-
Együtt a lakosok nyugalmáértHa nem lépünk fel ellene, akkor ezentúl vélhetően minden évben a Zánkai Erzsébettáborban megrendezésre kerülő gólyatáborok ideje alatt, napokon keresztül fogják egész éjjeleken át zavarni minden környező település lakosai zömének nyugalmát. Sokak nem fognak tudni napokon át aludni, kialvatlanul indulnak munkába, napokon át garantáltan rossz közérzettel kell lenniük. A huzamos dübörgő ütemes mély zaj, a sziv és érrendszerei betegek részére kifejezetten káros hatással lehet. Emellett a Zánkai Erszébettábor egy kiterjedt erdőterületbe nyúlik bele, melynek ott élő vadállomány magatartását is befolyásolhatja a zaj, igy határozottan megnövelve a vadgázolásos komoly balesetek kockázatát a régióban, amely emberek testi épségére és az állatok épségére is egyaránt veszélyt jelent. Úgy vélem minden itt élő ember teljesen egyet ért abban, hogy gólyatábornak lennie kell, az egy szuper dolog, de abban is egyet értünk, hogy mindezt úgy is meg lehet rendezni, sőt úgy kell megrendezni, hogy az itt élő emberek mindennapjat nem tegye tönkre, nyugalmát ne zavarja.2 a 100 AláírásbólKészítette: László Szabó
-
Mentsük meg Dunaújvárosi Romai varosrész parkját – ne váljon parkolóvá a kutyafuttató!A zöld fontosabb, mint az aszfalt!1 a 100 AláírásbólKészítette: Gábor Tóth
-
Állítsuk vissza a népi kezdeményezést, és tegyük hatékonyabbá a petíciós jogot Magyarországon!A magyar történelemben mindig fontos szerepet játszott, hogy a polgárok közvetlenül beleszólhassanak a közügyek alakításába. • Az 1989-es rendszerváltás után a népi kezdeményezés az Alkotmányban biztosított intézmény lett: ha 50 000 állampolgár aláírt egy kezdeményezést, az Országgyűlésnek kötelezően napirendre kellett tűznie a javaslatot. Ez volt a demokratikus részvétel egyik első garanciája. • 2012 után, az Alaptörvény hatálybalépésével a népi kezdeményezést eltörölték, helyette csak konzultatív, válaszadásra szorítkozó petíciós jog maradt, amely gyakorlatilag kiüresedett. • A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ma a polgárok milliói sem tudják napirendre vetetni a Parlamentben az őket érintő ügyeket – a népakarat elveszíti a közvetlen erejét. Mi úgy gondoljuk, hogy a demokrácia nem csak négyévente, a választások idején kell hogy működjön. A polgároknak folyamatos, valódi beleszólási lehetőséget kell biztosítani az őket érintő kérdésekbe, valamint demokratikus jogállamként fel kell ismerni a kínálkozó digitális lehetőségeket a közvetlen demokratikus intézmények megerősítésére, rehabilitálására és újak létrehozására. Kampányunkban széles körű társadalmi és szakmai párbeszéddel kívánjuk megtámogatni a magyar demokratikus intézményrendszer fejlődését.2 a 100 AláírásbólKészítette: Csaba Madarász
-
Migrén gyógyszerek támogatásáért Magyarországon!A migrén Magyarországon több százezer embert érint, és sokan kénytelenek ellátatlanul szenvedni, mert a gyógyszerek ára támogatás nélkül megfizethetetlen. Csatlakozz, hogy a döntéshozók változtassanak ezen, és a betegek is emberhez méltó életet élhessenek. A migrén nem csak fejfájás: rohamai napokra munkaképtelenné tehetnek, tönkreteszik a családi és munkahelyi életet. Ma Magyarországon sok beteg nem tudja kiváltani a gyógyszerét, mert nincs állami támogatás. Az aláírásoddal te is hozzájárulsz ahhoz, hogy senkinek ne kelljen választania az egészsége és a pénztárcája között.1 a 100 AláírásbólKészítette: Izabella Dani
-
Ne zárjon be az MVK ZRT. Avas városközpont jegy-és bérletpénztára!Kérek minden Avason lakó polgárt, csatlakozzanak a petíciónkhoz, hisz sokan csak a Szentgyörgy úti MVK.Zrt. jegy -és bérletpénztárnál tudunk már gyermekeinknek, családtagjainknak jegyet vagy bérletet venni, mivel csak itt az Avas városközpontban és sokan nem tudják a jegy- vagy bérletautomatát használni.6 a 100 AláírásbólKészítette: Csilla Novek
-
Orosz befolyásoltság felmérése az EU-s tagálamok kormányaiban, a meghatározó pártokbanEz egy folyamatosan jelenlévő és nagyon is fontos, bár eléggé láthatatlan veszély. Európa egységének megbontására törekvő erők ezek, amit ideje lenne komolyabban venni.1 a 100 AláírásbólKészítette: István Szappan
-
Ne épüljön Százhalombattán a panelházak mellett hulladékégetőA hulladék hasznosításának számos más formája létezik, például a műanyag palackokat, az üvegeket, a papírt újra lehet hasznosítani és abból ismét termékeket lehet előállítani. Ezek környezetbarát megoldások, inkább újrahasznosító üzem építésén kellene gondolkodni, a hulladék elégetése a legkörnyezetkárosítóbb megoldások egyike. Miközben a Kormány korlátozni akarja és megtiltja a lakosság számára a fával és egyé más anyagokkal való fűtést, amely szintén egy égetési folyamat, addig ezt a nagyüzemű hulladékégetést pedig kiemelt célberuházássá nyilvánítja. A természeti erőforrások (tiszta levegő, víz, föld) korlátozottal állnak a rendelkezésre és ahelyett, hogy kormányzati szinten óvnánk ezt, még támogatjuk is, gondoljunk az óriási vízfelhasználással működő akkumulátorgyárak kormányzati színtű támogatását, miközben pedig az ország aszállyal küzd. Százhalombatta és a környező települések lakossága már így is szenved a MOL Nyrt. kőolajfinomítójának az évtizedes szennyezéseitől, ne hagyjuk, hogy ezt még tetézze egy környezetszennyező égetőmű megépítésével és üzemeltetésével. A környezetvédelem valamennyiünk ügye, egy országban élünk, egy levegőt szívunk, ezért kérem a magyar nép támogatását.2 a 100 AláírásbólKészítette: Veronika Rupa
-
Hőség elleni védelem gyermekek, rászorulók számáraNálatok is ájult már el, kapott hányingert, lett rosszul osztálytárs, családtag, akár te magad is iskolai rendezvényen, iskolához köthető rendezvényen? Legyen beszabályozva milyen körülmények között tarthatóak meg ezek az események, mert a KIBÍRJUK kategória beleívódik a zsigereinkbe és elfelejtjük azt, hogy nem a szenvedésről kell szóljon egy tanévzáró, sportesemény, szabadtéri esemény! Felnőttként sem állunk tűző napon órákig, gyerekektől miért várjuk el?1 a 100 AláírásbólKészítette: Tímea Molnár
-
Őrmező rétekért: Értékmegóvást és alapos vizsgálatotAz Őrmezei rétek Budapest XI. kerületének pótolhatatlan természeti kincsei, melyek egyre zsugorodó zöldfelületeink között kiemelkedő ökológiai értéket képviselnek. Gazdag és egyedi élőviláguk, beleértve védett növényeket és állatfajokat, létfontosságú a városi biodiverzitás szempontjából, és menedéket nyújtanak számos fajnak egy sűrűn lakott környezetben. Ezen sérülékeny ökoszisztéma hosszú távú megőrzése, valamint a területen történt feltételezett természetkárosítás megállítása, teljes körű, átlátható kivizsgálása közös érdekünk. A petíció hangot ad annak a jogos állampolgári és lakossági aggodalomnak, hogy ezen pótolhatatlan értékek veszélyben vannak. Nem csupán egy behatárolt zöldterület megmentéséről van szó, hanem arról is, hogy biztosítsuk környezetünk egészségét, fenntartsuk a város élhetőségét, és megőrizzük a természet egy értékes darabkáját a jövő nemzedékei számára.787 a 800 AláírásbólKészítette: Regina Deák-Meszlényi
-
Kiállás Orosz Bernadett mellettSzinte minden nap erőszakos halált hal egy nő. Ilyen kriminális helyzetben egyáltalán nem mutat jó példát az ítélet enyhítése, társadalmilag nem vezet jóra. Ezért Orosz Bernadettet ért bántalmazás brutalitása nem kaphatna enyhítést.325 a 400 AláírásbólKészítette: Anna Szabó
-
Felelős vezetést a tankerület éléreEgy tankerületi vezetőnek az iskolák érdekeit kell szolgálnia, nem bizonytalanságot és feszültséget keltenie.1 354 a 2 000 AláírásbólKészítette: Szülők Kapocs
-
A civilek jövője, a jövő civiljei Pécsett - Memorandum2025.03.12-én Pécsett az alábbi gondolatok mentén Civil Fórum került megrendezésre. A pécsi civil szektor a rendszerváltás óta meghatározó szerepet játszik a város életében. Felelősséget érez annak működéséért, hatékonyan részt vesz működtetésében, kultúrájában. Tevékeny szerepet vállal a pécsi polgárok életminőségének javításában, közösségeinek megtartásában. Erre méltán lehetünk büszkék valamennyien! Számtalan innováció indult el Pécsről, melyek országos, sőt nemzetközi pályát futottak be, és azóta is támogatnak szociális, oktatási, kulturális, környezetvédelmi és más kezdeményezéseket. Közel ezer szervezet végzi tevékenységét a városban, számtalan önkéntest bevonva, meggyőződésből, elhivatottságból, enyhítve azokat a hiányokat, melyek a helyi közösségek életében felszínre kerülnek. A pécsi civilek aktivitása, szakmaisága példaértékű, nemzetközi szinten is elismert. Ezt szeretnénk tudatosítani magunkban azzal is, hogy összehívtuk a szervezeteket annak érdekében, hogy a jelenlegi országos és helyi tendenciákkal kapcsolatban véleményt formáljanak, javaslatokat tegyenek, megnyilvánuljanak. Szükségesnek tartjuk és igényeljük annak elismerését, hogy törekvéseink kizárólag a pécsi közösségek érdekeit szolgálják tiszta, átlátható működésünk igazolásával. Úgy ítéljük meg, hogy jelenlegi zavaros világunkban igen nagy szükség van erre, mert érzékeljük a lehetőségeink, mozgásterünk, valamint a működési feltételek szűkülését. A Fórum a résztvevők közös akaratából született Memorandummal zárul, amit nyilvános platformokon keresztül eljuttatunk mindazokhoz, akik hazánk és városunk lakóinak, a magyar emberek életminőségének jobbításáért felelősséget vállalnak. Amennyiben egyetért, kérjük írja alá! Köszönjük!1 a 100 AláírásbólKészítette: Nevelők Háza Egyesület