Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Dr. Kásler Miklós EMMI miniszter

30%-os illetményemelést a szociális ágazatban dolgozóknak!

Tisztelt Miniszter Úr!

A szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi területen foglalkoztatottak a járványügyi veszélyhelyzet első pillanatától kezdve erőn felül helytállnak a munkahelyükön.
A megfeszített munkavégzés és a koronavírus fertőzésnek való folyamatos kitettség ellenére a területen foglalkoztatottak bérhelyzete a KSH adatai szerint – az elmúlt hat év során történt rendkívül visszafogott kormányzati bérintézkedések ellenére – valamennyi nemzetgazdasági ágazat közül a legalacsonyabbak.
A dolgozók, a járvány kezdete óta semmilyen, a megállapított bérükön felüli juttatásban nem részesültek az államtól.
A fentiek miatt elvárjuk a kormánytól, hogy a szociális ágazati összevont pótlékra jogosult bölcsődei, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és a szociális ellátásban foglalkoztatottak számára 30 %-os átfogó illetményemelést biztosítson 2021. január 1-jétől, visszamenőleg, hogy megszűnjenek az ágazaton belüli bérfeszültségek és a keresetek minden dolgozó számára tisztességes megélhetést biztosítsanak. Ezzel is elismerve a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátásban dolgozók kulcsfontosságú szakmai munkáját, kitartásukat és emberségüket!
Budapest, 2021. április 12.
Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete

Miért fontos?

Az érintett dolgozói kör (bölcsődékben: élelmezésvezető, adminisztratív dolgozó, konyhai alkalmazott, egyéb technikai munkatárs, a családi és munkahelyi bölcsődék foglalkoztatottai, illetve a gyermekvédelmi és szociális ellátásban dolgozók):
- munkája nélkül nincs minőségi szakmai munka az intézményekben, ill. az
ágazatban,
- bérleszakadása jelentős, ami feszültséget generál munkahelyen belül,
- béremelésük teljesen elmaradt 2021-ben (pl.: szociális ágazati összevont
pótékemelés, vagy más típusú átfogó bérrendezés).
Ha egyetértesz a miniszternek írt levelünkkel, kérjük, írd alá a petíciónkat, és erre kérd meg ismerőseid is!

Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Frissítések

2021-04-20 14:52:59 +0200

10,000 aláírás gyűlt össze.

2021-04-14 06:07:01 +0200

5,000 aláírás gyűlt össze.

2021-04-12 20:08:50 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2021-04-12 19:02:24 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2021-04-12 18:13:22 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2021-04-12 18:05:08 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2021-04-12 18:01:16 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2021-04-12 17:59:04 +0200

10 aláírás gyűlt össze.