-
Holdfény sétány szabadstrand – társadalmi egyeztetés kezdeményezése a hasznosításrólA Holdfény sétány végén található szabadstrand lidós kialakításával évtizedek óta biztosítja a vízbe való bejutást a gyermekeknek, a megmártózni kívánó helyi lakosoknak, vízisportok szerelmeseinek és az itt elhaladó kerékpárosoknak egyaránt. A 2014-ben megvalósult kerékpárút-fejlesztés következtében a partszakasz arculata megváltozott, továbbra is kedvelt fürdőhely maradt, de a kisgyerekeseknek is kedvelt helyszínt biztosított. Ezt a célt erősítette a közvetlenül a lejáró mellet 2013-ban részben pályázati, részben önkormányzati forrásból megvalósult játszótérrel egybeépített ökopark, mely a mostani partfal felújítási projekt kapcsán szintén megújításra került. A helyi vezetés az elmúlt években többször hangoztatta, hogy az „egynapos ingyen fürdőzők” nem jelentenek bevételt a városnak. Az önkormányzat által fenntartott partszakaszon állagmegóvás, karbantartás, infrastruktúra-fejlesztés az elmúlt években nem történt. Viszont módszeresen elkezdődött a fürdőzők kiszorítása a területről: - A Velencei-tó egészét érintő partfal felújítási munkákat követően az éj leple alatt kordonok kerültek az érintett partszakaszra, elzárva a fürödni vágyókat a vízbe jutástól a strandszezon közepén. A médiavisszhang hatására a kerítések az éj leple alatt, ahogy jöttek, olyan váratlanul el is tűntek. Még L. Simon László is hangot adott véleményének facebook oldalán, mely szerint: „A kerítés helyben hagyására az sem mentség, hogy az önkormányzat hivatalosan nem akarja a partszakaszt strandnak minősíteni. Pedig van itt egy szép és hangulatos homokos rész is, ahol már régebben kibontották a partfalat. Ezt is rendbe kell majd tenni, és meg kell tartani. (…) Azok, akik itt fürdőznek, a helyi vállalkozóknál esznek és isznak, akik más helyi vállalkozóknál szerzik be a portékáik és alapanyagaik egy részét. Ők mind helyben adóznak. Tehát lehet, hogy nincs strandbelépőből származó bevétele a városnak, de létezik másodlagos bevétel is. Az adófizető helyi lakosok és nyaralótulajdonosok komfortérzetéről ne is beszéljünk!”. - Ezt követően a Városüzemeltetés 2020 őszén, tüskés bokrokkal ültette be a zöld területeket, hogy azok idén nyárra megerősödve már megakadályozzák a strandolók törülközőinek leterítését. - Bár a partfal felújítás következő lépéseként megújult a kis játszótér, a napernyők, a homokozók feltöltésre kerültek, az önkormányzat „Fürödni tilos” táblákat kihelyezett ki. Közleményükben jelezték, hogy mostantól a közterület felügyelet és a rendőrség fokozottan ellenőrizni és büntetni fogja azokat, akik a vízbe merészkednek. A strand ilyen módon való lezárásának negatív hatása van a városra, a helyi lakosokra és nyaralókra, a turizmusból élőkre. A tiltás életbe lépésével a 7 kilométer hosszú déli parton megszűnt az utolsó olyan 8 méteres partszakasz is, ahol a vízhez való szabad hozzáférés biztosított volt mindenki számára télen és nyáron egyaránt. A jelenleg kialakult állapot feloldása érdekében indítottuk el petíciónkat, melynek célja, hogy társadalmi egyeztetés jöjjön létre az önkormányzat és a lakosság között a helyzet megnyugtató rendezésére. A beérkező támogató aláírások segítségével kívánjuk megmutatni a döntéshozóknak azt, hogy a vízhez való szabad hozzáférés mindenki számára fontos, legyen az helyi lakos vagy nyaraló, idős vagy kisgyermekes, átutazó vendég vagy rendszeresen ide járó sportoló. A konzultáció kiemelt témakörei: - Fürödni vágyók helyzetének rendezése, - vízisportot űzők kitelepülésnek, vízbejutásának biztosítása, - bicikliút nyomvonalának újragondolása, - infrastruktúra fejlesztés. Kérjük, hogy aláírásával támogassa kezdeményezésünket!1 078 a 2 000 AláírásbólKészítette: Alba Natura Civil Alapítvány
-
Legyen közpark a Saroktelek!FRISSÍTÉS 2021.05.13 ------------------------------- A fák és a madarak világnapjára időzítve, a 11 kerületi önkormányzat a civilek nyomására érvénytelenítette az Ulászló utcai saroktelek és a Badacsony utcai telkekre kiírt pályázatot! Az erről szóló videó bejelentés az alábbi linken tekinthető meg: https://www.facebook.com/watch/?v=962031651274502 Ezzel egy fontos lépéssel mozdult előrébb az ügy, de tovább kell dolgoznunk. Indul a SarokTelek 2.0 program! Egyeztetésre, véleménycserére és további garanciákra kell sarkallnunk a döntéshozókat a megmaradó zöldterület megőrzésével, és megnyitásával kapcsolatban. Aktuális információk a csoport FB oldalán találhatók, illetve a petíció alatt a Frissítések részben. ELŐZMÉNYEK ------------------------------- Az XI. kerületi Önkormányzat a korábbi ciklusok téves koncepcióját vinné tovább: az Ulászló-Zsombolyai-Kökörcsin-Vincellér utca sarkán lévő 3200 négyzetméteres, ősfás, nagy platánokkal teli kertet eladná, helyére lakóparkot építtetne. Tiltakozunk! - Levegőt, fényt, zöldet akarunk, nem szeretnénk itt újabb lakóparkot és miniplázát, meg ami vele jár! - Elvárjuk, hogy értékesítés és beépítés helyett a kertet - évtizedes elzártság után - mint közpark nyissa meg az Önkormányzat! Facebook elérhetőség bővebb információkért, aktualitásokért: https://www.facebook.com/groups/487801669255876 Az Önkormányzat annak ellenére a beépítés mellett érvel, hogy a kerület vezetése választási programjában még az ingatlanbefektetők megfékezése és zöldítés mellett kardoskodott, sőt klímastratégiát is kiadott. Kit képviselnek: az itt élőket vagy a majd ideköltözőket? Ehhez képest 2 hatszintes, 42 lakásos, a környéktől idegen léptékű lakóházat akarnak ide építtetni. Lenne még: 56 férőhelyes mélygarázs, kávézópavilon, térkövezés, szolgáltató- és kereskedelmi egységek a földszinten. Most az Önkormányzat a telket a tervekkel együtt eladná a befektetőnek, és ha felépült a két monstrum, akkor a beruházótól rendelőhelyiséget venne, miközben maga adta el a területet. Egyre több ember költözik a kerületbe, és osztozik a meglévő, évről évre egyre zsúfoltabbá váló parkokon - például a Bikás park, Hamzsabégi sétány és a Feneketlen-tó. A meglevő és még köztulajdonban lévő zöldet vétek beépíteni! Nem maradt már sok ilyen adottságú telek a közösben. A környék kis egyirányú utcái már így is tömöttek, a projekt zsúfoltságot, extra forgalmi terhelést, parkolási káoszt és nem utolsó sorban az ingatlanok elértéktelenedését hozná. A területen egy kisméretű villa és egy elbontandó barakk épület található. A meglévő kert hatalmas, az itt lévő növények és madarak a 1920-as évek óta érintetlen mikrokörnyezetben élnek, mely a környék üde foltja. Egy tucat védett madárfaj fészkel a parkban a zöldikétől az ökörszemig. Közparkká nyilvánítása esetén maradna a fény, levegő, szellőség és madárcsicsergés. A környék lakosai a tervről évekig semmit sem tudtak, a mindenkori Önkormányzat a hátunk mögött intézi a területet érintő projektet ciklusokon át. Az építkezést hatástanulmányok és a környéken élők bevonása nélkül, a telekszomszédos ingatlanok törvényben előírt értesítése nélkül akarták áttolni. Ezért alakult a Saroktelek csoport, mely egy politikai pártoktól független, a környék lakói által indított kezdeményezés, ami azért jött létre, hogy ez a szentimrevárosi zöld folt megmaradjon. Az ügy szimbolikus: nemcsak a XI. kerületben, de szerte Budapesten is szinte minden négyzetcentimétert beépítenének. Épülnek a lakóparkok, lakótornyok, kevés a zöld, az önkormányzatokat sok esetben az ingatlanfejlesztők mozgatják. Tiltakozz, telefonálj, írj, kérdezz folyamatosan! Email: [email protected]4 780 a 5 000 AláírásbólKészítette: Norbert Gál
-
Ne engedjük, hogy bezárják a Virányosi Közösségi Házat!Jelen járványügyi helyzetben a programok elmaradása, bevételek kiesése a kerület összes többi kulturális intézményére ugyanúgy érvényesek. Amennyiben a Virányosi Ház megszűnik, a dolgozók közül nem vesznek át mindenkit: a munkatársak közel harmadát elbocsátják. Az átalakításhoz hatásvizsgálat, számítások nem ismertek. A ház sokféle kisgyermekes, fejlesztő, közösségépítő programnak ad otthont. Sokaknak ez volt a közelben az egyetlen megfizethető lehetőség a mozgásra, zumbán sokszor tele volt a nagyterem, a baba-mama tornán hátul játszottak a legkisebbek, miközben az anyukák feltöltődhettek, Asperger-szindrómával élő fiataloknak adott lehetőséget a beszélgetésre egy támogató csoportban. Az óvodás korosztály a bábszínházzal ismerkedett, Gryllus Vilmos koncertjei is minden évben visszatértek, a gyerekek legnagyobb örömére. Rendszeresek voltak a kiállítások is a közösségi házban. Az őszi méz- és lekvár-fesztivál is a környéken élők kedvence volt, sok-sok házi finomsággal, koncertekkel, a gyerekeknek kézműveskedéssel. Családi találkozóink, ünnepeink helyszíne is volt eddig. Tökéletesen a környezetbe simulva része volt az életünknek, immár 30 éve! Tavaly lett felújítva, örültünk a szépen megújult környezetnek. Így még érthetetlenebb számunkra, miért kell megfosztani a környéken élőket a találkozási, kikapcsolódási helyünktől, anélkül, hogy bárki megkérdezett volna bennünket! De a helyzet jelenlegi állása alapján a Virányosi Ház megszűnése után csak a Jókai Klub és a Barkácsműhely működne tovább, a MOM Kult telephelyeként. A Szarvas Gábor úton nem lesz több tanfolyam, nem lesznek közösségi programok, az épület jövője ismeretlen. Tiltakozunk ez ellen, kiállunk a Virányosi Közösségi Ház fennmaradásáért! Ne engedjük, hogy bezárják a Virányosi Közösségi Házat!3 537 a 4 000 AláírásbólKészítette: Krisztina Barcza
-
30%-os illetményemelést a szociális ágazatban dolgozóknak!Az érintett dolgozói kör (bölcsődékben: élelmezésvezető, adminisztratív dolgozó, konyhai alkalmazott, egyéb technikai munkatárs, a családi és munkahelyi bölcsődék foglalkoztatottai, illetve a gyermekvédelmi és szociális ellátásban dolgozók): - munkája nélkül nincs minőségi szakmai munka az intézményekben, ill. az ágazatban, - bérleszakadása jelentős, ami feszültséget generál munkahelyen belül, - béremelésük teljesen elmaradt 2021-ben (pl.: szociális ágazati összevont pótékemelés, vagy más típusú átfogó bérrendezés). Ha egyetértesz a miniszternek írt levelünkkel, kérjük, írd alá a petíciónkat, és erre kérd meg ismerőseid is!15 303 a 20 000 AláírásbólKészítette: Marianna Turzó
-
Legyen Vecsésen vas-mangántalanító berendezés!Az utóbbi években a csőtörések száma megsokszorozódott mind a településünkön, mind országosan. Folyamatosan napirenden vannak problémák, mint pl. a hibaelhárítás utáni sárga, iszapos, büdös, ihatatlan víz. Hiába a „kieresztés, tűzcsapon keresztüli átmosás”, a hiba elhárítása után is károsodnak háztartási eszközök pl. mosógép, kávéfőző stb. Az éppen mosásban lévő ruhák elszíneződnek, a házi vízszűrő berendezések szűrő cseréje gyakoribbá válik, ami plusz költséget jelent. A csapvíz gyakran ihatatlan, fürdésre, mosásra is alkalmatlan. Ezek a problémák a jövőben halmozódni fognak, ha nem történik mielőbbi, hatékony fellépés. Ezért kérjük, hogy a több éve elkészült tervek megvalósítása kezdődjön el, és tölthessünk végre „Tiszta vizet a poharainkba”.1 027 a 2 000 AláírásbólKészítette: Eleven Vecsés
-
Indítson vizsgálatot az Elektronet Zrt, és annak eredményét kommunikálja a fogyasztók felé!A COVID-19 járvány miatt most online térben folyik tanulás, tanítás, valamint sokan home office-ban dolgoznak, de az Internet szolgáltatásuk jelenlegi minősége nem teszi lehetővé ezeknek a tevékenységeknek a fogyasztók gondtalan Internetezését.273 a 300 AláírásbólKészítette: MátészalkaLeaks csoport
-
500.000 forint jutalmat és béremelést a szociális ágazatnak!Mi támogatjuk a bajba jutott családokat. Mi gondozzuk és ápoljuk saját otthonukban az önálló életvitelre egyedül már nem képes időseket és betegeket. Mi gondoskodunk az otthonba került idősekről, sérült emberekről, pszichiátriai betegekről. Mi látjuk el a hajléktalanokat. Mi gondoskodunk azokról a gyermekekről, akikről szüleik lemondtak, és nyújtunk családot nekik. A rászorulókon segítünk, de közben mi is rászorulóvá váltunk: A legfrissebb adatok szerint 74 ezer Ft-tal kevesebbet viszünk haza, mint az átlag magyar munkavállaló. A szociális dolgozók az utolsó előtti helyen állnak a nemzetgazdasági ágak átlagkeresetének sorában, és messze mi keresünk a legrosszabbul a közszféra dolgozói közül. Azt mondják, 2010 óta 115 %-kal nőtt a szociális dolgozók átlagbére. De ez javarészt annak „köszönhető”, hogy a minimálbér 119, a garantált bérminimum 135 %-kal nőtt. Arra aligha lehetünk büszkék, hogy csaknem minden dolgozó alapbérét a minimálbér vagy a garantált bérminimum határozza meg. Évek óta küzdünk azért, hogy a munkánkat megbecsüljék. A 2013-2016 között tartott ágazati tüntetések és a 2016-os sztrájkunk eredményeképp ugyan ma minden dolgozó kap ágazati pótlékot, de ezzel együtt is a nemzetgazdasági átlagtól való elmaradásunk alig változott: 2009-ben 30 %-kal, 2019-ben 32 %-kal, míg a legfrissebb adatok szerint ma 28 %-kal keresünk kevesebbet, mint az átlag. Ez lenne az érdemi béremelés? Jó néhány intézmény súlyos létszámhiánnyal működik. Szakemberek mennek külföldre, az egészségügybe, vagy bármely más munkahelyre, ahol jobb körülményeket, jobb fizetést remélnek. Március óta még élesebb a helyzet. Vigyázunk az idősekre, gondoskodunk a karanténban lévőkről, napi rutinunk részévé vált a fertőtlenítés, a maszk, a védőruha, és a félelem is, mert ellátottjaink között egyre több az igazolt fertőzött. Miközben mi magunk is krónikus betegségekkel küzdünk, és sokan a veszélyeztetett korosztályba tartozunk. Mi nem maradhatunk otthon, a szociális ellátás akkor sem állhat le, amikor az ország igen. De erre az önfeláldozásra senki nem figyel. Mi nem részesültünk jutalomban. Mi nem részesültünk béremelésben. Mi nem részesültünk egy szép szóban sem. Kiérdemeltük az elismerést, a jutalmat, a méltó bért, az emberhez méltó körülményeket! Ha egyetértesz a miniszterelnöknek írt levelünkkel, kérjük, írd alá a petíciónkat, és erre kérd meg ismerőseid is!9 913 a 10 000 AláírásbólKészítette: Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete
-
Igazságos és környezetbarát támogatási rendszert Budapest XIII. kerületében!Így növelhető a társadalmi igazságosság, javítható a környezet állapota és a lakosság életkörülményei.110 a 200 AláírásbólKészítette: Levegő Munkacsoport
-
Igazságos és környezetbarát támogatási rendszert Budapest VIII. kerületében!Így növelhető a társadalmi igazságosság, javítható a környezet állapota és a lakosság életkörülményei.72 a 100 AláírásbólKészítette: Levegő Munkacsoport
-
Igazságos és környezetbarát támogatási rendszert Budapest VII. kerületében!Így növelhető a társadalmi igazságosság, javítható a környezet állapota és a lakosság életkörülményei.41 a 100 AláírásbólKészítette: Levegő Munkacsoport
-
Igazságos és környezetbarát támogatási rendszert Budapest VI. kerületében!Így növelhető a társadalmi igazságosság, javítható a környezet állapota és a lakosság életkörülményei.32 a 100 AláírásbólKészítette: Levegő Munkacsoport
-
Igazságos és környezetbarát támogatási rendszert Budapest V. kerületében!Így növelhető a társadalmi igazságosság, javítható a környezet állapota és a lakosság életkörülményei.27 a 100 AláírásbólKészítette: Levegő Munkacsoport