• Indítson vizsgálatot az Elektronet Zrt, és annak eredményét kommunikálja a fogyasztók felé!
    A COVID-19 járvány miatt most online térben folyik tanulás, tanítás, valamint sokan home office-ban dolgoznak, de az Internet szolgáltatásuk jelenlegi minősége nem teszi lehetővé ezeknek a tevékenységeknek a fogyasztók gondtalan Internetezését.
    273 a 300 Aláírásból
    Készítette: MátészalkaLeaks csoport Picture
  • 500.000 forint jutalmat és béremelést a szociális ágazatnak!
    Mi támogatjuk a bajba jutott családokat. Mi gondozzuk és ápoljuk saját otthonukban az önálló életvitelre egyedül már nem képes időseket és betegeket. Mi gondoskodunk az otthonba került idősekről, sérült emberekről, pszichiátriai betegekről. Mi látjuk el a hajléktalanokat. Mi gondoskodunk azokról a gyermekekről, akikről szüleik lemondtak, és nyújtunk családot nekik. A rászorulókon segítünk, de közben mi is rászorulóvá váltunk: A legfrissebb adatok szerint 74 ezer Ft-tal kevesebbet viszünk haza, mint az átlag magyar munkavállaló. A szociális dolgozók az utolsó előtti helyen állnak a nemzetgazdasági ágak átlagkeresetének sorában, és messze mi keresünk a legrosszabbul a közszféra dolgozói közül. Azt mondják, 2010 óta 115 %-kal nőtt a szociális dolgozók átlagbére. De ez javarészt annak „köszönhető”, hogy a minimálbér 119, a garantált bérminimum 135 %-kal nőtt. Arra aligha lehetünk büszkék, hogy csaknem minden dolgozó alapbérét a minimálbér vagy a garantált bérminimum határozza meg. Évek óta küzdünk azért, hogy a munkánkat megbecsüljék. A 2013-2016 között tartott ágazati tüntetések és a 2016-os sztrájkunk eredményeképp ugyan ma minden dolgozó kap ágazati pótlékot, de ezzel együtt is a nemzetgazdasági átlagtól való elmaradásunk alig változott: 2009-ben 30 %-kal, 2019-ben 32 %-kal, míg a legfrissebb adatok szerint ma 28 %-kal keresünk kevesebbet, mint az átlag. Ez lenne az érdemi béremelés? Jó néhány intézmény súlyos létszámhiánnyal működik. Szakemberek mennek külföldre, az egészségügybe, vagy bármely más munkahelyre, ahol jobb körülményeket, jobb fizetést remélnek. Március óta még élesebb a helyzet. Vigyázunk az idősekre, gondoskodunk a karanténban lévőkről, napi rutinunk részévé vált a fertőtlenítés, a maszk, a védőruha, és a félelem is, mert ellátottjaink között egyre több az igazolt fertőzött. Miközben mi magunk is krónikus betegségekkel küzdünk, és sokan a veszélyeztetett korosztályba tartozunk. Mi nem maradhatunk otthon, a szociális ellátás akkor sem állhat le, amikor az ország igen. De erre az önfeláldozásra senki nem figyel. Mi nem részesültünk jutalomban. Mi nem részesültünk béremelésben. Mi nem részesültünk egy szép szóban sem. Kiérdemeltük az elismerést, a jutalmat, a méltó bért, az emberhez méltó körülményeket! Ha egyetértesz a miniszterelnöknek írt levelünkkel, kérjük, írd alá a petíciónkat, és erre kérd meg ismerőseid is!
    9 913 a 10 000 Aláírásból
    Készítette: Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete
  • Igazságos és környezetbarát támogatási rendszert Budapest XIII. kerületében!
    Így növelhető a társadalmi igazságosság, javítható a környezet állapota és a lakosság életkörülményei.
    110 a 200 Aláírásból
    Készítette: Levegő Munkacsoport
  • Igazságos és környezetbarát támogatási rendszert Budapest VIII. kerületében!
    Így növelhető a társadalmi igazságosság, javítható a környezet állapota és a lakosság életkörülményei.
    72 a 100 Aláírásból
    Készítette: Levegő Munkacsoport
  • Igazságos és környezetbarát támogatási rendszert Budapest VII. kerületében!
    Így növelhető a társadalmi igazságosság, javítható a környezet állapota és a lakosság életkörülményei.
    41 a 100 Aláírásból
    Készítette: Levegő Munkacsoport
  • Igazságos és környezetbarát támogatási rendszert Budapest VI. kerületében!
    Így növelhető a társadalmi igazságosság, javítható a környezet állapota és a lakosság életkörülményei.
    32 a 100 Aláírásból
    Készítette: Levegő Munkacsoport
  • Igazságos és környezetbarát támogatási rendszert Budapest V. kerületében!
    Így növelhető a társadalmi igazságosság, javítható a környezet állapota és a lakosság életkörülményei.
    27 a 100 Aláírásból
    Készítette: Levegő Munkacsoport
  • Követeljük a koronavírus miatt bajba került családok célzott állami megsegítését!
    A koronavírus okozta válság mindannyiunkat nehéz helyzetbe hoz, de különösen nehéz helyzetbe kerülnek azok, akik már most elveszítették munkájukat a vírus miatti gazdasági leállás következményeként. Az elmúlt héten naponta többen kerestek meg minket, hogy veszélyben van lakhatásuk, a hónap végén még a rezsit sem fogják tudni kifizetni, nemhogy a lakbéreket és sajnos nincsenek egyedül, több tízezer háztartás kerülhet bajba a közeljövőben. Ágota a négy gyermekes édesanya, azért keresett fel minket, mert a vírus magyarországi megjelenését követő 3. napon a férjét máris elbocsájtották abból a pizzázóból, ahol szakácsként dolgozott. Ő az egyik helyi üzletlánc pénztárosaként még dolgozik, de az ő fizetése nem elegendő arra, hogy kifizessék a 180 ezer forintos albérleti díjat, amit a 60 négyzetméteres lakótelepi lakásért fizetnek Budapest 15. kerületében. Megtakarításuk volt, de egy egy évvel ezelőtti krízishelyzet következtében azt már felélték. Mária a párjával együtt él, két gyermeket nevelnek közösen. A járvány kitöréséig pultosként dolgozott, egy hete azonban határozatlan időre felfüggesztették a munkavégzését, így egyedül a párja fizetéséből tudnak gazdálkodni. Ez viszont közel sem elég arra, hogy a 220 ezer forintos bérleti díjat és a rezsiköltségeket kifizessék. Jelenleg fizetésképtelenné váltak, áram nélkül maradtak az albérletükben, a két iskoláskorú gyermekük számára pedig ezzel még inkább megnehezült a távoktatásban való részvétel is. És sorolhatnánk a példákat, bizonyára Ti is találkoztatok a környezetetekben hasonlóan kétségbeejtő történetekkel. Ne hagyjuk, hogy a válsághelyzet okozta krízisben segítségre szoruló embertársaink egyedül maradjanak, üzenjünk meg a döntéshozóknak mit várunk el tőlük! Írd alá a petíciót Te is, csak együtt vagyunk erősek!
    9 069 a 10 000 Aláírásból
    Készítette: A Város Mindenkié
  • Támogasd a szociális ágazatban dolgozók bérfejlesztését!
    „A szociális ágazatban foglalkoztatottak esetében is biztosítani kell, hogy a munkavégzéshez kapcsolódó megbecsülést megkapják, tisztletben tartsák emberi méltóságukat és személyiségi jogaikat, munkájukat elismerjék...” 1993. évi III. Tv. 94/L. A szociális ágazatban dolgozók átlagosan 160 ezer forintból élnek, vagy sokan csak próbálnak megélni, miközben a társadalom leginkább segítségre szoruló tagjainak segítenek. Nehéz sorsú nyugdíjasokat, beteg gyerekeket, hajléktalanokat ápolnak, rettenetes fizikai és pszichológiai megterhelés mellett. Az alacsony bérek miatt egyre többen hagyták el a szakmát, így azok akik maradtak sokszorosát dolgozzák annak, amit emberileg és fizikailag bírni lehet. A szociális ágazatban folyamatosan sztrájkkészültség van, de a Kormány minden eszközzel akadályozza, hogy a köz szolgálatában dolgozók élni tudjanak alkotmányos jogukkal, a sztrájkkal. Mindeközben a szociális ágazatban már 10000 dolgozó döntött a munkabeszüntetésről! Ők már nem sztrájkolnak, felmondtak! A Kormány azért nem hajlandó megállapodni a sztrájkra készülő szakszervezetekkel az elégséges szolgáltatásokról és így ellehetetlenítve az érdekérvényesítést, mert tudja, hogy a saját hibájából, már rég nincsenek meg a minimum szolgáltatás feltételei a szociális ágazatban, mert annyian felmondtak. Annak érdekében, hogy a rászorulók ne maradjanak ellátás nélkül, írd alá a petíciót és támogasd a szociális ágazatban dolgozó fizetésemelését. Azoknak segítünk, akiknek a legnagyobb szüksége van ránk, de a mi fizetésünk siralmas, a munkakörülmények méltatlanok. Elég volt! A petíció aláírásával támogasd a szociális ágazatban dolgozókat!
    9 138 a 10 000 Aláírásból
    Készítette: Gergő Kovács Picture
  • Tiltakozunk a közétkeztetés alanyai, a gyerekek és idősek érdekeinek semmibevétele ellen.
    Kispesten hat éve újra- és újra bekerül a menzakérdés a nyilvánosságba annak botrányos minősége miatt. 10 éves szerződés betonozta be a jelenlegi szolgáltatót pozíciójába. Az önkormányzat ismét egy rendkívül hosszú, 10 éves szerződést készít elő, zárt bizottsági ülésen! A gyerekeink, időseink ennél többet érdemelnek!
    332 a 400 Aláírásból
    Készítette: KCK2019 Kispesti Civilek a Közétkeztetésért 2019
  • Legyen a parkunk a Szent István park
    A Szent István park Budapest egyik legszebb és legjobb közparkja... lehetne. Nem az, és erről az a vegyes felállás tehet, amely nem jelent megoldást a problémákra. Budapest XIII. kerületében a tulajdonos Főváros elhanyagolja a tulajdonában álló területet. Eddig csak elvitt onnan, és nem hozott semmit. Igaz ez az állítás annak ellenére is, hogy egyes területeken a FŐKERT jó munkát végez. Mégis, a park a közösségi funkcióját csak hiányosan tudja ellátni. Naponta százak - idősebbek és fiatalok egyaránt - veszik igénybe a park adta lehetőségeket, a legtöbben családosan, gyerekekkel, vagy a kutyafuttatóban kutyákkal. Amivel találkoznak: romlott állapotú padok, asztalok, utcabútorok. Elhanyagolt homokozó, kevés és elavult játékokkal. Leromlott állapotú és borzasztó minőségű kosárlabdapálya, amelynek a palánkja éppenhogy csak annak nevezhető, ami. Teljesen sivár, egy darab itatóval ellátott kavicsos kutyafuttató játékok és eszközök nélkül. A közvilágítás teljes hiánya, így a téli időszakban a park délután 4 órától már nem látogatható. Nincs akadálymentesített mosdó, pelenkázni és szoptatni pedig vagy a szabad ég alatt lehet és mindenki szeme láttára, bármilyen is az idő, vagy 100 forintért a mosdóban. A parkba bejutás sokszor egy kaland: két bejáratnál zebra sincs - egy negyedik, a rakpart felőli pedig folyamatosan zárva -, és bár a Pozsonyi út felől akad egy, azt épp a parkolók autók vagy a trolibuszok miatt az elhaladó járművek szinte észre sem veszik. Csoda, hogy még nagyobb tragédia nem történt. Szóval, van mit tenni azért, hogy egy városrész és a Főváros egy szép, közpénzből fenntartott zöld területe valóban a Közösség javát szolgálja. Erről szól ez a kezdeményezés.
    371 a 400 Aláírásból
    Készítette: Beke Károly Picture
  • Napközben nyitvatartó közvécéket a Mátyás és Kálvária tereken!
    A közvécék arra szolgálnak, hogy azokat használják és nem arra, hogy zárva tartva megőrizzék azokat az utókornak. Használhassák gyerekek és szüleik, várandós édesanyák, betegek ( pl. magas vérnyomásra vízhajtót szedők, cukorbetegek), hajléktalan emberek, akik nem tudnak szükségletükkel haza menni és bárki, akit járókelőként a szükségletei kellemetlen helyzetbe hoznak. Legyen szabad a kulturált vécézés mindenkinek!
    264 a 300 Aláírásból
    Készítette: C8 - Civilek Józsefvárosért Egyesület