Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Magyarország Kormánya

A szuverenitásvédelmi törvényt vissza kell vonni!

FRISSÍTÉS 2024.06.26.: A Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított a Transparency International Magyarországgal és az Átlátszóval szemben, ezzel is igazolva, hogy a Hivatal egyetlen célja a független civil szervezetek és a független sajtó megbélyegzése és megfélemlítése. 

A Civilizáció koalíció - több mint száz civil szervezettel közösen - már korábban felhívta a figyelmet rá, hogy a törvény csak a hatalom önkényét védi:

TILTAKOZUNK A SZUVERENITÁSVÉDELMI TÖRVÉNY ELLEN!

Az országgyűlés 2023. december 12.-én megszavazta az úgynevezett szuverenitásvédelmi törvénycsomagot, amivel a kormány valójában saját állampolgárait zárja ki a demokratikus közéletből, és tovább dolgozik a társadalmi nyilvánosság felszámolásán. 

A jelen nyilatkozathoz csatlakozó civil szervezetek és közösségek tiltakozásukat fejezik ki a hatalom érdekeit védő törvény ellen, és felszólítják a kormányt, hogy hagyjon fel a közügyekben aktív állampolgárok megbélyegzésével és megfélemlítésével.

Az az ország, ahol az emberek nem képviselhetik a saját érdekeiket, nem demokrácia. Ahol a civil szervezetek nem működhetnek szabadon, ott nem érvényesülnek legalapvetőbb jogaink. Ahol az állampolgárokat külföldi érdekek kiszolgálásával vádolják meg, ha elmondják a közügyekről a véleményüket, ott nincs szabadság.

A törvény szándékosan homályos, emiatt az új hivatal bármilyen közéleti megnyilvánulásra ráhúzhatja majd, hogy külföldi érdekeket szolgál, és veszélyezteti Magyarország szuverenitását. A hivatal a vizsgálata során hozzáférhet civil szervezetek, cégek, politikai pártok, egyházak, de még egyszerű magánszemélyek bármilyen adatához, velük kapcsolatos információkhoz, beleértve akár érzékeny, személyes adatokat is. Az eljárással szemben semmilyen jogorvoslatra nincs lehetőség.

A hatalom saját állampolgárait veszi semmibe, amikor minden bírálat mögött külföldi érdeket sejtetve akarja elhallgattatni a közélettel aktívan foglalkozókat, legyen szó civilekről, újságírókról vagy a házuk mellett épülő gyár miatt felszólaló helyi lakosokról.

De szülessenek bármilyen jogszabályok, a jobbító szándékot törvénnyel nem lehet eltörölni. Mindig lesznek elkötelezett emberek, akik fellépnek a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok védelmében. Ahogy reprezentatív kutatások is igazolják: a magyar társadalom továbbra is hiszi, hogy a civil szervezeteknek igenis feladata a kritika megfogalmazása.

Magyarországnak szüksége van a közéletet megvitató, tettre kész, lelkes és öntudatos állampolgárokra, civil szervezetekre és helyi közösségekre. Nélkülük ugyanis nem marad más, csak a hatalom önkénye és az autokrácia sivársága.

Civilizáció koalíció

Miért fontos?

Magyarországnak szüksége van az olyan tettre kész, lelkes és öntudatos állampolgárokra, mint te is! Várjuk az aláírásodat, ha számodra is fontos a demokrácia és a közügyek szabad megvitatásának a védelme! Vállalj közösséget a közleményhez csatlakozó több mint 100 civil szervezettel!

A csatlakozó civil szervezetek: 

ADOM Diákmozgalom
aHang
Aligai Fürdőegyesület
Alternatív Közösségek Egyesülete
Amnesty International Magyarország
Artemisszió Alapítvány
Átalakuló Közösségek
Atlasz Sportegyesület
atlatszo.hu
Autonómia Alapítvány
A Város Mindenkié
Budapest Pride
Cifra-LMBTQ Közösség Kecskemét
Civil Bázis
Civil Kollégium Alapítvány
Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete
Civil Rádiózásért Alapítvány
Civilek Csobánkáért
Civilek Józsefvárosért Egyesület
CívisColors
CKP
DebrecenPride LMBTQI-szervezet Polgárjogi Társaság
Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA)
Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület
Dialóg Egyesület 
Duna Kör
Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesület
Égervölgyi Közösség
Egymásért - Közösen Mozgáskorlátozottak Egyesület
Együtt Debrecenért Egyesület
EJHA - Emberi Jogi Nevelők Hálózata
Eötvös Károly Közpolitikai Intézet
Eleven Gyál
Eleven Vecsés
Emberség Erejével Alapítvány
EMLA Egyesület
EMMA Közhasznú Egyesület
Európai Föderalisták Uniója Magyarország
Fauna Alapítvány
FUB (Freie Ungarische Botschaft) e.V.
Független Médiaközpont
Függetlenek A Szinva Városáért Egyesület (Függetlenek SZIVE)
Független Újságírók Alapítványa
Göd-ÉRT Környezetvédelmi és Városvédő Egyesület
Greenpeace Magyarorszàg Egyesület
Gyökerek és Szárnyak Alapítvány
Habitat for Humanity Magyarország
Háttér Társaság
Haver Alapítvány
Helyi Civilek Szövetsége Egyesület / HCSZ
Hívatlanul Hálózat
Humán Platform
Igazgyöngy Alapítvány
Jövő-Kép Egyesület
K-Monitor
Kárpátok Alapítvány
Karriertérkép Egyesület 
Kiserdő Egyesület
Könyvvel Anyanyelvünkét Alapítvány
Közélet Iskolája
Közösségfejlesztők Egyesülete
Labrisz Leszbikus Egyesület
Leszbikus Magazin és Programszervező Egyesület
Levegő Munkacsoport
Lovas Kikötő táj-érték-közösség - civil szerveződés
M. Színházi Egyesület ( Metanoia Artopédia)
Magosfa Alapítvány
Magyar Aszexuális Közösség
Magyar Ateista Társaság
Magyar Helsinki Bizottság
Magyar Környezeti Nevelési Egyesület
Magyar Környezetvédelmi Egyesület
Magyar Közlekedési Klub
Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete
Magyar LMBT Szövetség
Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
Magyartanárok Egyesülete
Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány
Magyarországi Európa Társaság 
Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ)
Marom Klub Egyesület
MASZK Egyesület (Szeged)
Meixner Alapítvány
MENŐK Magyar Eúrópai Nők Fóruma Egyesület
Mérték Médiaelemző Műhely 
Mindenki Pécsért Egyesület
Miután felmondtam
Motiváció Oktatási Egyesület
Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége
NANE - Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület
Navigátor Egyesület
NEM! - Nők Egymásért Mozgalom 
noÁr mozgalom
Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány 
Nyomtass te is!
Nyugat Média és Világháló Egyesület
Oktatással a Demokráciáért Alapítvány
Oktatói Hálózat
Ökológiai Stúdió Alapítvány
Ökotárs Alapítvány 
Padtársak Miskolci Civil Közösség
Partiscum Egyesület a Szegedi LMBT Közösségért
Pécsi Közösségi Alapítvány
Pécsi Zöld Kör
Pedagógus Egység
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete 
Pedagógusok Szakszervezete
Reflex Környezetvédő Egyesület
Roma Rendőrök Országos Egyesülete 
Séta a Mecsekért Civil Összefogás
Stop Avalon Tata Civil Mozgalom
Szabad Pécs
Szigetvár Társaság
Szimpozion Egyesület 
Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége
SZOCSOMA 
Szülői Hang
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
Tavirózsa Egyesület
Tegyünk Együtt Tudatosan Településünkért Egyesület -TETT
Tér-Idő informális csoport
Történelemtanárok Egylete
Transparency International Magyarország 
Tudatos Vásárlók Egyesülete
ÚJ ROMA INNOVÁCIÓ ALAPÍTVÁNY 
Üllő Te Vagy
Vállalkozók Szövetsége
Változást Akarók Nemzedéke Közéleti Egyesület
Volt Europa Magyarországi Aktivistái
172/60 (egy felelős állampolgár szervezete)

Kategória

Links

Frissítések

2023-12-11 16:30:54 +0100

10,000 aláírás gyűlt össze.

2023-12-07 19:43:05 +0100

5,000 aláírás gyűlt össze.

2023-12-07 16:11:18 +0100

1,000 aláírás gyűlt össze.

2023-12-06 13:34:55 +0100

500 aláírás gyűlt össze.

2023-12-01 12:30:42 +0100

100 aláírás gyűlt össze.

2023-12-01 10:46:28 +0100

50 aláírás gyűlt össze.

2023-12-01 09:41:27 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2023-12-01 08:55:41 +0100

10 aláírás gyűlt össze.