-
Dobogóra - Reform a hatékony előválasztásértEgyrészt, a sorba rendezés pontosabban méri a választói akaratot, mint a hagyományos módszer, hiszen képes figyelembe venni a választó második és harmadik kívánságát is. Ez roppant fontos, ugyanis ezáltal a verseny kimenetele jobban tükrözi majd a választói akaratot és könnyebben megtalálható a választók között a közös nevező. Másrészt, a sorba rendezés elősegíti a konszenzus keresést, a demokratikus kultúra meghonosítását és gyakorlását. A pártoknak már nem csak arra kell rávenniük saját táborukat, hogy az adott pártot támogassák, hanem azt is kommunikálniuk kell, melyik az a jelölt, vagy párt amelyik méltó lehet második és harmadik befutónak. Így aztán több kapcsolat alakulhat ki a versengő pártok között és az egymással való kommunikáció hangneme is barátságosabbra fordulhat. Harmadrészt, mivel nem csak egy jelölt vagy párt kap voksot, a preferencia alapú választás révén, a versenytársak érdekeltté válnak saját arculatuk megőrzésében, önálló alternatíva felkínálásában. Így, a politikai diskurzusban nagyobb teret kaphat a versenytársak értékrendje, jövőképe és programja. A politikában reformokra van szükség. Az előválasztás egy kockázatos, de megvalósítható újításnak bizonyult tavaly. Úgy véljük, újabb reform szükséges ahhoz, hogy a politikai verseny minősége tovább javuljon. A szoros politikai verseny a mindenkori kormány és annak ellenzéke között az ország egészének érdeke, ugyanis a valódi verseny jobb és jobb megoldások keresésére motiválja a versenytársakat. Csatlakozz és követeljük együtt a preferencia alapú szavazást az előválasztáson! Győzzön a választópolgárok számára leginkább elfogadható opció! Tabumentes Országmentés Egyesület141 a 200 AláírásbólKészítette: Tabumentes Ország - TMO Egyesület
-
Védjük meg Hodász Andrást és a szólásszabadságot!Ha valóban fontosak a keresztény értékek a katolikus egyháznak, akkor nem lehet célja, hogy elhallgattasson olyan papokat, akik az emberek számára is hitelesen képviselik azokat. Márpedig Hodász András a Papifrankó szerzője hosszú ideje a valódi keresztény értékrendet képviselve juttatja el nézeteit a széles követőtáborához. Ez miatt korábban is támadásokat kapott az egyháza részéről, de most olyasmit "követett el", ami miatt végleg elhallgattatták. Lelkiismeretét és meggyőződését követve részt vett az utóbbi idők legnagyobb, sajtószabadságért rendezett tüntetésén. Ez miatt előbb nyílt levélben megtámadta, sőt burkoltan megfenyegette Kiss Antal teológusnak álcázott Fidesz politikus. Majd behívatta Erdő Péter bíboros, aminek folyományaként Hodász atya elhallgatásra kényszerült. Nem nehéz kitalálni, hogy milyen választás elé állították. Vagyis, 30 évvel a rendszerváltás után ismét eljutottunk oda, hogy politikai nyomásra elnémítanak egy lelkiismeretét és egyháza tanításait követő papot. És mindezt egy állítólagos keresztény-demokrata kormányzat alatt.22 a 100 AláírásbólKészítette: Attila Pintér
-
Változást akaró magyarok kiáltványa az ellenzéki pártok felé!A mai magyar választási rendszer nem teszi lehetővé a plurális demokrácia gyakorlását. Ha érdemi változást szeretnénk, akkor a 2022-es választásokon a magyar ellenzéki pártoknak egy ernyő alatt, közösen, összefogva van csak esélyük a Fidesz-KDNP ellen. Minden más egyéni akció szabotálja a változást.185 a 200 AláírásbólKészítette: Themis Alliance
-
Tartsa vissza, de ne vegye el az EU a támogatásokat!Ez az intézkedés komoly nyomással alá helyezné a kormányzati és ágazati szereplőket, hogy a lehívható összeg érdekében rendezzék az esetleg átláthatatlan folyamatokat. Nem ad továbbá támadási felületet az Unió bírálói számára sem, hiszen nem bünteti az adott országot forráselvonással. Ez az intézkedés így valóban a források helyes elköltésére sarkall, az összegek igazságos célbajutását segíti és nem a jogosultakat bünteti meg a közbeszerzéseket rosszul vagy rosszhiszeműen lebonyolító szereplők hibája miatt.16 a 100 AláírásbólKészítette: Gergely Gazda
-
Javaslat a politikusok periodikus elmegyógyászati átvilágításáraValamennyien tudjuk, hiszen nap mint nap a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy a szüntelen allami terror szellem rombolasa mellett mennyi anyagi éart is tudnak okozni hatalomra kerult orultek. Hastáncos nőknek, lemezlovasoknak, előadóművészeknek, zenekaroknak állami vizsgát kell tenniük és működési engedélyt kell kiváltaniuk, enélkül nem kerülhetnek közönség elé. Ugyanakkor politikusoknak nem kell felkeszültségükből, alkalmasságukból vizsgázniuk és nem kell működésükhöz engedélyt kiváltaniuk, noha senki sem tagadhatja, hogy az ország jelenlegi állapotáért és a múlt szavakba sem foglalható szenvedéseiért elsősorban a politikusok egymást váltó generációi a felelősek. Különös, de tény: az összes foglalkozások közül egyedül a politikusi szakma gyakorlása nem kötött hatosagi engedelyhez. Sürgősen szükséges lenne éppen ennek a foglalkozasi ágnak professzionalizációja, amennyiben gyakorlasat szigorú alkalmassagi vizsgálathoz kell kötni, amely periodikusan megismétlődik a politikus pályája alatt es a kiadott mukodesi engedely az azt kiado Testület által bármikor visszavonható. Viszonylag kis költséggel hatalmas veszteségek volnának elkerülhetőek, ha ezeket a posztjukra nyilvánvalóan alkalmatlan elmeháborodottakat a legfejletteb tudományos módszerekkel, jól megfizetett - tehát nehezen vesztegethető - szakértők véleménye alapjan távoltartanank olyan poziciókból, amelyekben akar csak egy sorsot is tönkre tudnának tenni. A petició szerzője Najmányi László, az eredeti szöveg 1998 december 20-i keltezésű. A kampányt Horváth-Kertész Balázs és Sugár János indították az Alkotás útja kortárs művészet tematikájú beszélgetés-sorozat keretében84 a 100 AláírásbólKészítette: Balázs Horváth
-
Kiállunk az Indexért!Szabad sajtó nélkül nincs szabad társadalom. Mára jóformán a nyilvánosság még érintetlen szigetei maradtak egyedüli korlátai a hatalmi önkénynek. Ne hagyjuk az Indexet, ne hagyjuk magunkat!2 139 a 3 000 AláírásbólKészítette: Gábor dr. Matlák
-
Madárdombi deszkaparkÚgy gondoljuk, hogy a lakóközösséget érintő beruházások esetében célszerű a mindenkori vezetésnek egyeztetnie az érintettekkel. Nem a fejlesztés ellen vagyunk. Kerületünk sportolóit megilleti egy színvonalas gördeszka pálya. Azonban ez nem történhet az itt élő polgárok kárára. Óvva nyugodt lakókörnyezetét, mindenkinek joga van igényt formálni arra, hogy megkérdezzék az őt érintő döntésekkel kapcsolatban már előre, ne pedig csak utólag értesüljön a döntésről. Azt szeretnénk, ha nem alakulna ki érdekellentét köztünk lakók és a sportolók között. Nekünk az az érdekünk, hogy nyugodt helyen éljünk, a gördeszkásoknak pedig az az érdeke, hogy egy jól megközelíthető helyen sportolhassanak. A jelenleg kijelölt helyszín egyik félnek sem kedvez.428 a 500 AláírásbólKészítette: Tóth Bálint
-
Tata nem kéri a Hell csoport luxus szállóját az Öreg tó partjáraTermészeti, kultúrális és történelmi értékeink védelme, megőrzése magunk és az utókor számára.863 a 1 000 AláírásbólKészítette: Attila Tihon
-
Küldj levelet a Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlésének!E hét pénteken a Gödtől elvett területek új tulajdonosának, a Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlésének, a legújabb, még nagyobb gyár engedélyezéséhez közmeghallgatást kell tartania. Ez egy nagyon régóta várt lehetőség arra, hogy végre valódi válaszokat kapjunk az illetékes hatóságoktól és a Samsung vezetésétől a helyben élőket leginkább foglalkoztató kérdésekre. (1) http://www.pestmegye.hu/44-kiemelt-temak/4233-samsungsdi-kozmeghallgatas851 a 1 000 AláírásbólKészítette: Göd-ÉRT Környezetvédelmi és Városvédő Egyesület
-
Nem megyünk tüzijátékraFontos, hogy: 1) kézzel fogható segítséget tudjunk biztosítani a bajbajutottak számára 2) tükröt állitsunk a politikai döntéshozók elé, mi is a legfontosabb ezekben a napokban 3) üres rakpartok fotóival, videóival mutassuk meg a világnak, hogyan gondolkodik a többség, a szolidáris, a józanul gondolkodó magyar nép51 a 100 AláírásbólKészítette: Mario Roger
-
Előválasztást a 2022-es országgyűlési választásokra"A 2019-es önkormányzati választások bebizonyították, hogy az előválasztás képes esélyt adni az ellenzék számára abban a helyzetben, ahol a Fidesz állami erőforrások felhasználásával ... milliárdos plakátkampányokkal és a közmédia függetlenségének megszüntetésével sérti meg a választások tisztaságát." - Republikon Intézet: Előválasztási javaslat a 2022-es országgyűlési választásokra Ahhoz, hogy az előválasztások előkészítése, kampánya és lebonyolítása időben megtörténjen a politikusok és a szervezetek mihamarabbi megállapodása szükséges. Ezek lezajlása után indulhatna meg a 2022-es választások kampánya. Kérjük aláírásával támogassa ezt a kezdeményezést a mihamarabbi megállapodásért! Van még mondandója: az aláírás után nyilvánosan hozzászólhat, megoszthatja véleményét. Forrás: Republikon Intézet: Előválasztási javaslat a 2022-es országgyűlési választásokra http://republikon.hu/media/75810/200310-republikon-elovalasztasi-javaslat.pdf Photo by Arnaud Jaegers on Unsplash177 a 200 AláírásbólKészítette: 2022 Előválasztás
-
Szép új világ?!Az elmúlt napokban több embert is rabosítottak a rendőrök rémhírterjesztés gyanújával, holott csak saját véleményüket, aggályaikat, kérdéseiket tették közzé. Hajnalban, családi körből vitték el őket, elkobozták számítógépüket, elvették telefonjukat. Már csak a fekete autó hiányzik, hogy igazán az ötvenes években érezhessük magunkat! Nem akarunk újra nagy fekete autókat! Nem akarunk újra diktatúrát! Csatlakozz a tiltakozáshoz!1 640 a 2 000 AláírásbólKészítette: Civilek a demokráciáért
A sütik használata segít nekünk, hogy hatékonyabban tudjunk tájékoztatni téged a tevékenységünkről (és kampányainkról). Szükséged van további információra?