Minimálbért az ápolási díj helyett!
A felnőtt rokkantakat otthonápolókat úgy érte az ápolási díjasok ellátásában meghozott kormányzati döntés, mint a „hidegzuhany”, mert, mint mondták: „Megint sikerült megosztani egy társadalmi csoportot, melyben mi vagyunk a vesztesek. Mintha rólunk teljesen megfeledkeztek volna, hogy valamiből nekünk is meg kellene tudni élni”.
Az elkeseredett ápolódíjasok azt mondják, hogy felemásra sikeredett az ápolási díjban részesülők helyzetének rendezése, mert rengeteg kérdőjel maradt még - a sorsukat eldöntő - legutóbbi kormányzati döntések után.
A segélykiáltásaik teljesen jogosnak tűnnek.
Bátran kimondhatjuk, hogy kemény és embert próbáló feladatot végeznek nemcsak fizikálisan, de lelkileg is azok, akik beteg családtagot kénytelenek ápolni otthonukban. Ha viszont a súlyos betegek közeli hozzátartozóinak ápolási díjára gondolunk, akkor kimondhatjuk bátran, hogy a körül teljes a káosz, a zűrzavar, sőt, agyon vannak diszkriminálva azok, akik ezt a 24 órás betegfelügyeletet igénylő embert próbáló és ugyanazt a munkát különböző összegű segélyes pénzekért kénytelenek elvégezni.
Látszik, hogy a döntéshozóknak fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent fizikális megterhelés szempontjából az, ha valaki például a 20 kg-os beteg gyermekét ápolja, vagy az, ha valaki egy 100-150 kg-os magatehetetlen felnőtt hozzátartozóját kénytelen ápolni, ha az ápolásra szoruló személy, például egy baleset következtében, vagy agyvérzés miatt maradt mozgásában súlyosan korlátozott. Arról nem is beszélve, hogy egy nagyobb testsúlyú beteg mozgatásához gyakran két ember szükséges, mert a magatehetetlen test mozgatása egy embernek rendkívüli mértékben megterhelő, és akár bele is rokkanhat a beteg családtag ápolásába.
Az ápolási díjban részesülők problémáit tovább fokozza az a tény is, hogy, ha például: a tartósan beteg családtagjuk ápolásába ők maguk is belerokkannak, vagy baleset éri őket és megrokkannak, netán súlyos betegséget diagnosztizálnak náluk az orvosok és rokkanttá nyilvánítják őket, akkor pénzellátást nem minden esetben fognak kapni. Ugyanis, a biztosítási jogviszonyban nem számít be az ápolás díj folyósításának időtartama.
Ez azt jelenti, hogy, ha például az ápolási díjban részesülő személy a felsorolt okok miatt megrokkan, és megváltozott munkaképességű személyek ellátásának igénybevételére nyújt be kérelmet, akkor:
A megváltozott munkaképességű személynek rendelkeznie kell a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül legalább 1095 nap biztosítási idővel, 10 éven belül 2555 nap biztosítási idővel, vagy 15 éven belül legalább 3650 nap biztosítási idővel. Mivel az ápolási díj folyósításának időtartama viszont nem számít be a biztosítási időkbe, így csak „a vakszerencsének köszönhető”, ha valaki azt megússza, hogy nem rokkan meg az ápolási díj igénybevétele után.
Több mint 60 ezer embert említett 2015. évben az EMMI államtitkára (Rétvári Bence), akik a biztosítási idők hiánya miatt nem kaphattak rehabilitációs, vagy rokkantsági ellátást. Közöttük szerepeltek az olyan ellátatlanok is, mint, akik a megrokkanásuk előtt ápolási díjban részesültek.
Mivel az ápolási díj egy szociális juttatási ellátási forma, és szociális juttatás után még egy szociális juttatás nem vehető igénybe, ezért alakult ki az a „faramuci” helyzet, hogy, ha valaki tartós beteg hozzátartozóját ápolja, abba belerokkan, vagy kiderül, hogy az otthonápolónak is súlyos betegsége lett időközben, vagy baleset következtében rokkant meg, akkor megnézheti magát, de örökre, mert pénzbeli ellátásra nem lesz jogosult. Nem lesz jogosult pénzbeli ellátásra, ha nincs meg az ellátás igénybevételéhez a biztosítási ideje.
