Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere

Nyíregyháza nem kér a kínai akkumulátorgyárból!

Magyarországon már alig találunk olyan régiót, ahol ne épülne legalább egy akkumulátorgyár, vagy az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó üzem. Ezekről a gyárakról egyedül a helyben élő lakosokat felejtik el megkérdezni, Nyíregyházán sem történ ez másképp.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyére tervezett beruházás el fogja érni az 580 milliárd forintot. A külügyminiszter szerint ez több ezer munkahelyet teremt majd, de ahogy láthattuk a többi település példáján keresztül, nem a nyíregyháziaknak, vagy a környéken élőknek jelen ez majd munkalehetőséget, hanem keleti országokból érkezőknek.

Egy ekkora beruházás kapcsán az a minimum, hogy valódi egyeztetés zajlik a helyi lakosok, a városvezetés és a beruházó között. Nyíregyháza nem kér a kínai akkumulátorgyárból! Kovács Ferenc, a település polgármestere vegye figyelembe a helyi lakosok érdekeit és véleményét és minél szélesebb körű egyeztetési fórumot hozzon létre a témában!

Miért fontos?

Nem az összeszerelő üzemek országa akarunk lenni! Sorra hozzák be Magyarországra az akkumulátorgyárakat, miközben az oktatás romokban hever.

https://24.hu/belfold/2023/07/27/akkumulator-gyar-ujabb-nyiregyhaza-sunwoda-szijjarto-peter/
https://444.hu/2023/07/27/nyiregyhazan-is-epul-egy-kinai-akkugyar

Nyíregyháza, Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Links

Frissítések

2023-08-16 06:34:20 +0200

5,000 aláírás gyűlt össze.

2023-08-03 20:11:45 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2023-08-01 14:38:23 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2023-07-31 18:34:47 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2023-07-31 15:36:12 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2023-07-31 14:01:42 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2023-07-31 13:17:05 +0200

10 aláírás gyűlt össze.