-
A szociális és gyermekvédelmi dolgozók sem érnek kevesebbet!Az elmúlt hetek eseményei szélesebb körben is rávilágítottak a szociális és gyermekvédelmi terület rendszerhibáira. Ezek legfőbb okait a kóros alulfinanszírozásban, az anyagi és szakmai feltételek leromlásában, a megfelelően képzett szakdolgozók létszámhiányában és a bérek elégtelen voltában látjuk. Az elmúlt években többször is jeleztük a problémákat, hiába. Mára az ellátórendszer az ellátást igénybe vevők és a gyermekek alapvető jogait és érdekeit súlyosan sérti. A szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók nélkülözhetetlen munkát végeznek, anyagilag, társadalmilag és erkölcsileg azonban egyáltalán nincsenek megbecsülve. A területen dolgozók átlagkeresete meg sem közelíti a nemzetgazdasági átlagbért, pedig a szociális és gyermekvédelmi dolgozók sem érnek kevesebbet, mint a közszféra bármely más területén dolgozók! Az ellátórendszer működőképességének megőrzése és a terület dolgozóinak anyagi és erkölcsi megbecsülése érdekében haladéktalanul többletforrásokat kell biztosítani, azonnali, érzékelhető bérrendezésre van szükség, és követeljük, hogy a területen dolgozók átlagkeresete belátható időn belül elérje a nemzetgazdasági átlagkeresetet.10 674 a 15 000 AláírásbólKészítette: Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete
-
Az Alkotmánybíróság semmisítse meg az én és gyermekem emberi jogait sértő döntést!Történetünk 2019-ben kezdődött, mikor New Yorkban munkát találtam, és Armi apjával, Ajittal megismerkedtem. Armi 2021-ben született. Egy évvel később döntöttem úgy, hogy Magyarországra költözünk, miután Ajit ittas állapotban, teljesen beszámíthatatlanná vált, és úgy éreztem, a gyermekem biztonsága veszélyben van. Több alkalommal ittas vezetés miatt elkapták, pszichológiai szakvélemény szerhasználati zavart állapított meg nála és a munkáját is elveszítette több hónapra. Jelenleg is eljárást folytat ellene az Amerikai Orvosi Kamara. Egy józan pillanatot kihasználva meggyőztem Ajitot hogy vegye meg a - csak oda szóló - repülőjegyet nekem és Arminak, vigyen ki minket a reptérre és váljunk el békességben. Ő is belátta, hogy ez a helyes döntés, én pedig megígértem neki, hogy nem zárom el a közös fiunktól, bármikor meglátogathatja őt Magyarországon. Amikor fölszálltam a repülőre még úgy tűnt, megértette és elfogadta a helyzetet, később viszont fenyegetni kezdett és nem hajlott a békés megállapodásra. Bejelentette az amerikai bíróságon, hogy jogellenesen hoztam el a gyerekünket, miután kétszer meglátogatott Magyarországon, és írásban is hozzájárult ahhoz, hogy itthon éljünk (aláírta Armi magyar állandó lakcímének igénylését és személyes, írott üzenetekben is biztosított beleegyezéséről). Sajnos a gyermekvédelmi rendszer, aminek segítséget kellene nyújtania nekünk, úgy tűnik, cserben hagy és ellenünk fordul. Az amerikai és a magyar jogrendszer sokszor szürreálisnak tűnő labirintusában próbálok utat találni, miközben minden erőmmel azon vagyok, hogy megvédjem Armit. Az első tárgyalásokat tőlünk távol, az Egyesült Államokban tartották. Ajitnak kapcsolatai, pénze és ideje is volt felkészülni, engem viszont 4 nappal az első meghallgatás előtt értesítettek WhatsApp üzenetben a helyzetről, amikor épp Ajit szüleivel nyaraltunk egy hajón. Nem szerettem volna, hogy a rossz helyzet miatt a nagyszülők kimaradjanak a fiam életéből. A nyaralás kellős közepén próbáltam amerikai ügyvédet találni, de 4 nap alatt, ráadásul külföldről ez lehetetlen. Az első meghallgatáson (online) minden segítség nélkül vettem részt. Az ügyvédek meg sem hallgatták az érveimet, 2x30 perc alatt úgy ítéltek, hogy vissza kell vinnem a fiamat az Egyesült Államokba. A második tárgyalásra már ügyvéddel érkeztem - a díja minden megtakarításomat felemésztette - aki azonban nem tudott érdemben képviselni, fellebbezésemet be sem nyújtotta. Az amerikai jogrendszer automatikusan, gyorsan ítél. Én csak egy kelet-európai anya voltam a számukra, aki elvitt egy részben amerikai állampolgárt az országból. Nem érdekelték őket a körülmények, az apa alkoholizmusa, az aláírt dokumentum, a látogatások és a sok körülmény, ami egyértelműen mutatta, hogy Ajit tudtával és beleegyezésével költöztünk. Nem érdekelte őket, ki fog róla gondoskodni, nem foglalkoztak azzal, ki védi majd meg, mikor épp az apja jelent rá veszélyt. Anyaként nem egyezhettem bele abba, amit kértek. Két nappal később automatikusan a TELJES felügyeleti jogot az apának ítélték, nekem még kapcsolattartási jogot sem biztosítottak. Ha én akkor vagy most elküldöm a fiamat New Yorkba, talán sosem látom viszont. Beutazni nem engednek, még arra sincs jogom, hogy találkozót kérjek a fiammal. Biztos vagyok benne, hogy Ajit, ha lehetősége nyílik rá, beváltja a fenyegetéseit és soha többé nem láthatom a gyerekemet. “I wil make sure you will never see him. He won’t even know who his mother it” Melyik anya adná oda a gyermekét? Melyik anya hagyná ott a repülőtéren a 2 éves fiát, mint egy csomagot? Magyarországon minden lehetséges helyre fordultam segítségért, mégsem találok megoldást. A magyar bíróság sem vizsgálta az okokat és a körülményeket, csak automatikusan követték az Amerikai bíróság döntését. Az első magyar tárgyalás sokkoló volt, már csak az előzmények miatt is. Hiszen Ajit, ahogy megérkezett Magyarországra, a házunkhoz jött részegen, bemászott a kerítésen, bejött a bejárati ajtón, majd fenyegetni kezdett. Mindezt videóra vettem. A rendőrök, akiket kihívtam, bilincsben vitték el, mert ellenállt. Másnap reggel a tárgyalásra is részegen érkezett több mint fél óra késéssel, sérült arccal. Mikor az ügyvédem ezt szóvá tette és kérte, hogy szondáztassák meg Ajitot, a bírónő annyit mondott “Jól van ügyvéd úr” és leintette őt. Kértük a Magyar bíróságot, hogy igazságügyi szakértő vizsgálja meg az apa alkalmasságát, ezt a kérelmünket is megtagadták. Kértem haladékot. Kértem védelmet. Kértem közbenjárást. Egyedül hagytak. Szükségünk van arra, hogy a hangunkat mindenki meghallja, aki segíthet. Kérlek, osszátok meg a történetünket. Armi még túl kicsi ahhoz, hogy megértse, mi történik körülötte, de én, mint anya, mindent megteszek azért, hogy biztonságban tudhassam, és remélem, egy nap majd büszkén mondhatom el neki, milyen sok ember állt mellettünk, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Célom az, hogy Armi véglegesen velem élhessen itt Magyarországon, a számára ismerős és biztonságos környezetben. Jelenleg is ezért harcolok a bíróságon. Ha ellenem ítélnek, akkor a végrehajtók bármikor ránk törhetnek és elvehetik tőlem Armit, hogy állami gondozásba helyezzék, ahonnan az apja, akit alig ismer (mivel 2023 áprilisában látta utoljára), majd valamikor visszaviszi Amerikába. A fiam nem beszél angolul, így sem az apja, sem az amerikai közeg nem tudná megnyugtatni akkor, amikor élete legnagyobb traumáját éli át, vagyis azt, hogy elszakítanak tőle engem, az édesanyját. Köszönöm, hogy időt szántál a történetünkre. Minden egyes megosztás, minden szó, ami felhívja a figyelmet a helyzetünkre, közelebb visz minket ahhoz, hogy igazságot szolgáltathassunk Arminak. Köszönöm, Adrienn10 027 a 15 000 AláírásbólKészítette: Adrienn Kovács
-
Erősítsük meg az állami gyermekvédelmet és küzdjünk hatékonyan a pedofília ellenA pedofília elleni kampány rendkívül fontos, mert védelmeznünk kell gyermekeinket és megelőzni az ilyen bűncselekményeket. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a pedofília súlyos következményeire és támogatást nyújtson az áldozatoknak. Emellett arra ösztönöz, hogy a társadalom tudatosságot és megelőző intézkedéseket hozzon létre a pedofília ellen. Segíthetnek a bűncselekmények felderítésében és az elkövetők felelősségre vonásában. Mindannyian közösen kell tennünk a gyermekek biztonságáért!11 a 100 AláírásbólKészítette: Nagy Dávid
-
Legyen országos emléknap a romák elleni terrortámadás!Vajon akkor is ez a cinkos hallgatás övezné a gyilkosság-sorozatot, ha történetesen nem romák az áldozatok? Vajon a politika - amikor egyáltalán megteszi - akkor is egy másik gyilkossággal egyszerre emlegetné a terrort, mintha az egyikből jogosan következett volna a másik? Mi, magyar honpolgárok és szervezetek hisszük, hogy a legnagyobb tragédiák akkor válnak még súlyosabb veszteséggé, ha nem tanulunk belőlük. Meg kell értenünk, hogy mi vezetett odáig, hogy egy terrorcsoport több mint egy éven keresztül szinte havonta indíthatott támadásokat anélkül, hogy elkapták volna őket! Szembe kell néznünk azokkal a társadalmi viszonyokkal, amelyek megágyaztak egy, a magyarokat bőrszín alapján szétválasztó bűncselekmény-sorozatnak! Fel kell dolgoznunk a támadások és a rettegés okozta traumákat, amelyek még most is az elhallgatás palástjában rejtőzködnek! Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell, hogy a ma 15 éves fiatalok ne kövessék el azokat a hibákat, amit mi, elődeik! Meggyőződésünk, hogy a jelenkor egyik meghatározó tragédiájának a hivatalos emlékezetpolitikában van a helye, hiszen csak ez által biztosítható az események méltó feldolgozása és emlékezete. Csatlakozz hozzánk és követeljük együtt a Magyar Országgyűléstől, hogy nyilvánítsák a Romák Elleni Terrortámadás Emléknapjává a tatárszentgyörgyi gyilkosság évfordulóját, február 23-át! Budapest, 2024. 02.09. Kezdeményezők: Arató Katica, Karisz Kisebbségi Egyesület Balogh Fruzsina, Kethane-Együtt Egyesület Balogh Rodrigó, Független Színház Magyarország Bálint Mónika, Civil Kollégium alapítvány Bari Judit, Zöld Jogi Platform Benkő Fruzsina, InDaHouse Hungary Egyesület Berki Judit, NMCKKSZSZ Bitó-Balogh Zsanett, Somnakuno Drom Roma Női Civil Egyesület Bódis Kriszta, "Van Helyed" A Közös Jövőnkért Alapítvány Bogdánné Tímea, Érdekem az Érdeked Egyesület Boldizsár-Iván Katalin, Integrom Program Both Emőke, Bagázs Közhasznú Egyesület Buzás-Hábel Géza, Diverse Youth Network Csemer Patrícia, LÉTRA Egyesület Daróczi Ágnes, Romano Instituto Alapítvány Deák Éva, Partners Hungary Dósa Valéria, Varázskert Egyesület dr. Bársony János, Romano Instituto Alapítvány Farkas László, Fiatal Romák Országos Szövetsége Farkas Tünde, Mezőszemere Roma Nemzetiségi Önkormányzata Iványi Gábor, Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Herfort Marietta, Phiren Amenca Nemzetközi Hálózat Horváth Tibor, Hátrányból Győzelem Egyesület Kadét Ernő, Roma Sajtóközpont Egyesület Kálló Károly, Bhim Rao Egyesület Kegye Adél, Rosa Parks Alapítvány Kovács Vera, Utcáról Lakásba Egyesület Makula Réka, XXI. SZÁZADI ROMA NŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETE Molnár György, C8 Civilek Józsefvárosért Molnár István Gábor, Eötvös József Cigány - Magyar Pedagógiai Társaság Móra Veronika, Ökotárs Alapítvány Mile Kristóf, Egységes Diákfront Nagy István, Romano Drom Egyesület Nun András, Autonómia Alapítvány Nyirati András, Emberség Erejével Alapítvány Oláh József, Méltóságot a Romáknak Mozgalom Rácz Béla, 1 Magyarország Kezdeményezés Rafael Zsolt, Valamit Mindenkiért Egyesület Siroki László, Romama Szénási Szilvia, Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány Szomora Szilárd, NMCKKSZSZ Szőke Judit, Új Start Alapítvány Trendl Fanni, Romaversitas Alapítvány Törley Katalin, Tanítanék Mozgalom Varga Erika, Romani Design Varga Máté, aHang Vig Dávid, Amnesty International Magyarország Zubek Adrienn, Polgár Alapítvány az Esélyekért4 328 a 5 000 AláírásbólKészítette: Roma Sajtóközpont
-
Legyenek jogosultak saját jogukon a GYOD-ra a fogyatékossággal élő cselekvőképes felnőttek is.Nem minden fogyatékossággal élő emberek tudnak dolgozni járni, és nem minden fogyatékossággal élőknek van felsőfokú vagy középfokú iskolai végzettségük. Így legtöbb esetben igen kevés fizetésért dolgoznak, míg akiknek van piacképes szakmájuk középfokú iskolai végzettségük van, nekik legtöbbször nem a piacképes szakmájukon belül kapnak állást, ha fogyatékosságuk van Pl. enyhe értelmi fogyatékosság, Autizmus, Pszichiátriai betegség.7 a 100 AláírásbólKészítette: Éva Bálint
-
Védőháló/üvegfal elhelyezése a Mammut bevásárlóközpontbaBár mindenkinek tudnánk segíteni, akinek ez élete utolsó, szívszorító döntése. Bár többen vennék igénybe a segítő pontot, bár ne lennének ennyien elkeseredve lokálisan és globálisan. Ehhez a kívánsághoz semmiség természetesen egy háló felhúzása egy plázában, de gondoljunk azokra a járókelőkre, akiknek szintén baja eshet, vagy azokra a gyerekekre (vagy akár felnőttekre), akik vasárnap délelőtt szemtanúi voltak ennek. Sok embernek ebben a bevásárlóközpontban van lehetősége postára, bevásárolni menni, és senki nem érdemli ezt a traumát, vagy azt, hogy ettől kelljen tartania, csupán azért, mert egy cég spórol. Nehéz volt ebben a nyomasztó, súlyos témában petíciót indítani. Nem az áldozatokat szeretném minősíteni, vagy lekicsinyíteni a jelentőségüket, azokkal szemben, akik itt maradtak - valahol el kell kezdeni a változást.55 a 100 AláírásbólKészítette: Anna Csorgo
-
A szülői elidegenítés a gyermek lelki bántalmazása, legyen felismerve, szankcionálva!Mindaddig, amíg a PAS Szülői elidegenítés/elidegenülés szindróma jelenséget nem ismerik el és nem vezetik be országszerte a bírói joggyakorlatba és megfelelően képzett pszichológiai szakértőket nem rendelnek ki, addig a PAS induktor elidegenítő szülők által keltett probléma továbbra is sújtani fogja az ellennevelt gyermeket és a PAS cél szülőt, nagyszülőt, testvéreket, rokonokat ismerősöket.573 a 600 AláírásbólKészítette: Tünde Dalavits
-
Óvjuk meg az izraeli és palesztin civil lakosságot!“A nevem Raluca Ganea. Tel-Avivban élek, és izraeli békeaktivista vagyok. Az elmúlt napokban elképzelhetetlen borzalmakat láttunk, ez rosszabb, mint egy rémálom. Most kétségbeesetten kérem a segítségedet, hogy megmentsük a Hamász által elrabolt túszokat és a háború mindkét oldalán élők életét: csecsemőket, gyermekeket, nőket, férfiakat, időseket és fiatalokat. Megmentésükben most minden pillanat számít, miközben az izraeli kormány szélsőjobboldali tagjai tömeges légicsapásokat sürgetnek Gázában. Ez azonban csak még inkább veszélyezteti az izraeli túszok életét, és még több vérontást és ártatlan emberek szenvedését okozza a határ mindkét oldalán. Nehéz megemészteni, de nyíltan kimondták, hogy a Hamász támadására adott izraeli katonai válaszlépésnél nem szabad figyelembe venni az ottani izraeliek életét. Németország a múltban már sikeresen közvetített fogoly- és túszcseréket Izrael és a Hamász között – mint például a Hamász által foglyul ejtett izraeli katona, Gilad Shalit esetében –, és most égető szükségünk van arra, hogy Németország ismét megtegye ugyanezt, ugyanis Izrael két lehetőség előtt áll: az egyik Gáza bombázása és földig rombolása, ártatlan ott élők ezreinek megölése, amellyel minden esély megszűnik arra, hogy az izraeli túszok kiszabaduljanak. A másik a túszok kiszabadításának előtérbe helyezése egy cserealkuval. Ezért kérlek, hogy írd alá az Olaf Scholz német kancellárnak és Németország magyarországi nagykövetének címzett petíciómat: kérd Németországot arra, hogy béketárgyalások révén óvják meg a civil lakosság életét! Szombat reggel óta folyamatosan érkeznek a tragikus hírek. Én kiváltságos vagyok, mivel a lakásomban található biztonságos szobából írom mindezt neked, miközben a Hamász által kilőtt rakéták hangjait halljuk a gyermekeimmel. Nem tudok nem gondolni a gázai gyerekekre és anyákra – akiknek nincs biztonságos óvóhelyük vagy szirénájuk, hogy figyelmeztessék őket az izraeli bombákra. Nem tudok nem gondolni a Gázában túszul ejtett izraeliekre – akik még mindig élnek és félnek, és remélik, hogy a hazájuk megmenti őket. Szívszorító mindez, és közben tehetetlennek érezzük magunkat. De te segíthetsz meggyőzni a német kormányt, hogy lépjen közbe és közvetítsen, hogy megmentse a túszok életét és megakadályozza a további vérontást. Kérjük, hogy izraeli, lengyel, német és svájci embertársaiddal közösen támogasd a német kormányhoz intézett felhívásunkat, hogy tisztességes közvetítőként járjon el, és tárgyaljon az izraeli túszok azonnali szabadon bocsátásáról a foglyul ejtett Hamász-tagok szabadon bocsátásáért cserébe! Sokak számára már túl késő. A Hamász által már meggyilkolt 1200 izraeli és az izraeli légicsapásokban megölt 1100 gázai palesztin számára biztosan. De az aláírásod segíthet megmenteni a közel 200 túsz életét, és megakadályozhatja a további tragikus vérontást mindkét oldalon. Ez egy kicsi, de fontos lépés az erőszak körforgásának megállításában, és elegedhetetlen a tartós béke megteremtéséért – a konfliktus minden oldalán élő emberek számára. Raluca Ganea az iraeli Zazimnak, az aHang testvérszervezetének az igazgatója. A petíció héberül a Zazim oldalán: https://my.zazim.org.il/petitions/shkhrvr-hkhtvpym-tkhylh 2023. október 12.1 558 a 2 000 AláírásbólKészítette: Raluca Ganea
-
A reintegrációs őrizet felső határa 18 hónap, a feltételként szabott ítélet mértéke 7 év legyen!A jelenleg jogerős elítéltek nagy számát érinti a reintegrációs őrizetbe helyezhetőség lehetősége. Támogassuk, hogy minél több elítélt részesülhessen ebben a kedvezményben, minél előbb esélyt kapva egy normális polgári életre! Üdvözlettel: Tatár Imre volt elítélt, egyben a „BÖRTÖN, BÍRÓSÁG (ÚJ, HIVATALOS!)” nevű, a mai napon 1176 tagot számláló Facebook-csoport alapítója1 160 a 2 000 AláírásbólKészítette: Imre Tatár
-
Több nyilvánosságot Hodász atyának - ne visszavonulást!Csatlakozz hozzánk ha a társadali párbeszéd, a kölcsönös elfogadás és nem az elhallgatás, illetve kissebbségi léted miatti szégyenkezést támogatod.2 a 100 AláírásbólKészítette: Gergely Gazda
-
Nyugati névsorrend bevezetéseSegítsen, hogy lássák az illetékesek2 a 100 AláírásbólKészítette: Botond Daróczi
-
Novák Katalin legyen minden ember köztársasági elnöke!Hiszünk abban, hogy a köztársasági elnök intézményét nem szabad kiüresíteni, és a köztársasági elnök feladata védelmezni az Alaptörvényben lefektetett elveket: “AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.” “Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz.” “Mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz” “Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák.” “Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. “ “Mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez” “Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához” “A törvény előtt mindenki egyenlő.” A Kárpát-medencét mindig is ezerféle ember lakta, ez alól a mai Magyarország sem kivétel. Mindannyiunknak mást jelent magyarnak lenni, egy dolog azonban közös bennünk: ebben az országban minden embernek elidegeníthetetlen joga teljes jogú állampolgárként, méltósággal, egyenlőségben és biztonságban élni. A köztársasági elnök kiemelt feladata védelmezni azokat a sérülékeny kisebbségeket, akiknek mások a szólás-, vélemény- vagy gyülekezési szabadságát korlátoznák, s méltóságától fosztanák meg, személyes biztonságát fenyegetik, vagy akár az életére törnek. Nekünk, roma, zsidó és LMBTQ közösségeknek történelmi tapasztalatunk van arról, milyen veszélyek és elmondhatatlan borzalmak előfutára lehet a sérülékeny kisebbségekkel szembeni gyűlöletkeltés és bűnbakképzés. Erre hívja fel a figyelmet az Összefogás a gyűlölet ellen című kampányunk is: https://youtu.be/eCjkwlSCtXg A kampányvideóban roma, zsidó, meleg és háború elől menekülő embereket láthatunk, akik József Attila Tedd a kezed című versét olvassák. A verset Molnár Piroska tolmácsolásában hallhatjuk: Tedd a kezed homlokomra, mintha kezed kezem volna. Úgy őrizz, mint ki gyilkolna, mintha éltem élted volna. Úgy szeress, mint ha jó volna, mintha szívem szíved volna. Ezért kérjük Novák Katalin köztársasági elnököt: legyen minden ember köztársasági elnöke! Ne részesítsen elnöki kegyelemben szélsőjobboldali terrorszervezetek tagjait, akik erőszakos gyűlölet-bűncselekményeket követtek el sérülékeny kisebbségek csoportjaival szemben. Ne írjon alá a jövőben olyan törvényeket, amelyek alkalmasak lehetnek sérülékeny kisebbségekkel szembeni gyűlöletkeltésre vagy bűnbakképzésre. Az év minden egyes napján végezze jelentős felelőssége teljes tudatában a munkáját: az ilyen törvényeket küldje vizsgálatra az Alkotmánybíróság elé vagy megfontolásra az Országgyűlésnek, ahogyan azt jó példaként tette a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvény (panasztörvény) esetében. Szólaljon fel a sérülékeny kisebbségek védelmében: legyen egy józan hang ebben az egyre erőszakosabb világban: álljon ki a hatalom nélküliek, a gyengék, az elesettek, a kiszolgáltatottak mellett. A petíciógyűjtés a CHAD: Countering Hate Speech and Hurtful Speech against Diversity: Roma, LGBTIQ, Jewish and Migrant Communities elnevezésű Európai Unió által támogatott projekt (projektszám: 101049309) keretében valósul meg. A petíciót indították: Budapest Pride Haver Alapítvány Phiren Amenca Political Capital Csatlakozó szervezetek: Labrisz Leszbikus Egyesület Cifra-LMBTQ Közösség Magyar LMBT Szövetség Magyar Aszexuális Közösség Identitás Magazin Szivárványcsaládokért Alapítvány Partiscum Egyesület a Szegedi LMBT Közösségért Akcja Demokracja Zazim - Community Action aHang Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség Atlasz LMBTQ Sportegyesület Társaság a Szabadságjogokért A Város Mindenkié JCC - Bálint ház További csatlakozó szervezetek jelentkezését szeretettel várjuk az [email protected] címre.5 895 a 6 000 AláírásbólKészítette: Pride Budapest