosait Navalnijhoz! Личных врачей к Навальному!
    Tisztelt Nagykövet Úr! Alekszej Navalnij börtönbe zárt orosz polgárjogi aktivista egészségi állapotáról olyan hírek láttak napvilágot, amelyek minden szociálisan érzékeny európai polgárt aggodalommal töltenek el. Navalnij súlyos egészségügyi problémákra panaszkodik, három hete éhségsztrájkot folytat. A kiszivárgott vizsgálati eredmények szerint olyan állapotban van, hogy bármely pillanatban meghalhat. Humanitárius kötelességünknek érezzük, hogy felemeljük szavunkat Alekszej Navalnij érdekében. A hatóságok megtagadták, hogy saját orvosai megvizsgálhassák. Ez az alapvető emberi jog az orosz törvények szerint is megilleti. Az emberi élet értéke - bárkiről legyen is szó - vitán felül áll, akkor is, ha nézetei a mieinktől eltérőek. Senki börtönbe zárása nem jelentheti azt, hogy megfosszák alapvető emberi jogaitól és létfeltételeitől, amelyek minden emberi lényt megilletnek. Azért fordulunk Önhöz, hogy járjon közben az illetékes hatóságnál, hogy Alekszej Navalnij kérése teljesüljön, saját orvosai megvizsgálhassák, és javítsanak egészségi állapotán. Ismeretlenül is bízva együttműködésében: Madarasné Kiss Lilian, Fenyő Ervin, Domokos Katalin, Székely Anna, és a petíció további aláírói Уважаемый Господин Посол! Относительно состояния здоровья Алексея Навального, русского общественного деятеля, заключённого в исправительную колонию, появились известия, которые глубоко тревожат социально чувствительных европейских граждан. Навальный жалуется на тяжёлое состояние здоровья, третью неделю продолжает голодовку. По просочившимся результатам медицинских обследований он находится в состоянии, которое в любую минуту может привести к смертельному исходу. Мы считаем своим гуманитарным долгом поднять голос в защиту Алексея Навального. Тюремное заключение любого человека не означает лишения его основных человеческих прав и условий жизни. Мы обращаемся к Bам с просьбой в содействии у соответствующих властей в выполнении просьбы Алексея Навального - обследование его личными врачами и оказание медицинской помощи для улучшения состояния здоровья. С надеждой на Bаше содействие Лилиан Мадарашне Киш, Эрвин Фенё, Каталин Домокош, Анна Секей и подписавшиеся под петицией
    4 589 a 5 000 Aláírásból
    Készítette: Lilian Madarasné Kiss
  • Buszpályaudvart Nem!
    Mert óvodák, bölcsődék, iskolák vannak a környéken. A gk forgalom már kibírhatatlan, tavasztól őszig folyamatosan dugók vannak. Az állandó dél nyugati - nyugati széláramlás a Naphegy felé vinné a buszok által kibocsátott széndioxid gázt. A zajterhelés pedig elviselhetetlenül megnőne. Az alábbi kiegészítést 2021. április 29-én, a minél szélesebb körű tájékoztatás érdekében tesszük a petíció mellé, a kiegészítések és módosítások nem változtatnak a petíció alapvető célján: Nem akarunk buszterminált! NEM SZERETNÉNK GIGA – BUSZTERMINÁLT A NAPHEGY LÁBÁNÁL, BUDAPEST I. KERÜLETÉBEN Az első kerület polgármester asszonya, V. Naszályi Márta elhatározta, hogy giga-buszterminált építtet turistabuszoknak, városmagi területre, lakóövezetek közé ékelve a Naphegy lábához. Az állítólagos cél: turistatömegek feljuttatása a Várba. A lakosság tiltakozik. ELVIEK 2021-ben buszpályaudvart álmodni a városmagba értelmezhetetlen gondolat. Egy jól működő városban nem gerjesztik és kiszolgálják a turistabusz forgalmat, hanem korlátozzák azt. Párizsban a turistabuszok, Velencében a turistahajók kerültek tiltólistára a közelmúltban. Várhatóan még több város fogja követni ezt a példát, mert a tömegturizmusnak nem csak az előnyeit, de az általa okozott károkat is mérlegelik a helyi lakosság érdekében. ÖSSZEHASONLÍTÁS Naphegy giga-buszterminál = 62 aktív kocsiállás Népliget buszpályaudvar = 30 aktív kocsiállás Stadionok buszpályaudvar = 12 aktív kocsiállás Városkapu buszpályaudvar = 7 aktív kocsiállás Árpád híd buszpályaudvar = 4 aktív kocsiállás MINEK? A vár közlekedési infrastruktúrája elsőrangú, egyedülálló és kiterjedt, ezért a Vár közelében giga-buszterminált építeni perverz gondolat. A Vár megközelíthető 1. BKV busszal 2. Siklóval 3. Liftekkel, sőt nemsokára 4. Mozgójárdával 5. Drótkötél pályával is. Ezen túl 6. Rollerekkel is mehetnek a turisták, vagy bérelhetnek 7. Közbringát. 8. A taxisok minden plusz fuvarnak örülni fognak a pandémia után. 9. Rövid gyaloglás csupán a Széll K. / Clark A. / Déli Pu / Szarvas tér felől is. A Budapesten átlagosan 2-4 napot eltöltő turistákat nem szükséges felhordani a Naphegytől a Várba, hiszen legalább kilenc más közlekedési lehetőség közül is választhatnak. ÉJJEL BUSZDEPÓ IS A forgalmi terhelést fokozza, hogy éjjel a Volánbusz távolsági buszdepójaként fog működni a giga-buszterminál. Éjjel érkeznek, hajnalban távoznak majd a távolsági közforgalmi buszok. Vissza akarják fordítani azt a majd harminc éve tartó trendet, hogy a távolságibusz pályaudvaroknak nincs helye a városmagban (lásd Deák tér - Erzsébet tér), és a távolsági buszok így újra bejönnének a Naphegy lábához. GIGA BUSZTERMINÁL = GIGA BUSZFORGALOM A giga-buszpályaudvart álmodó polgármester asszony azzal kívánja megnyugtatni a tiltakozókat, hogy hatástanulmányokat fog készíttetni. Ugyanakkor, ha buszpályaudvar lesz, akkor buszforgalom is lesz hozzá. Ez biztos, hatástanulmányok nélkül is. Ez nem fékezi, hanem éppen ellenkezőleg, generálja majd a buszforgalom növekedését. BUSZFORGALOM 62 ÁLLÁSON A naphegyi giga-buszterminál 62 helyén nem csak simán parkolna 62 busz, hanem ki-behajtanának a járművek. Napi kb. 300 busznyi kapacitás összesen 600 járműmozgást jelent. Hetvenkét másodpercenként jöhet vagy mehet egy turistabusz 12 órás üzemmel számolva. Hétvégén, ünnepnapokon is. ROZSDAÖVEZETTÉ DEGRADÁLT LAKÓÖVEZET A giga-buszpályaudvart álmodó polgármester asszony tendenciózusan rozsdaövezetnek nevezi a környéket. Mindezt azért teszi, mert a giga-buszpályudvar néhány használaton kívüli vasúti vágányon valósulna meg. 1863 óta fekszenek vágányok a területen, amit az ott élők generációk óta tudomásul vesznek. Egy valódi rozsdaövezetben nincsenek lakók. Attól még, hogy a területről úgy készítenek fényképeket, hogy azon ne látsszanak a sínek mindkét oldalát szegélyező házsorok és az ott élő emberek, attól azok még ott lesznek a giga-buszterminál tőszomszédságában. Ez nem rozsdaövezet! A használaton kívüli vasúti vágányok nem generálnak buszforgalmat, kipufogógázt, szemetet, zajt és bűzt. AZ ÉSZSZERŰ KOCKÁZATOKON TÚLMUTAT Az ugyan elképzelhető volt, hogy a MÁV-területet valamilyen módon hasznosítani fogják (mára félretett tervek szerint sportlétesítményeket, zöld felületeket képzeltek el), de a giga-buszparkoló a városmagban, turistabusz-áradattal annyira szembe megy minden józan megfontolással, hogy totálisan előreláthatatlan, megjósolhatatlan volt. A környéken élőknek olyan vagyoni és nem vagyoni hátrányokat okoz, amelyeket észszerű és elvárható kockázatvállalással a múltban beárazni nem lehetett. AZ ELTOLÁS A MEGOLDÁS? Nem megoldás úgy orvosolni a problémát, hogy térben eltoljuk, és a sok turistabuszt városmagi területről elvisszük egy másik városmagi területre. A turistabusznak egyáltalán nem kell parkolnia, csak ki/beszállításra megállnia kijelölt helyeken, tehát a turistabusz-parkolási probléma sem létezik, csak akkor, ha valaki mindenáron a városmagban akar parkoltatni turistabuszokat. Nem kell messzire mennünk, aki Bécsben jár, az ma is láthatja a jól működő ellenpéldát. TÁMOGATÁS HELYETT TILTÁS Turistabuszoknak ma már nincs helyük a városmagban. Kitiltásuk olcsó és hatékony. Az alternatív közlekedési lehetőségek más cégek, vállalkozók bevételeit növelik. A turistákat a világ nagyvárosaiban már igyekeznek egy-egy helyen kisebb koncentrációban szétosztani. A pandémiás időszak lehetőség, hogy ezeket a korlátozó lépéseket meglépjék itt is, és ne menet közben alkalmazkodjanak az idegenforgalmi szolgáltatók, hanem már az új, szigorúbb szabályokhoz idomulva tervezzenek, ha majd újra lehet utazni és utaztatni. email: [email protected] facebook: https://www.facebook.com/groups/anaphegyert.hu
    3 087 a 4 000 Aláírásból
    Készítette: Noémi Villiné Szőts
  • Ne lehessen senkit elbocsátani azért, mert kinyilvánítja a véleményét!
    Nagyon fontos lenne, hogy a XXI. században Magyarországon senki se veszíthetse el az állását azért, mert véleményt nyílvánít, például kiáll a szivárvány-családok mellett. Forrás: https://444.hu/2021/03/23/nem-kozvetit-tobbet-az-mtva-nal-a-sportriporter-aki-lajkolta-gulacsi-peter-a-csalad-az-csalad-posztjat
    2 229 a 3 000 Aláírásból
    Készítette: Zoltán Kiss
  • Fizesse az állam a temetést!
    10 percenként meghal egy magyar ember koronavírusban. "Senkiről sem akarunk lemondani, nekünk minden élet számít", az időseké is, és "minden emberért harcolni akarunk" - hangoztatta Orbán Viktor még november elején. Aztán megjelentek a kék plakátok is rajta a szöveggel. Nap, mint nap több százan halnak meg ennek ellenére, de lehet azzal a cinikus hivatkozással ezt is elintézni, hogy idősek és krónikus betegek voltak? Ez nem magyarázat. Ők, akik elhunytak, idősek voltak, betegek voltak, de akkor már nem is kell, hogy éljenek?! Értük nem kár?! Az ő haláluk csak egy szám, az úgyis meghaltak volna egyszer, soron?! De hát egyszer mindenki meghal, még Orbán Viktor is! Mintha a kormány és Orbán Viktor feláldozná ezeket az embereket. Gondolkodás, intézkedés nélkül lemond róluk. Sőt, nyerészkedik a halálukon. A születéskor várható átlagos életkor Magyarországon a KSH adatai alapján 76 év. Covidban elhunytak átlagéletkar: 72,6 év A hazai átlagnyugdíj értéke 140.000Ft. Az adatokból látható, hogy a 8200 honfitársam 3,4 évvel korábban hunyt el, mintha várható lett volna. 41 hónap nyugdíja „marad így bent” a nyugdíjfolyósítónál. Ha csak az arcpirítóan kevés összegű átlagnyugdíjjal számolom egy ember esetében ez 5.700.000 Ft. Ha a 8200 eddigi áldozatot tekintem, akkor ez az összeg 46 milliárd forint. Ha valaki örökös nélkül hal meg, a helyi önkormányzatoknak a kötelessége eltemettetni. Ezt hívják köztemetésnek. Az ingatlanát ilyenkor az állam örökli meg. Településünkön, Sződligeten a legolcsóbb köztemetés 275.000 Ft. Biztos vagyok abban, hogy városokban, pláne Budapesten sokkal drágább a temetés. Vajon elvárható lenne az államtól – aki nyerészkedik a korai halálon – hogy legalább a fél, de inkább a teljes temetési költséget magára vállalja?
    41 a 100 Aláírásból
    Készítette: Béla Juhász