2022-09-07 19:01:03 +0200
Szívem szerint USA-ban Colorado államba költöznék, mint Magyarszágon tengődjek. De sajnos ebben nincs esélyem Autizmussal élőként.
Személyesen aHang csoporttal fogom elküldeni a Miniszterelnöki hivatalba, Belügyminisztériumba Szociális és Családügyi Minisztériumban. De ha ez nem lesz elég akár segítség mellett, a Strasbourgi emberi jogok Bíróságához is elküldöm az érintett Petíciómat postai levél útján. Remélem lesz ebben segítségem.
Szívem szerint USA-ban Colorado államba költöznék, mint Magyarszágon tengődjek. De sajnos ebben nincs esélyem Autizmussal élőként.
Bevallom őszintén nagyon örülnék, ha magasabb lenne a Nyugdíjprémium összege a Korrekcióval együtt. Mert ha meg lenne számomra a kívánt összegű megtakarított pénzem, akkor bátrabban mernék a konyhába belsős munkákat csinálni, ha nyitva lenne 4 órán keresztül a nyomorult ablak a munkahelyemnél.
Mert annak nincs értelme, hogy megfázzak és aztán meg a COVID-os házirend miatt nem mehetnék dolgozni. Ha meg becsuknám az ablakot a munka idő alatt akkor meg vita lenne belőle.
Pl. olcsóbb magán fogászatra is el kell jutni egy altatást igénylő gyermek vagy felnőtt fogyatékossággal élőknek is, mivel Szeptembertől az Állami fogászatra altatásra nem lehet bejutni csak akik az I. félévben jelentkeztek ebben. Így Szeptembertől-Decemberig lévő jelentkezés esetében, csak jövő Január-Április hónapban van altatásos fogászat Állami rendszerben várólistában.
Úgy érzem bünteti a rendszer a fogyatékossággal élőket a megalázó nyugdíjszerű ellátásuk végett is, meg a rezsi korlátozása miatt is meg az inkontinens fogyatékossággal élő embereknek pedig, az inkontinencia termékek Állami támogatását is kivonták.
Mikor nem a fogyatékossággal élő emberek tehetnek arról, hogy úgy születtek vagy betegségük balesetük miatt váltak fogyatékossággal élőké 25 éves koruk alatt.
Van olyan fogyatékosság is amit a várandósság alatt nem lehet kimutatni, és a születés után sem lehet kimutatni mert legtöbb esetben Óvodás kor elején jelentkezhetnek az első tünetek de legkésőbb a középiskola végén jelentkezhetnek az első tünetek.
Pl. Mentális fogyatékosság Asperger-szindróma, Autizmus és akik evvel élnek nehezebben tudnak úgy beszélni, hogy a környezetük megértse a szándékaikat stb. És nehezebben tudnak alkalmazkodni váratlan eseményre felkészületlenül.
Nem örülök annak ha kevésbbé fejlett tömegközlekedéses településeken, iskola kezdés előtt 1 héttel a legfontosabb mellék utcát zárják le aszfaltozás/aszfalt felújítás miatt: így a gyalosok sem használhatják az érintett mellék utcát, kivéve akik abban a lezárt utcában laknak. Ezért is tartom fontosnak, hogy több legyen a Rokkantsági járdék és a Fogyatékossági támogatás összege, hogy ilyen esetben még a nem mozgás korlátozóttak, nem érzékszervi fogyatékossággal élő felnőtt emberek, de más fogyatékossággal élő emberek is ilyen esetben Taxival tudhassák megközelíteni az egyetlen tömegközlekedést, Pl. vonatott, Hévet iskolai tanítási napokban kora reggelente.
Megalázó órabérben dolgozom, fizetett betegállomány és fizetett szabadság nélkül. Heti 3x7 Szociális étkezést nem kapok: csak heti 1x5 Szociális étkezést kapok, amiért még én fizetek a munkahelyemnek egy 2 fogásos ebédért aminél az ételhordóm alig van szinte tele.
Viszont időként fizikai munkákat kell végeznem nekem is, de ha nincs külsős munka akkor csak a hangzavart hallgatom mint a vásári piacon lennék. Segíteni meg senki sem akar nekem ebben.
Nagyon jó lenne ha lenne 2022. novemberi 3,7%-os vagy annál több nyugdíj emelés. Bele értve a Nyugdíj prémiumot és a Nyugdíj korrekciót is. Nem vagyok én sem gazdag, ott van az Infláció meg a korlátozótt Rezsi csökkentés létezése.
Szeretnék reménykedni abban, hogy 2022. December végén Karácsony előtt meg lesz nekem a kívánt összegű megtakarított pénzem, ami lekötésre menne 5 évre. Mivel nagyon szeretnék munkahelyet váltani ha nem is 2027. novemberében, de 2028. Február elején mindenképpen. És 2028. Január hónapban már nem is mennék a jelenlegi védett munkahelyemre dolgozni, ahhol 2014. május 5-óta dolgozóm ott.
Nagyon remélem, hogy megvalósul a tervem mert nagyon szeretném ha majd 50%-os emelés lenne a rokkantsági járadéknál és a fogyatékossági támogatásnál. És nem az állam bácsi nyakán ülnék én sem.
Nem részletezném, inkább azok ülnek az Állam nyakán akik Alapítvány nélkül, az internetes közösségi portálon mernek időnként pénzt kéregetni a közösségi oldalukon. És közben nem kérnek segítséget az anyagilag jól élő hozzá tartozójuktól. Mert nem is akarják ezt meg probálni.
Kimaradnak a plusz rezsivédelemből azok a fogyatékkal élők, akik nem szorulnak speciális gépek támogatására. Ezek után fontosabbnak tartom, hogy több legyen a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás összege.
Azokra a családokra céloztam a Rezsi csökkentés alapján, akik jól élnek anyagilag már mint nagy lábon élnek anyagilag.
Pl. ha azt veszem, hogy egy 4 gyermekes család anya pénzbeli adományt vár másoktól, a Facebook-on keresztül Alapítvány nélkül.
Undorítónak tartanám főleg akkor, ha az első 2 gyermeke felnőtt embernek számítana: és külön háztartásban élnének mind a ketten de külön utakon. Viszont a másik két gyermeke közül egyikük sem lenne már kicsi, az egyik már betöltött 16 éves lenne a másik pedig már szintén betöltött 12 éves lenne. És nem egyedül nevelné a kamasz gyermekeit, hanem a férjével nevelné közösen, és az egyetlen nagyszülőre a kamaszok nagyszüleire számíthatna még.
És azon kívül még Szép kártyás lenne a család anya és a család apa is, hogy nyaralni eltudnának menni a 2 kamasz gyermekkel. És a csládfő pedig külföldi vendég munkásként el tudna menni.
1 szülő + 2 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség nincs 60%
1 szülő + 2 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség van 55%
2 szülő + 2 kiskorő gyermek + nagyszülői segítség nincs 50%
2 szülő + 2 kiskorú gyermek + nagyszőlői segítség van 45%
1 szülő + 1 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség nincs 40%
1 szülő + 1 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség van 35%
2 szülő + 1 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség nincs 30%
2 szülő + 1 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség van 25%
Így kéne kedvezményt adni a Rezsi csökkentésben a fűtés szezon alatt iskolai tanév alatt.
1 szülő + 4 kiskorú vagy több kiskorú gyermek + nagyszülői segítség nincs. 100%
1 szülő + 4 kiskorú vagy több kiskorú gyermek + nagyszülői segítség van 95%
2 szülő + 4 kiskorú gyermek vagy több kiskorú gyermek + nagyszülői segítség nincs 90%
2 szülő + 4 kiskorú gyermek vagy több kiskorú gyermek + nagyszülői segítség van 85%
1 szülő + 3 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség nincs 80%
1 szülő + 3 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség van 75%
2 szülő + 3 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség nincs 70%
2 szülő + 3 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség van 65%
Nem akarok különbbséget tenni a családok között. De az olyan 4 gyermekes családban nem adnék kedvezményt, ahol az első két gyermek már felnőtt embernek számít és elköltözött a szülői fészektől, míg a másik két gyermek közül az egyik már diákmunkára érettnek számít, és a 10. évfolyamot pedig elvégezte az iskolában: míg a másik gyermek pedig 12 éves kor felett van és nem halmozottan fogyatékos, meg nem súlyosan/középsúlyosan fogyatékos.
Ráaádul nem egy szülő neveli a két kamasz gyermeket, és Szépkártyával fizetik a szabadidős tevékenységüket a GYOD és az Emelt családi pótlék mellett, meg az ösztöndíjas kamasz mellett is. És a családfő pedig vendégmunkásként dolgozik külföldön.