-
Vezessük be a korrupciós vagyonadót!Már most látszik az állami vagyon alapítványokba való kimentése. Míg korábban "törvényes" tevékenységgel lopták el a pénzünket, most az innováció a közpénz alapítványokba mentése. meggyőződéssel vallom, hogy a közalapítvány és a közpénzből feltöltött magán alapítvány, bűnszervezet és nem fér bele az alapítvány eredeti fogalmába. Az alapítvány a polgárok összefogása olyan feladatok elvégzésére amire az állam nem tud, vagy nem akar közpénzt költeni. tehát az alapítványokba mentett közvagyon ugyan úgy korrupciós adóval kell súlytani, vagy mégjobb visszavenni.1 a 100 AláírásbólKészítette: András Ruttkai
-
Méltányos és igazságos nyugdíjakatA jelenlegi nyugdíjrendszer sajnos se nem méltányos, se nem igazságos. Nem méltányos azért mert megalázóan alakul azoknak a nyugdíja akik a rendszerváltás előtti időkben több évet vagy évtizedet dolgoztak és részt vettek a rendszerváltásban, megalapozva a mai viszonylagos jólétet. Ennek a korosztálynak a nyugdíjba vonulásukkor megállapítottak - az akkori (2010 előtti és környéki) szabályok alapján - egy tisztességesnek mondható (TB befizetés arányos) nyugellátást, ami azóta rohamosan veszít az értékéből. A közérthetőség kedvéért álljon itt egy példa egy 2010-ben megállapított közepes nyugdíjról: az akkori netto átlagbért (80 e Ft) 50 e Ft-al meghaladó nyugdíj (130 e Ft) ma 50 e Ft-al kevesebb (180 e Ft) a jelenlegi netto átlagbérnél (230 e Ft). Ez a példa jól mutatja, hogy semmi nem igaz abból a kormányzati állításból, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét, sőt láthatóan lényegesen rosszabb a helyzet (már-már megalázó) mint a nyugdíj megítélésének időszakában volt. Ennek hátterében minden bizonnyal a svájci indexálás eltörlése áll. A méltánytalanság mellett további bántó tényező az az igazságtalanság ami abból adódik, hogy a közelmúltban megállapított nyugdíjak esetében (nyilvánvalóan a lényegesen magasabb béreknek és a jelenleg alkalmazott valorizációs szorzónak köszönhetően) a magas induló nyugdíjak ugyanolyan százalékos emelést kapnak mint a korábban megállapított (alacsony bérbázisról induló és lényegesen gyengébb valorizációs szorzójú) nyugellátások. Ez az igazságtalanság azt eredményezi, hogy egyre inkább nyílik a nyugdíjas olló és a már most meglévő óriási különbségek tovább fognak nőni. Ennek elkerülésére megoldás lehetne a sávos nyugdíjemelés bevezetése. A jelenlegi nyugdíjrendszer sajnos se nem méltányos, se nem igazságos.52 a 100 AláírásbólKészítette: Tibor Répás
-
A demokrácia alapja az önkormányzatiságA települési önkormányzatok 1990-ben történt alapításával a rendszerváltás egyik legfontosabb intézményrendszere jött létre, ami a jogi kereteket teremtette meg a szubszidiaritás érvényesüléséhez.Az elvi lehetőség az első 20 év során sem teljesült mindig mindenütt, hiszen a hatalommal visszaélés mély hagyományokkal rendelkezik Magyarországon. Az Orbán kormány elmúlt tíz éves gyakorlata a magyar történelem legrosszabb hagyományait éleszti fel: a totális centralizáció és az állampolgári részvétel elfojtása megsemmisíti mindazt a vívmányt, amivel az 1989-es fordulat az országot Európa részévé tehette volna. 2019-ben az önkormányzati választások számos (nagy)városban az ellenzék győzelmét hozták, ami azzal szembesítette a kormánypártot (FIDESZ) és legfőképpen annak autokrata vezetőjét, hogy hatalmát korlátozhatják vagy esetleg a jövőben azt el is veszítheti.Ettől kezdve minden lehetőséget megragad, hogy forrásoktól és jogi eszközöktől fossza meg a helyhatóságokat. Ennek utolsó mozzanata (a helyi iparűzési adó felének megvonása) világossá tette, hogy bosszúhadjáratról van szó, amelynek célja az autonómiák, a demokrácia utolsó láncszemének felszámolása, a saját választási győzelmének előkészítése.25 a 100 AláírásbólKészítette: Erika Varsányi
-
Szabad kezet az MTVA archív anyagának felhasználásáhozAz elmúlt időszak történelmi történéseit rengeteg dokumentumfilm őrzi. Erre az anyagra a fidesz kormány olyan szinten tette rá a kezét, hogy más ne férjen hozzá, csak ők. Ezzel egyértelművé teszik a DIKTATÚRÁT és a CENZÚRÁT ! Így csak azok az alkotások készülhetnek el, amit ők jóváhagynak. Kérlek titeket, hogy támogassátok ezt a kérést, miszerint a Magyar MTVA, Filmhíradó és a filmművészet alkotásaihoz reális áron hozzá lehessen jutni, azt fel lehessen dolgozni. Mindenkit, aki filmgyártás területén dolgozik és dokumentumfilmet akar készíteni a múlt bemutatásáról.2 a 100 AláírásbólKészítette: Tornai Péter
-
Vonja vissza a vétóját a magyar kormány!Nincs jogunk egész Európa ellen menni! Magyarország és Lengyelország kormánya honnan veszi a jogot, hogy megvétózza Európa 500 milliós közösségének a következő 7 éves költségvetését éa a járvány elleni (vissza nem térítendő) hatalmas támogatást? A magyar és a lengel kormánynak nincs joga saját népét sem megfosztani az EU-s támogatástól!15 a 100 AláírásbólKészítette: Péter és Mária Molnár
-
Nem akarunk különleges jogrendet!Tavasszal láttuk, hogy mire használja Orbán a különleges jogrendet. Hatalmi és anyagi érdekek mentén hozza döntéseit -mint mindig -, miközben életek vannak veszélyben, ezrek halnak meg. Tudjuk, az Országgyülés meg fogja szavazni, de az Ellenzéknek nem szabad. Ez a magyar parlametarizmus vége, nemzeti öngyilkosság. Nem volt sikeres a tavaszi védekezés, és most sem az. Hogy várunk önzetlen munkát az egészségügytől, összefogást a társadalomtól, ha teljes politikai élet elárulja őket? Miért gondolják, hogy diktatúrában jobban lehet védekezni, mint demokráciában? Kérjük gondolják végig, és mondjanak nemet!1 a 100 AláírásbólKészítette: Zoltán Kun
-
MINISZTERELNÖK LEGFELJEBB 8 ÉVIG MARADHASSON HIVATALBAN.ÁLLAMPOLGÁROK IGY FELELÖSSÉGRE VONHATNÁK A KORMÁNYUKAT AZ ELTÜNT KÖZPÉNZEKÉRT . ( LEGALÁBB UTÓLAG),MERT A BÜNTETHETŐSÉG HATÁRÁT POLITIKUSOKNÁL ÖRÖKÖS HATÁLYUVÁ TENNÉM DE LEGALÁBB 10 ÉVESRE!5 a 100 AláírásbólKészítette: Zsolt Vincze
-
Az UEFA Szuper Kupát vigyék más városba, vagy nézők nélkül rendezzék meg!Magyarországon tombol a Covid-19 fertőzés. A napi új megbetegedések lakossághoz mért aránya már most kétszerese az Egyesült Királyságénak. Szakértők szerint az elkésett kormányzati intézkedések, a tesztelési kapacitás elégtelensége és az előkészítetlen iskolakezdés miatt a fertőzés drámaian gyorsuló terjedése várható. Ennyi ember járványbiztos mozgatását és elhelyezését a magyar szervek aligha tudják biztosítani Ilyen helyzetben felelőtlenség 20 ezer szurkolót egy stadionba összeterelni!. A nézők jelenléte a fertőzés további magyarországi elterjedését és külföldre történő kihurcolását fogja eredményezni. Féltjük szüleink, nagyszüleink és a magunk egészségét és életét! Felszólítjuk a magyar kormányt, Budapest Főpolgármesterét és az UEFA Végrehajtó Bizottságát, hogy rendezzék a Szuperkupát egy a Covid-19 járványnak kevésbé kitett városban, vagy amennyiben erre már nincs idő, akkor Budapesten zárt kapuk mögött. The Covid 19 pandemic is raging in Hungary. The rate of new registered cases compared to the population is now double than that of the UK. Experts expect a further dramatic increase in infections due to delayed government action, the shortage of testing capacity and the lack of preparedness for school openings. The Hungarian authorities are unlikely to be able to secure the safe movement and accomodation of a crowd of this size. In this situation, it is irresponsible to allow 20 000 fans to gather in a stadium. The presence of spectators will result in the further spread of the pandemic both in Hungary and abroad. We fear for our parents’ and grandparents’ and our own health! We call on the Hungarian government, the Mayor of Budapest and the Executive Committee of UEFA to organize the Super Cup in a city less prone to the Covid-19 pandemic, or if time is limited to hold it in Budapest behind closed doors.381 a 400 AláírásbólKészítette: Vidos Tibor
-
NEM! Az egyoldaú, teátrális, hiteltelen "nemzeti" konzultációra!Beinduljon egy olyan Magyarország, amilyen egy elnyomó rezsim alatt sem volt. Függetlenül a jelenleg birtokolt területétől és létszámátol. Az emberséget nem mértékegységek fémjelzik, hanem az önzetlenség. Sok jó ember kis helyen is elfér, így lehet naggyá!16 a 100 AláírásbólKészítette: Károly Urban
-
Megszorítások a kormánynál isA koronavírus járvány elleni védekezés - a Miniszterelnök szavaival élve - Nemzeti ügy és egyébként is közügy. A terhek közös viselése alapvető demokratikus érték. Ideje, hogy azok is átérezzék a helyzetet, akik döntéshozói helyzetben vannak, így talán a döntéseiket is jobban átgondolják.11 a 100 AláírásbólKészítette: Gábor Csordás
-
Munkahelyüket elvesztő emberek megsegítéseFontosnak tartanám,hogy a munkájukat elvesztő,valamint alacsonyabb munkabérért jelenleg dolgozó embereket anyagilag támogassa a kormány,hiszen a jàrványügyi helyzet mellett egyre inkább kiéleződik a gazdasági-pénzügyi válság,mely óriási szegénységet,nélkülözést vonhat maga után,amennyiben erre szakmai érdekképviseletekkel nem dolgoznak ki egy hatékony stratégiai gazdaság-megőrző programcsomagot. Az átlagos családoknak nincs annyi megtakarításuk,hogy több hónapon keresztül akár az alapvető életben maradáshoz szükséges dolgokat (élelmiszer,tisztálkodószerek,higiéniai termékek) megvásárolják. Egy válsághelyzetből csakis akkor jöhetünk ki “győztesen”,ha összefogva,támogatva az embereket/családokat és a reménytelen helyzetben lévő egyéneket szó szerint támogatjuk és arra dolgozunk ki tervet,hogy a gazdaságot minél előbb újra tudjuk indítani stabil munkahelyek megteremtèsével anyagi biztonságot nyújtva a munkaképes,dolgozni tudó és akaró embereknek!8 a 100 AláírásbólKészítette: Anikó Ferge
-
A köztévé nem maradhat kormánypártok játszótere!A hiteles, politikai szempontból elfogulatlan tömegtájékoztatás a működő demokrácia egyik ismérve. Ezért tűrhetetlen, hogy az aktuálpolitikai célok szolgalelkű kiszolgálójaként a magyar köztévé ferdítsen, kidomborítson vagy akár eltüntessen témákat az évi több tízmilliárd adóforintból működtetett szervezet műsorkínálatából. A Magyar Televízió nem a kormánypártok szócsöveként kellene funkcionáljon, hanem minden magyar ember érdekét szolgálandó, tárgyszerű, hiteles, a magyar politikai spektrum teljes szélességét azonos mértékben lefedő hírforrásként.31 a 100 AláírásbólKészítette: Kárai Tamás