Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Mezőfi Zoltán polgármester és Rétság Város Képviselő-testülete

Védjük meg Rétság élő környezetét!

2026 júniusában Rétság város több helyszínén, az önkormányzat megbízásából, bozótirtási és területtisztítási munkálatok kezdődtek. A gyakorlatban ez a teljes növényzet eltávolításával járó, tarvágás jellegű beavatkozást jelentett, amely során nagy méretű, egészséges fák is kivágásra kerültek. Gondatlan kivitelezés következtében a beavatkozások magánerdő területét is érintették, majd civil közbelépés és természetvédelmi bejelentések nyomán sikerült azokat ideiglenesen, a költési időszak végéig leállítani.

A nyilvánosan elérhető önkormányzati dokumentumok alapján Rétság Város Önkormányzata 12 helyrajzi szám vonatkozásában kötött megállapodást „térítésmentes” bozótirtási és takarítási munkákra. A megállapodás lényege szerint az önkormányzatnak a munka külön pénzbe nem kerül, cserébe a kitermelt faanyag a vállalkozó tulajdonába kerül, amely abból darálékot készít.

Ez a konstrukció komoly kérdéseket vet fel. Nem tisztázott, hogy készült-e faanyag-mennyiségi és értékbecslés, természetvédelmi felmérés, vízügyi egyeztetés, illetve helyrajzi számonkénti szakmai vizsgálat. Az sem tisztázott, hogy az önkormányzat számára pontosan milyen közérdekű, gazdasági vagy vagyonkezelési előnyt jelent egy olyan megállapodás, amelyben nagy kiterjedésű fás-bokros területekről származó faanyag kerül át a vállalkozóhoz, az önkormányzat haszna pedig lényegében abban merül ki, hogy nem kell külön munkadíjat fizetnie.

A megállapodás Rétság több jelentős zöldfelületét foglalja magában, köztük patakmederhez kapcsolódó területeket, a 400-as sportpálya környékét és az amelletti ligeterdőt, a Szőlődomb teljes területét és Pusztaszántó egyes részeit, valamint további fás-bokros zöldsávokat.

Az önkormányzat kommunikációja nem egyértelmű a munkálatokkal kapcsolatban. Miközben a képviselő-testület egy része azzal érvel, hogy bozótirtásra szerződtek, és a nagyobb fák kivágása gondatlanságból történt, a vállalkozóval kötött megállapodást mégsem bontották fel. A polgármester személyes elmondása, valamint közgyűlési beadványa alapján viszont úgy tűnik, hogy indokoltnak tartja a fakivágásokat, és azok a területrendezés részeként, tervezett módon történtek. Érvelése szerint a beavatkozás vízmegtartási és településképi szempontból is fontos, azonban ez a szemléleti megközelítés szemben áll a valódi vízmegtartási lehetőségekkel és a természetalapú megoldásokkal.

Kérjük Rétság Város Önkormányzatát, hogy:

-        ne folytassa a fakivágási és bozótirtási munkálatokat lakossági fórum, érdemi egyeztetés és szakmai vizsgálatok nélkül;
 -        hozza nyilvánosságra, hogy pontosan mely területeken, mikor, milyen munkákat terveznek, milyen indokkal, és mi történne a kitermelt faanyaggal; 
-        függessze fel, és lehetőség szerint bontsa fel a Domal Market Kft.-vel kötött megállapodást;
 -        a jövőben minden fakivágási, bozótirtási vagy területtisztítási tervet legalább 15 nappal a munkakezdés előtt hozzon nyilvánosságra; 
 -        készíttessen helyrajzi számonkénti természetvédelmi, vízügyi, településökológiai és közvagyoni felmérést az érintett területekről; 
-        a településfejlesztési döntésekben kezelje elsődleges értékként a természetes élőhelyeket, a vízmegtartást, a mikroklímát és Rétság élhetőségét.

Mi alulírottak nem a település rendbetétele ellen emelünk szót. Felelős, átlátható, szakmailag megalapozott és közösségi részvételen alapuló területkezelést szeretnénk.

Egy terület rendbetételét a hulladék összegyűjtésével, nem pedig a növényzet eltávolításával kell kezdeni. A klímaváltozás, az aszály, a vízhiány és a nyári hőség már nem távoli veszélyek. Ezeket most érezzük a saját bőrünkön. Ezért minden megmaradt fa, bokros élőhely, patakmeder és zöldsáv számít.

Kérjük Rétság Város Önkormányzatát, hogy ne folytassa a bozótirtás/tarvágás jellegű munkálatokat, hanem a lakossággal és szakemberekkel együtt keressen természetkímélő, vízmegtartó és valóban közösségi megoldást.


 

Miért fontos?

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság helyszíni ellenőrzése alapján a 400-as futópálya melletti  fűz-nyár ligeterdőben nem egyszerű bozótirtás, hanem tarvágás jellegű fakitermelés,   történt. A megmaradt élőhelyrészeken védett diófacincért és több védett madárfajt is észleltek. 

A nemzeti park szerint ez a ligeterdő Rétság jelentős természeti értéke, mert szerepe van a biológiai sokféleség megőrzésében, a vízmegtartásban, a mikroklíma szabályozásában és a településképben. A már elvégzett munkák természetvédelmi szempontból értékes élőhely részleges megszűnését okozták. 

Nem a település rendbetétele ellen tiltakozunk. A hulladékot el kell takarítani, a veszélyes fákat szakszerűen kezelni kell. De a területrendezés nem jelentheti a teljes növényzet eltávolítását. Nem szükséges a természetet eltüntetni ahhoz, hogy a szemetet el lehessen takarítani.  

Rétság megmaradt fás-bokros zöldsávjai ma fontosabbak, mint valaha. A klímaváltozás, az aszály, a por- és szélterhelés, valamint a vízhiány miatt ezek a területek nem akadályok, hanem természetes védelmi rendszerek: árnyékot adnak, port és szelet fognak, élőhelyet biztosítanak, és segítik a víz megtartását. 

Rétság, 2651 Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Frissítések

2026-07-21 15:53:35 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2026-07-21 14:05:02 +0200

10 aláírás gyűlt össze.