Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter, Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár

Tisztességes emelést! Emelkedjen 50%-kal a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás!

2018 Szeptember 26-án indítottam el a Petíciót Autizmussal élő felnőttként, hogy méltó emelés legyen a Rokkantsági járadéknál és a Fogyatékossági támogatásnál.

2020. Augusztus 5-én adtam le aHang csoporttal együtt, az Emberi Erőforrások Minisztériumában a Petíciómat a 12.187 fő aláírásával együtt, sajnos elutasításra került a Petícióm.

Viszont a jó hír hogy, az egyik csatát sikeresen megnyertem: mivel 2022. November 9-én a Belügyminisztériumba adtam le a Petíciómat aHang csoporttal együtt, és a Rokkantsági járadék összege 2023. Január 1-től 50.000 Ft felett lett a 15%-os Nyugdíj emelés végett.

Viszont van még tenni valóm, hogy a Rokkantsági járadéknál, a minimális 50%-os emelést bevezessék ami minden év Január hónapjában lenne minumum 50%-os emelés.

És a fogyatékossággal élő gyermekek száma, és a fogyatékossággal élő felnőttek száma évről-évre egyre jobban növekszik Magyarországon belül is.

Miért fontos?

Egyik fontos lépés megvalósult: a Rokkantsági járadék 50.000 Ft-ra emelése 2023. január 1-vel, ami 2022. December 13-án hivatalos döntés született erről.

Viszont a növekvő infláció miatt muszáj lesz a Rokkantsági járadéknál, és a Fogyatékossági támogatásnál bevezetni az 50%-os emelést.

Akik nem szorulnak ápolásra a fogyatékossággal élő emberek közül, és nem végeznek otthon ápolást sem a fogyatékossággal élő emberek küzül nem jelenti az a dolgot, hogy jól élnek anyagilag mert nagyon kevés fogyatékossággal élő embernek van Középfokú (Érettségivel) járó iskolai végzettségük, és még kevesebben vannak azok akiknek van Felsőfokú (Diplomával) járó iskolai végzettségük. Vagy Érettségi nélküli piacképes szakmájuk keveseknek van.

Pl. Enyhén értelmi fogyatékossággal élőknek, és ép értelmi képességű de képesség zavaros Autista emberek nagyon ritkán tudnak eljutni, a Középfokú vagy Felsőfokú iskolai végzettségig.

És a fogyatékosság állapotától függően kaphatnak jól fizető állást, még a felső fokú iskolai végzettséggel rendelkezők is. De nem minden esetben van sajnos így.

Hogyan lesz kézbesítve

Személyesen aHang csoporttal fogom elküldeni a Miniszterelnöki hivatalba, Gazdasági Minisztériumban, Belügyminisztériumba. De ha ez nem lesz elég akár segítség mellett, a Strasbourgi emberi jogok Bíróságához is elküldöm az érintett Petíciómat postai levél útján. Remélem lesz ebben segítségem.

Kategória

Frissítések

2023-11-19 18:04:16 +0100

https://www.7igen.hu/kampanyrol/eredmeny

2023-11-19 18:00:28 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=GOZ-3ZnMDDE

2023-11-05 19:29:18 +0100

https://palyavalasztas.fpsz.hu/sni-tanulokat-fogado-kozepiskolak/?fbclid=IwAR0GdmvlINnlpCYsnqxRonkptLEDS7ao1KQcxET9VWCW2-feaAZ2ntRgewc

Egyik volt ismerösöm nagyon nyaffog azon, hogy miképp fog be jutni a középsúlyosan Autista de nem értelmi fogyatékos, és nem ADHD-s (figyelmi zavaros és hiperaktív) gyermeke a 9. osztályba elkerülve a Képesség fejlesztő Szakiskolát.

Arra nem gondol, hogy a legrosszabb helyzetbe az enyhén értelmi fogyatékossággal élő enyhén Autista, és enyhén ADHD-s gyermekek vannak a legrosszabb helyzetben: főleg ha már 7-8. osztályos tanulók, mert az ilyen fiatalok 1-8. osztály után is magán tanulók lehetnek 9-10. osztályban, aztán 11-12. osztályban be kell menniük tanulniuk mert már nem tankötelesek. És ha nem tudnak beilleszkedni az iskolai közösségben, akkor 11-12. osztályban kidobják őket az iskolából.

2023-10-20 22:04:53 +0200

https://www.youtube.com/watch?v=cvXWbFsY5mw

Vannak olyan emberek akik nem tudják beosztani a pénzüket, ha lenne nekik 800.000 Ft-juk havonta. És még rövid távú heti 20 órás alkalmi munkát sem akarnak elvállalni, ha lenne nekik állás lehetőségük 8. Általános iskolai végzettséggel.

Ha én nyernék a Magyarország 365 Fotó pályázatán 500.000 Ft-ot egyik évben Decemberben, tuti hasznos dolgokra költeném a pénzemet.

2023-10-17 21:20:42 +0200

https://www.youtube.com/watch?v=8a8bXUfTTN8
https://www.youtube.com/watch?v=wWwaEJdZ5iY

Azoknak még rosszabb a dolguk akiknek súlyos Autizmusuk van, viszont nincs értelmi fogyatékosságuk és ennek ellenére aresszívak tdnak lenni, és így szedni kell nekik életük végéig a gyógyszert. Csak a gyógyszer árak mennek felfelé Magyarországon belül 1 év alatt a dupljára növe, és nem minden gyógyszerre van közgyógy igazolvány.

2023-10-16 20:30:52 +0200

Lehet az Autista embernek bár mekkora tehetsége, és akkár 5 különbőző diplomája is és 18 féle anyanyelvi szinten lévő idegen nyelven való kommunikáció. Viszont Magyarországon nem szívesebben alkalmaznak a munkahelyek a Autista embereket a saját szakmájukon belül.

Vagy ha alkalmaznak is az nem a szakmájukon belül valósul meg legtöbb esetben, és inkább a cégek adókedvezménye miatt veszik fel őket dolgozóként megalázó fizetéssel. És a lejár utánuk az adókedvezmény, akkor kidobják őket mint a vázában lévő száraz virágot.

2023-10-16 20:27:05 +0200

https://24.hu/kultura/2023/10/14/csepke-bernadett-nadin-interju-autizmus-autersight-film-pszichologia/ Nem kell, hogy értelmi fogyatékosság, vagy egyébb fogyatékosság társuljon az Autizmushoz: még az enyhe Autizmussal élőknek is nagy kíhívás élni Magyarországon, ADHD és egyébb más állapotok nélkül.

Mivel nincs szociális akadálymentesített Óvoda, Általános iskola, Középoktatási intézmény és Felső oktatási intézmény sem. És még rosszabb ha 18 év felett kap az ember Autizmus diagnózist, mert akkor nem tudja legtöbb estben a Rokkantsági járadékot és a Fogyatékossági támogatást meg igényelni.

Ha meg 18 éves kor alatt derül ki, akkor nagyobb az esélye 18 éves kor felett a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás igénylése.

2023-10-13 22:20:12 +0200

https://www.lakmusz.hu/het-kerdesben-kezdemenyeznek-nepszavazast-a-diakok-de-mennyi-megy-at-beloluk/ Oktatás rendszeréről.

2023-09-30 12:41:08 +0200

https://g7.hu/adat/20230929/a-papiros-gyerekek-az-igazan-nagy-vesztesei-a-kormany-oktataspolitikai-hadjaratanak/?fbclid=IwAR3c-fGPfTmRS8XjNnJsN2d_d35nTnmjE9GhuP85EHs34wO68QyENaxAi9A

2023-09-30 10:49:23 +0200

Ne hagyjátok abban a Petícióm aláírását legalább addig amíg 15.000 fő aláírása nem lesz meg. Nem állapot, hogy a fogyatékossággal élő felnőtt emberek többsége a létminimum alatt él, vagy kezd el élni a rekord magas infláció alatt.

És azok a fogyatékosságal élők is lassan, akiknek van Diplomájuk, Érettségijük, vagy Érettségi nélküli piacképes szakmájuk is. És még is Minimálbérért kénytelenek dolgozni: betanított munkásként egy könnyű iparban, vagy a Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyen belül. Mert az egészségi állapotuk nem teszi lehetővé, hogy a szakmájukon belül dolgozhassanak Magyarországon vagy külföldön, és ha alkalmasak lennének rá akkor meg a diszkrimináció miatt nem alkalamazzák őket.

Akiknek meg nincs Érettségi nélküli piacképes szakmájuk sem, azoknak a Fejlesztő foglalkoztatás, vagy utca seprést, takarítást vagy betanított park kertészeti segéd munkát végeznek.

2023-09-29 21:56:11 +0200

Sajnos ha 2024. Január hónapban sem emelkedne a Fejlesztő foglalkoztatói órabérem, hanem Nettó 396 Ft maradna úgy mint 2018. Január hónap óta. Viszont a heti 1x5 szociális ebédem ára pedig 500 Ft/nap helyett 800 Ft/nap lenne 2024. Május 1-től.

Akkor sajnos az általam tervezet 2028. Januári munkahely váltásom helyett, kénytelen leszek elmenni 2027. Január hónapban akkár egy könnyű iparba betanított munkásként dolgozni.

Mert nem biztos, hogy a lakóhelyem belül lévő védett munkahely épülete átadásra fog kerülni 2028. előtt. Viszont a jelenlegi állásomnál már tönkre fogok menni, ha maradnék 2027-ben is ilyen szociális étkezés ár emelkedése végett.

2023-09-29 21:48:35 +0200

https://abcug.hu/lelkemben-nem-ereztem-karacsonyi-hangulatot/

Sokan nem érzik a lelkükben a Karácsonyt és bele értve az Újévet, Húsvéti ünnepeket és a Pünkösdi hosszú hétvégét is.

Bevallom őszintén ahhoz, hogy érezzük a Karácsonyt a lelkünkben meg örömtelien várhassuk ahhoz már Október-November hónapban kéne Startolni ehhez semmi esélye az embernek.

Normális az lenne ha a Februári 13. havi nyugdíj összege egységes lenne, és bele értve a nyugdíjszerű ellátásokat is. Ez számít a Húsvéti készülődéshez lévő pénznek a 13. havi nyugdíj. Viszont Augsuztus hónapban a tanév kezdés végett és a fütés szezon közelte végett léteznie kéne, szintén egységes 14. havi nyugdíjnak de ez nem létezik sajnis. És a 15. havi nyugdíj szintén egységes lennem, ami Novemberben érkezne meg és csak kizárólag a Karácsonyi készülődést segítené leginkább.

2023-09-27 21:30:46 +0200

Vissza térve a súlyos Autizmushoz ami mellett ritka, hogy nem társul hozzá súlyos értelmi fogyatékosság és súlyos ADHD sem stb. Viszont nem olcsó a gyógyszer, és a gyógyászati segéd eszközök sem pláne felnőtt korban a legdrágább.

Youtube oldalon szoktam látni 5 gyermekes családot. És a két kisebb gyermek Ezra és Simon Autista. Simon fog tudni önálló életett élni felnőtt korában, viszont Ezra sosem lesz képes önálló életett élni felnőtt korában sem.
https://www.youtube.com/watch?v=4b7kBjjbnrA

2023-09-27 20:46:21 +0200

Nem védem egyáltalán nem az elhunyt Esztergomi robbantót az 54 éves L. Lászlót. Annyit érzek, hogy L. László nagy valószínű Asperger szindrómás volt. Akkoriban 3 éves kor alatt de még 6 éves kor alatt sem tudták felfedezni és fejleszteni. Hanem rossz makacs és akaratos gyermeknek majd, szemtelen öntörvényű lázadó kamasznak tekinthették.

Úgy lehetett volna meg előzni az Esztergomi robbantást, és a mai napig élhetne az elhunyt TEK-es rendőr: ha J. Lászlót gondnokság alá helyezték volna, és a Pszichiátrián kezelték volna ahhol állandó felügyelet mellett kapta volna a gyógyszereket.

És olyan munkákat is végezhetett volna a Pszichiátriában, ami nem okoz veszélyt másokra és saját magára sem. És nem olyan Pszichiátriában lett volna, ahhol ágyi poloskák lettek volna.

2023-09-27 20:39:26 +0200

Nem akarom védeni az elhunyt Esztergomi robbantót, aki egy kigyúrt akkori masszőr és vállalkozó volt. És nagyon eladósodót vidéken az egyik helybéli annyit mondott róla, hogy hülye volt az L. László mert rossz dolgai voltak nagyon. 54 éves volt az L. László és nagy valószínűleg a magas intellektusa mellett Asperger szindrómás lehetett, az Autizmus enyhébb formája amit akkoriban nem ismertek jól és nem kezelték még 6 éves kora előtt.

2023-09-27 20:34:33 +0200

Pl. az Autizmussal élők többsége Súlyosan érintett az Autizmusban, és az kívül gyakran társul hozzá súlyos ADHD (Hiperaktivitás és figyelmi zavar), és súlyos értelmi fogyatékosság meg debresszió és agresszió is társul hozzá.

Viszont gyógyszerrel, és rendszeres fejlesztő terápiával lehet kordában tartani. Az agressziót és a debressziót meg a figyelmi zavart és a hiperaktivitást.

https://nlc.hu/egeszseg/20180210/dobbenetes-videot-osztott-meg-egy-ketsegbeesett-anya-autista-lanyarol/?fbclid=IwAR0gemuZzNvLpPdM5oJC3IFePg8hyWDzusWLrVsa2PIDA9-uDhIzncrdiKg

2023-09-10 21:32:11 +0200

Nem ellenzem az Ápolási díj Minimálbérre való emelését, viszont azt ellenzem és fogom is ellenezni ha megvalósulna az Ápolási díj Minimálbérre emelése: viszont a Rokkantásági járadék, és a Fogyatékossági támogatás 50%-os emelésére pedig senki sem emelné fel a hangját.

Mert ugyan úgy rosszul esett a nem a gyermeküket otthon ápolóknak, amikor megvalósult az otthon ápolásra szoruló gyermekekek szülei számára a GYOD: ami a Minimálbér összegét adja, és utána a szülők többsége nem foglalkozót az Ápolási díj méltó emelésének a kiharcolásában.

2023-09-10 21:25:24 +0200

Mindnkinek joga van az élethez. Ebből nem lehet megélni.
Gizella V. 2022.09.27.

fontos ügy-érintett vagyok
YVETTE HELGA K. 2021.11.12.

Mert egyet értek vele.
Károly Sándor E. 2021.09.17.

En is rokkant vagyok :( nagyon keves a bevetelem :(
Emese N. 2021.08.01.

2023-09-10 21:23:22 +0200

Emeltem a mércét, 2023. Szeptember 26-án lesz 5 éves Petícióm és az Infláció végett már nem lesz elég 50.000 Ft-ra emelni a Fogyatékossági támogatást ami 39.660 Ft-ot ér. Hanem 50%-os emelésre lenne ebben szükség, a Fogyatékossági támogatásnál és a Rokkantsági járadéknál 53.830 Ft.

2023-09-10 21:21:03 +0200

Idézek pár dolgot akik hozzá szóltak a Petíciómhoz. Nagyon remélem tényleg eszükbe jut azoknak is, akiket a Ápolási díj Minimálbérbe emelésének a küzdése mellett egyáltalán nem érdekli a Petícióm fontosága a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás méltó emelése.

És az Ápolási díjal nem egészíthetem ki a Rokkantsági járadékomat, és a fogyatékossági támogatásomat és a fizetésemet. Mert nem ápolók otthon senkit sem, és hálát adok ennek a sorsnak, és annak is amiért nem jár utánam ápolási díj.

Mint kívülálló is aláírtam volna, de csak most találtam rá a petícióra. Most már, mint ápoló, végképp kötelességemnek érzem, hogy támogassam az ügyet.
Péter P. 2023.09.08.

A fiam szintén autista.
Erzsébet K. 2023.06.14.

2023-06-26 10:27:06 +0200

https://www.youtube.com/watch?v=CmRl22IuJ5A&t=64s
Szerencsére csak a népesség 0,1%-án van jelen a Súlyos Autizmus mellett a súlyos értelmi fogyatékosság is. Nagyon keveseknek adódik meg a Súlyos Autista embereknél akiknek nincs értelmi fogyatékosságuk, vagy ha van is akkor enyhe mértékű az értelmi fogyatékosságuk.

2023-06-18 17:32:00 +0200

Miért fontos, hogy legyen Rokkantsági járadék és Fogyatékossági támogatás, az enyhén Autista de Diplomával rendelkező Autizmussal élő felnőtteknek is?

Azért fontos, mert ha bezár az őket befogadó munkahely számukra, akkor nekik nem sok lehetőségük lesz olyan munkahelyre elmenniük ahhol szívesebben látnák őket. Pl. 2 hónap múlva már tudniuk kell profi szinten kell tudniuk dolgozni, és ha nem megy nekik 2 hónap múlva sem menne nekik, akkor kidobják őket az állásukból.

2023-06-17 22:09:40 +0200

https://www.youtube.com/watch?v=4qLtDf1agaU
https://www.youtube.com/watch?v=tNyzMHIJweM

Ha nincs jó tanár az ép értelmi képességű gyermekeknek nem sok esélyük lesz 18 éves korukban vagy sokkal később Érettségit szerezni legalább. Vagy egy érettségi nélküli piacképes szakmát szerezni, és minálbérért dolgozhatnak majd felnőttként Rokkantsági járadék és Fogyatékossági támogatás nélkül.

Viszont ha egy enyhén értelmi fogyatékossággal élő 18 év feletti nem tud érettségizni, vagy érettségi nélküli piacképes szakmát szerezni: nekik sem lesz könnyű az életük, mivel a Rokkantsági járadék összege és a Fogyatékossági támogatás összege igen kevés százalékban emelkedik a 2 féle nyugdíjszerű ellátás összege legtöbbször. És a többségük minimálbérért dolgozik heti 20 órás műszakban.

2023-06-03 22:47:12 +0200

https://tenyek.hu/video/segitseg-ehes-vagyok?fbclid=IwAR0d3-qLTt0zTTdvIs0q7afSj09HHRetqXFF00rcnraB-JtTy-ReyjrgR_s

https://www.atv.hu/belfold/20230312/a-haborubol-erkezett-megis-csupa-sziv-rambo-tortenete

2023-05-17 22:22:46 +0200

https://www.youtube.com/watch?v=gLr_v1liEwg

2023-05-17 22:22:13 +0200

https://www.youtube.com/watch?v=dNH68p6AuuA

2023-05-17 22:09:59 +0200

https://www.youtube.com/watch?v=dsPrtS18Ms8

2023-05-17 18:14:25 +0200

https://www.youtube.com/watch?v=1YiN9S3VxiA
https://www.youtube.com/watch?v=4vPpBNugHYw

2023-05-01 18:24:03 +0200

http://hegyenvolgyon-hajni.blogspot.com/2017/10/rozsak-tere-budapest.html

2023-05-01 18:13:03 +0200

https://ferenc2023.hu/hu/informacio/a-szentatya-beszede-szegenyekkel-es-menekultekkel-valo-talalkozon

2023-04-02 20:27:05 +0200

https://www.anyasapas.hu/post/az-id%C5%91-%C3%A9s-a-mi-lett-volna-ha?fbclid=IwAR2iJH3kxIn6L6dmQfGSYZOvfM9kdu07Zk47806NU9gpwxzuJDtyt4KAyxA

2023-03-22 19:14:52 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=lx_1KGZk29M
https://www.youtube.com/results?search_query=Juszt+L%C3%A1szl%C3%B3

Sokkal jobb világ volt még akkor.

2023-03-14 19:32:51 +0100

https://rtl.hu/hirado/2023/03/05/otthonapolasi-dij-emeles-alairasgyujtes-civilek?fbclid=IwAR2XISTi5LvFVzCpil0WVW-CipV4Z-YKbwLJ0q_zbUo89MmGZe7Ggvyd2QE

2023-03-09 12:31:12 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=2WNWVur8UrQ Régi szép idők.

2023-02-28 19:34:30 +0100

https://blikkruzs.blikk.hu/kikapcsolodas/szines-hirek/hat-gyerek-egyedulallo-anya-eltart/pgrgpks?utm=b-right-offer

https://femina.hu/gyerek/serult-gyermeket-nevelok-tamogatasa/

2023-02-23 21:25:57 +0100

Csessze meg a ...... élet és a kormány TB alapon nincs normális felnőtt fogászati ellátás.
És ha feltárásból húzni kéne a fogorvosnak az elől kitört gyökérkezelt fogamnak a gyökerét, és azon kívül az alsó hátsó gyökérkezelt fogamat is ki kell esetleg húznia aminél az ínyem gyulladt és lehúzodótt.
És nem lehet részletekben fizetni az Implantátumos fogpótlásomért akkár 1 db esetében sem, és egyik magán fogászaton lenne lehetőségem rá, akkor kérni fogok helyfentartó kezelést. És szépen 2023. Október hónapban munkahelyet fogok váltani, hogy legyen pénzem elől legalább pótolni a fogamat.
Idén Február 17-én kitört gyökérkezelt fogamnak a gyökerének a sorsa, Március 1-én délután derül ki a fogorvosi székben.

2023-02-18 18:49:51 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=gsBXWaIx_PU&t=60s A Rokkantak helyzetében is megy a ködösítés de Magyarországon belül.

2023-02-13 21:11:52 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=gsBXWaIx_PU
https://www.youtube.com/watch?v=FzC2tiKmCVA

Ami régen az 1986-ban Ukrajnában történt nuklerális katasztrófa az tökéletesen el lett titkolva a pontos adatok, az áldozatókról és a maradandó egészségkárosodást szenvedett emberekről. És a genetikai károsodást és környezet szennyezést is tökéletesen el tusolták.

1986. előtt a II. Világháború végén a nuklerális támadás Japán ellen, az is okozhatta a távoli országokban jó pár évtizedekkel később a genetikai károsodás következtében lévő fogyatékosságot. Amíg nem volt nuklerális fegyver használat, addig sokkal ritkábban születtek genetikai károsodás következtében lévő fogyatékéssággal élő emberek.

Viszont Magyarországon a XXI. században, az épülő Akkmulátor gyár hosszabb környezeti és és egészségi meg genetikai hatásáról van a titkolózás.

2023-02-12 12:09:20 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=H7w-UD7q7YY
https://www.youtube.com/watch?v=v1JMQ98FVdI

Legalább ebben nyújtanak segítséget a Magyar emberek többsége, ha már a rásziruló Magyar emberek többségét senki sem érdekli.

2023-02-06 18:27:58 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=bul_dP-4VmI

2023-02-04 12:31:22 +0100

http://orokgyerek.hupont.hu/2/serult-gyerek-a-csaladban

2023-01-31 19:20:12 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=C0ia8vzKCfE
https://www.youtube.com/watch?v=87JhIwYWzFQ
https://www.youtube.com/watch?v=hNm7To1Swu4&t=27s

https://www.youtube.com/watch?v=hNm7To1Swu4
https://www.youtube.com/watch?v=YnbY21fpFtE

Nyílt munkaerő piacon kevesebb Autista felnőtt tudja megállni a helyét, vagy ha van is nyílt munkaerő piaci állásuk hosszabb távon nem tudják megállni a helyüket. Olyan nehéz lenne mint a határőrségben dolgozni.

2023-01-28 13:50:15 +0100

https://roadster.hu/vilag-leghidegebb-varosai/
https://www.travelo.hu/tavol/20211207-oroszorszag-sziberia-ojmjakon-vilag-leghidegebb-telepulese-jakutfold-minusz-60-fok.html

2023-01-25 15:22:12 +0100

https://rtl.hu/hazon-kivul/2023/01/25/serult-emberek-idosek-pelenka-tamogatas-allam-neak

Mindent elvesznek a fogyatékosságal élőktől.

2023-01-21 19:22:48 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=l5pSdAea8eA

Tudja a fene, hogy mikor lesz végre az Inflációnak Magyarországon belül.

2023-01-20 21:15:37 +0100

https://www.koloknet.hu/szulo-es-gyerekneveles/lesujt-a-felevi-bizonyitvany/
https://www.dehir.hu/debrecen/a-napokban-kapjak-kezhez-a-felevi-bizonyitvanyt-a-diakok/2021/01/26/

2023-01-20 20:18:13 +0100

https://helloroar.hu/blog/hogyan-legyek-milliomos-gazdag/

Nem könnyű gazdag emberré válni. Egy titkom van: papír és toll kell hozzá meg írni az évet és a hónapot, hogy mennyi marad az adott hónapban a maradék pénzből, és a maradék pénzt pedig nem szabad elkölteni.

2023-01-20 19:36:43 +0100

https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/12/12/jonak-lenni-jo-latasserultekert-dolgozik-es-idos-kutyakon-segit-eniko

2023-01-19 18:28:56 +0100

https://nepszava.hu/3181814_radeczky-piroska-szeretetotthon-utolso-kivansag-fogyatekos-gyermek

2023-01-06 18:05:34 +0100

https://www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/nehezsegekkel_kuzdo_csaladtag/31337/quot_mindenfele_diagnozis_nelkul_is_embert_neveltunk_beloled_quot_-_egy_adhd-s_anyuka_megrazo_tortenete/?utm_source=CsnetFacebook&utm_medium=Facebook&utm_campaign=CSNETFB&fbclid=IwAR0cAv-h9NMQrI0qXKBREzMFsX63ycbKWpvnCCaTHYdmVPww_vRQ5g7btCg

https://www.csaladinet.hu/hirek/szabadido/karacsony/32661/ezt_a_karacsonyi_kisfilmet_nehez_pityerges_nelkul_vegignezni

2023-01-03 17:51:53 +0100

https://www.borsonline.hu/aktualis/2022/12/karpataljai-menekultek-bok-csarnok?fbclid=IwAR3UTHw0imdBTe7wnyOnXuCs3v6kiYJfT2ztwoDnS_ymyE7QgVbiqS1v6UE

2022-12-29 22:07:53 +0100

https://www.otpbank.hu/static/portal/sw/file/Bankkartya_Lak_H_20221101.pdf

2022-12-28 14:23:51 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=awNTNvGAgCQ&t=31s
https://www.youtube.com/watch?v=LxL3X94sX0o

2022-12-28 12:50:41 +0100

https://rtl.hu/belfold/2022/12/27/tiz-ev-se-kellett-felelte-hatszazmillios-lottonyeremenyet-a-gyori-hazaspar?fbclid=IwAR02iAYzV0VMld8My0XuPsxnFRDi0Jm-SKBpTvJz2Prmp-18FI0mZybLrAE

Sajnos sokan nem tudják, ha nyernek egy komolyabb összeget Pl. a Lottón vagy magasabb jövedelmű fizetésű állásuk lesz, akkor ne a luxus álmaikat valósításák meg főleg egyszerre, hanem előbb kössék le Állampapírba a pénzük egy részét, és ha lejár a kamatozása az Állampapírban lévő pénzüknek akkor kezdjék el az álmaikat lépésről lépésre megvalósítani.

Sajnos ez pont olyan mint amikor vannak olyan kisgyermekek akik 1 nap alatt meg ennék a Mikulás csomag teljes tartalmát, és a fogmosást pedig nehezebben tűrnék el ezért jobb ha ilyenkor csak kis Mikulás csokit kapnak az ilyen kisgyermekek.

2022-12-27 11:54:58 +0100

Ezért van az a szokások, hogy az egyik végállomásig megyek az 1. tömegközlekedéssel, és onnan vissza indulva megyek a másik végállomásig. Mert ha csak az érintett végállomásig mennék ami valóban a célom, akkor 50 percig kéne zsúfolva ácsorognom a tömegközlekedéssel, mert egy normális álló helyem sem lenne számomra nem hogy ülőhelyem nem lenne.

2022-12-27 11:49:09 +0100

https://ahang.hu/mozgasban/
https://ahang.hu/uj-vizeken/

Bevallom őszintén picit tartok attól, hogy mi lesz ha nem valósul meg a petícióm.
Nagyon remélek egy dolgot, hogy ha 2025. Január hónapban jönnének engem felülvizsgálni a 10 évente egyszeri Munkarabilitációs felülvizsgálatom miatt, hogy akkor maradhatok még eredménytől függetenül 2027. Decemberéig a jelenlegi Fejlesztő foglalkoztatóban.

Szívem szerint mennék egy másik Fejlesztő foglalkoztatóban dolgozni, de amíg nem valósulnak meg az alapvető dolgaim addig 2027. Decemberéig maradni szeretnék: nem szívebben ingázok a lakóhelyem és a munkahelyem között 2 féle tömegközlekedéssel. És nem 1-3 megállót megyek sajnos az 1. tömegközlekedéssel, és a 2. tömegközlekedéssel sem megyek sajnos 1-3 megállót hanem sokkal többet kell mennem.

2022-12-26 21:56:49 +0100

Azokat a nagy családokat sem sajnálom, akik úgy élnek nehéz körülmények mellett pl. 4 gyermek közül kettő felnőtt külön élő embernek számítana, és az egyik felnőtt gyermek pedig igen magas jövedelemmel rendelkezik, míg a másik 2 gyermek pedig 12-18 éves kor között lenne és nem csak az anyjuk neveli őket egyháztartáson belül hanem az apjuk is neveli őket egyháztartáson belül.

És ott van mellette legalább 1 fő nagyszülői segítség is. És az egyik gyermek pedig csupán enyhén fogyatékossággal élő lenne. Halmozóttan fogyatékos pedig nem lenne.

2022-12-26 21:52:59 +0100

Köszönöm mindenkinek akik Karácsonykor is alá írták a Petíciómat December 24-26. között is.
Ki merem mondani, hogy nem minden embernek telt jól főleg Magyarországon belül a Karácsonya, mert nem mindenkinek volt esélye rá saját önhibáján kívül, hogy a COVID járvány előtt és a 2022. Háborús Inflációra időben felkészültek volna rá.

Azokat nem sajnálom akik a COVID járvány előtt évek óta, vagy évtizedet óta magas havi Nettó keresetük volt, de lusták voltak belöle 25%-ot félre tenni havonta a nehezebb időszakokra.

Még a legjobb magán Általános iskolában sem kell sajnálni még a jó eszű 1. osztályos tanulókat sem, ha rendezett otthoni környezetben és rendezett családi háttérel, meg rendezet anyagi háttér ellenére is rossz tanulók egyes 1. osztályos alsós diákok, mert lusták lennének egyesek együtt müködni a tanulásukban a felnőttekel.

2022-12-25 21:31:07 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=S5COvlqmeds

2022-12-22 20:11:58 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=CApauLWGgtc

2022-12-19 18:38:55 +0100

887 Ft a Nettó órabér a Minimálbérnél teljes munka időben. 887 Ft x 4 órás műszakban Nettó: 70.960 Ft.

Bruttó órabér a Minimálbérnél 1.334 Ft. És ennek a 30%-a 400 Ft órabér bruttóban. Mivel nekem 440 Ft az órabérem az Önkormányzat által kiegészítve, így 2018-óta 2023-ban sem fog emelkedni a fizetésem és a sorstársaim fizetése sem.

Hivatalosan Bruttó 400 Ft órabért kéne kapnom nekem is a Fejlesztő foglalkoztatásban, ami a Bruttó Minimálórabér 30%-a.

Így csak 2024. Január 1-től reménykedhetek fizetés emelésben, ha a 440 Ft Bruttó órabéremnél nagyobb lesz a Bruttó Minimálórabér 30%-a.

2022-12-19 18:31:32 +0100

Nekem a fejlesztő foglalkoztatói órabérem Bruttó 440 Ft és Nettó 396 Ft. És 4 órás műszakban dolgozom fizetett szabadság és betegállomány nélkül. És 200 Ft/nap a heti 1x5 Szociális étkezésem mely 2 fogásos ételből áll csak ebédet tartalmaz.

https://www.penzcentrum.hu/karrier/20221215/minimalber-2023-kormanyrendelet-mennyi-lesz-a-minimalber-2023-ban-1132006

https://www.mosthallottam.hu/hasznos_info/minimalber-es-garantalt-berminimum-2023-oraber-napiber-hetiber/

2023.évi minimálbér órabér, napibér és hetibér bruttó illetve nettó értékei:
Órabér minimálbér bruttó összege 1.334-Ft, nettó összege 887-Ft.
Napibér minimálbér bruttó összege 10.672-Ft, nettó összege 7.097-Ft.
Hetibér minimálbér bruttó összege 53.340-Ft, nettó összege 35.471-Ft

2022-12-19 18:23:36 +0100

De a gyermeknek a ruhákat, cipőket, csizmákat, bakancsokat, tanszereket meg a rezsi költségét nem fedezi, így az érintett szülő a párjára támaszkodhat ebben lévő segítségére, vagy a 4 órás műszakban lévő munkából fedezheti.

http://info.kezenfogva.hu/szolgaltatasok/40728

2022-12-19 18:17:27 +0100

https://csalad.hu/tamogatasok/gyermekek-otthongondozasi-dija-gyod#:~:text=A%20GYOD%20%C3%B6sszege%20a%20bevezet%C3%A9skor%2C%202019-ben%20havi%20brutt%C3%B3,Ft%29.%20Az%20ell%C3%A1t%C3%A1s%20%C3%B6sszeg%C3%A9b%C5%91l%2010%25%20nyugd%C3%ADjj%C3%A1rul%C3%A9k%20ker%C3%BCl%20levon%C3%A1sra.

Hiába van a GYOD 232.000 Ft 2023. Január 1-től, ha ebből 10%-os levonás jár ami 208.800 Ft. És plusz 18 év alattiak Emelt családi pótléka, ha a szülők nem egyedül nevelik a fogyatékossággal élő gyermeküket változatlanul 23.300 Ft.

208.800 Ft + 23.300 Ft= 232.100 Ft összesen. Ebből kb 100.000 Ft megy rá havonta a fejlesztésekre, és 100.000 Ft megy rá havonta a Speciális étkezésre a fogyatékossággal élő gyermekre, és 32.100 Ft Patikákra a gyermek gyógyszerére pl. láz, megfázás esetében és a vitamin kigészítésre.

2022-12-19 10:05:34 +0100

https://www.mosthallottam.hu/hasznos_info/minimalber-es-garantalt-berminimum-2023-oraber-napiber-hetiber/

Megfogadtam magamban, hogy addig fogok a Nappali Ellátó és Fejlesztő foglalkoztatóban dolgozni a jelenlegi munkahelyemen, ahhol 2014. Május 5-óta létezik nekem amíg a kötelező minimálbér Nettó órabére nem fogja elérni az 1.000 Ft-ot.

És a Fogyatékossági támogatás összege nem lesz 50.000 Ft, mert a Rokkantsági járadék összege 2023. Január 1-től 50.000 Ft van.

És amíg nem lesz bevezetve a Rokkantsági járadéknál, és a Fogyatékossági támogatásnál egy kötelező Fix minimális emelés %-ban. Pl. 30%-os Fix minimális kötelező emelés lenne ami azt jelentené, hogy ennél kevesebb emelés nem lehet százalékban.

2022-12-18 18:58:00 +0100

https://www.life.hu/karacsony/20221213-zsenialis-igy-lehet-pillanatok-alatt-feldiszitett-karacsonyfad.html Nyugodtan szervezhetett volna Mikulást a Leventének a Dóra, mert a 2 felnőtt gyermeke közül az egyiknek igen magas havi jövedelme van, és a másik testvére a Leventének akivel együtt él a Leventével és a szüleivel együtt már majdnem felnőtt ember.

Megértem, hogy Levente azért nem mehetett iskolai Mikulás ünnepségre mert egyéni tanulónak számít, más részt pedig a nyilvános Mikulás ünnepségen Köztereken azért nem vehetett részt mert ahhol már túl idős. Mivel a Levente 1 év múlva már fiatalkorú lesz.

Azt megértem, hogy a Szociális háló tényleg rossz meg az infláció stb.
Leghátrányosabbnak azokat a Nagy családosokat tekintem ahhol pl. 4 gyermek közül mint a 4 gyermek 18 éves kor alatt van.

2022-12-16 20:03:13 +0100

https://hu.wikipedia.org/wiki/Egyed_Brigitta

2022-12-16 19:59:38 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=jsa_xHESbkA&t=3s

2022-12-16 19:51:39 +0100

https://24.hu/kultura/2022/12/13/magyar-telekom-karacsonyi-reklam-pedagogus-tanar-csere/?utm_source=Facebook&utm_medium=FB_partner&utm_campaign=FB_partner_ngylptrk&fbclid=IwAR3i1YUsWZuxzph9KU4eOhxuooxUjBCmlOunJ8F2ZlhMSNW4C2wUDWIv6Ck

Busz söfőr lett egy tanár.

2022-12-16 18:35:53 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=MsnVMN_4czo

2022-12-16 18:13:04 +0100

https://444.hu/2022/12/16/rendorok-kikapcsolt-telefonok-es-eligazitas-igy-konzultal-pinter-sandor-a-tanarokkal

2022-12-16 17:43:01 +0100

Sajnos az Állami müködtetésű vagy az Önkormányzat müködtetésű, de felnőtt fogyatékossággal élők számára lévő Nappali ellátó, és Fejlesztő fejlesztő foglalkoztatási Szociális intézményekben ritkán van hetente 1x felnőtt háziorvos hiába van magasabb létszám a fogyatékossággal élő dolgozóknál.

Míg a magán kézben vagy Alapítványi kézben müködő Nappali ellátó és Fejlesztő foglalkoztatóban ott minden meg van hiánytalanul.

2022-12-16 17:39:09 +0100

https://444.hu/2022/12/16/pinter-sandor-mosolyogva-setalt-el-a-tunteto-tanarok-mellett?fbclid=IwAR1kZE07xzjbadwy0MsatEo53f9UPSvtqD8NYhy-TTvtEZ3V-z_X2MMcleQ

Reménykedem nagyon erősen, hogy lesz egy újabb áttörésem a Petíciómnál és a Pintér Sándor Belügyminiszter úr nem fog ő nevetni a végén, mint a tanárok ügyében. Szociális törvényben már nem az Állam dolga gondoskodni a fogyatékossággal élőkről, és tartósan súlyos betegséggel élőkről.

És nem ha telt házas lenne a kórházakban lévő kórtermek többsége, akkor legtöbb esetben a 18 év feletti fogyatékossággal élőket, időseket és tartós súlyos betegséggel küzdőket fogják haza küldeni. Mert nem maradhatnak ott teljes gyógyulásukig vagy a teljes tünetmentességük eléréséig.

És így lesz azoknak hely az állami kórházakban, akiknek magasabb a jövedelmük és sokkal több TB-t tudnak fizetni, vagy magán kórházat tudnak fizetni 18 év felett. Addig van jobb dolguk a fogyatékossággal élő gyermekeknek, amíg 18 évesek nem lesznek.

2022-12-16 17:14:05 +0100

Nyílik sajnos a társadalmi olló a fogyatékossággal élő emberek között is.
Pl. Paralimpiai bajnokoknak, Speciális Olimpiai bajnokoknak, és azon kívül pedig Diplomával rendelkező Pll. Jogász végzettséggel rendelekező fogyatékossággal élőknek sokkal nagyobb szerencséjük van anyagilag is.

2022-12-16 17:11:26 +0100

https://millenaris.hu/almokalmodoi/elindult-a-visszaszamlalas/

2022-12-16 17:08:58 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=R8O4wtuWas0
https://millenaris.hu/almokalmodoi/a-kiallitasrol/
https://luminapark.eu/galeria/

Egyetlen egy álmom is van, hogy a két ünnep között el tudjak jutni az Álmok álmodói kiállításra. Anyagi okom végett sajnos nem tudtam eljutni ideáig.

De rengeteg fogyatékossággal élő ember van, akiknek le kell mondaniuk a nem mindennapi kiállítás meglátógatásáról is, mert olyen drága még a fogyatékossággal élő emberek kedvezménye is. Egyedül a pedagogusóknak a legolcsóbb a belépőjegy oda, és azok a Pedagógusok járnak jól akik Elitt magán Általános iskolában és Eliott magán Gimnáziumokban tanítanak.

És Elitt iskolába csak a kiválasztott pedagógusok mehetnek tanítani.

2022-12-15 21:24:18 +0100

Még mielőtt bárki panaszodna a 15%-os emelésre, azt üzenem örüljenek ennek az emelésnek mert a Nyugdíjaknál és a Nyugdíjszerű ellátásoknál SOHA NEM VOLT 15%-OS EMELÉS, CSAK 2-3%-OS EMELÉS LÉTEZETT LEGTÖBB ESETBEN. MERT SAJNOS NINCS KÖTELEZŐ FIX MINIMÁLIS %-OS EMELÉS BEVEZETVE.

ÉS A MINIMÁLBÉR PEDIG 16%-OS EMELÉSBEN RÉSZESÜL NEM ESIK MESSZE AZ ALMA A FÁJÁTÓL: LEGTÖBB ESETBEN A MIMÁLBÉR EMELÉSE TÖBB VOLT A NYUGDÍJAK EMELÉSÉNEK A MÉRTÉKÉL %-BAN.

ÉVKÖZBEN IS LESZ UTÓLAGOS EMELÉS HA MARAD AZ INFLÁCIÓ. AKIKNEK NEM TESZTIK A NYUGDÍJUKNÁL VAGY NYUGDÍJSZERŰ ELLÁTÁSUKNÁL A 15%-OS EMELÉS, AZOKNAK ÜZENEM UTALJÁK ÁT AZ EMELÉS MÉRTÉKÉT A RÁSZOROLÓK SZÁMÁRA VAGY AKKÁR NEKEM.

2022-12-15 17:42:32 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=CMQjZIaKBpQ&list=RDMM&start_radio=1&rv=3owb1XyfpUc

Viszont annak örülök, hogy enyhe Autizmussal élőként nem a rendszerváltás előtt kezdtem el a Kisető Általánios iskola 1. osztályát, és nem a rendszer váltás előtt lettem felnőtt ember. Mert akkor tuti nagyon rossz lett volna számomra.

2022-12-15 17:40:12 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=3owb1XyfpUc

Bizzom abban, hogy teljesülni fog legalább egy fontosabb kívánságom Karácsonyra, igen is szeretném negyed milliomosként ünnepelni a 2023. Húsvétott, és 2023. Mikulást, Karácsonyt és Szilvesztert.

És nem azért vágyom erre, mert menőnek szeretném érezni magamat meg a csillogásra vágynék, hanem a saját jövőm miatt szeretném ha lenne 250.000 Ft-os megtakarított pénzem, ami hosszabb távon kamatozna ha lehetséges. Mert ha bármi történe velem pl. Karácsonyhoz vagy Húsvéhoz közeledve, akkor meg tudhassam fizetni azt ha költséges.

2022-12-14 21:17:11 +0100

És 2018. Januárjában emelkedett utojára a Fejlesztő foglalkoztatói órabérem, és azóta is Nettó 396 Ft-os órabért ér a fizetésem nekem is, aminél nincs fizetett szabadság és fizetett betegállomány sincs. És ha elkésnék akkor nem írhatnám alá a jelenlétí ivemet, ha 7:50 órakor nem várnék télen fagyoskodva a 8:00 órakor érnék oda.

Mert azoknak könnyebb dolguk van, akik nem az Isten háta mögött laknak a munka helyüktől hanem a környéken laknak, vagy autójával tudnak bejárni a Isten háta mögött. Én meg az Isten háta mögött jövők tömegközlekedéssel.

2022-12-14 21:12:54 +0100

Nekem egyetlen egy vágyam van, hogy 2028. Januárjától új Fejlesztő foglalkoztatói védett munkahelyre kerülhessek, lehetőleg egy Gödöllői védett munkahelyre. És 2027. November-December hónapokban nem járnék többé a jelenlegi, a Nappali ellátó és fejlesztő foglalkoztatóban ahhol jelenleg 2014. Májusa óta vagyok. Hanem 2027. Novemberében és 2027. Decemberében a munkahely váltásomra készülődnék, és azon kívül pedig a Mikulásra, Karácsonyra és Szilveszterre otthon.

Ezért szeretnék munkahelyet váltani, mert elegem lett abból, hogy 2018. Januárja óta nincs nyitva reggel 7:00 órakor a munkahelyem, hanem helyette csak 8:00 órakor van a nyitás és 8:15 órakor kezdődik a műszak.

Meg állandóan télen fagyoskodva várhatjuk 7:50 órakorr a 8:00 órás nyitást.

2022-12-14 21:06:17 +0100

Vannak dolgok amiket sajnos nem könnyű helyre állítani, ha sikerülne is helyre állítani nem lesz olyan mint amilyen volt hanem csekély vagy részleges eredmény születik. https://www.blikk.hu/aktualis/krimi/robotszem-vakitas-bosszu-segitseg/d18r163?fbclid=IwAR1xSXBIiu9Ncf06JrDedjdANFSCeFGk-ZrUgbxSK2pRX5Dym4EzgCZpOVI

2022-12-13 20:24:21 +0100

Sikerült egy kis áttötért elérnem a Petíciómmal kapcsolatban. És 50.000 Ft feletti lesz a Rokkantági járadék összege 2023. január 1-től. És igyekszem elérni a Petíciómmal, hogy 2026. Január 1. előtt a 80%-os Fogyatékossági támogatás összege is elérne az 50.000 Ft-ot.

2022-12-12 21:20:18 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=9mGhv_bX3-s

2022-12-12 16:32:29 +0100

https://wmn.hu/ugy/58995-brutalis-szembesites-a-444-uj-otthonapolasrol-szolo-dokumentumfilmje?fbclid=IwAR2xKBX0Spu7v0_AwmR8iPITAgJ39QJo1K_DZ0VIX8tXgNlEndn2uh6q2gE

Minél súlyosabb a fogyatékosággal él valaki, annál kisebb sajnos a normális anyagi élet kilátás a jövőre nézve.

2022-12-11 19:03:38 +0100

https://www.borsonline.hu/aktualis/2022/12/122-ev-utan-vegleg-bezart-budapest-ikonikus-cukraszdaja-a-hauer

Szomorú, hogy a Rezsi szankció és az Infláció miatt végleg megszűnek a népszerű cukrászdák.

2022-12-11 18:59:55 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=9DsqJLJiHfg

2022-12-11 18:59:47 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=r_safXekCvE

Sajnos kevesebb emberi joguk van Magyarországon a fogyatékossággal élőknek.

2022-12-10 17:44:05 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=BUAvKvFmeAs
https://index.hu/belfold/2022/12/09/diaktuntetes-mtva-kozteve-tuntetes-demonstracio/

Fogyatékossággal élőként is így kéne tüntetni, de nem árt figyelembe venni, hogy a fogyatékossággal élők egyrészének gyenge az immunrendszere vagy krónikus betegségük van, így nem tudnak tüntetni én meg a munkámból maradnék ki akkor és az életben nem lesz meg, a 250.000 Ft-os megtakarított pénzem 2023. Karácsonyára sem.

2022-12-09 15:58:20 +0100

És egy másik ,,olcsóbb" magán fogászatra kellett elmennem vele, mert a korábbi ,,olcsóbb" magán fogászaton egyáltalán nem estem át 5 év alatt fogászait szűrővizsgálaton, és panoráma röntgent pedig csak 2 hónapos ismeretség után kaptam és egyszer a fogaimról.

Míg a SOTE fogászaton pedig várólista van, míg a lakóhelyemen belül pedig nem kapok fogászati ellátást.

2022-12-09 15:58:17 +0100

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/mar-az-agyat-es-a-szekrenyt-is-eltuzelte-egy-sajoszentpeteri-no-mert-nincs-penze-tuzifara/

Legszívesebben ki mennék a pusztasságra és 3 órán keresztül ordítanék ahogy a torkomon kifér. Nem élek olyan rosszul szerencsére anyagilag mint a Sajószentpéteri nő de nem szeretném, megtudni milyen érzés lesz számomra a jövő Húsvétott is 250.000 Ft megtakarított pénzem nélkül átélnem.

Nekem bőven elég volt 2022. Mikulás napján átélnem és 2022. Karácsonyán is átélnem, hogy nem lesz meg a 250.000 Ft-os megtakarított pénzem. Ez mind azért mert lett így mert 2022. Április közepén Húsvét vasárnap előtt 1 héttel, letört a gyökérkezelt fogam 25%-a függőleges törésben.

2022-12-08 21:58:13 +0100

És azért szeretném legkésőbb 2026. Január 1-től ha 50.000 Ft lenne a Fogyatékossági támogatás, mert 2028. Januárjától új állásom lenne egy új feljesztő foglalkoztatóban, és 2027. November-December hónapokban már nem járnék dolgozni, hanem készülnék a munkahely váltásomra meg az ünnepekre.

2022-12-08 21:58:10 +0100

2022. December 9-én már 1 hónapja adtam le a Petíciómat a aHang csoporttal együtt a Belügyminisztériumban, mivel az Emberi Erőforrások Minisztériuma elutasította a Petíciómat amit a aHang csoporttal adtam le még 2020. Augusztus 5-én.

Komolyan ott tartok ha elutasítaná a Belügyminisztérium a petíciómat, ráadásul a Fogyatékossági támogatás öszese még 2026-ban sem lesz 50.000 Ft, tuti üvölteni fogok egy üres pusztasságban főleg akkor ha saját önerőmből nem sikerülne 250.000 Ft-os összegyjtenem 2023. Márciusáig.

Mivel 2024. Decemberében kapom meg a 120. havi fizetésemet a 2. védett munkahelyemen belül, mert a volt 1. védett munkahelyemen belül csak 30 hónapot dolgozhattam. 2025. Január hónapban pedig jöhetnek engem felülvizsgálni a munkaképességemet, elöszőr 2015. január hónapban vizsgálták felül a munka képességemet.

2022-12-06 21:44:10 +0100

https://www.youtube.com/watch?v=kiHUIIsjZNU

Ketté vágott élet is van nem csak ketté vágott falu létezik...

Mikulás napján meghaladta a 13.187 fő aláírását a Petícióm, 2020. Augusztus 5-én 12.187 ő aláírásával adtam le a Petícómat aHang csoporttal az EMMI-hez.

2022-12-03 17:14:46 +0100

Egyetlen egy apró örömöm lett, hogy váratlan E-mailt kaptam még November 25-én késő délután egy számomra ismeretlen személytől. És érintett személy egy idős nyugdíjas korú személy, és felajánlotta nekem az apró segítségét anyagilag havonta 1x.

Egyáltalán nem vártam el tőle sem, hogy kapjak segítséget mert tudom az emberek többsége elutasítja a rászoruló de becsületes embereket is, akkár csak az alkoholra és cigarettára szomjazó hajléktalanokat is.

2022-12-03 17:11:50 +0100

Nincs párkapcsolatom és baráti köreim sem, sőt még gyermekem sem. De a legrosszabb, hogy nem tudtam összegyűjteni a hülye Infláció miatt is 2022. Karácsonya előtt a 250.000 Ft-os megtakarított pénzemet. Pedig számomra életemben a 40. Mikulás és Karácsonyom lesz 2022-ben.

Ilyen helyzetben úgy vagyok vele, hogy még egy családi nem mindennapi örömteli élethelyzetett sem szeretnék hallani Pl. házasságkötés, gyermek várás stb. Mivel annyira el vagyok keseredve, hogy ezek a dolgok sem okoznának jelen helyzetemben kisebb örömöt sem.

2022-12-03 17:08:57 +0100

https://www.szabadeuropa.hu/a/hiaba-volt-minden-tiltakozas-novak-katalin-alairta-a-szocialis-torveny-modositasat/32156990.html?fbclid=IwAR2HYJkPXM0sN6HBDUVo7xBaBCPLqgDibYwSTZA3MOLKyuArli3B-k5VN3A

Bevallom ezért sincs kedvem 2022-ben, Karácsonyi családi összejövetelen részt vennem.

Egyik letört a gyökérkezelt fogam, és csak az olcsóbb magán fogászaton kaptam ellátást és más fogaimnál apró beavatkozásokat, mert az állami rendszerben már ritkán kapnak a felnőtt emberek többsége fogászati ellátást. És azon kívül a 2021. December 22-én 24 hónapos megtakarított pénzemnek majdnem a fele ugrott a fogászati kezelésem végett. És az idei olcsóbb belföldi nyaralásomra szánt pénzem és a nyaralásom is ugrott.

2022-12-02 21:37:38 +0100

3. Kívánságom: legyen készen az otthoni környezetemen belül, a hozzátartozóim által az kertben lévő 2 ingatlan felújításának az utolsó fázisa, legkésőbb 2024. nyaráig.

4. Kívánságom: legyen meg a 250.000 Ft-os megtakarított pénztem, még a 2024. Nyári Olimpia megnyítója előtt.

2022-12-02 21:37:35 +0100

Ha 4 féle kívánságom teljesülne számomra akkor tuti másképp lenne a dolog.

1. Kíváságom: valósuljon meg a Petícióm legkésőbb 2027. Január 1-ig, amennyiben nem történne meg a dolog, akkor el se induljanak a Magyar sport versenyzők a 2028. Nyári Los Angelesi Olimpiára és a 2028. Nyári Los Angelesi Paralimpiára. Az is sokba kerül a Magyar Államnak a kiutaztatásuk a Nyári Olimpia/Paralimpia szállásukig.

2. Kívánságom: Legyen készen a lakóhelyemhez nem túl messze épülő leendő védett munkahelynek mind a 3 épülete 2027-ig, és vegyen fel engem oda mert Taxira nem fog telni nekem, hogy Hév helyett és Troli busz helyett be járjak a fővárosban, a téli nagy hidegben is dolgozni ráadásul még az utcán reggelizek, mert 7:50 órakor már nem árt ha várakozóm a védett munkahelyem nyitására.

2022-12-01 21:56:13 +0100

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/oroshazi-csaladi-tragedia-leegett-haz-gyermek-szivmutet/en9z57d?fbclid=IwAR2Eu2Gd1lBThoVtn68KgoLcMctSkKA0nab93VMBulRONF7srv2EPjAxNPM

Minden rászoruló embereknek szükségük van segítségre, legyenek akkár gyermekek, vagy akkár családos emberek, vagy akkár felnőtt kiskorú gyermeknélküliek szükség van erre.

2022-12-01 21:25:20 +0100

Ne mondja senki sem, hogy gyermek nélkül sivár lesz mindem ember élete, akkor lesz sívár ha mély szegénységben vagy bizonytalan anyagi helyzetben születik meg egy gyermek.

2022-12-01 21:24:00 +0100

Ezért legtöbb esetben főleg a fogyatékossággal élők közül kevesebben vállalnak gyermeket, az ép felnőtt emberekkel ellentétben míg az ép emberek közül, csak azok vállalnak gyermeket akik már a gyermek vállalás előtt is jól élnek anyagilag stb.

Sajnos vannak olyan családok ahhol mindegy hol laknak, és mindegy milyen az anyagi helyzeteik, de a gyermek vállalás a legfontosabb nekik a mélyszegénységük ellenére is. És így 1-4 fő kiskorú gyermek mellett nem könnyű kijutni a mélyszegénységből, ha csak a gyermekek nem kerülnek nevelő szülőkhöz, vagy nem érik el a felnőtt korukat, amikor már nincs akkora igényük a Karácsonyi ajándékokra, mint kiskorúként és fiatalkorúként volt rá nagyobb igényeik.

2022-12-01 21:20:02 +0100

https://www.anyasapas.hu/post/a-baba-t%C3%B6nkretette-az-%C3%A9letemet-m%C3%A1r-megb%C3%A1ntam-hogy-megsz%C3%BCltem

Sztárok meg a hercegi családban és az Elnök és Miniszter családban, ott a gyermek vállalás könnyebb, mert lakik 2 fő éjszakás és 2 fő nappalis dajkák, akik ellátják éjszaka a babákat, és kisgyermekeket, ha sokáig nem tudnak elaludni hangos sírásuk alatt. Míg napközben ki viszik szellőztetni vagy a játszótérre, és vigyáznak rájuk ha az anya beteg míg az apa pedig dolgozik. Stb.

Míg hétköznapi családban nagyszülői segítség nélkül, apa munkája alatt az anyának még betegen is muszáj elvinnie játszótérre az egészséges gyermekét, mert minden hétvégén egy 1-6 év közötti kisgyermek nem bírna ki 1 hetett játszóterezés nélkül ha nincs lázuk stb.

2022-11-28 08:30:00 +0100

https://www.kpsvr.hu/cikk/oriasi-bajban-vannak-a-kaposvari-mozgaskorlatozottak?fbclid=IwAR1-1MzodIvxMLJ3NdyJ2AbE8lGdLLBKq12rGBXrSmGzCOOFf3RcIJUA3E0

Ilyenkor hol van az MVM Zrt Csoportj? ha 100 millió Ft-ot összetudott gyűjteni egy rászoruló gyermekeket támogató Alapítványnak, akkor gyűjtsenek a rászororuló felnőttek számára is.

2022-11-23 17:39:35 +0100

https://rtl.hu/hazon-kivul/2022/11/23/elelmiszerarak-dragulas-inflacio-arsapka?fbclid=IwAR2snkONyGfwe2mbCNQmCNvV0efJdtb2cFKMxNrEr07C-1fJCzSE9BjtHCY

Ha nem valósulhatna meg a Petícióm az infláció alatt, akkor 2028-ban el se induljanak a Los Angelesi nyári Olimpiára/Paralimpiára a Magyar Olimpia/Paralimpiai sportolók, mert sokba kerül a kiutaztatásuk is a Magyar Államnak.

Hamarosan eljön egy új korszak 2028-ban számomra is, így nehezebben tudnék alkalmazkodni az új helyzetekhez ha anyagilag nem élnék jól.

Normálisan nekem 2012. Májusában kellett volna meg lennie a 250.000 Ft-os megtakarított pénzemnek 29 éves korom óta, de sajnos az Erfo Nonprofit kft-ból váratlanul indoklás nélkül felmondtak nekem még 2012. Március 1-vel.

Ahhol meg dolgozóm, ott meg hiába kapom a fizetésemet 2014. December havi óta, szinte nem jutottam el ,,A"-ból a ,,B"-be anyagilag 2022-ben sem. Reménykedni tudok, hogy legalább 2023. év I. félévének a végén eljutok már odáig talán.

2022-11-22 15:14:36 +0100

Az iskolai éveim alatt leginkább a felső tagozat sokkal húzosabb volt számomra Pszichikailag és, az alsó tagozathoz képest de a Speciális szakiskola sokkal rosszabb volt számomra a felső tagozatnál is. Viszont a Speciális szakiskolához képest sokkal jobban felul múlja, a bizonytalan jövő a nagy betűs életeim alatt lévő életemben.

Viszont iskolán belül a 8. osztály utáni évek a legrosszabbak és a legkeményebbek jelenleg is Magyarországon belül.

2022-11-22 15:12:46 +0100

https://atlatszo.hu/orszagszerte/2022/11/08/17-fokos-szoba-delutani-begyujtas-igy-sporolnak-a-szeged-kornyeki-falvakban-az-elszallo-energiaarak-miatt/?fbclid=IwAR2JRb4yORPl5E-a-udSASAEGAFrgYqLBRAJ4IIRPRygPgUx_pfHijr-4tM

https://www.youtube.com/watch?v=gGNgpqQX6CQ
https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3DLFAHDMXWA-0%26fbclid%3DIwAR0R4V-rUsK5GBdv1gGoe74DEp9jKwYf5ZDzjxYts2KVRGZWudjE9qnkGaQ&h=AT12Ms9MCLGczjPO1MWRGDkYzyAU-i5rPEvWSmSYqCobCATlJeimgnx7FIwEOnYlyNKibvZLfG6X81h1h14ZUpCBrO_nMGC_1JdJa8OdyQiJQRp_L3CcxNW8SalHNgiD0nM&__tn__=%2CmH-R&c[0]=AT0UX_D9HHmfm4W-i6T8zWq0mZYVy0M8_TKXpcDazPaetb0QIraM2a5oyUFcrJ4RfxLAy1-wlDqBfeXfWZq3V7XEL5AviVe_LWL5G8kfaRY_AbQbcHLlnn0WDeTxNIylCWAUHYiFdENTQp8BUxnb-t0dJ43pRz445iKu3uqObKs6A1DNNLok

Nem volt jobb még a 80-90 évek és a 2000-es és 2010 évek sem voltak jobbak, de a 2020 évekhez képest sokkal jobb volt Magyarországon az élet.

2022-11-17 21:45:53 +0100

És aki meg azt gondolja rólam, hogy sajnáljon engem mert nekem nincs 1 gyermekem sem és 1 férjem sem, annyit üzenek remekül meg vagyok gyermek és férj nélkül. Nekem sokkal rosszabb lenne nekem ha sokkal többet kéne dolgoznom, és alig jutna bármire a pénz mint Rezsire, gyermek eltartására, és meg a családfő gondoskodására menne rá.

2022-11-17 21:45:48 +0100

https://filantropikum.com/ime-nehany-ok-amiert-38-evesen-orulok-annak-hogy-nincs-se-ferjem-se-gyerekem/

Soha nem felejtem el amikor a volt 1-2. osztályos iskola társam húszonéves felnőttként megkérdezte tőlem, hogy mikor fogok én is szaporodni és buszkén mutatta nekem a 1,5 éves és a féléves gyermekét az autóbuszon ülve. Én meg mondtam neki, hogy anyagi okom végett nem fogok gyermeket vállalni.

És pár év múlva a két gyermeke már 1. osztályos és 3. osztályos lett és egy féléves gyermeke is volt aki a baba kocsiban aludt, és megkérdeztem tőle mennyire örül a három gyermekének és könnyebb lett neki.

És mondta nekem, hogy pokoli nehéz 3 gyermekkel az élete stb.

2022-11-15 16:47:37 +0100

Ha lenne elég pénzem rá akkor legalább Májustól Augusztusig, egy olcsóbb albérletben laknék de jó lakhatási körülmények mellett. Teljes 1 évre végképp nem telne nekem albérletbe sőt még 1 hónapra sem telik nekem.

2022-11-15 16:45:45 +0100

Bevallom őszintén legalább Májustól egészen Augusztusig egy olcsóbb albérletben szeretnék lakni ahhol van kis kerti medence is, és használhatnám azt nyaranta sokkal nagyobb önállóbb életem lehetne egy albérletben is, mert ahhol jelenleg lakom a hozzátartozómmal és a jelenlegi párjával nem igazán jó velük laknom.

Amióta a hozzátartozóm párja, a hozzám tartozómnál és félig nálam lakik azóta le sem vacakol szociális térben a hozzátartozóm. És a jelenlegi párja is így viszonyul hozzám, inkább a kirekesztést kapok Szociális térben.

2022-11-15 16:42:34 +0100

Kronológia!

2018. Szeptember 26-án született a Petícióm általam.

2020. Augusztus 5-én az Emberi Erőforrások Minisztériumában leadtam a Petíciómat, aHang csoport munkatársaival együtt 12.187 fő aláírásával együtt.

2021. Március közepén elutasította az EMMI a Petíciómat, hogy nem terjeszti elő a Petíciómat az Országgyűlés elé.

2022. November 9-én 13.128 fő aláírásával együtt került a Petícióm leadásra a Belügyminisztériumba, aHang csoporttal együtt történt meg a dolog.

És reménykedem meg várakozóm hátha lesz valami.

2022-11-07 20:54:29 +0100

https://divany.hu/szuloseg/gyerek-nem-akar-iskolaba-menni-iskolafobia/
https://ripost.hu/nino/2022/11/hazamehet-a-korhazbol-a-vonat-ala-ugro-11-eves-kislany?utm_medium=Social&utm_campaign=ripost&utm_source=Facebook&fbclid=IwAR0fwvKXgB7TCdK0Nwr9vfx-OOy2WC3Xt20AbtRfi0wNhozYUVIS0D4EAjo#Echobox=1667797851

Ki merem mondani Magyarországon belül már csak a felnőtt korban lévő emberekkel, és a fogyatékossággal élő felnőtt emberekkel nem foglalkoznak hanem már az Óvoda kis csoportjától kezdve, a 12. évfolyamig nem foglalkoznak az óvodapedagógusok és a Pedagogusók a gyermekekkel és a kamaszokkal.

Mert a kíválló óvoda pedagogusok és a kíiválló pedagogusokból már igen kevés van, inkább külföldre mennek vagy magán oktatást fejlesztést, magán fejlesztést vállalnak magán iskolákban és magán óvodákban.

Míg a fogyatékossággal élő felnőttek vagy otthon gebedhetnek, vagy nem megfelelő légkörű és fizetést adó munkahelyeken belül dolgoznak.

2022-11-05 10:50:33 +0100

Viszont szerencsémre érzem, hogy 2023. Február közepén vagy 2023. Március közepén a Húsvéti ünnepek előtt meg lesz számomra a kívánt összegű megtakarított pénzem.
Kétségbe esve akkor lennék és akkor lázadnék de nagyon hevesen, ha saját akaratom ellenére munkahelyet váltanom és sokkal hamarabb mint ahogy én azt szeretném, mikor 2028. Januárjában szeretnék munkahelyet váltani.

2022-11-05 10:50:29 +0100

https://nepszava.hu/3174442_oktatas-magyarorszag-vita-parlament-tanar-diak Nem sok esélyt láttok arra sem, hogy 2022. Karácsonya előtt le tudom adni a Petíciómat a Belügyminisztériumba.

Sőt még arra sem látok esélyt, hogy 2023-ban, hogy Újév és Húsvét között le tudnak adni a Belügyminisztériumba a Petíciómat. A Belügyminiszteri Hivatal vezetőségeitől függ, hogy mikor adnak nekem és aHang csoportnak időpontott rá.

Mert aHang csoporttal együtt fogom tudni leadni a Petíciómat a Belügyminisztériumban.
Nem vagyok szomorú és kétségbe esve, hogy 2022. Karácsonya előtt és 2023. Január 1. előtt nem lesz meg a kívánt összegű megtakarított pénzem.

2022-11-02 16:01:06 +0100

https://qubit.hu/2022/10/28/a-szegenyseg-es-a-fogyatekossag-kozt-egyertelmu-az-osszefugges-de-melyikbol-kovetkezik-a-masik?fbclid=IwAR3VsMzfF0mndgDsMy2IdjRS_zKDo2MazzdA1TmPSepuJkrg6MjIJ0gQSt4

Komoly probléma lesz számomra ha a 2. védett munkahelyem lévő, 9. évben 2022-2003. év szezon végéig nem sikerülne ,,A"-ból a ,,B"-be eljutni anyagilag, mivel 2028. Január hónapban szeretnék munkahelyet váltani.

Szégyen gyalázat, hogy pont a Belügyminisztérium jelenlegi vezetője támogatja az Autista gyermekek Mikulás napi ünnepséget, mikor a SNI tanulók képességeiknek megfelelő oktatási jogát és a jövőjüket vették el.

És a felnőtt korban lévő fogyatékossággal élő embereknek pedig az egzintenciáját vették el anyagilag, így nem sok esélyük van a párkacsolatuk kialakításában, ha nincs egy normális anyagi háttérük a fogyatékossággal élő felnőtt embernek.

2022-10-31 20:47:27 +0100

Komolyan ott tartok, hogy ha rajtam függne a milliomos öregségi nyugdíjaknál is bevezetném az adót, míg a milliómos fizetéssel lévők pedig többet adóznának.

Főleg akkor súlytaná őket nagyobb adó akiknek 12 hónapja, vagy annál több rendszeres 1 főre eső havi öregségi nyugdíjja eléri, vagy az 1 főre eső havi munkabére eléri legalább az 1 millió Ft-ot. És lusták lennének támogatni pénzbeli adományal november hónapban, a Karácsonyhoz közeledve legalább 1 alapítványt vagy 1 fő rászoruló magán személyt.

2022-10-29 22:08:49 +0200

Vissza térve a kákán is csomót keresve meg rágalmazót engem, hogy én nem dolgozóm semmit sem mikor ki pakoltam és címkéztem a törlő kendőket, és aztán pedig vissza pakoltam a dobozókba.

De már tudom, hogy nem sokat kell várnom arra, hogy a lakóhelyem közelében fel épüljön a II. ütemű majd a III. ütemű épülete az ottani Nappali ellátó, és Fejlesztő foglalkoztatónak. Ha meg épül a III. ütemű épülete és átadásra kerül azonnal munkahelyet fogok váltani.

Pont olyan rosszul esett nekem, mint amikor a 8. osztályos két diák lánynak beszólt a tanárnak nem alkalmas megélhetési pedagógus, hogy azért felejtették el a felszerelésöket magukkal hozni, mert inkább a fésülködéssel és a fiúzással voltak el foglalva.

2022-10-29 22:02:47 +0200

https://www.youtube.com/watch?v=5PwPdy4s8cQ

Felfoghatatlan az is, hogy az önhibájukon kívül alacsonyabb iskolai végzettségel rendelkező fogyatékossággal élő felnőtteket, végképp nem veszik ember számba Magyarországon belül.
Ha több lenne a Rokkantsági járadékom és a Fogyatékossági támogatásom, vagy meg épül a lakóhelyem közelében lévő új Nappali Ellátó és Fejlesztő foglalkoztató, azonnal oda mennék el dolgozni de már 2027. Novemberétől már nem járnék a Budapesti Nappali ellátó és fejlesztő foglalkoztatóban, és 2028. Januárjától már új munkahelyen kezdenék tiszta vízet öntve a pohárba.

Elegem van, hogy időnként a gazdasági ügyintéző irodai vezető időnként belém köt, csak azért elkövettem egy hibát, hogy nem a 3. szünetben az utoisó kávé szünetben vettem fel az utcai nadrágomat, ami az őszi időben szoktam lenni.

2022-10-27 21:25:52 +0200

https://telex.hu/belfold/2022/10/27/pankotai-lili-interju-kiallas-beszed-slam-poetry-tanarok-diakok

2022-10-26 21:39:34 +0200

https://mediaklikk.hu/video/esely-2022-09-10-i-adas-2/?fbclid=IwAR0OuskiP_W5TK0kJac_L6DaRPovjNaP1O9NE7Unha0jxw2hMPIFKhds5X4

2022-10-26 21:10:12 +0200

https://www.youtube.com/watch?v=GUV6ndrC02U
https://www.youtube.com/watch?v=hLh6tjZcwmA

https://www.youtube.com/watch?v=LFAHDMXWA-0

2022-10-25 21:10:58 +0200

https://www.youtube.com/watch?v=LLZBfrqA9HY&t=221s

Örülök annak, hogy nem a Tarnabodon élek mert ha ott élnék akkor csak alkalmi munkákból tengődnék, és annyi lenne a Nyugdíjszerű ellátásaim összege a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás összegei, mintha 28.500 Ft-os öregségi nyugdíj összege lenne.

Tűzifa sem olcsóbb nem, hogy gázzal való fűtés és szerncsémre nekem gáz fútésem van, egy galéria és tetőtér beépítésre alkalmatlan 25 Nm-es kis házamban.

2022-10-25 17:24:34 +0200

Menjenek a büdős fenébe, hogy a fogyatékossággal élő emberektől el akarják venni az Állami támogatást és még sorolhatnám. Nekem eléggé szar érzés számomr, hogy döntenem kell elmegyek Halloween estére 5.000 Ft-ot vagy többet fizetve, vagy pedig a 250.000 Ft-os megtakarított pénzemet gyűjtőm be.

Viszont az ingyenes Halloween sétán nem vehettek részt mert az csak a gyermekek számára létezik, és a szüleik csak kísérőként lehetnek jelen.

2022-10-25 17:22:15 +0200

https://www.youtube.com/watch?v=KsLgcNVXEP0
https://merce.hu/2022/10/24/a-nagy-lajos-gimnazium-elhatarolodott-pankotai-lili-beszedetol-majd-gyorsan-letiltotta-a-kommentelest/

https://merce.hu/2022/10/25/megkezdodott-a-ketoras-figyelmezteto-sztrajk-a-volannal/

2022-10-24 20:43:03 +0200

https://nyugatifeny.hu/2022/10/20/nem-hiszed-el-nevetseges-indokkal-magyarazta-az-allamtitkar-hogy-miert-hagyjak-magukra-az-emebreket?fbclid=IwAR0Cs5nU8e1sfDeAsxXl-0IXMrHspivE1YV1IaLaDj0Cig1JUS7Usb0cqIs

https://nyugatifeny.hu/2022/10/19/szegyen-igy-hagyna-semjen-es-pinter-az-ut-szelen-a-raszorulokat?fbclid=IwAR2CANgZBXcZGA5eNavo7KDoCWMKRfH_ulFXMtbKHOVS1P2k-NlrJaxNn58

A fogyatékossággal élők közül főleg a felnőtt emberek száműzve vannak, mindenféle segítség nélkül. Kivéve a Paralimpiai bajnokokat, vagy a jövő Paralimpiai bajnokaikat, és a tehetséges fogyatékossággal élő embereket. Meg a magasabb iskolai végzettségű Egyenetemi Diploma, vagy középokú Érettségi iskolai végzettséggel rendelkező fogyatékossággal élőket.

2022-10-24 20:40:05 +0200

https://www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/szulok_nagyszulok/31406/quot_nem_vagyok_malacpersely_quot_-_egy_apa_levele_felesegehez_aki_nem_akar_visszamenni_dolgozni

Én meg üzenem, hogy a 2028. évi Nyári Olimpiára Los Angelesbe el se menjen a Magyar olimpiai csapat, de még a 2028. évi Nyári Paralimpiára Los Angelesbe se menjen el a Magyar paralimpiai csapat: amennyiben nem lesz a Rokkantsági járadék 2028. előtt 50.000 Ft, és a Fogyatékossági támogatás szintén nem lesz 50.000 Ft 2028. előtt.

2022-10-24 20:21:48 +0200

https://www.anyasapas.hu/post/a-baba-t%C3%B6nkretette-az-%C3%A9letemet-m%C3%A1r-megb%C3%A1ntam-hogy-megsz%C3%BCltem

https://www.anyasapas.hu/post/nincs-m%C3%A1s-megold%C3%A1s-az-iskolai-zaklat%C3%A1sra-mint-a-k%C3%A9sel%C3%A9s

Meg fogadtam magamban, hogy nem fogok keresni az olyan felnőttek társaságát soha és nem is kerestem, ahhol Baba váró bulit tartanak vagy Baba köszöntő vendég látást tartanak.
Legalább nem fog fájni lelkileg, hogy nekem soha nem lehet 1 kiskorú gyermekem sem anyagi helyzetem végett főleg nem.

Ha meg lenne akkor anyagilag nem tudnám felnevelni a gyermeket, és nem olyan jó a probléme megoldó képességem, hogy időben megfejtsem egyedül a baba sírásának az okát és ettől pedig kikészülnék, ha látnám szenvedne a volt leendő babám és nem tudnék mit kezdeni velem, míg párom meg örülne ha aludhatna éjszaka a munkába indulása előtt.

2022-10-19 21:29:22 +0200

Így van a Fejlesztő foglalkoztatásban is ahhol dolgozóm ami hasonló az akkori Kelet-Berlinben és az akkori Kelet-Németországban volt egyes lakók helyzetére, akik Nyugat-Németországban születtek vagy Nyugat-Berlinbe születtek.

Hiába keresnek ugyan annyi fizetést az egyes elátott társaim mint én, ami megalázó számomra is nekik még is azért van szerencséjük, mert vannak olyan hozzátartozóik akik Nyugat-Európába élnek és dolgoznak. És támogatja őket anyagiag a Nyugat-Európában dolgozó hozzátartóik.

Nekem és más elátott társaimnak nincs ekkora nagy szerencsénk mint az egyes elátott munkatársaimnak.

2022-10-19 21:24:29 +0200

Ha Pl. veszem azt amit olvastam az interneten, amikor Németország és Berlin és az egész Európa ketté volt osztva. Pl. voltak olyan akkori Kelet-Berlini lakosok és Kelet-Németek is akik át mehettek Nyugat-Németországban, és akkár Nyugat-Berlinben elég volt meg mutatni a útlevelüket és lazán mehettek is át.

Úgy volt lehetséges, voltak olyan Németek is akik még a Berlini fal építése előtt Nyugat-Németországban vagy Nyugat-Berlinben születtek, de a szüleikkel valamilyen oknál fogva Kelet-Németországban vagy Kelet-Berlinbe költöztek még a szögesdrót építése előtt. Akik pedig Kelet-Berlinben vagy Kelet-Németországban születtek ők nem mehettek át Nyugat-Németországban vagy Nyugat-Berlinbe.

2022-10-19 21:23:56 +0200

https://index.hu/belfold/2022/10/19/somogy-megye-nemesded-melyszegenyseg-futes-muanyag-fekete-fust-tompa-boldizsar-poganyszentpeter/?fbclid=IwAR3xPCMlYM9GqLu-yY6h3xVPOjO2O7nuvPPkPuG2iCoXxWCjuPA1vF9I_G8

Szerencsém van, hogy nem élek mélyszegénysében és lakhatási szegénységben sem élek, viszont egy alsó átlagos anyagi hátteremtől igen messze állok mint Makó a Járuzsálemtől.

2022-10-15 19:20:07 +0200

https://nepszava.hu/3172081_inflacio-fidesz-dragulas-energiavalsag
Jobb is ha nem sztrájkolnak a gyógypedagógusok és fejlesztők, mert a végén kirúgja a tankerület vezető őket, és nem lesz akik ellátják a fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok fejlesztéseit. Mert nagyon kevesen vannak a kiválló szaktudású gyógypedagogusokból és fejlesztőkből.

2022-10-13 19:49:36 +0200

Egy felnőtt fogyatékossággal élő felnőtt ember akinek nincs 1 kiskorú gyermeke sem, mert nem is született neki ritkán kap pénzbeli adományt. Viszont a súlyosan halmozóttan fogyatékossággal élők közül, csupán az 5%-uk kap pénzbeli adományt az Alapítványtól ha szerencsések ebben.

Azon kívül pedig a kiskorú gyermeket nevelő fogyatékossággal élők is kaphatnak kb 5%-uk pénzbeli adományt is. Legjobban a kiskorú fogyatékossággal élő gyermekek és tartósan beteg gyermekek kapnak.

2022-10-13 19:22:07 +0200

Érzem is rendesen a saját bőrőmön keresztül is, hogy fogy a vásárló értéke a pénzemnek. Pl. 2022. Május hónap előtt elég volt havi 24.000 Ft-ot felvennem a Rokkantsági járadékomból, és a Fogyatékossági támogatásomból, meg a Nettó 396 Ft-os órabéres fizetésemből is.

2022. Májusa óta már havonta 44.000 Ft-ot vagyok kénytelen felvenni. És így tudom egyedülőllóként gyermektelenül átvészelni a hónapokat. Míg havi 25.000 Ft-om pedig a rezsire megy el a 25 Nm mini garzonos kisházamon belül, míg a kis házammal szemben 10 m-es távolságban a nagy házban lakik két hozzátartozóm.

És alig marad maradék pénzem a Rokkantsági járadékomkból, a 80%-os Fogyatékossági támogatásomból pedig szinte semmim sem marad belőle.

2022-10-11 21:33:26 +0200

https://www.profession.hu/cikk/a-munkahelyi-kieges-5-jele?gclid=CjwKCAjwqJSaBhBUEiwAg5W9p_jYyQ92fE5Je2LNNFmPibT3VxlroW4hwpCKA5E08yelBaaSdnOvSBoCOvwQAvD_BwE

Szégyen nem szégyen de csak az anyagi helyzetem fejlesztéséhez, ragaszkodom erősen a mostani munkahelyemhez az inflációs energia válság alatt: viszont Karácsonyi éttermes ebédre nem fogok elmenni az elátott munkatársaimmal és a Szociális ágazatban dolgozókkal együtt.

Mivel egy magas létszámú vagy közepes létszámú dolgozói társaim és szociális ágazaban dolgozókkal, nem szívesebben megyek el tömeg közlekedéssel egy Étteremben. Ilyen létszám mellett számomra, inkább a külön járatű busz felel meg mert semmi kedvem nincs iskolai tanítási napokon, magas vagy közepes dolgozói létszám mellett, tömegközlekedni.

Szinte szociális fóbiám van ilyenkor meg is van rá az okom nem ok nélküli.

2022-10-09 19:59:35 +0200

https://nepszava.hu/3171689_fogyatekkal-elok-szocialis-es-gyermekvedelmi-foigazgatosag-per-kuria

2022-10-05 21:48:58 +0200

Bevallom őszintén nem sok kedvem van a Karácsonyt várnim mert akkor lennék boldog ha nem a testvéremmel és a párjával élhetnék egy lakcím alatt hanem külön lakcím alatt élhetnék nélkülük. Egy kis 50 Nm-es 1 szintes kis házban és kisebb kertben. És lenne párkapcsolatom is.

Nyilvánosság végett nem kívánom kommentálni, mért nem szeretnék a testvéremmel és a párjával, karácsonyozni a szüleimmel együtt. mert nem szeretném ha ebből problémám lenne belőle. És a Sztároknak is van magán életük, de ritkán tartják tiszteletbe a sajtó munkatársai a Sztárok magán életét.

2022-10-05 21:47:03 +0200

https://index.hu/belfold/2022/10/05/pedagogus-oktatas-sztrajk-kormany-iskola-diakok-tanarok/nem-all-meg-a-metro-a-kossuth-teren/?fbclid=IwAR1PsZ8OK7KrJFK67GwEd49aBVpnfq6USZsw_UdQq1hFU5GBtcSidz2rWes

Bár én nem fogok a Katások és a pedagogusok, meg a diákok tüntetéséhez hasonló híd foglalásos majd Kossuth téri tüntetést szervezni.

Mert vannak súlyosan halmozóttan fogyatékossággal élő embrek is, akiknek bármikor rájuk jöhet a szükségletük és nem tudnák kibírni 1 órás vagy több órás tüntetést. Meg a hideg őszi-téli hónapokat és a meleg időt sem bírják ki. Ha mozgásban korlátozóttak is és kerekes széket használnak.

Viszont a Belügyminisztérumba le fogom adni a Petíciómat Novemberben várhatóan, de nem élő láncot alkotva fogom le adni ne hogy ebből baj legyen hatóságilag.

2022-09-25 15:09:59 +0200

2022. Szeptember 26-án már 4 éves a Petícióm. Bizzóm abban, hogy az őszi iskolai szünet előtt újra meg fog jelenni a facebook-on a Petícióm a Hang csoport oldalán.

2022-09-07 19:01:03 +0200

https://noivalto.hu/ezvan/nemetorszag-fogyatekos-gyermek-koltozes/?fbclid=IwAR0DR4lRWDea5y98uzcPDDIzPjqDEfUS8EVDsD-VELEIiroVFKCe4CZAs-M

Szívem szerint USA-ban Colorado államba költöznék, mint Magyarszágon tengődjek. De sajnos ebben nincs esélyem Autizmussal élőként.

2022-09-03 11:50:48 +0200

Bevallom őszintén nagyon örülnék, ha magasabb lenne a Nyugdíjprémium összege a Korrekcióval együtt. Mert ha meg lenne számomra a kívánt összegű megtakarított pénzem, akkor bátrabban mernék a konyhába belsős munkákat csinálni, ha nyitva lenne 4 órán keresztül a nyomorult ablak a munkahelyemnél.

Mert annak nincs értelme, hogy megfázzak és aztán meg a COVID-os házirend miatt nem mehetnék dolgozni. Ha meg becsuknám az ablakot a munka idő alatt akkor meg vita lenne belőle.

2022-08-31 21:16:13 +0200

Pl. olcsóbb magán fogászatra is el kell jutni egy altatást igénylő gyermek vagy felnőtt fogyatékossággal élőknek is, mivel Szeptembertől az Állami fogászatra altatásra nem lehet bejutni csak akik az I. félévben jelentkeztek ebben. Így Szeptembertől-Decemberig lévő jelentkezés esetében, csak jövő Január-Április hónapban van altatásos fogászat Állami rendszerben várólistában.

2022-08-31 21:13:12 +0200

Úgy érzem bünteti a rendszer a fogyatékossággal élőket a megalázó nyugdíjszerű ellátásuk végett is, meg a rezsi korlátozása miatt is meg az inkontinens fogyatékossággal élő embereknek pedig, az inkontinencia termékek Állami támogatását is kivonták.

Mikor nem a fogyatékossággal élő emberek tehetnek arról, hogy úgy születtek vagy betegségük balesetük miatt váltak fogyatékossággal élőké 25 éves koruk alatt.

Van olyan fogyatékosság is amit a várandósság alatt nem lehet kimutatni, és a születés után sem lehet kimutatni mert legtöbb esetben Óvodás kor elején jelentkezhetnek az első tünetek de legkésőbb a középiskola végén jelentkezhetnek az első tünetek.

Pl. Mentális fogyatékosság Asperger-szindróma, Autizmus és akik evvel élnek nehezebben tudnak úgy beszélni, hogy a környezetük megértse a szándékaikat stb. És nehezebben tudnak alkalmazkodni váratlan eseményre felkészületlenül.

2022-08-23 21:36:33 +0200

Nem örülök annak ha kevésbbé fejlett tömegközlekedéses településeken, iskola kezdés előtt 1 héttel a legfontosabb mellék utcát zárják le aszfaltozás/aszfalt felújítás miatt: így a gyalosok sem használhatják az érintett mellék utcát, kivéve akik abban a lezárt utcában laknak. Ezért is tartom fontosnak, hogy több legyen a Rokkantsági járdék és a Fogyatékossági támogatás összege, hogy ilyen esetben még a nem mozgás korlátozóttak, nem érzékszervi fogyatékossággal élő felnőtt emberek, de más fogyatékossággal élő emberek is ilyen esetben Taxival tudhassák megközelíteni az egyetlen tömegközlekedést, Pl. vonatott, Hévet iskolai tanítási napokban kora reggelente.

2022-08-17 09:19:02 +0200

Megalázó órabérben dolgozom, fizetett betegállomány és fizetett szabadság nélkül. Heti 3x7 Szociális étkezést nem kapok: csak heti 1x5 Szociális étkezést kapok, amiért még én fizetek a munkahelyemnek egy 2 fogásos ebédért aminél az ételhordóm alig van szinte tele.

Viszont időként fizikai munkákat kell végeznem nekem is, de ha nincs külsős munka akkor csak a hangzavart hallgatom mint a vásári piacon lennék. Segíteni meg senki sem akar nekem ebben.

2022-08-17 09:18:51 +0200

Nagyon jó lenne ha lenne 2022. novemberi 3,7%-os vagy annál több nyugdíj emelés. Bele értve a Nyugdíj prémiumot és a Nyugdíj korrekciót is. Nem vagyok én sem gazdag, ott van az Infláció meg a korlátozótt Rezsi csökkentés létezése.

Szeretnék reménykedni abban, hogy 2022. December végén Karácsony előtt meg lesz nekem a kívánt összegű megtakarított pénzem, ami lekötésre menne 5 évre. Mivel nagyon szeretnék munkahelyet váltani ha nem is 2027. novemberében, de 2028. Február elején mindenképpen. És 2028. Január hónapban már nem is mennék a jelenlegi védett munkahelyemre dolgozni, ahhol 2014. május 5-óta dolgozóm ott.

2022-08-16 10:10:21 +0200

Nagyon remélem, hogy megvalósul a tervem mert nagyon szeretném ha majd 50%-os emelés lenne a rokkantsági járadéknál és a fogyatékossági támogatásnál. És nem az állam bácsi nyakán ülnék én sem.

Nem részletezném, inkább azok ülnek az Állam nyakán akik Alapítvány nélkül, az internetes közösségi portálon mernek időnként pénzt kéregetni a közösségi oldalukon. És közben nem kérnek segítséget az anyagilag jól élő hozzá tartozójuktól. Mert nem is akarják ezt meg probálni.

2022-08-07 14:49:48 +0200

https://rtl.hu/hirado/2022/08/06/rezsivedelem-fogyatekkal-elok?fbclid=IwAR0TNcrrbnUnbtS0oHRYd3Mc3IeomK2VoVEWMi-8XFbpONQOvhk2PqNygjw

Kimaradnak a plusz rezsivédelemből azok a fogyatékkal élők, akik nem szorulnak speciális gépek támogatására. Ezek után fontosabbnak tartom, hogy több legyen a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás összege.

2022-08-03 16:18:29 +0200

Azokra a családokra céloztam a Rezsi csökkentés alapján, akik jól élnek anyagilag már mint nagy lábon élnek anyagilag.

Pl. ha azt veszem, hogy egy 4 gyermekes család anya pénzbeli adományt vár másoktól, a Facebook-on keresztül Alapítvány nélkül.

Undorítónak tartanám főleg akkor, ha az első 2 gyermeke felnőtt embernek számítana: és külön háztartásban élnének mind a ketten de külön utakon. Viszont a másik két gyermeke közül egyikük sem lenne már kicsi, az egyik már betöltött 16 éves lenne a másik pedig már szintén betöltött 12 éves lenne. És nem egyedül nevelné a kamasz gyermekeit, hanem a férjével nevelné közösen, és az egyetlen nagyszülőre a kamaszok nagyszüleire számíthatna még.

És azon kívül még Szép kártyás lenne a család anya és a család apa is, hogy nyaralni eltudnának menni a 2 kamasz gyermekkel. És a csládfő pedig külföldi vendég munkásként el tudna menni.

2022-07-31 13:55:59 +0200

1 szülő + 2 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség nincs 60%
1 szülő + 2 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség van 55%
2 szülő + 2 kiskorő gyermek + nagyszülői segítség nincs 50%
2 szülő + 2 kiskorú gyermek + nagyszőlői segítség van 45%
1 szülő + 1 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség nincs 40%
1 szülő + 1 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség van 35%
2 szülő + 1 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség nincs 30%
2 szülő + 1 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség van 25%

2022-07-31 13:52:01 +0200

Így kéne kedvezményt adni a Rezsi csökkentésben a fűtés szezon alatt iskolai tanév alatt.
1 szülő + 4 kiskorú vagy több kiskorú gyermek + nagyszülői segítség nincs. 100%
1 szülő + 4 kiskorú vagy több kiskorú gyermek + nagyszülői segítség van 95%
2 szülő + 4 kiskorú gyermek vagy több kiskorú gyermek + nagyszülői segítség nincs 90%
2 szülő + 4 kiskorú gyermek vagy több kiskorú gyermek + nagyszülői segítség van 85%
1 szülő + 3 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség nincs 80%
1 szülő + 3 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség van 75%
2 szülő + 3 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség nincs 70%
2 szülő + 3 kiskorú gyermek + nagyszülői segítség van 65%

2022-07-31 13:41:31 +0200

Nem akarok különbbséget tenni a családok között. De az olyan 4 gyermekes családban nem adnék kedvezményt, ahol az első két gyermek már felnőtt embernek számít és elköltözött a szülői fészektől, míg a másik két gyermek közül az egyik már diákmunkára érettnek számít, és a 10. évfolyamot pedig elvégezte az iskolában: míg a másik gyermek pedig 12 éves kor felett van és nem halmozottan fogyatékos, meg nem súlyosan/középsúlyosan fogyatékos.

Ráaádul nem egy szülő neveli a két kamasz gyermeket, és Szépkártyával fizetik a szabadidős tevékenységüket a GYOD és az Emelt családi pótlék mellett, meg az ösztöndíjas kamasz mellett is. És a családfő pedig vendégmunkásként dolgozik külföldön.

2022-07-24 20:09:59 +0200

https://femina.hu/terasz/dunakeszi_riport/

2022-07-23 22:14:05 +0200

https://abcug.hu/csak-a-jomodu-autistaknak-jut-melto-ellatas/

2022-07-16 10:07:30 +0200

Aki tud annak javaslom, hogy szerezzen be már most elemmel müködő hősugázót ha nincs pénzük Napelemes tábla felszerelésére. Gáz, villany fűtés igen sokba fog kerülni sajnos a Háborus Infláció és az energia szakció miatt.

Én sem szeretném azt, hogy milliárdos és milliomos jövedelemmel rendelkezőknek meg maradjon a Rezsi csökkentés, a Rezsi csökkentési Limit nélkül túl fogyasztás esetében is. És ők nevessenek egész ősszel és télen.

https://szabad.ahang.hu/petitions/ne-a-kis-emberek-fizessenek-tobb-rezsit-a-haborus-inflacio-miatt?source=facebook-share-button&time=1657917685&utm_medium=szabadahang&utm_source=szabadahang-fbshare&share=795f48ff-d5c7-4e23-96f3-c11ca200a9bb&fbclid=IwAR3g_MaEyomn1ksfS2cl_XaASsXUKG81YTQcpJn4PGFd5cJMFpE5P7GqRIw

2022-07-15 13:05:10 +0200

Ha meg több emelést kérnék, akkor adókötelessé válhat a Rokkantásági járadék és a Fogyatékossági támogatás.

2022-07-15 12:28:28 +0200

Üdvözlök minden hozzá szólót és aláírókat!

Elöszőr is a gyengébbek kedvéért le írom: a Rokkantsági járadék nem egyenlő a Rokkantsági ellátással. És a Rokkantsági járadék pénzbeli ellátásnak számít, akkár csak a Fogyatékossági támogatás. És akik Rokkantsági járadékra jogosultak, azok többsége jogosult a Fogyatékossági támogatásra is. Összesen 2 féle ellátást kapnak de csak 18 éves kor felett, ha meg súlyosan halmozóttan fogyatékossággal élnek, akkor jár utánok az Ápolási díj vagy a GYOD.

Nekem a Petíciómmal ez a célom: Rokkantsági járadék 50.000 Ft + Fogyatékossági támogatás 50.000 Ft = 100.000 Ft. És évente egyszer 1 hónapon belül 50%-os emelés legyen benne.

Arról én nem tehetek, hogy ha a fogyatékossággal élő sorstársaim egyrészének a Rokkantsági járadéka mellett, nem jár a Fogyatékossági támogatása. Ilyen esetben a háziorvost érdemes felkeresni, vagy a fogyatékossággal élők érdekvédelmi csoportját.

2022-07-14 21:57:03 +0200

https://www.penzcentrum.hu/egeszseg/20220629/pentektol-megszunik-az-ilyen-patikai-termekek-tb-tamogatasa-rengeteg-idos-beteget-erinthet-1126390

2022-07-13 17:28:06 +0200

https://merce.hu/2022/07/08/ezreket-rovidit-meg-hogy-a-kormany-megszuntette-a-felnottpelenkak-tb-tamogatasat/

2022-07-13 12:47:01 +0200

https://merce.hu/2022/07/08/ezreket-rovidit-meg-hogy-a-kormany-megszuntette-a-felnottpelenkak-tb-tamogatasat/

Igaz szerencsémre nekem nincs szükségem ilyen segédeszközre. Viszont akiknek szükségük van azoknak nagyon rossz ha többet kell fizetniük érte. Mert az érintettek többsége nem tud felnőttként dolgozni járni, és állandó ápolásra és felügyeletre szorulnak. És gondnokság alatt is vannak.

2022-07-05 17:27:07 +0200

https://telex.hu/belfold/2022/06/30/vadaskert-gyerekpszichiatria-google-vizsgalat
https://noivalto.hu/az-en-tortenetem/ceylan-bettina-autizmus-csalad-videok/

2022-07-05 17:13:53 +0200

Egy a jó hír, hogy várhatóan 2024. Január 1-én a Rokkantsági járadék összege el fogja érni az 50.000 Ft-ot, rossz hír pedig az lesz ha a Fogyatékossági támogatás összege 2030. Január 1. előtti években nem fogja elérni az 50.000 Ft-ot.

És nem lesz előbb-utóbb bevezetve évente egyszer, csak Január hónapban lévő minimális 50%-os emelés a Rokkantsági járadéknál és a Fogyatékossági támogatásnál.

2022-07-05 17:06:39 +0200

Jó hír 2022. Január hónapban 5%-os volt az emelés a Rokkantsági járadéknál és a Fogyatékossági támogatásnál. És 2022. Július hónapban 3,9%-os lesz az emelésel nőtt a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás összege. A Fogyatékossági támogatás növelt összegét 2022. Augusztus hónapban kapják meg az érintettek.

Újabb jó hír, hogy 2022. Novemberében 3,7%-os emelés lesz a Rokkantsági járadéknál és a Fogyatékossági támogatásnál. Összesen: 12,6%-os emelés lesz végre hajtva 2022-ben.

És 2023-ban pedig 5,2%-os emelés lesz. 2023. Január hónaptól a Rokkantsági járadék összege 48.850 Ft lesz. A 80%-os Fogyatékossági támogatás összege pedig 36.001 Ft lesz.

2022-07-03 22:04:12 +0200

Sajnos érvényes a Szlogen: ,,ha nincs elég pénzed az Infláció legyőzésére, akkor dögölj meg."
Akiknek alacsonyabb a nyugdíjuk vagy nyugdíjszerű ellátásuk, sokkal kevesebbet fognak kapni a Korrekcióból is.

2022-06-16 20:11:34 +0200

Remélhetőleg az új olcsóbb magán fogászatban nem kell csalódnom. A jelenlegi olcsóbb magán fogászatnál már sajnos 2019. nyarán jöttem rá, hogy a fájó tömött bölcsesség fogamat nem akarta megröntgenezni egyéni röntgenben sem a fogorvos.

De sajnos anyagi okom végett nem tudtam akkor leváltani, az érintett olcsóbb magán fogászatot. De ha túé leszek a fogaimnál fogva akkor a Petíciómat újra le fogom adni.

2022-06-16 20:02:25 +0200

Sajnos nem vagyok túl vidám, hogy Április 10-én döntés kényszerbe kerültem. Le kell mondanom nem csak az olcsóbb Pécsi nyaralásomról, és a megtakarított pénzemről is le kell mondanom amit 24 hónap alatt sikerült saját önerőmből összegyűjtenem.

Mert muszáj lesz egy olcsóbb de korrekt árban lévő magán fogászatra mennem, mivel a SOTE Fogászati klinikán nem látnak el engem. És a jelenlegi olcsóbb magán fogászatot ahová 2017. Augusztus 17-én jártam elöszőr sajnos le kell váltanom. Mert 2017. Október 11-óta van ott egy panoráma röntgen a fogaimról, és azóta új panoráma röntgen nem készült a fogaimról, és fogorvosi tükörrel sem nézte meg a fogorvos egyike sem a fogaimat kontroll vizsgálatban.

2022-06-12 17:36:33 +0200

Hiába lesz 2022. Július 1-én 3,9%-os utólagos emelés, és 7 hónapra visszamenőleges 1x korrekció és talán 2022. Novemberében 1,14%-os újabb utólagos emelés az Infláció miatt. Tuti nem lesz a Rokkantsági járadéknál 50.000 Ft-os összeg, és a 80%-os Fogyatékossági támogatásnál, bele értve az 65%-os Fogyatékossági támogatásnál 50.000 Ft-os összeg.

Annyit el tudok képzelni, hogy várható lesz az a dolog, hogy a Rokkantsági járadék összege el fogja tudni érni az 50.000 Ft-ot 2026-ig. De a Fogyatékossági támogatás összege tuti még 2029-ben sem fogja tudni elérni az 50.000 Ft-ot.

2022-06-12 17:18:10 +0200

https://m.hvg.hu/itthon/20220611_Ferencvaros_komplex_ovoda_autista?fbclid=IwAR3lm5WO9xz9BU4vWcPtvu1aSgujb2hqLK3uteK2O8XYJKqzn1Dcxz0y_8E

2022-06-09 22:17:01 +0200

Valamit valamiért az nagyon is igaz: idén nyáron nem megyek 4 éjszakára olcsóbb Pécsi nyaralásra nyaralni, helyette a fogászat vár rám: és oda lesz a 24 hónap alatt összegyűjtött megtakarított pénzem is.

És sajns a nyorolt Ukrán háború miatt minden sokkal drágább lett, a legolcsóbb zsembe már lassan 100 Ft alatt nem lesz kapható. Havi 24.000 Ft helyett sajnis idén nyáron 3 hónapig havonta havi 44.000 Ft-ot vehetek fel. És nagyon kevés lesz a Rokkantsági járadékom maradéka.

1 hónapra 1 fő felnőtt embernek havi 24.000 Ft költő pénz már nem elég. ,,Legyenek boldogok" akik a lusta független Országgyűlési képviselőt pénzbeli adományal támogatják, mikor valójában saját magára fogja költeni a 6 millió Ft vagyonát. Míg a rászoruló emberek sorsa pedig senkit sem érdekel sajnos.

2022-06-09 22:14:58 +0200

https://hang.hu/belfold/a-fogyatekkal-elok-tamogatasaert-all-ki-az-autista-eva-134970

Megszoktam már, hogy sajnos a SOTE Szentkirályi utca 40. és a SOTE Szentkirályi utca 47. fogászati rendelőbe nem kapok fogászati ellátást, és rajtam kívül a felnőtt páciensek többsége sem. https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/maganrendeles-egeszsegugy-varolistak-maganorvos/qw0mn7h

Viszont kénytelen vagyok új de olcsóbb és korrekt árral rendelkező magán fogászatra menni, mert a jelenlegi olcsóbb magán fogászatnál fel merült bennem a gyanúm, hogy az ottani fogorvosoknak csak a Rokkantsági járadékomra és a Fogyatékossági támogatásomra pályáznak. De ha számon kérném őket, hogy legyen már friss panoráma röntgen a fogaimról mert a korábbi panoráma röntgen a fogaimról lassan már 5 éves, tuti meg lenne rám sértödve a fogorvos igazgatója. És fogorvosi tükörrel sem nézik meg a fogaimat.

2022-05-30 20:28:05 +0200

https://www.penzcentrum.hu/nyugdij/20220523/nyugdijemeles-2022-julius-mutatjuk-mi-lesz-a-szamitas-alapja-itt-a-pontos-nyugdijkalkulator-1125078?fbclid=IwAR3SFqq8HDLLK6tUybz0gSrn_JqybFoZ4_p1o99T4vopkXQLTjnC_QsYXqA

7 hónapra vissza menőleg jár az egyszeri nyugdíj korrekció 3,9%-os összeg szórózva 7-el azaz a 7 hónappal bele számítva a 13. havi nyugdíjat is. És Júliusban fog megérkezni.

2022-05-23 21:31:44 +0200

https://corvinusonline.blog.hu/2022/05/10/eselyegyenloseg_es_munkalehetoseg_egy_megvaltozott_munkakepessegu_hallgato_szemszogebol_a_mol_equali?fbclid=IwAR2D4EQQX2nrGCqZku0CPmqrxICSQKA8aQe-kvHihJ9CzMtNS-a8YLUdIPk

Nem csak a súlyosan halmozóttan fogyatékossággal élőknek van szükségük Rokkantsági járadékra és a Fogyatékossági támogatásra, hanem az enyhén Autista de magas intelligenciával rendelkező felnőtteknek.

És azért van erre szükség, mert nem minden cégvezető tűrné el, ha egy magas értelmi képességű enyhén Autizmussal élő felnőtt személy nem bírja a zajos irodai környezetett. És ha elbocsájtanák az érintett Autizmussal élő személyt, akkor ne legyen hátránya annak ha esetleg nem tudna jól fizető állásra elhelyezkedni.

Sajnos egy jól fizető munkahelyen nagyon hamar elbocsájthatják az embert. Ahhol meg határozatlan ideig dolgozhat egy ember, és kevesebb a kockázata a munkahelyi elbocsájtásnak, ott nagyon kevés a fizetés legtöbb esetben.

2022-05-18 18:51:29 +0200

Mert sajnos amit a Magyar Állam tart fent vagy a körzeti Önkormányzat, ott az enyhén érintett fogyatékossággal élő védett munkahelyen dolgozók nem fognak közepes jövedelemhez sem jutni, heti 20 órás műszakba sem.

2022-05-18 18:49:13 +0200

Álmodom egy olyan munkahelyről ahhol az enyhe fokban fogyatékkossággal élők tudnának védett munkahelyen belül dolgozni, és nem lenne szükség Érettségire és középfokú iskolai végzettségre sem az állás betöltésére, hanem csak Orvosszakértői papír felmutatására lenne csak szükség rá.

És nem a Magyar Állam és nem az Önkormányzat tartaná fent az érintett védett munkahelyet, hanem egy Nyugat-Európai partner cég és a Nyugat-Európában élők adójának az 1%-a menne rá a fentartására, meg jótékonysági árverezésre stb lenne fentartva.

2022-05-03 18:38:44 +0200

https://nepszava.hu/3155273_serult-gyermek-magyarorszag-ellatas-tarsadalom

2022-04-26 18:38:05 +0200

Azt üzenem a Magyar Államnak, hogy el se indítson 100 fős vagy több Magyar Olimpiai versenyzőket, és 100 fős vagy több Magyar Paralimpiai versenyzőket sem a 2024. Párizsi Nyári Olimpiára, és a 2024. Párizsi Paralimpiára és a 2026. Milánói Téli Olimpiára, meg a 2026. Milánói Téli Paralimpiára sem.

-Ha nem lesz pénz arra, hogy legkésőbb 2026. Január 1-vel a Rokkantsági járadék összege elérje az 50.000 Ft-ot, és a Fogyatékossági támogatás összege is elérje az 50.000 Ft-ot.

-Legyen pénz a hátrányosabb helyzetű fogyatékossággal élő emberek támogatására is. Sokan szeretnének kitörni a nehéz helyzetükből, hogy legalább Adventi időszakban, Karácsonykor, Szilveszterkor és Újévkor meg Húsvétkor legyen jobb az anyagi helyzetük.

-Meg a nyári hónapokban is.

Sajnos a váratlan Április közepei gyökérkezelt fogam kis részének a letörése miatt, kényszer helyzetbe kerültem. Döntenem kell az Állami fogászat, vagy a drágább fogászat között vagy az olcsóbb 4 éjszakás Júliusi nyaralásom között.

2022-04-26 18:30:49 +0200

Jól járnak azok a Fogyatékossággal élők anyagilag:

-Akiknek Rokkantsági járadékuk helyett Rokkantsági ellátásuk van, mert a Rokkantsági ellátás összege a Minimálbérrel együtt nő, és nem az öregségi nyugdíjjakal nő együtt.
-Viszont jár hozzá a Nyugdíjprémium és a Nyugdíjkorrekció is.
-2022. Január 1-től kezdve nincs kereset korlátozás a Rokkantsági ellátás mellett a munkabérben, bár mekkora is a fizetésük a fogyatékossággal élőknek akkor is jár a Rokkantsági ellátásuk.
-Rokkantsági ellátás mellett nem akadály a Fogyatékossági támogatás jogosultsága sem, amihez ingyenes tömegközlekedésre jogosult MÁK kártya is jár hozzá.
-Adókedvezmény jár a Rokkantasági ellátás mellett a fizetésekben is.

2022-04-26 18:18:57 +0200

Üdvözlök minden aláírót és feliratkozót!

Eljutott a Petícióm a több mint 13.000 fő aláírásához, 2018. Szeptember 26-án hoztam létre a Petíciómat. És 2020. Augusztus 5-én aHang csoport munka társaival együtt, adtam le a Petíciómat az Emberi Erőforrások Minisztériumában 12.187 fő aláírásával együtt kinyomtatott állapotban.

De sajnos 2021. Márciusában vallották be, hogy nem érdekli őket a Petícióm sorsa. Mivel én a 3. körös COVID elleni vakcinámat 2021. Október 8-án tudtam felvenni, ezért semmit sem tudtam lépni ebben. 2021. December 11-én készült a rólam fényképes és írásos interjúm, a Petícióm céljával kapcsolatban de sajnos nagy áttörés és kis áttőrés nem történt azóta. https://hang.hu/belfold/a-fogyatekkal-elok-tamogatasaert-all-ki-az-autista-eva-134970

Ezért 2022. Augusztusában újra fogok probálkozni az Emberi Erőforrások Minisztériumában leadni a Petíciómat.

Üdvözlettel: Bálint Éva

2022-04-24 16:55:34 +0200

3. Okom: 7:50 órakor télen fagyoskodva várhatom a 8:00 órás nyítást a munkahelyemen, mert utána 15 perc múlva kezdődik a műszak.

4. Okom: a zuhanyzót használom már átöltözésemnek, és a kabátom és hátizsákom lerakására. Mert nincs normális férőhely az öltözőben, és a munka teremben sincs már normális férőhely.

Ha meg épül a lakóhelyem közelében a 3 épület együttesből álló Szociális foglalkoztató, és mind a három épületett átadják, azonnal oda fogok menni arra a munkahelyre dolgozni.

2022-04-24 16:54:08 +0200

Emelkedni fog az Ukrán-Orosz válság miatt elszabadult infláció miatt a Nyugdíj és a Nyugdíjszerű ellátások összege.

2022. Június hónapban 3-4%-os emelés lesz ebben.
2022. November hónapban pedig 2-3%-os emelés lesz ebben.

Viszont én meg nagyon aggódom, hogy 2026-ban sem fogja tudni elérni a Rokkantsági járadék összege az 50.000 Ft-ot, és a Fogyatékossági támogatás összege sem fogja tudni elérni az 50.000 Ft-ot.

Mivel 2027. Novemberében szeretnék munkahelyet váltani, és magam mögött hagyni a 2014.Május 5-óta lévő Nappali ellátó és Fejlesztő foglalkoztatói intézményes munkahelyemet.

1. Okom: nem kapok semmilyen fejlesztéseket: csak elméletben a papíron létezik a munka és egyébb fejlesztésem.

2. Okom: megalázó órabérért dolgozóm Nettó 396 Ft-os órabérért 5 éve, és a dolgozó emberek közül csupán az 1% keres ennyi jövelmet.

2022-04-20 17:30:12 +0200

Viszont nekem meg igen csúnyán letört a gyökérkezelt fogam sarka, és evvel megnyílt a felső hátsó gyökérkezelt fogam hátsó külső oldala még Április 10-én este történt meg velem.

Viszont 2022. Karácsonyáig nem fogom tudni az érintett fogammal ki bírni, mert addigra már menthetetlen lesz a fogam: de sajnos a Budapest SOTE fogászati klinikán a Szentkirályi utca 47 szám alatt, és a SOTE fogászati klinika Szentkirályi utca 40. szám alatt nem fogok fogászati ellátást kapni.

Ahhol lakom ott meg nincs fogászati rendelés, míg ha másik körzetben mennék fogászatra ott meg nem látnak el mert nem vagyok helyi lakos. Így a magán fogászat az egyetlen ahhol meg tudják menteni a gyökérkezelt fogamat.

Viszont ott meg sajnos nem tehetem meg, hogy 2022. Májusában igénybe venném a szolgáltatást és csak 2022. Októberétől fizetném részletekben a fogam kezelését. Hanem 1 hónapon belül a teljes összeget kéne kifizetnem sajnos.

Ezért vágyom az emelésre!!!!

2022-04-20 17:30:08 +0200

Fontosnak tartom, hogy 2030. Január 1. előtt pár évvel elérje végre a Rokkantsági járadék az 50.000 Ft-ot és a Fogyatékossági támogatás is az 50.000 Ft-ot.

Nagyon remélem, hogy 2022. Június 1-én leszt 4,8%-os emelés a Nyugdíjjaknál mert akkor együtt nő a Rokkantsági járadék, és a Fogyatékossági támogatás is mivel az Ukrajnában lévő Oroszok által lévő háború miatt elszabadult az Infláció.

2022-04-13 22:21:31 +0200

Idén nyáron 2 év után újra probálkozom leadni a Petíciómat az EMMI-hez.

2022-04-11 09:53:32 +0200

https://noivalto.hu/ezvan/remelem-a-gyermekem-elobb-hal-meg-mint-en-tragikus-helyzetben-a-fogyatekkal-elok-csaladjai/?fbclid=IwAR2kzubKj_HaXk76vPQYSHopTnjZGKcuAMETL7ODpXkgX5wvzdeXtx1KEdk

2022-04-06 22:33:01 +0200

https://mediaklikk.hu/video/esely-2022-04-02-i-adas-2/

2022-04-06 22:26:52 +0200

Már csak 4 fő aláírása hiányzik a 13.000 fő aláírásához.

2022-04-05 21:16:14 +0200

Már csak 6 db alá írás hiányzik és meg lesz a 13.000 fő aláírása.

2022-04-04 22:13:34 +0200

És akkár melyik párta szavaztam Április 3-án, akkor is a FIDESZ-KDNP nyert volna mert több szavazat számít a győzelemhez. Pl. elhetnék máshová is dolgozni ahhol ahol heti 20 órás műszakban Nettó 765 Ft-ot kereshetnék.

Viszont határozót idejű munka szerződésem lenne. És lehet, hogy délutános műszakban lennék beosztva, így nem tudnék délelőtt pl. normális magán fogászatra eljutni drágább kategóriájúhoz, mert nem érnék a munkahelyemhez a műszak kezdetére.

Ha meg a műszakom lejárta után mennék el egy kicsivel drágább magán fogászatra, akkor már csak az utolsó 1 órával érnék oda a zárás előtt, így nem fogadnának már akkor. Sajnos nincs bele szőlásuk a munka vállaloknak, hogy ők délutános vagy délelőttösök szeretnének lenni 4 órás műszak esetében.

Ha nem tetszik nekik a délutános műszak, akkor nem kapják meg az állásukat.

2022-04-04 22:07:00 +0200

https://www.youtube.com/watch?v=8AmfYF7wAbg

Sajnos munka alkalmassági orvosi vizsgálatokon és Pszciholóiai vizsgálatokon nem estek át, az ellenzék képviselő jelöltje még mielőtt indultak volna a 2022. választásokon: sokan közülök nem volt alkalmas arra, hogy megválaszák őket ezért nyert Fidesz-Kdnp többsége 2/3 többsége.

Sajnos az ellenzéki pártnál igen kevés munka alkalmassági orvosi vizsgáli eredmények alapján alkalmas, fiatalt is vesznek fel a párt aktivistájának vagy tagjának, akikből később Önkormányzati képviselő-jelölt vagy Országgyűlési képviselő jelölt lehetne belölük.

Míg voltak olyan kisebb pártok is akiknek a neve kabaré show-hos hasonló nevük volt, és komolytalan volt a Párt neve, ráadásul alkohol függő is volt a Párt elnöke. Míg más régi kisebb pártok pedig a rendszer váltás előtt is léteztek, arra meg nincs szükség napjainkban az emberek többségének.

2022-04-03 17:34:17 +0200

https://noivalto.hu/ezvan/remelem-a-gyermekem-elobb-hal-meg-mint-en-tragikus-helyzetben-a-fogyatekkal-elok-csaladjai/?fbclid=IwAR346ONCQCBdP8mj79UXgE4_taSo8vF4SQ9y7ApKq68Nb5K76MKV0p2b9cA

Egy a lényeg nem csak a jólét legyen a legfontosabb, hanem ne legyen háború Magyarországon belül hanem békesség és szabadság és egyenlőség legyen.

2022-04-02 13:31:33 +0200

Április 2. Autizmus világnapja! És ha döntenem kéne arról is, hogy a 4 lehetőség közül melyik szeretném a nyugdíjszerű ellátásoknál fogva. És a 4. Lehetőséget választanám.

1. Lehetőség: ne legyen Nyugdíjszerű ellátás emelése méltó modón, és legyen eltörölve Nyugdíjprémium és 13. havi Nyugdíj sem a Nyugdíjszerű ellátásnál és Nyugdíjkorrekció.

2. Lehetőség: ne legyen nyugdíjszerű ellátás emelése méltó modón, de maradjon a Nyugdíjprémium és a Nyugdíj korrekció meg 13. havi nyugdij a Nyugdíjszerű ellátásnál is.

3. Lehetőség: legyen méltó emelés a nyugdíjszerű ellátásoknál is, de ne legyen Nyugdíjprémium és Nyugdíjkorrekció és 13. havi nyugdíj.

4. Lehetőség: legyen méltó emelés a nyugdíjszerű ellátásoknál is, de maradjon a Nyugdíjprémium és a Nyugdíjkorrekció és a 13. havi nyugdíj is.

2022-03-31 22:20:08 +0200

https://rtl.hu/fokusz/2022/03/30/ukrajna-haboru-anya-gyerek-menekules-trauma
https://rtl.hu/fokusz/2022/03/29/menekultek-ukran-lengyel-hatar-haboru
https://rtl.hu/fokusz/2022/03/30/haboru-ukrajna-oroszorszag-menekultek-parancs-vegrahajtas-pszichologia

https://mzpbeszol.ripost.hu/quote.html?c=0&q=9

2022-03-31 17:25:08 +0200

-Azokat az Autista gyermekes családokat érteném meg a legjobban.

-Ahhol az anya vagy az apa egyedül neveli 1-4 fő halmozóttan fogyatékos Autista gyermekeit.
-Nagy szülői segítségre és testvéri meg rokoni segítségre nem számíthat, és bentlakásos szociális intézménybe nem tudja elhelyezni őket.
-És az egyedül otthon ápolást végző anya vagy apa nem veheti fel az 1-4 fő halmozottan fogyatékos gyermeki után a GYOD-ot, csak az Emelt családi pótlékot veheti fel, mivel érintett szülő le van százalékolva tartós betegsége miatt.

2022-03-31 17:19:41 +0200

Viszont nem vagyok hajlandó az olyan Autista gyermekeket nevelő 4 gyermekes család nehéz anyagi helyzetére lévő panaszokat tollerálni.

-Ahhol a 4 gyermek közül első két gyermek már felnőtt ember és önálló életett élnek a szüleiktől, és a másik 2 testvéreiktől, és a felnőtt testvérüktől is.
-Egyik felnőtt gyermek igen magas Nettó jövedelemben részesül, mert nem hétköznapi embereknek szánt munkakörben dolgozik, hanem Alpolgármesterként.

-És a másik 2 fő kiskorú gyermekek közül az egyik gyermek már diák munkára érett kamasz lett belőle, de még nincs 25 éves mert igen messze van tőle, és ösztöndíjas a középiskolai éveiben, adómentes diák munkás fizetésért nyugodtan el mehetne dolgozni.
-Míg a másik gyermek aki már nem 12 éven aluli, közésúlyosan Autista de ép értelmi képességű, és jár utána a GYOD és az Emelt összegű Családi pótlék, és mindkét szülője meg a testvére együtt nevelik.
-Azon kívül egyik nagyszülője még él.

2022-03-31 17:04:34 +0200

13. havi nyugdíj és Nyugdíjprémium inkább azoknak az öregségi nyugdíjjasoknak nem kéne járnia, akiknek igen magas az öregségi nyugdíjuk és ennek ellenére dolgoznak is ugyan annyi jövedelemért mint amennyi a nvugdíjuk.

Akiknek alacsonyabb az öregségi nyugdíjuk, és dogozni járnak de munkabérük pedig nem magas, azoknak valóban járjon 13. havi nyugdíj és Nyugdíjprémium, mert önmagában a méltó nyugdíj emelés nem lenne elég önmagában.

Ne feledjük el, hogy a Karácsonyi ünnepek, Szilveszter és Újév meg a Húsvéti 4 napos ünnepek pedig igen nagy kiadással járnak, a nem magasabb nyugdíjjal és nyugdíjszerű ellátással rendelkezők számára. Még akkor is ha egyedülállóak nincs gyermekeik sem, és nem mennek Wellness szállóra sem.

2022-03-25 21:38:42 +0100

Ismerek egy olyan családot ahhol a család anya le van százalékolva, és a kamasz SNI igényű Emelt családi pótlékot utána kapó egy szem gyermeke nevelése mellett, az édesanyját kell otthon ápolnia viszont az ápolási díjat nem veheti fel az anya után, mivel a család anya le van százalékolva. 2021. Januárja óta otthon ápolja mert nincs kire biznia az anyját, és ráadásul az anyja gyámság alatt van és egy kijelölt személy a gyámja, egy idegen a családba nem tartozó személy.

És van neki egy férje a család anyának aki szintén le van százalékolva de nincs gondnokság alatt, viszont a férje sem tud dolgozni menni mert idén Február közepén rejtélyes betegsége miatt féloldalt lebénult. Így otthon ápolja őt is.

Ezért is tartom fontosnak az emelést ebben.

2022-03-25 21:33:33 +0100

Azért lenne jó dolog ha az inflációval együtt emelkedne a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás, mert vannak olyan fogyatékossággal élő felnőttek akik nem képesek az önálló életükre, és a szüleik meghalltak és a testvérükkel meg a testvérük családjában élnek egy feléd alatt, mivel várólistás a bentlakásos szociális intézmény.

És az egészséges testvér nem tud dolgozni menni, mert otthon ápolja a fogyatékossággal élő testvérét és csak a kiemelt ápolási díjat kaphatják meg, mert a GYOD-ot nem kaphatják meg mert azt csak a szülők kaphatják meg.

Sokkal könnyebb élete lenne az ép testvérnek ha nem csak a Kiemelt ápolási díjból hanem a fogyatékossággal élő testvére Rokkantsági járadékából, és a Fogyatékossági támogatásából is fedezni tudná a költségeket.

2022-03-25 21:28:16 +0100

És Rokkantsági ellátásra csak azok jogosultak, akik a pályakezdésük után lettek rokkantak, vagy a a pályakezdésük után derült ki róluk, hogy van egy születéskoruk óta vagy 18 éven aluli koruk óta rejtett betegségük, ami miatt nem tudnak a nyílt munkaerő piacon olyan feltételek mellett dolgozni, ahogy az ép dolgozok tudnak megfelelő feltételek melett.

A Rokkantsági ellátásban részesülők többsége nyílt munkaerő piacon dolgozik, vagy a védett munkahelyen belül dolgozik. Míg a Rokkantsági járadékban részesülök többsée a védett munkahelyen dolgozik vagy a Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyen belül.

Vagy legrosszabb esetben nem munkaképesek otthoni munkavégzésre sem.

2022-03-25 21:27:56 +0100

Ne feledjük el 2022-ben 65%-os Fogyatékossági támogatás 25.806 Ft míg a 80%-os Fogyatékossági támogatás pedig 31.763 Ft és a Rokkantsági járadék összege pedig 43.100 Ft.

És sajnos nem a Minimálbérrel együtt emelkednek, mint a Rokkantsági ellátás összege, hanem a nyugdíjjak mértékétől függöen emelkednek. És sajnos a nyugdíjak emelkedése FIX-nek számít mert az emelés az Inflációt nem követi.

2022-03-23 18:16:13 +0100

https://www.gyerekkelvagyunk.hu/csalad/2022/03/20/minel-sulyosabb-az-allapota-valakinek-annal-kevesebb-teret-kap-elet-egy-halmozottan-serult-gyerekkel/?fbclid=IwAR3eiiPEZZ9IWNG6PZsmF-t72uGmRZKwmbkwSxgamo5Mtuvgj2rK9JWYuWM

2022-03-23 17:57:15 +0100

https://nlc.hu/ez-is-csalad/20220322/mennyibe-kerul-sni-gyerek/?fbclid=IwAR3xARH7D35wy_aJKptZQhDJ-lcz5l-QqP9sqJ2pB_a6Bf_aSvToMIGcqTk

Arról meg ne is beszéljek, hogy akkor lesz rossz amikor eljön a felnőtt kor a SNI gyermekeknek.

2022-03-16 21:17:44 +0100

Aki teheti 2022. május végéig támogassa az adója 1%-val az Autista gyermekek és felnőttek fejlesztését, foglalkoztatását. Patrónus Ház közhasznú Nonprofit Kft. 25834262-2-13

Nekem ez lenne az egyetlen lehetőségem jelenleg, hogy a Gödöllői Patrónus ház szomszédságában mind a 3 épületömb 5 éven belül felépüljön és átadásra kerüljön, és legkésőbb 2027. Novemberétől oda járhassak dolgozni Kerepesi lakosként. És többé ne kelljen Zuglóba dolgozni járnom a Nappali ellátó és Fejlesztő foglalkoztatóban.

Ha Gödöllőbe járhatnék dolgozni, nem csak a hosszú ideig tartó tömegközlekedéssel lévő utazástól kímélne meg a sors. Hanem nagyobb esélyel lenne jól fizetett állásom védett munkahelyi környezetben, és normális munkahelyi férőhelyel meg azon kívül Autista felnőtt emberek is fejlesztésekben részesülhetnek Szociális téren és Szociális kommunikációs térben.

2022-03-16 21:11:05 +0100

Szánalmas ez az infláció: Március elején vettem fel 24.000 Ft havi költőpénzt, és Március 16-án maradt nekem 4.120 Ft-om és hol van még az Április 5. nap amikor megérkezik a 80%-os Fogyatékossági támogatásom. A Rokkantsági járadékom és a fizetésem az meg csak, a hónap közepén érkezik meg a bankszámlámra.

Viszont az utolsó hozzátartozómtól sem várhatom már el, hogy vegyen nekem 1-2 hétre elegendő hűtőre való ételt számomra. Így sajnos idén nyáron kénytelen leszek havi 24.000 Ft helyett havi 40.000 Ft-ot felvennem a Nyugdíjszerű ellátásaimból, így 9.863 Ft-om fog maradni, és a Nettó 396 Ft-os órabéres fizetésem heti 20 órás műszakban.

2022-03-16 21:05:03 +0100

Van egy mondás ha bezárul egy ajtó akkor nyílik egy másik ajtó. De sajnos a valóságban nem így müködik: 2021-ben részt vettem a Magyarország 365 Fotó pályázatán, és nem bántam meg azt az egy dolgot, hogy nem mentem el az Eiffer Műhelyház színház termébe, mert feleslegesen lettem volna ott több órán keresztül szájmaszkban, és aztán a mínusz fogok hidegben haza menni tömegközlekedéssel nem lett volna nagy élmény nekem téli estén.

Ráadásul nem akartam, hogy a helyszínen érjen engem csalódás a díjkosztón, hogy én nem kerültem be a nyertesek közé. Most viszont tél végén pályáztam a Metropol újság fotó pályázatán, de nem sok reményem van abban, hogy talán ott is nyerek pénzt a fotóimmal.

2022-03-15 18:18:42 +0100

De ha nincs jó anyagi helyzetük alapfokú szinten bármelyik más fogyatékosságal élő embernek, akkor a párkapcsolatuk létezése jobban lehúzná őket anyagilag ez pont olyan lenne mint amikor egy 25 Nm-es garzonban élő párnak lenne egy gyermekük, és mire a gyermek féléves lesz már kicsi lesz a hely nekik mivel a gyermeknek nagy kúszó-mászó mozgás környezetre van szüksége.

2022-03-15 18:15:43 +0100

Nekem csak és kizárólag és sok más Fogyatékosságal élő embernek, csak a Petíciójuk alapján van szerencséjük ebben a dologban. És ne feljük el, hogy a fogyatékossággal élő felnőtt emberek többségéről még a jó modú családtagjaik is le mondanak róluk pl. nem vesznek nekik 1-2 hétre elegendő ételt sem.

Így a Fogyatékossággal élő felnőttek csak a jó anyagi helyzetük reményére, egy védett és akadálymentesített és szociálisan is akadálymentesített munkahelyükre jobb fizetésük megszerzésére, és a leendő párkapcsolatuk létezésének a kialakítására számíthatnak.

Így nem maradnak örökké egész életükben egyedül stb.

2022-03-15 18:11:55 +0100

És azoknak a fogyatékossággal élő sorstárs dolgozó munkatársaimnak is könnyű az életük, akik közül az egyik családtagjuk Nyugat-Európában él, és ott dolgozik és időnként meglátógatja őket és hoz nekik anyagi segítséget szezonálisan.

És azoknak a fogyatékossággal élő embereknek is szerencséjük van civil emberként, akik Rokkantsági ellátást kapnak: ami nagyobb a Rokkantsági járadéknál és a Minimálbérrel együtt nő a Rokkantsági ellátásuk összege, és azon kívül 80%-os Fogyatékossági támogatást is kapnak, és civilként a magas iskolai végzettségüknek köszönhetően Nettó 500.000 Ft-ot vihetnek haza a munkájukból, és adókedvezményt kapnak a fizetésükből a fogyatékossági állapotuk miatt.

És akkori Paralimpiai bajnoként Életjáradékot is kapnak életük végéig.

2022-03-15 18:07:16 +0100

Sajnos ismerek olyan szülőt is aki nem halmozóttan fogyatékos 12 év feletti autista gyermekét neveli közösen a 2. házastársával együtt. És ennek ellenére időnként kéregetni szokott másoktól pénbeli adományt.

És azért voltam felhánborodva az érintett szülőre, mert GYOD-ot kap a 12 év feletti nem halmozóttan fogyatékos és nem értelmi fogyatékos Autista gyermeke után, és Emelt családi pótlékot is kap utána összesen 203.300 Ft-ot kap Nettóban.

Másik indok nem egyedül neveli az érintett Autista gyermekét aki után a GYOD-ot és az emelt családi pótlékot kapja, és a másik jó majdnem felnőtt diák munkára idén nyáron alkalmassá váló Autista gyermekét. Hanem a 2. házastársával együtt neveli és él még az anyósa aki tud neki segíteni. És azon az érintett szülőnek van 2 idősebb de már felnőtt gyermek akik külön élnek már tőle, és mind a ketten dolgoznak az egyikük Alpolgármesterként dolgozik.

2022-03-14 21:57:06 +0100

Nem szeretném ha a XXI. században Magyarországot megszállná az Oroszország és Fehéroroszország, mert nem sok esély lenne rá, hogy békességben ki lehessen őket űzni Magyarországból. Ezért olyan Magyarországi kormányra van szükség, aki nem provokálja az Oroszországot és Fehéroroszországot Magyarországot bele sorodva.

Viszont a Fogyatékossággal élő gyermekekért, és a Fogyatékossággal élő felnőttekért is mindent meg tesznek, hogy jobb legyen a fejlesztésük oktatásuk és anyagi helyzetük stb.
Közép utat találni sajnos igen nehéz.

2022-03-14 21:51:53 +0100

Nagyon félek attól, hogy ha Április 3-án a jelenlegi kormánynál, sokkal rosszabb kormánya lenne Magyarországnak akkor el is felejthettem ezt a Petíciót. Nem vagyok oda a jelenlegi kormányért nem arról van szó, hanem arról van szó Pl. ha nem lett volna a szülők kiállása és a civil szervezetek kiállása, és a jelenlegi kormány 100%-an olyan lett volna mint Oroszország, Fehérorszország és Észak-Korea jelenlegi kormánya, nem sok esélye lett volna a szülőknek a Civil szervezettel együtt elérve a GYOD bevezetésére.

2022-03-14 21:47:28 +0100

Magyarországon élő fogyatékossággal élők között sok a Fogyatékossággal élő ember, és az Ukrán menekültek között is sok a Fogyatékossággal élő ember. És közülük nem minden fogyatékossággal élő ember tud Nyugat-Európába kiköltözni és ott lakni egész életükben.

Csak akik nagyon jól tudják beszélni az ottani nyelvet, és nagyon jó piacképes szakmájuk van csak nekik van esélyük, hogy ott is maradhassanak életük végéig és élvezhessék az élet naposabb oldalait. Sok fogyatékossággal élő személy aki Pl. akik nem születtek Nyugat-Európába vagy Észak-Európába, és felnőtt embernek számítanak de nincs piacképes szakmájuk és az ottani nyelvet sem tudják beszélni.

Nekik fizikai munka van pl. sütés-főzés, felszolgálás stb. És ha 1-3 évig nem tudják folyamatosan ezt a munkát elvégezni, nem kaphatnak letelepedési engedélyt az érintett országok egyikében-másikában.

2022-03-11 18:55:23 +0100

Ismerek egy olyan kamasz fiút aki Szeptember elején lesz 17 éves és 11. osztályt kezdi el azaz a 12. osztály lesz az utolsó és a 2. éve egy alapfokú Kertészeti Szakiskolában. Viszont 12. osztály után nem maradhat abban az iskolában, viszont 19 évesen nem lesz képes arra, hogy pályakezdő legyen és más szakmát sem fog tudni nagyobb esélyel tanulni mert a képességei nem teszik lehetővé. Így Képességfejlesztő Szakiskolába kerül 19 évesen, ahhol 26 éves koráig fog oda járni.

2022-03-11 18:52:07 +0100

Jó lenne olyan Óvoda még a Speciális óvodákban is, ahhol Mini csoportos Óvodások lennének a legkisebbek, és Mini csoportban azoknak a gyermekeknek lenne kötelező járniuk akik a 3. életévüket az Óvodai nevelési éveik alatt töltik be, és a következő Óvodai nevelési évben Szeptember 1-én kerülnének át a Kis csoportba.

Sajnos nagyon sok az Óvodások között a Nagy csoportosok között és a Középső csoportosok között, hogy a gyermekek szókincsei és beszédük nem elég jó mert a 4. életéveiket nem a Kis csoportba töltik be, hanem a középső csoportban így van, hogy a 7. életévüket 1. osztályba betöltő gyermekeknek az 1. osztályt újra kell ismételniük.

Pl. a Szeptember 1-től Május 31. között töltik be a 3. életéveiket, de a szülők nem tudják megvárni azt az Óvodai nevelési évet ahhol a gyermekük a 4. életévüket tölti be és akkor kezdenék a Kis csoportott a gyermekeik.

2022-03-03 22:12:02 +0100

Azoknak a fogyatékossággal élő embereknek könnyebb, akik gyakran találkozhatnak a sorstársaikkal, vagy kb 7 testvérük van és a testéreik közül 1 testvérük szintén fogyatékossággal élő, mert akkor nem érzik magukat egyedi esetnek.

Régen nem egyszer láttam egy 7-8. osztályos ép értelmi képességű kerekes székkel közlekedő fiút az anyjával, aki tömegközlekedéssel utazott busszal az iskolába.

Volt amikor az anyjával vitatkozót mert rosszul viselte, hogy az anyja kisérte 7-8. osztályban is iskolába és azért viselhette rosszul mert integráltan járthatott Általános iskolába, és az osztályában egyik osztálytársa sem volt kerekes székes, és már 5. osztály elejétől kezdve önállóan tudnak iskolába menni és haza menni is.

2022-03-03 21:58:33 +0100

Szükség lenne támogatott lakhatársa fogyatékosság mértékétől függően, és támogatott Szociális foglalkoztatóra vagy támogatott de védett nyílt munkaerő piacra is, ami minden fogyatékossággal élők részére valóban fogyatékos barát egy munkahely lenne. És munka termenként kisebb dolgozói létszámő munkatermek is lennének, és 1 személyes munka asztalok is lennének a Speciális igényű fogyatékossággal élők számára.

Ha ez az álom nem valósulna meg, akkor a fogyatékossággal élő emberek többsége egész életében a szüleikkel, vagy a tetvéreikkel és annak házas társaival élhetnek egy lakcím alatt.

2022-03-03 21:58:29 +0100

Többféle fogyatékossággal élő ember van, viszont a cselekvőképessek a fogyatékosságuk mértékétől függően, szeretnéknek felnőttként elköltözni a hozzátartozóiktól, egy igényüknek kialakított kisházban vagy támogatott lakhatásra. Evvel ők is önálló életett élhessenek, a leendő partnereikkel együtt vagy egyedülállóként.

És én is vágyom erre, és meg is van már erre az okom mert nekem szociális téren már nincs családom, és azért nincs mert a családom a saját életeikhez és magán privát életükhöz ragaszkodnak. Ezért vágyom arra, hogy el tudjak költözni és nekem is legyen prrivát magán életem amit csak a leendő párommal osztanék meg senki mással.

És ott láthatnám meg az életem értelmét A-Z-ig.

2022-03-03 21:37:13 +0100

Viszont más országból érkező fogyatékosággal élő felnőtteket, nem minden Nyugat-Európa látja szívesen őket, ha nem munkaképessek ennek indoka az, hogy örülnek ha saját Állampolgárságú fogyatékossággal élő, munkaképtelen felnőtteknek biztosítanak Állami támogatást.

Így még nagyobb szükség van a Rokkantsági járadék, és a Fogyatékossági támogatás méltó emelésében. Mert egy ingyenes befogadó szálláson nem maradhatnak örökké, és az aktív korú családtagok közül csak 1 fő lenne aki tud dolgozni, de otthon ápolást lenne kénytelen végezni. Míg a másik családtagok meg idősek már a munkához.

2022-03-03 21:34:39 +0100

Gondolok arra az Ukrán háborútól menekültekre is meg némelyik Orosz menekültekre is, akik a Putyin diktatúrája elől menekülnek el és a háború elől, és az elmenekült családban fogyatékosságal élő felnőtt embereket is ápolnak családon belül, akik kénytelenek lesznek Magyarországon élni, amíg Vlagyimir Putyin jelenlegi Oroszország Elnöke nem mond le Oroszország vezetéséről, és újra béke nem lesz Oroszország és Ukrajna között, és nem sikerül újra építetni a lerombolt Ukrán házakat is.

2022-02-27 20:49:39 +0100

Akkor jobb a helyzete a legtöbb embernek, ha anyagilag ha nem csak a rezsit tudja kifizetni, és normális mennyiségű alap ételt tud venni magának, hanem félre is tud tenni belőle a pénzből arra az esetre is, hogy más fontos dolgokra is tudjon költeni pl. váratlan kiadásra élet célok megvalósítására.

Sajnos 1 hónapra 1 főre eső havi 24.000 Ft-os költő pénz már NEM ELÉG AZ INFLÁCIÓ MIATT, HANEM MÁR HAVI 40.000 Ft-OTT KELL ÁLDOZNIA AZ EMBERNEK HA TALPON AKAR MARADNI HAVONTA. VISZONT ÍGY MÁSRA BEM FOG TELNI HANEM A LEMONDÁSSAL JÁRNA.

2022-02-27 20:30:44 +0100

3 féle lehetőségem van, de csak az egyik lehetőséget választhatom a 3 közül.

1. Lehetőségem: elmegyek nyílt munka erő piacra dolgozni, és ha lejár utánam az adókedvezmény akkor elbocsájtanak engem, úgy mint a vízes vázába lévő fervadt virág csokrot.

2. Lehetőségem: meg várom amíg fel nem építik a lakóhelyemtől nem túl messze lévő Szociális foglalkoztató épülete teljes 3 épület tömbbel együtt. Ahová dolgozni mennék ha átadásra kerül mint a 3 épület tömb, és magam mögött hagynám a jelenlegi Nappali ellátó és Szociális foglalkoztatói állásomat, ahol 5 éve Nettó 396 Ft-os órabért kapok fizetett szabadság és betegállomány nélkül heti 20 órás műszakban. És addig havi 40.000 Ft-ot áldozók fel így a Rokkantsági járadékomból 9.863 Ft-om fog maradni a 29.863 Ft helyett.

3. Lehetőségem: utcai ételes szekrényből bővítem ki a heti 1x5 Szociális étkezésemet, ami 2 fogásos ebédből áll és csak hétköznapra jár nekem a munkahelyemen belül.

2022-02-27 20:22:30 +0100

Már csak 24 fő aláírása hiányzik a 13.000 főhöz. Ne feledjük fontos, hogy Magyarország ne váljon háborús övezetté, mert legjobban a gyermekek, idősek és a fogyatékossággal élő emberek isszák meg a levét ennek.

Sajnos magasabb lehet Magyarországon belül is az alapvető élelmiszerek ára is, az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus miatt és ez pár nap múlva vagy pár hónap múlva lévő jövő zenéje lesz.

És mivel az ápolásra és felügyeletre nem szoruló cselekvőképes 18 éven felüli, de alacsony iskolai végzettséggel rendelkező részleges munka képességű fogyatékossággal élőket sem támogatja örökké egyik családtagjuj és egyik rokonuk sem anyagilag.

Sürgősnek tartom, hogy minél hamarabb elérje a 100.000 Ft-ot a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás összege összeadva.

2022-02-17 18:57:41 +0100

Már csak 25 fő aláírása hiányzik a 13.000 főhöz.

2022-02-13 20:16:29 +0100

Akik nem akarják, hogy a Petícióm megvalósuljon azok szívtelenek nekem ez a véleményem.
https://www.blikk.hu/aktualis/krimi/kemecse-szemkinyomas-tamadas-gabriella-uzent/m48wqe4?fbclid=IwAR1Xb6F6H1kfLZRwoim-pCOtL7dWDzyDCR_D6XgVK6zsSAkS7vsM8q6rTvo

Sajnos a fogyatékossággal élő emberek többsége saját hibáján kívül, lett fogyatékossággal élő.
https://bronson.men/2022/02/12/az-allamelnok-vitte-iskolaba-az-osztalyabol-kiutalt-down-szindromas-kislanyt/

2022-02-13 13:36:45 +0100

https://tamogatoweb.hu/irasaink/fot_2001-2015.pdf
Régen ilyen volt a Fogyatékossági támogatás.

2022-02-07 19:16:45 +0100

https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/02/06/emelt-osszegu-gyed-es-gyod-erkezik-a-napokban GYOD addig jár a fogyatékossággal élő gyermekek után amíg mindkét szülei élnek a fogyatékossággal élő gyermekeknek. Mert ha nem élek a szüleik, akkor már nem fog járni a GYOD.

2022-02-07 17:54:48 +0100

Bár mennyire is fájó az igazság úgy néz ki a dolog, hogy akik Rokkantsági járadékban részesülnek és a Rokkantsági járadékuk mellett jogosultak a Fogyatékossági támogatásukra is, csak a Rokkantsági járadékukra fog érkezni az egyszeri 13. havi 100%-os Nyugdíjszerű ellátásuk.

Míg a Fogyatékossági támogatásukra pedig nem fog érkezni, az egyszeri 13. havi 100%-os Nyugdíjszerű ellátásuk. És az idős embereknek pedig az öregségi nyugdíjukra fog érkezni, az egyszeri 13. havi 100%-is nyugdíjuk míg az Özvegyi nyugdíjukra sajnos nem fog érkezni rá az egyszeri 13. havi 100%-os Özvegyik nyugdíjuk.

2022-02-06 19:25:12 +0100

https://nyugdijbiztositas.tcs.allamkincstar.gov.hu/hu/%C3%BCgyint%C3%A9z%C3%A9s/%C3%BCgyint%C3%A9z%C3%A9si-t%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3k/108-%C3%B6regs%C3%A9gi-nyugd%C3%ADj/1601-t%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3-az-%C3%B6regs%C3%A9gi-nyugd%C3%ADj-%C3%B6sszeg%C3%A9nek-kisz%C3%A1m%C3%ADt%C3%A1s%C3%A1r%C3%B3l.html

https://www.nyugdijguru.hu/nyugdij/oregsegi-nyugdij/hanyan-kapnak-mennyi-nyugdijat

2022-02-04 22:38:25 +0100

Itt csak azokért küzdők születésem óta fogyatékossággal élőként a fogyatékossággal élő emberekért a Petíciómmal, akik pályakezdési életévük előtt lettek fogyatékossággal élők. Azokkal is együtt érzek akik pályakezdésük után lettek rokkantak de előtte tisztességesen bejelentett munkahelyen belül dolgoztak megfelelő ideig, és ennek ellenére alacsony a nyugdíjszerű ellátásaik. Rajtuk sajnos a Petíciómmal nem tudok segíteni, mert számomra sokkal bonyolultabb az ő helyzetük és nem ebben a kategóriában vagyok.

2022-02-04 22:33:36 +0100

És mivel 14-25 éves korug között balesett vagy betegség esetleg orvosi műhiba miatt rokkantak lettek, így nem kaphatták meg a korhatár előtti nyugdíjukat mivel a pályakezdésük óta nem dolgoztak semmit sem vagy bejelentett munkahelyen belül. Vagy kevesebb ideig dolgoztak a bejelentett munkahelyükön belül, mert egészséges állapotukban nem volt kedvük dolgozni menni 14-20 éves koruk között bejelentett munkahelyen.

2022-02-04 22:30:20 +0100

Régen a tankötelesség felső korhatára 14-15. életévre esett míg az alsó korhatára pedig abban az óvodai nevelési évben esett, ahol az óvodás gyermekek az 5. életévüket betöltötték az adott nevelési év alatt.

És amelyik Általános iskolás felső tagozatos diáknak nem voltak jók tanév végén a tanulmányi eredményeik, őket 8. osztály után még a Szakmunkás képző iskola sem vette fel őket. Mivel 8. osztály után már nem voltak tankötelessek a tanulók, és csak azok a tanulók mehettek tovább tanulni akiknek 7-8. osztályos tanév végi tanulmányi eredményeik is jók voltak.

Így mehettek dolgozni 8. osztály után, viszont voltak akik sikeresen megúszták a dolgot, hogy 25 éves korukig nem mentek bejelentett munkahelyre dolgozni.

2022-02-04 22:21:35 +0100

https://www.atv.hu/belfold/20220204/kerekesszekes-neni-utotte-meg-marki-zay-petert?fbclid=IwAR1RudIS67arSTnOjXyTDOAnjlytm2Ke-p40a3_il6PUNZCgKvSxP_108xA

Elítélem az idős mozgáskorlátozót nő viselkedését, viszont félig megértem azt ha nem bízzik már egyetlen egy politikusban sem. De ha nem születése óta illetve nem a pályakezdése előtt lett mozgás korlátozót, hanem a pályakezdése után pár évvel lett mozgásban korlátozót: viszont fiatal korábban inkább az egészséges gyermeke otthon nevelésében, és a házkörüli munkában meg a tanyasi munkában dolgozót, de lett volna más lehetősége is jobb fizetésért dolgoznia de nem élt vele a lehetősségel. Akkor sajnos törödjön bele, hogy a legkisebb öregségi nyugdíja marad meg egész életében.

2022-02-03 21:16:39 +0100

Durvának tartom ezt ha Pl. egy fogyatékossággal élő felnőtt ember a Rokkantsági járadékra jogosult, és a Fogyatékossági támogatásra szintén jogosult a Rokkantsági járadéka mellett.
Viszont az egyszeri 13. havi nyugdíjszerű ellátását csak a Rokkantsági járadékra kapná meg, és a Fogyatékossági támogatásra pedig nem kapná meg az egyszeri 13. havi nyugdíjat.

Azt megértem és elfogadom, hogy 1 főre eső Rokkantsági járadéka mellett Fogyatékossági támogatásra jogosult felnőtt fogyatékossággal élő személynek, az egyszeri Nyugdíjprémium csak a Rokkantsági járadékra jár. És a Fogyatékossági támogatásra csak akkor járna az egyszeri Nyugdíjprémium, ha az érintett fogyatékossággal élő felnőtt személy nem jogosult a Rokkantsági járadékra a Fogyatékossági támogatása mellett.

2022-02-03 20:10:02 +0100

Egyes emberek nagyon panaszkodnak abbam hogy mért nem úgy szerepel a Petíciómnál, hogy a Rokkantsági járadék legyen 100.000 Ft és a Fogyatékossági támogatás is legyen 100.000 Ft. És évente egyszer minimim 50%-os emelés legyen ebben.

Elárulók valami titkot: Rokkantsági járadék 100.000 Ft + Fogyatékossági támogatás 100.000 Ft = 200.000 Ft. És évente egyszer minimum 50%-os emelés lenne ebben. Viszont előbb-utóbb adókötelessé válthat a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás.

És gondolom ez senkinek sem hiányzik a jogosultak között és a jogosultak Gyámjai között, ha adóköteles lenne a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás is. Más részt pedig egyes dolgozó emberek, és egyes alacsony összeget kapó kis nyugdíjjasok majd tennék a megjegyzést a fogyatékossággal élő emberekre gúnyosan, a kimagasló Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás miatt.

És 1 főre jutó Fogyatékossággal élő személy a Rokkantsági járadék mellett Fogyatékossági támogatást is kap.

2022-02-02 19:12:42 +0100

2022. Január 1-én a Rokkantsági járadék 43.100 Ft lett. És 2022. Január 1-én pedig a 80%-os Fogyatékossági támogatás pedig 31.763 Ft lett.

Nem sok esélyt láttok arra, hogy 2030. Január 1. előtt elérje a Rokkantsági járadék összege az 50.000 Ft-ot, és a Fogyatékossági támogatás összege is az 50.000 Ft-ot. És arra sem, hogy 50%-os emelés legyen ebben.

2022-01-27 22:08:36 +0100

Sajnos vannak olyan emberek akik nem elégszenek meg az 50.000 Ft-os Rokkantsági járadék összegével. Mert nem akarják felfogni azt, hogy a Rokkantsági járadék mellett létezik újabb pénzbeli támogatás a Fogyatékossági támogat. És a Fogyatékossági támogatás mellé lehet utalni a Rokkantsági járadékot is. Egyedül akkor nem jár Fogyatékossági támogatás, ha Emelt családi pótlék vagy Vakok Személyi járadéka van jelen.

Nekem ez a célom Pl. XY felnőtt korú fogyatékossággal élő személynek jár a Rokkantsági járadéka és jár a 80%-os Fogyatékossági támogatása. Rokkantsági járadék 50.000 Ft+Fogyatékossági támogatás 50.000 Ft = 100.000 Ft lenne havonta XY nyugdíjszerű ellátásai adómentesen.

És legalább minimum 50%-os emelésben részesülne a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás összege. Magyarán 1-5 éven belül anyagilag jól élne az XY.

2022-01-22 11:05:31 +0100

De ha egy átlagos fejlődési 1 éves gyermek kimodja az élete első szavát, és ez a közösségi videora kerül akkár 1 nap alatt 100.000 fő fogja megnézni a video felvételt az 1 éves kisgyermekről. Pedig az 1 éves kis gyermek csak átlagosan fejlődik és nem alkotott nagy dolgot, csak ő még nagyon cuki minden ember szemében és ezért foglalkoznak vele sokan.

Viszont a komoly emberekkel akiknek saját elhatározásuk van velük már nem nagyon foglalkoznak.

2022-01-22 10:51:57 +0100

Viszont a rólam készült írásos és fényképes interjúmat, ami2021. December 24-én Szent este került fel a Magyar Hang internetes oldalára, sajnos 2022. Január 19-ig 10.000 főnél kevesebben olvasták el. Nem volt nekem könnyű írásos interjút adnom az Autizmusom végett, ami a szociális kommunikációs és kapcsolat teremtésben korlátoz engem.

https://hang.hu/belfold/a-fogyatekkal-elok-tamogatasaert-all-ki-az-autista-eva-134970

2022-01-22 10:51:51 +0100

Ennyire szánalmas az olyan felnőtt fogyatékossággal élő emberek többsége, akik alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek saját önhibájukon kívül a fogyatékosságaik miatt, és nem tehetségesek a sportban sem még a Paralimpán és a Speciális Olimpián sem tudnak részt venni?! Gondolom szánalmas az emberek egy részének.

2022-01-09 19:22:03 +0100

Akkár marad a jelenlegi Orbán kormány akkár nem marad a jelenlegi Orbán kormány 2022. Áprilisi választások után, továbbra is küzdeni fogok a Petíciómmal a méltó emelésben. Viszont a jelenlegi kormányra nem fogok szavazni, hiába kaptam én is 80.000 Ft nyugdíjprémiumot stb. Itt arról van szó, hogy a kampány miatt megy ki a játék. És ha megnyné a választásokat a jelenlegi kormány, akkor 2024 Novemberében nem fog járni magas Nyugdíjprémium és Extra jutattás és 2025-ben pedig akkár a 13. havi Nyugdíj is kevesebb lehet.
https://24.hu/kozelet/2022/01/08/nyugdij-nyugdijpremium-13-havi-nyugdij-video/?fbclid=IwAR2ZeFe-mX81EWMz_DEhnT9i0xYWNwpjqk_owdQv0WyQ4kSjt-Rw6wqqMNY

2022-01-09 16:13:09 +0100

Ha 2023. Január 1-től egészen 2026. Január 1-ig emelkedne 5%-al a Rokkantsági járadék összege, és nem szakadna meg a 2022. Január 1-én az 5%-os Nyugdíj emelés és Nyugdíjszerű ellátások emelésének a mértéke 2023-tól sem.

Akkor 2026. Január 1-én elérné az 52.386 Ft-os összeget a Rokkantsági járadék.
És 2028. Január 1-én pedig elérné a 80%-os Fogyatékossági támogatás összege pedig a 42.558 Ft-ot. És így a 2028. Január 1. Rokkantsági járadék összege lenne 57.755 Ft-os összeg, akkor elérné összesen a 100.313 Ft-ot a 80%-os Fogyatékossági támogatással együtt.

2022-01-01 11:23:03 +0100

https://www.mosthallottam.hu/hasznos_info/minimalber-berminimum-2022-oraber-napiber-hetiber/?fbclid=IwAR2UCVHPqWndltzXMuZGGdDcfygN3AhRODhvJLyahi2oYjgIViVybvGsTEA

Tettem 2021. December 31-én egy Újévi fogadalmat, hogy ha a Minimálbér Nettó órabére el fogja érni az 1.000 Ft-ot és nem 765 Ft lesz a Nettó órabér ami 2022. Január 1-én lett. Tuti munkahelyet fogok váltani ha a Zuglói Nappali Ellátó és Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyemnél, akkor sem fog emelkedni a Nettó 396 Ft-os órabéres fizetésem.

2018. Január 1-óta ennyi a Bruttó órabéres fizetésem 440 Ft és a Nettó órabéres fizetésem pedig 396 Ft-ot ér. Így heti 20 órás műszakom esetében 20 munkanapos hónapban 31.680 Ft-os keresek. Ahová szeretnék el menni dogozni a Gödöllői Élettér Központban. Ahhol munkarehabilitáció és Szociális foglalkoztatás lesz ott.

2021-12-29 12:28:06 +0100

Nem szabad elfejlteni a 2023. évi költségvetésben a nyugdíjjak és a nyugdíjszerű ellátások 2023. Január 1. emelés mértékét, már 2022. tavaszán döntik el véglegesen az országgyűlésben.

Viszont a 2024. Január 1-től jó lenne ha normálisan emelkednének a Nyugdíjszerű ellátások az öregségi nyugdíjjakkal együtt.

2021-12-27 22:35:51 +0100

Vannak olyan fogyatékossággal élő emberek is, akiknél hiába csináltatnak a gondnokaik szép koronás fogpótlást számukra, 1 évnél tovább nem maradna tartós a fogkorona pótlásuk mert sajnos mindig kemény dolgokra harapnak rá a fogaikkal.

2021-12-27 22:30:39 +0100

Sajnos rengeteg fogyatékossággal élő felnőtteknek is nagyon nagyon rosszak a fogaik. és ez mind azért van így mert nekik/gondnokaiknak nem telik rá pénzük egy középkategóriás korszerúbb magán fogászatra. Ahhol félévente vagy évente egyszer friss panorma röntgennek is vizsgálná a fogorvos a fogaikat. és a fogaik érzékenységét és fizikai állapotát is nézné a fogorvos fogorvosi tükörrel.

Míg az olcsóbb magán fogászatoknál tisztelet a kivételnek szinte semmilyen fogászati kontroll vizsgálaton, és szűrésen nem esnek át a felnőtt fogyatékossággal élő emberek.
És a felnőtt SZTK-s fogászati rendelőről meg ne is beszéljek.

És sajnos vannak olyan fogyatékossággal élő felnőttek akik már 12 éves koruk óta nem esnek át alapos fogászati szűrésen és kontroll vizsgálatokon. Mert már akkor lemondanak róluk a fogorvosok.

2021-12-26 08:49:40 +0100

Ha ez a Petícióm megvalósulna, olyan szárnyakat adna a fogyatékossággal élő embereknek, mint amikor a Youtube csatornán vagy az Inda video oldalon keresnének a gyermekek egy jó Karácsonyi filmet maguknak. És nem a Tv-n keresztül szeretnének bele törödni abban, hogy számukra nincs olyan Karácsonyi film amit a legjobban szeretnének megnézni.

Pl. egy cselekvőképes felnőtt fogyatékossággal élő ember, jobban örülne annak ha saját maga dönthet arról is, hogy pl. milyen ruhás szekrényt szeretne magának a réi öreg kopott ruhás szekrénye helyett. És azt meg tudhassa vásárolni a Nyugdíijszerű ellátásából. Vagy a fizetéséből és a Nyugdíjszerű ellátásával együtt, és ne legyen velük mindig az, hogy majd a hozzátartozója vesz neki új ruhás szekrényt és olyasmit, amit a fogyatékossággal élő személy nem választhatja ki magának a ruhás szekrényt.

2021-12-24 22:22:42 +0100

https://hang.hu/belfold/aztan-lesz-karacsony-is-134960?fbclid=IwAR38S1hHnajDQDa0c0nknW7mlIaYzWzgK8Y6ltC8--FPSDmLTkPFQ8CSH4I

Vannak mély szegénységben élő emberek is köztük felnőtt korú vagy gyermek korú fogyatékossággal élők is. A gyermekkorú fogyatékossággal élő emberek ha szegénységben élnek, akkor ritkán kapnak élet koruknak és fogyatékossági állapotukban megfelelő oktatást.

Míg a felnőtt korban lévő fogyatékossággal élő embereknek akiknek alacsonyabb az iskolai végzettségük ritkán van párkapcsolatuk, vagy ha van is nem jó párkacsolatban vannak.

2021-12-23 18:48:19 +0100

Viszont 2021. Decemberében volt a 84. hónapom fizetésileg azaz 7 éve, hogy a 2. védett munkahelyemen dolgozóm, viszont anyagilag 78. hónappal azaz 6,5 évvel vagyok lemaradna a nagyon alacsony órabérem miatt is.

Nagy csoda, hogy a kívánt összegű megtakarított pénzemnek csak nem 82%-át össze tudtam gyűjteni többségileg, és leggyakrabban saját önerőmből

2021-12-23 18:34:24 +0100

Sajnos már a fogyatékossággal élő gyermekeknek sem könnyű az életük amint elkezdik a Speciális Óvodát vagy a Speciális Általános iskolát, már nem mindegyikük kap az életkoruknak és értelmi képességüknek meg fogyatékosságuknak megfelelő fejlesztést.

Ha csak a szüleiknek nincs elég pénzük arra, hogy magán Speciális Óvodába és magán Speciális Általános iskolába járassák a fogyatékossággal élő gyermekeiket. Legtöbb esetben Állami rendszerben a Speciális Óvodák egy részben, csak a Középső csoportban kapnak fejlesztést az Autista és értelmi fogyatékos gyermekek. Míg a Speciális Általános iskolák egy részében pedig 1. osztályban kapnak fejlesztést. Míg a többi osztályban pedig semmilyen fejlesztést nem kapnak.

Így a Képesség Fejlesztő Speciális Szakiskolában pedig nem fogják tudni 9. osztályban és a 10. osztályban behozni az elmaradásaikat. Így 16 éves korukban 10. osztály után nem maradhatnának szakmát tanulni, a 11. osztálytól a Speciális Szakképző iskolában.

2021-12-20 10:09:02 +0100

És mindegyik munka teremben a 6 fő dolgozó személynek, külön-külön saját 1 személyes asztala lenne számukra. Ergonómikus munka asztalal és Ergonómikus székkel ellátva.

És a Portások nyitnák a munkahelyet reggel 6:00 órakor de a dolgozók már jöhetnek akkár már 7:00 órakor ha 8:00 órakor kezdődne a műszakjuk, és kényelmesen át tudnak melegedni télen a munkahelyükön és meg tudnak reggelizni is. És télen nem fagyoskodva várnák 7:50 órakor a 8:00 órás nyitást, és egyben a 8:15 órás műszak kezdete előtt nem kapkodva kéne készülődniuk a munkahelyükre.

2021-12-20 10:03:35 +0100

Úgy képzelem el egy fogyatékos barát munkahelyet még az Autista barát munkahelyet is bele számítva, hogy 50-60 fős fogyatékossággal élő és megváltozót munkaképességű dolgozó dolgozna 1 munkahelyen belül.

És Pl. 60 fő esetben csoportokra lenne bontva a munkahelyi létszám, 10 munkaterem lenne és mindegyik munka teremben, 6 fő fogyatkossággal élő személy és megváltozót munkaképességű személy dolgozna 2 fő Szociális ágazatban dolgozók mellett.

És 2 féle zárható kabinos öltöző lenne, és zárható névre szóló öltöző szekrényel együtt. Viszont az egyik öltözőt csak 30 fő használhatja a másik öltözőt pedig a másik 30 fő használhatja.

És zuhanyzó helyiség is lenne több zuhanyzóval, külön a férfi női zuhanyzótól. És a mellék helyiségből is külön a nőknek és a férfiaknak lenne, és egyszerre akkár 20 fő is el tud menni a mosdó helyiségre.

2021-12-20 09:50:08 +0100

Azért is tartom fontosnak a Petícióm megvalósulátást, hogy 2030. Január 1. előtt legyen 50.000 Ft a Rokkantsági járadék összege, és a Fogyatékossági támogatás összege szintén 50.000 Ft legyen. És 1 éven belül évente egyszer legalább minimim 50%-ot emelkedjen a 2 féle ellátási forma. Magyarán az infláció mértékével együtt emelkedjen. és ne az infláció mértéke legyen magasabb a Nyugdíjszerű ellátások emelésében is.

Nem beszélve arról, hogy a Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyeken belül legtöbb esetben nem fog emeljedni a Fejlesztő foglalkoztatói díj, és még a 2022. évi Minimálbér felénél is kesebb fizetést kapnak fizetett szabadság és fizetett betegállomány nélkül az ottani dolgozók.

Ahhol meg az alacsony iskolai végzettséggel rendelkező fogyatékossággal élőknek is jó sorsuk van fizetésileg is egy munkahelyen belül, ott meg nagyon kevés esélyel maradhatnak dolgozni 3 évet vagy annál több évet egy munkahelyen belül.

2021-12-16 21:21:14 +0100

Azoknak az enyhén fogyatékossággal élőknek van még nagyobb szerencséjük az alacsony fizetésük és a 2 féle Nyugdíjszerű ellátásaik mellett, akiknek van egy nagy hektárú szántó földjük amit a földes gazdákban bérbe adnak. És a bérba adásuk végett évente egyszer legalább Nettó 1-3 millió Ft-os bevételt kapnak.

Pedig az alacsony iskola végzettséggel rendelkező fogyatékossággal élő dolgozóknak, és az 1-5 féle piac képes Diplomával rendelkező szakmájukon belül, dolgozni nem tudó fogyatékossággal élőknek is jól jönne a szántóföld amit bérbe adhatnának.

2021-12-16 21:08:16 +0100

Így dolgozni nem tudnék bejárni hanem munka nélküliként felügyelném és ápolnám a leendő páromat, Ápolási díjat nem tudnék igényelni utána, mivel 2 féle Nyugdíjszerű ellátásban részesülők és ahhoz a Rokkantsági járadékomat, és a Fogyatékossági támogatásomat kéne lemondanom. És ki tudja vissza kapnám-e a 2 féle nyugdíjszerű ellátásomat, ha a leendő párom meghalna viszont a 2 féle nyugdíjszerű ellátás, 1 fő enyhén fogyatékos felnőtt embernek sem elég A-Z-ig. És az olcsóbb bentlakásos Szociális intézmény sem olcsóbb 1 hónapra.

És a leendő párom meg nem tudna kapni Nyugdíjszerű ellást az állapota végett, mert elutasítanák az enyhe tartós betegsége végett annak ellenére, hogy középsúlyos lenne az önelátásra képtelensége, és a tartós betegsége így állandó ápolást és felügyeltett igényelne élete végéig.

2021-12-16 21:07:55 +0100

Bevallom őszintén én anyagi okom végett nem merek párkapcsolatott vállalni.
Mert nekem ne mondja már senki sem, hogy egy párkapcsolatban élés az nem anyagi kérdés.
Akkár csak a gyermek vállalása, vagy akkár csak egyetlen egy kutya vagy egyetlen egy macska örökbe fogadása is anyagi kérdés.

Felteszem, hogy nem könnyű anyagi helyzetem ellenére lenne egy párkapcsolatom, és a leendő párom le esne lábáról egészségileg és egyetlen 1 nap max 1-2 óráig lehet felügyelet nélkül hagyni. Viszont a leendő párom felügyelete és gondozása legtöbb eseten csak rám hárulna.

2021-12-12 18:23:18 +0100

Mivel a testvéremnek és a jelenlegi párjának meg van a saját élete, és csak édes kettesben szeretnének Karácsonyozni amit meg is értek kell az önállóság bizonyos életkor felett felnőtt korban. És a szüleimet is megértem ha esetleg nem szeretnének már Karácsonyozni Decemberben, mert ők már idősödnek és kell nekik már a nyugalom számukra.

De az, hogy egy hétköznapi fogyatékossággal élő ember ne tudja kialakítani a saját önálló életétt, hogy a leendő párjával tölthesse a Karácsonyi ünnepeket és az Újévet meg a Húsvéti ünnepeket, vagy eltudjon Szigliként utazni olcsóbb szállásra idénként belföldön Karácsonyozni, Szilveszterezni és Húsvétozni hogy legalább egyedül tölthesse az ünnepeket, ha már kénytelen külön lakrészben de egy lakcím alatt a hozzátartozóival együtt élni és virulni.

De nyomorult Szociális rendszer semmit sem tesz a hétköznapi fogyatékossággal élő felnőtt emberekért, így többségük anyagi szűkőségeik miatt még párkapcsolatott sem mernek vállalni.

2021-12-12 18:15:07 +0100

Nagyon örülnék annak ha médián keresztül óriási nagy visszhangja lenne a Petícióm céljának, ésa Petícióm sorsának alakulásának a negatív részéről.

Céllom ez lenne: Rokkantsági járadék 50.000 Ft + Fogyatékossági támogatás 50.000 Ft = 100.000 Ft lenne, összesen minden fogyatékossággal élő felnőtt embereknek adómentesen. És ehhez jönne még évente egyszer 1 éven belül legalább minimum 50%-os emelés.

És az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem volt hajlandó a Petíciómat előterjeszteni az Országgyűlés elé, amit a Hang csoporttal együtt leadtam kinyomtatott állapotban. Ezért fordultam a Magyar Hang Újságírójához, írásos és fényképes interjúm alapján.

Nem szeretnék én sem éveken keresztül, olyan Karácsonyi ünnepeket és Húsvéti ünnepeket, hogy ne legyen nekem soha saját párkapcsolatom akivel együtt tudnék Karácsonyozni Újévet köszönteni és Húsvétozni a leendő párommal és annak hozzátartozóival.

2021-12-11 22:15:49 +0100

December 11-én meg volt végre az írásos és fényképes interjúm, a Petícióm céljáról és a Petícióm sorsának az alakulásáról is. Sajnos a legtöbb fogyatékossággal élő felnőtt embert nem kérdeni meg senki sem, még a Adventi időszakban sem arról, hogy lenne-e szükségük anyagi segítségükra Karácsonyra és Újévre.

Többségüknek lenne rá szükségük ebben.

2021-12-10 20:04:21 +0100

https://nepszava.hu/3140173_pert-nyertek-a-csaladok-nem-hagyhatja-magukra-a-sulyos-halmozott-fogyatekossaggal-elo-embereket-es-oket-gondozo-edesanyjukat-az-allam

Nem hagyyhatja az Állam magukra még az enyhe fogyatékossággal élő embereket sem. Interjút fogok adni a Petícióm sorsának alakulásáról és céljáról. Nem is mentem el a 2021. December 8-án lévő Magyarország365 fotó pályázatának díjátadójára, és nem is bántam meg mert nem nyertem semmit sem és feleslegesen mentem volna el és onnan pedig haza. Fájt volna a lelkem, ha még III. helyezést sem nyertem volna ami 300.000 Ft-os nyereményt adott. Míg a különdíjasok semmilyen pénzt nem nyertek.

2021-12-06 18:33:17 +0100

Bár az interjúm után nem sok változásra számítok 2022-ben és 2023-ban. De nagyon örülnék ha legkésőbb 2023. Július 1-én megvalósulna, igen is fontosnak tartóm az anyagi jólétett legalább minimum 65%-os mértékben a fogyatékossággal élő emberek számára.

Mert sajnos a egyes fogyatékossággal élő emberek életere Szociális téren is beszükűl felnőtt korban, és nem a fogyatékosságuk miatt Pl. enyhe értelmi fogyatékosság és Autizmus miatt meg a felnőtt életkoruk miatt van így, hanem annyira alacsony a Nyugdíjszerű ellátásaik összege és egyben a munkabérük is, hogy nem mernek váltani munkahelyet és párkapcsolatot sem mernek ki alakítani maguknak. Ez mind az anyagi okuk és elővigyázatosági okuk miatt.

2021-11-24 17:35:15 +0100

Sajnos a hozzátartozóim COVID-os fertőzése miatt, én is kényszer karaténban gebedek November 19-óta, és addig a heti 1x5 Szociális ételemért sem mehetek érte ami 2 fogásos ételt tartalmaz.

2021-11-24 17:35:08 +0100

Alig várom, hogy itt legyen végre a November 30. nap nem csak azért mert akkor jön esetleg Magyarországra a Lappföldi Mikulás, hanem akkor jön haza külföldről a Magyar Hang újság írója és akkor fog végre kiderülni, hogy mikor lesz az írásos és fényképes interjúm a Petíciómról.

Nem vagyok hajlandó bele törödni, hogy idén Karácsony előtt ne derüljön fény a Petícióm fontoságáról és céljairól meg a létezéséről is a Médián keresztül is.

Torkig vagyok avval, hogy nem tudok magamnak venni 1 kg-os burgonyát, 1 kg száraz kolbászt, és 1 db dobozos tojást, és 2 csomag szeletelt sajtot, és 1 csomag borsót amiből végre egy tepsis burgonyát tudnék sütni, hogy jól tudjak rendesen lakni vele.

Nem mindig főtt rizst, kenyeret és konzerves mikrohullámú sütőben melegítendő ételt szeretnék fogyasztani. Vagy a gyors büfében hamburgert.

2021-11-16 21:38:53 +0100

Helyesnek tartom a szankciót akik December 15-ig nem oltatják be magukat, azok December 15. után ne akarjanak a kiskorú gyermekekkel foglalkozni tanítani oktatni stb, hanem keressenek maguknak más állást ami nem könnyű Magyarországon belül olyan állást találni ami jól fizet is. Vagy törödjenek bele a fizetésnélküli szabadságukba meg a munkanélküliségükben.

2021-11-16 21:36:48 +0100

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/koronavirus-kotelezo-oltas-nagy-bajba-az-iskolak/ehxkzyr?utm_source=blikk&utm_medium=layer&utm_campaign=koronavirus

Legyen kötelező a pedagosuoknak és az óvoda pedagogusoknak is jó lenne, ha kötelező lenne a COVID elleni védőoltás 1. dózisának a felvétele. Ahhol kiskorú gyermekek is vannak ott igen is legyen kötelező a védőoltás felvétele a felnőtt dolgozók számára.

Mert vannak olyan 12 év alatti iskolás gyermekek is, akik pl. cukor betegek és azon kívül pl. értelmi fogyatékossággal vagy Autizmussal élők és ha tartósan nem tudnának iskolába járni a tanárok COVID-os oltásaik ellenzése miatt, ezek a gyermekek a fejlődésükben visszafordítatlanul lemaradnak. Viszont az érintett gyermekekre pedig veszélyes a COVID fertőzés.

2021-10-24 19:11:50 +0200

Felháborítóan alacsony számos támogatás összege Magyarországon. Bálint Éva több mint két éve indított petíciót azért, hogy ezek közül legalább kettő, a rokkantsági járadék és a fogyatékossági támogatás 50-50 ezer forintra emelkedjen - ezt írtad alá te is.

Ha te és a hozzátartozóid egyikre sem jogosultak, akkor köszönjük, hogy önzetlenül kiállsz másokért - és néhány hét múlva jelentkezünk, hogy téged külön megszólítsunk!

Most viszont azoknak a segítségét kérjük, akik vagy maguk jogosultak a fogyatékossági támogatásra vagy a rokkantsági járadékra - vagy egy hozzátartozójuk az.

Bár augusztusban már kézbesítettük a petíciót, az érintettek és a mellettük kiálló emberek hangja nem hatotta meg a döntéshozókat. Ezért most a nyilvánosság erejére van szükségünk!

2021-10-22 22:14:20 +0200

Ostobán hangzana de régen a Miami helyszínelőket szerettem a legjobban nézni. Hiába volt a New York- és a Parisi helyszínelők egyik film jelenetben sem voltak olyan intelligensek a helyszínelők és a vezetőik, mint a Miami helyszínelőkben voltak.

Miami helyszínelőkben a vezetője a helyszinelőknek magas IQ-val rendelkezett, ritkán mosolygot és nevetni egyáltalán nem nevetett és nem volt társalgos típus. Viszont amikor véleményt kellett mondani akkor tudott nagyon jól fogalmazni.

2021-10-22 22:08:42 +0200

Míg az enyhe fogyatékossággal élő cselekvőképes és önellátásra képes, vagy részben képes felnőtt személyek pedig teljesebb életett szeretnének élni a fogyatékosságuk és képességeiktől függően. És ne az anyagi helyzetük a Nyugdíjszerű ellátásaik megalázó összegei szabjon ebben határt számukra.

2021-10-22 22:08:23 +0200

Ezért is lenne jó ha megvalósulna a Petícióm. Súlyos és közép súlyos értelmi fogyatékos felnőttek vagy súlyos, és közép súlyos halmozóttan fogyatékos felnőttek számára lenne szociális munkás aki ellátná őket legelább hetente 3 alkalommal 2-3 órát, hogy az idős szülők tudjak házi munkát végezni és pihenni is.

És lenne Speciális nyári, sőt akkár őszi, téli és taszaszi táborozási lehetőségük 6 éjszakára, hogy addig az idős szülők tudjanak elmenni valahová, vagy bármit házkörül csinálni amíg nincs 6 éjszakáig jelen a felnőttkorú önellátásra nem képes fogyatékossággal élő gyermekeik. És nem olcsó mulatság az ilyen Speciális táborozási lehetőség, és a Szociális házhoz jövő gondozók akik magán úton akkár 2-3 órát is gondoznak 1 fő súlyosan fogyatékos felnőtt személyt az otthonában.

2021-10-22 21:54:19 +0200

A petícióm megvalósítása azért lenne fontos, hogy a 2020. évek alatt megvalósulhasson.
Rokkantsági járadék 50.000 Ft + Fogyatékossági támogatás 50.000 Ft = 100.000 Ft lenne 1. évben fejenként havonta adómentesen 1 fő fogyatékossággal élő felnőtt embernek. És a 2. évtől pedig 50%-al emelkedne minimum a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás összege.

És nem az átlag alatti munkabért keresőknek, és átlagos munkabért keresőknek meg közepes munkabért keresőknek az adójából lenne legelső sorsban fedezve a Nyugdíjjak és Nyugdíjszerű ellátások összegének emelése. Hanem a magas munkabért keresőknek az adójából lenne fedezve, és nem lenne kis kapu sem abban, hogy a magas jövedelmű munkavállalókat a munkáltatók alacsonyabb munkabérért jelentenék be őket. Mert úgy is lebuknának könnyen a munkáltatók.

2021-10-19 20:17:11 +0200

http://www.tollal.hu/mu/mici-mokus-oduja
Amikor már a reményem is fogyóban van már nem a valóságban reménykedem.

2021-10-16 22:03:03 +0200

Nagyon remélem, hogy Novemberben fogok tudni interjút adni írásos formában és fényképes formában a Petíciómról. Október 8-án túl lettem a 3. körös COVID elleni oltásomon és Novemberben pedig igyekszem fel venni az Influenza elleni oltásomat. És aztán irány a Hang csoport.

2021-10-08 17:32:05 +0200

Vannak olyan enyhén fogyatékossággal élő Rokkantsági járadékra és Fogyatékossági támogatásra szoruló emberek, akik egyedülállóként szerény otthoni anyagi kereteken belül otthon ápolják a súlyosan fogyatékos idős szüleiket vagy kiskorú gyermeküket akkár.

És nem kapják a súlyosan fogyatékos idős szüleik után vagy a kiskorú súlyosan fogyatékos gyermekeik után az Ápolási díjat, mivel saját maguk Nyugdíjszerű ellátásban részesülnek az enyhe fogyatékosságuk miatt.

2021-10-08 17:30:43 +0200

Sajnos nem valósul meg a Nyugdíjjasok és a Nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek az esély egyenlőségük, a Novemberi egyszeri Nyugdíj kiegészítésben.

Nagy csoda, hogy a Nyugdíjpérmium egységesen 80.000 Ft lesz. Viszont sajnos az egyszeri 1,2%-os Nyugdíj kiegészítésben nem fogják bele számítani, a Nyugdíj összegének és a Nyugdíjszerű ellátások összegének a 25%-os összegét. Magyarán az 1/4-ét.

És az egyszeri nyugdíjkiegészítés a nyugdíjak meg a Nyugdíjszerű ellátások összegétől függ.
Magyarán a Nyugdíjjak és a Nyugdíjszerű ellátások összegének az 1%-át számítják bele az 1,2%-os emelésben, és az így kapot eredményt szorózzák be 11-el 2021. januártól egészen 2021. november hónapig és így jön ki az eredmény.

Más fejlett európai országokban és más fejlett országokban Pl. a Rokkantsági járadék 40.555 Ft-os összegének a 25%-án számítanák bele az 1,2%-os összegben. És az így kapot eredményt szóroznák be 11-es számmal magyarán a 11 hónappal.

2021-10-06 22:11:22 +0200

https://www.borsonline.hu/aktualis/valora-valtotta-dano-almat-a-bors-mikulasa/188103#

2021-10-06 17:15:58 +0200

Míg az enyhe fogyatékossággal élő felnőttek akiknek nincs piacképes szakmájuk, és piac képes állásuk sem közülök már írtózkodva várják a Karácsonyi családi összejövetelt. Ennek oka az, hogy nem sok kedvük van beszélni, a jelenlegi helyzetükről a Karácsonyi családi összejövetel alatt, hogy már számukra már a sokadik olyan Karácsonyt kell átélniük, hogy megint nem sikerült A-ból a B-be eljutniuk anyagilag mert hiába dolgoznak pl. 9 éve egy munkahelyen belül, akkár 8,5 évvel vannak lemaradva anyagilag és anyagi fejlődésükben meg a céljaik elérésében is.

2021-10-06 17:09:10 +0200

Ha nem valósulhatna meg a Petícióm, mert eseteleg idén Novemberben sem tudnék írásos és fényképes interjút adni a Mérce stábjának, akkor sajnos a középsúlyosan értelmi fogyatékos felnőtt gyermekeiket egyedül eltartó szülők, előbb-utóbb kénytelen lesz otthon maradni a gyermekükkel: ha az Értelmi fogyatékosok napközijében Mikulás ünnepség, Karácsonyi ünnepség, Farsang és Húsvéti ünnepség lenne megtartva.

És helyette annyit mondani kegyes hazugságban a felnőtt középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő gyermekeiknek, hogy nincs fűtés, víz, áram a Napközibe és ezért nem lesz megtartva az ünnepség a napköziben.

Mikor valójában meg lesz tartva az ünnepség a napköziben csak az érintett egyedülálló szülőknek nem lenne pénzük, a gondnokság alatt álló felnőtt gyermekük nyugdíjszerű ellátásából fedezni a Mikulás csomagot, és a Húsvéti csomagot meg a Farsangi Büfé ételeit a gyermekeik számára.

2021-09-27 22:17:42 +0200

Sajnos a támogatott lakhatás is örök álom marad az enyhe fogyatékos felnőttek számára, pedig jól jönne számukra ha a magán életükben negatív változás következne be családjukon belül szülőkkel, testvérekkel stb személyekkel.

Ne csak az iskolai tanulásukban legyenek kötelességeik és jogaik legalább 18 éves korukig, hanem 18 év felett is legyen jogaik is pl. eltudjanak költözni a szüleiktől és a testvéreiktől stb. Mert elköltözésük nélkül az enyhe fogyatékossággal élő felnőtteknek olyan lenne az életük, mintha Általános iskola 1. osztályától a Középiskola/Gimnázium 12. osztályáig vagy 13. osztályáig otthon magán tanulóként tudnának tanulni. És legfeljebb az osztályozó vizsgákra, és az Érettségi vizsgákra tudnának iskolába bejárni.

2021-09-11 20:32:48 +0200

https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-az-autista-gyerekekhez-ti-vagytok-az-isten-hazanak-viragai?fbclid=IwAR0MWFIUj1zyaM8ysAU05oa6SqSJhqWIO2kIzX6v4OLz7ltkzBAe1D9Gyts

2021-09-09 19:25:28 +0200

Végül kiderült hivatalosan a Nyugdíjprémium 8,4%-os lesz a növekedés az egyszeri Nyugdíjprémiumnál. És a Nyugdíjjak meg a Nyugdíjszerű ellátások összegének a 25%-ból lesz a 8,4%-os szórózva.

Viszont inkább a 2022. évi választási kampány végett van így, mert valójában 2020-ban is 8,4%-os emelésnek kellett volna lennie. Mert 2020-ban keződött a COVID járvány.

2021-09-09 16:47:29 +0200

Nagyon várom már, hogy végett érjen az előválasztás I. fordulója és a II. fordulója is. És utána Novemberben intézem a Hang csoporttal együtt a Mérce stábja általá lévő interjúmat, a Petícióm fontoságáról stb.

2021-09-09 16:11:46 +0200

Elmehetnek a jó nagy b.... f.... ha a Nyugdíjpérmium lenne 8,4%-os mértékű, és nem a Nyugdíj összegének a 25%-át számítanák bele a 8,4%-os Nyugdíjprémiumba, hanem az 1%-át. És ott is elmehetnek a jó nagy b.... f... amennyiben a nyugdíj összegének a 25%-át, számítanék bele számítanák a 0,8%-os Nyugíjprémium összegével.

Rokkantsági járadék 40.555 Ft + 80%-os Fogyatékossági támogatás 29.891 Ft = 70.446 Ft.

70.446 Ft-nak a 25%-a illetve az 1/4 negyede 17.611,5 Ft
És ehhez kell a 8,4%-os megszórozni 17.611,5x8,4= 147.936,6 Ft-nak kell ki jönnie.

2021-09-07 21:37:46 +0200

Míg felnőtt korban már nem elég a 2 év eltelése, hanem legalább 5 évnek kell eltelnie ennek, hogy nosztalgiára ne vágyon az ember a régi volt lakhelyére és a volt lakóhelyére. De ha anyagilag nagy lábon élnék, akkor vissza költözék a régi lakhelyemre igaz eleinte átmenetileg olcsóbb albérletbe a csendesebb utcában, és ha megszoknám azt teljesen akkor ingatlant vásárolnék és szépen ott élnék igaz más utcában.

2021-09-07 21:34:56 +0200

Szégyen nem szégyen, a jelenlegi lakhelyemet ahhol 2016. Szeptember vége óta lakom, csak 2021. Szeptemberében keztem megszokni, hogy ne jusson eszembe a régi lakhelyem és a település ahol elköltöztem még 2015. Július közepén. Mivel felnőtt koromig sehol máshol lévő településen még nem laktam, ezért 5 évre volt szükségem a Nosztalgia bevillanása nélkül a régi lakhelyemnél.

Pl. Alsó tógazotban 2 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a gyermekek a tanulásuk mellett ne játszanak annyit mintha óvodások lennének. Felső tagozatban szintén 2 évnek kell eltelnie, mire megszokják teljesen a diákok, hogy nem alsó tagozatosok már és a Középiskolában is így van.

2021-08-28 22:38:28 +0200

https://www.penzcentrum.hu/nyugdij/20210822/rengeteg-penz-utheti-a-nyugdijasok-markat-ennyi-lehet-a-nyugdijpremium-2021-ben-1117146

Nagyon remélem, hogy 2021. December 20. előtti héten hagy ne kelljen otthon maradnom munkába járásom helyett. Amikor 2021. Június 21-én újra nyitott a Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyem a Szociális intézményben: Júniusban 1 hetett sem jártam dolgozni csupán 2 napot dolgoztam, míg Július hónapban pedig 2 hetett nem jártam dolgozni és Augusztus hónapban pedig 1 hetet nem dolgoztam. Szerencsémre a Fejlesztő foglalkoztatónál nincs megszabva, hogy hányszor nem jár be az ember dolgozni viszont nyáron azért nem jártam be sűrűbben dolozni, mert a nagy melegben a zárt közösségi térben nem bírtam a szájmaszkomat elviselni.

Viszont 2021. Augusztus 23-óta végig szeretnék dolgozni 1 hetes hiányzásom nélkül, egészen addig amíg 2021. December 20. hét nem lesz. És aztán pedig csak 2022. Január 3-án megyek vissza dolgozni.

2021-08-25 18:00:18 +0200

Nagyon is jó lenne ha a 80%-os fogyatékossági támogassal rendelkezők akik rendelkeznek Rokkantsági járadékkal is, 2021. Novemberében valóban egyszeri 61.640 Ft-ot kaphatnának a Nyugdíjprémiumként.

2021-08-25 17:58:48 +0200

https://www.penzcentrum.hu/nyugdij/20210819/jo-hirt-kaptak-a-magyar-nyugdijasok-meg-ketszer-kapnak-plusz-penzt-2021-ben-megvan-a-datum-is-1117094

https://www.penzcentrum.hu/nyugdij/20210822/rengeteg-penz-utheti-a-nyugdijasok-markat-ennyi-lehet-a-nyugdijpremium-2021-ben-1117146

2021-08-19 21:21:35 +0200

Nem minden embernek öröm az Augusztus 20. Állami ünnepség Magyarországon belül, mert vannak akik a COVID járvány 1. hulláma, 2. hulláma és 3. hulláma miatt még rosszabb helyzetbe kerültek anyagilag, és még mindig munkanélküliek ha van állásuk akkor proba idősek lehetnek a munkahelyükön, vagy ha már nem proba idősek akkor csak alkalmi határozót idejű szerződéssel tudnak csak dolgozni. Ami azt jelenti, hogy 1-2 év múlva nem maradhatnak a jelenlegi munkahelyükön, de az Infláció miatt 1-2 éven belül lehetetlen anyagilag felkészülniük a munkahely váltásukra.

És nem minden anyagilag rászoruló ember kap támogatást jótékonysági szervezettől.

2021-08-13 20:14:17 +0200

Alig várom, hogy itt legyen az Augusztus 25-26. nap a Szeptemberi előre hozott Fogyatékossági támogatásom megérkezése. Már csak 11.400 Ft-om maradt.
Ha a nyomorult SOTE fogászati klinikán elláttak volna várolista nélkül, akkor nem mentem volna el az olcsóbb magán fogászatra. Kemény volt nekem a 20.000 Ft-os kiadásom Augusztus 12-én. De még örülök annak, hogy eredeti árban nem 40.000 Ft-ba került a felső szélső metszőfogam gyökérkezelése. És gyökérkezeléssel orvosolható volt a baj. Azért kaptam ilyen kedvezményt, mert tudja rólam Dr. Balsai Tamás fogorvos úr, hogy rászoruló vagyok és nagyon szeret és tiszetel engem mert tudja rólam, hogy Autista vagyok. Legfőképpen a gyerekeket, fiatalokat, nőket és az időseket szereti a legjobban. És a fogyatékossággal élő embereket is.
Ahhol meg lakom ott meg nincs fogászati röntgen csak a körzeti kórházon belül, vacak helyre nem akartam menni. Augusztus 20. ünnepet sem lesz kedvem ünnepelnem.

2021-08-04 17:55:27 +0200

2020. Augusztus 5-én adtam le a Hang csoporttal együtt a Petíciómat, az Emberi Erőforrások Minisztérumában 12.187 fő aláírásával együt. Jelenleg várom az őszi előválasztás végét, hogy utána kiderüljön a Mérce interjúm napjának az ideje amit a Hang csoport szervez. Jelenleg a 2021. őszi előválasztást szervezi és bonyolítja le a Hang csoportja, a 2022. évi Országgyűlési képviselő választás végett.

2021-08-03 21:40:31 +0200

Költhetnék az Augusztus 20. tűzijáték helyett a Minimálbér tisztességes emelésére is, és a nyugdíjjak meg a nyugdíjszerű ellátások emelésére is. Pl. Rokkantsági járadék 2021. Januárjától Májusáig volt 40.310 Ft. Aztán 2021. Júniusában lett 40.555 Ft, és a visszamenőleges emelés pedig egyszeri 1.490 Ft lett. Majd a 90%-os Fogyatékossági támogatás ami 2021. Júniusig volt 29.713 Ft volt. Majd a 2021. Júliusában jött a 2021. Júniusi emelés 30.826 Ft lett a 80%-os Fogyatékossági támogatás. De aztán sajnos 2021. Augusztus 3-án a 2021. Júliusi havi 80%-os Fogyatékossági támogatás, már 29.891 Ft-ra lett modósítva ami azt jelenti, hogy 2021. December hónapig ennyi marad.

2021-07-23 17:33:49 +0200

https://ataszjelenti.444.hu/2021/07/14/tulelik-e-peruket-az-emberhez-melto-eletert-kuzdo-anyak?fbclid=IwAR2GlBPrpGQGcCOuIgDS7NAdrF4_YG4Zx1qzVrBbqCgqN8BBHM9EM5WvHHQ

2021-06-24 10:48:55 +0200

Jelenleg nyáron sűrűbbek a programjaim, így nem tudok interjút adni voltam Június 17-én a Hang csoportnál meg beszélésen interjú ügyben. Július 26-tól Szeptember 1. előtt szeretnék mindenképpen interjút adni a Petíciómról.

2021-06-17 20:51:12 +0200

https://merce.hu/2021/05/09/csaladi-okok-miatt-kerul-utcara-a-hajlektalan-emberek-fele-magyarorszagon-allitja-egy-tanulmany/

2021-06-05 14:49:16 +0200

Egyébbként a Jobboldali képviselőket nem csípem, és a be gyejzésem nem a Baloldali képvsielők ellen szólt. Hanem jó lenne ha a civil embereket is támogatnák pénzbeli adománnyal a Baloldali képviselők, nem lenne jó ha a Jobbodali képviselők oldalára süllyednének le.

2021-06-05 14:43:15 +0200

Persze a baloldali Országgyűlési képviselők (tisztelet a kivételeknek), tudják pénzbeli adománnyal támogatni a másik baloldali képviselő társaikat is, akik nem a pártjukban tartoznak ha pénzbírságot kapnak a Házelnöktől, és a civil hétköznapi emberek is beszállnak a pénzbeli adományban.

Mikor valójában ki tudja fizetni 1 napon belül a pénzbírságát minden Országgyűlési képviselő. Elég magas a jövedelmük ahhoz, hogy ki tudják fizetni lazán csak lusták a jövedelmüket erre is használni.

Viszont ha egy civil rászoruló felnőtt kiskorú gyermekkel nem rendelkező személy kérne pénzbeli adományt is, rögtön elküldenék a hidegebb éghajlatra az egyes Országgyűlési képviselők, de még a civil emberek is avval a mondattam, hogy oldja meg a saját problémáját vagy gondolt volna korábban is a saját jövőjére is.

Ezért hoztam létre a Petíciómat amit kicsit sem bántam meg.

2021-06-05 14:36:13 +0200

Én is vágyom arra, hogy legalább 6 hónapig ne a testvérem és a párja mellett kelljen élnem és virulnom egy lakcím alatt, hanem egy olcsóbb kisterttel rendelkező 25 Nm albérletbe élhessek átmenetileg.

És minden jobb értelmi képességű felnőtt Autista ember rém álma, főleg ha van nekik 3 vagy több felnőtt testvéreik akiknek van saját gyermekük, és házastársaik is mind a 3 vagy tübb felnőtt testvéreiknek. A szüleiknek pedig új házastársaik lennének.

És nekik meg semmi esélyük sincs arra, hogy saját párkapcsolataik legyenek és az, hogy eltudjanak költözni a testvérktöl vagy a szüleik egyikétől.

2021-06-05 14:24:02 +0200

Nem véletlenül hztam létre a Petíciómat, engem nagyon nem vigasztal az, hogy vannak olyan autizmussal élő emberek akiknek jók az életkilátásaik: piacképes szakmájuk van Érettségivel vagy Diplomával egybe kötve. És legalább 1 alapfokú Angol nyelvizsga bizonyítványuk van. És piacképes szakmájukban jól keresnek a munkaerő piacon.

Mert az Autizmussal élő emberek többsége sosem lesz képes piac képes szakmát tanulni, és úgy elhelyezkedni a munkaerő piacra: ezért lenne jó ha nagyobb lenne a Rokkantsági járadékuk és a Fogyatékossági támogatásuk.

Mert az, hogy a jobb értelmi képességű Autizmussal élő embereknek nincs lehetőségük házasság kötésükre és család alapításukra az egy dolog. De az, hogy még egy olcsóbb 25 Nm-es albérletbe ne tudjanak legalább 1-3 évig a szüleik, és a testvéreik nélkül élni az már több a soknál.

2021-06-03 18:30:33 +0200

Sajnos Magyarországon belül állítólag a mentális betegséggel élők úgy lesznek rabszolgák, főleg a szegény településeken, hogy megalázóan alacsony Nyugdíjszerű ellátást kapnak Pl. Rokkantsági járadékot és Fogyatékossági támogatást. És támogatott döntés hozatalban nincs részük, és se egy normális védett vagy nyílt munkaerő piacos munkahelyük nincs sajnos: ahhol legalább 10 évet tudnának háborítatlanul dolgozni.

És emiatt úgy tartják őket, hogy a többségük a nyugdíjszerű ellátásaikat nem tudják rendesen be osztani. Hanem helyette felesleges dolgokat vesznek, pl. alkoholt és dohányt vesznek. Emiatt jogtalanul gyámság alá kerülnek legtöbb esetben. És a gyámjuk pedig saját magára költi a Rokkantsági járadékukat és a Fogyatékossági támogatásukat.

Emiatt kénytelenek elmenni olyan munkahelyre is dolgozni, ahhol megalázó körülmények között rabszolga munkákat végeztetnek velük.

2021-05-28 22:08:13 +0200

Szerencsémre túl lettem és megkaptam 2021. Május 28-án délután a 2. dózisú oltásomat is. Jól vagyok és Június 17-én jönni fogok a hang csoporthoz időpontot egyeztetni a Mérce hírekben lévő interjúm idejéről.

2021-05-25 09:37:58 +0200

Bevallom őszintén annyiból vigasztal a dolog, hogy idén nyáron sem fogok tudni le utazni Pécsre 4 éjszakás olcsóbb szállásra, hogy láthassam a Pécsi Virológiai központot élőben, hogy tuti meg maradhat egész nyáron az, hogy zárt közösségi térben az (úszodák és gyógyfürdők kivételével), kötelező maradhat a szájmaszk viselése. Legalább lelkileg nem fog fájni nekem, hogy anyagi okom végett nem tudok Pécsre le utazni annak ellenére, hogy van védettségi igazolványom.

2021-05-25 09:34:27 +0200

Köszönöm minden aláírónak akik Pünkösdi ünnepek alatt is alá írták a Petíciómat. És nagyon várom már a Május 28. napot amikor a Pfizer oltásom 2. dózisát megkapom, és egyben a nyári iskolai szünet elejét is nagyon várom amikor kifejti nálam a Pfizer oltásom 2. dózisa a hatását.

2021-05-24 10:18:55 +0200

Sajnos a Nyugdíjszerű ellátásom összege arra sem elég, hogy feltudjak zárkozni gördülékenyebben anyagilag a munkahelyem váltásom előtt!!!!

2021-05-24 10:18:42 +0200

De ami vigasztal, hogy hamarosan Május 28-án megkapom a 2. dozisú Pfizer oltásomat, és amint elkezdődik a Nyári iskolai szünet amikor a Pfizer 2. dózisa kifejti a hatását nálam, akkor szépen elfogok menni a Hang csoporthoz az interjúm egyeztetése végett.

Mert fogok hallgatni a Mérce internetes hírekben a Petícióm fontoságáról. Nem mehet így tovább, hogy 2030. előtt egyáltalán ne emelkedjen normálisan a Rokkantsági járadékom és a Fogyatékossági támogatásom számomra sem.

Bele törödni sem tudnék abban, hogy mi lesz majd akkor velem ha a testvéremnek és az új párjának saját közös 1. jövendőbeli gyermekük megszületne, és nekem még akkor lenne saját párkapcsolatom akivel előbb-utóbb eltudnék költözni a testvéremtől és az új párjától.

Legalább édes kettesben élhessek vele ameddig csak lehetséges, ha már nekem nem lehetséges az, hogy saját gyermekek lehessen mind anyagi okok miatt meg más okok miatt is.

2021-05-24 10:10:00 +0200

Azt kívánom, hogy inkább maradjon kötelező egész nyáron a zárt közösségi térben és a tömegközlekedésben, kötelező a szájmaszk használata. Legalább nem fáj nekem lelkileg, hogy idén nyáron sem fogok tudni Pécsre le utazni 4 éjszakás olcsóbb szállásra, anyagi okom végett pedig nagyon szerettem volna leutazni Pécsre, hogy a Pécsi Virólógiai Központott láthassam.

Viszont szájmaszkban úgy sem tudtam volna elviselni ha úgy látógathattam volna a Pécsi virológiai központott, mert nem biztos érthető lett volna a beszédem a szájmaszk alatt ha kérdeztem volna valamit a Prof. Dr. Jakab Ferenc Virológus vezető és egyetemi tanár úrtól valamit.

2020-ban pedig a COVID járvány miatt nem tudtam leutazni Pestről Pécsre és szintén anyagi okom végett nem tudtam leutazni. Nagyon remélem, hogy jövő nyáron semmi akadálya sem lesz annak, hogy ne tudjak Pécsre le utazni.

2021-05-19 10:40:32 +0200

https://mfor.hu/cikkek/szemelyes_penzugyek/kijott-a-rendelet-a-juniusi-kiegeszito-nyugdijemeleserol.html?fbclid=IwAR1R50rS3fgumUFMdOGRwZ0DrraJ23CYApEowfjqT1FblhJoMasNjTV01x0

Akkor lenne elég a 0,6%-os 6 hónapra visszamenőleges emelés, ha nem a Nyugdíjjak, és Nyugdíjszerű ellátásoknak az 1%-os összegét számítanák bele a 0,6%-os emelésben, és szórózva 6 hónapra az összeget hanem a 25%-át számítanák bele a 0,6%-os emelésben. És úgy szóroznák meg 6 hónapra az eredményt.

2021-05-17 22:13:25 +0200

https://www.borsonline.hu/aktualis/koronavirus-kisfiu-elet-halal-harc/231121
Ezért kell a védettségi igazolvány 18 év felett az Állatkerti belépéshez, gyógyfürdő belépéshez stb a járvány alatt. És 18 éven aluliakat pedig csak védettségi igazolványal rendelkező, szülők kisérhetik el ilyen helyekre a 18 éven aluli gyermeküket.

Mivel egy beoltott 16 év feletti személy nem tudja átadni a vírust a 16 év alattiak számára, mivel a 16 év alattiak sajnos nem olthatóak a legtöbb országban. Pedig jó lenne ha újszülött kortól olthatóak lennének a COVID-al szemben a gyermekek is.

2021-05-17 20:48:34 +0200

A Covid-os oltás felvételének a felelőségéről meg van a véleményem. Azokat a 18 év feletti személyeket sajnálom, akik szeretnék megkapni az oltásaikat de pl. ismeretlen gyógyszer allergiájuk, lázcsillanító allergiájuk, penicilin és antibiotikum allergiájuk miatt nem kaphatják meg az oltásukat. Emiatt idén egész nyáron nem mehetnek a családjukkal együtt Állatkertbe, meg olyan helyekre ahhol védettségi igazolvány szükséges.

Viszont azokat a 18 év felettieket nem sajnálom akik egészségilag alkalmasak a COVID-os oltásra, viszont nem akarják felvenni az oltásukat legyen a szívük joga ha nem akarják az oltásaikat felvenni. Viszont akkor ne legyen szívük joga, hogy 2021. Augusztus 31-ig Állatkertbe mehessenek a családjaikkal, és olyan helyekre ahhol védettségi igazolvány szükséges. Hanem törödjenek bele, hogy idén nyáron védettségi igazolvány nélkül nem mehetnek el mindenhová ahová szívük szerint mennének.

2021-05-14 11:59:51 +0200

A vakok személyi járadékát pedig azért nem fogom a Petíciómba bele számítani, mert azt nagyon kevés vak és gyengénlátó ember veszi igénybe, és a Vakok személyi járadékában ott nincs MÁK utazási kártya ami ingyenes utazásra jogosít, míg a vonatokon és a héven Budapest határán kívül 90%-os kedvezményt ad.

2021-05-14 11:59:39 +0200

Eszükbe sem jutott volna a MEOSZ elnökének, hogy 2018-2020. között képviselje a Petíciómat, de az ötletemet a bele egyezésem és a tudtom nélkül a Petícióm tartalmából tökéletesen felhasználta ezt, természetesen kicsit modósítva a Petícióm tartalmát.

Én meg azért nem szeretném ha a Rokkantsági járadékomat, a 80%-os Fogyatékossági támogatásommal össze adva elérje a 220.000 Ft mert ha hirtelen ugrás szerűen magas lenne a két ellátási forma akkor akkár adót is bevezethetnének a Rokkantsági járadékra, 80%-os Fogyatékossági támogatásra, 65%-os Fogyatékossági támogatásra.

http://www.meosz.hu/blog/a-meosz-kormanyzati-szintu-egyeztetest-kezdemenyez-a-fogyatekossagi-tamogatas-a-vakok-szemelyi-jaradeka-es-a-rokkantsagi-jaradek-osszegenek-emeleseert/?fbclid=IwAR2UWphgX2NtH3WvHesdqcUARStIlTJpFq-lR4TWg5G4BijlZYVYNn18gUw

2021-05-14 11:54:36 +0200

Nagyon várom már, hogy végett érjen a 2021. Június 15. az utolsó tanítási nap, mert aztán másnap a Hang csoporthoz fogokl menni érdeklődni a Petícióm interjújának a készítéséről.
Mivel a Május 28. lévő Pfizer oltóanyag 2. dózisát fogom megkapni, ezért utána 2 hétig nem szeretnék tömegközlekedésen utazni ha nem muszáj, főleg iskolai tanítási napokon a belváros forgalmasabb tömegközlekedési járműveiken.
Nem fogom hagyni azt, hogy a média a MEOSZ elnökét találja majd ötletgazdának a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás tisztességes emeléséről.

Mert az MEOSZ elnökének csak 2021. Április közepén jutott eszébe, hogy valamit tegyen a Fogyatékossággal élő emberek érdekeiben. Viszont nekem már 2018. Szeptember 26-án jutott eszembe, hogy létre hozzak egy ilyen Petíciót és 2020. Augusztus 5-án adtam le a Petíciómat kinyomtatott állapotba.

2021-05-08 10:51:35 +0200

Végre valami jó dolog is történt, hogy a súlyosan halmozóttan fogyatékos emberek a szüleikkel együtt, és a társaikkal és annak szüleivel együtt és a szociális gondozókkal együtt nyaralni mennek belföldre.

https://www.bpxv.hu/hirek/himzett-maszkokbol-nyaralas?fbclid=IwAR2cMtBnMYSiCCd_ZU0cLWDaE_rYboM4SNaVOC_PA46ZzSy-MbxeDmCOQyI

https://www.bpxv.hu/hirek/eredmenyhirdetes

2021-05-07 18:35:40 +0200

https://www.penzcentrum.hu/megtakaritas/20210128/minimalber-2021-itt-a-hivatalos-kormanyrendelet-a-minimalberrol-friss-infok-a-magyar-kozlonyben-1109774

https://www.penzcentrum.hu/megtakaritas/20210128/garantalt-berminimum-2021-ennyi-a-garantalt-berminimum-netto-es-brutto-erteke-2021-ben-1109812

Ha a Minimálbér Nettó órabérét nézem az 640 Ft munka órát jelent, és csak a heti 5 alkalommal 8 órás műszakban dogozóknak jár attól függően, hogy az adott hónapban mennyi a munka napok száma. Legtöbbször 20-21-22 munkapból áll 1 hónap. És igen ritka a 19 munkanapos és a 23 munkanapos hónap Hétfőtől-Péntekig számítva.

És a legtöbb fogyatékossággal élő dolgozó ember órabérben dolgozik, és legtöbb esetben heti 5x4 órás azaz heti 20 órás műszakban dolgoznak.

640x4= 2.560 Ft-ot keresnek 1 napra. 2.560x20=51.200 Ft-ot keresnek 20 munkanapos hónapkban. 21 munkanap esetében 53.760 Ft-ot míg 22 munkanap esetében pedig 56.320 Ft-ot.

2021-05-03 11:51:21 +0200

És ha lenne olyan Petíció ami a védettségi igazolvány eltörlését szeretnék, nem fogom aláírni mert úgy érzem itt a járvány ügyi szakemberek, virológusok, orvosok és orvos professzorok dolga eldönteni, hogy mikor ne legyen szükség a védettségi igazolványra.

És ne olyan emberek döntsenek arról akik nem szakemberek, a COVID-19 járvány helyzet felmérésében és megítélésében.

2021-05-03 09:16:10 +0200

Meg írtam az egyik népszerű Virológiai kutató központ vezetőjének aki az Operatív törzs tagja, hogy azokat az embereket akik alkalmasak bármilyen COVID-is védőoltás 1. dózásiára és a 2. dózisára de lusták felvenni az 1. dózisú oltásukat és a 2. oltásukat, viszont nyafogni tudnak nem tudnak elmenni a védettségi igazolvány nélkül a COVID-19 járvány alatt őket nem sajnálom.

Viszont azokat megértem és sajnálom akik Antibiotikum, Penicilin, lázcsillapító, és ismeretlen gyógyszer allergiájuk, és Anafilaxia betegségük miatt nem vehetik fel egyik COVID-os oltásuk 1. dózisát sem. És emiatt nem kaphatnak védettségi igazolványt, és a járvány ideje alatt nem mehetnek szabadidős és kultúrális rendezvényekre.

2021-05-03 09:03:55 +0200

Szégyellhetnék magukat nagyon akik a Fővárosi Állat és Növénykertben provokálták az ott dolgozó munkatársakat, és az ellenük intézkedő rendőröket nem érdekli őket a büntetésük mert máshol is eljárás van ellenük. Evvel nem csak azt mutatták meg mennyire nincs eszük hanem avval is dicsekedtek, hogy anyagilag mennyire jól élnek több százezer forintos fényképező gépük is volt, meg elegáns szalma kalapjuk és az állarcuk mögött pedig nem hordták a szájmaszkjukat.

Viszont híreket és internetes híreket és újságot pedig lusták voltak olvasni, még mielőtt az Állatkertbe jöttek volna látógatóba. Mert a jegypénztárnál a fizetés előtt fel kell mutatni a védettségi igazolványt érvényes személyi igazolvánnyal együtt, és csak úgy lehet jegyet vásárolni és aztán a kapunál bemutatni az érvényes belépőjegyet, és a védettségi igazolványt meg az érvényes személyi igazolványt.

Mivel a COVID-os járvány hónapokig is eltarthat.

2021-04-30 16:28:00 +0200

https://merce.hu/2021/02/07/a-problemak-nem-ujak-csak-jobban-lathatok-1/
https://merce.hu/2021/04/29/milyen-hatassal-volt-a-jarvany-az-ertelmi-fogyatekos-emberek-eletere-az-europai-orszagokban/

Koprona vírus hatásai az értelmi fogyatékos emberekre.

2021-04-29 22:46:40 +0200

Viszont vannak olyan megváltozót munkaképességű dolgozók is, akik 2020. Márciusa óta munkanélküliek mert a munkahelyük nem volt megértő hozzájuk, hogy alapbetegségük miatt számukra kockázatos volt 2020-ban bejárniuk a járvány alatt dolgozniuk amíg nem volt vakcina a COVID-al szemben.

Mert nem tudták volna a házastársaikkal vagy életársaikkal együtt vagy egyedül felnevelni a kiskorú gyermekeiket, ha nem hagyták volna ott közülök a munkahelyeiket a járvány I. hullámának a kezdetekor.

2021-04-29 22:42:49 +0200

Szerencsére vannak olyan munkahelyek is ahol pl. a fogyatékossággal élő dolgozók számára zárva marad a járvány végéig vagy a csillapodásig a munkahelyük, de az állásuk és a fizetés pótlásuk megmarad.

Legelső sorban a velük közös idős szüleik életüknek a megmentése, volt fontosabb a Koronavírus fertőzés megelőzése miatt amíg az idősek többsége nem kaphatta meg az oltásaikat a COVID ellen. Mert vannak sajnos olyan fogyatékossággal élő emberek is akik soha nem lesznek képesek, a szüleik nélkül vagy testvéreik nélkül önálló életett élni még akkor is ha anyagilag jobban élnének.

2021-04-29 21:59:43 +0200

https://telex.hu/koronavirus/2021/04/22/haromgyerekes-34-eves-kismama-aldozat
https://index.hu/belfold/2021/04/22/halal-varandos-no-koronavirus/
Kitartást kívánok az édesapának és a családjának. És kitartást kívánok minden várandós nőknek, hogy időben megkapják soron kívül a Pfizer oltásukat.

Kicsivel több lenne a pénzem igaz, hogy havonta nem de Karácsonyra, Húsvétra egyszeri adományt adnék félárván vagy árván maradt gyermekek számára. Mivel a félárva kicsi gyermekeknek sem könnyű az életük, hogy ha az apjukkal vagy anyjukkal családi háttér segítség nélkül kénytelenek élni a testvéreikkel az egyik szüleik halála után.

Sajnos vannak olyan munkahelyek is, ahhol az egyedülálló szülőnek döntenie kell a gyermeke otthoni felügyele és az karrierje között mert sajnos csak az egyiket választhatja.

2021-04-28 11:26:55 +0200

Igazság szerint így kéne a 0,6%-os emelést végre hajtani, hogy a Rokkantsági járadéknál és a Fogyatékossági támogatásnál. Az 1/4-ét magyarán az összegnek a 25%-át kéne bele számítani a 0,6%-os emelésben, és nem az összegeknek az 1%-át kéne bele számítani a 0,6%-os emelésben.

Rokkantsági járadék 40.310 Ft / 100= 403,1 Ft
403,1x25=10.077,5 Ft
10.077,5x0,6= 6.046,5 Ft.

40.310+6.046,5= 46.356,5 Ft.
Tehát 46.256 Ft lenne a Rokkantsági járadék összege 2021. Június hónaptól 6 hónapig.

80%- Fogyatékossági támogatás összege 29.713 Ft.
29.713 / 100= 297,13 Ft.
297,13x25= 7.428,25 Ft.
7.428,25x0,6= 4.456,95 Ft.

29.713+4.456,95=34.169,95 Ft
Tehát 34.169 Ft lenne a 80%-os Fogyatékossági támogatás összege.

34.169+46.256=80.425 Ft
80%-os Fogyatékossági támogatás összegét összeadtam a Rokkantsági járadék összegével így 80.425 Ft-nak kéne lennie 6 hónapig 2021. Júniusától számítva összesen.

2021-04-28 11:25:34 +0200

Nem vagyok elégedett az ilyen 0,6%-os 2021. Júniusi havi Nyugdíj emeléssel kapcsolatban.
Rokkantsági járadék 40.310 Ft és 2021. Június hónapban pedig lesz 40.551 Ft egészen 2021. Decemberi hónapig.

80%-os Fogyatékossági támogatás 29.713 Ft és 2021. Június hónapban lesz 29.891 Ft és a 2021. Novemberi összeg December elején érkezik meg. Míg a 2021. Decemberi összeg pedig December végén érkezik meg. Így a 2022. Januári új összege pedig 2022. Február hónapban kerül utálásra.

Ha összeadom a jelenlegi Rokkantsági járadékom összegét, a 80%-os Fogyatékossági támogatás összegével akkor 70.023 Ft-ot éri el. De a 2021. Júniusi emelésben pedig 70.442 Ft lesz.

2021-04-26 11:42:53 +0200

Statisztika III.

Vak és a gyengén látoknak a Vakok személyi járadékát 3.137 fő veszi igénybe, mert az érintett összeg 2021. Január 1-én 20.008 Ft. Kevesebb a 18 év felettiek 20.300 Ft-os Emelt családi pótlékjánál is.

És lehet, hogy meg is szünhet az érintett összeg mert igen kevesen veszik igénybe. Helyette érdemes a Fogyatékossági támogatást vagy az Emelt családi pótlékot igényelni.

Vakok személyi járadával jogosultak közül 30.136 fő nem jogosult a Rokkantsági járadékra.
És 3.137 fő pedig jogosult a Rokkantsági járadékra.

2021-04-26 11:32:47 +0200

Statisztika II.

80%-os Fogyatékossági támogatásban részesülök számát összeadva a 65%-os Fogyatékossági támogatásban részesülők számával 101.516 fő kap összesen Fogyatékossági támogatást. És ebből a 101.516 főből 33.273 fő jogosult a Rokkantsági járadékban és 68.243 fő pedig nem jogosult a Rokkantsági járadékra.

Nem szabad elfejteni ha a fogyatékossággal élő gyermek betölti a 18. életévét le kell mondani az Emelt családi pótlékról és helyette a Fogyatékossági támogatást kell igényelni, és utána érdemes a Rokkantsági járadékot is igényelni mert automatikusan semmi sem jár.

Akik meg nem jogosultak a Fogyatékossági támogatásukra, érdemes az Emelt családi pótlékukat megtartaniuk a Rokkantsági járadékuk mellé. Viszont a Fogyatékossági támogatás mellé Emelt családi pótlék nem jár kettő együtt, mert kizárja az egyik a másikat viszont az Emelt családi pótlék nem számít nyugdíjszerű ellátásnak, így nem jár Nyugdíj prémium és Nyugdíj korrekció sem és 13. havi nyugdíj sem.

2021-04-26 11:21:56 +0200

Statisztika
Rokkantsági járadékban részesülők: 33.273 fő.
80%-os Fogyatékossági támogatásban részesülök akik magasabb összeget kapják: 59.273 fő.
65%-os Fogyatékossági támogatásban részesülök akik alacsonyabb összeget kapják: 48.243 fő.

És a 80%-os Fogyatékossági támogatásra jogosultak közül a Rokkantsági járadékra nem jogosultak száma 26.000 fő. Tehát 59.273 fő 80%-os Fogyatékossági támogatra jogosultak közül 26.000 fő nem jogosult a Rokkantsági járadéra, míg 33.273 fő meg jogosult a Rokkantsági járadékra.

Míg a 65%-os Fogyatékossági támogatásra jogosultak közül a 48.243 főből 14.970 fő nem jogosult a rokkantsági járadékra míg 33.273 fő pedig jogosult.

2021-04-26 10:22:04 +0200

Míg a MEOSZ így tervezi Rokkantsági járadék 120.000 Ft, 80%-os Fogyatékossági támogatás 100.000 Ft és 65%-os Fogyatékossági támogatás 70.000 Ft, Vakok Személyi járadéka 70.000 Ft. Viszont azt nem harcolta ki, hogy hány százalékos emelés legyen minimum évente egyszer.

Sajnos benne lehet a pakliba, hogy előbb-utóbb adókötelessé válhat a Nyugdíjszerű ellátások összege is. Vagy 5 évig nem emelkedne megint a Nyugdíjszerű ellátások összege. Abban az esetben ha elérné az 1 havi Bruttó Garantált bérminimum összegét összeadva a Rokkantsági járadék összegét a Fogyatékssági támogatás összegével.

2021-04-24 13:50:55 +0200

Meg fogom tartani az ötlegazda címemet a Petícióm felett és senki és semmi sem veheti el tőlem. Mert nekem 2018. Szeptember 26-án jutott eszembe ezt a Petíciót létre hoznom, és 2020. Augusztus 5-én adtam le kinyomtatva a Petíciómat.
A célom a Petíciómnál: évente egyszer legalább 50%-os emelés legyen a Rokkantsági járadéknál és a Fogyatékossági támogatásnál. Amikor a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás elérné az 50.000 Ft-50.000 Ft-ot és összeadva kettő az egyben 100.000 Ft lenne.

Hiába szeretné a MEOSZ ha nem kérvényezik, hogy évente egyszr hány %-ban emelkedjenek ezek az ellátások: pár év múlva már igen kevés lesz Fogyatékossági támogatás és a Rokkantsági járadék összege.

http://www.meosz.hu/blog/a-meosz-kormanyzati-szintu-egyeztetest-kezdemenyez-a-fogyatekossagi-tamogatas-a-vakok-szemelyi-jaradeka-es-a-rokkantsagi-jaradek-osszegenek-emeleseert/

2021-04-22 21:34:33 +0200

https://hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2021/04/22/egyre-tobb-tamogatast-kapnak-a-fogyatekossaggal-elok?fbclid=IwAR1ThXty6o16PZIIs-2NwbeIPQoqCEanFj4Wo1jcDaacoCqe75HDYFKTxs8

Nem hiszem ezt el amít a Petícióm nem valósul meg. Mert az alacsony iskolai végzettségű fogyatékossággal élőknek nem jó a helyzetük.

https://ugytudjuk.hu/cikk/2021-02-09_ungar-peter-aprilis-23-a-legyen-az-otthonapolas-otthonapolok-es-otthongondozok-napja?fbclid=IwAR3ChtPNmt3GHTmLdW0MtOozOayhZ6IChRxS3m7pDHaYRsBIl8pe70R-Q2c

2021-04-22 16:44:33 +0200

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210422/matol-magyarorszagon-a-leghalalosabb-a-koronavirus-jarvany-a-vilagon-479502

Akik 18-59 év közöttiek és regisztráltak az oltása és nem krónikus betegek viszont Autizmussal vagy értelmi fogyatékossággal születtek, és nem laknak bentlakásos szociális intézményben nem árt érdeklődniuk, vagy a gondokuk által telefonon keresztül a koronavírus elleni vakcina iránt a háziorvosuknál, ha még nem kereste őket a felnőtt háziorvosuk.

Mindenképpen Orvosszakértői papírjukat magukkal kell vinniük a fogyatékosságukat igazolva a háziorvoshoz az oltásuk napján.

2021-04-16 18:39:08 +0200

https://www.magyarkurir.hu/hirek/autista-segito-kozpont/?q=

2003-ban a 65%-os Fogyatékossági támogatás 14.170 Ft volt, és 2021-ben a 65%-os Fogyatékossági támogatás 24.141 Ft.
2006-ban a 80%-os Fogyatékossági támogatás 20.640 Ft volt, és 2021-ben 29.713 Ft.

2003-ban a Rokkantsági járadék 23.310 Ft volt és 2021-ben 40.310 Ft.

És a legrosszabb ebben az egészben, hogy 18 év alatt nem sokat nőtt a 65%-os Fogyatékossági támogatás és a Rokkantsági jáadék összege. És 15 év alatt pedig a 80%-os Fogyatékossági támogatás összege sem nőtt sokat, csesszék meg ebben a rendszerben ezt meg engedhetik maguknak.

Mert ha Észak-Korában éltem volna és nem Magyaroszágon születtem volna és nőttem volna fel, hanem Észak-Koreában jöttem volna akkor elégedett lennék ennyi összeggel ha nem ismerném a Nyugat-Európiai élet szinvonalát alapfokú szinten.

2021-04-10 16:40:11 +0200

https://mediaklikk.hu/video/ma-este-2021-04-03-i-adas-3/ Ezért is örülnék ha nem nyitnának újra az iskolák, óvodák, 2021. Szeptember 1. előtt. Mivel az Óvodában járni 3 éves kortól kötelező ezért sokkal többen vannak csoportonként az Óvodások is, és nem annyian vannak mint a Bölcsődékben a csoport szobákban kisebb létszámmal a kis gyermekek teltház esetén. Mivel a Bölcsőde nem kötelező, és legtöbb esetben nagy családosoknál a legkisebb gyermekek kerülnek Bölcsődékbe, amikor már betöltik a 2. életévüket a legkisebb gyermekök és már nem jár a GYED utánuk a GYES mellé. Meg az egyes 3-4 gyermekes anyákat ki rúghatják az állásukból, ha nem mennek vissza dolgozni amikor a legkisebb gyermekük betölti a 2. életévét.

Azon kívül a 2. életévüket betöltött legkisebb gyermekek is sokkal többet tudnak unatkozni, ha a nagyobb testvéreik Óvodába, Iskolába mennek míg ők meg otthon lennének a szüleikkel.

2021-04-10 12:50:12 +0200

A fogyatékossági támogatás havi összege 2021. január 1. napjától:
• 24 141 Ft, vagy
• 29 713 Ft, a halmozottan fennálló fogyatékosság esetében, valamint akkor, amikor a súlyosan fogyatékos személynek az önkiszolgálási képessége teljesen hiányzik.
Az önkiszolgálási képessége annak a személynek hiányzik, aki mások személyes segítsége nélkül nem képes étkezni, vagy tisztálkodni, vagy öltözködni, vagy illemhelyet használni, vagy lakáson belül – a szükség szerinti segédeszköz igénybevétele mellett sem – közlekedni.

A 2021-ben megállapítható

öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege változatlanul havi 28.500 forint,
árvaellátás legkisebb összege változatlanul havi 24.250 forint,
rokkantsági járadék havi összege 40.310 forint,
nemzeti helytállásért járó pótlék megállapításánál irányadó összeghatár 2021. január 1-jétől 214.315 forint, hozzátartozói jogon járó pótlék esetén pedig 107.160 forint.

2021-04-08 12:03:46 +0200

Készíts egy “Tisztességes emelést!” feliratot viselő plakátot, és készíts vele egy fekvő tájolású képet magadról - a beérkező képeket megosztjuk az oldalainkon, így csak akkor töltsd fel a képed, ha ez nem jelent gondot számodra!

A járadék és a támogatás jelenlegi összege nem elég a méltó megélhetéshez - megélni belőle kevés, éhen halni sok. Ezzel az online akcióval ugyanakkor felhívjuk a figyelmét mindenkinek arra, hogy a méltó megélhetéshez elengedhetetlen, hogy a fogyatékossági támogatást és a rokkantsági járadékot megemeljék!

Csatlakozom, feltöltöm a képet!
Üdvözlettel:

az aHang csapata

2021-04-06 15:38:12 +0200

https://444.hu/2021/04/05/ha-betoltotte-a-tizennyolcat-akkor-mar-nem-fogyatekos-tobbe

Igazságtalanság, hogy 18. életév betöltése előtt 12 hónappal nem lehet előkészülni a gondnokság alá helyezezésre, és a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás igénylésére, a súlyosan halmozóttan fogyatékossággal élőktől egészen a középsúlyosan értelmi fogyatékos vagy középsúlyosan Pszichiátriai betegséggel élők számára.

De az, hogy 18 év alatt 12 hónappal nem lehet előkészülni a gondnokság alá helyezéssel az érthető, legyen esélyük pl az enyhe fokban értelmi fogyatékossággal élő embereknek védekezniük 18. életévük betöltése után a gondnokság alá helyezésük ellen. Vannak olyan emberek akik jogtalanul akarják gondnokság alá helyzeztetni, a gondnokságra 18 év felett egyáltalán nem jogosult személyt.

2021-03-27 18:34:53 +0100

https://tanulaskozpont.hu/mit-erez-a-gyerek-amikor-elkesik-az-iskolabol/

2021-03-23 18:19:46 +0100

https://semmelweis.hu/hirek/2021/03/18/fotoriport-covid-ellatas-az-aitk-n/?fbclid=IwAR3O9xCORlvJ88EuIKIHOqVf4_MNt2lPb-4EwbqblGusaIdxrAB27v9NVns

2021-03-23 18:03:16 +0100

https://mediaklikk.hu/video/ma-este-2021-03-20-i-adas-5/?fbclid=IwAR3c5lP_SK11ypTgLGqxPBBstuX1c1EUHJVNt1dVgRN4nSnw3ir3IIxfWkE
Örülök, hogy az anyuka és a babája életben maradtak a Koronavírus után.

2021-03-23 18:01:31 +0100

https://kormany.hu/hirek/a-tobbseg-a-fokozatos-nyitas-mellett-all
Nagyon remélem, hogy meg lesz az újra nyitás a munkahelyemnél is 2021. Május 3-tól mert már 2021. Január 4-óta van zárva a munkahelyem.

Ha még sem lenne 2021. Május 3-án az újra nyitás akkor legyen 2021. Június 1-én és ne kelljen szájmaszkot viselni, kötelező testhőmérséklet mérés se legyen, és 1,5 méteres távolság tartás se legyen már. Fontosnak tartom, hogy jól tudjak fejlődni anyagilag stb mivel 2024. Novemberében már munkahelyet szeretnék váltani a majdani 10,5 éves belépésem után.

2021-03-22 22:18:16 +0100

https://pestibulvar.hu/2019/04/08/megrazo-tortenet-igy-bant-el-az-allam-a-negy-gyermekes-rokkant-anyukaval/

2021-03-21 19:10:32 +0100

https://investopedia.hu/allampapir-utmutato/?gclid=Cj0KCQjw3duCBhCAARIsAJeFyPWYH_rVDhYdPoapSrWaswVhbVTTMDnm5-asGYG7JhYWWFdeOG-DAYwaAkFSEALw_wcB

Állampapír tájékoztató erről még álmodozhatok, hogy meg lesz-e egyáltalán a 250.000 Ft-os megtakarított pénzem vagy sem.

2021-03-21 11:27:13 +0100

https://mandadb.hu/cikk/811068/Nyuszi_ul_a_fuben Sajnos Húsvétra nincs egy normális Húsvéti mesekönyv pedig jó lenne.

2021-03-17 10:41:55 +0100

http://www.atv.hu/belfold/20210315-kozel-40-ezer-idos-ember-el-50-ezer-forintos-nyugdijbol-magyarorszagon?fbclid=IwAR3s7cSp4W3h7uO5c3A0S0qd6LkZk1zMRW5AV3qMppx8kWJLd9vKBu7lZ5Y

2021-03-14 10:39:02 +0100

https://mediaklikk.hu/video/ma-este-2021-03-13-i-adas-4/# Örülök hogy felgyógyult a 20 éves fiatalember a koronvírusból. Viszont nagyon jó lenne ha Szeptember 1-től csökkentve lennének a zsúfolt tömegközlekedési járművek, és gyakrabban közlekednének elkerülve a zsúfoltságot és az autósoknak pedig legyen olcsóbb az autópálya matrica, hogy többen tudjanak autóval vagy jó időben motorral és kerékpárral is közlekedni.

2021-03-10 14:17:17 +0100

https://index.hu/belfold/2021/03/07/kiskunhalas_koronavirus_lelegeztetogep_kulonleges_eljaras/ Nagyon remélem én is, hogy már csökkeni fog a Koronavírusos beteket száma egyre jobban és jobban.

2021-03-06 19:02:14 +0100

Sajnos Magyarországon nem kerül bevezetésre, pedig jó lenne az EP Parlamenti segítség a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás ügyében.

https://rehabportal.hu/aktualis/fogyatekossaggal-elok-eselyegyenloseget-elosegito-strategiat-fogadott-el-az-eu/?fbclid=IwAR0uZMvUQ9R3k14R1pNY4TAUcj_tOOHtdEe4xovNNk1_j0vNhTOtdNhG3fo

https://rehabportal.hu/aktualis/par-ora-szabadsagert-kuzdenek-a-beteg-gyereket-nevelo-anyak/

2021-03-04 16:17:10 +0100

http://papasmamasmagazin.hu/gyerek/iskolas-gyerek/sni-btm/autista-kamasz-apukaja-ker-segitseget/

2021-02-27 19:02:56 +0100

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nyugdij-nyugdijas-nyugdijrendszer-ongondoskodas-nyugdijkorhatar-megtakaritas-nyugdij-elotakarekossag.721394.html

2021-02-27 10:37:33 +0100

https://tamogatoweb.hu/irasaink/fot_2001-2015.pdf Igaz 2003-ban csupán a 20 fó egyike voltam Autizmussal élőként akinek elöször járt Fogyatékossági támogatása, igaz 65%-os mértékű 1. kategóriában és 1991. Január 1-óta létezik a Fogyatékossági támogatás.

2006. Október 1-től 2006. Novemberében lett meg az 1. havim a 80%-os jelenlegi Fogyatékossági támogatásomnak. És 2010. Január óta kerül a saját bankszámlámra jóváírásra, míg korábban a hozzátartozóm bankszámlájára lett utalva havonta.

2021-02-24 11:22:23 +0100

https://hirozon.hu/2020/10/03/30-eve-szunt-meg-az-ndk-es-az-nszk-ujraegyesult-nemetorszag/ Jó lenne ha a ledőlne a fal a fogyatékossággal élő emberek között is.

2021-02-22 10:30:58 +0100

https://www.nyugdijguru.hu/nyugdij/oregsegi-nyugdij/mi-valtozik-es-mi-nem-2021-ben-a-nyugdijakkal-kapcsolatban
http://www.meosz.hu/mozgaskorlatozott-vagyok/kiveteles-rokkantsagi-ellatas/

2021-02-21 22:03:36 +0100

https://www.egysimaegyforditott.com/post/az-autista-batyam-az-origo?fbclid=IwAR2NlUzHMLUrmqbmkAkw2vHGVrDtMH9eEY6-W4X2bl_rzAxH8S2xS1Ff7as

Sajnos kevés olyan jól funkciónáló Autista felnőtt ember van Magyarországon belül akiknek van életársuk és albérletben vagy saját laákásban/ingatlanban tudnak élni. És nem ezért van így mert a jól funkciónáló Autista felnőtt emberek nem akarnak teljesebb életett élni, hanem a Nyugdíjszerű ellátásuk igen alacsony és a többségük heti 20 órás műszakban dolgoznak Minimálbérért.

Sok magasan funcionáló Autista felnőtt ember kényszerűl sajnos olyan életett élni anyagi okuk miatt, mint az alacsonyan funcionáló Autista felnőttek akik közül páran súlyosan értelmi fogyatékossággal küzdenek.

2021-02-19 22:37:11 +0100

https://csalad.hu/csaladban-elni/azt-erzem-hogy-tokeletes-az-eletem

A 3 iker lányoknak is meg kell adniuk a lehetőségüket, hogy ha a szüleik már nem tudnak róluk gondoskodni akkor az egészséges testvéreikkel élhessenek együtt, és természetesen az egészséges testvérük leendő vőlegényével majd férjével és gyermekeikkel.

Nóri hallani sem akar, hogy a testvérei Lili és Kati intézetbe kerüljenek amikor a szüleik már nem fognak tudni róluk gondoskodni. És meg is értem a Nórit ebben maximálisan. Viszont ha Nóri is esetleg enyhén fogyatékossággal született, és neki is szüksége lenne Rokkantsági járadékra és Fogyatékossági támogatásra 18 év felett. És ha nem emelkedne 3 év múlva sem tisztességesen a Nyugdíjszerű ellátás, akkor Nórinak nem sok esélye lenne a szülei nélkül az önállóbb életre, hogy saját magát el tudhassa tartani nem lenne jó ha úgy lenne kénytelen élni mint a testvérei Lili és Kati.

2021-02-16 11:53:05 +0100

https://magyarnemzet.hu/belfold/vakcinaval-csalo-alorvost-fogtak-el-a-rendorok-9344675/

https://magyarnemzet.hu/belfold/masfel-even-at-egy-faskamraba-zartak-az-idos-not-9382865/

Sajnos vannak gazemberek is akik kihasználhatják az embereket az idős koruknál vagy fogyatékosságuknál fogva. Nekem meg egyetlen egy vágyam van, hogy sürgösen legyen több a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás összege, mert nagyon szeretnék eljutni végre egy olyan magán fogászatra ahhol valóban megkapom a teljeskörű fogászati kezelésemet, és nem pedig egy rossz minőségű fogászati kezelést kapok ráadásul mind pénzért.

2021-02-10 22:38:26 +0100

https://www.beol.hu/bekes/kozelet-bekes/hetven-ev-legfontosabb-allomasai-notesz-laci-eleteben-678241/

Sajnos sok enyhén Autista gyermekek és fiatalok nem kapnak megfelelő fejlesztést a képességeiknek megfelelően, és a felnőtt Autizmussal élőkről meg ne is beszéljünk. És úgy járhatnak mint a Notesz Laci ,hogy 18 év felett gondnokság alá kerülnek annak ellenére, hogy valójában nem is lenne szükségük rá ha kapnának megfelelő fejlesztéseket.

És a Notesz Lacinál annyi történt, hogy 18 éves kora óta szintén gondnokság alatt van és Nappali foglalkoztatóba került, majd jelenleg egy bentlakásos Szociális otthonba kerül mivel egyedül nem tudta az évek múlásával ellátni magán.

2021-02-10 10:30:13 +0100

Nem árulok zsákba macskát nyugodtan meg lehet sértődni rám, akiknek nem tetszik a Petícióm bevallom őszintén nem fogok a FIDESZ-KDNP pártra szavazni 2022-ben. Viszont szavazni el fogok menni de nem az LMP-re fogok szavazni és nem a Mi hazánt mozgalomra meg a Jobbikra sem fogok szavazni.

LMP ott verte ki nálam a biztosítékot, hogy ők 5%-os Nyugdíjemelést tartanának helyesnek akik alacsonyabb nyugdíjjal rendelkeznek, és alacsonyabb a nyugdíjszerű ellátásuk ők észre sem fogják venni az 5%-os emelést.

Arra nem gondolnak az LMP-ből, hogy vannak olyan felnőttkorú fogyatékossággal élő emberek is akiknek jobb ha nem a családi környezetükben élnek már 6 éves koruktól kezdve, mert veszélyt jelenthetnek a családtagjaikra annyira agresszívak tudnak lenni. Viszont ha bekerülnek egy bentlakásos Szociális intézménybe, akkor a szülőknek nem jár nem csak GYOD hanem alapösszegű Ápolási díj sem a fogyatékossággal élő gyermekeik után.

2021-02-09 10:40:43 +0100

https://www.infogyor.hu/hirek/olvas/egyes-agyteruletek-gyulladasa-is-szerepet-jatszhat-az-autizmus-kialakulasaban-2019-10-23-140039?fbclid=IwAR1IehO2dndeDDMO2lpromEpxbGXqZQgazUsr8IqZtb8Nhc1cW4bR-xEGJ0

2021-02-07 21:51:47 +0100

Bevallom őszintén nagyon szeretném ha saját önerőmből meg lenne a 250.000 Ft-os megtakarított pénzem 2021. Decemberében, és nem azért vágyom arra mert olyan életett szeretnék anyagilag élni mint a Berki Krisztián. Hanem 2024. Novemberében szeretnék munkahelyet váltani, mert elegem volt télen is csak 8:00 órakor van a munkahelyem nyitása, és 8:15 órakor kezdődik a műszakom így az átöltözés után nincs is ideje az embernek reggeliznie műszak kezdése előtt. Ezért az utcán fagyoskodva reggelizek és várom a 8:00 órás nyitást 7:45 órakor.

2021-02-05 13:05:20 +0100

És azért hátrány az 1 hét különbbség a Fogyatékossági támogatás, és a Rokkantsági járadék bankszámlára való utalásában: mert mire számlára kerül átutatlásra a hónap közepén a Rokkantsági járadék, addigra a hónap elején ki utalt Fogyatékossági támogatás összege már elfogyóban lesz.

Pl. nekem hiába van feldagadva a fogínyem, és fáj nekem a fogam tőle csak erős fájdallom csillapítóval tudom átvészelni az egészet, nem merek elmenni az olcsóbb magán fogászatra időpontott kérni mert kénytelen vagyok megvárni a Február 12. napot, a Rokkantsági járadékom érkezését és azon a napon tudom kifizetni, a Január 22. fogászati tömésemet az elöző másik fogamnál. És csak akkor merek időpontott kérni az alsó hátsó tömött rágofogamnál, ami fáj az fogínyem feldagadása miatt.

2021-02-05 12:51:12 +0100

Ezért vágyom arra, hogy elérje az 50.000 Ft-ot a Fogyatékossági támogatás összege és a Rokkantsági járadék is az 50.000 Ft-ot, hogy kettő az egyben elérje a 100.000 Ft-ot és évente egyszer 50%-ot emelkedjen a kétéle ellátási forma.

Igazság szerint az lenne a legjobb ha a Rokkantsági jéradékot a Magyar Államkicstáron belül a családtámogatási osztály utalná, az arra jogosultak bankszámlájára ha már nem a Nyugdíjfolyosító igazgatóság utalja.

Mert akkor Rokkantsági járadék Januártól-Decemberig minden hónap elején kerülne a bankszámlákra utalva. Mivel a Fogyatékossági támogatás Január hónap kívételével minden hónap elején kerül utalásra, míg a Rokkantsági járadék December kivételével minden hónap közepén kerül utalásra.

És évente egyszer a Rokkantsági járadék Decemberben a hónap elején érkezik meg, addig a Januári Fogyatékossági támogatás pedig évente egyszer Január eleje helyett, még December végén érkezik meg a Karácsonyi ünnepek előtt.

2021-01-27 17:45:30 +0100

https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fwww.szeretlekmagyarorszag.hu%2Fszempont%2Fnormalis-ember-mar-nem-kommentel-sehol-mert-akkor-is-foldbe-dongolik-ha-azt-irja-megsult-a-pite%2F%3Ffbclid%3DIwAR0a8WyVhJ_rTlJKkkaxFiqVG11GSuESADxwK0k5c4DYstEknNIDJqIeZts&h=AT0dmkXDdJZGnMe7ys_92vYGLjjYq5fPCKD4uUgYKQl_RwKSb2yItcoKUsZ83g4FWU9VC5PhWX7Ygt_kSFeTXWm8JahxElyH0xcVHK2BH5mlk26I9ykBcf4Qpj7Qt99FIBk&__tn__=%2CmH-R&c[0]=AT1wGgBaGoFVEF4i4Sfc-_F2Xw4rY9wqBCKDdkx8PVyAm2MJKa2nE9zDqrMqWJuyKcol4sw0fEirBtuC5255ffESUVeVo7cayRFmH_VM8Xs201F1o95CIBjf9vpHd7Sbey2ERxaq6GB63JaBqyBREsESHw

Én meg már nem is keresem a zárt közösségi csoportokban a társaságot, magyarán már semmit sem vagyok hajlandó le írni a jelenlegi élethelyzetemből. Mivel volt már rá példa amikor segítő szándék helyett inkább támadtak engem írás útján.

És ha lenne valamilyen siker élményem már azt sem fogom megosztani, mert tudom csak az irigység lenne a vége és még sorolhatnám is.

2021-01-26 22:11:43 +0100

https://egyenloen.hu/magyar-nyelvu-app-valt-elerhetove-a-beszedzavarral-kuzdo-gyerekek-es-felnottek-szamara/?fbclid=IwAR18nI3TBYXN-HevsIkR3g2aB2-X1DEdFi6hiRtQ7xk6liAWROrFIjN_QDw

Ha lenne ilyen eszköz pl. idegen nyelvek tanulásában illetve az idegen nyelvek lefordításában, akkor nagyobb esélyel lennének sokan képesek megtanulni kivállóan Angolul kommunikálni és még sorolhatnám az egészet.

2021-01-26 10:46:56 +0100

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kozosseg/32-eves-es-24-kilo-egyedul-neveli-ket-fogyatekkal-elo-gyermeket-a-nyaregyhazi-edesanya/

És az a legrosszabb amikor egy szülő azóta nem tud elmenni dolgozni, és nyaralni sem amióta a gyermekei vagy sérült gyermeke megszületett.

2021-01-25 19:10:16 +0100

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kozosseg/vadaszgepek-repulnek-at-delutan-budapest-felett-igy-tisztelegnek-az-utolso-hos-puma-elott/

2021-01-23 19:05:15 +0100

https://www.delmagyar.hu/kozelet/helyi-kozelet/egy-elet-munkaja-semmisult-meg-nehany-perc-alatt-a-langokban-7149412/?fbclid=IwAR3HtGmbSxHxBnz70Rjtq3NUeUsyqiM9dytSD-T_mGvOmMaZ90NN4eocyOQ

Nem igaz, hogy Zsolt azért kapot segítséget a le égett háza miatt mert a Magyar emberek egy részük nagyon jó indulatúak és adakozó kedvükben vannak, hanem azért kapott Zsolt segítséget mert a 3 éves Hanna lányával élt a leégett tanyasi házában.

Mert ha Zsoltnak nem lenne kiskorú lánya, akkor nem kapott volna segítséget az újra kezdéshez. És sajnos az együlálló szülők küzül akik enyhe fogyatékossággal élő kiskorú gyermeküket egyedül nevelik, ők ritkábban kapnak segítséget másoktól.

2021-01-13 21:27:26 +0100

https://praxis.blog.hu/2016/04/25/a_szegeny_embereknek_nem_telik_mufogsorra

Nagyon jó lenne ha évente egyszer legalább 50%-ot emelkedne a Rokkantsági járadék valamint a Fogyatékossági támogatás összege. Mert akkor sokkal könnyebb lenne az élet.

Mivel legtöbb esetben pénzbeli adománnyal a rászoruló beteg gyermekeket támogatják aztán a rászoruló családok meg a rászoruló idős emberekkel foglalkoznak. Míg a rászoruló felnőtt emberek pedig alig kapnak bármilyen segítséget, ha nincs 1 fő kiskorú gyermekük sem a saját háztartásukon belül.

2021-01-13 19:26:20 +0100

Tisztelt K Józsefné!

Amít írt a Petíciómról véleményt az mind nem igaz: Az 50 000 Ft se megélhetéshez méltó összeg,hát még alatta!!??????

Nekem a célom a Petíciómnál: Rokkantsági járadék 50.000 Ft + Fogyatékossági támogatás 50.000 Ft = 100.000 Ft. És ehez évente egyszer legalább 50%-os emeljedjen a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás.

Fogyatékossági támogatás az nem más mint Nyugdíjszerű ellátás akkár csak a Rokkantsági járadék. Pl. 1 fő Autista felnőtt személy Rokkantsági járadékot és Fogyatékossági támogatást kap. Csak akkor nem kap Fogyatékossági támogatás a Rokkantsági járadéka mellé amennyiben Emelt családi pótlékot kap.

Rokkantsági járadék és a Rokkantsági ellátás között igen nagy a különbbség.

Visszatérve a Rokkantsági járadékhoz, amennyiben nem létezne a Rokkantsági járadék mellé Fogyatékossági támogatás se Emelt családi pótlék sem, akkor valóban igazat adnék az 50.000 Ft semmire sem lenne elég.

2020-12-29 19:18:42 +0100

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/szervezeti-hirek/tobb-mint-1000-verado-es-tobb-mint-500

https://dunaharasztionline.hu/regio/2020/12/16/nemcsak-arulni-hasznalni-is-tilos-lesz-a-tuzijatekokat/

Sajnos a Szilveszteri tűzijátékokat csak a COVID-19 járvány elleni védekezésben lesz tilos használni, pedig jó lenne ha végleg betiltanák a magán embereknek lévő árusítását.
Nem csak a házi állatok védelme miatt, hanem a testi épség védelme miatt: akik nem a saját önhibájukon kívül lesznek a tűzijáték használata végett rokkantak 25 éves koruk felett, nekik jobb lenne ha nem járna soha nyugdíjszerű ellátás mert vannak olyan felnőttek akik egészségesnek születtek, és dolgozni nem jártak mert nem is akartak menni dolgozni járni, viszont ha saját hibájukon belül Szilveszteri tűzijáték használata idején Rokkantá vállnak akkor meg elvárják, hogy az Állam adjon nekik Nyugdíjszerű ellátást stb.

2020-12-27 17:30:26 +0100

Csoda, hogy megmaradt a Rokkantsági járadék annyi összegnek 2020. Decemberében mint amennyi 2020. Novemberében lett.

Rokkantsági járadék 2020. November hónapban: 39.135 Ft lett. 465 Ft-al emelkedett.
És egyszeri kiegészítés 1 hónapra 4.650 Ft volt.

Rokkantsági járadék 2020. December hónapban: 39.135 Ft maradt nem csökkent vissza a 38.670 Ft-ra.
80%-os Fogyatékossági támogatás 2020. December végén a 2021. Januári havit előre utalva: 28.848 Ft lett 342 Ft-al lett több és pluszban lett 1 hónapra 3.762 Ft.

2021-ben a Rokkantsági járadék összege: 40.309 Ft lesz.
2021-ben a 80%-os Fogyatékossági támogatás összege pedig: 29.713 Ft lesz 2021. Február hónaptól.

Összesen: 70.022 Ft lesz. De hogy lesz-e 13. havi nyugdíj a Nyugdíjszerű ellátásra arról fogalmam sincs 2021. Február hónapban fog kiderülni.

2020-12-24 18:22:57 +0100

https://meselandia.tv/cirmos-karacsony-teljes-mesefilm/

2020-12-19 17:07:32 +0100

https://mediaklikk.hu/video/embermesek-7-resz/

2020-12-19 17:01:16 +0100

https://mediaklikk.hu/jonak-lenni-jo-videok-2020-jonak-lenni-jo-2020/video/2020/12/13/embermesek-szantina-allapota-ellenere-szocialisan-nagyon-nyitott-fiatal-lany

Nem semmi, hogy létezik speciális Szakközépiskola ahhol gyógypedagogusok oktatnak és nem azokat a tantárgyakat oktatják amit a 9-12. osztályban tanulnak. Hanem azokat a tantárgyakat tanulják amit Általános iskola alsó tagozataiban tanulták pl. 1-3. osztályos Matekot stb.

2020-12-19 16:50:31 +0100

https://mediaklikk.hu/jonak-lenni-jo-videok-2020-jonak-lenni-jo-2020/video/2020/12/13/embermesek-marci-hatalmasat-fejlodott-a-specialis-oktatasnak-koszonhetoen/

Magasabban funkciónáló Autista jó értelmi képességekkel, nem csak a fejlesztéseknek köszönheti azt, hogy a saját korosztályát utol tudta érni. Viszont amennyiben értelmi fogyatékosság társul pl. súlyos autizmushoz ott nem lesz annyi esélyük a gyermekeknek, hogy a saját korosztályukat már gyermekorukban is utol tudják érni.

2020-12-19 16:42:18 +0100

https://mediaklikk.hu/jonak-lenni-jo-videok-2020-jonak-lenni-jo-2020/video/2020/12/12/embermesek-buday-bencenek-es-edesanyjanak-koszonhetjuk-a-csudibogar-clubot/

Sajnos a magasabban funkciónáló Autizmussal élő gyermekek és kamaszok ritkán kapnak esélyt, hogy integráltan de Speciális oktatásban és Speciális kisebb létszámú osztály közösségben tudjak iskolába járni.

2020-12-19 16:25:18 +0100

https://mediaklikk.hu/jonak-lenni-jo-videok-2020-jonak-lenni-jo-2020/video/2020/12/11/embermesek-demeny-attila-koraszulottkent-honapokat-toltott-inkubatorban/

https://mediaklikk.hu/jonak-lenni-jo-videok-2020-jonak-lenni-jo-2020/video/2020/12/13/embermesek-marcika-autizmusa-leginkabb-kommunikacio-es-szocialis-teruleten-nyilvanul-meg

Bármennyire is fáj az igazság de Marcika soha nem lesz képes piacképes szakmát tanulni 8. osztály után, és felnőttként dolgozni járni és önálló életett élni és gondnokság alá is fog kerülni 18 év felett. Pont olyan állatpotban van az autizmusban mint a felnőtt korban lévő Attila.

Súlyosan Autizmus mellé legtöbb esetben hozzá társul a súlyos vagy középsúlyos értelmi fogyatékosság is. És a súlyos autisták többsége soha nem fog tudni megtanulni írni-olvasni számolni és beszélni.

2020-12-14 19:18:59 +0100

Szégyelje magát de nagyon!!!

https://m.hvg.hu/elet/20201214_Novak_Katalin_uzenete_a_noknek_Ne_zavarja_oket_hogy_kevesebbet_keresnek_mint_a_ferfiak?fbclid=IwAR3KoCXOQzc4NLwQi7V1XjJCHY_zKV8_YHJrmwT3J0ScWhpPR4CTfTiQsTg

2020-12-13 21:56:11 +0100

Ezért lenne jó ha meg emelkedne tisztességesen a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás összege, ami fejenként minden fogyatékossággal élőknek jár havonta 2 féle járadék.
És nem pedig munkával kéne helyettesíteni a Rokkantsági járadékot és a Fogyatékossági támogatás, mert akkor még rosszabbul járnának a fogyatékossággal élők.

2020-12-13 21:53:15 +0100

Reménykedem, hogy elkerül a számomra várható és kellemetlen nagyobb kiadás az egyik olcsóbb de népszerű magán fogászatnál. Mivel 18 hónapos munkámmal sikerült saját önerőmből eljutnom, a jelenlegi megtakarított pénzemig nagyon nem szeretném ha 0 Ft-om lenne Karácsonykor vagy alig lenne már maradék pénzem.

Viszont ha a magán fogászaton a fogorvosom kérné az összeget, nem mondhatom neki nem tudok adni neki stb. Nem is mennék el a magán fogászatra, ha kisebb településen lévő lakóhelyemnél lenne egy normális páciens barát fogászati rendelő. Míg a SOTE fogászaton pedig csak 3 órás várakozás után hívják be a pácienseket, és csak akkor közlik velük, hogy fogadják-e őket a megbeszélt időpontra vagy várólistába kerülnek.

2020-12-06 17:46:02 +0100

https://merce.hu/2020/12/03/no-vagyok-es-ertelmi-fogyatekossaggal-elek/

Legyen érthető a fogyatékossággal élő emberek többségének nincs állása, ha van is állásuk Magyarországon belül igen kevés fizetést kapnak ahhol pedig jól fizetősek az állások, ott legtöbbször fel sem veszik őket ha fel is veszik őket akkor max 1-2 évig járhatnak oda dolgozni.

2020-12-03 18:34:21 +0100

Ha nem lenne a COVID-19 járvány és nem lennék nehéz helyezetben anyagilag, az 5,5 hónapos munkahelyem zárva tartása miatt, akkor sokkal boldogabban vártam volna a Mikulás napot és a Karácsonyi ünnepeket meg a Szilvesztert és az Újévet is.

Szeptember 7-óta nyitott újra a munkahelyem de nem sokat ért számomra az elmúlt 3 hónap, mert Magyarországon belül a legkevesebb fizetést kapják a Fejlesztő foglalkoztatásban dolgozó Fogyatékossággal élő emberek.

December 3. a Fogyatékossággal élő emberek világnapja, és remélem talán kapok valami jó hírt mi lett a Petíciómmal.

2020-12-02 17:51:02 +0100

Hurrá lett apró örömöm nekem is igaz csak 1 csepp a tengergerben, de így is nagy öröm számomra a COVID-19 járvány miatt és a Karácsonyi ünnepekhez közeledve.

2020. Novemberében amikor meg kaptam, a kisebb emelésen átesett Rokkantsági járadékomat az egyszeri kiegészítéssel: még nem is reménykedtem és nem is bíztam abban, hogy 2020. Decemberében meg marad a Rokkantsági járadéknál a Novemberi emelés.

És.... megmaradt hála a jó égnek!!! És 2021. Januárjában a Novemberi 1,2%-os emelésre fog rá menni a 3%-os emelés a Rokkantsági járadékomra nekem is!!!

2020. Decemberében a Fogyatékossági támogatásnál bár nem történt a Novemberi emeléshez hasonló emelés, viszont egyszeri 1 hónapra érvényes kiegészítést kaptam én is úgy mint a Rokkantsági járadéknál az egyszeri 1 hónapra érvényes kiegészítésnél volt.

Már ez is valami, mert az apró lépésekből lesznek a nagy lépések!!! Nagy öröm számomra és remélem sokak számára is.

2020-11-27 17:21:53 +0100

https://mediaklikk.hu/cikk/2020/11/24/jonak-lenni-jo-eletre-szolo-elmenyekkel-gazdagodnak-az-autista-gyermekek/

Jó lenne ha életre szóló élményben az Autizmusban élő felnőttek is gazdagodhatnának!

2020-11-19 19:45:20 +0100

Az lenne legjobb ha a kijárási korlátozás nem szünne meg December 11-után, hanem addig tartana Magyarországon belül amíg az összes ember be nem lesz oltva a COVID-19 vakcina ellen. És a Karácsonyi vásárnak és a Mikulás napozásnak meg a Szilveszternek is elkéne maradnia, mert ha meg lesz tartva akkor újra emelkedhet a járvány görbe.

2020-11-10 18:30:16 +0100

Sajnos nem derült ki, hogy Novák Kalatin tárca nélküli Miniszerhez vagy a Fülöp Attila Államtitkár úrhoz vagy Prof. Dr. Kásler Miklós Miniszter úrhoz került-e. Arra nem kaptam választ sajnos. És arra sem, hogy mért nem kapnak a Nyugdíjasok és a Nyugdíjszerű ellátásban részesülök Nyugdíjprémiumot a COVID-19 járvány végett.

2020-11-07 09:15:17 +0100

Éllítólag a Novák Katalin Tárca nélküli Miniszterhez került a Petícióm, de hogy a Novák Katalin Miniszter asszony az Országgyálés elé fogja-e vinni a Petíciómat, vagy sem azt csak a Hang csoport segítségével fogom tudni megoldani.

De egy tuti ha 2021. tavaszi Országgyűlési időszak alatt nem kerülne be a Petícióm az Országgyűlés elé, hanem csak az irat megsemmisítőbe kerülne nem lesz veszve semmi sem, mert újra kinyomtatásra kerül a Petícióm és 2021. Augusztusában, újra le lesz adva a Petícióm és ha szükséges akkor még lesz ebben tüntetés is.

2020-11-01 14:00:49 +0100

https://merce.hu/2020/10/31/teli-cipo-fogorvos-egy-szep-karacsony-erre-koltenek-a-szocialis-agazat-dolgozoi-az-500-ezer-forintos-pluszjuttatast/

Én meg annak örülné ha lenne 250.000 Ft megtakarított pénzem, és akkor jövő Januártól egészen az Áprilisig az iskolai tavaszi szünet utolsó napjáig otthon maradnék. Addig amíg a krizis helyzetnek nem lenne vége, mert télen nem igazán lenne kényelmes haza készülődni ha túlzsúfolt az előtér, és egyben a COVID-19 járvány elleni védekezést is megnehezíti nem szólításra és 2 fővel hagyhatnánk el a munkatermet és mennénk be az öltöző helyiségbe a cuccainkért, és onnan pedig az épületett elhagyva. Míg az ebédeseknél pedig sorban állás helyett az asztalok előtt ülve kapnánk meg az ételhordókat stb.

2020-10-31 18:09:28 +0100

De mivel otthon ápolást végeznek ezért otthon ápolásra szoruló fogyatékossággal élő/tartós beteg személyekkel szemben nem akartam kitolni, és magammal sem akartam kitolni mivel anyagilag nem igazán állók jól rendszeresen hiányozzak a munkahelyemről. Aztán meg a rövidebbet húzzam.

2020-10-31 18:06:39 +0100

Ritkasság, hogy Halloween estéjén telhold van! Ilyen a legenda szerint a máusoknak nagyobb és hatékony a varázs erejük a többi naphoz képest.

Nem tagadom de elküldtem a melegebb éghajlatra azokat az embereket (akkár még az otthon ápolókat is), akik nem bírtak engem és a Petíciómmal együtt, de arra nem voltak képesek ezt privátban megmondták volna nekem, hogy egyszer sem küldjek a csoportjukon belül a Petíciómat. Mert akkor nem küldtem volna el azt.

Minden tisztelettem a számomra kívételes becsületes otthon ápolást vézőknek, akik nem kezeltek le engem privát üzeneten keresztül. Viszont azokkal szemben akik a hátam mögött másokkal szemben valótlanságot állítottak rólam, és evvel más otthon ápolást végző embereket megtévesztve tették azokat szívem szerint feljelentettem volna őket rágalmazásomért és a személyiségi jogom megsértése végett. Mert nem járultam hozzá, hogy az általám lévő címzett kiadja az Admin kérésére a Feladói privát üzenetemet.

2020-10-23 22:27:28 +0200

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20201021/megerkezett-a-milliok-altal-vart-nyugdijrendelet-igy-jon-a-plusz-penz-453970

2020-10-19 17:04:01 +0200

Nagyon aggodóm, hogy nem fog emelkedni a fejlesztő foglalkoztatói órabérem ami 2020-ban 3 éve Nettó 396 Ft-os órabért ér. És jó lenne ha 2021-ben több lenne az órabéres fizetésem Nettóban, de attól tartók nem sikerül megnyerni a pályázatot a Szociális intézményes Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyemnek. És akkor újabb 3 évig kapnék Nettó 396 Ft-os órabért és legközelebb pályázni csak 2023. nyarán lehetséges a 2024-2026. időszakokra.

Pedig muszáj lenne eljutnom 2021. őszén egy olcsóbb magán fogászaton ahhol jól értenek a paradontológiához is, már mint a fogínysorvadás kezeléséhez is míg a SOTE fogászati klinikákon belül pedig a járóbetegek közül válogatnak, hogy kik mehetnek kezelésre és kik mehetnek a várólistára.

2020-10-02 18:40:08 +0200

https://nepszava.hu/3086076_radar-alatt-az-autistak-es-a-fogyatekosok

Egyetlen egy kívánságom van Autizmussal élő felnőttként, hogy legyen annyi pénzem November elejétől, egészen jövő Március végéig házhoz szállításos ételt tudjak megrendelni Péntekenként. És akkor Péntekenként nem lennék ebédes az érintett hónapokban, a Szociális intézményes munkahelyemen belül.

Mivel a COVID-19 járvány nem fog elmúlni és az öltöző helyiségbe csak 2 fő tartozkodhat egyszerre a akik a kabátjukat és a cuccaikat kihozzák, és az ebéd olykor Péntekenként is késik pedig Péntekenként hamarabb szeretnék haza menni a műszakom lejárta után 12:00 órakor. És nem akarok várni 12:15 percet mire megérkezik az ebéd.

2020-09-28 19:25:06 +0200

https://index.hu/belfold/2018/11/19/hollandia_kerekesszek_jog_abcug/ Ezért mennek sokan külföldre a fogyatékossággal élők közül. Én is elmennék szívem szerint külföldre, ahhol sokkal jobb esélyem lenne Autizmussal élőként még ha Egyetemi Diplomára és Érettségire nem tudom vinni.

2020-09-26 22:05:21 +0200

2020. Szeptember 26-ám már 2 éves a Petícióm és Augusztus 5-én le lett adva az EMMI-hez a Petícióm. De sajnos az EMMI-ből nem vették fel a telefont helyette a COVID-19 tájékoztató szólt a hangposta fiókból.

2020-09-22 22:01:15 +0200

https://www.blikk.hu/aktualis/kulfold/szuletesnapi-parti-oteves-down-kor-kisfiu/79gb7z2?fbclid=IwAR1kedH3k_FsepKLLmFUfRKGrDQ4uuNP0fdX3fH7F2lDNBqjaJqhBUCdWRI

Szégyen gyalázat, hogy külföldön sem fogadják el az értelmi fogyatékossággal élő embereket, de még az értelmi fogyatékossággal élő gyermekeket sem. 5 éves a Down szindrómás kisfiú de annak ellenére, hogy középsúlyosan értelmi fogyatékossággal született 1-5 éven belül rá fog jönni magától, hogy kiközösítik a vele egykorú társai amiért hozzá nem nagyon jönnek el a születésnapi bulira. És gondolom őt sem hívják meg a társai szünetésnapi bulijára.

2020-09-20 11:38:11 +0200

2020. Szeptember 26-án már 2 éves lesz a Petícióm és nagyon remélem, hogy sikerül megnyernem a háborút a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás megalázó összege ellen.

2020-08-28 10:07:56 +0200

Ha rajtam függne a dolog én úgy támogatnám a rászoruló egyedülálló és gyermekekkel nem rendelkező felnőtt embereket, hogy azoknál az üzletekben ahhol a legtöbb vásárlók fordulnak meg: az olyan üzletekben 100 Ft-al támogatnák: az 5-10 főből álló turnunsonként a rászoruló felnőtteket fejenként.

Amelyik üzlet elutasítaná ezt azok nem kapnánek semmilyen adókedvezményt sem!!!
Nem csak azok a rászoruló felnőttek kapjanak támogatást másoktól, akiknek 1-4 kiskorú gyermekeik vannak.

Elegem lett, hogy gyakrabban nem veszik emberszámba azokat akiknek 1 gyermekük sincs.

2020-08-23 11:26:11 +0200

2020. Augusztus 26-án már 23 hónapos a petícióm. Viszont 2020. Augusztus 5-én leadásra került a Petícióm 12.187 fő aláírással együtt az Emberi Erőforrások Minisztériumában. És Augusztus végén végre beindul az őszi országgyűlés. Bízzóm abban, hogy előbb-utóbb jó hírt fogok kapni a Hang csoportól, hogy az Országgyűlés elé kerül a Petícióm.

Az sem érdekel, ha be kéne mennem a Parlamentben a Petícióm tartaláról beszélni.

2020-08-20 10:17:26 +0200

Akkora pofont adnék szó szerint a Facebook-os oldalon lévő Kormány Koronavírus tájékoztatói oldalán egyes embereknek, hogy a fejük fog leszállni földre mindig viccesnek tartják egyes emberek, hogy a fogyatékossággal élő emberek szenvednek a legtöbbet, hogy a munkahelyük átmenetileg bezárt a Koronavírus járvány miatt és akkor ezen meg röhögcsélnek milyen vicces ha több ember veszíti el a munkáját stb.

Én meg komolyan ott tartók, hogy fel fogom szólítani E-mailen keresztül a Müller Ceciliát a Népegészségügyi Központ vezetőjét, hogy adja meg az engedélyt a munkahelyem újra nyitására 2020. Karácsonya előtt.

2020-08-16 19:13:39 +0200

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/facebookon-kert-segitseget-a-vak-masszor-villamgyorsan-osszefogtak-erte-az-emberek/

Sajnos nem a Vak vállalkozó masszőr az egyetlen olyan fogyatékossággal élő személy, aki anyagilag nehéz helyzetbe került a Koronavírus járvány miatt. Hanem jóval többen vannak a Fogyatékossággal élők között, akik szintén rászorulnak anyagi besegítésükben de ők kiraknál a Facebook-os oldalra akkor rögtön feljelentés lenne a vége.

2020-08-11 22:13:35 +0200

http://gyartastrend.hu/muveltmernok/cikk/ki_epittette_a_berlini_falat_

Nem normális a jelenlegi Magyar kormány, hogy gyümölcsök árát drasztikusan meg emeltette, viszont a fizetések többségét és a nyugdíjak meg a nyugdíjszerű ellátások összegét nem emelik rendesen.

Magyarán az akkori Berlini falhoz hasonló de láthatatlan falat építettet az anyagilag jól élő és a rászoruló emberek között. Ezért már az anyagilag jól élő emberek tudnak csak gyümölcsöt vásárolni legtöbb esetben.

2020-08-09 18:19:45 +0200

Mérges vagyok, hogy az élelmiszer boltokban és a tömegközlekedésen Budapest külvárosán Pesten alig hordanak szájmaszkot az emberek. Akik nem hordják nem megfelelően viselik.

Eleve attól tartok. hogy elmaradhat a munkahelyem újra nyitása idén Szeptember 1-én pedig jó lenne ha a Március 16. zárva tartás óta meg lenne az újra nyitás kezdete.

Nem csak az összes diákoknak és az összes pedagógusoknak és az iskolai technikai dolgozókra fér rá az újra nyitás Szeptember 1-én az iskolákban. Hanem nyisson ki a zárva tartó munkahelyek is Szeptember 1-től.

Ha nem nyitna újra a munkahelyem idén Szeptember 1-től hanem csak idén Október 1-től tudja újra nyitni, akkor nem sok esélyem lesz arra, hogy jövő Januárban egy kisebb méretű Kemping asztalom és Kemping székem legyen ami összecsukhatós és lakberendezésre szolgálna nekem.

2020-08-09 11:05:49 +0200

Bevallom őszintén ha jobban élnék anyagilag, akkor mennék 3 hónapig hetente egyszer felnőtt lovasterápiára majd újabb 3 hónapra hetente egyszer úszni járnék. Aztán 6 hónap szünetet tartanék majd a következő évben újra mennék 3 hónap lovas terápia 3 hónap úszás.

És ezt 3 évig csinálnám.

Nagyon szívesen le utaztam volna meghívásom végett Pest megyéről Pécsre, hogy láthassam a Kutatóközpont virológia laboratóriumát, de sajnos az időpont nem felel meg számomra és anyagilag sem állok jól, hogy le tudjak oda utazni meg bármikor újra nyithat a védett Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyem ezért nem alkalmas számokra.

2020-08-06 12:43:45 +0200

Számomra a Petícióm Augusztus 5. leadása adott nekem nagyobb lelki erőt és nagyobb motivációt, hogy láthassam a fényt az alagút végén mert a 2020. Március 16-óta zárva tartó munkahelyem nem nyitna újra 2020. Karácsonya előtt. Sem pedig 2021. Húsvétja és 2021. Május 1. előtt, akkor emeljék meg legalább a Rokkantsági járadékot és a Fogyatékossági támogatást.

Nem minden fogyatékossággal élő felnőtt ember él egyháztartásban a szüleivel vagy az egyik szülőjével. És ha még is egy háztartáson belül él egy felnőtt enyhe fokban fogyatékossággal élő emberek egyrészt, legtöbb esetben maguknak kell gondoskodniuk az élelmiszerek vásárlásáról stb.

2020-08-02 12:24:03 +0200

Pontosabban jól tudom mért nem szeretnék munkahelyet váltani. és akár 1,5 évig is várakoznék a védett munkahelyem újra nyitásával ami a Koronavírus járvány miatt zárt be.

1. Okom: nem szűnt meg a védett munkahelyem ami bezárt a járvány miatt.

2. Okom: nem állok jól anyagilag ahhoz, hogy munkahelyet váltsak, amíg nem lesz meg saját önerőmből a bizony anyagi hátterem és az életmód váltásom addig hallani sem akarok, hogy munkahelyet váltsak.

3. Okom: biztos anyagi fedezett nélkül menjek munkahelyet váltani, és esetleg egy Nárcisztikus személyiségű főnököt fogjak ki, és a munkatársaim között pedig egy Nárcisztikus személyiségű munkatársam legyen. És esetleg emiatt veszíteném el a leendő új állásomat.

Jobb ha az ember nem mindig a szívére hallgat hanem inkább az eszére hallgasson.

2020-08-02 09:28:25 +0200

Súlyos mozgássérült vagyok, és nagyon alacsony havi jövedelemből élek. Úgy gondolom, mi, mozgássérült emberek is megérdemeljük az élhetőbb életet, mert ha önhibáján kívüli okból az ember nem tud dolgozni, akkor az ellátások összegét kellene legalább 150-170 ezer ft-ra emelni.
Dobi S. 9 perce

Erre Petíció létrehozónként úgy tudnék reagálni rá könnyebben érthető információval.
Legtöbb esetben minden egyetlen fogyatékossággal élő embernek van a Rokkantsági járadéka mellett Fogyatékossági támogatása is.

Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás havi pénzbeli ellátásnak számít Nyugdíjszerű ellátásnak nevezik.

A Petíciómnál pedig ez a célom: Rokkantsági járadék 50.000 Ft !+ Fogyatékossági támogatás 50.000 Ft = 100.000 Ft. És évente egyszer minimum 50%-os emelés lenne, a Rokkantsági járadéknál és a Fogyatékossági támogatásnál.

2020-07-29 18:35:49 +0200

Igazságtalanak tartóm, hogy nem lesz Nyugdíj kiegészítés a Nyugdíjprémium mellé mert a Koronavírus járványra hivatkoznak. Pedig most lenne a legnagyobb szükség erre 2020. Novemberében, hogy a kisebb összegű öregségi nyugdíjjal rendelkezők és a Nyugdíjszerű ellátásban rendelkezők jól járnak Karácsony előtt.

És az sem lenne igazságos, hogy az Iskolák Szeptember 1-én újra nyitná a kapuikat minden évfolyam tanulóiknak és minden pedagógus számára, viszont a Szociális intézmények pl a Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyek a fogyatékossággal élő felnőttek számára nem nyitnának újra.

2020-07-27 22:08:05 +0200

Mivel én alacsonyabb jövedelmű vagyok így nem tudok havonta 2 féle dologra sem külön-külön gyűjteni a pénzemet. Hanem egyszerre csak 1 féle dologra tudok havonta gyűjteni a pénzt, és ha sikerült összegyűjtenem akkor tervezem a másik dolog iránti gyűjteni ezt.

2020-07-27 22:06:04 +0200

Vannak szegény gazdag emberek akik anyagilag nagyon jól éltek a járvány előtt, de a munkájuk elvesztése után kénytelenek olyan munkahelyen dolgozni ahol nem élhetnek fényűzően. Az ilyen embereket nem tudok sajnálni mert akadnak közöttük olyanok is, akik nem tudták a magasabb jövedelműként a pénzt beosztani, pl. ne csak fényűzően tündököltek volna anyagilag, hanem a jövőjükre is gondoltak volna időben félre tenni a nehéz időszakokra és a váratlanabb kiadásokra.

2020-07-27 22:00:56 +0200

A GYOD-al rendelkező Ápolásra szorulók többsége felnőttként nem tud dolgozni járni hanem otthon a szüleivel élnek, és a GYOD-ot kapó szülő sem tud bejárni dolgozni. Vagy a Nappali Ellátó intézménybe jár fejlesztési terápiákra stb. Vagy ha dolgozni tud az Ápolásra szoruló személy, akkor a Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyen belül végzi a munkáját.

Bevallom őszintén a rászoruló emberek között ,,gazdagnak számítók" abban, hogy a járvány ideje alatt kapom a védett munkahelyemnél csökkentett változatban csekély mennyiségű fizetésemet, pedig zárva van határozatlan ideig a munkahelyem viszont azoknak az embereknek nincs szerencséjük akiknek megszűnt a munkahelyük a járvány miatt.

Vagy nem szűnt meg a munkahelyük viszont a zárva tartás végett egy fillér vasat sem kapnak a munkahelyüktől.

2020-07-27 21:39:30 +0200

Nem akarok egyetlen egy fogyatékossággal élő embert megbántani akaratlanul. És csak a véleményemet íróm le: azok az enyhén vagy középsúlyosan fogyatékossággal élő felnőtt emberek akik be tudnak önállóan dolgozni járni, a védett munkahelyükre és megkeresik a Garantált bérminimumot és a Rokkantsági járadékkal és 80%-os Fogyatékossági támogatással rendelkeznek, viszont az egyik szüleik utánuk kapja a GYOD-ot viszont mindkét szülő be tud járni dolgozni akkor az érintett fogyatékossággal élők ,,gazdagnak számítanak" a többi fogyatékossággal élő emberektől.

2020-07-26 17:48:08 +0200

2020. Július 26-án lett 22 hónapos a Petícióm és 2020. Augusztus 4-7. napok egyikében kerül sor a Petícióm leadására. És remélem, hogy már csak Szeptember 1-én fog újra nyitni a munkahelyem, ami Március 16-óta tart zárva mert így akkor Augusztus 4-8. napok egyike 100%-os lenne számomra, ha Augusztus 3-án nem kerülne sorra az intézményes védett munkahelyem újra nyitása.

Viszont fontosak tartok, hogy a munkahelyem újra nyitásakor ott tudjak lenni az 1. munkanapon és ünnepelni az újra nyitást és a járvány végét.

2020-07-22 19:16:52 +0200

Augusztus elején kerül leadásra a Petícióm a Miniszterelnöki Hivatalba, jelenleg szervezés alatt áll a pontos időpontja ennek. Attól is függ, hogy ki legyen az a személy aki a Miniszterelnöki hivatalba átveszi tőlem a petíciómat.

És még attól is fog függni a pontos időpont, hogy mikor nyitják újra a munkahelyemet mert ha Augusztus 3-án nyitnák újra a munkahelyemet, akkor az 1. napon mindenképpen szeretnék ünnepelni én is az újra nyitást a járvány után.

De ha nem nyitják újra Augusztus 1. hetében hanem csak Szeptember 1-én nyitna újra a munkahelyem akkor szerencsém lesz, mert Augusztus 3-án fog leadásra kerülni a petícióm a Miniszterelnöki Hivatalba.

2020-07-18 21:32:49 +0200

Szívemen viselem a Petícióm sorsát, Július 21-én a Hang csoporthoz megyek Petícióm kinyomtatását megbeszélni. Mert a jelenlegi Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás nevetséges és szánalmas mennyiségű összege, és az évente egyszeri nevetséges és szánalmas emelése nem mehet így tovább, hogy hülyének nézzék a fogyatékossággal élő embereket.

2020. Augusztusától a családi okom végett saját akaratom ellenére, 5.000 Ft-al kell a rezsibe beszállnom így alig közeli majd meg a Rokkantsági járadékomból, és a Fogyatékossági támogatásomból lévő 67.170 Ft a közel 30.000 Ft-os maradékot.

Miközben az élelmiszerek ára megy fel csillagos egekbe, és a Nettó 396 Ft-ot adó heti 20 órás műszakban lévő munkahelyemnél azt sem tudom, hogy mikor mehetek újra vissza dolgozni. Mivel Március 16-óta van zárva a jelenlegi munkahelyem a Koronavírus járvány miatt.

2020-07-10 21:38:03 +0200

2020. Július 21-én fogok menni a Hang csoporthoz személyesen, mert végre tudnak fogadni akkor engem és a megbeszélés után derül ki, hogy mikor lesz a Petícióm kinyomtatva annyit elárulók nem fogom megvárni a Szeptember 1. iskolakezdés napját, hogy ne tudjam leadni előtte a Petíciómat.

2020-07-09 11:50:17 +0200

Meg az olyan fogyatékossággal élőkre is gondolni kell akik, mentális állapotuk végett az 1. osztályt a Speciális Általános iskolát egy bentlakásos iskolába kezdték el, amikor a bentlakásos Óvodával végeztek. Mert tömegközlekedéssel nem lehet utaztatni őket iskolai tanítási napokon, csak autóval vagy különjáratú mikrobuszba lehet őket utaztatni ami nem egy olcsó mulatság.

Míg tömegközlekedésnél veszélyt jelenthetnek magukra és másokra meg a tömegközlekedésben is. Meg otthon is veszélyt jelenthetnek a családtagjaikra és magukra is, ha 2,5 hónapnál tovább kéne otthon maradniuk és 16. életévük betöltése után nem is járhatnak a Speciális oktató intézményekbe sem.

2020-07-09 11:40:45 +0200

Arra is gondolok amikor le fogom adni az idei Szeptember 1. iskola kezdés előtt a Petíciómat, hogy vannak olyan dolgozók is a Rokkantak közül akik Március 16-óta lettek munkanélküliek, és jelenleg is kilátástalan a helyzetük, hogy legrosszabb esetben a Szeptember hónapot új munkahelyükre lévő járásukkal tölthessék el.

Mert Szeptemberben erősebben közeleg az újabb fűtés szezon kezdete mikor a korábbi fűtés szezonnak legtöbb esetben elején vége lett.

2020-07-07 18:48:57 +0200

Ha nem töltődnek fel rendesen lelkileg akkor meg harapós kedvem lenne, és nem szeretném ha a Miniszterelnöki Hivatalból kidobnának engem.

2020-07-07 18:44:59 +0200

Megkérném a S Katalint ha nem tetszik a Petícióm körlevele akkor iratkozón le a Petíciómról. És ha a saját nevemben felmerné adni a saját Petíciómat a Miniszterelnöki Hivatalba, akkor fel fogom jelenteni a szerzői jogom megsértése végett.

1. Okom: a Petícióm 2018. Szeptember 26-óta a saját tulajdonomat képezi, és nem a S Mária tulajdonosa a Petíciómnak.

2. Okom: semmi köze nincs, hogy milyen fogyatékossággal élek és mi a foglalkozásom.

3. Okom: Szükségem volt Júniusban a feltöltődésre és Július közepén is a lelki és fizikai feltöltődésre, mert nagyon megviselt engem lelkileg a Koronavírus járvány utáni kijárási korlátozás megszűnése után, nem nagyon tudtam otthonról kimozdulni a rossz változékony idő miatt.

2020-07-06 12:31:52 +0200

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/otthonapolas-fotok-valodi-magyar-csaladokrol-beteg-szerettuket-apoljak/l3r1de0?fbclid=IwAR1BNDmduP-58OFCPaQtli5UIRGZP1DiZ4l61IEAgIlmsiBsAGIl-ikBl4E

2020-06-27 20:38:56 +0200

Köszönöm minden aláírónak és megosztónak és feliratkozónak, meg lett a 12.000 fő aláírása a ráadás és menni fog a Miniszterelnöki hivatalba Július 20. héten a Petícióm. 2020. Június 27-én lett meg aminek nagyon örülök és a sorstársaim is.

2020-06-26 09:23:30 +0200

Június 26-án már 21 hónapos lett a Petícióm. És már 9 aláírás hiányzik a 12.000 főhöz. Július 20. héten menni fog a Miniszterelnöki Hivatalba a Petícióm.

2020-06-25 11:33:10 +0200

https://rtl.hu/rtlklub/fokusz/egy-csalad-szivszorito-tortenete

2020-06-24 22:21:50 +0200

https://kepmas.hu/mar-csak-istenben-biznak-ne-hagyjuk-hogy-bezarjak-az-autistak-vedootthonat-boncodfolden?fbclid=IwAR0QScvAYK_x_Ah3F1PJ5Ov2eu_51-T6mGSOP3WSbQMuYhLqIVqaMzUIl68

2020-06-23 10:34:48 +0200

Pompás, hogy jön a ráadás a 12.000 fő aláírása a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál. 2020. Május 29-én lett meg a 10.000 fő aláírása rá 1 napra 11.000 fő aláírása lett meg.

Igyekszem lelkileg felfrissülni mert muszáj lesz nekem, mivel a Koronavírus járvány nagyon rá tett nekem is lelkileg. De Július 20. héten le lesz adva a Petícióm nem fogom megvárni míg elkezdődik az iskolai tanév.

2020-06-22 19:28:27 +0200

Nem is merek a jövőmre gondolni mi lesz majd velem amikor a testvéremnek már saját családja lesz, nekem meg még mindig esélyem sem lesz arra, hogy párkapcsolatom legyen és legalább Húsvétkor elutazhassak vagy Karácsonykor egyedül lehessek. Ha már úgy sem tudok elköltözni anyagi okok miatt.

2020-06-21 09:18:48 +0200

Egy a lényeg, hogy 2020. Július 20-24. héten le fogom adni a Miniszterelnöki Hivatalba a Petíciómat, nem akarok úgy menni teljesen ki legyek készülve idegileg, hogy nem tudtam elmenni az állatkertben mert a belső terek zárva voltak.

2020-06-21 09:12:46 +0200

Egyenlőre az érdekel engem, hogy feltöltődjek lelkileg a Koronavírus járvány lecsillapodása után. Hiába lett vége a kijárási korlátozásnak Május 18-án egyszerűen nem volt jó idő, hogy el tudjak messzire is menni otthonomtól.

Végre megnyitott Június 20-án napra pontosan a Fővárosi Állat és Növénykert megnyitása után a belső terei is: így ki fogom használni a Június utolsó hetét kedvezményes partneri belépő jegyes jogosultságommal.

Azon a héten el megyek a Budakeszi vadasparkba és a Strandra ahol a belső terek is nyitva vannak a látogatok előtt.

2020-06-20 15:26:58 +0200

http://pestbuda.hu/tag/karmelita_kolostor/

http://pestbuda.hu/cikk/20200530_gyerekek_pesti_eldoradoja_a_jatszoterek_tortenete_a_fovarosban

2020-06-20 15:14:06 +0200

https://index.hu/urbanista/2018/12/25/orban_viktor_szobaja_miniszterelnoki_iroda_kamelita_kolostor_varban/ Meg fogom nézni jó időben (nem lesz végre változékonyabb az időjárás) a Kamelita Kolostort igaz kívülről és tisztességes távolságban.

Mert hozzá szeretnék szokni még mielőtt esetleg oda leadnám a Petíciómat. Mert ne legyen nekem olyan félelmetes esetleg a látványa számomra.

2020-06-20 14:40:05 +0200

A SNI tanulókat oktató iskolák már 4 éve nem kaptak Erzsébet táborokba férőhelyet! Míg a Koronavírus járvány alatt a nyílt munkaerő piacokon belül, pedig legfőképpen Fogyatékossággal élő dolgozókat bocsájtottak el az állásukból. Így megtartva az ép dolgozókat és az ép betanított dolgozókat is.

Így a Fogyatékossággal élő dogozók között akiket elbocsájtottak, a mai napig keresik az olyan munkahelyet ahová felveszik őket és ahol az egészségi állapotuktól függően el tudják végezni a feladatokat.

Vagy ha sikerül munkahelyre felvételt nyerniük nem biztos, hogy 3 hónapnál tovább maradhatnak a jól fizető munkahelyeken. De még az alacsonyabb fizetést adó munkahelyeknél sem biztos, hogy maradhatnak 3 hónapnál tovább bár mennyire is szeretnék.

2020-06-19 18:44:19 +0200

Sokan nem tudják, hogy a Rokkantsági járadék mellé a Fogyatékossági támogatás is jár. Ne mondja már senki sem, hogy 50.000 Ft kevés mert ennyi a logikája Rokkantsági járadék 50.000 Ft + Fogyatékossági támogatás 50.000 Ft = 100.000 Ft

És ehhez jönne hozzá az évente egyszeri 50%-os emelés is.

Ha meg lenne 300.000 Ft a Rokkantsági járadékkal együtt a Fogyatékossági támogatás akkor az sem lenne elég másoknak. Néha egyes emberek az agyamra mennek.

2020-06-16 14:51:21 +0200

https://www.szekesfehervar.hu/megvaltozott-munkakepesseguek-jelentkezeset-varjak-fehervaron?fbclid=IwAR3gkXXBGkreqfF05Ew9GMszSQ2u90OQaAmrKLnkK7CoMSlX3d1eJ-ekAO0

Jó lenne olyan munkahelyet létre hozni egyenlőre Alapítványi vagy Magán úton ahol a megváltozót munkaképességű dolgozók, munkatermenként kisebb létszámmal dolgozhatnának. És minden dolgozónak 1 személyes saját munka asztaluk lenne. És a szomszédos asztaloktól pedig távolabb lenne az asztaluk. Nem lenne az, hogy ha felállnak és hátra tolják a széküket, akkor a szomszédos asztal elejébe ütközne a székük.

2020-06-16 13:31:58 +0200

Hamarosan meg lesz a 12.000 fő aláírása és 2020. Június 16-án végett ért a veszélyhelyzet, de nem árt ha meg lenne Szeptember 1. előtt a 12.000 fő aláírása. Mert lehet, hogy Szeptemberben vagy Októberben sajnos a Koronavírus járvány 2. hulláma megjelenhet Magyarországon belül, ami megint határozatlan ideig karanténnal járhat.

Végre hajrába van a Petícióm és remélem hamarosan jön a jó idő amikor nem lesz felhőszakadás, mert nem biztos, hogy be mehetek rögtön a Miniszterelnöki Hivatal
épületében. Én meg nem szeretném ha a mappában lévő Petícióm szétázna a szakadó esőben.

2020-06-14 19:17:54 +0200

2025. előtt jó lenne ha lenne nekem párkapcsolatom: mert ha netán 2025-ben döntenem kéne a lakhatásomról mert esetleg nem élhetnék egy lakcím alatt a testvéremmel, akkor ha a párja már hozzá költözne akkor legyen döntésem arról, hogy én a leendő párommal élhessek együtt. Mert a szüleim egyikével sem szeretnék együtt élni. lakóotthon meg sajnos olcsó mulatság oda kerüljek.

2020-06-13 07:47:25 +0200

https://infostart.hu/eletmod/2020/02/21/mindent-megmutattak-a-magyar-sebeszek-dramai-videok-a-bangladesi-ikrekrol

Sajnos az ilyen ritka életmentő és életminőség javítási műtétnél mint a fejüknél összenőtt, vagy a mellkasuknál összenőtt sziámi ikerek a szétválasztó műtét után, az ikerpár mindkét tagja túlélje és egyben mindkét tagja maradandó egészség károsodás nélkül megússza.

Sajnos a Bangladesi sziámi ikrek egyike agyvérzést kapott a műtét után és nem biztos, hogy meg tanul járni-beszélni szobatiszta lesz, és írni-olvasni és számolni is hanem egész életében állandó felügyeletet és gondoskodást fog igényelni.

2020-06-10 11:54:09 +0200

https://index.hu/kulfold/2020/06/09/george_floyd_temetes_usa_trump_houston_szertartas_feketek_rendorok/ Egy bűnöző életét sem veheti el egy rendőr egyedül a bírósság dönthet külföldön a bűnöző kivégzésében vagy életfogytiglani börtön büntetésében.

Mert amit a rendőr művelt külföldön az rasszizmus volt.

2020-06-10 11:42:40 +0200

És a legrosszabb ha azok vannak lakóotthonba akik nem súlyosan és nem középsúlyosan értelmi fogyatékosok és tökéletesen felfogják mi zajlik körülöttük.

2020-06-10 11:40:43 +0200

Sajnos a legtöbb lakóotthonoknál úgy fürödnek a dolgok, hogy térítési díjat kell fizetni ami tartalmazza a bentlakás költségét, étkezést és a fejlesztő foglalkozást és fejlesztő terápiákat.

Viszont nem tartalmazza a csoportos kirándulást, nyaralást, Mikulás, Karácsony, Farsang, és Húsvéti ünnepség megtartását. Így az ottani munkákból van fedezve ez is, viszont így a Nyugdíjszerű ellátásból és az ottani munkákból megkeresett pénzből semmi nem marad.

Ha meg szeretné az ellátott a pénzének az egy részét megtartani akkor le kell mondania a Karácsonyi, húsvéti és egyéb ünnepségről és a nyaralásról meg a kirándulásról.

2020-06-10 09:52:01 +0200

Bevallom őszintén nem szeretnék többféle lehetőség közül csak az egyik lehetőséget választani minden évben egyszer. Pl. a Koronavírus járvány miatt 2020-ban el kellet felejtenem, hogy új digitális fényképezőgépem legyen ami működik. És okos telefonom is legyen amivel tudnék fényképet készíteni, videot készíteni, QR-kód leolvasóval is működik.

Mert ős régi mobil telefonommal amit régen kaptam avval nem tudok fotózni. Meg új porszívóról és az új női kerékpár vásárlásról is lemondhatok 2020-ban. Olyan kerékpárra nem akarok ülni ami régen a 90 években használtam, mert avval úgy néznék ki mint egy hajléktalan. Mert már nem olyan szép mint Anno a 90 években volt a kerékpárom amit kaptam.

Kisebb felfújhatós medencét sem tudok venni. Mert kénytelen vagyok saját önerőmből a megtakarított pénzemet összegyűjteni amennyire csak tudom, és lehetséges és amennyi szüksége.s

2020-06-09 08:21:10 +0200

Már 6217 feliratkozott aláírója van a(z) Tisztességes emelést! Emelkedjen 50.000 Ft-ra a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás! petíciónak!

2020. Június 16-ig várom az aláírásokat aztán ki lesz nyomtatva a Petícióm, és menni fog a Miniszterelnöki Hivatalba. Viszont nem fogom a Petíciómnál lezárni az aláírás lehetőségét mások előtt, akik nem írták alá mert később vesznek tudomást a Petíciómról és szeretnék aláírni.

Csak akkor zárom le a Petícióm aláírásának a lehetőségét, ha napi rend elé kerül a Parlamentben a Petícióm: és az Országgyűlés többsége elfogadja szavazással a Petíciómat.

2020-06-05 12:25:28 +0200

Mert egy pl. Testnevelés szakos Általános iskola nem menne egyes tanulóknak, akkor ott van választási lehetőség egy másik Általános iskolára de az iskolát kötelező elvégezni. És a 9-10. évfolyamot ugyan úgy egy Szakmunkásképző iskolában, vagy egy másik Szakiskolában a 10. osztályt elkezdeni.

2020-06-03 10:40:23 +0200

Tarthatatlanak tartom azt is, hogy a Fogyatékossági támogatás minden hónap elején megjön a bankszámlákra, viszont a Rokkantsági járadék December kivételével minden hónap közepén jön meg. Mikor Decemberben megérkezik hónap elején a Rokkantsági járadék.

Abból is elegem van, hogy minden hónap 12-én havi átutalásban hajnali 1:00 órakor átmegy a testvéremhez a Fogyatékossági támogatásom 90%-a, a rezsi beszállásom végett mikor a Rokkantsági járadékom pedig reggel 7:00 órakor érkezik a számlámra 12-én.

Ezért lenne jó ha 50.000 Ft lenne a Fogyatékossági támogatás összege mert akkor nem lenne probléma ha nekem hónap elején szükségem lenne 20.000 Ft-ra, és nem kéne azon aggódnom hogy nem fog átérni a testvéremhez hónap közepén a másik 20.000 Ft. Bele értve a Rokkantsági járadéknál sem ártana az 50.000 Ft-os összeg.

2020-06-02 17:10:12 +0200

2019. November 8-án lett meg a 6.000 fő aláírása.
2019. December 7-én volt 7.000 fő aláírás a petíciómnál.
2020. Február 6-án lett meg a 8.000 fő aláírása.
2020. Május 15-én lett meg a 9.000 fő aláírása.
2020. Május 16-án a születésnapomon lett meg a 9.100 fő aláírása.
2020. Május 17-én lett meg a 9.200 fő aláírása.
2020. Május 19-én pedig a 9.300 fő aláírása.
2020. Május 23-án pedig a 9.400 fő aláírása lett meg.
2020. Május 25-én pedig elérte a 9.500 fő aláírását.
2020 Május 25-én késő este elérte a 9.600 fő aláírását.
2020. Május 29-én még volt 9.687 fő aztán késő délutánra meg lett a 10.000 fő aláírása.
De már több mint 10.000 fő aláírása lett meg.
2020. Május 30-án pedig meg lett a 11.000 fő aláírása.

Amíg nagy az érdeklődés a Petícióm iránt addig nem fogom segítséggel kinyomtatni a Petíciómat az aláírással együtt, és a Miniszterelnöki Hivatalba vinni mert nem akarok másokkal kiszúrni akik később veszik észre, hogy létezik a Petícióm és alá szeretnék írni.

2020-06-02 13:31:35 +0200

https://www.nosalty.hu/ajanlo/o-magyar-apuka-aki-autista-fia-miatt-nyitott-csokimuhelyt-ismerd-meg-tortenetuket

Azért örülnék neki ha a Fogyatékossági támogatás és a Rokkantsági járadék elérné az 50.000 Ft-ot: mert a Fogyatékossági támogatás kisebb a Rokkantsági járadéknál. És minden hónap elején jön meg a számlákra a Fogyatékossági támogatás, míg a Rokkantsági járadék az meg minden hónap közepén jön meg.

És ha lenne elegendő pénzem akkor vennék 1 hónap alatt 2 féle tábla csokoládét a legnépszerűbb csokoládé készítő munkahelyeken, ahol autista felnőttek dolgoznak a gyártásában.

2020-05-31 18:57:09 +0200

Nagyon örülök, hogy így összefogtak az emberek a Petíciómért a Pünkösdi ünnepek alatt is. Amikor 2019. Szeptember 26-án létre hoztam a Petíciómat, legtöbb esetben 2020. Május 29. előtt naponta 1-5 fő új aláírással gyarapodott a Petícióm és eleve tartottam attól, még 2019. Karácsonyát és 2020. Húsvétján itt nem lesz meg a 10.000 fő aláírása. Hanem 10.000 fő alatt marad az érdeklődés.

Engem nem érdekel, hogy az Országgyűlési képviselők között mennyi különbségük van, a saját havi fizetésük és a munkatársaik havi fizetése között. Engem csak az érdekel, hogy minden Rokkant ember iskolai végzettségüktől függetlenül és a munkakörüktől függetlenül fel tudjanak zárkózni. Még azok is akik nem tudnak dolgozni járni és a Speciális Általános iskolát úgy fejezték be, hogy írni-olvasni számolni nem tudtak megtanulni. Csupán nyomtatott betűvel a keresztnevüket becézve tudják le írni. Egyszerű 2 szótagból álló szavakat tudnak elolvasni.

2020-05-31 10:53:18 +0200

5910 feliratkozott aláírója van a(z) Tisztességes emelést! Emelkedjen 50.000 Ft-ra a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás! petíciónak!

Ha szakadni fog az eső Június 9-12. között vagy várható lesz az előrejelzés alapján a zápor és zivatar, akkor nem fogom tudni a Petíciómat elvinni a Miniszterelnöki Hivatalba.

Ennek oka az, hogy be fognak engem engedni a kísérővel együtt a Miniszterelnöki Hivatalba a Petíciómat leadni. A másik oka szétázhat a Petícióm a mappával együtt a sok aláírással együtt, és akár még 30-45 percet is várhatók az épület előtt, hogy be engedjenek engem a kísérőmmel együtt.

Harmadik okom: ha meg a kísérőim közül egyik kiharcolná ezt a dolgot, hogy be engedjenek akkor tartók attól, hogy elviheti a rendőr a kísérővel együtt és akár komoly pénzbírságot is kaphatok én is.

2020-05-31 08:13:57 +0200

Avval a tüntetéssel nem fogok egyet érteni és nem is akarok egyet érteni, ahol a Rokkantak úgy vonultak fel figyelemfelkeltés céljából, nem csak az esélyegyenlőségre hívták fel a figyelmet. Hanem arra is, hogy Nyugdíjszerű ellátás helyett piacképes munkát akartak esélyegyenlőségben.

És azért nem értek evvel egyet mert nem szeretném ha megszűnne esetleg a Nyugdíjszerű ellátás létezése: mert nem minden fogyatékossággal élő fog tudni piacképes fizetést adó munkahelyeken dolgozni, mert nincs meg a megfelelő szakmája és piacképes szakmát nem mindegyikük tud tanulni a képességeik korlátozottságától függően.

2020-05-30 21:39:02 +0200

2020. Május 29-én késő délután meg lett a 10.000 fő aláírása.
2020. Május 30-án pedig meg lett a több mint 11.000 fő aláírása.

Június 9-12. között attól függően mennyire fog rá érni a Hang csoport kinyomtatva el fogom vinni a miniszterelnöki Hivatalba a Petíciómat, viszont erősen tartok attól nem lesz elég a 10.000-15.000 fő aláírása.

Ezért a Petícióm aláírás lehetőségét nem fogom lezárni, addig amíg a Parlamentben nem mondják ki a többség igen is emelkedjen.

És ha megvalósulna a Petícióm azt ne a jelenlegi kormánynak legyen megköszönve, hanem nekem a Hang csoportnak akik nélkül nem tudtam volna létre hozni a Petíciómat, meg az aláíróknak és megosztóknak és a feliratkozóknak.

Úgy szavazzon mindenki 2022-ben, hogy jól gondolják át, hogy a jelenlegi kormánynak vagy a civil emberek összefogásának köszönhetően valósult meg bizonyos dolgok.

2020-05-30 10:27:22 +0200

Az is jó lenne ha a a Fogyatékossággal élőknek ha nyári születésük végett 6 évesen iskolába kéne menniük Szeptemberben, és 14 éves korukban bekerülnek a Speciális Szakiskolába jó lenne ha 18-19 éves korukban nem kerülnének ki a Speciális Szakiskolából.

Mivel 17. életévük betöltése után már elő kell készíteni a fontos papírokat és dokumentumokat és iskolai szakvéleményeket is. És van, hogy 18 életévük betöltése után lehet átiratkozni a felnőtt háziorvoshoz ott bemutatkozni és az Orvosi szakvéleményt is írni stb. És a 18. születésnap után 2 hónappal indulna be a Rokkantsági járadék, és Fogyatékossági támogatás, 2 hónappal visszamenőleg. Ami nem mindig zökkenő mentes.

Aztán pedig 19. életév betöltése után pedig az utolsó tanévben nézegetni kell állásokat stb mert következő év Szeptember elején már legyen állásuk ha tudnak dolgozni.

2020-05-30 10:19:31 +0200

Érdemes már igényelni a Rokkantsági járadék mellett a Fogyatékossági támogatást is, ha a fogyatékossággal élő személy még nem végzett az iskolai tanulmányaival, és még nem lett pályakezdő sajnos nagyon nem jó, hogy a Nyári születésű gyermekeknek 6 éves korukban 1. osztályba kell menniük.

Mivel van olyan eset is amikor a Rokkantsági járadékot és a Fogyatékossági támogatást akkor lehet igényelni, ha a fogyatékossággal élő személy betöltötte a 18. életévét. És ha egy Fogyatékossággal élő személy kikerül Júniusban a Speciális Szakiskolából, és Júliusban pedig 18 éves lesz és Szeptemberben pedig nem kezdheti el a Speciális Szakiskolát, akkor egy darabig fillér nélkül maradhatnak a szüleik is. Mert dolgozni nem biztos el tudna menni Szeptember elején sem.

2020-05-30 08:32:16 +0200

5582 feliratkozott aláírója van a(z) Tisztességes emelést! Emelkedjen 50.000 Ft-ra a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás! petíciónak!

Eldöntöttem, hogy nem fogom lezárni a Petíciómat az új leendő aláírók előtt: viszont nem jelenti azt, hogy nem fogok próbát tenni Június 9-12. között a Petíciómat leadni. És azért nem fogom ezt lezárni mert erősen tartók attól, hogy lehet kevésnek bizonyulna az aláírások száma a Miniszterelnöki Hivatalon belül a 10.000-15.0000 fő közötti aláírás száma.

Tüntetni meg nem merek a Miniszterelnöki Hivatal előtt, mert nem szeretném ha megbírságolnának a rendőrök: és a jó módú Magyarok egy részük elutasítaná mások támogatását. Annyit mondanának van ép elég problémájuk, és nekik sincs pénzük meg minek kerestem a bajt stb.

2020-05-29 22:20:11 +0200

https://helsinkifigyelo.blog.hu/2019/11/06/falkeltetol_falnyugtaig_a_berlini_fal_utolso_eve_1989-ben Ha a Berlini fal leomlott több mint 30 éve és a többi Vasfüggöny Európán belül, ami elvásztóttá a Szabadságot és a Kapitalizmust a Kommunizmusban és Diktatúrában rekedt emberektől.

Úgy érzem vége kell lennie a Fogyatékossággal élő és az ép emberek közötti megosztottságból, főleg azoknál a fogyatékossággal élő embereknél akik Érettségi Bizonyítványt, Piacképes szakmát nem tudtak szerezni a képességeik korlátozóssága miatt.

Nem minden Fogyatékossággal élő embernél lehet kihozni azt a képességet, hogy Érettségit vagy Piacképes szakmát tudjon szerezni és nyélvizsga bizonyítványt is.

2020-05-29 21:37:23 +0200

Remélem, hogy komolyan fogja venni a Miniszterelnökségi Hivatalban lévő dolgozók a Petíciómat! Nem olyan életet szeretnék élni és soha nem akarom megtudni milyen érzés olyan életet élni, mint ha egy Gettóban lennék stb.

2020-05-29 21:22:22 +0200

2019. November 8-án lett meg a 6.000 fő aláírása.
2019. December 7-én volt 7.000 fő aláírás a petíciómnál.
2020. Február 6-án lett meg a 8.000 fő aláírása.
2020. Május 15-én lett meg a 9.000 fő aláírása.
2020. Május 16-án a születésnapomon lett meg a 9.100 fő aláírása.
2020. Május 17-én lett meg a 9.200 fő aláírása.
2020. Május 19-én pedig a 9.300 fő aláírása.
2020. Május 23-án pedig a 9.400 fő aláírása lett meg.
2020. Május 25-én pedig elérte a 9.500 fő aláírását.
2020 Május 25-én késő este elérte a 9.600 fő aláírását.
2020. Május 29-én még volt 9.687 fő aztán késő délutánra meg lett a 10.000 fő aláírása.
De már több mint 10.000 fő aláírása lett meg.

2020-05-29 19:19:47 +0200

2020. Május 25-én meg lett a 10.000 fő aláírása aminek nagyon örülök és szívből gratulálok a 10.000 fő aláírónak de sajnos a nevét nem tudom le írni, mert addigra lekéstem ezt az aláírást de a karanténos időszak is jól jött Május 18. előtt. Mert Május 15-én 1 nappal a születésnapom előtt meg a 9.000 fő aláírása.

Azt fogom fogom tenni, hogy Június 9-12. között kísérő mellett le fogom adni a Petíciómat a Miniszterelnöki Hivatalba. Ha nem sikerülne le adnom akkor meg fogom várni a Június 20. napot, a veszélyhelyzet lezajlását a járvánnyal kapcsolatban. És attól függően ha nem nyitják újra a munkahelyemen Július 1. előtt akkor Június utolsó hetében fogok próbálkozni.

2020-05-29 18:16:20 +0200

10,000 aláírás gyűlt össze.

2020-05-29 11:56:08 +0200

https://nlc.hu/otthon/20190716/kilakoltatas-devizahitel-otthonapolas-andrea-nandi/

2020-05-29 11:43:26 +0200

https://24.hu/kozelet/2020/05/25/fogyatekos-szemelyek-a-jarvany-idejen-feledtetni-nem-de-enyhiteni-lehet-a-legfajobb-problemakat-is/?fbclid=IwAR0hktOHGqvjeYHbZqy5XjXmfa474sZ6JGVkSMm7Ex39HWe97F9fhglXsL4

2020-05-26 11:09:47 +0200

https://24.hu/belfold/2020/05/26/nyugdij-koltsegvetes-2021-haromszori-emelest-kapnak-a-nyugdijasok-jovore/

Sajnos lehet, hogy 2021. Január 1. Nyugdíjemelés és Nyugdíjszerű ellátások emelésének a mért a Varga Mihály már Május 26-án leadta a költségvetésben. Viszont abban talán tudok a Petíciómnál változtatni 10.000 fő aláírása esetén, hogy 2021. Július 1-én vagy 2022. Január 1-én legyen 50%-os emelés minimum.

2020-05-25 09:12:55 +0200

Ha meg lesz a 10.000 fő aláírása vagy egy kicsivel több lesz meg, és sikerül leadnom a Petíciómat a Miniszterelnöki Hivatalba ünnepelni fogok örömömben! Igaz nem baráti összejövetel meg zsúr party bankettal egybe kötve fogok ünnepelni mert anyagilag nem fog rá telni nekem. Meg a távolság tartás a koronavírus járvány miatt szükséges lesz.

De meg lesz rá az okom ebben. 2018. Szeptember 26-óta amióta létezik a Petícióm azóta várom és várom a 10.000 fő aláírását.

2020-05-25 09:08:47 +0200

Remélem sikerül elérni a 10.000 fő aláírását! A Nyári iskolai szünet előtt szeretném leadni a Petíciómat a Miniszterelnöki Hivatalba. Június 16-án el mennek 2,5 hónapos fizetett Nyári szabadságra a képviselők többsége. Így a Nyári iskolai szünet alatt nem sok esélyem lesz ebben, hogy le tudjam adni esetleg. Míg ősszel már véglegesítik a Nyugdíjjak és a Nyugdíjszerű ellátások emelését is. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/penzugyminiszter-kedden-nyujtja-be-jovo-evi-koltsegvetes-tervezetet-az-orszaggyules-elnokenek

2020-05-24 10:21:23 +0200

Míg ősz elején pedig véglegesítik a következő évi Nyugdíjjak és Nyugdíjszerű ellátások emelését. Legrosszabb esetben és legkésőbb 2020. Június 8-12. között le szeretném adni a Petíciómat a Miniszterelnöki Hivatalba.

2020-05-23 22:47:25 +0200

Így kutatják a tudósok a Koronavírus ellenszerét, mint amikor 3D nyomtatóval kinyomtatott egyszínű Koronavírus modellnél, teljesen más színű 3D kinyomtatott Anti testestek modelljével próbálnák a Koronavírus tüskéjének a nyílásába be illeszteni az Anti testek végeit. De nem mindegyiken melyik Anti test melyik tüskébe kerül bele. Rossz tüskébe kerül bele akkor kiesik az Anti test a tüskékből.

Viszont ha az összes Anti test az összes tüskék nyílásába bekerült akkor a Koronavírus kinyílik és elpusztul a modell alapján.

Dzsungel mélyén élő őslakosok akik nem tudnak írni-olvasni és számolni sem. Viszont jól ismerik a gyógynövényeket melyik növény mire való és melyik részét szabad felhasználni, pont úgy ismerik mint a modern civilizált emberek a bankjegyek közötti különbséget és értéket.

2020-05-23 13:43:17 +0200

Szívből gratulálok Nóra M- nek mert ő volt a 9.400 fő aláíró a Petíciómnál.

2019. December 7-én volt 7.000 fő aláírás a petíciómnál.
2020. Február 6-án lett meg a 8.000 fő aláírása.
2020. Május 15-én lett meg a 9.000 fő aláírása.
2020. Május 16-án a születésnapomon lett meg a 9.100 fő aláírása.
2020. Május 17-én lett meg a 9.200 fő aláírása.
2020. Május 19-én edig a 9.300 fő aláírása.
2020. Május 23-án pedig a 9.400 fő aláírása.

Bele kéne nagyon húzni a Petícióm aláírásában, mert mindjárt itt lesz a Június 16. a Nyári szünet 1. napja. És ilyenkor az Országgyűlési képviselők többsége 2,5 hónapos nyári fizetett szabadságra megy el.

És nem biztos, hogy a Nyári iskolai szünet alatt le fogom tudni adni a 10.000 fő aláírásával együtt a Petíciómat a Miniszterelnöki Hivatalba. Míg ősszel már késő lehet mert akkor már véglegesítik a következő évi költségvetésben, a Nyugdíjak és Nyugdíjszerű ellátások emelését.

2020-05-23 12:24:10 +0200

Reménykedem, hogy a fogam ne kezdjen el romlásnak eredni (mert egy fogromlás is komoly egészségügyi kockázatot jelenet) , és magán olcsóbb magán fogorvosra egyszerű fogászati kezelésre sem telik rá nekem jelenleg.

Míg a SOTE fogászat csak az Elit pácienseket látja el megfelelően, akik fejlett országokból jönnek és azokat a Magyar Állampolgárokat is szívesebben látják el akik pl. az Amerikai Egyesült Államokban élnek és dolgoznak.

Míg Magyarországon belül a legnépszerűbb Párt Önkormányzati képviselőknek is szerencséjük van ebben.

2020-05-23 12:19:10 +0200

Köszönöm, hogy meg lett a 9.400 fő aláírása a Petíciómnál így már 600 fő hiányzik a 10.000 főhöz.

Szomorú vérlázító és elgondolkodtató a helyzet, hogy akik dolgoznak legyenek akár épek akár fogyatékossággal élők ritkábban kapnak megfelelő Orvosi ellátást az Állami kórházi ellátásban akiknek nincs elég pénzük egy fizetős osztályra vagy egy magán kórházra.

Külföldön egy fejlettebb Államban ilyen nem szokott előfordulni, egy becsületes civil hétköznapi embereknél sem.

https://hirklikk.hu/kozelet/tobb-mint-egymillioan-lattak-bangone-megrazovideojat/364093?fbclid=IwAR1nFLIIFrCmm3gGFeiVq5mJDI8lMhHOZKLwC-ZQ70QKvBEAJ9av5Ax0HRQ

2020-05-23 10:10:39 +0200

Sajnos nem volt szerencsém a Magyar Nemzeti Bank emlék érem pályázatán még a különdíjat sem megnyernem, mert az 75.000 Ft-ot ért. III. helyezettnek 100.000 Ft-ot ért a II. helyezettnek 200.000 Ft-ot ért és az I. helyezettnek pedig 400.000 Ft-ot ért a pályaművük.

Végül hivatalos levél útján tudtam meg az Önkormányzatól aki a munkahelyemet üzemeltetni, hogy a járvány ideje alatt nekem is jár havonta csekély mennyiségű fizetés pótlásom. 30.000 Ft-nál kevesebb. De örülök ennek, hogy nem a 80.000 Ft alatti 2 féle nyugdíjszerű ellátásomra kell csak igazán arra támaszkodnom.

Nagyon nehéz lenne számomra ha csak Szeptember 1-én tudna a munkahelyem újra nyitni: és tömegközlekedéssel ingázva a lakóhelyemen kívül, a munkahelyemre bejárva nem egy nagy élmény lenne számomra, ha anyagilag ott tartanék mint 2020. Március 15-én tartottam ott.

2020-05-23 10:03:48 +0200

https://www.vizzitor.hu/minimalber-2020/ Előnye is van a egy magasabb fizetésnek viszont vannak olyan munkahelyek is sajnos, ha egy új dolgozó 3 hónapon belül a próba ideje alatt lebetegszik vagy egyszer elkésik 5 percet már nem mehet dolgozni az új munkahelyén.

Félszerencséjük van az olyan fogyatékossággal élő dolgozóknak akik a járvány ideje alatt bezárt a munkahelyük, és nem lettek elbocsájtva az állásukból viszont csökkentett fizetést pedig kapnak a távollétükben. Ez pedig nagyon ritka mint a fehér holló Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyeken van így.

Míg az egyes védett munkahelyeken akár egy krónikus beteg, de 60 évesnél fiatalabb de még fogyatékossággal élődolgozóknak is be kellett menniük dolgozni: mert ha nem mentek volna be akkor az állásukat veszítették volna el, leginkább a betanított dolgozókra jelentett volna veszélyt akiknek nincs Érettségijük se Szakmunkás iskolai végzettségük ahol a munkakört betöltik.

2020-05-22 21:57:38 +0200

Ahogy elnézem lazán meg lesz szerintem 2020. Pünkösdi hosszú hétvége előtt a 9.500 fő aláírása is, ha sokakat zavarna, hogy 2021-ben is megalázóan alacsony lesz a Nyugdíjszerű ellátások emelése. Szeretnék anyagilag felzárkózni még mielőtt, az 1 évre elhalasztott Nyári Olimpia megnyitó ünnepsége elkezdődne Tokióban.

2020-05-22 08:37:14 +0200

Nagyon bizzóm abban, hogy meg lesz a 10.000 fő aláírása legkésőbb Pünkösd Hétfő után 5 nappal, azaz 2020. Június 6-ig a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál. Nem csak a Tűzijáték lemondása lenne fontosabb 2020. Augusztus 20-án meg, és nem csak a Balaton törvény (Balaton part be építése ellen) szabályozása lenne még a legfontosabb.

Szeretnék változni már mint anyagi szempontból, nem akarok reménytelen eset maradni a következő születésnapomra és nagyon örülnék ha ki tudnám teljesen alakítani az anyagi hátteremet alapfokú szinten. Abból a szempontból, hogy meg lesz saját önerőmből a 250.000 Ft megtakarított pénzem meg is kell lennie, mert különben nem fogok tudni 2022. Novemberében munkahelyet váltani, és magam mögött hagyni a 2014. Május 5-óta lévő 2. védett munkahelyemet ahol nem igazán fejlődtem anyagilag a járvány előtt 64 hónap alatt.

2020-05-20 11:44:48 +0200

Így alakult a Petícióm!

2019. December 31-én lett 7.420 fő az aláírás száma.
2020. Április 30-án pedig 8.811 fő az aláírás száma. 4 hónap alatt 1.391 fő írta alá a Petíciómat.
2020. Május 20-án van már 9.315 fő.

2020-05-20 10:49:59 +0200

Egy kívánságom van, hogy Pünkösdi hosszú hétvégéig legyen meg a 10.000 fő aláírása mert utána a Pünkösdi hosszú hétvége után 2 nappal le szeretném adni a Miniszterelnöki hivatalba.

Legtöbb esetben naponta 1-5 új aláírás született a Petíciómnál,S amióta 2018. Szeptember 26-óta létezik. Sokan nem tudják, hogy pl. az Értelmi fogyatékos valamint Autista felnőtteknél a Rokkantsági járadék mellett jogosultak a Fogyatékossági támogatásra is.

És mind a kétféle összeg Nyugdíjszerű ellátásnak számít: nincs az, hogy a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás közül csak az egyikre jogosultak az érintettek fejenként.
És minimálisan az 50%-os emelés lenne a legjobb évente egyszer.

Rokkantsági járadék nem egyenlő a Rokkantsági Ellátással.

2020-05-19 21:34:11 +0200

Nem beszélve arról, hogy sajnos folyamatosan romlik alapszinten az egészségi állapotom még pedig a fogaimnál. És el kéne jutnom egy olcsóbb magán fogorvoshoz, mivel a lakóhelyemen belül nincs megfelelő felszereltségű fogászati rendelő és felszerelés. Míg a SOTE fogászaton inkább az etilt pácienseket látják el hatékonyabban és szívesebben.

Egy olcsóbb de jó magán fogászat meg nem egy olcsó mulatság a korszerű esztétikai fogtömésnél sem.

2020-05-19 21:29:58 +0200

Szívből gratulálok Erika D-nek mert ő a 9.300 fő aláíró 2020. Május 19-én.

2020. Május 15-én lett meg a 9.000 fő aláírása.
2020. Május 16-án a születésnapomon lett meg a 9.100 fő aláírása.
2020. Május 17-én lett meg a 9.200 fő aláírása.
2020. Május 19-én pedig a 9.300 fő aláírása.

2020. Május 26-án lesz 20 hónapos a Petícióm nagyon örülnék ha össze jönne a 10.000 fő aláírása az sem baj ha kicsivel több lesz meg 10.000 főnél. De Augusztus vége előtt minden képen le kell tudnom adnom a Miniszterelnöki Hivatalba a Petíciómat 10.000 fő aláírással együtt. Mert ha elkezdődik az őszi Parlamenti ülés időszaka, akkor lehetetlen lesz kiharcolni a Nyugdíjak és Nyugdíjszerű ellátások 2021. Január 1. emelését 2,8%-os mértékben.

2020-05-19 16:57:46 +0200

https://femina.hu/egeszseg/fogorvos-ingyenes/

2020-05-19 13:56:47 +0200

https://civilhetes.net/peticioval-torolnek-el-a-kormany-elkepeszto-penzeket-felemeszto-tervezett-tuzijatekat

Inkább a fizetések, családi pótlék emelésére és a Nyugdíjjak és Nyugdíjszerű ellátások tisztességes emelésére menjen.

2020-05-17 21:52:17 +0200

Még az alapvető anyagi helyzetem fejlődésének újabb kislépésének az idejét is nagyon várom már ami Június 9-én lesz. De részletekről hallgatni fogok addig amíg várhatóan 2020. Decemberében teljesen ki nem alakul az alapfokú anyagi helyzetem, és el nem telik legalább 17-20 hónap.

2020-05-17 21:48:46 +0200

2020. Május 15-én lett meg a 9.000 fő aláírása.
2020. Május 16-én a születésnapomon lett meg a 9.100 fő aláírása.
2020. Május 17-én lett meg a 9.200 fő aláírása.

Remélem hamarosan meg lesz a 10.000 fő aláírása, remélem Május 18-án a Budapest és a Pest megye kijárási korlátozásának a megszűnése után, rá 2 hét múlva végett ér a távolság tartási időszak és szájmaszk viselési időszak is.

2020-05-17 18:40:43 +0200

Annyiból szeretem a Magyar Egészségügyet az Állami egészségügyet, hogy annyiból nem üres üdítő italos palackból van az infúzió része.

2020-05-17 18:38:55 +0200

https://index.hu/belfold/2020/05/15/uj_penzermekkel_tisztelegnek_a_koronavirus_elleni_kuzldelem_hosei_elott/

https://index.hu/mindekozben/poszt/2020/05/11/orban_viktor_szines_maszkban_koszonte_meg_a_mentosok_munkajat/

https://index.hu/belfold/2020/05/17/otthonaban_halt_meg_egy_ferfi_akit_egy_nappal_mutet_elott_kuldtek_haza/

Nagyon haragszom azokra akik azt az utasítást adták az egyik kórházba haza küldték az idős beteget a műtétje előtt 1 nappal, és másnap meghalt úgy érzem sajnálja a rendszer sokáig fizetni az idős embereknek a nyugdíjukat.

De a nagy nyugdíjasoknak akik híres emberek voltak és ma is híresek nekik van esélyük a magán kórházba nyugodt légkör mellett gyógyulgatniuk. És az egészségügyi dolgozóknál a rendesen dolgozó embereket tisztelem, nem pedig az olyan embereket közülük akik szívvel-lélekkel dolgoznak csak a pénzük gyarapodása és a külföldre vándorlásuk érdekli őket.

2020-05-17 18:29:13 +0200

https://index.hu/belfold/2020/05/16/athajtott_a_piroson_majd_rendorautora_tepertek_egy_biciklis_not_budapesten/?fbclid=IwAR2T-1r5mZ2nUTc7NAGvEQ9prRUQRAngYMJ1ZXmq6g-3j5jMCx

Igazuk volt a rendőröknek abban testi kényszert kellett alkalmazniuk mert nem akarta igazoltatni magát, és a rendőr kérésére megállni a pirosan kerékpárral átmenő hölgy. És még mérgébe az egyik rendőr lábát megrúgta.

Viszont abban nem volt igazuk a rendőrőknek, hogy hátra bilincselték a nő kezét és annyira szorosra rakták a karperecet a nőre majd bele gebedt a nő a fájfalmában.

Egy rendőrnek sincs abban, igaza fájdalmat okozón testi kényszer alatt egy 50 kg-os súlyú nőnek egy 90 kg-os és egy 80 kg-os férfi rendőrök.

Viszont egy verekedő férfi csoporttal szemben ritkábban mernek fellépni ilyen erővel.

2020-05-16 19:03:52 +0200

2020. Május 16-án 9.108 fő aláírása gyűjt össze a születésnapom idején, és bizzóm ebben haladni fog rendesen az aláírás száma a 10.000 fő felé. Mert ősz előtt nem árt ha meg lesz a 10.000 fő aláírása mert ősszel kezdődik a parlamenti ülésezés, és akkor már véglegesítik a 2,8%-os Nyugdíj emelést 2021. Január 1-én.

Így akkor már csak a 2022. Január 1. Nyugdíj emelést és a Nyugdíjszerű ellátást tudom kiharcolni, hogy az tisztességes legyen legalább minimum 50%-os emelésben.

2020-05-16 08:50:23 +0200

Ha meg lesz a 10.000 fő aláírása akkor menni fog a Miniszterelnöki Hivatalba a Petícióm, nagyon remélem 2020. Szeptember 1. előtt össze fog gyűlni a 10.000 fő aláírása. Mivel Augusztus 20. után elkezdődik az Országgyűlés őszi időszaka, nagyon hamar le kéne adnom ha nem szeretném 2030. előtt egyáltalán ne legyen 100.000 Ft a Rokkantsági járadékkal, és Fogyatékossági támogatással összeadva a Nyugdíjszerű ellátás összege.

És pluszban pedig évente egyszer legalább 50%-os emelés sem.

2020-05-16 08:46:58 +0200

Koronológia!

Petícióm születése 2018. Szeptember 26.

2019. November 8-án elérte a 6.000 fő aláírását.
2019. December 7-én elérte a 7.000 fő aláírását.
2020. Február 6-án elérte a 8.000 fő aláírását.
2020. Május 15-én 1 nappal a születésnapom előtt elérte a 9.000 fő aláírását.

2020 . Május 16-án a születésnapomra több mint 9.000 fő aláírása született és akár már 9.100 fő is lehet az aláírás száma.

Így alakult a Petícióm!

2019. December 31-én lett 7.420 fő az aláírás száma. Azt évtized utolsó napjának utolsó órájában.

2020. Április 30-án pedig 8.811 fő az aláírás száma az új évtized elejének az utolsó ,,R" betűs hónapjának utolsó napjának utolsó órájában.

2020-05-15 19:07:48 +0200

Nekem most a Petícióm ad erőt, hogy minél hamarabb meg lesz a 10.000 fő aláírása annál jobb. Mivel sajnos nem nyertem még 75.000 Ft-os különdíjat sem, a Magyar Nemzeti Bank Emlékérem pályázatán így reménykedni szeretnék, hogy legalább a Petíciómnál nagyon hamar meg lesz még a nyár vége előtt a 10.000 fő aláírása.

Szeretném ha le omlana az átkozót határvonalas fal a jó képességű és jobb jövedelemmel rendelkező fogyatékossággal élő emberek, és a nem jó képességű és alacsonyabb jövedelemmel rendelkező fogyatékossággal élő emberek között.

2020-05-15 11:43:57 +0200

Szívből gratulálok Ágnes Anikó M. lett a 9.000 fő aláíró pont 1 nappal a születésnapom előtt meg a 9.000 fő aláírása. Így most már gördülékenyebben fog menni a 10.000 fő felé a Petícióm. Nyári hónapok alatt meg lehet a 10.000 fő aláírása.

2020-05-14 18:18:13 +0200

Szeretnék reménykedni abban, hogy 2020. Június 2-án Pünkösd hétfő után 1 nappal, vagy legrosszabb esetben 2020. Július 1-én vissza mehetnék én is dolgozni mert újra nyitna a munkahelyem.

Mert ha csak 2020. Szeptember 1-én nyitna újra a munkahelyem akkor semmi esélyem sem lesz arra, hogy 2020. Decemberében meg legyen számomra az Alap tőkém hiánytalanul. Az lenne számomra a ki induló pontom, hogy életmódot tudjak váltani 2021 év tavaszán mert 2022. Novemberében pedig szeretnék munkahelyet váltani.

2020-05-14 18:18:08 +0200

Örülök annak, hogy 20.019 Ft-al ki lett pótolva a a 2020. Márciusi Fejlesztő foglalkoztatói fizetésem. A Március 16. kötelező karanténos kényszer szabadságom miatt a Koronavírus járvány miatt, csupán 15.840 Ft-ot vittem haza a 2020. Márciusi fizetésemből, amit normális esetben 34.848 Ft-ot kellett volna haza vinnem.

Viszont annak nem örülök, hogy a 2020. Április havi Fejlesztő foglalkoztatói fizetésemet, és a 2020. Májusi havi Fejlesztő foglalkoztatói fizetésemet nekem sem fogja senki sem kipótolni.

2020-05-13 20:43:07 +0200

Már 8.933 fő írta alá a Petíciómat remélem tényleg meg lesz a 9.000 fő aláírása Május 16. születésnapomkor, vagy legalább Pünkösdi ünnepek előtt. Mert utána gördülékenyebben fog haladni a Petícióm a 10.000 fő aláírása felé.

Május 26-án már 20 hónapos lesz a Petícióm itt van az ideje, hogy meg legyen még a 2020. év Nyári iskolai szünet végéig Augusztus végéig a 10.000 fő aláírása.

2020-05-12 18:19:27 +0200

Ha meg lesz a 9.000 fő aláírása akkor már csak 1.000 fő fog hiányozni a 10.000 fő aláírásához. Nem lesz így sem 100%-os garancia a 10.000 fő aláírással rendelkező Petícióm komolyra vételére, viszont 100.000 fő aláírást meg nem szeretnék összegyűjteni, mert 5-6 évbe is bele telne mire meg lenne 2018. Szeptember 26-óta létezik a Petícióm annyi időt nem akarok várni.

2020-05-12 18:16:31 +0200

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/koltsegvetes-varga-mihaly-kormany.706057.html

Abból van elegem, hogy minden év tavaszán döntik el a következő évi költségvetést. És ősszel nem fogják újra tárgyalni a parlamentben a jövő költségvetés módosítását!

Így 2021. Január 1-én 2,8%-os Nyugdíj emelés lesz bele értve a Rokkantsági járadékot és a Fogyatékossági támogatást is. Mikor bőven elég volt, hogy 2020. Január 1-én megalázóan alacsony 2,7%-os emelés volt a Nyugdíjaknál, és a Rokkantsági járadéknál és Fogyatékossági támogatásnál.

Ezt szeretném meg akadályozni, hogy megalázóan alacsony legyen a nyugdíjak emelése 2021. Január 1-én. Nagy gondban lennék ha legkésőbb 2020. Július 31-ig nem lesz meg a 10.000 fő aláírása a Petíciómnál.

2020-05-12 11:48:17 +0200

https://index.hu/belfold/2020/05/11/koronavirus_veszelyhelyzet_fidesz_parlament_torvenyek/?fbclid=IwAR0WPyLVebWB03O0baKl96QMlb5UEbFMu4sjZbuqDim7IYF1cf2e5dW0G0k

2020-05-10 22:08:39 +0200

2020. Május 26-án lesz 20 hónapos a Petícióm reménykedem, hogy hamarosan meg lesz a 9.000 fő aláírása mert akkor kiemelésre kerül a Petícióm, és így 2020. Advent 1. vasárnapja előtt meg lesz a 10.000 fő aláírása.

2020-05-10 09:32:02 +0200

Tudom nem lesz meg 2020. Május 16. születésnapomkor a 9.000 fő aláírása de legalább örülnék a 8.900 fő aláírásának addigra. Nagyon remélem, hogy az idei születésnapom a Petíciómnál fogva a 2. és az utolsó lesz, hogy nem lesz meg a 10.000 fő aláírása.

Nagyon remélem, hogy 2020. Karácsonyán és 2021. Húsvétján nem lesz 3. Karácsonyom és 3. Húsvétom sem a Petíciómnál fogva 10.000 fő aláírása alatt.

2020-05-09 22:04:33 +0200

https://kepmas.hu/jo-lesz-a-mennyorszagban-ott-kinga-mar-egeszseges-lesz

2020-05-09 21:36:20 +0200

Ha meg lesz a 9.000 fő aláírása akkor remélem nagyobb figyelmet fog kapni a Petícióm utoljára és hamarabb meg lesz a 10.000 fő aláírása. Mert 2020. Február 6-án lett meg a 8.000 fő aláírása itt van az idő a 9.000 fő aláírás megszületésének.

2020-05-09 21:31:25 +0200

2020. Május 9-én este 21:24 órakor már 8.885 fő írta alá a Petíciómat.
Míg 2020. Május 8-án 8.849 fő volt az aláírás száma. 35 fővel bővült.

És ha nem lesz meg 2020. Május 16. születésnapomkor a 9.000 fő aláírása nem lesz attól rossz kedvem, de ha 2020. Június 30-ig nem lesz meg akkor arra nagyon mérges leszek főleg akkor ha panaszkodnának sokat a fogyatékossággal élők, és a Nyugdíjjasok között a 2021. évi 2,8%-os emelésre és majd 2022-ben is az esetleges 2,8%-os emelésre is.

Elárulók egy titkot nem csaj az infláció mértéktől függ a nyugdíjjak emelésének a mértéke, hogy mennyit teljesíett a GDP stb hanem a 2022. Országgyűlési választási évtől is függ, hogy mennyire akarja a kormány a jelenlegi helyén maradni 2022-2026. időszakra is.

Sokan meg a választási évben lévő Nyugdíjjak emelésének a mértékét nézik nagyon, és ez alapján döntenek melyik kormány-jelölt pártra szavazzanak. Aztán meg 2023-tól 2025-ig megy majd a sírás nyavalygás a Nyugdíjjak alig emelése végett is.

2020-05-09 11:13:10 +0200

Nem igazán hiányzik senkinek sem a Karantén után, hogy zsúfolt tömegközlekedéssel utazzon az ember a Nyári iskolai szünet előtti utolsó 1-4. hétben. Jobb lenne ha akkor lenne vége a Karaténak Budapesten és Pest megyében amikor Június 16. lesz a Nyári iskolai szünet 1. napja.

Mert az emberek többsége főleg Budapesten és Pesten figyelmetlenek, hogy bele ütköznek másik emberbe mert rohannak ész nélkül bele a tömegben stb.

2020-05-09 11:09:15 +0200

https://koronavirus.gov.hu/#/

Nagyon remélem, hogy már Nyári iskolai szünet előtti utolsó 1-4 hétben már nem fognak újra nyitni az iskolák az 1-11. osztály számára, meg a nem végzős Egyetemi és Főiskolai tanulók számára mert nem lenne könnyű számukra vissza állniuk, a digitális oktatási rendszerből a szokásos tanulási módszerre a Nyári iskolai szünet utolsó 1-4. hetében.

Másik indok meg újra indulhatna a fertőzés emelkedése ha ki nyitna újra az iskola az összes osztály számára, bele értve az összes Óvodát és a Bölcsődéket amikor telt házal üzemelne a kis létszámú ügyeleti csoport helyett.

Nyisson ki akkor az iskolák többsége amikor Augusztus lesz és a tanárok, iskolai titkárok, igazgatók és igazgató helyettesek meg a nagyobb diákok pakolják a tankönyveket az iskolákban.

2020-05-09 10:10:56 +0200

http://www.atv.hu/belfold/20200508-kozgazdasz-sem-nyugdijpremium-sem-nyugdijkiegeszites-nem-lesz?fbclid=IwAR18_OWRKHfKiAR3ExXelJdRaBKMDlzRcxeaXKZgVYek9OciHi7ecVNauBo

Sajnos azoknak a Nyugdíjasoknak akiknek 1-2 millió Ft az öregségi nyugdíjuk vagy annál magasabb, állítólag nekik lesz Nyugdíjprémium és Nyugdíj kiegészítésben részük.

2020-05-08 19:58:33 +0200

https://azonnali.hu/cikk/20200324_mintha-kijarasi-tilalom-lenne-annyira-kihalt-lett-magyarorszag

Alig várom, hogy Budapesten is megteljen az élet a köztereken ha már vidéken beindul folyamatosan az élet.

2020-05-08 16:28:25 +0200

Így alakult a Petícióm!

2019. December 31-én lett 7.420 fő az aláírás száma.
2020. Április 30-án pedig 8.811 fő az aláírás száma.

2020. Május 8-án 8.849 fő írta alá 38 fővel bővült.
2020. Május 16-án ha újabb 38 fővel bővülne a születésnapomkor akkor 8.887 fő lenne,
2020. Május 24-én pedig lenne 8.925 fő.
2020. Június 1-én pedig lenne 8.963 fő.
2020. Június 9-én pedig lenne 9.001 fő aláírása.

2020-05-08 16:07:43 +0200

2021-ben 2,8%-os lesz a Nyugdíj emelés és a Nyugdíjszerű ellátás emelése is, de lehetne egy kicsivel több is az emelés ha 2020. Január közepén nem szakadt volna meg, az érdeklődés Petícióm iránt és előbb meg lett volna a 10.000 fő aláírása.

De sajnos megszakadt hamar az érdeklődés ebben. 2020. Február 6-án lett meg a 8.000 fő aláírása a Petíciómnál, és 2020. Június 30-ig tuti nem lesz meg a 9.000 fő aláírása ha ilyen az emberek hozzá állása, hogy naponta 1-5 új aláírás születik. Mert ha meg lenne a 9.000 fő aláírása akkor hamarabb meg lenne a 10.000 fő aláírása is 2020. év II. félévének a vége felé.

Ezek után egyáltalán nem sajnálom az olyan kis nyugdíjasokat, akik a jelenlegi Orbán-kormányra szavaztak 1 zsák ingyenes burgonyáért cserébe. és most keresnek a 2,8%-os emelésen 2021-ben de a Petíciómat pedig figyelmen kívül hagyták a fejüket elfordítva.

2020-05-08 14:44:13 +0200

https://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/ganxtsa-zolee-facebook-csoport-adomany-exkluziv-tartalmak-kozonseg/144z98e?fbclid=IwAR2RnsHJCd3rj5eFJCp_goMK9dzfx7lTYdnY_4cFLqw4NYrnz8Pn9uAIvZQ

Tiszta szégyen, hogy életerős egészséges férfiként nem képes elmenni a zenekarával együtt dolgozni más munkakörben. Nem adományt kéne nekik kéregetniük, hanem gondolkodni kellett volna a megtakarított pénzük növelésére is, és nem csak a nyaralásukra és privát bulijukra kellett volna elszórni a koncertjük bevételét stb.

Fele annyit nem keresek egy átlag emberhez képest és mégis valamennyivel jobban élek mert beosztom és gyűjtöm a megtakarított pénzemet.

2020-05-05 11:40:09 +0200

,,Gratulálok a kormánynak" ,hogy a családon belüli erőszak ellen nem tud időben fellépni. Meg az Állami kórházakban és köztük az Állami gyermekkórházakban nincs Koronavírus teszt vizsgálat. Hanem csak a 14 év felettiek esetén van ingyenes Koronavírus teszt a SOTE-ban akiket a KSH bank jóvá hagyásával meghívták őket.

Így marad marad a Magán klinika ahhol 24.000 Ft-tól 60.000 Ft-ig végeznek Koronavírus tesztet még a 12 év alatti gyermekek számára is. És betegség esetén is ennyibe kerül még a 12 év alatti gyermekeknek sem.

2020-05-05 11:16:51 +0200

https://nepszava.hu/3076936_veszelyhelyzetben-bantalmazta-idos-edesanyjat-egy-szegedi-ferfi-es-arra-kenyszeritette-az-asszonyt-hogy-hagyja-el-a-lakast

2020-05-04 15:14:25 +0200

https://bouvet.cafeblog.hu/2017/06/22/szilagyi-istvan-kertem-a-fiamat-mar-ne-bantson/

Jobb lett volna a színész urat élete utolsó éveiben gondnokság alá helyezni és a feleségét is, mert így kicsi lett volna az esélye annak, hogy fellebbezést tudtak volna benyújtani az Sz Péter nevű fiúk után így hosszú évekig maradt volna a rácsok mögött.

Míg a művész úr és a felesége pedig békességben élhettek volna, a házuk és a kertjük felújítása és szépülése mellett. És megbízható gondnokuk segítségével tudnák volna a hitelüket a házukra törleszteni, mert nem a Péter nevű fiúk alkoholos állapotára ment volna rá a pénzük.

2020-05-02 18:19:50 +0200

SNI és a BTM-s tanulóknak csak fizetős iskolákban van legtöbbször esélyük átiratkozniuk ha ott kell hagyniuk az ingyenes Középoktatási intézményt, a 16 éves koruk felett egy Nárciusztikus Of-mellett.

És a kórházi ellátásra szoruló idős emberek közül akiket elküldenek a kórházakból, hogy a Koronavírusos betegeknek legyen helyük, ha a kórházból elküldött idős embereknek van pénzük a magán kórházba kerülniük viszont igen költséges az 1 hét ellátás is, míg az idős embereknek nem elég az 1 hetes ellátás a gyógyulásukra. Nekik 8 hétig vagy több hétre van szükségük ebben.

És az Értelmi fogyatékos és Autista felnőttek sem járnak jól, ha nem koronavírusos betegként haza küldik gyógyulásuk előtt a kórházból.

2020-05-01 12:23:50 +0200

Munkahelyet meg azért szeretnék váltani, mert ha a jelenlegi állásomban maradnék 10 évet vagy több évet nem sok esélyem lesz, hogy legyen nekem párkapcsolatom és ha döntenem kéne majd a lakhatásomkor akkor legyen kivel együtt élnem.

2020-05-01 12:22:22 +0200

Nagyon szeretnem ha anyagilag alapfokú szinten jobban élhetnék, mert utána szeretnék életmódot váltani és 2022. Novemberében már munkahelyet váltani. 2022. Októberében azért nem szeretném munkahelyet váltani, mert nem szeretném a Szeptemberi ÉFOÉSZ-es Fogyatékossággal élők állatkerti rendezvényét lemondani és helyette egy felesleges állas interjúra menni, ahol csak üres ígéretet kapnék keresnek engem telefonon/e-mailben és közben nem is fognak keresni felvételemmel kapcsolatban.

2020-05-01 12:18:05 +0200

2020. Május 1-én 8.817 fő aláírása mellett már csak 183 fő hiányzik ahhoz, hogy meg legyen a 9.000 fő aláírása és ha meg lesz akkor hamarabb lesz meg a 10.000 fő aláírása.

Nem akarom 2020. év Mikulás napján és Karácsonyra 3. Mikulás napot és 3. Karácsonyt és 2021. Húsvétján pedig szintén 3. Húsvétot a Petíciómnál fogva, hogy nem lesz meg a 10.000 fő aláírása.

2020-04-30 21:36:11 +0200

Kieső bevételemet senki és semmi nem fogja valószínűleg pótolni a koronavírus járvány után a Munkahelyem újra nyitásakor. Ha nem lett volna a járvány 2020. évben az idei évben nagy lehetőség előtt álltam volna.

2020. Áprilisában lett volna Digitális fényképezőgépem olcsóbbat vettem volna.
2020. Májusában lett volna Okos telefonom kamerás és fotós meg QR-kód beolvasóval együtt olcsóbban vettem volna.
2020. Júniusában a kis összegű Nyaraló pénzem lett volna meg.
2020. Júliusában lett volta egy megfelelő magasságú olcsóbb női kerékpárom.
2020. Augusztusában lett volna olcsóbb új porszívóm.
2020. Decemberében pedig a kívánt összegű megtakarított pénzem lett volna meg.

Így már csak reménykedni tudok, hogy talán 2020. Június 2-án újra nyit a munkahelyem.

2020-04-30 21:29:24 +0200

Kezdem érezni, hogy a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál reményeim szerint meg lesz a 9.000 fő aláírása 2020. Június 30-ig. Így 2020. év II. félévének a vége felé pedig meg lesz a 10.000 fő aláírása.

A Koronavírus járvány idején Március 16-óta van zárva a munkahelyem határozatlan ideig. Bruttó 440 Ft a Fejlesztő foglalkoztatói órabérem, míg Nettóban 396 Ft a Fejlesztő foglalkoztatói órabérem heti 20 órás műszakban szoktam dolgozni.

És 1 napra sincs fizetett szabadságom és fizetett betegállományom mert a Fejlesztő foglalkoztatásnál ilyen dolgozói jogviszony nincs!!

1 napra 1.584 Ft/nappal csökkent a fizetésem. 1.584 Ft szorozva 32 munkanappal 50.688 Ft bevétel kiesésem lett.

2020-04-30 08:20:32 +0200

Így alakult a Petícióm!

2019. December 31-én lett 7.420 fő az aláírás száma.
2020. Április 30-án pedig 8.811 fő az aláírás száma.

4 hónap alatt 1.392 fő írta alá a Petíciómat.

És ha ugyan annyian írnák alá 2020. Augusztus 31-ig a Petíciómat akkor meg lenne a 10.202 fő aláírása. De remélem, hogy nem kell ilyen sokat várnom erre és hamarabb meg lesz a 10.000 fő aláírása.

2020-04-29 19:25:04 +0200

Nincs több írni valóm mert a Koronavírus járvány alatt a Fejlesztő foglalkoztatói Nappalis foglalkoztatói munkahelyek többsége 2020. Március 16-óta zárva tartanak, és azt sem lehet tudni mikor lesz az újra nyitás és nagyon szeretném remélni az érintettek egyikeként, hogy még 2020. nyarán fog újra nyitni és nem 2020. Szeptember elején fog újra nyitni.

Mert ha 2020. Szeptember elején nyitna újra akkor nem sok esélyük lesz 2020. December elejére, anyagilag alapfokú szinten felzárkózniuk az érintett fogyatékossággal élő dolgózoknak.

2020-04-29 19:22:22 +0200

Egy nagy betegséggel nagy bajba kerülnek emberek.Aki ma egészséges az holnap lehet beteg lesz és akkor tudja meg mekkora anyagi teher keletkezik nem nő ilyenkor a bevétel hanem jelentősen csökken.
Éva B. 5 hónapja

Átérzem a súlyos fogyatékos és a fillérekből élő rokkantak helyzetét és szükség van a megélhetésük érdekében a járadék és támogatás emelésére - szerintem.
Andrásné C. 5 hónapja

Az érintetteknek ennyi pénzből kell megélniük. Hogyan lehet ez még mindig kérdés?!
MÓNIKA V. 5 hónapja

2020-04-29 19:21:31 +0200

Mert mindenkinek joga van a tisztességes megélhetéshez. Az egészségi állapota nem kényszeríthet senkit nyomorba.
Anikó B. 2 hónapja

Mert 30 ezerből nem lehet megélni, gyógyszerre sem elég, nemhogy még létezni, többféle krónikus betegség okán nem bírtam és nem bírok dolgozni, négy fal között élem a beteg magányos életem. Azért az mégsem helyes ,hogy a fogyatékkal élő gyermek tartja el a rokkantnyugdíjas anyját , miközben , nincs lakása ,a saját életét , jövőjét kellene egyengetnie ebben az eltorzult előítéletekkel teli világban! Többit leírtam emailben.
Julianna T. 3 hónapja

Magyarország Kormánya halálra Ítélte a fogyatékos embereket, külföldön élő barátaim megdöbbentek és felháborodtak amikor megtudták,ebben az országban hogyan bánnak a rokkantakkal, szerintük ez egy fasiszta ország és Európa szégyene!
Levente L. 4 hónapja

2020-04-29 19:21:25 +0200

Ezért kéne meg lennie a 10.000 fő aláírásának de ahogy elnézem itt még 2020. Karácsonya előtt sem lesz meg a 10.000 fő aláírása.

Jogosnak érzem,évek óta nem volt valami emelés!
Sándor V. 2 hónapja

Méltánytalannak tartom, ahogy a kormány homokba dugja a fejét a fogyatékkal élők életkörülményeivel kapcsolatban !
Éva M. 2 hónapja

2020-04-28 17:41:38 +0200

Így alakult a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.
2019. November 8-án lett 6.000 fő az aláírás száma.
2019. December 7-én lett 7.000 fő az aláírás száma.
2019. December 31-én lett 7.420 fő az aláírás száma.
2020. Január 31-én lett 7.901 fő az aláírás száma.
2020. Február 6-án lett 8.000 fő az aláírás száma.
2020. Február 23-án már 8.220 fő az aláírás száma.
2020. Február 24-án már 8.235 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 26-án már 8.279 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 28-án már elérte a 8.342 főt az aláírás száma.
2020. Február 29-én már elérte a 8.352 főt az aláírás száma a Petíciómnál.
2020. Április 1-én már elérte a 8.658 fő aláírását.
2020. Április 14-én már elérte a 8.712 fő aláírását.
2020. Április 24-án már elérte a 8.777 fő aláírását.
2020. április 28-án már elérte a 8.789 főt az aláírás száma.

Vajon meg lesz-e 2020. Június 30-ig a 9.000 fő aláírása, és aztán pedig 2020. év II. félévének a vége felé a 10.000 fő aláírása?

2020-04-28 12:40:31 +0200

https://444.hu/2020/04/27/kover-szanalommal-tekintek-ezekre-a-kepviselokre-kulonosen-azokra-akiknek-a-szemelyi-szama-2-vel-kezdodik?fbclid=IwAR3hn4MVZRR6CsnSBGVA03KHe925k17cZOn0voca_eXVm7biwC98vwUjjyE

2020-04-26 09:05:18 +0200

Bele kéne húzniuk a jó érzésű embereknek akik nem írták alá a Petíciómat, hogy 2020. Június 30-ig meg legyen a 9.000 fő aláírása és aztán pedig 2020. év II. félévének a vége felé a 10.000 fő aláírásának.

2020-04-24 21:16:12 +0200

Le a kalappal és igazi hősök a a Pécsi virológus kutató csoportok Prof. Dr. Jakab Ferenc Virológus úr vezetésével. Prof. Dr. Jakab Ferenc Virológus úr megérdemelné Augusztus 20-án a Szent István Érdemkereszti Állami kitüntetését. Mert Magyarországon a Vérplazmákból sikerült a Koronavírus oltó anyagának az alapanyagát kidolgozniuk.

Világon elsőként Magyarországon sikerült ez a találmányt megalkotni.

2020-04-24 14:38:26 +0200

Így oda lehet a nyaralás, strandolás, fesztiválozás, és kirándulás időszaka egész nyáron. Meg egyéb nyári rendezvények időszaka. Aztán rossz lesz a diákoknak vissza menniük Szeptemberben az iskolába, hogy az egész Vakációt otthon a négy fal között töltenék.

2020-04-24 09:42:12 +0200

Így alakult a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.
2019. November 8-án lett 6.000 fő az aláírás száma.
2019. December 7-én lett 7.000 fő az aláírás száma.
2019. December 31-én lett 7.420 fő az aláírás száma.
2020. Január 31-én lett 7.901 fő az aláírás száma.
2020. Február 6-án lett 8.000 fő az aláírás száma.
2020. Február 23-án már 8.220 fő az aláírás száma.
2020. Február 24-án már 8.235 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 26-án már 8.279 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 28-án már elérte a 8.342 főt az aláírás száma.
2020. Február 29-én már elérte a 8.352 főt az aláírás száma a Petíciómnál.
2020. Április 1-én már elérte a 8.658 fő aláírását.
2020. Április 14-én már elérte a 8.712 fő aláírását.
2020. Április 24-án már elérte a 8.777 fő aláírását.

Vajon meg lesz-e 2020. Június 30-ig a 9.000 fő aláírása, és aztán pedig 2020. év II. félévének a vége felé a 10.000 fő aláírása?

2020-04-20 21:20:23 +0200

Nem tartom igazságosnak, hogy a sportolók fizetését csökkentik a Koronavírus járvány miatt, míg az Országgyűlési képviselők fizetését meg nem csökkentik a Koronavírus járvány alatt. Meg a 100 legazdagabb Magyar emberek fizetését sem a Koronavírus járvány alatt.

Pedig abból lehetne pótolni a dolgozók kieső munkabérét, azok közül akik nem kapnak 1 Millió Ft feletti 1 havi Nettó fizetést. Egészségügyi intézményt és ellátást fejleszteni meg a Nyugdíjiakat és a Nyugdíjszerű ellátások összegét pedig tisztességesen emelni.

2020-04-20 21:16:30 +0200

Így képzelem el. Sokan nem mindig tudják, hogy a Rokkantsági járadék mellé jár a Fogyatékossági támogatás is nem az van, hogy kettő közül csak az egyik járhat.

És ezért keveslik a Petíciómnál az 50.000 Ft-ra lévő emelést. Pedig mind a Rokkantsági járadék, és a Fogyatékossági támogatás Nyugdíjszerű ellátásnak számít.

Így képzelem el Rokkantsági járadék 50.000 Ft + Fogyatékossági támogatás 50.000 Ft =100.000 Ft jutna havonta minden erre jogosultak számára.

És évente egyszer minimum 50%-os emeléssel járna a Rokkantsági járadék valamint a Fogyatékossági támogatás 1 év kihagyása nélkül.

2020-04-20 21:12:51 +0200

Retro 2019. évégének kronológiája a Petíciómnál.

2019. November 8-án lett meg a 6.000 fő aláírása.
2019. December 7-én pedig a 7.000 fő aláírása lett meg.

Aztán az Újévtized elején azaz idén 2020-ban.

2020. Február 6-án lett meg a 8.000 fő aláírása.
És jelenleg pedig várom 2020. Június 30-ig a 9.000 fő aláírásának a megszületését.
Aztán pedig a 10.000 fő aláírás megszületését fogom nagyon várni.

Utána meg menni fog a Miniszterelnöki Hivatalba a Petíciómat az sem baj ha kicsivel több lenne 10.000 főnél az aláírás száma.

2020-04-20 21:09:14 +0200

Retro 2019. aláírás kronológiája.

2019. Szeptember 22-én 5.768 fő írta alá a Petíciómat.

2019. Szeptember 26-án a Petícióm 1. születésnapján 5.791 fő írta alá a Petíciómat. 4 nap alatt 23 fővel bővült az aláírás száma.

2019. Október 1-én 5.808 fő írta alá a petíciómat. 17 új aláírással bővült a 2019. Szeptember 26. aláírás száma.

2019. Október 5-én 5.832 fő írta alá a Petíciómat, így az Október 1. aláírás ami 5.808 fő volt 24 fővel bővült.

2019. Október 9-én már 5.846 fő írta alá a Petíciómat így az Október 5. volt 5.808 fős aláírás 36 fővel bővült.

2019. Október 17-én már 5.890 fő írta alá a Petíciómat így Október 9-én lévő 5.846 fő aláírás már 44 fővel bővült. 8 nap telt el Október 9. után.

2019. Október 23-án már 5.917 fő írta alá a Petíciómat 6 nappal 27 fővel bővült az aláírás száma.

Csak így tovább minden leendő aláíróknak ne hagyjuk, hogy a FIDESZ-KDNP Országgyűlési képviselők vagyonosodjanak az Eu-s pénzből és az adófizetők pénzéből.

2020-04-19 12:31:33 +0200

Ezért lenne jó ha minden Nyugdíjasnak több pénze lenne bele értve a Nyugdíjszerű ellátásban lévő fogyatékossággal élőknek is. Mert sajnos azokat az idős embereket akik nem koronavírusos betegek, őket hazaküldik ha hosszabb ideig voltak a kórházban pl 10 hétig. És nem érdekli a kórházakat vezetőségét, hogy eltudja-e látni a hozzátartózóik a beteg hozzátartózóikat vagy sem.

Míg egy Magán kórházban ilyesmi nem fordul elő, mert ott helye van a betegeteknek addig amíg nem gyógyulnak meg teljesen a betegek, és a hozzátartozóik tudják fizetni az ellátásukat a hozzátartozóiknak.

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/sirva-hivta-csaladjat-a-combnyaktoressel-es-tudorakkal-kezelt-idos-ferfi-hogy/756bfvq?fbclid=IwAR1QcTEA92lNXoPn3LYiTwCxKqb1z77C_pIzt4FMz3Eo4qWxjqVCydesycc

https://www.klubradio.hu/adasok/orban-szavai-talan-sosem-voltak-ennyire-aktualisak-112087

2020-04-17 15:47:58 +0200

Jó tudom sajnos ennyire nem vagyok népszerű a petíciómmal mert sokan iratkoztak le de ha a Petíciómról a járvány ideje alatt: de ha az Országgyűlési képviselők fizetésének az emeléséről szólna ami a hétköznapi emberek adójából lenne fedezve, és az Európai uniós pénzből a járvány ideje alatt akkor jobban megérteném, hogy egyáltalán nem lenne népszerű a Petícióm.

Még valami: a Nyugdíjak és a Nyugdíjszerű ellátások emelését nem a hétköznapi emberek adójából lenne fedezve, hanem az Országgyűlési képviselők, és a Magyarország 100 leggazdagabb embereinek az adójából lenne fedezve.

2020-04-15 15:39:33 +0200

https://napihirek.net/bejegyzes/1745-aurelio-remelem-a-virus-az-idoseket-betegeket-viszi-el

2020-04-15 09:56:10 +0200

Hiába haragszanak egyesek a fogyatékossággal élőkre és az idősebb emberekre, hogy nem akarják 100 évet éljenek a Koronavírustól az érintettek. Mert úgy érzik ők viszik a legjobban a Magyar Állampénzét a járvány alatt is, ez óriási nagy tévedés mert a börtön elitéltek viszik a legjobban akik beperelték a Magyarországot mert nem volt jó nekik a börtön körülmény.

2020-04-14 14:23:52 +0200

Tudom és érzem, hogy 2020. Karácsonya az első Karácsonyom lesz a Petíciómnál fogva, hogy meg lesz a 10.000 fő aláírása. Aztán pedig 2021. Húsvétja pedig az 1. Húsvétom lesz, hogy meg lesz a 10.000 fő aláírása!

Ennek így kell lennie. Mert ha a két SMA-s beteg kisfiú számára Zenténnek és Leventének sikerült a génterápiás kezelésére összegyűjteni a pénzt. Akkor a Noel nevű SMA-s beteg kisfiú számára is sikerülni fog összegyűjteni a Génterápiás kezelésére a pénz.

Akkor mért ne sikerüljön a Petíciómnál az aláírás összegyűjtése, ami teljesen ingyenes mert nem kell érte fizetni, hogy legyen aláírás ebben.

2020-04-14 14:18:03 +0200

Így alakult a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.
2019. November 8-án lett 6.000 fő az aláírás száma.
2019. December 7-én lett 7.000 fő az aláírás száma.
2019. December 31-én lett 7.420 fő az aláírás száma.
2020. Január 31-én lett 7.901 fő az aláírás száma.
2020. Február 6-án lett 8.000 fő az aláírás száma.
2020. Február 23-án már 8.220 fő az aláírás száma.
2020. Február 24-án már 8.235 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 26-án már 8.279 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 28-án már elérte a 8.342 főt az aláírás száma.
2020. Február 29-én már elérte a 8.352 főt az aláírás száma a Petíciómnál.
2020. Április 1-én már elérte a 8.658 fő aláírását.
2020. Április 14-én már elérte a 8.712 fő aláírását.

Vajon 2020. Pünkösdi hosszú hétvégéig meg lesz-e a 9.000 fő aláírása és aztán pedig Augusztus 20-ig a 10.000 fő aláírása?!

2020-04-13 08:57:09 +0200

Köszönöm azoknak akik aláírták Húsvét vasárnap és Húsvét hétfőn a Petíciómat ebben a nehéz járványos Húsvéti ünnepek alatt is. Ez legalább lelki erőt ad nekem Autizmussal élőként, hogy idén Húsvét hétfőn senki sem jöhet hozzám locsolkodni a járvány miatt.

Fogd V.
körülbelül 12 órája
József N.
körülbelül 12 órája
István K.
körülbelül 17 órája

Az fáj a legjobban, hogy nem tartották be és nem tartják be Húsvétkor az óvintézkedéseket Húsvéti ünnepeket alatt, hogy ne menjenek át főleg idős vagy krónikus beteg férfiként/fiúként locsolkodni vendégségben. És főleg idős nők meg a krónikus beteg nők se fogadjanak vendégeket locsolkodásukra.

Ha végett ér a járvány akkor nyugodtan fogadhatnak.

2020-04-12 12:55:41 +0200

https://artsandculture.google.com/story/OwVRJb9v6QngqQ

Dátum: 2020. április 12., vasárnap
Tartalma, jelentése: Jézus halálának és feltámadásának, az emberiség megváltásának ünnepe
Népszokások: húsvéti tojás, locsolás, tojásdíszítés, ajándékozás (az USA-ban)
Kezdete: a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap
Vége: a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap másnapja
Rituálé: ima, templomi istentisztelet

2020-04-10 17:33:49 +0200

Remélem a Petícióm aláírásában nem áll meg az élet amíg nem lesz 10.000 fő az aláírása száma. Tényleg jó lenne ha legrosszabb esetben legkésőbb 2020. November 29. előtt (Advent 1. vasárnapja előtt meg lenne a 10.000 fő aláírása.)

2020. Február 6-án érte el a 8.000 fő az aláírások száma és ciki lenne ha 2020. Június 4-ig a Nemzeti összetartozás napjáig nem lenne meg a 9.000 fő aláírása. Mert így az életben nem lesz meg a 10.000 fő aláírása 2020. Advent 1. vasárnapja előtt.

2020-04-09 09:30:05 +0200

Kitartást mindenkinek a Koronavírus járvány alatt a Húsvéti ünnepek alatt. De én már arra gondolok, hogy a 2020. Karácsonya és 2021. Húsvétja sokkal jobb lesz számomra is. Mert akkor már nem kell kérlelni többé az embereket, hogy meg legyen a 10.000 fő aláírása.

2020-04-09 09:28:35 +0200

Egy kívánságom van 2020. Húsvétján, hogy a 2. és az utolsó Húsvétom legyen a Petíciómnál fogva, hogy nincs még 10.000 fő aláírása meg. 2019. Karácsonyán szintén az volt a kívánságom amikor a 2. Karácsonyom volt a Petíciómnál: az a Karácsony legyen az utolsó, hogy a Petíciómnál nem lett meg a 10.000 fő aláírása.

Mivel 2019. Június 27-én és 2019. November 17-én voltam személyesen a Hang csoportnál a Petíciómat kiemeltetni, számomra nagyon ciki lenne ha 2020. November 17-én is úgy mennék el hozzájuk személyesen, hogy a Petícióm kiemelését kérném meg mert akkor sem lenne meg a 10.000 fő aláírása.

2020-04-08 17:37:37 +0200

Amíg az egyszerű emberek a járvány alatt anyagilag is bajba kerülnek főleg a legrászorultabbak.
https://24.hu/fn/gazdasag/2020/04/08/bertamogatas-koronavirus-palkovics-laszlo/

Addig az egyik gazdag személy dőzsől az Adófizetők pénzéből és az Eu-s támogatói pénzekből.
https://24.hu/kozelet/2020/04/08/bayer-zsolt-onkormanyzati-lakas-budai-var-lakascsere-trukk-uri-utca/

2020-04-07 22:07:53 +0200

Azt kívánom idén Húsvétra, hogy ne tartson sokáig a Koronavírus járvány. És a másik kívánságom pedig annyi lenne, hogy az idei Húsvétom legyen a 2. és az utolsó Húsvétom a Petíciómnál fogva, hogy nem lesz meg a 10.000 fő aláírása.

Tavaly Karácsonykor a Petíciómnál fogva a 2. Karácsonyom volt és remélem az utolsó, hogy nem lett meg a 10.000 fő aláírása. És kívántam is, hogy 2020. Karácsonya előtt meg legyen a 10.000 fő aláírása ha már 2020. Húsvétja előtt nem jött össze.

2020-04-07 09:02:19 +0200

2021. Január 6-án Vízkereszt napján 9.808 fő.
2021. Január 12-én 9.833 fő.
2021. Január 18-án 9.858 fő.
2021. Január 24-én 9.883 fő.
2021. Január 30-án 9.908 fő.
2021. Február 5-én 9.933 fő.
2021. Február 11-én 9.958 fő.
2021. Február 17-én 9.983 fő.
2021. Február 23-án 10.009 fő Aláírása.

Ennyi időt nem akarok várni.

2020-04-07 09:02:15 +0200

2020. Szeptember 7-én 9.308 fő.
2020. Szeptember 13-án 9.333 fő.
2020. Szeptember 19-én 9.358 fő.
2020. Szeptember 25-én 9.383 fő.
2020. Október 1-én 9.408 fő.
2020. Október 7-én 9.433 fő.
2020. Október 13-án 9.458 fő.
2020. Október 19-én 9.483 fő.
2020. Október 25-én 9.508 fő.
2020. Október 31-én 9.533 fő.
2020. November 6-án 9.558 fő.
2020. November 13-án 9.583 fő.
2020. November 19-én 9.608 fő.
2020. November 25-én 9.633 fő.
2020. December 1-én 9.658 fő.
2020. December 7-én 9.683 fő.
2020. December 13-án 9.708 fő.
2020. December 19-én 9.733 fő.
2020. December 25-én Karácsony 1. napján 9.758 fő.
2020. December 31-én Szilveszterkor 9.783 fő.

2020-04-07 08:57:55 +0200

Statisztikai tippem, hogy mikor lehet meg a 10.000 fő aláírása.
2020. Július 20-án 9.108 fő.
2020. Július 26-án 9.133 fő.
2020. Augusztus 1-én 9.158 fő.
2020. Augusztus 7-én 9.183 fő.
2020. Augusztus 13-án 9.208 fő.
2020. Augusztus 19-én 9.233 fő.
2020. Augusztus 25-én 9.258 fő.
2020. Augusztus 31-én 9.283 fő.

Tuti nem lesz meg a Nyári iskolai szünet alatt a 10.000 fő aláírása.

2020-04-07 08:46:24 +0200

Statisztikai tippem, hogy mikor lehet meg a 10.000 fő aláírása.
2020. Április 1-án volt 8.658 fő volt az aláírás száma.
2020. Április 7-én pedig 8.683 fő lett az aláírás száma, 25 fővel bővült 6 nappal az aláírások száma.
2020. Április 13-án Húsvét hétfőn újabb 6 nappal akkár 8.708 fő lehet az aláírások száma.
2020. Április 19-én 8.733 fő.
2020. Április 25-én 8.758 fő.
2020. Május 1-én 8.783 fő.
2020. Május 7-én 8.808 fő.
2020. Május 13-án 8.833 fő.
2020. Május 19-én 8.858 fő.
2020. Május 25-én 8.883 fő.
2020. Május 31-én 8.908 fő.
2020. Június 7-én 8.933 fő.
2020. Június 13-án 8.958 fő.
2020. Június 19-én 8.983 fő.
2020. Június 25-én 9.008 fő.
2020. Július 1-én 9.033 fő.
2020. Július 7-én 9.058 fő.
2020. Július 14-én 9.083 fő.

2020-04-06 22:07:53 +0200

Megértem ha a Koronavírus járvány miatt és a Húsvéti készülődés miatt nem nagyon gyarapszik az aláírások száma. Viszont remélem a Húsvéti ünnepek után fog rendesen gyarapodni az aláírások száma.

Mert idén Nyáron a Nyári iskolai szünet alatt szeretném leadni a Miniszterelnöki hivatalba a Petíciómat 10.000 fő aláírással együtt. 2018. Szeptember 26-óta létezik a Petícióm.

2020-04-06 09:46:41 +0200

https://rehabportal.hu/aktualis/europa-tanacs-nem-szabad-megfeledkezni-a-fogyatekossaggal-elokrol/?fbclid=IwAR2mNARueBLq4_n6O9zI8jcWfG25aQHJppOTXXMHNcry26bMzWcDkV6sTPI

Magyarországon belül sem kéne megfeledkezni a Fogyatékossággal élőkről. De ahogy elnézem itt lazán megfeledkeznek, mert 2020. Április 26-án lesz 19 hónapos a petícióm amit Autizmussal élőként hoztam létre teljesen önállóan. De sajnos nem sok embert érdekel a Petícióm aláírása és megosztása.

2019. November 8-án lett meg a 6.000 fő aláírása, aztán pedig 2019. December 7-én lett meg a 7.000 fő aláírása. Majd 2020. Február 6-án pedig a 8.000 fő aláírása.

És mikor lesz meg vajon a 9.000 fő aláírása a Petíciómnál? És a 10.000 fő aláírásáról meg ne is álmodozzak mert naponta csupán 0-5 fő új aláírás születik.

2020-04-04 16:40:21 +0200

https://index.hu/belfold/2018/11/13/munkaeropiac_psziches_betegek/

2020-04-04 16:23:33 +0200

Bevallom őszintén ha nem fog változni a jelenlegi védett munkahelyem körül lévő környezetem pozitív irányban pl. nagyobb épületbe lévő költözésben. Akkor 2022. Októberében kénytelen leszek munkahelyet váltani,

Nem tudom elfogadni nagyon alacsony fizetés mellett nem egészséges munkahelyi környezetben dolgozunk: Szeptembertől egészen Májusig legtöbbször túlzsúfolt dolgozói létszám mellett.

2020-04-04 16:20:09 +0200

https://index.hu/belfold/2020/03/12/heti_betevo_etelosztas_krisna_blaha/

Mennyire jó lenne ha kevesebb rászoruló állna az utcán Karácsonykor/Húsvétkor ételosztásnál mert lenne elég pénzük ételre, vagy a lakhelyükre vinnék az élelmiszer csomagot számukra meg mindenféle fontos felszereléseket.

2019. November 8-án 6.000 fő írta alá a Petíciómat, majd 2019. December 7-én már 7.000 főnél tartott az aláírás. Aztán pedig 2020. Február 6-án elérte a 8.000 fő aláírását a petícióm.

Vajon 2020. Áprilisában meg lesz a 9.000 fő aláírása, majd talán 2020. Júniusában pedig a 10.000 fő aláírása? Ha nem fogom tudni 10.000 fő vagy kicsivel több aláírással együtt leadni a Petíciómat, még 2020. Szeptembere előtt akkor kicsi az esélye, hogy 2021. Január 1-én vagy 2021. Július 1-én pozitívabban megváltozón az élet.

2020-04-03 19:12:13 +0200

http://nol.hu/velemeny/a-fogyatekos-szabad-preda-1548905

Üzenem azoknak akik ennyire irigylik a fogyatékossággal élők Nyugdíjszerű ellátásait, akkor legyenek az olyan emberek is fogyatékossággal élők és éljenek meg ők annyi pénzből amit én kapok.

2020-04-03 18:33:25 +0200

https://hirado.hu/belfold/video/2020/04/02/ma-van-az-autizmus-vilagnapja/

2020-04-03 16:54:10 +0200

https://tenyek.hu/musoraink/tenyek/321954_egyedul-neveli-autista-fiat-a-ze.html?fbclid=IwAR1wU8KULdDK8LezEOTMv5gtMIO2W2pIS_UYqs7sWhZ8U1MGcDUYdlWUqjU A Petíciómra még erre a kisfiú jövőjére is gondoltam, mert ha felnőttként még sem tudna önálló életet élni akkor muszáj lesz lakóotthonba mennie. Ami nem olcsó mulatság.

De szurkolok az énekes kisfiának, hogy képes legyen az önálló életre.

2020-04-03 16:44:11 +0200

http://aosz.hu/vilagnap2020/?fbclid=IwAR3rPKhQiD0HIG1wqmrM6oVWcL983HEkdLy_3DbNgvdYig17GtLZUxPc8pc Tudom tegnap volt az Autisták világnapja de olyan feszült voltam, hogy nem tudtam mikor mehetek a bezárt védett munkahelyem elé átvenni a bent ragadt cuccomat ami szatyorban van és az ebédem befizetése miatt is aggódtam.

Sokkal nyugodtabb lettem a mai nap amióta beszéltem végre telefonon keresztül az ügyintéző gazdasági dolgozóval.

2020-04-02 20:38:51 +0200

És a Fogyatékossággal élő emberek nem élősködnek az Állam nyakán ezt kéne megérteni, mert nem ők akartak így születni többségük születése óta fogyatékos míg mások még 14 éven aluli koruk óta betegségben, balesetben váltak fogyatékossá.

Ezt csak azok értik meg akik érintettek a fogyatékossággal, vagy szülőként élik meg a gyermekükkel ezt. És csak azok a szülők és ép testvérek tudják ezt megérteni akik eltudják fogadni a fogyatékossággal élő hozzátartozóikat, akik nem tudják elfogni ők a saját hibáikat és a saját helyzeteiket sem tudják elfogadni.

2020-04-02 20:37:08 +0200

Nagyon elegem van de tényleg, hogy egyes ép társadalom a fogyatékossággal élő ember társaiknak szánt nyugdíjszerű ellátásaikról az a véleményük, hogy az Állam nyakán élősködnek mikor a civil emberek között azok élősködnek leginkább akik nem akarnak dolgozni járni de önfenntartás sem végezni maguknak, de felelőtlenül vállalnak 1-8 fő gyermeket és Állami segélyért kuncsorognak.

Amikor megkapják a segélyüket akkor meg beosztás nélkül alkoholra, cigarettára és bulira költik.

2020-04-02 20:37:05 +0200

https://hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2020/04/02/ma-van-az-autizmus-vilagnapja

https://hirado.hu/kultura-eletmod/eletmod/cikk/2020/04/02/minden-masodik-osztalyban-tanul-egy-autista-gyermek

Ideje végre az ép társadalomnak akik nem érintettek az Autizmusban, hogy hiába van Nyugdíjszerű ellátásuk a fogyatékossággal élőknek sosem fognak úgy élni anyagilag mint egy Országgyűlési képviselő. És nem az a célom, hogy úgy éljenek a fogyatékossággal élők anyagilag az mint az Országgyűlési képviselők között egyesek az Állami pénzből és az Uniós támogatásból származó fizetésükből.

2020-04-01 21:06:13 +0200

Így alakult a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.
2019. November 8-án lett 6.000 fő az aláírás száma.
2019. December 7-én lett 7.000 fő az aláírás száma.
2019. December 31-én lett 7.420 fő az aláírás száma.
2020. Január 31-én lett 7.901 fő az aláírás száma.
2020. Február 6-án lett 8.000 fő az aláírás száma.
2020. Február 23-án már 8.220 fő az aláírás száma.
2020. Február 24-án már 8.235 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 26-án már 8.279 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 28-án már elérte a 8.342 főt az aláírás száma.
2020. Február 29-én már elérte a 8.352 főt az aláírás száma a Petíciómnál.
2020. Április 1-én már elérte a 8.658 fő aláírását. De mivel sajnos Március 25-én elment az internetem Technikai okok miatt, és csak Április 1-én lett orvosolva így Március 31-én nem bírtam be írni a petíció számát.

2020-03-28 09:16:33 +0100

Még hogy a kormány segít a fogyatékossággal élő embereknek, ha valóban segítene akkor lenne olyan önkéntes, aki meg tudná csinálni az internetemnél a Wifi-t ha kell ki tudja cserélni a csatlakozó fejét az internet kábelemnek.

És azon kívül nekem és a sorstárs dolgozóimnak korrigálva lenne a munkabér kiesésünk a járvány végén, amiért bezárt Március 16-óta határozatlan ideig a Fejlesztő foglalkoztató munkahelyem. Senki nem fogja a munkahelyemen belül megfizetni ezt.

https://24.hu/belfold/2020/03/27/koronavirus-kijarasi-tilalom-fogyatekkal-elok/?fbclid=IwAR3yj6GsNPBYEHqvZdca56aZrZrHTEjfrCasOXXfLvhcXNM7m2YrfKSaT1U

2020-03-25 08:58:03 +0100

Azt kívánom a Húsvéti 4 napos hosszú hétvégére, hogy legyen rossz idő hideg szeles és esős idő mert fájó pont lenne a Koronavírus járvány idejére ha nem lenne rossz idő Húsvétkor. Mert sokan nem fognak tudni elmenni kirándulni a járvány miatt.

2020-03-24 19:52:05 +0100

Így alakult a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.
2019. November 8-án lett 6.000 fő az aláírás száma.
2019. December 7-én lett 7.000 fő az aláírás száma.
2019. December 31-én lett 7.420 fő az aláírás száma.
2020. Január 31-én lett 7.901 fő az aláírás száma.
2020. Február 6-án lett 8.000 fő az aláírás száma.
2020. Február 23-án már 8.220 fő az aláírás száma.
2020. Február 24-án már 8.235 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 26-án már 8.279 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 28-án már elérte a 8.342 főt az aláírás száma.
2020. Február 29-én már elérte a 8.352 főt az aláírás száma a Petíciómnál.
2020. Március 24-én már elérte a 8.613 főt a Petícióm.

2020-03-24 08:42:36 +0100

Nem vagyok hajlandó ölbe tett kézzel otthon ülni (természetesen nem megyek el otthonról ha nem szükséges), viszont ha már nem vagyok diák akkor igyekszem a Youtube csatornán keresztül olykor segíteni ismeretlenül, a Prof. Dr. Jakab Ferenc Virológus vezető kutatói munkájában.

Hátha bevillan neki valami a le írt javaslatom alapján: és sikerül a Koronavírus elleni vakcinát feltalálnia. Ami a szappanhoz és a fertőtlenítő szerhez hasonlóan robbantja szép a vírus burkát ez által a vírus elpusztul.

2020-03-23 11:21:28 +0100

Köszönöm minden aláírónak akik a nehéz időszak ellenére is kiállnak a Petíciómban és a sorstársaim életminőségének a javításában.

2020-03-21 22:16:20 +0100

https://www.blikk.hu/aktualis/veszhelyzet/konnybe-labadt-szemmel-meselt-a-spanyolorszagi-helyzetrol-egy-ott-elo-magyar-no/ckb4zzg?fbclid=IwAR0Yk2BvaTQZYSreizJj6ZJCD6V_3Pqm8yv6KeBdzcNYDxXrikyRPVUvwvA

2020-03-21 08:56:59 +0100

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/103-ra-nott-beazonositott-koronavirus-fertozottek-szama

Azt kívánom Húsvétra, hogy legyen vége a járványnak ha meg nem lesz vége akkor legyen rossz idő a Húsvéti 4 napos hosszú hétvégére. Így legalább senki sem megy el tömegesen kirándulni. pl. erdőkben és hegyekben és parkokban mert így jobban terjed a járvány.

2020-03-18 21:22:17 +0100

Ha nem járok egyáltalán évente egyszer nyáron nyaralni és strandra sem tudnék járni, akkor ősszel teljesen becsavarodnék mintha Január-Február hónap lenne és egyhangúan telnének a szürke hétköznapok.

Míg Január-Február hónapot meg végképp nem bírnám.

2020-03-18 21:19:00 +0100

Erősen tartok attól, hogy a Március 16. határozatlan ideig tartó munkahelyi zárlatom után, ha csak Június 2-án tudna újra nyitni a munkahelyem, szinte semmi esélyem sem lesz arra, hogy idén Július közepén el tudjak menni nyaralni egy olcsóbb belföldi szállásos 4 éjszakára.

Mert 1 havi Nettó 396 Ft-os órabéres fizetésem, heti 20 órás műszakban fizetett szabadság és fizetett betegállomány nélkül egy sz.... fog érni ha Júliusban kapom meg a Júniusi fizetésemet 2,5 hónapos munkahelyi zárlatom után.

2020-03-18 21:14:12 +0100

https://merce.hu/2020/03/18/mit-tehetunk-fogyatekos-emberekert-a-koronavirus-idejen/?fbclid=IwAR1z0_O3z2onBCq34eqyx85dIYr5PrQefQn36ACrEmv5ZkjrxaFftWzkf5Q

Magyarországon belül ne csak az egészségmegőrzés, és az Óvintézkedés betartatása legyen a legfontosabb tét a koronavírus ellen.

Hanem az életminőség helyre állítása legyen a 2. legfontosabb tét: ha lecseng a Koronavírus járvány akkor térítsék meg azoknak a dolgozóknak, de legfőképpen a fogyatékossággal élő dolgozóknak a kieső bevételüket akik alacsonyabb keresettel rendelkeznek.

Mert esetleg egy 2,5 hónapos munkahelyi zárlat esetében szinte kizárt, hogy az alacsonyabb munkabért kereső fogyatékossággal élő emberek 1-2. havi fizetésük után regenerálódhatnának anyagilag.

2020-03-17 22:00:04 +0100

Jó lenne ha minél hamarabb eltűnne a nyomorult koronavírus járvány akár csak régen a Pestis meg a Fekete himlő, kanyaró, kolera járvány.

Nagyon haragszom arra is, hogy egyesek felvásárolják még a Húsvéti édesség csomagot is és akik meg betegállományban vannak és ha lezajlik a betegségük pl. Influenza betegségük, akkor már nem is tudják meg venni mert addigra már nem lesz b.... meg.

Alig várom, hogy teljesen rendbe jöjjek az Influenzám végett.

2020-03-17 17:14:11 +0100

Az lenne a legjobb minden kormány részéről ha a járvány ideje alatt, a bezárt munkahelyeken dolgozó emberek fizetését megtérítenék a járvány teljes lecsengése után.

De a kormány többségét ez baromian nem érdekli:

1. Legfontosabb az egészség megőrzése és az életben maradás. És ebben lévő Óvintézkedések.

2. Legfontosabb a kieső munkabérek megtérítése, a járvány teljes lecsengése utána azoknál a dolgozóknál ahol a munkahelyük karatén alá esik határozatlan ideig.

3. Statisztika összeírása a betegség sikeres lefolytatásában stb.

2020-03-16 15:39:03 +0100

Menjen a fenébe az Orbán kormány azt eltudja intézni digitális vagy postai úton a diákoknak távoktatásban legyen részük, és a gyermekükkel otthon maradó szülők 100.000 Ft-ot kapjanak a bevételük kiesése végett.

De a fogyatékossággal élő dolgozókkal és azokkal a dolgozókkal mi lesz akiknek nincs 1 fő kiskorú gyermekük, és a munkahelyük határozatlan ideig bezárt?!!!

Mert nekik senki nem fizeti ki a kieső bevételüket és a Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyen belül, meg nincs fizetett szabadság még 1 napra sem de betegállomány sincsen. Így heti 20 órás műszakban a nettó 396 Ft órabér 1 napra, 1.584 Ft-ot ér és ennyivel csökken a fizetésem nekem is.

Sajnos a dolgozó embereket akik nem Pedagógusként dolgoznak nem veszi ember számba az Orbán-kormány!

2020-03-16 09:15:47 +0100

Legkorábban 2020. Április 15-én szerdán (Húsvét hétfő után 2 nappal), de legkésőbb 2020. Május 28-án Csütörtökön szeretném leadni a Miniszterelnöki Hivatalba a Petíciómat ha lesz addig 10.0000 fő aláírása. De a koronavírus járvány miatt nem adtam volna le a Miniszterelnöki Hivatalba, úgy sem a Petíciómat 2020. Márciusában ha lett volna 10.000 fő aláírás a Petíciómnál.

Viszont senki sem téríti meg sajnos a Fejlesztő foglalkoztatóban a kieső fizetésünket, mivel Március 16-án bezárt a Fejlesztő foglalkoztatói intézmény határozatlan ideig a Koronavírus miatt. Ezt megértem maximálisan, de azt nem hogy senki nem téríti meg ezt.

2020-03-15 22:15:43 +0100

És az otthon végezhető Digitális távmunka még a szülőknek is jó lenne akik, nem tudják a nyári iskolai szünetben sem felügyelet nélkül hagyni még 1 napra sem 1 órára napközben, a még a 12 év feletti súlyosan/középsúlyosan értelmi fogyatékos és súlyosan/középsúlyosan Autista gyermeküket sem.
És nincs számukra a gyermeküknek Speciális napközis tábor/vagy ott valós tábor vagy ha van is az meg 1 napra is nagyon drága. És a nagyszülőkre már nem lehet bízni főleg a 12 év feletti jó fizikai állapotú de olykor szélsőségesen viselkedő Speciális igényű gyermekeket.
De a 4 órás digitális távmunka sokat segíthetne az ilyen szülőkön az nyári iskolai szünet alatt anyagilag.

2020-03-15 22:15:34 +0100

Olyan pocsék érzés, hogy nincs a Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyeken Digitális táv munka, ha már létezik Digitális távoktatási rendszer.
Megértem maximálisan, hogy a koronavírus járvány miatt bezár határozatlan ideig a Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyem Zuglón belül. Mert most az egészség és a baj elkerülése a legfontosabb tét.
Viszont 1 napra sincs nekem sem fizetett szabadságom, és betegállományom a Fejlesztő foglalkoztatói órabérben.És 1 napra nekem sem fizetett betegállományom. Így 1.584 Ft/nappal csökken a fizetésem.

2020-03-15 22:11:11 +0100

Szurkolok a karanténban lévőknek, hogy ne legyenek Korona vírusokat és akik elkapták a Korona vírust ők meg gyógyuljanak meg sikeresen, és minden szövődmények nélkül. És éljenek még 100 évet egészségben.

Szívem szerint ha rajtam függne a dolog akkor be vezetném a Digitális Távoktatás mellett, a Digitális Távmunkákat legelső sorban a Fejlesztő foglalkoztatókban dolgozó fogyatékossággal élők számára. Mert 1.584 Ft/nappal lesz kevesebb a fizetésük ha nem járnak dolgozni.

Határozatlan ideig dolgozni járni nem jó érzés, mert jelentősebb mértékben kiesik a bevételük és senki nem adja meg nekik a kieső bevételüket.

Azt megértem, hogy a veszélyeztetettebbek az idősek mellett a fogyatékossággal élő emberek és a gyermekek, főleg azoknak akinek krónikus tartós betegségük van gyengébb immunrendszerük van stb.

Mert azért dolgozó emberek már nem Óvodások attól hogy nem járnak már iskolába.

2020-03-15 13:56:33 +0100

A koronavírusos járvány miatt ha meg lett volna a 10.000 fő aláírása a Petícióknál, akkor is elhalasztottam volna Március 16. héten valamint Március 23. héten a Petícióm személyes leadását a Miniszterelnöki Hivatalba.

Viszont legkorábban Április 15-én Szerdán (Húsvét hétfő után 2 nappal), de legkésőbb Május 28-án Csütörtökön le szeretném adni a Petíciómat a Miniszterelnöki Hivatalba. És nagyon örülnék ha addigra meg lenne a 10.000 fő aláírása.

Mert 3 hónap múlva itt lesz a Nyári iskolai szünet és a Miniszterelnöki Hivatalba is többen mennek el 2,5 hónapos Nyári szabadságra, annyi ideig
mint a Nyári iskolai szünetben a diákok.

Rabok legyünk anyagilag is vagy szabadok anyagilag az Európai Unió szívében fogyatékossággal élőként, ez a kérdés válasszatok!

2020-03-13 16:37:31 +0100

Hurrá és hurrá!!!! A Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyemen belül akik Rokkantsági járadékot kapnak (nem a Rokkantsági ellátottakra vonatkozik), és mellette 80%-os Fogyatékossági támogatást kapnak nekik csak 165 Ft/nap után, csak 180 Ft/napba kerül a heti 1x5 Szociális étkezési ellátás.

Pedig 350 Ft/napra számítottak a heti 1x5 Szociális étkezésemben. 2020. Április 1-től lévő emelés kifizetése számomra sem lesz több kiadás 2020. Májusától. Így akár 2020. Decemberében eljuthatok 0-ról az 1-re anyagilag. Akkor lesz 6 éve, hogy (korábban Munkarehabilitációs díjban) 2017. Áprilisától pedig Fejlesztő foglalkoztatói díjban lévő fizetésért dolgozóm.

2020-03-12 16:58:59 +0100

Nagyon remélem, hogy ideiglenesen bezárják Magyarországon belül az Egyetemeken és Főiskolákon kívül a koronavírus miatt a Középoktatási intézményeket és az Általános iskolákat is. És nem akkor kéne cselekedni amikor megjelenne ott is a Koronavírus diagnózis alapján, mert akkor már túl késő lenne és az egészséges gyermekek immunrendszere gyengébb, az egészséges felnőttek immunrendszeréhez képest. És ne rabszolgának tartsák ott bent a gyermekeket oktatva őket a koronavírus járvány alatt, mintha nem is lenne koronavírus járvány.

És az Óvodákat meg a Bölcsődéket meg végképp be kéne zárni átmenetileg a koronavírus alatt, és hagy maradjanak otthon a gyermekek szülei a gyermekükkel és ne a gazdasági termelés legyen a legfontosabb a Magyarország kormányának.

2020-03-10 19:13:28 +0100

https://hirklikk.hu/kozelet/ujabb-pofon-a-nyugdijasoknak/361041?fbclid=IwAR2l46cxttJGrzWuZ3oANeoF2ZuN8gk1AKRUaS1J7e1Uhr85FbceR98xFgo

2020-03-10 17:05:49 +0100

Így alakult a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.
2019. November 8-án lett 6.000 fő az aláírás száma.
2019. December 7-én lett 7.000 fő az aláírás száma.
2019. December 31-én lett 7.420 fő az aláírás száma.
2020. Január 31-én lett 7.901 fő az aláírás száma.
2020. Február 6-án lett 8.000 fő az aláírás száma.
2020. Február 23-án már 8.220 fő az aláírás száma.
2020. Február 24-án már 8.235 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 26-án már 8.279 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 28-án már elérte a 8.342 főt az aláírás száma.
2020. Február 29-én már elérte a 8.352 főt az aláírás száma.
2020. Március 10-én már elérte a 8.541 főt az aláírás száma.

2020-03-08 19:29:14 +0100

https://varosikurir.hu/hegedus-zsuzsa-szerint-nincs-gyermekehezes-magyarorszagon/?fbclid=IwAR1A5uohQfMFM5am2CNu4v-lz7hwMaiNJ5icT5ZaRtEQ1EKFI2b0J-3cQo4

Hazugság az egész!!!

2020-03-08 17:58:00 +0100

Jobb is ha a Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyen nem ülők egy asztalnál a Sz.Zs-vel, mert állandóan kérdezősködik hogy telt a hétvégém és mit csináltam. Én meg erre nem akarok válaszolni mindig, mert elég szar hétvégente a magán életem főleg télen ha nincs ünnep akkor végképp.

Csak egy középsúlyosan értelmi fogyatékos felnőtt embernek nem szívesebben szeretem elmondani ezeket. Olyan mintha egy Óvodás gyermeknek mondanám el, hogy szar a magán életem stb.

2020-03-08 14:14:02 +0100

https://www.google.hu/webhp?hl=hu&ictx=2&sa=X&ved=0ahUKEwjFjZCb-YroAhWslYsKHesNDxUQPQgH

Pocsék és szar érzés Nőnapkor tartósan egyedül álló, felnőtt fogyatékossággal élő nőként élni és virulni főleg szerény anyagi helyzet mellett!!! Még jó hogy van interneten és E-mail címem és nem vagyok munkanélküli sem. Mert senki sem mondta volna nekem, hogy legyen nekem is Boldog nőnapom!!! És lelkileg bele gebedtem volna ha internet világa nélkül éltem volna le, az egész felnőttkori életemet idős korom bekövetkezése előtt!!!!

És még messze van az idős korom és a fogyatékossággal élő férfi munkatársaim 2 fő mellett, kevés ép férfi kívánt nekem Boldog Nőnapot a közösségi portálon. Mintha korona vírusos lennék ennyire köszöntöttek.

2020-03-07 15:53:33 +0100

http://nyugatifeny.hu/2020/03/06/rabolunk-csunyan-elszolta-magat-orban-video Bevallotta rabolnak is.

2020-03-07 12:04:51 +0100

https://rtl.hu/rtlklub/fokusz/gyerekek-akiknek-a-legnagyobb-alma-egy-rantotthus-sultkrumplival?fbclid=IwAR1rihP4s9XtedpFGX_VrHGwrtsIlK6XHnAHVFDDDo6WzsrzwuyYXCiHAT0

2020-03-06 21:50:01 +0100

2020. Február 6-án volt 8.000 fő az aláírások száma.
2020. Március 6-án már 8.465 fő lett az aláírások száma.

Nagyon remélem meg lesz Húsvét előtt illetve Április eleje előtt a 10.000 fő aláírása!!! Meg kell, hogy legyen mert 2020. Március 26-án lesz 18 hónapos a Petícióm létezése, ideje lenne megtörténnie ennek.

2020-03-06 18:07:14 +0100

Nem bíróm lelkileg, hogy a Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyemen belül az egyedüli maradok lassan akinek 1 párkapcsolata sem lesz! Nekem nincs szerencsém sajnos abban mint a 2 fő különböző munkatársaimnak akiknek az egyik hozzátartozóik Nyugat-Európában élnek és dolgoznak. És amikor meglátogatják a munkatársaimat többször kapnak anyagi támogatást pénzbeli adományban is.

Míg a 3. munkatársamnak meg saját tulajdonú szántóföldje van amit bérbe tud adni és évente egyszer milliomossá válik.

De nekem soha nem kegyelmez az élet, hogy legalább egyszer egy kis pénzbeli adomány az ölembe hulljon!!!....

Pont olyasmi mint amikor 30 fős iskolai osztályban egyedüli diák lenne aki a kiváló szorgalma és kiváló magatartása ellenére is rossz jegyeket kap egyes tantárgyakból. Miközben a többi osztálytársai nem kapnak gyakrabban rossz jegyeket.

2020-03-05 15:48:31 +0100

De ha nem nyernék az 5 Lottón nem fogom folytatni tovább az 5 Lottózást, mert tudom annyi az esélye ennek mint megtalálni a tűt a Szénakazalba. Viszont a Petícióm az nagy esélyt adna nekem ha megvalósulna.

1. Okom: 2018-óta Nettó 396 Ft órabérért dolgozóm heti 20 órás műszakban fizetett szabadság és betegállomány nélkül.

2. Okom: 2019. Április 1-óta nem jár nekem sem heti 3x7 Szociális étkezési lehetőség, hanem csak heti 1x5 Szociális étkezési lehetőségem van.

3. Okom: 2020. Április 1-én még emelkedni is fog a napi 165 Ft-ba kerülő heti 1x5 Szociális étkezésem....

4. Okom: nem is tudok dolgozni közös asztalon külsős gyári munkákat mert nincs is férőhelyem a közös asztalon ha telt házas a dolgozói létszám.

2020-03-05 15:35:50 +0100

Nem szoktam 5 Lottózni de most kivételt tettem az egyszer, nem kívánok erre rászokni sem: de ha meg nyerem az 5 teli találattal a fődíjat akkor idén nyáron kilépek a jelenlegi állásomból. Ahogy elkezdődik a Nyári iskolai szünet első hete azonnal kilépek. És aztán amint végett ér a Szeptemberi ÉFOÉSZ Sérült gyermekek napja a Fővárosi Állat és Növénykertben rá 1 hét múlva állás interjúkra megyek és remélhetőleg Októbertől új állásom lesz a lakóhelyemhez közel.

2020-03-03 16:48:29 +0100

Sajnos tudok olyan esetről a Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyek egyikében, ahol egyik enyhén fogyatékossággal élő dolgozó még Influenzásan sem maradhatott otthon azonnal. Mert a hozzátartózója nem engedte, hogy otthon maradjon mivel a Fejlesztő foglalkoztatói órabérnél nincs fizetett betegállomány és szabadság. Ráadásul Nettó 395 Ft-os az órabér heti 20 órás műszakban: és nincs egyetlen egy Nyugdíjszerű ellátása sem rokkantsági járadék és fogyatékossági támogatás.

Ráadásul még Emelt családi pótlékra sem jogosult. Hozzá képest jobban élek anyagilag de az átlag dolgozók többségéhez képest annyira élek rosszul anyagilag mint az érintett fogyatékossággal élő személy.

2020-03-03 16:41:26 +0100

Üzenem a privát levelet küldő úri embernek, hogy nem azokat az embereket mozgósítottam akik már aláírták a Petíciómat: hanem azokat az embereket mozgósítottam, akik nem írták alá a Petíciómat és nem is akarják megosztani a Petíciómat akik már rég aláírták.

Az érintett úri ember ahogy a levele tartalmát értelmeztem, neki fontosabb ha Magyarországon belül az Országgyűlési képviselők, Polgármesterek, Alpolgármesterek, Önkormányzati képviselők, jegyzők, és Bírósságon lévő Bírók és Ügyészségi dolgozók fizetése emelkedne a legjobban. Mert őket tartja anyagilag a legrászorultabb embereknek.

2020-03-02 21:15:34 +0100

https://hirek.ma/2020/03/02/tovabb-emelkedik-a-parlamenti-kepviselok-fizetese?fbclid=IwAR3TrAi2oPXZ1caByWIGyiEqBSRzPbgMSy2maG93AWVa9Q8lYXDjC3_9No8

Sajnos egyesek a Parlamentben alszanak: de ha egy 1. osztályos gyermek óra alatt el bóbiskolna akkor rögtön szólnának a tanárok. Viszont ha a munkahelyen is lazában dolgoznak az emberek a fáradtságtól és a kimerültségtől, ott már elbocsájtás lenne.

2020-03-01 21:24:09 +0100

https://www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/psziches-betegsegek/adam-egy-5-pontos-terv-alapjan-maszott-ki-a-depressziobol-probalja-ki-on-is/z8s0phc

Eléggé bosszantó az is, hogy az embernek nincs egy normális jövő képe, és szívás az is nem lesz azonnali utalás a nyugdíjjaknál és a munkabéreknél.

2020-03-01 19:16:54 +0100

Orbán kormány alatt ,,kész öngyilkosság" munkahelyet váltani anélkül, hogy a munkahelyet váltó embereknek lenne biztonsági megtakarított pénze. Főleg Diploma és Érettségi nélküli fogyatékossággal élő embereknek pláne kockázatosabb....

2020-03-01 16:10:38 +0100

Bevallom őszintén irigyeltem, hogy az érintett magán fogászaton feszegethette az határait az egyik magán fogorvos, a magán fogorvos igazgatóval szemben: nem ment időben az 1. fogorvosi székben elkezdeni a rendelését.

Mert ő megtudta volna tenni lazán, hogy az esetleges kirúgása után 1-2 hét után új munkahelye lett volna és az sem lett volna baj neki ha csak 1-2 hónap után lett volna új állása mert anyagilag jól él.

És az érintett magán fogászatra úgy tudtam eljutni, hogy nyertem fogászati ajándék utalványt Karácsonyra.

Én meg félve mertem elmondani és le írni, hogy nem szeretek közös asztal előtt ülve hímezni mert kicsi a hely nekem és nem szeretem ha a közel az arcomhoz hangosan nevetgélnek kórusban stb. Nem akarom, hogy elveszítsem az állásomat főleg ha nincs meg a 250.000 Ft megtakarított pénzem.

2020-03-01 16:04:57 +0100

Nagyon remélem, hogy történik valami csoda velem pozitív értelemben nem akarom, hogy az idei Húsvétom a 2. Húsvétom legyen a Petíciómnál, hogy ne legyen meg a 10.000 fő aláírása még Húsvét előtt 1 hónappal!!!

-Torkig vagyok én is rászoruló felnőttként nem elég nekem, hogy senki nem segítene rászoruló fogyatékossággal élő dolgozóként, hogy meg legyen a 250.000 Ft megtakarított pénzem!!!

-Torkig vagyok avval a sopánkodással amit a közösségi portálon művelnek: Ukrán nyugdíjak 16,5%-al nőttek köztük az Ukrán Nyugdíjszerű ellátások összege is. Ezt is kifogásolják viszont a Petíciómat aláírás és megosztás helyett inkább Like-ni tudják!!!

-Torkig vagyok avval is, hogy biztonsági megtakarított pénzem nélkül nem tudok szabadabban mozogni, pl. életmódot váltani, párkapcsolatot kialakítani é munkahelyet váltani.

2020-03-01 09:18:06 +0100

Eleve rettegek a Március utolsó 2 hetétől: ne legyen munkahelyi gyűlés a Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyemen belül, mert akkor tudom nem jó hír van....

Bővel elég volt 2017. Április 1-én amikor 220 Ft órabérért dolgoztam én is 9 hónapon át heti 20 órás műszakban, fizetett szabadság és betegállomány nélkül és -10%-os Nyugdíjjárulék levonással járt az órabérem.

2018. Január 2-óta nincs nyitva reggel 7:00 órától a munkahelyem, hanem 8:00 órától nyit és télen fagyoskodva várhatom 7:50 órakor a 8:00 órás nyitást.

2019. Április 1-én tőlem is elvették a heti 3x7 Szociális étkezési lehetőségemet, helyette csak heti 1x5 Szociális étkezésre vagyok jogosult. Közben az élelmiszerek ára hónapról-hónapra megy fel. Nettó 396 Ft-os órabéres fizetésből nem könnyű élni.

2020-02-29 19:28:31 +0100

Így alakult a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.
2019. November 8-án lett 6.000 fő az aláírás száma.
2019. December 7-én lett 7.000 fő az aláírás száma.
2019. December 31-én lett 7.420 fő az aláírás száma.
2020. Január 31-én lett 7.901 fő az aláírás száma.
2020. Február 6-án lett 8.000 fő az aláírás száma.
2020. Február 23-án már 8.220 fő az aláírás száma.
2020. Február 24-án már 8.235 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 26-án már 8.279 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 28-án már elérte a 8.342 főt az aláírás száma.
2020. Február 29-én már elérte a 8.352 főt az aláírás száma a Petíciómnál.

2020-02-29 09:46:25 +0100

Veronika Piroska H. Az első Február 29-én az aláírók között, gratulálok neki a szökőnapon ebben.

2020-02-28 18:53:20 +0100

Sajnos hiába reménykedtem 2020. Január elején, hogy meg lesz 2020. Február 29-én a 10.000 fő aláírása nem lesz meg és nem lett meg.

Viszont abban már reménykedni szeretnék, hogy 2020. Március 15-ig meg lesz a 10.000 fő aláírása. Mert 2020. Március 3. hetében vagy 2020. Március 4. hetében le szeretném adni a Petíciómat, 10.000 fő aláírással együtt a Miniszterelnöki Hivatalba!!!

Mert ha nem sikerül leadnom akkor 100%-os eséllyel a döntéshozók hozzák meg, 2020. Április elején véglegesen a következő évi Nyugdíjemelés és Nyugdíjszerű ellátások emelésének a mértékét. Innentől kezdve nekem senki ne nyavalyogjon, hogy ha 2021-ben igen kevés mértékkel emelnének Nyugdíjat és Nyugdíjszerű ellátást.

2020-02-28 18:48:57 +0100

Így alakult a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.
2019. November 8-án lett 6.000 fő az aláírás száma.
2019. December 7-én lett 7.000 fő az aláírás száma.
2019. December 31-én lett 7.420 fő az aláírás száma.
2020. Január 31-én lett 7.901 fő az aláírás száma.
2020. Február 6-án lett 8.000 fő az aláírás száma.
2020. Február 23-án már 8.220 fő az aláírás száma.
2020. Február 24-án már 8.235 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 26-án már 8.279 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 28-án már elérte a 8.342 főt az aláírás száma.

2020-02-28 18:47:05 +0100

https://www.karpatinfo.net/gazdasag/ukrajnaban-165-kal-emelkedtek-nyugdijak-200035083?utm_source=dlvr.it&utm_medium=facebook

Ukrajnában 16,5%-al emelkedtek a Nyugdíjak és a Nyugdíjszerű ellátások összege annak ellenére, hogy Ukrajna nem tartozik az Európai Unióban és Svájchoz képest sem gazdagabb ország.

Mi meg hiába vagyunk Magyarországon az Európai Unióban, és az Európai Unió szíve is hiába vagyunk ha a döntéshozók többségét a Parlamentben nem érdekli még a nehéz sorsú fogyatékossággal élő gyermekek sorsa sem. Csak, hogy a saját zsebüket tömhessék ezért akarják még a Fóti otthonon kívül is más fogyatékossággal élő gyermekeket kiköltöztetni a megszokott helyükről, hogy Kastélyszálló legyen az intézményből és ők gazdagodjanak a turizmusból.

2020-02-28 09:23:22 +0100

Azok sincsenek könnyű helyzetben akik pl. az Autizmusuk vagy az Asperger szindrómájuk ellenére piacképes szakmájuk van és Diplomával együtt. És még sem kaphatnak annyi fizetést az érintett munkakörön belül, ellentétben azokkal akiknek hozzájuk hasonló szakmájuk és Diplomájuk van, és nincs fogyatékosságuk pl. Asperger szindróma vagy Autizmus.

2020-02-28 09:20:49 +0100

Már 4384 feliratkozott aláírója van a(z) Tisztességes emelést! Emelkedjen 50.000 Ft-ra a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás! petíciónak!

És már 8.336 fő írta alá a Petíciómat!

És azért is tartom fontosnak mert a Fóti gyermek otthon lakói többsége fogyatékossággal él és előbb-utóbb nagykorúak lesznek, és ha értelmi képességük miatt nem tudnak Érettségit szerezni vagy piacképes szakmát szerezni 18-19 éves korukban. Akkor 18-19 éves korukban érdemes elkezdeni a Rokkantsági járadékukat és a Fogyatékossági támogatásukat meg igényelniük akár segítség mellett.

Azok vannak leginkább hátrányban a fogyatékossággal élők közül akik nem rendelkeznek Érettségivel, Piacképes szakmával és nem tudnak napi szinten 12 órát, 8 órát de még 6 órát sem dolgozni.

2020-02-27 10:06:20 +0100

Már 4370 feliratkozott aláírója van a(z) Tisztességes emelést! Emelkedjen 50.000 Ft-ra a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás! petíciónak!

8.312 fő írta alá a Petíciómat és már 1.688 fő aláírása hiányzik a 10.000 fő aláírásához. Az sem baj számomra ha netán kicsivel több lesz 10.000 főnél az aláírás száma.
És nagyon remélem, hogy 2020. Március 15-ig meg lesz a 10.000 fő aláírása, mert a Petícióm 2018. Szeptember 26-óta létezik!

Hamarosan itt lesz az Április eleje amikor még csak 9 hónap lesz hátra a Újévig, de sajnos az Országgyűlésben akkor döntenek véglegesen: a következő évi Nyugdíj és Nyugdíjszerű ellátások emeléséről.

Április 2-án pedig az Autizmus világnapja lesz de sokan sajnos nem említik, hogy nagyon kevés az olyan Autista emberek létszáma akiknél nem járul hozzá, az Autizmusuk mellé Súlyos Értelmi fogyatékosság vagy Középsúlyos értelmi fogyatékosság.

És az Autizmussal élő gyermekek közül csupán 5 fő lesz képes az önálló életet élni.

2020-02-26 18:26:36 +0100

Így alakult a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.
2019. November 8-án lett 6.000 fő az aláírás száma.
2019. December 7-én lett 7.000 fő az aláírás száma.
2019. December 31-én lett 7.420 fő az aláírás száma.
2020. Január 31-én lett 7.901 fő az aláírás száma.
2020. Február 6-án lett 8.000 fő az aláírás száma.
2020. Február 23-án már 8.220 fő az aláírás száma.
2020. Február 24-án már 8.235 fő lett az aláírás száma.
2020. Február 26-án már 8.279 fő lett az aláírás száma.

2020-02-25 21:27:19 +0100

2020. Február 26-án már 17 hónapos a Petícióm és bizzóm abban, hogy meg lesz hamarosan a 10.000 fő aláírása.

2020-02-25 19:29:15 +0100

Bevallom őszintén ha rajtam függne a dolog nem járna az olyan fogyatékossággal élőknek Rokkantsági járadék és Fogyatékossági támogatás!

1. Akik el tudják magukat látni és önálló életet élnek és tudnak dolgozni.
2. Piacképes szakmájuk van és a piacképes szakmájukon belül dolgoznak jó fizetésért.
3. Születésük óta egészen 18 éves korukig Babakötvényesek voltak.

És mind a 3 féle tulajdonság egyszerre lenne jelen náluk: és ez 2006. évi születésűekre és annál fiatalabb születésűekre céloztam ebben. Akik majd nagykorúak lesznek.

Mert ha nem tudják önmagukat ellátni és önálló életet élni felnőttként vagy piacképes szakmájuk nincs, vagy avval egészségi állapotuk végett nem tudnak vele elhelyezkedni. Vagy dolgozni sem tudnak ők nyugodtan kaphatják, a 2 féle Nyugdíjszerű ellátásukat 18 év felett.

2020-02-25 18:08:43 +0100

Érvénytelen az olyan aláírás ami nem a rublikákba kerül: aminél ki van írva Keresztnév, Vezetéknév, Irányítószám és E-mail. Mert a rubrikákkal ellátott és kitöltött aláírás érvényes!!! Köszönöm a figyelmet!!!

Míg az üres mezőbe csak a véleményt és a szándékot lehet írni: pl. nehéz a megélhetés Rokkantként stb.

2020-02-24 18:10:11 +0100

Így alakult a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.
2019. November 8-án lett 6.000 fő az aláírás száma.
2019. December 7-én lett 7.000 fő az aláírás száma.
2019. December 31-én lett 7.420 fő az aláírás száma.
2020. Január 31-én lett 7.901 fő az aláírás száma.
2020. Február 6-án lett 8.000 fő az aláírás száma.
2020. Február 23-án már 8.220 fő az aláírás száma.
2020. Február 24-án már 8.235 fő lett az aláírás száma.

2020-02-23 08:45:45 +0100

Teljesen fel voltam háborodva a 2019. Szeptember 16. Fővárosi Állat és Növénykert 28. Sérült gyermekek napján, amikor a Politikusok eljöttek a megnyitó ünnepségre beszédet mondani mi mindent megtesznek a fogyatékossággal élőkért. És a színpad mögötti oldalon volt ott a Molinok mi mindent meg tettek, a Fogyatékossággal élő emberek életminőségének a
javításán.

https://nyitraizsolt.hu/munkam/28-serult-gyermekek-napja-a-fovarosi-allat-es-novenykertben/

Nyitrai Zsolttól kaptam névjegykártyát és 2019. Szeptember 18-án este írtam neki megosztottam a Petíciómat is. Le írtam mennyire éreztem jól magamat a Sérült gyermekek napján. És nem is válaszolt nekem azóta sem még a titkárán keresztül sem az E-mailemre. De még a Petícióm sem keltette fel az érdeklődését.

2020-02-23 08:41:13 +0100

Ahogy láttom így alakult a Petícióm aláírása 2018. Szeptember 26-óta lévő létezése óta.

Így alakult a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.
2019. November 8-án lett 6.000 fő az aláírás száma.
2019. December 7-én lett 7.000 fő az aláírás száma.
2019. December 31-én lett 7.420 fő az aláírás száma.
2020. Január 31-én lett 7.901 fő az aláírás száma.
2020. Február 6-án lett 8.000 fő az aláírás száma.
2020. Február 23-án már 8.220 fő lett az aláírás száma.

És több mint 4.300 fő iratkozót fel a Petíciómra nekik is köszönöm!
Úgy néz ki a dolog, hogy 2020. Április 1. előtt meg lesz a 10.000 fő aláírása.
Meg fogom várni amíg letelik a munkahelyemnél a Március első hete a Nőnapi köszöntői hét.
Majd pedig a Március második hete is a Március 15. munkahelyi ünnepség hete is.

Így Március 3. hetében fogom leadni a Petíciómat a Miniszterelnöki Hivatalba ha meg lesz addigra a 10.000 fő aláírása, és nem vágnak ki az ajtón keresztül a biztonsági őrök.

2020-02-22 16:56:12 +0100

https://www.lokal.hu/2020-02-miert-mondanak-fel-az-emberek/

2020-02-22 13:52:35 +0100

Sajnos az Óvoda Nagy csoportja előtt álló Autista meg Értelmi fogyatékos gyermekek számára, legtöbb esetben csak magán úton van fejlesztés. Amit legtöbb esetben csak az Országgyűlési képviselők tudnák megfizetni és ahhoz meg az kell, hogy ott legalább 2-3 évet járjon folyamatosan intenzívebben hetente 1x vagy 2x a gyermek.

2020-02-22 13:45:49 +0100

Mozgókép formájában (video formájában) nem vagyok hajlandó riportot adni a Petícióm pontos céljairól, viszont internetes leírásban a Hang csoportban és csak kizárólag külön a Blikknek hajlandó leszek újságon keresztül riportot adni.

Nem szeretném ha a fél Magyarország rajtam nevetne az olykor hadaró vagy akadozó beszédemen. Ha számomra rendkívüli szokatlan dolog van akkor gyakran beszélek így. És ezen nem mindig tudok változtatni, mert 3-4 éves koromban kellett volna előszór találkoznom a Logopédussal. Mert sajnos a 80 években az Állami rendszerben nem volt kötelező Nagy csoportos Óvoda előtt a Logopédiai fejlesztés.

Sokan nem tudták akkoriban, hogy nem fejleszthető eredményesen a beszédfejlesztés ha a gyermekek csak Nagy csoportban vagy Alsó tagozatban találkoznak előszór Logopédussal.
És sajnos napjainkban sem kapnak időben fejlesztést a Magyar Állami rendszertől az Autista és az Értelmi fogyatékossággal élő gyermekek főleg Nagy csoportos Óvodába lépésük előtt.

2020-02-20 21:12:21 +0100

Jelenleg már lassan 6 éve dolgozóm a 2. védett munkahelyemen, de más sajnos kezdek kiégni miközben anyagilag A-ból a B-be nem tudtam eljutni: ha nem lett volna a magán életemben még a 24. havi fizetésemig kemény, és kellemetlen élethelyzet változása, akkor el tudtam volna jutni A-ból a B-be anyagilag.

De emiatt 2015. Augusztusától egészen 2019. Februárjáig nem tarthattam meg, még a Fogyatékossági támogatásom 100%-os összegét sem. Amit korábban megtarthattam kivéve a Rokkantsági járadékom 100%-os összegét.

Aztán végre 2019. Márciusában teljesen összkomfortos lett az állandó lakóhelyem igaz nem a saját önerőmből lett így, azóta meg tarthatom havonta a Rokkantsági járadékom 100%-os összegét.

Viszont az Orbán kormány megvonta tőlem is 2019. Április 1-én a heti 3x7 Szociális étkezésemet, helyette heti 1x5 Szociális étkezést kapok, így több lett sajnos a kiadásom mikor kezdtem volna örülni 2019. Márciusában végre javulásnak indulhatott az anyagi helyzetem.

2020-02-20 21:04:50 +0100

Eléggé megviselt engem 2012. Március 1. amikor a volt 1. védett munkahelyem napra pontosan 30. hónapos munkaviszonyom elérésekor elveszítettem. Mikor 1 évig voltam előtte pályakezdő munkanélküli. És semmi esélyem nem volt a kívánt összegű megtakarított pénzemet összegyűjtenem. Heti 20 órás műszakban Minimálbérért és kevéske 2 féle Nyugdíjszerű ellátásommal együtt.

Viszont az egyik fogyatékosokat támogató Alapítvány átvert engem is, akik munkába segítették volna a felnőtt korban lévő fogyatékossággal élő munkanélkülieket. Míg a másik alapítvány teljesen megbízható volt mert volt munkára felkészítő tréring, aztán szépen ők is átvertek engem is nem is akartak nekem munkát keresni.

2020-02-20 20:50:46 +0100

Úgy vagyok vele, hogy jó lenne ha a Fogyatékossági támogatásnál eltörölve lenne a 65%-os mérték és a 80-o%-os mérték, ha már nem az öregségi nyugdíj legkisebb összegével emelkedik a Fogyatékossági támogatás.

Másik szempontból pedig ne legyen különbség az önkiszolgálást elvégezni tudó Fogyatékos emberek, és az önkiszolgáló képességen nem rendelkező Fogyatékossággal élő emberek között. Főleg akkor ne ha nem idős kori öregségi nyugdíj elérése előtt alakult ki a fogyatékosság, hanem pl. születéskor pl. vagy a pályakezdés előtt 18 éves kor alatt. Vagy pályakezdőskor pedig a munka évek alatt, az öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt.

Harmadik indokom pedig: az önkiszolgáló képességgel rendelkező fogyatékossággal élőknek is akkár romolhat az állapotuk, és nem kapnák meg a 65%-os Fogyatékossági támogatásuk helyett a 80%-os Fogyatékossági támogatásukat.

2020-02-19 16:50:39 +0100

https://24.hu/belfold/2020/02/18/fiatalok-szulok-koltozes/?fbclid=IwAR1YBs-W9Hjns-6B_l23kk2mlVNmz1kyjHN9cNqaNd5zenmlWfAlUYtd2Mo

Eleve rettegek a magán életem jövője miatt, nagyon nem szeretném ha esetleg el lenne adva 5 év múlva a jelenlegi tartózkodási helyem ahol a testvéremmel élek együtt. Mert én már nem akarok egyik szülőmmel sem együtt élni párkapcsolatom nélkül és még nehezebb anyagi hátteremmel együtt. Miközben a testvérem meg szárnyalna a partnerével együtt a még függetlenebb életében.

De sajnos egy lakóotthon sem olcsóbb..., Ha nem valósul meg a Petícióm akkor nekem semmi esélyem sem lesz arra, hogy biztos összegű megtakarított pénzel rendelkezek és életmódot tudjak váltani. Aztán 2-3 év után pedig munkahelyet váltani tudjak majd legyen nekem is párkapcsolatom.

2020-02-17 16:53:29 +0100

,,Torkukon fogom lenyomni" a Petíciómat az Orbán-kormány számára ha meg lesz a 10.000 fő aláírása 2020. Március 16. hét előtt. És főleg akkor teszem meg ha le mernék szavazni vagy nem fogadnák el a Petíciómat.

http://nyugatifeny.hu/2020/02/17/gyorshir-a-fidesz-leszavazta-a-csaladi-potlek-es-a-gyermekvedelmi-tamogatas-emeleset?fbclid=IwAR3sytLQZZfCdgp46QgdyNkJcxGN0wVDh31QiZKbg9EuaZy7T5Kj89rRLik

2020-02-16 10:05:46 +0100

- 23.160,-Ft, ha a súlyosan fogyatékos személy hallási fogyatékos - függetlenül az önkiszolgálási képesség meglététől, vagy hiánytól -, illetve akkor is ilyen összegű a fogyatékossági támogatás havonta, ha a súlyosan fogyatékos személynek nem hallási, hanem más fogyatékossága van és önkiszolgálási képessége nem hiányzik;
- 28.506,-Ft, ha a súlyosan fogyatékos személynek nem hallási, hanem más fogyatékossága van és önkiszolgálási képessége hiányzik, vagy halmozottan fogyatékos.
A fogyatékossági támogatás összege évenként a nyugellátások évenkénti rendszeres emelésére vonatkozó szabályai szerint, azzal megegyező mértékben emelésre kerül.
Rokkantsági járadék pedig 38.670 Ft.

2020-02-15 09:52:09 +0100

Van egy jó hírem, hogy 2020. Március elején kiemelésre kerül a Petícióm és körlevél útján eljut E-mail cím alapján azokhoz is a Petícióm akik más Petíciót írták alá. Nagyon remélem, hogy le fogom tudni adni a Miniszterelnöki Hivatal előtt. Viszont a Miniszterelnöki Hivatal előtt egy rövid interjút is adnék, hogy mért fontos ennek emelése.

1. Indokom: soha nem volt 50.000 Ft a Rokkantsági járadék, és a Fogyatékossági támogatás összege ami kettő az egyben elérné a 100.000 Ft-ot adómentes formában. És évente egyszer legalább 50%-al emelkednének ezek a járadékok.

2. Indokom: elegem van, hogy a köztévében fényesen mondogatják, hogy egyre jobban élnek az emberek anyagilag, mert emelkednek a fizetések viszont arról nincs szó, hogy mennyi marad a Nettó havi fizetésekből. És mennyi az élelmiszer ÁFÁ-ja.

3. Indok: nem minden fogyatékossággal élő ember tud folyamatosan dolgozni megfeszített munka tempóban szünet nélkül napi 4 órában.

2020-02-14 16:54:49 +0100

Sajnos Magyarországon belül nagyon kevés illetve nagyon ritka az olyan Autizmussal élők száma, akik nem értelmi fogyatékossággal élnek és az Autizmusuk enyhe fokozatban van. Sokkal jobban érezném magamat, ha olyan munkatársaim is lennének mert jobban tudnék azonosulni még a csapat munkákban is. És szociális téren is jobban tudnék fejlődni és mozogni.

Nagyon vágyom egy olyan Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyre ahol a dolgozók többsége Autizmussal élő ember. Pl. nem véletlen, hogy egyik középsúlyosan értelmi fogyatékos személy Óvodában kezdett el dolgozni mint Dadus kisegítőként.

Mert a 0-6 éves gyermekek értik mi a fogyatékosság és nem közösítik ki a középsúlyosan értelmi fogyatékossággal élő felnőtteket. Míg az ép felnőttek többsége az ilyen.

2020-02-14 16:54:45 +0100

Ezt már szerettem ha Valentin napra sem hagyják a petíciómat veszni. Sajnos vannak olyan fogyatékossággal élők akiknek soha nem lesz Párkapcsolatuk, pl. az Autizmussal élőknek és a súlyosan vagy középsúlyosan értelmi fogyatékossággal élőknek.
Vagy ha lesz is nekik az többnyire a bentlakásos Intézményeknek, vagy a Nappali foglalkoztatói munkahelyeken az ott dolgozó emberek fogyatékosságának a mertekétől függ.

2020-02-13 17:01:49 +0100

https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Algebra

2020-02-13 14:51:15 +0100

Nagyon remélem, hogy a Petíciómmal kapcsolatban csak nem lesz Nemzeti konzultációs kérdőív! Mert nem szeretném ha le lenne szavazva a Petícióm céljának az elérése.

Mert nem arra vágyom, hogy milliomos legyek Autizmussal élő fogyatékossággal élőként. Viszont anyagilag jobban szeretnék élni, pl. szükségszerűen tudjak megfelelő mennyiségű új ruhákat venni magamnak.

Ha a jelenlegi ruha úgy nézne ki rajtam mint a madárijesztőn lévő ruha.

2020-02-08 16:10:58 +0100

Így alakult a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.
2019. November 8-án lett 6.000 fő az aláírás száma.
2019. December 7-én lett 7.000 fő az aláírás száma.
2019. December 31-én lett 7.420 fő az aláírás száma.
2020. Január 31-én lett 7.901 fő az aláírás száma.
2020. Február 6-án pedig lett 8.000 fő az aláírás száma.

2020-02-07 20:09:06 +0100

https://nlc.hu/egeszseg/20200206/oxigenhiany-fogyatekossag-otthon-apolas/?fbclid=IwAR2shhkhi6fzO-qsqQ8ggr8uRaFgqQRFMiEi8AEInNpck1IyUYJ8EEv5CA4

Jobb lenne ha létezne olyan Speciális otthonok aminek a neve Idősek és fogyatékossággal élő emberek lakóotthona lenne. Ahol az önálló életet élni nem tudó felnőtt korú gyermekek élhetnek együtt, az idős korú szüleikkel és az idős korú szülők is számíthatnak ellátásra. És a felnőtt korú fogyatékossággal élő gyermekeikkel élhetnek együtt.

2020-02-05 21:04:22 +0100

https://szemlelek.net/2020/02/04/szolnoki_gyorgy_ha_felszall_a_buszra_egy_serult_ember_akkor_az_anyuka_elforditja_az_ovis_koru_gyerme?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare&fbclid=IwAR0IwZWXAxAG40o4NF9Ftkp_riKjlc86e_cx2S_EVLKRhbGkDHE0M2-dTT8

2020-02-04 19:24:43 +0100

31 fő hiányzik, hogy meg legyen a 8.000 fő aláírása aztán pedig kiemelésre kerül a Petícióm és így talán csak meg lesz 2020. Áprilisa előtt a 10.000 fő aláírása.

2020-02-02 19:24:16 +0100

https://zoom.hu/hir/2018/06/26/itthon-ehber-jar-az-otthonapolasert-angliaban-meg-szakemberek-is-segitik-a-szuloket/?fbclid=IwAR3PU8GlGtIUloLjle18BPOq1EUYW6BiDo1jZt-1pGpXDNhut_8emtArHQk

2020-02-02 13:44:19 +0100

Nem könnyű az olyan fogyatékossággal élő embert otthon ápolni és állandó felügyeletet biztosítani, akiknek az életkoruk legfőképpen felnőtt korban van és középsúlyosan értelmi fogyatékosságuk van, de még cukorbetegségük is van ráadásul még agresszívak, indulatosak, ingerlékenyek, és szélsőségesen viselkednek ha nem az van amit szeretnének.

Pl. nem ehetnek annyi édességet mint amennyit a szemük ellát stb. Nem csak anyagilag megterhelő a hozzátartozóiknak az ilyen fogyatékossággal élő emberek otthon ápolása és felügyelete. Hanem fizikailag és Pszichikailag is. Ezért is lenne jó ha meg emelkedne a nyugdíjszerű ellátás, hogy az ilyen típusú fogyatékossággal élő emberek számukra megfelelő lakóotthonba vagy bent lakásos ápolási otthonba kerülhessenek.

És a hozzátartozóik szükség szerint havonta egyszer hétvégente hozhatják haza a hozzátartozóikat.

2020-02-01 21:43:47 +0100

És kevés fogyatékossággal élő fiatal fog kapni ösztöndíjat még a Középiskolás évei alatt is. Mert úgy gondolják, hogy mire nagykorúak lesznek a piacképes szakmájuk mellett Rokkantsági járadékot és Fogyatékossági támogatás is kapni fognak. És ott lesz mellettük a Baba kötvényük is.

2020-02-01 21:41:23 +0100

http://egyhelyen.info/2019/11/19/leszavazta-a-kormanypart-zente-sorstarsainak-megsegiteset/
Zolgensma (génterápiás kezelés) nem lesz ingyenes a 2 év alatti SMA-s beteg gyermekek számára sem. Ha Magyarországon jobban el fog terjedni, hanem továbbra is 700 millió Ft-ba fog kerülni.

Mert állítólag erre nincs pénze a Magyar Államnak, de a Stadionok építése arra van pénz.

2020-01-31 19:07:25 +0100

2019. December 31-én volt 7.420 fő az aláírás száma.
2020. Január 31-én lett 7.901 fő az aláírás száma.

Vajon meg lesz-e 2020. Február 29-ig ha nem is a 10.000 fő aláírása hanem a 9.000 fő aláírás.
Szeretném 10.000 fő aláírással együtt leadni a Miniszterelnöki Hivatalba a Petíciómat 2020. Március 16-20. héten, még akkor is ha mások jobban örülnének ha a gazdag emberek vagyona gyarapodna a legjobban.

Mert a fogyatékossággal élő emberek többségének az anyagi háttere átlagon aluli.

2020-01-30 16:09:14 +0100

https://hvg.hu/itthon/20190913_bayer_zsolt_nagy_blanka_bocsanatkeres_birosag?fbclid=IwAR2N34mNckcvaLCC9Iwrg4FxjIQm9HVR3c6n43nNLDXyP3wElNN5j1_mqcg

https://hvg.hu/itthon/20190117_bayer_zsolt_hadhazy_akos_birosagi_per

Nem érdemes ennek pénzbeli adományt adni, mikor amúgy is jól él anyagilag káromkodva a Tv előtt élőben.

2020-01-30 15:16:03 +0100

https://hu.wikipedia.org/wiki/Spin%C3%A1lis_izomatr%C3%B3fia
Spinraza kezelések és a Zolgensma kezelés között óriási a különbség.
Sprinraza kezeléseket életük végéig kell kapniuk az SMA-s betegeknek, hogy javuljon az állapotuk míg a Zolgensma kezelést pedig elég egyszer megkapniuk aztán véglegesen eltűnik az SMA-s betegség.

2020-01-30 14:16:12 +0100

És sajnos a fogyatékossággal élő dolgozók egy része Bruttó 440 Ft-os órabérért és Nettó 396 Ft órabérért dolgoznak. És ráadásul állítólag túl vannak fizetve, mert eredetig Bruttó 270 Ft órabér járna nekik -10%-os Nyugdíjjárulék levonással, heti 20 órás műszakban fizetett szabadság és betegállomány nélkül. És úgy érzem hiába küzdők a Petíciómban, nem lesz meg a 10.000 fő aláírás 2020. Húsvétja előtt. Pedig 2018. Szeptember 26-óta létezik és jelenleg 7.879 fő írta alá eddig.

2020-01-30 14:16:08 +0100

Sajnos Budapesten a Kossuth téri Néprajzi múzeumot megszüntették. És tök üresen áll jelenleg az csodásan szép épület a Parlamenttel szemben. Nem lenne jó ha a Természettudományi Múzeumnál is ez a sors várna rá csak azért mert fáj a foguk a Ludovika téren lévő Nemzeti Közszolgálati Egyetem épület bővítésére. Élő példa, hogy a hátrányosabb helyzetű emberekkel mit művel a jelenlegi kormány: pl. 18 év feletti SMA-s betegek számára nem jár ingyenesen a Spiranza kezelés, de még pár év múlva a Zolgensma kezelés sem járna nekik ingyenesen Magyarországon belül.

2020-01-27 18:11:49 +0100

http://m.zeneszoveg.hu/m_dalszoveg/6875/szulak-andrea/jegsziv-zeneszoveg.html

http://nyugatifeny.hu/2020/01/27/kiderult-orbanek-kamu-szamokra-alapozva-akarjak-megvonni-az-egeszsegugyi-ellatast-a-nincstelenektol?fbclid=IwAR1WQi6-WIAYpN3NNAAKjaeFu9dRI0GyTt5oThZBIc8h9RWptUXl-DytoCM

https://hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor

2020-01-27 16:07:08 +0100

2019. December 31-én volt 7.420 fő az aláírók száma.
2020. Január 16-án már 7.679 fő írta alá a Petíciómat.
2020. Január 27-én pedig már 7.853 fő írta alá a Petíciómat.

Ahogy elnézem a sok fanyalgó emberek miatt kizárt, hogy meg legyen a 8.000 fő aláírása 2020. Január 31-re.

,,egyszer már aláirtam gondolom igy már nem emeli az aláirások számát."
,,több mint egy éve semi nem történt még várhatsz 11 honapt és kezd elöröl"
,,és változot vallami semmi ugyan ugy a nyugdijra amenyit adnak annyit adnak a fogytámogatásra és kész"

Üzenem az ilyen embereknek ők is lehetnek fogyatékossággal élők.

2020-01-26 13:55:47 +0100

Elegem van abból, hogy a Fejlesztő foglalkoztató munkahelyeknél lévő munkahelyi vezetőknek nem ad szabad kezet, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a vezetőségei az Orbán kormány utasítása alapján, hogy a fogyatékossággal élő dolgozóknak meg emeljék a Nettó 396 Ft-os órabéres fizetésüket ami Bruttóban 440 Ft-ot ér.

És heti 20 órás műszakban dolgoznak fizetett szabadság és fizetett betegállomány nélkül. És ebben sajnos én is érintett vagyok a saját bőrősöm érzem ennek a hatását, mert 2020-ban már 2. éve maradt el ennek az emelése és tartok attól, hogy ez 2022. Január 1-én sem fog változni.

Bele gondolni nem merek mi lesz majd velem ha negatívan változna a magán életem, és erre nem tudnék időben felkészülni rá mert a jég hátán is meg kell hogy éljek előbb-utóbb.

2020-01-26 13:49:10 +0100

https://hu.euronews.com/2020/01/23/kenyszersterilizalhatjak-a-fogyatekkal-eloket-spanyolorszagban-egy-vitatott-torveny-ertelm?fbclid=IwAR0NZZ7hLXraoJweDM8IdnRDV4N52M91EBI-_C3kUY4SA-X8Yoc62hhms94

Jobb lenne ha Magyarországon nem terjedne el bármelyik más fogyatékossággal élő embert az akarata ellenére sterilizálják, mint a kutyák és a macskát mert a házi kedvenceknél más kategória. Míg a fogyatékossággal élő embereknél is csak akkor lehessen ezt végre hajtani, ha rossz indulatos áttétes daganatos betegségük van, és nem lehetne kemoterápiával, sugárterápiával de még génterápiás kezeléssel sem kezelni és sterilizálás nélkül akár az életükbe kerülhet az érintettek számára.

Pont olyan lenne mint amikor egy ép intellektusú személyt, jogtalanul 18 év felett gondnokság alá helyeztetnék.

2020-01-25 19:02:37 +0100

2019. December 31-én volt 7.420 fő az aláírók száma. 2020. Január 25-én pedig 7.780 fő lett az aláírók száma. Nagy szégyen lenne a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál ha még a 8.000 fő aláírása sem lenne meg 2020. Február 29-ig, ha már a nagyra vágyó rossz akaró emberek nem akarják, hogy meg legyen a 10.000 fő aláírása.

2020-01-24 21:45:20 +0100

Bármennyire is fáj másoknak nekem akkor is ez a célom a Petíciómnál. Rokkantsági járadék 50.000 Ft és évente egyszer minimum 50%-os emelés lenne ebben. És a Fogyatékossági támogatás szintén 50.000 Ft lenne és évente egyszer szintén minimum 50%-os emelés lenne ebben is.

Így 1 főre jutó fogyatékossággal élő embernek összesen 100.000 Ft-ja lenne, a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás végett. 1 év után még több lenne az 50%-os emelésben adómentesen.

Ha ennél többet kérnék a Petíciómnál: nagyobb eséllyel utasítanák el a Petíciómat. Meg azon kívül ha meg valósulna nagyobb összegben a Petícióm, akkor az egyes ép emberek meg utálhatják a fogyatékossággal élő embereket.

2020-01-21 18:55:33 +0100

https://hvg.hu/gazdasag/20200120_legkisebb_jovedelmu_magyarok_napi_414_forint_burgonya_kenyer?fbclid=IwAR3VVKJfmBBOXJt2cuRmgmTvkccwzxPVk61SXcX3pD2SvqyWgI4mwEWwmN8

https://www.alon.hu/orszagos-hirek/2020/01/minimalber-emeles-2020-2020-tol-161-000-forintra-emelkedett-a-minimalber-210600-ra-a-garantalt-berminimum-ennyi-netto-bert-jelent-2020-ban?fbclid=IwAR0y4TCGEAAEC-zAb0RMejn6CWOuUE0GGjn_4X7Wl6eIPln_w605ADspbek

Ezért is kéne gyarapodnia az aláírásnak a Petíciómnak.

2020-01-20 20:08:44 +0100

http://www.kartalanitas.hu/#dijak Felháborítónak tartom, hogy létezik a Börtön kártalanítás: főleg az olyan bűnözök számára akik gyermekeknek, időseknek és fogyatékossággal élő embereknek ártottak.

Ők meg jól kezdhetik a szabadulásuk után az életüket tele pénzzel, amikor engem elküldtek a volt 1. védett munkahelyemről 30 hónap után, semmilyen pénzbeli adományt nem kaptam senkitől sem és még új munkahelyre sem segítettek elhelyezni. És 34 hónapig nem volt fizetésem sem.

És a Nyugdíjszerű ellátásom maradékából még a 0-ról az 1-re sem tudtam eljutni.

2020-01-19 15:02:55 +0100

https://www.rsm.hu/blog/2019/12/minimalber-garantalt-berminimum-2020

Nagyon örülnék ha 2020-ban nem maradna a Fejlesztő foglalkoztatói órabér Bruttó 440 Ft és Nettó 396 Ft. Ép elég volt bőven, hogy 2018. Január 1-én lett ennyi és 2019-ben pedig nem is emelkedett nekem sem az órabérem.

2020-01-18 21:30:11 +0100

https://napiuzenet.com/bejegyzes/337-aki-a-bereken-fanyalog-szulessen-masik-orszagba

2020-01-18 19:30:30 +0100

https://profitline.hu/Minimalis-oraber-2020-evben-401931

2020-01-18 11:46:06 +0100

https://nepszava.hu/3063699_szegyen-amit-orban-viktor-muvel-magyarorszaggal?fbclid=IwAR3ylyjLDy4x3_Ztz-urvyB4GJoVYqyfAkgA2lHChLx19l_xL76sZ-wnlBY

Nem akarom, hogy az Orbán kormány nevessen a végén a 2020. Áprilisában a 2021. évi költségvetés végleges megszavazásában. Ezért lenne jó hamarabb meg lenne a 10.000 fő aláírása.

2020-01-17 21:39:55 +0100

Ne feledjük el a Fejlesztő foglalkoztatóban úgy dolgoznak a Fogyatékossággal élők, hogy nem tudják Januárban mennyi órabérért dolgoznak pl. tavalyi órabérért Nettó 396 Ft-os órabérért dolgoznak vagy több órabérért.

És nem azért nem tudják mert mindegyikük Középsúlyosan értelmi fogyatékos dolgozóként dolgoznak, hanem nem akarják elmondani a Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyükön belül mennyi órabérért dolgoznak. Mert azt hiszik egyes vezetőségek, hogy ezt meg tehetik a fogyatékossággal élő dolgozókkal, hogy csak Január utolsó 2 hetében tájékoztatják az esetleges órabér emelésében.

2020-01-16 18:18:08 +0100

2019. December 31-én 7.420 fő írta alá a Petíciómat!
2020. Január 16-án már 7.679 fő írta alá a Petíciómat!

16 nap után szinte 259 fő írta alá a Petíciómat!

2020-01-13 18:45:57 +0100

Csalódott vagyok, hogy Január 13-án kevesebben írták alá.

2020. Január 9-én már 7.595 fő írta alá a Petíciómat 27 fővel lett több a Petícióm aláírása.
2020. Január 10-én már 7.607 fő írta alá a Petíciómat 12 fővel lett több a Petícióm aláírása.
2020. Január 11-én már 7.631 fő írta alá a Petíciómat 24 fővel lett több a Petícióm aláírása.
2020. Január 12-én már 7.649 fő írta alá a Petíciómat 18 fővel lett több a Petícióm aláírása.
2020. Január 13-án már 7.655 fő írta alá a Petíciómat 6 fővel lett több a Petícióm aláírása.
2020. Január 14-én már 7.658 fő írta alá a Petíciómat 3 fővel lett több a Petícióm aláírása.

2020-01-11 17:31:07 +0100

2020. Január 9-én már 7.595 fő írta alá a Petíciómat 27 fővel lett több a Petícióm aláírása.
2020. Január 10-én már 7.607 fő írta alá a Petíciómat 12 fővel lett több a Petícióm aláírása.
2020. Január 11-én már 7.631 fő írta alá a Petíciómat 24 fővel lett több a Petícióm aláírása.
2020. Január 12-én már 7.649 fő írta alá a Petíciómat 18 fővel lett több a Petícióm aláírása.
És mélységesen fel vagyok háborodva, hogy 2020. Január 6-10. között nem jött meg a 2019. évi Fejlesztő foglalkoztatói fizetésem a bankszámlára utalva. Szégyelljék magukat akik utalják mert 2019. Januárjában szintén késett de legalább 2019. Január 9-én meg jött a számlámra.

2020. Január 10-én nem jött az már egy nagyon durva dolog ne is haragudjon a félvilág. Nem voltam otthon 2019. Decemberében 1 hónapot munkába járás helyett.

2020-01-10 18:41:49 +0100

2020. Január 9-én már 7.595 fő írta alá a Petíciómat 27 fővel lett több a Petícióm aláírása.
2020. Január 10-én már 7.607 fő írta alá a Petíciómat 12 fővel lett több a Petícióm aláírása.

Vajon meg lesz-e 2020. Január hónap alatt a 8.000 fő aláírása! Mert 2020. Január 26-án már 16 hónapja lesz, hogy küzdök a fogyatékossággal élő emberek jogaiért. Nagyon szeretném ha meg lenne a 10.000 fő aláírása, mert 2020. Március 16-20. héten menne a Miniszterelnöki Hivatalba a Petícióm.

2020-01-09 19:41:44 +0100

https://adozona.hu/tb_jarulekok_nyugdij/Nyugdijemeles_rokkantsagi_jaradek_2020_janu_K309EE Hiába lesz 3,5%-os emelés nem sokat ér 2020-ban de még 2021-ben sem fog sokat érni ha ez megvalósulna.

Ennél jóval többet érnek a fogyatékossággal élő emberek jogai és többet érnének. Vagy a fogyatékossággal élők saját maguknak köszönhetik a fogyatékosságuk kialakulását?! Hát nem kivéve ha alkohol hatása miatt Szilveszteri petárda/tűzijáték használatából eredő balesetért és az ittas sofőrök fának ütközésért és kábítószer fogyasztásából eredendő egészségkárosodásért feleljenek 18 év felett,

2020-01-09 18:11:06 +0100

2020. Január 9-én már 7.595 fő írta alá a Petíciómat 27 fővel lett több a Petícióm aláírása.

2020-01-08 18:20:54 +0100

Örülök annak, hogy az értelmileg sérült gyermekeket nevelő otthonokban ellátogat az egyik magán fogászat csatapa, hogy ellássák altatásban a gyermekek fogait így kevesebb esélye legyen annak, hogy idő előtt elveszítsék a fogaikat.

Remélem, én meg felnőtt Autizmussal élőként meg tapasztalhatom a Karácsonyi ajándék utalvány előnyét ami nyertem az ingyenes magán fogászatnál. Ha már nem sikerül sajnos anyagilag rögzített fogszabályzót igényelnem a keresztharapásom végett, akkor hagy legyen harapás emelő sínem legalább.

Végre van egy olyan olcsóbb magán fogászatom ahol nem csak a pénz számít hanem a magas minőségű munkát is végeznek. Mert az Zuglói Budapest XIV. kerületi fogászati SZTK-ban van egy nem normális fogorvos aki rendszeresen 1 órával később kezdi meg a rendelését. A minőségi munkára nem figyel de pénze az fontosabb a páciensei állapotánál is.

Oda nem vagyok hajlandó menni ahová az Autizmusom végett egyáltalán nem kedvelnek és nem tisztelnek engem.

2020-01-08 18:04:01 +0100

https://24.hu/belfold/2020/01/07/otthonapolasi-dij-emeles-maradvany-koltsegvetes-retvari-szel-bernadett/?fbclid=IwAR38XVeqpD59vJowY65JbKw8BJcINeSUUlenrajRFf5YYA5NAz7EGIRfdiY

2020-01-08 17:34:50 +0100

2018. Szeptember 26-tól 2019. December 31-ig 7.420 fő írta alá a Petíciómat.
2020. Január 1-én pedig 12 fővel bővült az aláírás 7.432 fő lett.
2020. Január 2-án pedig már 7.448 fő lett az aláírás száma 16 fővel bővült.
2020. Január 3-án pedig már 7.461 fő lett az aláírás száma 13 fővel több a Január 2-hoz képest.
2020. Január 4-én már 7.472 fő lett az aláírás száma 11 fővel lett több.
2020. Január 5-én már 7.486 fő írta alá a Petíciómat 14 fővel lett több.
2020. Január 6-án már 7.495 fő írta alá a Petíciómat 9 fővel lett több.
2020. Január 7-én már 7.549 fő írta alá a Petíciómat 54 fővel lett több.
2020. Január 8-én már 7.568 fő írta alá a Petíciómat 19 fővel lett több.

És már több mint 4.000 fő lett a feliratkozok száma akik a Petíciómra feliratkoztak.
2020. Január 26-án lesz 16 hónapos a Petícióm! :-) Senki ne érezze parányi porszemnek magát az aláírásnál mert az Univerzumban a parányi porszemekből áll össze a születendő új bolygó.

2020-01-07 21:18:15 +0100

Ápolási díj összege 2020-ban.

Súlyosan fogyatékos/tartósan beteg 18 év alatti (Alap) : 35.430 Ft/hó (Bruttó 39.365 Ft)

Fokozott Ápolást igénylő súlyosan fogyatékos (Emelt): 53.145 Ft/hó (Bruttó 59.50 Ft)

Önellátásra nem csak segítséggel képes (NRSZH ,,E" min) vagy magasabb családi pótlék tartós betegsége miatt (kiemelt) 63.775 Ft/hó (Bruttó 70.860 Ft)

Gyermekek otthongondozási díja

Támogatás összege: 111.520 Ft/hó (Bruttó 123.910 Ft/hó)
Rendszeres pénzellátás esetén különbözet (pl. GYES, Rokkantsági ellátás, öregségi nyugdíj)

2020-01-07 17:58:59 +0100

2018. Szeptember 26-tól 2019. December 31-ig 7.420 fő írta alá a Petíciómat.
2020. Január 1-én pedig 12 fővel bővült az aláírás 7.432 fő lett.
2020. Január 2-án pedig már 7.448 fő lett az aláírás száma 16 fővel bővült.
2020. Január 3-án pedig már 7.461 fő lett az aláírás száma 13 fővel több a Január 2-hoz képest.
2020. Január 4-én már 7.472 fő lett az aláírás száma 11 fővel lett több.
2020. Január 5-én már 7.486 fő írta alá a Petíciómat 14 fővel lett több.
2020. Január 6-án már 7.495 fő írta alá a Petíciómat 9 fővel lett több.
2020. Január 7-én már 7.549 fő írta alá a Petíciómat 54 fővel lett több.

És már több mint 4.000 fő lett a feliratkozok száma akik a Petíciómra feliratkoztak.
2020. Január 26-án lesz 16 hónapos a Petícióm! :-) Senki ne érezze parányi porszemnek magát az aláírásnál mert az Univerzumban a parányi porszemekből áll össze a születendő új bolygó.

2020-01-06 17:22:12 +0100

2018. Szeptember 26-tól 2019. December 31-ig 7.420 fő írta alá a Petíciómat.
2020. Január 1-én pedig 12 fővel bővült az aláírás 7.432 fő lett.
2020. Január 2-án pedig már 7.448 fő lett az aláírás száma 16 fővel bővült.
2020. Január 3-án pedig már 7.461 fő lett az aláírás száma 13 fővel több a Január 2-hoz képest.
2020. Január 4-én már 7.472 fő lett az aláírás száma 11 fővel lett több.
2020. Január 5-én már 7.486 fő írta alá a Petíciómat 14 fővel lett több.
2020. Január 6-án már 7.495 fő írta alá a Petíciómat 9 fővel lett több.

2020-01-05 17:53:23 +0100

Jó lenne ha csökken Karácsonykor/Újévkor/Húsvétkor az utcán lévő ételosztásra váró emberek száma, ha maguk is meg tudnák venni az ételüket.

2020-01-05 17:53:15 +0100

2018. Szeptember 26-tól 2019. December 31-ig 7.420 fő írta alá a Petíciómat.
2020. Január 1-én pedig 12 fővel bővült az aláírás 7.432 fő lett.
2020. Január 2-án pedig már 7.448 fő lett az aláírás száma 16 fővel bővült.
2020. Január 3-án pedig már 7.461 fő lett az aláírás száma 13 fővel több a Január 2-hoz képest.
2020. Január 4-én már 7.472 fő lett az aláírás száma 11 fővel lett több.
2020. Január 5-én már 7.486 fő írta alá a Petíciómat 14 fővel lett több.

2019. December 31-én volt 7.420 fő az aláírás száma és 2020. Január 5-én már 7.486 fő lett. 66 fő írta alá 5 nappal Szilveszter után a Petíciómat.

Viszont ne feledjük el az Országgyűlés 2020. Április 1-én dönthet véglegesen 95%-os eséllyel a Nyugdíjszerű ellátások emelésében 2021. Január 1-én is. Ezért 2020. Március 16-20. héten le szeretném adni a Petíciómat 10.000 fő aláírással együtt a Miniszterelnöki Hivatalba.

2020-01-05 16:13:34 +0100

Nagyon remélem, hogy mire haza érek a munkámból 14:30 óra körül Január 6-án addigra már lesz 7.500 fő az aláírás száma sőt akár egy kicsivel több is. 2020. Január 6-tól tényleg jó lenne ha beindulna a nagy üzem az új aláírásokban.

2020-01-05 11:51:17 +0100

https://varosikurir.hu/korozs-lajos-aki-nyomorultul-keves-nyugdijbol-elt-a-mult-evben-annak-orban-viktor-garantalja-hogy-az-iden-de-meg-jovore-is-nyomorultul-keves-nyugdijbol-fog-elni/?fbclid=IwAR3PrUIhONfIGS731XC3o2r_PmCJU4kg4ltq0mTloUZ_sJ2Ikqw7sJ-vafM

2020-01-04 18:48:16 +0100

2018. Szeptember 26-tól 2019. December 31-ig 7.420 fő írta alá a Petíciómat.
2020. Január 1-én pedig 12 fővel bővült az aláírás 7.432 fő lett.
2020. Január 2-án pedig már 7.448 fő lett az aláírás száma 16 fővel bővült.
2020. Január 3-án pedig már 7.461 fő lett az aláírás száma 13 fővel több a Január 2-hoz képest.
2020. Január 4.én már 7.472 fő lett az aláírás száma 11 fővel lett több.

2019. December 31-én lévő 7.420 fő aláírás után szinte rekordnak számít a 2020. Január 4-én lévő 7.472 fő aláírása.

2020-01-04 16:58:28 +0100

Ha nem lesz meg a 10.000 fő aláírása 2020. Február 29-ig, és nem fogom tudni így leadni a Miniszterelnöki Hivatalba 2020. Március 16-20. héten a Petíciómat. Akkor senki se merjen nekem fanyalogni E-mailben, hogy mennyire nehéz lesz az életük 2021-ben is ha csak 2,8%-os nyugdíj emelés és Nyugdíjszerű ellátás emelése lesz úgy mint idén 2020-ban.

2020. Áprilisában dönt a Parlament a 2021. évi költségvetésről véglegesen: köztük a nyugdíjak és a Nyugdíjszerű ellátások emelésében is.

2020-01-03 17:48:02 +0100

2018. Szeptember 26-tól 2019. December 31-ig 7.420 fő írta alá a Petíciómat.
2020. Január 1-én pedig 12 fővel bővült az aláírás 7.432 fő lett.
2020. Január 2-án pedig már 7.448 fő lett az aláírás száma 16 fővel bővült.
2020. Január 3-án pedig már 7.461 fő lett az aláírás száma 13 fővel több a Január 2-hoz képest.

2020-01-03 12:09:21 +0100

https://hirek.ma/2020/01/02/nem-nyitottak-ki-a-decathlon-magyarorszag-aruhazai-csutortok-reggel

2020-01-03 11:48:58 +0100

https://index.hu/belfold/2020/01/01/szilveszter_ujev_baleset_orszagos_metoszolgalat/

Ezért kéne megszüntetni, hogy magán személyek is tudjanak venni tűzijátékot Szilveszterre. Legjobb lenne ha a Pirotechnikus végzettségűek tudnának venni tűzijátékokat venni.

https://index.hu/belfold/2019/12/29/szilveszter_petardastop_kutyak/

https://index.hu/belfold/2020/01/01/ader_janos_koztarsasagi_elnok_allamfo_ujevi_koszonto_buek_2020/

2020-01-03 11:30:28 +0100

https://24.hu/belfold/2020/01/02/apolasi-dij-otthonapolas-gyod-riport/?fbclid=IwAR0Ka4_HwTSlW4U9k13ZH1L_WU9b9Oey87DqserNyiDMIJ_IsWgfEzBSqJ8

A legjobb Bentlakásos Szociális otthonok sokba kerülnek. Azok a Szociális otthonok ahol olcsóbb de jó az ellátás ott hosszú várólista van. Az ingyenes bent lakásos Szociális otthonban meg nem a legjobb ellátást kapják.

Viszont sajnos külföldön ritkán fogadják az olyan letelepedő családokat ahol olyan felnőtt fogyatékossággal élő személy is van: aki nem tud dolgozni és tanulni sem tud.

https://24.hu/belfold/2020/01/02/apolasi-dij-otthonapolas-gyod-riport/?fbclid=IwAR0Ka4_HwTSlW4U9k13ZH1L_WU9b9Oey87DqserNyiDMIJ_IsWgfEzBSqJ8

2020-01-02 17:23:44 +0100

2018. Szeptember 26-tól 2019. December 31-ig 7.420 fő írta alá a Petíciómat.
2020. Január 1-én pedig 12 fővel bővült az aláírás 7.432 fő lett.
2020. Január 2-án pedig már 7.448 fő lett az aláírás száma 16 fővel bővült.

És a feliratkozok száma már 3.980 fő lett hamarosan a Petíciómra feliratkozók száma eléri a 4.000 főt!!! Ami csodás.

2020-01-01 21:42:09 +0100

Viszont örülnék ha a Magyarország jelenlegi kormánya nem a fogyatékossággal élő emberektől vennék el az esélyeikre szánt pénzt, hanem a saját Országgyűlési képviselői fizetésükből és a Stadionban lévő foci mécseknek a jegyáraikból fizetnék a 4 vagy több gyermekes családok SZJA kedvezményét.

Az olyan meg élhetnek a jó büdös fenébe akik az 1. szülött gyermekeiket rossz anyagi körülmények közé vállalják be, és csak a családi pótlék, GYES, GYED stb miatt, hogy ne kelljen dolgozni járniuk miközben az 1. szülött gyermekeiket pedig nyűgnek tartják már Óvodás koruktól kezdve.

2020-01-01 21:38:58 +0100

2018. Szeptember 26-tól 2019. December 31-ig 7.420 fő írta alá a Petíciómat.
2020. Január 1-én pedig 12 fővel bővült az aláírás 7.432 fő lett.
Ha naponta 12 fő írja alá akkor 2020. Január 31-én már 7.780 fő lesz az aláírás.
És 2020. Február 29-én pedig 8.128 fő lesz az aláírás.
Viszont sajnos akkor nem lenne meg a 10.000 fő aláírása 2020. Márciusa előtt.
Mert 2020. Áprilisában fogják eldönteni mennyi legyen a Nyugdíjak emelése 2021. Január 1-én.

https://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/a-miniszter/eletrajz

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/igy-koszontotte-a-kormany-az-ujevi-babakat-horvath-ildiko-emmi/be1z2tx

https://www.blikk.hu/galeria/ujevi-baba-kovacs-patrik-ejfel-utan-egy-perccel-szuletett-2020-nagykanizsa/x6mxe2h

Szívből gratulálok az Újév első babáiknak a szüleinek szép egészséges kisfiaik és kislányuk születtek mind a 3 féle szülői párnak.

2020-01-01 16:55:23 +0100

https://profitline.hu/Minimalis-oraber-2020-evben-401931?fbclid=IwAR3TEdQ7eGhO2wAB73vftn5kY9_Gm-Krhj6GCIzXwRfbcdraul-gZ6FqtWs

Sajnos a Fejlesztő foglalkoztatói órabér 2. alkalommal nem fog emelkedni 2020-ban ahogy elnézzem: marad a Nettó 396 Ft órabér és Bruttó 440 Ft órabér.

2020-01-01 09:05:57 +0100

7.421. aláíró volt egyébként a Monori Gábor!

2020-01-01 08:50:11 +0100

Szívből gratulálok Monori Gábornak aki az Újév és az Új évtized 1. aláírója a Petíciómnak! Boldog Újévet kívánok neki kiemelten!!!

2019-12-30 19:04:40 +0100

https://hvg.hu/itthon/20191129_Dontott_a_kormany_minden_18_ev_alatti_SMAbeteg_megkaphatja_a_Spinraza_kezelest?fbclid=IwAR0vcWudvZFvIOEyFzkJU_lXXoYONge-g3uGjRWjCFNAGZC_o9w2P2laa74

Én meg annak egyáltalán nem örülök, hogy 18 év feletti SMA-s betegek nem kaphatják meg a Spinraza kezelést, de gondolom még a Zolgensma génterápiát sem kaphatják meg ingyen a 18 év feletti SMA-s betegek. Csak az ember ne éljen 18 év felett 100 éves kort. És itt nem a 18 év alatti SMA-s betegektől sajnálom ezt.

2019-12-30 18:20:03 +0100

2019. November 8-án 6.000 fő érte el a Petíciómat. Viszont 2019. December 7-én érte el a 7.000 fő aláírást a Petícióm! 2019. December 26-án már 15 hónapos a Petícióm!

2019. December 9-én pedig 7.123 fő írta alá a Petíciómat.
2019. December 10-én pedig már 7.162 fős lett az aláírás száma!
2019. December 12-én már 7.196 fő írta alá a Petíciómat!
2019. December 14-én már 7.236 fő írta alá már a Petíciómat!
2019. December 19-én már 7.295 főnél tartott az aláírás száma ez kiugróan magas volt a 2019. December 14. képest.
2019. December 26-án Karácsony 2. napjának az estéjén már 7.330 főnél tartott az aláírás száma.
2019. December 30-án este pedig már 7.405 fő lett az aláírás száma. 75 fő új aláírás született 4 nap után!!!

Ez nagyon szép és jó csak így tovább!!! Egy szebb és jobb jövőért!!! :-)

Így akár 2020. Január végén akár már a 8.000 főt is elérheti az aláírás száma.

2019-12-29 21:42:43 +0100

https://balramagyar.hu/2019/12/24/botrany-lett-a-nyilt-levelbol-orjong-a-teljes-jobboldal-egy-nyugdijas-levele-miatt/

2019-12-27 22:21:59 +0100

https://hvg.hu/elet/20191226_Szeretne_egyedul_felulni_az_agyban__ez_a_legnagyobb_alma_az_SMAs_Daninak Remélem Danihoz hasonlóan más SMA-s betegeknek is teljesülhet az álmuk! De inkább az lenne a legjobb ha a 700 millió Ft-os génterápiás kezelés ingyenes lenne, minden Magyarországon élő Magyar Állampolgárnak életkortól függetlenül akik SMA-s betegségben szenvednek.

2019-12-27 22:11:08 +0100

https://index.hu/belfold/2019/12/25/otthonapolas_karacsony_halmozottan_serult_apolasi_dij/?fbclid=IwAR2cFr_nbWZ79etaF1IQBYNXTgIEjYMqOF4dVtfX0OvsGz9hDGdUdtqaRy8

2019-12-27 16:49:23 +0100

https://www.valaszonline.hu/2019/12/24/zente-sma-osszefogas-tortenet-riport-karancsony/?fbclid=IwAR1lyvUqQZcVGvC6RIkNadO34_0ANpQngxxpMaQtbLIAVwJHIZjvqguk3vU

Nagyon remélem hogy a Petíciómnál is lesz példátlan összefogás de nem 2x700 millió Ft begyűjtésében és nem 1x700 millió Ft begyűjtéseben, mint a Zene és a Levente esetében volt a génterápiás kezelésre.

Sajnos Magyarországon a 18 év feletti SMA-s betegségben küszködöknek nem támogatja az OEP a kezelésüket, és a génterápiás kezelésről meg ne is beszéljünk főleg a Magyarországon élő Magyar Állampolgárságú 18 év feletti SMA-s betegeknél.

Nem igazán akarja az átkozott Magyarországi rendszer, hogy 18 év felett megéljék az SMA-s betegek a 100. életévüket is, mert nem akarnak sokáig fizetni nekik nyugdíjszerű ellátást mert kell a pénzt a tehetséges sportolókra.

2019-12-27 10:52:22 +0100

https://nepszava.us/orban-400-milliardos-vagyonaval-a-leggazdagabb-magyar/?fbclid=IwAR1OqZIJVVCYHzQ1KBL7dBuyWrIhmL82C7F8aM59h3A1G0jAM_rXzxzWp9s

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/tobb-szazan-alltak-sorba-az-etelosztasert/rh09f4m

https://www.glamour.hu/sztarhirek/sarolta-hercegno-a-legedesebb-ajandekot-kapta-nem-is-akarkitol-41148?utm_source=right-offer-box&utm_medium=right-offer-box&utm_campaign=right-offer-box

Fontos lenne minden jó modú családban élő gyermekeknél is, hogy a rászoruló felnőttektől Karácsonyra egyszerű ajándékot kapjanak. Így tanulják meg felnőtt korukban is, hogy nem csak kapni öröm hanem adni is öröm!

Nincs szükség egyetlen egy országban olyan emberre aki kormányfőként dolgozik, és gazdag viszont a Karácsonyi adomány több mint a felét a külföldön élő Magyaroknak osztatja szét, ráadásul pont olyan külföldi Magyar családok is megkaphatják a Karácsonyi adományokat akik nem is szorulnának rá az adományra.

2019-12-26 21:42:09 +0100

Mert a rendszeres szükséges gyógyszer szedése mellett egy felnőtt embernek különlegesen nagyon fontos, az esetleges mellékhatás és rosszullét elkerülése érdekében a napi 3x étkezés.
Mert egy egészséges felnőtt ember talán ki tud bírni kb- 1-3,5 évig: heti 1x5 Szociális étkezésnél ha hétköznap és hétvégente kenyérrel és konzerves étellel és főtt rizs mellett.

Ezért meghoztam egy igen fájó döntést, hogy 2022. Októberében munkahelyet fogok váltani amennyiben akkor is Nettó 396 Ft marad az órabéres fizetésem, és a Szociális étkezésnél akkor sem lesz újra heti 3x7 választható kategória és azon kívül nem lesz újra nyitva reggel 7:00 órakor a munkahelyem a 8:00 órás nyitás helyett.

Legelső sorban Szeptember elejétől egészen jövő Április végéig kéne 7:00 órakor nyitni a munkahelynek.

2019-12-26 21:42:05 +0100

Ételhordóban van 2 fogásos étel leves és főtt étel (legrosszabb esetben félig sincs tele a 2 fogásos ételnél az ételhordó) , és 2 szelet üres kenyér van (ritka esetben gyümölcs is jár pl. alma.

Nem túl szerencsések azok a fogyatékossággal élő dolgozó rászorulók még akkor sem ha csak heti 3x5 Szociális étkezést kapnak, a heti 1x5 Szociális étkezés mellé akiknek rendszeresen kell szedniük gyógyszert.

2019-12-26 21:27:17 +0100

2019. Január 1-én nem emelkedett az órabéres fizetésem hanem maradt Bruttó 440 Ft órabéres és Nettó 396 Ft órabéres a fizetésem. És 2019. Április 1-től sajnos a sorstárs dolgozóimmal együtt nem kapok heti 3x7 Szociális étkezési lehetőséget, hanem csak heti 1x5 Szociális étkezés jár.

2019-12-26 21:14:57 +0100

https://www.kormany.hu/download/7/40/00000/ME_fogyatek_2014_A4.jpg

Ez mind nem igaz!!!! Mert 2017. Április 1-én nem 220 Ft órabérben dolgoztam volna 9 hónapon át heti 20 órás műszakban, és 10%-os nyugdíjjárulék levonással az órabéremből és 1 napos fizetett betegállomány és fizetett szabadság nélkül.

2018. Január 1-én már 440 Ft lett Bruttóban az órabérem, és Nettóban 396 Ft lett. De nincs fizetett szabadság és betegállományom még 1 napra sem. Viszont 2018. Január 2-óra már sajnos nem reggel 7:00 órakor nyit a munkahelyem hanem 8:00 órakor, így akik tömegközlekedéssel utaznak be otthonról a védett munkahelyükre és messze is laknak a munkahelyüktől, ők télen fagyoskodva várhatják 7:50 órakor a 8:00 órás nyitást. Mert 8:15 órakor kezdődik a munka. És akik messze laknak a munkahelyüktől és tömegközlekedéssel utaznak, ők nem tehetik meg azt, hogy később induljanak el otthonról főleg télen a nagy hóban meg pláne nem.

2019-12-26 18:00:50 +0100

2019. November 8-án 6.000 fő érte el a Petíciómat. Viszont 2019. December 7-én érte el a 7.000 fő aláírást a Petícióm! 2019. December 26-án már 15 hónapos a Petícióm!

2019. December 9-én pedig 7.123 fő írta alá a Petíciómat.
2019. December 10-én pedig már 7.162 fős lett az aláírás száma!
2019. December 12-én már 7.196 fő írta alá a Petíciómat!
2019. December 14-én már 7.236 fő írta alá már a Petíciómat!
2019. December 19-én már 7.295 főnél tartott az aláírás száma ez kiugróan magas volt a 2019. December 14. képest.
2019. December 26-án Karácsony 2. napjának az estéjén már 7.330 főnél tart az aláírás száma, 7 nappal a December 19. után 35 fővel gyarapodott 1 hét után az aláírás száma.

Ez nagyon szép és jó csak így tovább!!! Egy szebb és jobb jövőért!!! :-)

2019-12-22 21:22:27 +0100

https://www.nool.hu/kozelet/helyi-kozelet/sok-szeretetet-kap-ket-tolokocsis-gyermeketol-a-salgotarjani-anya-2962212/?fbclid=IwAR3Qf32ms1A7l98a0cabuZaf60C4-PtQXxZkHNRdxoC7yBSegCMmvAHqrRw

2019-12-22 09:46:11 +0100

Már 3.900 feliratkozó van a Petíciómnál. 2019. év utolsó pár napjaiban már nem is bánnom ha nem gyarapszik az aláírás száma. De 2020. Január 6-tól Vízkereszt napjától már zavarna engem ha nem gyarapodna akkor sem az aláírás száma.

2020. Január 1-én lévő 2,8%-os Nyugdíj emelést és a Nyugdíjszerű ellátások emelését sajnos 2019. Április óta tudom a Híradóban és az internetes hírek alapján.

Nagyon nem szeretném ha 2021. Január 1-én is 2,8%-os emelés lenne ebben, és ezt 2020. Áprilisában fogják végleg eldönteni: ezért kéne 2020. Január 6-án be indítani a nagy üzemet az aláírás gyarapodásakor. Mert legkésőbb 2020. Március 16-20. héten le szeretném adni a Miniszterelnöki Hivatalba a Petíciómat 10.000 fő aláírással együtt.

2019-12-21 22:15:23 +0100

https://senior.hu/edesapja-es-testvere-emlekere-minden-evben-elkepeszto-fenyarba-oltozteti-a-hazat-egy-ir-fiatalember/

https://senior.hu/az-utcan-fagyoskodva-aruljak-portekaikat-idos-emberek-a-tulelesert/?fbclid=IwAR3SYJFBwNWvKAW9_trsZqMb-qSUU_82egkq1gDQwx6MdUFnjmmoTQ7wTDg

2019-12-21 21:54:02 +0100

https://hu.wikipedia.org/wiki/Hanuka Jézus krisztus is ünnepelte a Hanukát a fények ünnepét.

2019-12-19 19:42:55 +0100

2019. November 8-án 6.000 fő érte el a Petíciómat. Viszont 2019. December 7-én érte el a 7.000 fő aláírást a Petícióm! 2019. December 26-án már 15 hónapos a Petícióm!

2019. December 9-én pedig 7.123 fő írta alá a Petíciómat.
2019. December 10-én pedig már 7.162 fős lett az aláírás száma!
2019. December 12-én már 7.196 fő írta alá a Petíciómat!
2019. December 14-én már 7.236 fő írta alá már a Petíciómat!
2019. December 19-én már 7.295 főnél tart az aláírás száma ez kiugróan magas a 2019. December 14. képest.

Ez nagyon szép és jó csak így tovább!!! Egy szebb és jobb jövőért!!! :-)

2019-12-19 19:39:34 +0100

Nem akarok igazságtalan lenni a Babakötvénnyel kapcsolatban: nem támogatnám, hogy havonta járjon minden születendő gyermekek után 42.500 Ft Állami támogatás, és úgy járjon évente egyszer kamat a gyermekek 18 éves koráig.

Úgy gondolom legyen csak elég minden születendő gyermek után az egyszeri 42.500 Ft-os Állami támogatás kezdő összegnek, és az évente egyszeri kamatozás a gyermek 18 éves koráig. És a szülők meg rakjanak havonta a Babakötvénnyel rendelkező gyermekük számára legalább 1.000 Ft-ot a gyermekeik 18 éves koráig.

Mert ha több lenne az életkezdési támogatás összege akkor a gyermekek egy részüknek 18 éves korukig nem biztos, hogy lesz kedvük dolgozni menni főleg életerős egészséges felnőttként.

Egészséges ép felnőttek akiknek több Egyetemi Diplomájuk van, és nem érték el az öregségi nyugdíjukat nekik ne járjon munkanélküliként ingyenes TB A-Z-ig, vannak lusta dolgozni nem akaró emberek is.

2019-12-19 11:52:17 +0100

https://www.imadkozzunk.hu/samantha-karacsonya/

Régen a szegényebb családokban a Karácsony nem arról szólt, hogy a gyermekek szép játékokat és könyveket kapjanak a Karácsonyfa alá. Hanem a narancsból készült Karácsonyfa dísz volt az igazi ajándékuk meg a Karácsonyi étel, mert csak akkor tudtak bőségesebben enni amikor Karácsony volt. Azon kívül csak Szilveszterkor, Újévkor és Húsvétkor volt lehetőségük bőségesen étkezniük.

Sajnos vannak olyan Rokkant emberek akiknek rendszeres gyógyszert kell szedniük: és nehéz anyagi helyzetben élnek, az igen kevés nyugdíjszerű ellátásaikkal és a fizetéseikkel. És ha nem a fiatal a szervezetük hanem az időskorúk elejét súrolja, akkor könnyebben kerülhetnek egészségileg nehéz helyzetben ha elegendő mennyiségű ételt nem tudnak naponta enni.

Ezért is küzdők a Petíciómmal mert nem jó az ellátó rendszer az étkezés mennyiségének a területén sem.

2019-12-17 20:06:25 +0100

https://24.hu/kulfold/2019/12/11/ceges-buli-jutalom/?fbclid=IwAR1M2aNZJoCbMT0clC3IUyBxz65LYUKDHh0XtYnEN84g13aPYHA7sG2P6bY

Amíg külföldön megszokott addig Magyarországon ritkán van jutalom pénz még 50.000 Ft értékben sem. Pedig a szorgalmas és kivalló minőségű munkákat végzők megérdemelnék Karácsonyra, Húsvétra a jutalmakat.

2019-12-17 19:25:26 +0100

Egyáltalán nem mindegy hol és kivel éljen együtt az ember. Nagyon remélem, hogy engem egy darabig de elkerül egy igen fontos döntés hozatal a leendő lakhatásomról. Arra nem elég számomra a fizetésem, hogy össze tudjak gyűjteni saját önerőmből 1 éven belül 250.000 Ft-ot, hogy utána életmódot tudjak váltani és 10 hónapig tudjam tartani a tempót.

Aztán újabb 10 hónap már arról szóljon számomra, hogy különböző munkahelyeket tudjak meglátogatni. Mert muszáj lesz kialakítani a saját magán életemet: pl. legyen nekem is párkapcsolatom stb.

2019-12-17 18:51:16 +0100

Nekem az a véleményem enyhén Autizmussal élőként: pl. enyhén értelmi fogyatékossággal élőknek vagy az enyhén Autizmussal élőknek változna a magán életük, és dönteniük kellene a saját életükről pl. hol szeretnének lakni, milyen méretű házban vagy lakásban szeretnének élni és kivel szeretnének együtt élni!

És ne az anyagi helyzetük határozza meg ezt, hanem az egészségi állapotuk és a képességeik határozza meg ezt. Mert sajnos egy legolcsóbb lakóotthon sem olcsóbb egy súlyosan/középsúlyosan értelmi fogyatékos Autizmussal élők számára vagy Autizmus nélkül élő súlyosan/középsúlyosan értelmi fogyatékossággal élőknek.

2019-12-16 21:00:40 +0100

https://merce.hu/2018/12/25/ma-is-tobb-szazan-allnak-sorba-a-blaha-lujza-teri-etelosztason/

Idén Karácsonykor és akkár 2030-ig is lehet utcai ételosztás kiemelt szinten főleg Karácsonykor, Szilveszterkor, Újévkor és Húsvétkor! Mert az élelmiszer adomány, ruha adomány legelső sorban az előre regisztrált állandó lakcímmel rendelkezőkhöz megy el.

Utána pedig a határon túli Magyar Állampolgárságú előre regisztrált állandó lakcímmel rendelkező rászorulókhoz megy el. Így a Magyarországon élő fedél nélküli Magyar Állampolgároknak, csak az önkéntesek által kínált ételek és ruhák jutnak el adományként.

2019-12-15 18:15:17 +0100

https://privatbankar.hu/szemelyes_penzugyek/jovore-sem-emelik-az-oregsegi-nyugdijminimumot-marad-28-500-forint-329824?fbclid=IwAR2tjLTJkWznbSeD7Fss9t11TpjXZRUlycLIcv6xuzO4kv42fQOGlHiABWA

https://www.magyarorszagom.hu/fogpotlas-tamogatas_img-1.html?fbclid=IwAR1kuC2QiMxNNCJw0pEWYGpYhxZ3GZr7LPHxSLdMKuCJ7T4nvZZzIPMyxyE

Sajnos akiknek átlag feletti az öregségi nyugdíjuk nekik akkár 30%-al emelkedhet az összegük akiknek átlagos vagy átlag alatti az öregségi nyugdíjuk nekik 2,8%-al emelkedik.

Míg az öregségi nyugdíj legkisebb összegével rendelkezőknek nem fog emelkedni 2020-ban sem. Ezért is van a Petícióm 2019. December 26-án Karácsony másnapján már 15 hónapos lesz a Petícióm.

2019-12-15 13:55:39 +0100

Egy nagy betegséggel nagy bajba kerülnek emberek.Aki ma egészséges az holnap lehet beteg lesz és akkor tudja meg mekkora anyagi teher keletkezik nem nő ilyenkor a bevétel hanem jelentősen csökken.
Éva Balog körülbelül egy napja

2019-12-15 13:55:36 +0100

Igazat kell adnom de ki kell, hogy egészítsem a hozzászólását Balog Évának:
képzeljük el egy 6 tagú családot ahol a 4 gyermek van és a gyermekek nagyszülei sem élnének. És az 1. szülött gyermek 8 éves lenne és a 4. szülött gyermek pedig 2 éves lenne és 2 év korkülönbség lenne a gyermekek között.

És az egyik szüleiket rákban elveszítenék amikor az 1. szülött gyermek 9 éves lenne míg a 4. szülött gyermek meg csak 3 éves lenne. Így a másik szülőre hárul a gyermekek eltartása és gondoskodása. Mire a legidősebb gyermek 12 éves lesz az egyedülálló szülő egészségi állapota lerobbanna. A nyugdíjszerű ellátás összege miatt 3 hónap eltelte után bármikor kopogtathat a Gyámhivatal, és viheti mind a 4 gyermeket, és a végre hajtó is bármikor jöhet kilakoltassa a Rokkant szülőt a házából.

2019-12-14 17:43:40 +0100

http://aosz.hu/unnep-es-autizmus/

Nekem már amiatt nem örömteli és Boldog számomra a Karácsony, mert nem állok jól anyagilag és nincs párkapcsolatom sem. Mert ha jobban állnék anyagilag akkor 1-2 év múlva már párkapcsolatom is lenne.

2019-12-14 09:25:26 +0100

2019. November 8-án 6.000 fő érte el a Petíciómat. Viszont 2019. December 7-én érte el a 7.000 fő aláírást a Petícióm!

2019. December 9-én pedig 7.123 fő írta alá a Petíciómat.
2019. December 10-én pedig már 7.162 fős lett az aláírás száma!
2019. December 12-én már 7.196 fő írta alá a Petíciómat!
2019. December 14-én már 7.236 fő írta alá már a Petíciómat!

Ez nagyon szép és jó csak így tovább!!! Egy szebb és jobb jövőért!!! :-)

2019-12-13 18:42:46 +0100

3.856 fő iratkozót fel a Petíciómra és ilyen még nem volt soha amióta 2018. Szeptember 26-óta létezik a Petícióm. Nem is nagyon várom el, hogy az Újév tízed előtt 2020. Januárja előtt meg legyen a 8.000 fő aláírás a Petíciómnál, hogy közelebb legyek a 10.000 fő aláíráshoz mert nagyon közel van a Karácsony és utána a Szilveszter és az Újév.

Viszont annak nagyon örülnék ha 2020. Január 6-tól Vízkereszt napjától szinte 1 nap kihagyása nélkül gyarapodna az aláírás száma, amíg nem lesz meg a 10.000 fő aláírás: pl az enyhén értelmi fogyatékos felnőtt embereknél és az ép intellektusú Autizmussal élőknél ne az anyagi helyzetük határozza meg, hogy hol szeretnének lakni és milyen házban és kivel szeretnének együtt élni Magyarországon belül, ha meg kell hozni egy igen fontos döntést az embernek.

2019-12-12 20:29:12 +0100

https://magyarnarancs.hu/belpol/kivonultak-a-fideszesek-hogy-ne-lehessen-megszavazni-a-csaladi-potlek-emeleset-125271?fbclid=IwAR2ErVFi5TwJ2ZwxkOBwpZRcN39hsyCZydqo0Vynpncd68g6vlf3TKl4fFk

Torkán fogom lenyomni ha a családi pótlékot évekig nem emelnék meg a Nyugdíjszerű ellátásokat is.

2019-12-12 16:54:34 +0100

Végül nagy nehezebb összegyűjtött pénzemmel az olcsó magán fogászatra mentem el, ott normális fognyaki tömést kaptam igaz 10.000 Ft értékben. És 2019. Augusztusában volt 2 éve ennek.

2019-12-12 16:53:11 +0100

Saját tapasztalatom: amikor új SZTK-s felnőtt fogorvosom lett 2017. Március végétől 2017. Június közepéig, kénytelen voltam 2017. Június közepén végleg ott hagyni a franca az érintett fogorvost.

1. Okom: az SZTK-s fogorvos rendszeresen 1 órát késett a rendelésének a kezdetétől.
2. Okom: többször elrontotta a fognyaki tömésemet.
3. Okom: amikor szóvá tettem a TB kártyákat beszedő asszisztensnek mi történt a fognyaki tömésemmel másnap már kiesett többször fordult elő, akkor magában nekem hátat fordítva nevetett a problémámon.
4. Okom: És a fogorvosom annyit mondott ne idegeskedjek mert ő is tud ideges lenni, mert ingyenesen látta el a fogtöméssel a fogamat. És évente egyszer 1 db fogtömést támogatja a TB! És a többit a fogorvosi fizetéséből vonja le.

2019-12-12 16:41:00 +0100

https://nepszava.hu/3060043_jon-a-barna-lampa-tobb-szazezer-embert-erhet-nagyon-draga-meglepetes-az-orvosnal

http://nyugatifeny.hu/2019/12/11/durva-valtozas-jon-700-ezer-embert-zarnak-ki-az-allami-egeszsegugyi-ellatasbol?fbclid=IwAR1C3dbHLiU-F7tOIXaO1gNTxrw6bKPgj2B1kCUfHXePdKF1PgiYGpV8NBA

Soha nem felejtem el amit az SZTK-s fogorvosnál tapasztaltam: 2002. Áprilisában lett nekem életemben 2. de egyben az 1. felnőtt fogászatra kerülésem. De sajnos 2016. nyarán lemondott rólam végleg az érintett felnőtt fogászat Osztályvezető Főorvos: avval indokolta nem meri megfúrni a szuvas fognyakamat.

Hiába mentem el vele 2017. elején a SOTE fogászatra ott annyit mondtak nekem, hogy várólista van az új lakóhelyemen belül meg nincs egy normális fogászati rendelő normális ellátással. Oda nem fogok menni ahol lepukkant fogászati rendelő van.

2019-12-11 19:21:34 +0100

2019. December 26-án Karácsony másnapján már 15 hónapos lesz a Petícióm. Nagyon remélem, hogy legkésőbb 2020. Február 29-ig de meg lesz a 10.000 fő aláírása! Mert legkésőbb 2020. Márciusában szeretném leadni a Miniszterelnöki Hivatalba amíg nem lesz késő!! 2020. Áprilisában döntenek a 2021. évi költségvetésről és a Nyugdíjak és Nyugdíjszerű ellátásom emeléséről!!

2019-12-10 20:56:34 +0100

2019. November 8-án 6.000 fő érte el a Petíciómat. Viszont 2019. December 7-én érte el a 7.000 fő aláírást a Petícióm!

2019. December 9-én pedig 7.123 fő írta alá a Petíciómat.
2019. December 10-én pedig már 7.162 fős lett az aláírás száma!
2019. December 12-én már 7.196 fő írta alá a Petíciómat!

Ez nagyon szép és jó csak így tovább!!! Egy szebb és jobb jövőért!!! :-)

2019-12-10 16:36:30 +0100

Rosszul hiszik azok az emberek akik azt hiszik, hogy a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás közül minden fogyatékossággal élő ember csak az egyiket kapja.

Mert a legtöbb fogyatékossággal élő ember fejenként 2 féle Nyugdíjszerű ellátásra jogosult. A Rokkantsági járadékra és a Fogyatékossági támogatás közül a 65%-ra vagy a 80%-ra.

Ha lenne a Rokkantsági járadék 50.000 Ft és a Fogyatékossági támogatás szintén 50.000 Ft akkor összesen 100.000 Ft jönne ki. És ebben szeretném ha 100.000 Ft ki jönne és Pluszban évente egyszer lenne minimum 50%-os emelés a Rokkantsági járadéknál és a Fogyatékossági támogatásnál. De továbbra is Adómentes maradna a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás.

Akkor lenne azoknak igazuk, hogy 50.000 Ft semmire sem elég ha a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás közül, csak az egyikre lenne jogosult személyenként minden fogyatékossággal élő ember.

2019-12-09 21:16:00 +0100

https://hirhugo.hu/2019/12/08/elsopro-nepharag-uj-helyre-kellett-tenni-az-orbani-politika-elleni-tuntetest-mert-tul-sok-resztvevo-jelentkezett/?fbclid=IwAR2P2XfGjfd-Z4ZsHp5k1ZprfiJ9E_NwPydz75RLXt8uJgf6tej4rB9Ry54

2019-12-09 21:12:45 +0100

Jelenleg hiába lesz 35 éves a külseje lassan 60 évesnek látszik, és az egészségi állapotánál is látom hogy le van romolva szinte. Nehéz anyagi helyzetben él, sokat dolgozik fizikai munkákban és gondolom nem kap nyugdíjszerű ellátást sem. Sajnos beszélni érthetően alig tud.

2019-12-09 21:12:41 +0100

9 éves 2. osztályos koromban láttam régen, egy 1. osztályos 7 éves kisfiú tanulót. Szinte vékonyabb volt a többi fiúnál és kisebb is volt, és egy igen magas átlagos testalkatú férfi tanár nem győzte le ültetni az 1 személyes iskola padba és lenyugtatni. Nagyon hiperaktív volt nehezebben viselte ha egy helyben kellett ülnie az órákon. A volt tanáraimmal a nagy iskola épületében voltam a többi társaimmal mert értekezlet időpontjáról is érdeklődtek az igazgatóiban.

Ha nem járt volna Specális Általános iskolába és Speciális Szakiskolába az érintett fiú aki koraszülött volt, akkor szinte semmi esélye sem lett volna, hogy írni-olvasni és számolni tudjon. Szakmát nem szerzett mert arra az iskolai oktatási rendszer nem tudta felkészíteni rá, mert nem a legjobb oktatási rendszer volt akkor sajnos.

2019-12-09 21:03:58 +0100

Nem szabad elfeledkezni, hogy nem minden 500-800 g-al és 800-1250 g-al lévő koraszülöttek lesznek egészséges gyermekek és felnőttek. Minél kisebb egy átlagos újszülött súlyához a koraszülöttek súlya annál nagyobb az esélyük, hogy nem lesznek egészségesek és önellátóak még felnőttkorukban sem. Pl. 1250-2250 g súlyú koraszülötteknél már szerencsésebbek lehetnek, hogy egészséges gyermekek és később egészséges felnőttek lesznek.

2019-12-09 19:43:38 +0100

2019. November 8-án 6.000 fő érte el a Petíciómat. Viszont 2019. December 7-én érte el a 7.000 fő aláírást a Petícióm!

2019. December 9-én pedig 7.123 fő írta alá a Petíciómat. Viszont fogalmam sincs, hogy a jelenlegi állásomon belül mi lesz majd velem is 2020. Április 1-én. Mert nem szeretném ha az állásomat esetleg elveszíteném, anyagilag és lelkileg nem állok készen esetleg egy munkahely váltásomra erre csaj 2022. Októberében fogom így érezni, hogy képes vagyok ebben.

2019-12-08 19:06:45 +0100

https://www.anzix.hu/2019/12/regen-miert-nem-bantottak-diakok.html?fbclid=IwAR0IGWiwelsU8jeWruKVZwWXFz1L0QL5nqjUcQoOwHlQghj26NyNdPnBDqQ

Nem értek egyet, hogy a diák tanárt bántson és avval sem, hogy egy tanár diákot bántson és azokat a diákokat meg tisztelje és elfogadja akik nagyon szeretik bántani a gyengébb osztálytársaikat.

Nem bíróm az olyan kisebbségieket a tanulók közül: akik tanulni nem nagyon tanulnak és gyakorolnak otthon mert lusták, de az iskolában fegyelmezetten tanulnak és a tanuló szobákban is. Viszont a házi feladataikat titokban a jobb értelmi képességű diák társaikkal csináltatják meg.

Dolgozni sem akarnak és nem is dolgoznak: de házasság kötésre és 3-nál több gyermek vállalására arra van eszük, de a gyermekeik helyes nevelésre arra már nincs idejük és nem is érdekli a gyermekeik sorsa 12 éves koruk felett.

2019-12-07 10:33:22 +0100

Mikulástól azt kértem és a Jézuskától is azt fogom kérni: legyen egy Autista barát védett munkahely is ahol kézi munkákat is végezhetnének a jobb értelmi képességű nem ADHD-s autista emberek.

Ahol olyan Autista felnőttek dolgozhatnak a mentoraikkal együtt kisebb dolgozói létszám és saját névre szóló 1 személyes asztaluk előtt, dolgozhatnak Fejlesztő foglalkoztatásban elkülönítve a saját érdekük végett az ADHD-s és a Fejlesztő foglalkoztatásra nem alkalmas Nappali Ellátást igénybe vevő középsúlyosan értelmileg akadályozottaktól.

Pont olyan mint amikor a 3 gyermeknél több gyermekes családban az iskolás gyermekeknek nem lenne saját szobájuk, és úgy kéne tanulniuk és csinálniuk a házi feladataikat 1-12. osztályos tanulóknak, hogy nem tudnának elvonulni az Óvodás és Bölcsődés korú kisebb testvéreiktől akik még az 1-2. osztályos gyermekeknél is jobban szeretnek játszani társaságban.

2019-12-06 15:34:31 +0100

Könnyű mondani: Létezni sem lehet 50.000 Ft-ból, csak a havi gyógyszer több, m int 20.000 Ft és a rezsire nem jut nem hogy megfelelő élelemre! Judit Edelényiné Dr. Kondász körülbelül. Mert ha csak a Rokkantsági járadék létezne és a Fogyatékossági támogatás nem létezne: akkor megérteném, hogy nem 50.000 Ft-ért harcolnék hanem 100.000 Ft-ra emelésre és évente egyszeri 50%-os emelésnél. Fogyatékossági támogatás pénzbeli juttatást jelent más néven nyugdíjszerű ellátást és akár csak a Rokkantsági járadéknál.

És a Rokkantsági járadék különbözik a Rokkantsági ellátástól.

A Petíciómban ez van írva: Mert több Fogyatékossággal élő ember kap havonta 2-féle járadékot kapnak a Rokkantsági járadékot, és a Fogyatékossági támogatást - kettő az egyben nettó 100.000 Ft-ot tenne ki ha ez megvalósulna. Külön-külön a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás emelkedne évente egyszer legalább minimum 50%-al.

2019-12-06 15:26:22 +0100

https://promotions.hu/orszagos/szines/2019/12/05/mikulas-csomag-december6-ajandek-gyerek/

Arra gondoltam ha netén megvalósul a Petícióm: és minden érintett megkapja az 50.000 Ft-os Rokkantsági járadékát és szintén 50.000 Ft-os Fogyatékossági támogatását, akkor az 1. Mikulás napot, 1. Karácsonyt, 1. Újévet meg az 1. Húsvétot mini ünnepi alkalomhoz illő kis tortával fogom ünnepelni.

De a jelenlegi munkahelyemnél pedig közepes ünnepi alkalomhoz illő tortával fogom ünnepelni. Pl. December elején Mikulást, Karácsonyfát és az Újévi malacot ábrázoló figurás marcipán díszítésű tortával.

Míg Húsvétkor pedig Nyuszis, csibés, és bárányos meg Húsvéti tojásokat ábrázoló marcipán figura díszítésű tortával fogom ünnepelni.

2019-12-05 21:31:52 +0100

Meg értettem a Speciális Általános iskola alsó tagozatától kezdve, hogy a volt tanáraim tökéletesen elfogadták ha a tanulóknak komoly tanulási nehézségeik voltak bizonyos tantárgyakból. De azért rossz jegyet kaptak ha lusták voltak tanulni és gyakorolni otthon vagy segítséget kérni a napköziben/tanuló szobájában a tanulni való helyes gyakorlásában.

Azokkal a fiú tanulókkal akikkel rengeteg panasz volt 3-4. osztályos tanulóként is, őket csak magán tanulóként vállalták el a felső tagozatban míg a problémás lányokat pedig 7-8. osztálytól kezdve nem vállalták a tanáraik ha 5-6. osztályban rengeteg probléma volt velük.

Így 8. osztály után szintén magán tanulóként kezdték a Szakképzésüket, vagy 16 éves korukban kivágták őket az iskolából.

2019-12-05 21:24:12 +0100

Néha úgy érzem, hogy nem sokan fogadják el az Autista embereket és az értelmi fogyatékos embereket nekik más a gondolkodás módjuk. Lassan kezdem úgy érezni, hogy leginkább azok képesek elfogadni őket akik szintén fogyatékossággal élnek vagy más típusú fogyatékossággal élnek.

Nekem egy rossz szavam nem volt irántam egy krónikusan beteg gyermek és a családja iránt, és még is ki lettem dobva a nyitott közösségi Blog portáljáról. Az ilyen emberek miatt nem bánkódom, hanem az ilyen emberek számomra Szociális Intelligenciájuk nagyon alacsony szinten van. De tudom erről ők nem tehetnek, viszont tehetnek nem képesek fejleszteni magukat nyitottabban és elfogadóbban lenni más fogyatékossággal élő emberek iránt.

2019-12-05 19:06:32 +0100

2019. November 27-én 6.110 fő írta alá a Petíciómat.
2019. November 29-én már 6.124 fő írta alá a Petíciómat látom megy mint a karika csapás egyre jobban gördülékenyebben a 10.000 fő aláíráshoz közelítve.
2019. December 5-én már 6.738 fő írta alá a petíciómat!

Láttam az Országház előtt a Karácsonyfát ahhol nem volt szánkókkal körbe véve hanem kordonnal lett körbe véve, és fenyő ágakkal lett diszítve és az is világító füzérrel lett kivilágítva.

De nem tetszik egy valami az Országház előtti Karácsonyfában, jobban hasonlít a Karácsonyfa formája egy óriás tujás bokorra első rá nézésre. És a világító fényfüzéren meg a világító csúcs csillagon kívül semmilyen formás világító dísz nincs rajta.

De a Budapesti Szent István Bazilikán lévő vásár közepén és a Budapest Vörösmarty téri Karácsonyi vásáron lévő Karácsonyfák a legszebbek.

2019-12-04 20:54:51 +0100

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/porig-egett-a-hetgyermekes-pilisvorosvari-csalad-otthona-minden-a-langok-martaleka/rm6jp8w Remélem elszégyelik magukat azok az emberek akik ennek a családnak ígértek mindent, az újra kezdésük megkönnyebbítésében és nem tartották be az ígéretüket.

2019-12-03 17:45:15 +0100

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/leegett-haz-hiaba-igertek-nekik-segitseget-a-nagy-reszet-nem-kaptak-meg

http://pilisvorosvar.hu/bejegyzesek/vorosvari/aktualis/lakastuz-miatt-segitsegre-szorul-egy-hetgyermekes-pilisvorosvari-csalad/

Szégyen gyalázat az üres összefogás ami csak átverésből áll. Az érintett család szeretne beköltözni a leégett háza alsó szintjében még idén Karácsonykor, míg jövő tavasszal pedig a tetőteret újra beépíteni, hogy jövő ősszel tudhassa mind a 7 gyermek használni a tetőtéri szobáikat. És a jövő Mikulás napra meg a jövő Karácsonyra Boldogan felkészülni.

A mai fizetésből ha mindkét szülő dolgozik nem tudják 1 éven belül még az alsó szintet sem újra beépíteni és újra felújítani de még a háznak a cserepét felrakni a tető belső szigetelését is felrakni 2 felnőtt embernek akár 1 hónapig is eltarthat. És jönnek a kemény mínuszok.

2019-12-02 19:08:24 +0100

https://mszfszk.hu/11-elerhetseg/1496-fogyatekkal-elok-a-szegenyseg-csapdajaban?fbclid=IwAR3lLsr3FJbZrB6vt3erxzRWa7MkzY8sTEeEaQPSC4Ed8CfiCgrFtTzoXEs

2019-12-01 19:50:26 +0100

http://nyugatifeny.hu/2019/12/01/jon-a-visszavago-vadlottkent-kell-a-birosag-ele-allnia-bayer-zsoltnak?fbclid=IwAR3ad1O00pYP_aVU8Plj7Na-9C7mqe_rrsj6kJPV7pL8RvGxTCh4J_WrfjI Meg érdemli és senki ne adjon ennek a szemétnek bármilyen pénzbeli adományt ha netán pénzbírságot róna rá bírósság!!!! Inkább a rászoruló embereknek adjanak. Bayer elég jól él anyagilag és nem lesz akadálya, hogy ne tudja segítség nélkül kifizetni a pénzbírságot!!!

2019-12-01 19:41:09 +0100

Meg tettem Advent 1. vasárnapján: szerencsémre a lakóhelyemtől nincs messze Gödöllő így felpattantam a Hévre, és a Gödöllői Karácsonyház Mikulás kuckójához mentem. És szépen bedobtam a Mikulás kuckójának a posta ládájába a kívánságomat. És amikor felnyitottam a posta ládát, annyit láttam senki nem dobta még be a levelét a gyermekek közül.

És azt kívántam, hogy a rászoruló felnőttek számára is létezzen saját nevükön szóló Alapítvány. És a felhívtam a figyelmemet a Petícióm nevére és elérhetőségére.
Mert itt a fogyatékossággal élő gyermekek és fogyatékossággal élő felnőtt jövőjéről van szó.

2019-11-30 12:27:02 +0100

https://indafoto.hu/anna_schwelung/klimatuntetesek_klimasztrajkok/page/1

Érthető ez a tüntetés. Gondoljunk bele egy fogyatékossággal élő emberek helyzetében, akik kerekes székkel tudnak közlekedni és halmozottan fogyatékossággal élnek és a panel házban élnek. És a szüleikkel nyáron nem tudnak nyaralni menni se strandra menni, de még hétvégi kertes házuk sincs. És hiába adnák el a lakásukat, azt árából még egy 25 Nm kertes kis telkes hétvégi házat sem tudnának belőle venni.

Így a panelházban nyáron szinte fullasztó meleg van hiába minden szellőztetés az esti órákban, míg napközben lehúzót redőny és megy ezerrel a klíma hűtés nem sokat ér. Mert a villany számlát 1000-rel pörgeti a klíma hűtés.
Így a városban napközben szinte a fákkal borított ligeten lévő tartózkodással lehet védekezni, de sajnos az egészséges fákat is kivágják olykor a Projektes építkezések miatt.

2019-11-29 22:44:20 +0100

Így nagy kő esett le a szívemről amikor a Finn Mikulás a volt iskolai évemben meg ajándékozta az Óvodásokat , Alsós tanulókat, Felsős tanulókat és Speciális Szakiskolai tanulókat. Mert a Speciális Iskolákban addig tart a gyermekkor amíg a fogyatékossággal élő tanulók nem lesznek 20-23 évesek 23 éves koruk után legtöbbször nem maradhatnak az iskolába.

2019-11-29 22:40:58 +0100

Régen örültem a volt Speciális Szakiskola éveim utolsó 3 évében 2005-től 2008-ig, hogy soha többé nem kellett a felső tagozatos és a Speciális Szakiskolai tanulók számára osztály pénzt behozniuk az alsó tagozatos tanulók és az Óvodások Mikulás napi ajándékaiknak az elkészítésében.

Ennek oka annyi volt, hogy a felső tagozatos és Speciális szakiskolai tanulók többségének a szüleik szegények voltak, még akkor is ha nem 1-3 gyermeknél több gyermekük. És a nagyobb gyermekeik akik az alsó tagozatból kinőttek ők legtöbbször nem kaptak a szüleiktől Mikulásra és Karácsonyra ajándékot, hanem örültek a szülők ha a kisebb gyermekeiknek tudták meg venni ezeket. És az egész családnak ünnepi ételt tudtak venni és téli ruhákat és csizmákat.

Így a nagyobb tanulók az iskolától várták el a Mikulás napi ajándékaikat. De mivel az osztály főnökük nem tudta biztosítani számukra, így pótolhatták a tanulni valójukat amíg az alsó tagozatos tanulóknál és az Óvodásoknál Mikulás napi ünnepség zajlott.

2019-11-29 22:24:31 +0100

Igazságtalanak tartom, hogy ha megvalósulna balul elsülve az SMA (izomsorvadással küzdők számára) 18 év alattiaknak ingyenes lenne a Spinraza nevű készítmény, (lassítja az izomsorvadást) és Zolgensma nevű készítmény is ingyenes lenne számukra, (végleg megállítja az izomsorvadást) míg a 18 év feletti SMA betegséggel küzdőknek nem lenne ingyenes a Spinraza kezelés de még a Zolgensma kezelés sem.

És nem sajnálom egyáltalán a 18 éven aluliaktól az ilyen típusú kezelést az SMA ellen. De undorító, hogy a 18 év felettieknek ne járjon lassan semmilyen egészségügyi ellátás számukra ingyen kivéve ha nem gazdagok anyagilag.

2019-11-29 21:17:21 +0100

2019. November 27-én 6.110 fő írta alá a Petíciómat.
2019. November 29-én már 6.124 fő írta alá a Petíciómat látom megy mint a karika csapás egyre jobban gördülékenyebben a 10.000 fő aláíráshoz közelítve.

2019-11-29 18:59:05 +0100

https://ma7.sk/kozelet/hitelet/hamarosan-megerkezik-a-mikulas

Teljesüljön a Mikulás napi és a Karácsonyi kívánságom, hogy Mikulás nap előtt ki lesz emelve a Petícióm mert nem szeretném ha 2020. Áprilisa előtt, ne legyen meg a 10.000 fő aláírása mert 2018. Szeptember 26-án hoztam létre a Petíciómat.

Ezért nagyon szeretném ha ez megtörténne mert nem akarom, hogy 2021-ben is 2,8%-al emelkedjen a Nyugdíjszerű ellátás számomra is. Mert 2020-ban annyit fog növekedni, mert ennél jóval többnek kéne emelkednie.

2019-11-28 19:56:14 +0100

Nekem hiába lesz meg a 60. havi fizetésem 2019. Decemberében ennek ellenére olyan lesz számomra mintha a 6. havi fizetésemet kapnám kézhez a közel 3 éves munka nélküliségem után. Bevallom őszintén 2022. Októberében amikor a 94. havi fizetésemet meg kapom abban a hónapban nagyon szeretnék munkahelyet váltani.

Elegem van, hogy nem elég nekem, hogy kevés fizetést kapok én is még a hangoskodást is el kell viselnem amikor hétfőként jelen van a bőrdíszműves nyugdíjas személy, és nem tudok a kis oldalsó munka terembe be ülni.

Mert a nagy munka teremben a középső asztalnál csak a hangos rikácsoló beszédet kell elviselnem, főleg akkor ha nincs külsős bérmunka. Mivel sajnos túlhallásos vagyok szelektíven így Hétfőként nem vagyok évekig ezt elviselni.

2019-11-27 19:24:44 +0100

2019. November 21-én már 6.079 fő írta alá a Petíciómat! 2 nap után 26 fő új aláírással bővült.
2019. November 27-én már 6.110 fő írta alá 6 nap után 31 fővel bővült az aláírás száma.

2019-11-25 20:10:50 +0100

Már 2019. November 26-án már 14 hónapos a Petícióm!!! Vajon 2020. Húsvétja előtt meg lesz-e a 10.000 fő aláírása vagy sem?! Mert szívem szerint a Petíciómat 10.000 fő alá írásokkal együtt már szeretném leadni, a Miniszterelnöki Hivatalba legkésőbb 2020. Március 16-20. között de legkorábban 2020. Február 24-28. között.

Sajnos nem igazán bíróm a kemény telet ha sokáig kéne a szabadban lennem, még akkor is ha jól fel vagyok öltözve, Ezért Januárban és Február 2. feléig munkám után nyíl egyenesen haza menni szeretnék!

2019-11-25 19:57:07 +0100

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/elvettek-kincso-tobbfele-betegseggel-is-kuzd-megis-elvettek-a-csaladtol-a-gyermekgondozas-dijat?utm_source=Facebook&utm_medium=Hirado&utm_campaign=post&fbclid=IwAR3fpIRZZ7Ylgclugr3C7V1xSGpdFuECE0MFsHhGRmwX8cjwqjTXO20gRJM

2019-11-22 22:19:35 +0100

Így könnyen lehet, hogy 12. osztályban nem hogy Érettségizni nem fognak tudni: hanem 18-19 éves korukban is megmaradhat a olvasási, szövegértési, írás és számolási nehézségeik.
Mert a többségi Óvodában és Iskolában a pedagógusok, csak az ép mentális képességű gyermekek nevelésére és oktatására vannak felkészülve.

Míg a Speciális Óvoda, Speciális Általános iskola és Speciális Szakiskola falai között ott megkapják a megfelelő fejlesztésüket, ha jó intézményt fognak ki viszont az érintett fejlesztésük/oktatásuk arra lesz jó, hogy ne legyen olvasási, szövegértési, írás és számolási nehézségeik 18-19 éves korukban. Viszont az ottani tudásuk édes kevés lesz ahhoz, hogy esti Gimnáziumban OKJ Szakmai képzésben tudjanak tanulni, Érettségizni versenyképes szakmát szerezni.

Így ritkán kerülnek be versenyképes fizetést adó munkahelyre, ahol lenne normális jövőjük és reményük és kicsivel jobb életszínvonaluk anyagilag. És a magán életükben pedig lenne nekik is párkapcsolatuk stb.

2019-11-22 22:19:31 +0100

Sajnos ilyen a fogyatékossággal élő emberek helyzete! Vannak olyan fogyatékossággal élő gyermekek akik úgy járnak Integráltan Óvodába és 12. osztályig Iskolába, hogy egyáltalán nem teljesen alkalmasak az integráltan a köznevelésben részt venniük gyógypedagógus és fejlesztő pedagógus nélkül.

2019-11-21 21:08:24 +0100

https://www.haziallat.hu/allati-trendi/olvasnivalo/fogyatekkal-elo-gyerekek-kutyaterapias-foglalkozasan-segitett-szilagyi-aron/6639/

2019. Október 28-án már 5.943 fő írta alá a Petíciómat.
2019. November 19-én már 6.053 fő írta alá a Petíciómat október 28. után 22 nappal.
2019. November 21-én már 6.079 fő írta alá a Petíciómat! 2 nap után 26 fő új aláírással bővült.

Alig várom, hogy December 3. előtt a Fogyatékossággal élő emberek Világnapja előtt kiemelésre kerüljön még körlevél útján is a Petícióm.

2019-11-19 20:42:52 +0100

Vagy legjobb esetben az Állami Óvodába felveszik integráltan, aztán Nagy csoportban nem maradhatnak ott ha Középső csoportig nem fejlődnének.

Aztán a Speciális Általános iskolai éveik alatt vagy kapnak fejlesztést vagy nem kapnak fejlesztést. Míg a Speciális Szakiskolákban legfeljebb 2 évig maradhatnak 9-10. osztályig Szakmai előkészítő osztályig. Aztán mehetnek ahová tudnak menni.

Nem mindegyik koraszülött babák lesznek épek és egészségesek gyermekkorukban és felnőtt korukban.

2019-11-19 20:42:48 +0100

http://thehungariantimes.hu/hirmegtekintese.php?id=6112&fbclid=IwAR2KvB9GUdyExORD4ik2C6ZHlxQi3YvqIC-p3--M9UDdQBCtPnYfrnJD9bQ

https://24.hu/belfold/2019/11/19/zente-levente-sma-allami-segitseg-fidesz/?fbclid=IwAR3zW1WWAXku0czsxigPj9ctFMZuNzIut0-DUVcAufjCbFK6MwtpM4rQGno

Sajnos a koraszülött gyermekekkel is addig foglalkoznak amíg nem növik ki a Korai fejlesztésüket, aztán kereshetnek a szülők Speciális Óvodát vagy Alapítványi Óvodát vagy magán Óvodát ha az Állami Óvodába nem vennék fel őket integráltak!

2019-11-19 20:01:02 +0100

Az lenne a legjobb ha minden háztartásban a családok, egyedülálló felnőttek számára lenne napelemes áram forrás és napelemes fűtési lehetőség. És teljesen ingyenes lenne az egész. Még a napelem beszerzése és beszerelése is.

2019-11-19 16:54:57 +0100

Ennyi összefogás történt 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.

2019. Szeptember 22-én 5.768 fő írta alá a Petíciómat.

2019. Szeptember 26-án a Petícióm 1. születésnapján 5.791 fő írta alá a Petíciómat. 4 nap alatt 23 fővel bővült az aláírás száma.

2019. Október 1-én 5.808 fő írta alá a petíciómat. 17 új aláírással bővült a 2019. Szeptember 26. aláírás száma.

2019. Október 5-én 5.832 fő írta alá a Petíciómat, így az Október 1. aláírás ami 5.808 fő volt 24 fővel bővült.

2019. Október 9-én már 5.846 fő írta alá a Petíciómat így az Október 5. volt 5.808 fős aláírás 36 fővel bővült.

És akár 2019. Október 27-én 5.924 fő is lehet az aláírás száma.

2019. Október 28-án már 5.943 fő írta alá a Petíciómat.

2019. November 19-én már 6.053 fő írta alá a Petíciómat október 28. után 22 nappal.

2019-11-19 16:52:08 +0100

Úgy várom a Petícióm megvalósítását mint amikor a Németek örömmel bontották tovább a Berlini falat és a Nyugat-Németország és a Kelet-Németország közötti falat.

A fogyatékossággal élők között is van sajnos társadalmi megosztottság. Pl. Azoknál a fogyatékossággal élőknek akiknek nincs értelmi fogyatékosságuk és Autizmussal sem élnek, ők nagyobb eséllyel élhetnek teljesebb életet.

Akik meg enyhe értelmi fogyatékossággal élnek vagy Autizmussal élnek nekik nem sok esélyük lesz a teljesebb életre, és nem azért mert az állapotuk súlyos lenne hanem nem akar a Magyar kormány rendszer esélyt teremteni nekik a teljesebb életre.

Pl. az SMA elleni génterápiás kezelés sem ingyenes mert nem akarják ingyenessé tenni hanem 700 millió Ft-ba kerül sajnos.

2019-11-18 19:03:11 +0100

Ha már ennyire fontos az Orbán-Kormánynak a Stadionok felújítása és átadása az adófizetők pénzéből. Akkor jó lenne ha a Foci játékra lévő belépőjegy árai a kórházak szakrendelők felújítására menne, és a rászoruló gyermekek, családok, idősek és fogyatékossággal élő emberek megsegítésére menne el.

Mert sok mély szegénységben élő emberek fagynak meg télen a faluban lévő kis házaikba az éjszakai órákban. Mert fa tüzelésű kályháikban nem tudnak elég tüzelő anyagot venni,

2019-11-17 19:29:46 +0100

Én is szeretnék a fogyatékosságom szintjétől függően és a lehetőségemhez mérten, egy új élet szakaszba lépni teljes életet tudjak élni A-Z-ig.

2019-11-17 17:15:27 +0100

https://hvg.hu/itthon/20160517_Kover_ellen_dontott_a_strasbourgi_birosag?fbclid=IwAR1qOhP7zsc3P94A24cPdEKo8iWU3N-I42843xGflX5_EJsloSW8_yJM1M8

Kövér László Házelnök pénzbírságát fizessék ki az Orbán-kormány tagjai és Adófizetők pénzéből legyen levonva, főleg azoknál a civil embereknél akiknek az 1 főre eső Nettó havi jövedelmük nem éri el legalább az 500.000 Ft-ot.

Nem értek egyet abban, hogy az MTVA hírközlési szolgálat a Jónak Lenni jó műsorában ahol most a koraszülöttekért adják licitre a tárgyaikat a Sztárok, hogy a Speciális Inkubátorra gyűjtéssel az 5-6. hónapban született koraszülött babák közül egyikük sem lesz fogyatékossággal élő gyermek majd önálló életet élni képes felnőtt ember.

Minél korábban születnek a koraszülött babák a 9 hónapnál, annál nagyobb eséllyel lehetnek sajnos fogyatékossággal élő emberek.

2019-11-16 16:43:25 +0100

https://hu.euronews.com/2019/11/07/video-igy-futyultek-ki-erdogan-konvojat-budan Pont erre megy el a pénz ezért nem emelkedik a Nyugdíjszerű ellátás összege sem rendesen Magyarországon, mert erre is el megy a Magyar Állam pénze, hogy ilyen szemeteket hív meg az Orbán Viktor Miniszterelnök mint az Erdogán aki háborús bűnősként és Török Miniszterelnök létére be tette a lábát Magyarországon belül.

2019-11-12 17:47:51 +0100

Nyugdíjprémium és Nyugdíj kiegészítés ide-oda még sem dölhetek hátra mert pontosan tudom, hogy a Fejlesztő foglalkoztatói fizetésem 2020-ban is Nettó 396 Ft marad, ugyan annyi mint Anno 2018-ban volt és jelenleg 2019-ben van.

És pontosan tudom, hogy a Szociális étkezés sem lesz vissza állítva újból heti 3x7 kategóriára, és heti 3x5 kategóriára mint 2019. Március 31-ig volt. Hanem marad minden a régiben.

2019-11-12 17:44:01 +0100

Rá jöttem, hogy az MTVA Híradója nem mondott igazat ami számomra is nagyon kellemetlen volt, Viszont örülök annak, hogy November 12-én kiderült az igazság.

MTVA Híradójában ennyit mondtak: minden nyugdíjasnak és nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek jár Nyugdíjprémium, és az időseknek Nyugdíjkiegészítés is jár.

Mivel Nyugdíjszerű ellátásban részesülők, sokszor elhittem amit mondanak és bosszankodva vettem tudomásul ezt nekem nem fog járni nyugdíjprémium mellé Nyugdíjkiegészítés mert Nyugdíjszerű ellátásra vagyok jogosult.

És a Nyugdíj-prémiumomat 16.221 Ft-al számoltam. De kellemesen tévedtem: 17.850 Ft lett. És járt hozzá még 3.140 Ft Nyugdíj kiegészítés is számomra.

Arra tippelek azért nem közölték az MTVA Híradójában a Nyugdíjszerű ellátásban részesülőknél, a Nyugdíjprémium mellé a Nyugdíj kiegészítést mert nem akarták, hogy járjon a Nyugdíjszerű ellátásra jogosultak számára Nyugdíjkiegészítés a Nyugdíjprémium mellé.

2019-11-12 17:05:21 +0100

Ennyi összefogás történt 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.

2019. Szeptember 22-én 5.768 fő írta alá a Petíciómat.

2019. Szeptember 26-án a Petícióm 1. születésnapján 5.791 fő írta alá a Petíciómat. 4 nap alatt 23 fővel bővült az aláírás száma.

2019. Október 1-én 5.808 fő írta alá a petíciómat. 17 új aláírással bővült a 2019. Szeptember 26. aláírás száma.

2019. Október 5-én 5.832 fő írta alá a Petíciómat, így az Október 1. aláírás ami 5.808 fő volt 24 fővel bővült.

2019. Október 9-én már 5.846 fő írta alá a Petíciómat így az Október 5. volt 5.808 fős aláírás 36 fővel bővült.

És akár 2019. Október 27-én 5.924 fő is lehet az aláírás száma.

2019. Október 28-án már 5.943 fő írta alá a Petíciómat.

2019 November 12-én már 6.024 fő írta alá a Petíciómat 15 nap után. 81 főt jelent most jelenleg.

2019-11-10 21:31:12 +0100

https://abcug.hu/tizenket-autista-fiatal-lakhatasat-oldja-meg-egy-eletre-a-patronus-haz/?fbclid=IwAR0EMJ7LNs20Xco_m9UtG77B8jTzRyyCEJ7zc2uRzOtxqiOerjG49tkzysY

Addig jobb a legtöbb lakóotthonra szoruló fogyatékossággal élő fiatalok helyzete amíg a szüleik élnek, és tudják havonta a fogyatékossággal élő felnőtt gyermekük lakóotthoni ellátását. Mert utána a szülők halála után a testvérükre, vagy a rokonokra hárulhat ez a feladat ha az Állam akkor sem fedezné ezt az ellátásukat.

Ezért kéne emelkednie a Rokkantsági járadéknak és a Fogyatékossági támogatásnak. Mert hiába dolgoznának Fejlesztő foglalkoztatáson belül, soha nem fogják tudni abból fizetni a lakó otthoni ellátásukat.

2019-11-10 12:45:50 +0100

És a bosszantó számomra az, hogy nem vagyok Súlyosan értelmileg akadályozót de még Középsúlyosan értelmileg akadályozót Autista sem vagyok. De még enyhén értelmi akadályozót Autista sem vagyok, és még sem 2. OKJ-s szakmát szerezni ha már Érettségire nem futotta a képességem.

És azért szeretném ha emelkedne tisztességes emelés, a Rokkantsági járadékban és a Fogyatékossági támogatásban.

Nem igazán örülök annak, hogy 2018-ban Bruttó 440 Ft és Nettó 396 Ft-os Fejlesztő foglalkoztatói díj 2019-ben nem emelkedett de még 2020-ban sem emelkedik.

2019-11-10 12:43:02 +0100

Egyáltalán nem tudok jó képet vágni sajnos már lassan mások sikerének sem tudok örülni, és ez nem a féltékenységemből van hanem teljes más dologról van szó.

Pl. Hiába tanultam Irodai Asszisztens OKJ-s Szakmát egyszerűen nem engedtek engem vizsgázni, pedig befizettem időben a beiratkozási díjamat és a vizsga díjamat megfelelő összegben. És a befizetett összeget nem kaptam vissza fájdalom díjként hanem lenyúlták és vizsgázni meg nem engedtek engem. De ez már régen volt már velem.

2019-11-08 17:27:45 +0100

Nagy örömmel jelenben meg lett a 6.000 fő aláírása a Petíciómnál 2019. November 8-án. Így már célegyenesbe került a 10.000 fő aláírás megszületéséig a Petícióm, ami 2018. Szeptember 26-óta létezik.

2019-11-04 17:23:47 +0100

Ennyi összefogás történt 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.

2019. Szeptember 22-én 5.768 fő írta alá a Petíciómat.

2019. Szeptember 26-án a Petícióm 1. születésnapján 5.791 fő írta alá a Petíciómat. 4 nap alatt 23 fővel bővült az aláírás száma.

2019. Október 1-én 5.808 fő írta alá a petíciómat. 17 új aláírással bővült a 2019. Szeptember 26. aláírás száma.

2019. Október 5-én 5.832 fő írta alá a Petíciómat, így az Október 1. aláírás ami 5.808 fő volt 24 fővel bővült.

2019. Október 9-én már 5.846 fő írta alá a Petíciómat így az Október 5. volt 5.808 fős aláírás 36 fővel bővült.

És akár 2019. Október 27-én 5.924 fő is lehet az aláírás száma.

2019. Október 28-án már 5.943 fő írta alá a Petíciómat.

2019. November 4-én már 5.972 fő írta alá a Petíciómat 29 fővel többen.

2019-11-02 10:16:03 +0100

https://www.kormany.hu/hu/miniszterelnoki-kabinetiroda/hirek/osszefogas-a-serult-gyermekek-napjan?fbclid=IwAR1uAcQ8bbj5sA4SrcIliVioGAxYfbc78U-RRVk6D4oWsJ1AHZxumjHVTyg

Nem hiszem el, hogy egyik politikus két kis SMA-s gyermekek számára jó szándékból adott pénzbeli adományt.

Ha valóban jó szándékból adták volna akkor 2019. Januárjában, nem szavazták volna le a 6 éves SMA-s beteg kislány gyógyulásának elkezdését. Más Eu-s országokban még a lehetetlent is megpróbálták volna főleg az SMA-s gyermekek esetében. https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/hiaba-van-meg-a-penz-megsem-kapja-meg-az-eletmento-injekciot-a-ritka-betegseggel/89d3xv3

És az Ápolási díj emelését is leszavazta a Parlament.

2019-11-01 15:48:37 +0100

Állítólag a szegényebb településeken több hónapnyi kérvény elbírálása után, lehet csak importálni a jó módú településekről az ingyenes vakcinát.

Ha meg a szegény negyedből élő szülők akarják a gazdag települések egyikébe beoltani a gyermeküket, akkor sokat fizethetnek a kötelező vakcináért. Míg a gazdag települések lakó szülőknek is teljesen ingyenes a kötelező védőoltás a gyermekek számára. Abban a városban állíthatják elő a gyártó céget a kötelező védőoltásokat. Így korlátlanul férhetnek hozzá a szülők az ingyenes vakcinához.

2019-10-31 19:56:36 +0100

Ennyi összefogás történt 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.

2019. Szeptember 22-én 5.768 fő írta alá a Petíciómat.

2019. Szeptember 26-án a Petícióm 1. születésnapján 5.791 fő írta alá a Petíciómat. 4 nap alatt 23 fővel bővült az aláírás száma.

2019. Október 1-én 5.808 fő írta alá a petíciómat. 17 új aláírással bővült a 2019. Szeptember 26. aláírás száma.

2019. Október 5-én 5.832 fő írta alá a Petíciómat, így az Október 1. aláírás ami 5.808 fő volt 24 fővel bővült.

2019. Október 9-én már 5.846 fő írta alá a Petíciómat így az Október 5. volt 5.808 fős aláírás 36 fővel bővült.

2019. Október 28-án már 5.943 fő írta alá a Petíciómat.

2019. Október 31-én már 5.956 fő írta alá a Petíciómat.

2019-10-29 18:11:20 +0100

Abból lett elegem, hogy a Nappalis csoportban van egy középsúlyosan értelmileg korlátozót ADHD-s felnőtt személy, aki felpörögve hangosan folyamatosan nevetgél mindenféle hülyeségen a számára legjobb ellátott társával együtt.

Mind azért van, mert nem kapnak normális fejlesztést a felnőtt korú ADHD-sok sem, hogy tudjanak akkor is viselkedni egy munkahelyen ha nincs jelen velük a Szociális gondozó.
És az érintett Szociális gondozó többet van kint a munka idő alatt a kis étkező helyiségben gondolom pihen vagy a magán életét intézni a mobilján.

2019-10-29 18:05:28 +0100

https://m.magyarnarancs.hu/lokal/egy-asztal-egy-szek-ket-hetig-a-folyoson-tanult-egy-autista-kisdiak-ez-volna-a-pozitiv-diszkriminacio-124098?fbclid=IwAR2z2vZJXpsw2_5yiDro3RiBEfUKgtD-xAlsyliTlm2TnZQBHJuLRJgAOtc

Nekem pedig a XVIII. kerületi Speciális Szakiskolában nem volt egy jó gyógypedagógus Osztályfőnököm, aki 8:00 óra helyett 8:30 órakor lépett be a tanteremben, addig ,,szülőknek tartott a folyosón órákat" vagy a tanári irodában kényelmesen hátra dőlve a székbe a lábait kinyújtva pihent. Vagy pletykálkodót az irodán belül.

A fejlesztő foglalkoztatói munkahely ahová én járok: lassan jobban hasonlít egy Nappali foglalkoztatóra, és tervezem is onnan anyagilag az eljövetelemet ha lesz elég megtakarított pénzem és sikerül életmódot váltanom. Aztán elkezdek keresgélni másik állás után. Nagyon remélem 2022. Októberében 8,5 év után munkahelyet fogok tudni váltani.

2019-10-28 16:14:33 +0100

Ennyi összefogás történt 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómnál.

2019. Szeptember 22-én 5.768 fő írta alá a Petíciómat.

2019. Szeptember 26-án a Petícióm 1. születésnapján 5.791 fő írta alá a Petíciómat. 4 nap alatt 23 fővel bővült az aláírás száma.

2019. Október 1-én 5.808 fő írta alá a petíciómat. 17 új aláírással bővült a 2019. Szeptember 26. aláírás száma.

2019. Október 5-én 5.832 fő írta alá a Petíciómat, így az Október 1. aláírás ami 5.808 fő volt 24 fővel bővült.

2019. Október 9-én már 5.846 fő írta alá a Petíciómat így az Október 5. volt 5.808 fős aláírás 36 fővel bővült.

És akár 2019. Október 27-én 5.924 fő is lehet az aláírás száma.

2019. Október 28-án már 5.943 fő írta alá a Petíciómat.

2019-10-27 13:42:39 +0100

És nem azt a választ kaptam E-mailben amit kérdeztem tőlük: hanem azt a választ kaptam tőlük, hogy jár nekik Nyugdíj-prémiumuk ekkor jöttem rá nem akarták nekem sem meg válaszolni, hogy a Nyugdíjkiegészítés nem jár a Nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek csak az öregségi nyugdíjban részesülőknek jár.

Szó szerint az Orbán-rendszere alatt hülyének nézik az embert az EMMI-nél is.

2019-10-27 13:42:32 +0100

Akiknek magasabb az öregségi nyugdíjuk vagy eléri a 80.000 Ft-ot az alsó átlagot ők az összegüknek a 25%-át kapják meg Nyugdíj-prémiumnak. Akiknek átlagon aluli az öregségi nyugdíjuk ők nem kapják a Nyugdíjuk 1 havi összegének a 25%-át, hanem a 25%-os eredményt be kell szorozni a 0,1-0,9%-os szám közül az egyik %-os számnál.

Magyarán levonásra kerül az 1 havi átlagon aluli öregségi nyugdíj 25%-os összege. És a Nyugdíjszerű ellátásban részesülőknél is ugyanaz a helyzet, de számukra még rosszabb az esetük mert nekik nem jár 10.000 Ft-os nyugdíjkiegészítés a Nyugdíjprémiumluk mellé.

És amikor megkérdeztem az Emberi Erőforrások Miniszteriumát E-mailen keresztül, hogy a Nyugdíjszerű ellátásban részesülők számára jár-e Nyugdíjkiegészítés a Nyugdíjprémium mellé.

2019-10-27 13:30:41 +0100

Jó és rossz híreim vannak a Nyugdíj-prémiummal és a Nyugdíj kiegészítéssel kapcsolatban.
Jó hírem ami az internetes hírekben is olvastam: akiknek magasabb az öregségi nyugdíjuk ők 22.000 Ft Nyugdíj-prémiumot kapnak, és mellé még 10.000 Ff-os Nyugdíj-kiegészítést is kapnak.
És akik átlagos öregségi nyugdíjjak rendelkeznek ők 20.000 Ft Nyugdíj-prémiumot kapnak, és 10.000 Ft-os nyugdíj-kiegészítést is.

Rossz híreim: Viszont az átlagon aluli nyugdíjasoknak nem fog járni 20.000 Ft Nyugdíj-prémiumuk csak kevesebb fog járni nekik. A jó hír számukra ők is kapnak 10.000 Ft-os Nyugdíj-kiegészítést.

Újabb rossz hír: akiknek átlagon aluli az öregségi nyugdíjuk vagy nyugdíjszerű ellátásuk van, hogy az ellátás összegének a 25%-át szórózni kell a 0,9%-al ennél kevesebb %-al. A
És a Nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek nem fog járni 10.000 Ft-os Nyugdíjkiegészítés.

2019-10-26 10:25:50 +0200

2019. Október 26-án már 13 hónapos lett a Petícióm. És nagyon örülnék ha meg lenne a 6.000 fő aláírása, mert különben nem kerül kiemelésre a Petícióm és 2020. Karácsonyára sem lesz meg a 10.000 fő aláírása.

Úgy látom másoknak fontosabb, hogy inkább a FIDESZ-KDNP Országgyűlési képviselőknek gyarapodjon a fizetésük és az öregségi nyugdíjuk is egyeseknek közülük.

2019-10-23 17:12:21 +0200

https://atlo.team/a-magyarorszagi-vasfuggony-tortenete/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Vasf%C3%BCgg%C3%B6ny

A Vasfüggöny leomlott szerencsére az Európán belül 1989-ben! De itt az ideje, hogy Magyarországon le omoljon az Ép és a Fogyatékos emberek közötti szakasz az oktatásban, életvitelben magyarán minden elérhető legyen a fogyatékossággal élő emberek számára a képességüktől függően ami az ép emberek számára elérhető.

2019-10-23 10:30:24 +0200

Olyan boldog lennék ha fel sem foghatnám, hogy nem élhetek A-Z olyan életet mint az ép emberek ami számukra teljesen természetes!

2019-10-23 10:07:56 +0200

Nagyon gondolkodom lehet, hogy fel sem fogom adni a Petíciómat, a főcímzettnek és 10.000 db aláírás elérése előtt tuti fel fogom zárni a Petíciómat: ha ilyen levelet kapnék megint az E-mailre privátban amikor körlevelet küldök a Petícióm felhívására.
STOP TÖRÖLD KI GMAIL MÁR UNOM

Mert úgy érzékelem azt a hozzá szólást, nem akar le iratkozni a Petícióm hírleveléről az érintett úri ember mert nem akarja, hogy Magyarországon belül megvalósuljon minden fogyatékossággal élő emberek álma.

Nekem akkor mondjon bárki is STOP-ot ha meg lesz a 10.000 db aláírás vagy kicsivel annál több aláírás, és megvalósulna a Petícióm mert nagyon szeretném ha nekem is lenne egy jobb anyagi hátterem és saját párkapcsolatom. És végre úgy ünnepelhetném a Karácsonyt, hogy nem lennék egyedül mert nekem a szívem hasad meg amikor a 25 Nm iker mellék épületi kis házam ablakával szemben lévő nagy ikerház, egyik felében látom a testvérem ablakát aki édes kettesben van az új párjával.

2019-10-23 09:09:33 +0200

2019. Szeptember 22-én 5.768 fő írta alá a Petíciómat.

2019. Szeptember 26-án a Petícióm 1. születésnapján 5.791 fő írta alá a Petíciómat. 4 nap alatt 23 fővel bővült az aláírás száma.

2019. Október 1-én 5.808 fő írta alá a petíciómat. 17 új aláírással bővült a 2019. Szeptember 26. aláírás száma.

2019. Október 5-én 5.832 fő írta alá a Petíciómat, így az Október 1. aláírás ami 5.808 fő volt 24 fővel bővült.

2019. Október 9-én már 5.846 fő írta alá a Petíciómat így az Október 5. volt 5.808 fős aláírás 36 fővel bővült.

2019. Október 17-én már 5.890 fő írta alá a Petíciómat így Október 9-én lévő 5.846 fő aláírás már 44 fővel bővült. 8 nap telt el Október 9. után.

2019. Október 23-án már 5.917 fő írta alá a Petíciómat 6 nappal 27 fővel bővült az aláírás száma.

Csak így tovább minden leendő aláíróknak ne hagyjuk, hogy a FIDESZ-KDNP Országgyűlési képviselők vagyonosodjanak az Eu-s pénzből és az adófizetők pénzéből.

2019-10-21 20:29:59 +0200

https://twice.hu/bulvar/az-autista-kisfiunak-irt-leveltol-konnyezik-vilaghalo

https://444.hu/2013/12/18/mma

2019-10-21 17:24:16 +0200

És a Petíciómról lévő körlevelet nem szoktam minden héten pl. 1 héten belül 3x küldeni, legtöbbször hetente 1x szoktam körlevelet küldeni. Ha nem csinálom ezt akkor előfordulhat, hogy 3-4 hónapig 1 új aláírás sem születne a Petíciómnál és így 2020-ban nem lesz meg a 10.000 db aláírás.

2019-10-21 17:21:11 +0200

Üzenem azoknak akiknek nem tetszik a Petícióm és nem akarnak változást a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás emelésében, de feliratkoztak a Petíciómra ők iratkozzanak le a Petíciómról és akkor nem jön többé az e-mailre automatikusan a Petíciómra lévő felhívásos körüzenetem.

Pont olyan amikor felháborodott levelet kapok az e-mailemre egy személytől akinek nem tetszik a Petícióm körlevele: mint amikor légtér zárat okoz valaki a drónnal mert esetleg az érintett személyt zavarja napközben a repülőgépek zaja a lakóhelyén.

Akkor költözzön el a lakóhelyéről és távolabb a repülőtértől. Mert azt nem lehet megcsinálni, hogy ne legyen reptérforgalom napközben sem.

2019-10-20 21:42:30 +0200

2019. Október 26-án már 13 hónapos lesz a Petícióm. Vajon az őszi iskolai szünet elején meg lesz a 6.000 db aláírás. Mert azt megköszönném, mert akkor kiemelésre kerül a Petícióm a közösségi portálokon, és így mindenhová eljut a Petícióm híre így hamarabb meg lesz a 10.000 db aláírás.

Nem akarok személyiségi jogot sérteni, ezért nem kívánom a fogorvos nevét és a fogászatát meg nevezni: de tudok arról, hogy a családján belül van egy Demenciával küzdő és van egy féloldalt lebénult hozzá tartozója. Aki régen dolgozni tudott.

Az érintett fogorvos családja érdekeit is szolgálom automatikusan. Mert az érintett fogorvosnak köszönhetem, hogy korona nélkül megmentette az egyik kis mértékben letört régi gyökér kezelt fogamat. Kaptam egy ritka jó szándékú kivételt is az érintett fogorvostól, de erről nem kívánok részletesen nyilatkozni mert nem szeretnék a jó indulatával vissza élni.

2019-10-18 22:15:44 +0200

Sajnos a fejlesztő foglalkoztatói munkahelyeken nem mindig jön normális külsős bérmunka, amivel jobban telne el az idő ráadásul 2018-óta Nettó 396 Ft az órabér, és 2020-ban is annyi marad mint 2018-ban volt és 2019-ben szintén van. Nincs fizetett szabadság és betegállomány sem még 1 napra sem. Sem béren kívüli juttatások sem.

Ezért is szeretnék 2022. Októberében munkahelyet váltani. És az ingázásom helyett a lakókörzetemen belül vagy a lakókörzetemhez közeli munkahelyen új életet kezdeni.

2019-10-18 22:13:30 +0200

A fejlesztő foglalkoztatói munkahelyekről és az Értelmileg korlátozót felnőttek Nappali foglalkoztatóról meg nem is írjak semmit sem: sajnos a Nappali foglalkoztatónál ritkán van viselkedési terápiás fejlesztés meg egyéb rendszeres fejlesztés is stb. És alig kapnak állandó felügyeletet munka idő alatt a Nappalis foglalkoztatónál, ha egy munka teremben van a Fejlesztő foglalkoztatóval.

Fejlesztő foglalkoztatóban dolgozók egy részét zavarja időnként a Nappali foglalkoztatóban lévők hangoskodása, amikor felügyelet nélkül vannak a munka teremben.
Mivel a Fejlesztő foglakoztatóban számolási munkákat is végeznek, ezért zavaró a Nappalis csoportban lévők hangoskodása.

2019-10-17 18:17:44 +0200

Helyette sajnos az egyes Speciális szakiskolákban 9-10. osztályban Szakmai oktatás van, aztán 10. osztály után el kell menniük máshová tovább tanulniuk a tanulóknak. Vagy dolgozni menniük ha nem tudnak 10. osztály után másik szakmát tanulni, vagy dolgozni sem tudnak elhelyezkedni akkor otthon munkanélküliként tengődhetnek 16 éves koruktól kezdve.

2019-10-17 18:15:27 +0200

https://tasz.hu/cikkek/az-autizmussal-es-adhd-val-elo-gyerekek-kiszorulnak-a-kozoktatasbol?fbclid=IwAR1fv1nmDDIrVQG7iiAPvBVW0GeI0-VNocEcNvsM2PBvRLDhoqTkD7VnsyI

Sajnos a Speciális Szakiskolai normális Szakmai oktatásból is kiszorulnak: 8. osztály után nem az van, hogy 9-10. osztályban Pályaorientációs (szakmai alapozó dolgokat tanulnak) és Törtélelmet stb is tanulnak. Majd 11-12. osztályban 2 éves szakmát tanulnak aztán ha más szakmát szeretnének tanulni akkor újból 11-12. osztályosok lesznek és úgy tanulnák a másik 2 éves szakmát.

Az lenne a legjobb ha 10. osztály elvégzése után és a 16. életév betöltése után, a Speciális Szakiskolákban 23 éves korukig járhatnának iskolába a tanulók. Vannak olyan Speciális Szakiskolák is ahhol egyben van a Speciális Általános iskola és a Speciális Óvoda is.

2019-10-17 17:56:32 +0200

2019. Szeptember 22-én 5.768 fő írta alá a Petíciómat.

2019. Szeptember 26-án a Petícióm 1. születésnapján 5.791 fő írta alá a Petíciómat. 4 nap alatt 23 fővel bővült az aláírás száma.

2019. Október 1-én 5.808 fő írta alá a petíciómat. 17 új aláírással bővült a 2019. Szeptember 26. aláírás száma.

2019. Október 5-én 5.832 fő írta alá a Petíciómat, így az Október 1. aláírás ami 5.808 fő volt 24 fővel bővült.

2019. Október 9-én már 5.846 fő írta alá a Petíciómat így az Október 5. volt 5.808 fős aláírás 36 fővel bővült.

2019. Október 17-én már 5.890 fő írta alá a Petíciómat így Október 9-én lévő 5.846 fő aláírás már 44 fővel bővült. 8 nap telt el Október 9. után.

2019-10-16 19:46:34 +0200

Mert gyermektelen rászoruló felnőttek sorsa kevés embert érdekel, főleg Magyarországon belül mert csak gyermekek sorsa iránt nyílik meg a szívük leginkább, ami nagyon szép és jó dolog de jó lenne ha a felnőttek iránt is megnyílna a szívük....

2019-10-16 19:44:00 +0200

A fő célom a Petíciómnál a 10.000 db aláírás begyűjtése és az aláírás teljesen ingyenes. Még kényelmesen a fotel kanapén ülve és a lábat a puffra kinyújtva ülve is alá lehet írni.

Célom, hogy méltó körülményeket kapjanak a fogyatékossággal élő felnőttek. Mert a fogyatékossággal élő felnőttek nehéz anyagi helyzetével senki sem törődik.

Nem hiszem el azt sem, hogy Magyarországon belül egy idős személy azért kapott kapott adományban kerekes széket, és adományból ingatlan felújítást a rozoga házáram meg vitték adományként nyaralni Balatonra az unokájával együtt mert az emberek jó indulatúak voltak vele szemben. Itt a vele közös háztartásban lévő kiskorú unokája miatt kapott az idős személy ilyen adományt a civil emberektől.

Viszont ha nem lett volna egy háztartásán belül kiskorú unokája az idős személynek hanem egyedülállóként élt volna, akkor nem kapott volna ingatlan felújítást, kerekes széket és Balatoni nyaralást.

2019-10-16 17:13:34 +0200

Így továbbra is küzdők a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás tisztességes emelésében. Amikor feltettem a kérdést az EMMI-nek E-mailben, hogy fog-e járni a Nyugdíjszerű ellátásra jogosultak számára, a Nyugdíjkiegészítés úgy mint az öregségi nyugdíjban részesülők számára. Azt is le írtam azt tudom, hogy Nyugdíjprémium jár a Nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek.

Erre azt a választ kaptam mintha Nyugdíjprémiumól kérdeztem volna az EMMI-t E-mailben. Szégyen, hogy ennyire hülyének nézik a fogyatékossággal élő embert is az EMMI-ből hogy nem arra a kérdésre kap az ember választ amit kérdezett.

2019-10-16 17:13:19 +0200

https://merce.hu/2019/10/12/gyor-borkai-zsolt-ellen-tuntet-piko-andras-kampanyt-zar-jozsefvarosban-percrol-perce-a-mercen/?fbclid=IwAR2kkSTltjNyGxF9AelqoMb3ycrebQ20pnZaikN_nMDSWHGjaBljla-l23g

Sajnos a MEGYEI JOGÚ VÁROSOK POLGÁRMESTEREI mind FIDESZ-KDNP képviselők. Igazi győzelem akkor lett volna ha az ellenzéki összefogás meg nyerte volna az Önkormányzati választások Megyei jogú városok polgármestereinek a 2/3 részét úgy mint Budapesten a 2/3 részes többségét.

És a 2018. évi Országgyűlési képviselő választás 2/3 részét is a Baloldali összefogásnak kellett volna nyerni bele értve a 2019. évi EP képviselői választás 2/3 részét is.

2019-10-14 18:16:24 +0200

Nagyon örülök, az Önkormányzati választási eredménynek! Nagyon ráfért a változás és én is szavaztam ebben.

2019-10-14 18:15:46 +0200

2019. Szeptember 22-én 5.768 fő írta alá a Petíciómat.

2019. Szeptember 26-án a Petícióm 1. születésnapján 5.791 fő írta alá a Petíciómat. 4 nap alatt 23 fővel bővült az aláírás száma.

2019. Október 1-én 5.808 fő írta alá a petíciómat. 17 új aláírással bővült a 2019. Szeptember 26. aláírás száma.

2019. Október 5-én 5.832 fő írta alá a Petíciómat, így az Október 1. aláírás ami 5.808 fő volt 24 fővel bővült.

2019. Október 9-én már 5.846 fő írta alá a Petíciómat így az Október 5. volt 5.808 fős aláírás 36 fővel bővült.

2019. Október 14-én már 5.862 fő írta alá a Petíciómat, így 16 főnél több lett mint 2019. Október 9-én volt.

2019-10-09 20:48:08 +0200

Nagyon remélem, hogy a legtöbb Óvoda Nagy csoportjától kezdve egészen a Középoktatási intézmény végzős évfolyamáig, kőbe vésett szabály lesz tanulni az elfogadásról és az esélyegyenlőségről stb. És akkor a tisztelt anyuka megtanulja majd a kisfiától, ha majd a kiskamaszkora kapuján lesz 3-4. osztályosként hol van a helye az anyuka viselkedésének.

2019-10-09 20:48:05 +0200

Unom a XXI. századi ,,diktatúrát" Magyarországon belül és már nagyon elegem van ebből: pl. amikor tömegközlekedéssel utazom a Héven néha többször látom kora reggel egy nőt, a 3 év körüli fiú gyermekével. aki úgy száll le a Hévről ha engem meg lát, hogy az 1. ajtó helyett a 2. ajtónál száll le a kisfiával együtt. És ha lát engem az érintett hátsó ülésen ülni akkor jóval távolabbra ül le tőlem a kisfiával.

,,Gratulálok" annak a nőnek, hogy a Mátyásföld repülőtér Hév állomáson úgy száll le a 3 év körülüli fiával, hogy erre tanítja a fiát undoródni a külsőleg nem látható fogyatékossággal élő emberek egyikétől, minta fekete himlős szegény negyedből származó ember volnék.

2019-10-09 20:37:27 +0200

https://efoesz.hu/egyeb/level-a-fopolgarmester-jelolteknek/ Tiszteletet a fogyatékossággal élőknek!
„Az új főpolgármester jöjjön el a Sérült Gyermekek Napjára, mert a fogyatékossággal élő emberek számára ez nagyon fontos. Szeretnénk találkozni a fő polgármesterrel, és szeretnénk azt érezni, hogy mi is számítunk, ránk is figyel, tisztel minket. Jó lenne ha pl. esetleg megint Tarlós István nyerné a Fő polgármesterségét akkor venné a fáradtságát, és eljönne egyszer a Fővárosi Állat és Növénykert ÉFOÉSZ-es Sérült gyermekek napjának a megnyitó rendezvényére. És nem csak akkor menne el amikor a Fővárosi Állat és Növénykert Jubileumi születésnapja lesz, vagy amikor átadó ünnepség lesz a Pannon park és a Biodomb megnyitásánál a nagy közönség számára is.

2019-10-05 18:29:19 +0200

https://www.peticiok.com/minden_sma-s_beteg_kapjon_ingyen_gyogyszertspinraza?a=111971

Valóban jó lenne ha egyre kevesebb lenne a fogyatékosság a ritka izomsorvadásos esetben az SMA-nál. Ne haragudjon a félvilág de felnőtt SMA betegekkel senki sem törődik velük A-Z-ig nem úgy mint a kisebb gyermekek esetében.

2019-10-05 11:22:15 +0200

2019. Szeptember 22-én 5.768 fő írta alá a Petíciómat.

2019. Szeptember 26-án a Petícióm 1. születésnapján 5.791 fő írta alá a Petíciómat. 4 nap alatt 23 fővel bővült az aláírás száma.

2019. Október 1-én 5.808 fő írta alá a petíciómat. 17 új aláírással bővült a 2019. Szeptember 26. aláírás száma.

2019. Október 5-én 5.832 fő írta alá a Petíciómat, így az Október 1. aláírás ami 5.808 fő volt 24 fővel bővült.

2019. Október 9-én már 5.846 fő írta alá a Petíciómat így az Október 5. volt 5.808 fős aláírás 36 fővel bővült.

És akár 2019. Október 27-én 5.924 fő is lehet az aláírás száma.

2019-10-05 10:24:52 +0200

https://officina.hu/belfoeld/176-nyugdijpremium Disznóságnak tartom, hogy nem jár nyugdíjkiegészítés azoknak akik Nyugdíjszerű ellátásban részesülnek.

2019-10-03 17:28:44 +0200

Sajnos jelenleg így működik!

-A nyugdíj kiegészítés csak November hónapra szól és Decemberben nem lesz jelen. Akár csak a Nyugdíj prémiumnál.

-Nem épül be a Nyugdíj kiegészítéssel megnövelt nyugdíj a jövő Januári nyugdíj emeléssel.

-Magasabb öregségi nyugdíjba részesül kapják a legtöbb Nyugdíj-prémiumot, és a Nyugdíj kiegészítést. Ahelyett, hogy az átlag és az átlagon aluli öregségi nyugdíjasok is annyit kapnának.

-Rokkantsági járadékra és a Fogyatékossági támogatásra csak Nyugdíjprémium jár és Nyugdíjkiegészítés nem jár hozzá.

Így hátrányt szenvednek a Nyugdíjszerű ellátásban részesülök, átlagon aluli öregségi nyugdíjjal rendelkezők és az átlagos öregségi nyugdíjjal rendelkezők.

Pont olyan mint az akkori Nyugat-Berlin és a Kelet-Berlin, és az akkori Nyugat-Németország meg az akkori NDK-s Kelet-Németország közötti különbség társadalom történetben anyagilag.

2019-10-03 17:19:07 +0200

Szívem szerint így alakíttatnám ki a Nyugdíj-prémiumot és a Nyugdíj kiegészítést minden év Novemberében: Pl. 2 millió Ft feletti öregségi nyugdíjnál lévő Nyugdíjprémium, és Nyugdíj kiegészítés összege érvényes lenne az öregségi nyugdíj legkisebb összegére is.

És a Nyugdíjszerű ellátásoknál Pl. Rokkantsági járadéknál, Fogyatékossági támogatásnál is vonatkozna ez az összeg a Nyugdíj-prémiumra és a Nyugdíj-kiegészítésre.

És a Nyugdíjkiegészítés Novembertől-Decemberig maradna meg, és így lenne év végére meg emelve a Nyugdíj és a Nyugdíjszerű ellátás is. És a Nyugdíj kiegészítéssel együtt emelkedne az Öregségi nyugdíj egyéb nyugdíj, és a Nyugdíjszerű ellátás összege a jövő évi Januári Nyugdíj emeléskor.

2019-10-03 14:51:17 +0200

https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/kozel-egy-eve-mukodniuk-kellene-de-uresen-tatongnak-a-sok-szazmillio-forintert-brusszeli-penzbol-epult-eleki-lakootthonok-123162?fbclid=IwAR0zaxhfJyly4XLFIJmoqvI3S-mMRWp31EH0Ei6iThyERP5MYWH6CY1Xi-8

2019-10-02 21:20:00 +0200

Nem kívánok részletekbe bele menni személyiségi jogok miatt: de sajnos a kormány rendszere az utcára dobhatja az olyan kiskorú gyermekeket nevelő családokat is, ahol a egyik gyermek súlyosan tartósan krónikusan beteg.

De az is rossz érzés, hogy a nyugdíjszerű ellátásban részesülő krónikusan beteg/Fogyatékossággal élő embereknek nem fog járni a Nyugdíj prémiumuk mellé Nyugdíjkorrekció. Hanem csak az öregségi nyugdíjkor határt elért embereknek jár. Ez aljas szemét dolog: kicseszni azoknak akik nem tehetnek az egészségi állapotuk rossz állapota miatt, és soha nem fognak tudni kapni öregségi nyugdíjat mert a pályakezdésük előtt lettek rokkantak születésük óta vagy után. Azaz 25 éves koruk előtt váltak Rokkanttá.

Jobb ha azok az emberek nem kapnak soha nyugdíjszerű ellátást akik a dolgozói éveik előtt és alatt is egészségesek voltak, és nem jártak soha dolgozni az aktív éveik alatt mert nem is akartak dolgozni. Viszont az aktív éveik alatt váltak rokkanttá.

2019-10-01 17:16:41 +0200

Míg az akkori Kelet-Németországban heti 20 órás műszak esetében a legtöbb védett munkahelyeken belül,n már a munkába állás 1 éves évfordulóján meg lenne a fogyatékossággal élő embereknek 250.000 Ft-os megtakarított pénzük.

Míg az akkori Nyugat-Németországban pedig a munkába állás 6. hónapjában lenne meg a 250.000 Ft-os megtakarított pénzük a fogyatékossággal élőknek, heti 20 órás műszakban az ottani védett munkahelyeken ehhez képest Magyarországon a munka állástól számított 5,5 év múlva lesz meg nekem a kívánt összegű megtakarított pénzem.

Az sem tudom mi lesz majd velem is 2020. Január 1-én vagy 2020. Április 1-én, hogy mennyire fog romlani nekem is az élet minőségem a jelenlegi védett munkahelyemen belül.

2019-10-01 16:53:59 +0200

https://mandiner.hu/cikk/20190821_egyszeruen_fogtuk_magunkat_mentunk_es_atjutottunk_keletnemet_menekultek_a_mandinernek_kesz

Németországban a Berlini fal leomlása után, és a Németország Egyesítése óta sokkal jobban élnek az akkori Kelet-Németek is Magyarországgal ellentétben.

Annak ellenére, hogy jelenleg is az akkori Kelet-Németország ég és föld között van az akkori Nyugat Németországgal ellentétben, Magyarországon szinte ég és föld az akkori Kelet-Németországhoz képest az emberek anyagi helyzete.

Lassan 5 éve lesz idén Decemberben, hogy a védett munkahelyemnél heti 20 órás műszakban fizetésért dolgozóm. És még mindig nem tudtam az 1. mérföld kövemet elérni anyagilag. Pl. meg legyen a 250.000 Ft-os megtakarított pénzem, ami az életem alapja és a ki induló pontja lenne a további céljaim tervezésére és megvalósítására.

2019-09-26 20:29:01 +0200

2019. Szeptember 22-én 5.768 fő írta alá a Petíciómat.
2019. Szeptember 26-án a Petícióm 1. születésnapján 5.791 fő írta alá a Petíciómat. 4 nap alatt 23 fővel bővült az aláírás száma.
2019. Október 1-én 5.808 fő írta alá a petíciómat. 17 új aláírással bővült a 2019. Szeptember 26. aláírás száma.

2019-09-26 16:18:56 +0200

Üdvözlök mindenkit már 1 éves születésnapját ünnepli a Petícióm! És köszönöm a sok aláírást véleményt, megosztást, és féliratkozást a Petíciómra. De van még mit tenni mert nincs meg a 10.000 fős aláírás, nagyon remélem 2020. tavasza előtt meg lesz a 10.000 fős aláírás.

Mert 2020. tavaszán fogja eldönteni az Országgyűlés véglegesen a 2021. Január 1. költségvetésben, a Nyugdíjak és a Nyugdíjszerű ellátások emelésének a mértékét. Ha 2020. tavasza előtt nem tudnám 10.000 fős aláírással együtt leadni a Petíciómat, a Miniszterelnöki Hivatalba akkor sajnos 2022. Január 1-től valósulhat meg a Petícióm.

2019-09-25 16:31:57 +0200

Remélem valóban ez a nap más lesz mint a többi, mert 2019. Szeptember 26-án 1. születésnapját ünnepli a Petícióm! Bízzóm abban, hogy hamarosan de meg lesz a 10.000 fős aláírás a Petíciómnál fogva.

2019-09-22 21:46:06 +0200

2019. Szeptember 26-án már 1 éves lesz a Petícióm az 1. születésnapját fogja ünnepelni igaz torta nem lesz mert anyagi okom miatt nem telik rá nekem! Viszont ha meg lesz a 10.000 fős aláírás már meg lesz az 1. győzelem.
És ha a Miniszterelnöki Hivatalban átveszik tőlem a Petíciót kinyomtatva 10.000 fős aláírással együtt akkor a 2. győzelem lesz.

Végül a 3. győzelem akkor lesz meg ha a Országgyűlés megszavazza a Petícióm céljának az elérését. A 3. győzelemnél fogok tartani egy kis ünnepséget.

2019-09-22 13:50:01 +0200

https://hirklikk.hu/kozelet/fidesz-kormanyzasa-alatt-egyetlen-fillerrel-sem-emelte-a-csaladi-potlekot/355078 Míg a nyugdíjakat és a nyugdíjszerű ellátásokat meg alig emelik.

Könnyebben mondják a sajtó tájékoztatón, hogy nekik a gyermek az első és a családvédelmi akció is!

Ha meg fogyatékossággal születik egy gyermek vagy 3-4 gyermek vagy annál több gyermek van egy családban, azokat a szülőket ki gúnyolhatják csak az adókedvezmény és a családi pótlék miatt vállaltak ennyi gyermeket.

2019-09-22 09:33:09 +0200

Jelenleg 2019. Szeptember 22-én 5.768 fő írta alá a Petíciómat. És komolyan ott tartók ha 2019. Október 28. előtt nem lesz több mint 6.000 fős az aláírás akkor, nem fogom elmenni az őszi iskolai szünet alatt a Hang szerkesztőséghez, hogy körlevél útján ki emelhesse a Petíciómat azoknak az aláíróknak akik az Ápolási díjas Petíciót aláírták.

Mert tök ciki lenne számomra ha nem lenne meg a több mint 6.000 fős aláírás, amikor újból személyesen elmennék a Szabad a Hang szerkesztőséghez. Mert Június végén el lett mondta nekem, hogy Július 11. Petícióm körleveles Petícióm kiemelése után ne is nagyon számítsak rá, hogy lesz 6.000 főnél több aláírás.

2019-09-21 19:49:37 +0200

Sajnos 1 fő felnőtt személyre 1 hónapra nem elég 20.000 Ft mert drágábbak az élelmiszerek. Ha meg 20.000 Ft-nál nagyobb összeget áldoznék fel havonta akkor esélyem nem a lesz, hogy meg legyen nekem a kívánt összegű megtakarított pénzem, és életmódot tudjak utána váltani majd ott hagyni a Minimálbér 30%-nál kevesebb munkabért adó állásomat.

Legalább a kötelező Minimálbér 50%-át kéne keresniük a legtöbb dolgozó fogyatékossággal élőknek. És sajnos sokan azt hiszik rólam is, hogy gazdag vagyok mert van nekem Rokkantsági járadékom és Fogyatékossági támogatásom. Viszont kettő az együtt nem éri el a 100.000 Ft-ot sem.

https://444.hu/2018/09/20/dronrol-mutatjak-meg-orban-vejenek-kastelyat-szallodait-es-villait?fbclid=IwAR1gJKYYUNkcqvE3kcl1f0fog6rmap3XCFIwNWwvpJNVKfyUEBQRndy-TKg Tiborcz Istvánék Orbán Viktor Miniszterelnök úr és a családja a gazdagabbak

2019-09-21 19:45:09 +0200

Kaptam ilyen üzenetet is E-mailben a petíciómról:
Rossz az aláírás gyűjtési akciód. Sokat segítettem de, ez így nem jó!

Én meg ennyit reagáltam rá:
Megértem vannak akik irigykednem rám de engem nem érdekel mert nem fogom feladni!

Nagyon örülök, hogy a lakóhelyemen belül lett élelmiszer adomány gyűjtő doboz. Mert sajnos én sem kapok heti 3x7 Szociális étkezést ahhol dolgozóm, hanem csak heti 1x5 Szociális étkezést kapok.

2019-09-21 10:46:17 +0200

Egy olyan rendezvényt tartó állatkert ahol vannak több futott zárható épületek ahová a látogatók de még a kerekes székes látogatók is beléphetnek akadálymentesen, még rossz idő esetében is és van 100 Ft-os érmével kulcsra zárható számozót szekrény is az vonzóbb lesz rossz idő esetében is. Így nagyon rossz idő esetében max 1,5 órát tudnak ott lenni a nagyobb tömegrendezvényen.

Míg az olyan állatkertben ahol nincs sok zárható fűthető épület, ahová a látogatok is be mehetnek nagyon rossz idő esetében az nem lesz vonzó Max 45 perc után haza mennek. Míg a többségük el sem megy arra a tömegrendezvényre.

2019-09-21 10:39:09 +0200

Fontosabbnak tartom azt is, hogy még a Szabolcs-Szatmár-Beregben élő fogyatékossággal élők is tudjanak választani, hogy a Sérült gyermekek napját a Fővárosi Állat és Növénykertben szeretnék-e eltölteni vagy a Nyíregyházi Állataktparkban lévő Sérült emberek napján szeretnének lenni.

Mivel 1 napon belül szokták tartani az érintett Sérült gyermekek napját, és a Sérült Emberek napját ezért csak 1 Állatkerti intézményt választhatnak Szeptember hónapban.
Mert ha egyik fogyatékossággal élők a Fővárosi Állat és Növénykertet választják annak ellenére, hogy Szabolcs-Szatmár-Beregnek laknának akkor legyen pénzük arra, hogy elegendő útravaló ételt és italt tudjak venni maguknak segítséggel vagy anélkül.

Intézménybe járókat és egyéb fogyatékossággal élő tagsági kártyával rendelkező egyéni fogyatékossággal élő utazókat, ingyenes külön járatú Volán busz járat viszi fel őket Pestre.

2019-09-21 10:30:06 +0200

Fontosnak tartom, hogy több fogyatékossággal élő embereknek legyen több Rokkantsági járadékuk és Fogyatékossági támogatásuk. Pl vannak olyan települések ami igen messze van Pesttől és ahol laknak alig van számukra munkalehetőségük, ha van is akkor legtöbbször olyan munkalehetőségük van amit 3 hónap után meg unják és meg utálják csinálni.

2019-09-19 19:09:23 +0200

http://nyitraizsolt.hu/munkam/a-fogyatekkal-elok-ugyet-csak-kozosen-lehet-sikerre-vinni/?fbclid=IwAR2QhwyGmbsc9ez6o-RWTWzYqAu9EKa0FD1sl072cATpdExqCllLwUpFyCA

Igaz valóban, hogy csak összefogással lehet véghez vinni a Fogyatékossággal élők életminőségük javítását. Szeptember 26-án lesz 1 éves a Petícióm, ahogy elnézem nem lesz meg a 10.000 fős aláírás 2020. tavasza előtt mert sajnos legtöbb esetben naponta csupán 1-3 fő írja alá a Petíciómat.

2019-09-17 12:03:08 +0200

Sajnos a 28. Sérült gyermekek napján a Fővárosi Állat és Növénykertben nem tudtam szinte fotózni mert a Digitális fényképező gépem haldoklott. Csak jövő nyáron lesz pénzem új digitális fényképező gépre és okos telefonra is amivel szintén lehet fotózni. Így reménykedhetek, hogy jövőre lesz majd ugyan úgy jelmezes felvonulás az 501-es Magyarországi Légiós Helyőrség által.

De az ingyenes 1 napos Állatkerti látogatásnak nagyon örültem. Rajtam kívül még nagyon sokan vannak akik hozzám hasonlóan, vagy még ennél is rosszabb anyagi helyzetben élnek. És ezen a napon részt venni sem tudnak.

2019-09-13 22:09:32 +0200

Teremtsünk együtt igazságosabb integrált esély egyenlőséget, és érjük el a legmagasabb életminőséget lebontva minden akadályt! Mert itt nem a fogyatékosság számít hanem minden ember számít! Éfoész Szlogenem. És nyertem a Szlogenemmel csokoládét.

2019-09-13 20:58:05 +0200

A fogyatékossággal élő felnőttek közül a felügyeletet ápolást nem igényelnek, és gondnokságot sem igényelnek: azok közül nagyon keveseknek adatik meg, hogy a hozzátartozóik halála után értékes vagyont illetve hagyatékot örököljenek.

Pl. 10 millió Ft-ot vagy annál nagyobb összeget személyenként, vagy üres jó termést adó szántó földet amit bérbe adnának a földes gazdának. És évente egyszer 1 millió Ft-ot vagy annál nagyobb bevételt kapnának.

Kevés fogyatékossággal élő tud dolgozni napi 8 óránál tovább, vagy napi 8 órát esetleg napi 6 órát Hétfőtől-Péntekig még akkor is ha önmagukat segítség nélkül és felügyelet nélkül el tudják látni. Öltözködés, tisztálkodás önállóan orvoshoz járás és az orvossal együtt működve stb.

2019-09-13 20:48:07 +0200

https://officina.hu/gazdasag/202-minimalber-2020
https://officina.hu/gazdasag/185-8-6-4-oras-minimalber-jarulekai

Azon is gondolkodom ha megvalósul a Petícióm, hogy a Rokkantsági járadék 50.000 Ft lesz és a Fogyatékossági támogatás szintén 50.000 Ft lesz mind továbbra is adómentesen, és utána évente egyszer minimum 50%-al emelkedne a 2 féle járadék összege. Akkor nagy valószínű, hogy 3 év múlva munkahelyet fogok váltani.

2019-09-13 20:32:51 +0200

Reménykedni tudok abban, hogy meg tudom úszni 2019. Szeptember 12. után egészen 2021. Májusáig a fogorvosra szorulásomat. Nem azért mert félek a fogorvosi kezelés hatásától, hanem 2021. Májusa előtt sajnos nem tudom megfizetni a fogam koronázását a régi gyökér kezelt fogamnál. Örülök ha fogtöméses korrigálással megúsztam, a kis mértékben letört gyökér kezelt fogam rendbe tételét.

És nem szeretném elveszteni az új állandó fogorvosomat, akinél még 2018. november 13-án jártam először hozzá. Ezért akár mi is fog történni 2021. Májusáig a töméssel korrigált kis mértékben letört gyökér kezelt fogamnál, tuti nem fogok elmenni az érintett fogorvoshoz de más fogorvoshoz sem.

2019-09-10 18:08:36 +0200

Ne feledjük el, hogy egy súlyosan halmozottan fogyatékos felnőttről lévő gondoskodás jóval többe kerül egy súlyosan halmozótan fogyatékos gyermeknél. Nem lesz elég a 18 év feletti súlyosan halmozótan fogyatékos felnőtteket otthon ápoló szüleiknek a GYOD össze még 2022-ben sem. Ha nem jár a felnőttkorú súlyosan halmozótan fogyatékos felnőttnek, 50.000 Ft-os Rokkantsági járadék és 50.000 Ft-os Fogyatékossági támogatás. Havonta 2 féle járadék számukra. És a szüleiknek pedig a GYOD.

2019-09-09 21:12:59 +0200

Nagyon remélem, hogy 2020. tavasza előtt meg lesz a 10.000 fős aláírás mert el kéne juttatnom a Miniszterelnöki Hivatalba a petíciómat!

Mert 2020. tavaszán döntenek végleg, hogy mennyit emelkedjenek a nyugdíjiak és a nyugdíjszerű ellátások összege 2021. Január 1-vel. 2020. őszén nem tárgyalják újra a Parlamentben.

Más részt nem szeretném ha a Petícióm célja 2022- Január 1-én valósulna meg, mert nem szeretném ha a 2022. évi Országgyűlési képviselői választási kampány célnak használnák a Petícióm megvalósítását.

Ha nem lesz meg a 10.000 fős aláírás 2020. tavasza előtt akkor úgy fogom gondolni, hogy az Orbán kormány 2022. évi választási kampányát támogatják evvel.

2019-09-09 15:47:31 +0200

https://aspergerplusz.wordpress.com/2019/09/09/legy-onmagad-de-ne-ugy/?fbclid=IwAR0FN1Op9JU84-fBD3g5QXXxOGv5gM6Ki3YxjrsSKPtoFDIMtR4bWHU9uck

2019-09-07 16:11:51 +0200

https://zoobudapest.com/pannonpark/hirek/felidoben-a-pannon-park-kialakitasa

Azt tervezem ha át lesz adva a létesítmény a nagy közönség előtt várhatón 2021. Augusztus 9-én, a Fővárosi Állat és Növénykertben akkor 2022. Októberében munkahelyet fogok váltani.

2019-09-06 22:07:07 +0200

https://hir.ma/18-2/bantjak-a-netezok-a-parkapcsolatban-elo-fogyatekos-ferfit-es-ep-baratnojet/742374

2019-09-06 21:36:21 +0200

Ez pont olyasmi a jelenlegi nyugdíj korrekciónál mint amikor még az Általános iskola alsó tagozatos tanulóikat is avval büntetné a tanerő, ha 1 rossz jegyet kapnának, 1 napot lebetegednének vagy egyszer későn érnének be az iskolába stb nem vehetnének részt a tanév alatt a Mikulás, Karácsonyi, Farsangi, és Húsvéti ünnepségen. És az osztály kirándulásra meg az iskolai táborba sem mehetnének el.

2019-09-06 21:31:20 +0200

Sajnos a mai Nyugdíjkorrekció a Nyugdíjaknál és a Nyugdíjszerű ellátásoknál nem úgy működik mint Anno a 2000 évek közepén működött.

2000 évek közepén is volt Nyugdíjkorrekció és 1x Nyugdíjprémium November hónapban. Viszont akkor Novembertől-Decemberig volt meg emelve, a Nyugdíjszerű ellátás is a Nyugdíj korrekcióval. Aztán a következő év Január 1. napjával a Nyugdíj korrekcióval együtt emelkednek a Nyugdíjak és a Nyugdíjszerű ellátások összege.

2017-ben ennyi volt a Nyugdíjkorrekció: 2017. Novemberében meg emelték egyszer, és aztán 2017. Decemberében vissza csökkentették a Nyugdíjakat és a Nyugdíjszerű ellátásokat a Korrekció előtti állapotra. És 2018. Januárjában Korrekció nélkül emelték meg a Nyugdíjakat és a Nyugdíjszerű ellátásokat.

2019-09-05 19:22:18 +0200

https://merce.hu/2019/09/04/ha-majd-engem-kell-pelenkazni-a-gyerekemnek-mar-ne-kelljen-nyomorognia/?fbclid=IwAR04p3V01FkzjbNKlN8IGoE3v0lsWMdgd5zbqwxZja494ZcIAWtKksKO_ro

Nekem meg 4 kívánságom van:

1. Legyen a lakóhelyemen belül rendszeres helyi autóbuszjárat bővített több buszmegállókkal. Ami a Hév megállóig is viszi a helyi lakosokat akik messze laknak a Hév megállónál.

2. Legyen meg a 250.000 Ft megtakarított pénzem amit 5 évre a Szuper állampapírba tudnak kamatozni biztonságosan.

3. Tudjak életmódot váltani legyen kerékpárom és úszni is el tudjak menni.

4. Legyen új védett munkahelyem ahol rend és fegyelem van. És nincs felpörgött hangos röhögés és állandó hangos beszéd: hanem a munkáról, koncentrációról és fegyelemről szólna a munkahelyi légkör.

Nem érzem jól magamat a felpörgőt és hangos viselkedésű felnőttek társaságában: 1. osztályos korom óta utáltam, ha nem tudtam felolvasni a könyvet tanáron mert az egyik iskola társam nem maradt nyugton.

2019-09-04 19:25:55 +0200

Sajnos a súlyosan SNI tanulókat 8. osztály után ha felveszik őket a Speciális Szakiskolába, ott sajnos nincs 2 éves Pálya orientációs szakmai oktatás. Hanem 9-10. évfolyamban kitanulnak egy szakmát többféle szakmák egyikeként. Aztán 10. évfolyam után nem kötelesek gondoskodni a SNI igényű tanulók tovább tanulásáról 10. évfolyam után újabb szakmába bele kezdeni a Speciális szakiskolán belül.

Így 16-17 éves korukban búcsút inthetnek az iskolájuknak és mehetnek dolgozni vagy otthon munkanélküliként tengődhetnek.

2019-09-04 19:21:09 +0200

Aztán a Speciális Szakiskola 10. évfolyama után tanulnák meg 3 féle különböző 2 éves szakmákat. Pl. fazekasságot, kézi szövést, bőr díszművességet, vászonfestést és dekorációt, virágkötést, kosárfonást, udvaros mesterséget.

Míg a jobb képességűek 3 éves Irodai Asszisztens OKJ Szakmát, Számítógépes ECDL OKJ Szakmát 2 évest és 3D nyomtatás számítógéppel és 3D nyomtatóval szintén 2 éves OKJ Szakmát.

2019-09-04 19:16:14 +0200

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/rendhagyo-iskolabojkottra-keszulnek-a-diakok-alternativ-orakat-tartananak-jovo-penteken/

Jó lenne ha a Fogyatékossággal élő gyermekeknél is olyan Speciális Általános iskola vagy integrált Általános iskola, ahol egy épületen belül van legalább 6 csoportos Óvoda és azon belül Gimnázium és Speciális Szakiskola is van.

Az lenne a legjobb ha a Középsúlyosan értelmileg akadályozottak számára, és az enyhe fokban értelmileg akadályozót 8. osztályt végző diákok esetében ha 9-10. évfolyamban nem tanulnának Szakmát a Speciális Szakiskolában. Hanem pályaorientációs 2 éves szakmai előkészítőbe vennének részt kötelező jelleggel. Ahol szakmai alapozó órákon vennének részt elméletben és gyakorlatban, Speciális Általános iskola 7-8. osztályos tantárgyakat tanulnák meg bővebben és részletesebben újdonságokkal tele.

2019-09-01 21:05:26 +0200

http://nyugatifeny.hu/2018/08/29/maffiatempo-orbanorszagban-hat-orat-kapott-az-idos-neni-hogy-elhagyja-a-lakasat-mento-vitte-el-video?fbclid=IwAR2ChP_uBGH6U-MRZjv4r2hFY6Ms9MCt6z4pYQrGndgzbAaEXLCQu7vrr2Y

https://hirek.ma/2019/08/31/orszagos-diaksztrajk-lesz-a-koznevelesi-torveny-ellen

Ez a sors várhat rájuk a hitelt tartozással és hitellel nem rendelkezőknél is ha nem emelkedik a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás összege.

http://nyugatifeny.hu/2019/09/01/exkluziv-orban-vitorlas-hajoval-erkezett-egy-horvat-szigetre-nyaralni-fotok

Amíg mások szenvednek a nehéz életüktől addig a kormányfőnek jó dolga van az adófizetők pénzéből és az Eu-s pénzből is nyaralgat! Így a saját fizetéséből több jut neki kevesebb kiadással.

2019-08-31 18:54:52 +0200

Szeptember 1-én lesz 10 éve, hogy beléptem a munka világába igaz a volt 1. védett munkahelyemről elküldtek 2012. Március 1-én azóta 2. védett munkahelyem van 2014. Május eleje óta. Viszont szerzem ott is a munkahely váltásomat 2022. Októberében.

Ez alkalommal a Nyár búcsúztató bulin vért adtam 1 év után 6. alkalommal. És Szeptember 3-án a 70. születésnapját ünneplő idős személy fogja meg kapni a véremet. Hiába gyakori a vércsoportom az ,,A" és az Rh+ faktorban, nem volt a véradásra alkalmas jelentkező a nyár búcsúztató bulin. Lehet strandolni mentek a nagy melegben.

Így legalább a születésnapjára meg kapja az érintett személy a véremet, és kezdődhet a rehabilitációja és kontroll vizsgálata, így Novembertől talán nem kell mennie rehabilitációra és kontroll vizsgálatára. Csak a Karácsonyi készülődését várhatja.

2019-08-30 17:14:11 +0200

Engem nem érdekel mások szemében nem vagyok népszerű a Petíciómmal de a 2018. Szeptember 26-óta létező petíciómnál szeretném, ha meg lenne a 10.000 fős aláírás mert nagyon szeretném leadni a Miniszterelnöki Hivatalba a petíciómat.

Nem akarom meg várni mire itt lesz a 2020. tavaszi országgyűlési időszaka mert abban az időszakban dől el végleg, hogy mennyi lesz a 2021. Január 1. költség vetés a Nyugdíjszerű ellátások emelésében is.

2019-08-29 21:18:43 +0200

Nagyon szeretném ha nem állna meg a Petíció aláírásának a gyarapodása amit nem lesz 10.000 fős az aláírás létszáma. Mert nem szeretném ha az országgyűlés leszavazná a petícióm megvalósulását, úgy mint az Ápolási díj emelését és a GYOD teljes kiterjedését leszavazták mert féltik az adójukat erre költeni és az Állam pénzét is.

Inkább a súlyos bűncselekményt elkövetett börtön elítéltektől kéne félteni az Állam pénzét. Nagyon ciki lenne számomra is és minden jó érzésű ember számára is ha Október 11-én amikor 3 hónapja lesz, hogy a petícióm ki lett emelve és még akkor sem lenne meg a 6.236 fős aláírás a célomként kitűzőt 10.000 fős aláírásból. 2019. Július 11-én kora reggel még csak 4.236 fő írta alá a petíciómat ami 2019. Július 11-én lett kiemelve kora délelőtt.

2019-08-29 21:13:58 +0200

Bízni szeretnék a csodába: hogy olcsón megúszóm az olcsóbb magán fogászaton lévő költségemet. És azt a pénzt más célra gyűjtöttem 9 hónapon keresztül, de még a 70.000 Ft-ot sem éri el a megtakarított pénzem. Nagyon félek ha nem tudnám megfizetni akkor el kell felejtenem a fogorvost és bele törődnöm abban, hogy az egészségi állapotom a fogaimnál folyamatosan romlik. És a fogromlás a többi egészségemre is hatással van rá.

Sajnos a Szentkirályi utcai fogászatra meg az Mária utcai fogászatra 90%-os az esélye annak, hogy nem kapom meg az ellátást a gyökér kezelt fogamnál amiből egy kis darab letört. Ha meg megkapnám ott ingyenesen könnyen lehet, hogy félre kezelést kaphatok ott ezért felnőtt korban a legtöbb ember nem a fúró hangjától, és az erős fényű fogorvosi lámpától fél meg az esetleges fájdalomtól. Hanem a félre kezeléstől fél.

Ezért olyan fogorvosra van szükségem ahol a kényes területen, a helyi érzéstelenítés sem jár fájdalommal.

2019-08-29 19:19:41 +0200

https://blikkruzs.blikk.hu/sztarok/kulfoldi-sztarok/brit-kiralyi-csalad-katalin-hercegne-varandos/275p899?fbclid=IwAR0m3uS2LJmUdd9VEhPz139i9pF83-f9ROWw9-HhO3lKjk-ubyV9KefyWHA

Nagyon remélem, hogy valóban így lesz a Katalin és Vilmos hercegnőnek a 2 kisfiúk és 1 kislányuk mellé újabb kislányuk születik egészségesen 2020. tavaszán vagy nyarán. Az sem bánnom ha fiúnak születne csak egészséges legyen.

Azt tervezem a saját életemben: ha Vilmos Hercegnek és a Katalin hercegnőnek már 4 közös gyermekük lesz, és Meghan hercegnőnek és Harry hercegnek pedig 2021-ben megszületik a leendő 2. közös gyermekük, a 2019. Május 6-án született kisfiúk mellé munkahelyet fogok váltani akkor amikor a 2. közös gyermekük 1,5 éves lesz.

Szeretnék jobban élni anyagilag amikor Meghan hercegnőnek, és Harry hercegnek megszülik a leendő 3. közös gyermekük.

2019-08-26 18:44:42 +0200

https://www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdijrendszer/a-kormany-bemutatta-mit-kapnak-a-nyugdijasok-2020-ban.326669.html

Engem sem vigasztal nem épül be a 2020. Januári nyugdíj és nyugdíjszerű ellátás emelésében a 2019. Novemberi Nyugdíj korrekcióval, és a Nyugdíj prémiummal meg emelt összeg.

Sokkal jobb volt a helyzet régen mert az évégi nyugdíjkorrekció, bele épült a jövő Januári emelésbe. Az más dolog volt, hogy akkor sem épült bele az évégi Nyugdíjprémium összege a jövő Januári emeléssel.

2019-08-26 17:17:21 +0200

https://drinfo.hu/betegsegek/erzekszervek/9998-ne-vedd-f%C3%A9lv%C3%A1llr%C3%B3l-f%C3%BClcseng%C3%A9s%2C-f%C3%BClz%C3%BAg%C3%A1s

Azt utálom a legjobban, hogy senki nem segítene a jó modú emberek között meg legyen az anyagi fedezem és eltudjak menni a jelenlegi nyomorult munkahelyemről.

2019-08-25 19:12:01 +0200

Már 11 hónapos a Petícióm 2019. Augusztus 26-án és hamarosan 1 éves lesz a Petícióm. Viszont nagyon mérges leszek ha jó pár hónappal 2020. Szeptember 26. előtt, a petícióm 2. születésnapja előtt nem lesz meg a 10.000 fős aláírás.

Elegem van a siránkozó emberekből akik siránkoznak, hogy így nem jó Magyarországon élni meg így nem jó élni Magyarországon viszont tenni meg semmit nem akarnak létre hozzanak hozzám hasonlóan Petíciót.

Ha meg megosztottam a Petíciómat: akkor meg aláírás helyett vagy Like-t kapok vagy aljas megjegyzést kapok, hogy hideg zuhanyra sem elég a Petícióm!

Itt lett nekem elegem ebből ha nem képesek semmit sem tenni, hogy remény legyen a Magyar Állampolgárok számára mint a Petíciómnál akkor ne ferdítsék el a Petícióm valóság tartalmát. Mert nem reménytelen a Petícióm.

2019-08-25 12:53:44 +0200

https://www.nyugdijguru.hu/nyugdij/oregsegi-nyugdij/a-nyugdijpremium-feltetelei-es-varhato-osszege-2019-ben

Lesz ebből még nagy Forradalom ha nem lesz 50.000 Ft a Rokkantsági járadék összege és a Fogyatékossági támogatás összege a 2020 évek alatt. Én már szívem szerint a Miniszterelnöki Hivatal asztalához vágnék oda, ha meg lenne végre a 10.000 fős aláírás de sajnos naponta csupán 1-3 fő személy írja alá a Petíciómat mert annyira kevés az érdeklődő.

2019-08-24 22:42:47 +0200

https://infostart.hu/belfold/2019/08/22/jo-hir-a-nyugdijasoknak-nagyon-varhatjak-a-novembert Nagyon dühös leszek a jelenlegi rendszerre ha 2030. előtt nem fogja elérni a Rokkantsági járadék, az 50.000 Ft-ot és a Fogyatékossági támogatás pedig szintén az 50.000 Ft-ot.

Mert jövő nyáron szeretném ha lenne nekem egy általam kiválasztott kerékpárom, és felfújhatós medencém is életmódot szeretnék váltani mivel élet napos oldalán is szeretném megismerni a sorstársaimmal együtt. És aztán 2022. Októberében meg munkahelyet szeretnék váltani egy jobb élet reményében.

2019-08-20 12:16:36 +0200

Sajnos olyan esetről is tudok ahol egy 3 éves gyermeknek amputálták mindkét lábát, és alig maradt neki megfelelő méretű csonk a lábaiból. És kezein pedig csak 1 ujja maradt meg a többiből csonkot adtak az amputáció után.

Mind azért mert egy másik típusú agyhártya gyulladás elleni védőoltás 120.000 Ft került és nem számított kötelező védőoltásnak, és így nem volt ingyenes ez a védő vakcina.

https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/fertozo_betegsegek/cikkek/agyhartyagyulladas_miatt_amputaltak_a_labat/20170621123750

2019-08-20 09:14:44 +0200

Meg utáltam egy életre a Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyemet: ha meg lesz saját erőmből a 250.000 Ft-os megtakarított pénzem, akkor életmódot váltok és felmondok 2022. Októberében a Fejlesztő foglalkoztatói munkahelyemről.

Elegem van a Szociális ágazatban dolgozókból rohadtul, hogy nagyon sok mindent meg engednek maguknak a fogyatékos emberek iránt. Rá szóltam az egyik Szociális gondozómra nem kéne szó nélkül eltolnia a varró dobozómat az asztalomat anélkül, hogy megkérne engem rakjam arrébb vagy megkérdezné tőlem arrébb rakhatja-e az asztalomon.

Nekem ez a cselekedet irántam kérdezés és megkérés nélkül azt jelenti, hogy útban vagyok azon a munkahelyemen és nem szívesebben akarnak itt látni engem hosszabb távon-

Majd sír hathatnak ha nem lesz több olyan szép lánc hímzéses farmer táska a vásáron, amit én csinálom annak a hímzését én meg külön remélem addigra jó munkahelyre fogok kerülni. 10 évig nem fogok maradni.

2019-08-17 13:34:24 +0200

http://papasmamasmagazin.hu/gyerek/iskolas-gyerek/sni-btm/az-ilyennek-az-allatkertben-a-helye-duhito-es-szomoru-ahogy-beszoltak-az-autista-fiunak-a-hipermarke/?fbclid=IwAR3D3UcV_fgYAS9qpvCkDmY5_qrLYaD_kxLwSgk_eOiGSWHc6UGk7bESyvg

2019-08-15 20:32:04 +0200

Már 2865 feliratkozó lett az aláírók között: üzenem azoknak akik kifogásolják a Petíciómat, hogy még hideg zuhanyra sem elég nekik a Petícióm célja igen is megéri összegyűjtenem 10.000 fős aláírást.

Mért éri meg ez nekem is?

Mert így képzelem el a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás emelését évente egyszer.
1. évben: Rokkantsági járadék 50.000 Ft és a Fogyatékossági támogatás szintén 50.000 Ft lenne. Összesen 100.000 Ft-ot kapnának a Fogyatékossággal élők fejenként havonta adómentesen.

2. évben: 75.000 Ft lenne a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás összege összesen elérné a 150.000 Ft-ot szintén adómentesen.

3. évben: 112.500 Ft lenne a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás összege ami kettő az együtt 225.000 Ft lenne.

4. évben: 168.750 Ft lenne a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás összege, így a kettő együtt lenne 337.500 Ft fejenként kettő az együtt.

2019-08-13 21:20:40 +0200

Egy kívánságom van, hogy Augusztusban váltsa valóra az őr angyalom a kívánságomat amire 2012-óta vágyom már! Mert a kívánságomat ha teljesül azt sikerként fogom elkönyvelni magamnak.

És a Szeptemberi iskola kezdéstől számítva már nem kell többé azon idegeskednem, hogy be fogok tudni-e 1 perces késés nélkül érni a lakóhelyemtől távoli munkahelyre tömegközeledéssel vagy sem. De szerencsémre egyáltalán nem késtem el a jelenlegi munkahelyemnél.

Kivéve amikor a tömegközlekedés műszaki okok miatt ki állt a forgalomból.
Azon sem kéne többé bosszankodnom, hogy a Karácsonyt, Szilvesztert szerényen de nélkülözés nélkül tudjam átvészelni. Stb.

Főleg akkor ha a szüleim nem lesznek az élők sorában, vagy egyikük sem lesz képes idős korában esetleg önmagukról gondoskodni. Míg a fogyatékossággal élő ember pedig nem számíthat testvérükre vagy testvéreikre ha ők már kisgyermekes családosok lesznek.

2019-08-12 18:39:00 +0200

Azt a mindenit már 2.850 fő iratkozót fel a Petíciómra az aláírók között. Meg igen szép eredmény az is, hogy már 5.449 fő írta alá a Petíciómat eddig. Aminek nagyon örülök és gratulálok minden jó érzésű embernek.

Mert úgy érzem nagyobb esélyem idén Augusztus 20-ra meg lesz az 5.500 fős aláírás!

Fiatalok világnapra van ami engem is érint.

2019-08-11 21:16:30 +0200

Torkig vagyok avval, hogy amíg az ép testvérem többé kevésbé éli az életét és alakul szépen a magán élete, addig nekem nem alakul jól az életem hanem 2017-óta minden évben egyszer balszerencsés sorscsapás ér a jelenlegi 2. védett munkahelyemen belül.

Kézimunkákat sincs már kedvem csinálni főleg a nagy melegben, úgy is az Önkormányzat kapja az általam is készült kézműves termékek eladásából származó bevételeket!!! És még meg sem akadályozta volna, hogy a Szociális étkezésben ne szűnjön meg a heti 3x7 étkezési kategória!!!

És egyre inkább érzem, hogy anyagilag szinte élhetetlenebb lesz számomra is a jelenlegi munkahelyemen dolgoznom!!! Egyszerűen nincs nincs jövőm anyagilag és magán életem kialakulásában sem a jelenlegi állásomban!!!

Ezért nem az Autizmusom végett nem szeretek csevegni szüleimmel, hanem a nehéz helyzetemről nem akarok beszélgetni mert úgy sem kapok segítséget!!!

2019-08-11 21:04:29 +0200

https://168ora.hu/itthon/coca-cola-szolidaritas-budapest-felvonulas-172440?fbclid=IwAR2QR9bmK1AP_ATqIaYTSbcxXIndgbIpDQ7yr-s9p6vS96hoLnczQ13atUk

Sajnos a távolság és a nagy hőség miatt meg a rossz tömegközeledés miatt nem tudtam ott lenni. De lélekben ott voltam. Bízni szeretnék abban, hogy én és a hozzám hasonló nehéz sorsú fogyatékossággal élő emberek rá találnak a jó módú és jó indulatú emberekre. Úgy mint a Koldus a Királyfi amikor egymásra találtak. És a koldusnak és a hozzá hasonló cipőbe élő embereknek jobb helyzetük lett anyagilag. És a királyfi a gazdagokkal együtt szociálisan érzékenyebb lett a nehéz sorsú emberek iránt.

2019-08-10 08:55:56 +0200

És a védett munkahelyemnél is rosszul viselem, hogy a Minimálbér felénél is kevesebbet keresek fizetett szabadság és betegállomány nélkül, és béren kívüli juttatás nélkül. Ennek ellenére hiába kaptam meg 2019. Augusztusában az 56. havi fizetésemet ennek ellenére, 53 havi fizetésileg vagyok elmaradva anyagilag. Olyan mintha csak a 3. havi fizetésemet kaptam volna készhez a több mint 2.5 éves munkanélküliségem után.

2019-08-10 08:51:38 +0200

Már 3.838 fő feliratkozott aláíró van már a petíciómnál. Úgy néz ki a dolog, hogy Augusztus 20-ig meg lesz az 5.500 fős aláírás a 10.000 fős aláírásból. Tehát nem kell várnom 2019. Október 27-ig a 6.000 fős aláírás megszületéséig.

Rohadt ciki lenne számomra ha a 2019. Július 11. kora délelőtti körleveles kiemelés után a Petícióm, még 2019. Október 27-ig sem érné el a 6.000 fős aláírást mikor a fő célom a 10.000 fős aláírás elérése. Mert 2019. Július 11-én kora reggel még csak 4.236 főnél tartotta az aláírás.

2019-08-09 21:23:06 +0200

2836 feliratkozott aláírója van a(z) Tisztességes emelést! Emelkedjen 50.000 Ft-ra a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás!

Nagyon örülök, hogy ennyien állnak ki a Petícióm mellett. Viszont arról hallani sem akarok, hogy egy életerős gazdag emberek kapjanak még több fizetés emelést és pénzbeli támogatást. Akiknek csupán az órabérük Nettó 100.000 Ft-ot eléri és heti 20 órás műszakban dolgoznak, azon kívül béren kívüli juttatásokat kapnak Szép kártyával is.

És ráadásul számukra ingyenes kényelmes nagy férőhelyű, céges buszokkal viszik őket dolgozni és haza is viszik őket. lakcímük szerint. Olyan mérges voltam az egyik Televíziós társaságra akiknek nem volt luxus autójuk, őket szép nagy méretű különjáratú buszokkal vitték őket haza felé. Adófizetők pénzéből volt fedezve a számukra ingyenes buszjáratuk.

Ezt régebben láttam amikor tüntettek az érintett Televíziós társaságnál csendesebben.

2019-08-09 21:11:53 +0200

Inkább a fogyatékossággal élők éljenek kicsivel jobban. De sajnos sokan nem akarják nagyon alá írni a Petíciómat ami 2018. Szeptember 26-óta létezik. Pedig nagyon örülnék, ha Október végéig meg lenne a 10.000 fős aláírás. Hogy az őszi iskolai szünet alatt el tudjam vinni ahhoz a címzetthez ahová való. Akik nem írják alá és nem osztják meg azokról az a véleményem olyan, jól élnek anyagilag mint az Orbán Viktor és mocskos bandái. Akik az érzékenyítő plakátokat eltávolították jogi úton a népszerű üdítőről is. Mert helyette az Önkormányzati választásukra lévő saját plakátjaikat akarják talán látni a saját Polgármester jelöltjeiken.

https://24.hu/fn/gazdasag/2019/08/09/otp-bank-profit-nyereseg/?fbclid=IwAR1DPbLj3ZepvwMXmP0N2O6hN1E4Xet3p-dzGJ2VQYefZu2cxYrHHrnSino

Sajnos az Orbán rendszere alatt egyes bankok is lopnak főleg az alacsonyabb jövedelmű ügyfeleiktől pénzt.

2019-08-09 18:35:39 +0200

https://calendar.zoznam.sk/computer_calendar-hu.php

Nagyon szeretném ha az őszi iskolai szünet alatt lévő munkanapokon 2019. Október 28-31. között végre el tudnám vinni a Petíciómat, a Miniszterelnöki hivatalba ha meg lesz addigra a 10.000 fős aláírás.

Ha az állatkínzás elleni törtvény módosításáról lévő Petíciót sokan alá tudták írni, akkor ugyan így kéne alá írni a hátrányosabb emberek érdekeit képviselő petíciót. Mert a hátrányosabb helyzetű emberek is ugyan úgy szenvednek, és versenyt futva az idővel mint a rossz körülmények mellett élő állatok.

Fontosnak tartom az állatvédelmet, de fontosabbnak tartom a hátrányosabb helyzetű emberek érdekvédelmét is.

2019-08-08 18:32:19 +0200

4. Okom: 2019. Április 1-óta megszűnt a Szociális étkezésben a heti 3x7 kategória, és a heti 3x5 kategória. helyette csak heti 1x5 Szociális étkezési kategória lett bevezetve, ami nem is ingyenes ráadásul.

5. Okom: senki nem segít nekem, hogy meg legyen a kívánt összegű megtakarított pénzem, hogy aztán életmódot tudjak váltani majd meg lehessen számomra a munkahely váltásom.

2019-08-08 18:32:10 +0200

Nem bántam meg, hogy létre hoztam a Petíciómat mert pár dolgot nagyon meg elégeltem és a sorstársaim közül is páran.

1. Okom: a Minimálbér felénél is kevesebbet keresek a Fejlesztő foglalkoztatói órabéremből. Aminél nincs fizetett szabadság és betegállomány sem. És béren kívüli juttatás sem.

2. Okom: 2018. Január eleje óta a munkahelyem nyitva tartásának a kezdete nem alkalmazkodik, azokhoz a fogyatékossággal élő dolgozókhoz akik messze laknak a munkahelyüktől és tömegközlekedéssel utaznak. Így a nyitás előtt 10 percben télen fagyoskodva várhatjuk a nyitás kezdetét, ha nem akarunk elkésni.

3. Okom: az iskolai tanév alatt túlzsúfolt a dolgozói létszám a munkatermekben, és szinte olykor férőhely hiány van telt ház esetén meg a hangzavar is túl nagy a levegőtlen munka teremben.

2019-08-07 19:41:29 +0200

http://huppa.hu/rezeda-egy-naci-srac/?fbclid=IwAR1HRUKlLUkGIs9Pb-6OnCNJXYBoJDRH0ttDpNQ_KZH8YHGWc5Xtv2NDO5o

Elég volt a fogyatékossággal élő emberek iránti gyűlöletből, és nagyon remélem megkapják a méltó büntetésüket. http://www.meosz.hu/blog/a-meosz-birosaghoz-fordul-a-mozgaskorlatozott-emberek-emberi-meltosagat-serto-cikk-miatt/?fbclid=IwAR2OMq8nJp87umO0l5hIjNocwHLSgJgxYejQJ_RocGR6tfe9Vtk-nPNdtyg

Tűnjön el a Pesti Srácok egyik újságírója, ha nem képes magától távozni.

2019-08-05 19:56:17 +0200

https://pestibulvar.hu/2019/08/05/kirohogik-a-rokkantakat-orbanek-a-toluk-elvett-penzbol-dozsolnek/?fbclid=IwAR28dhEcSqFmQc_OOJt7kS5KoOETrFlPeFGCJD7Xv-Hc-xwucrndoFv6uYo

Sajnos igaz a hír! És nem véletlenül vonták meg kezelés elkezdését a 6 éves Magyar Állampolgárságú, és Magyarországon élő izom sorvadással küzdő gyermektől. Akkár csak a GYOD teljes kiterjedését is megvonták.

De ha külföldi Állampolgárságú lenne és külföldön élne a 6 éves izom sorvadásos gyermek, akkor ő is megkapná lazán a kezelést mert Magyarországon belül a Magyar Állampolgárságú, és Magyarországon élő izomsorvadásos gyermekek közül csak a ,,csókos szájúak gyermekei" kapták meg a kezelést.

2019-08-04 17:19:52 +0200

https://www.minden-egyben.com/hirek/orban-visszautasitotta-a-nagybeteg

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/hiaba-van-meg-a-penz-megsem-kapja-meg-az-eletmento-injekciot-a-ritka-betegseggel/89d3xv3

https://hvg.hu/itthon/20190121_Ingyen_megkaphatna_a_tizmillios_injekciot_az_izomsorvadasos_kislany_de_a_NEAK_visszautasitotta_a_kerelmet

Ha az országgyűlési képviselők gyermekei unokái szenvednének genetikailag a súlyos izom sorvadásban, akkor gond nélkül engedélyeznék csak a hozzátartozóiknak a kezelésüket. Meg nem szavaznák le a GYOD-os ápolási díjat a saját hozzátartozóik iránt.

https://24.hu/fn/gazdasag/2019/06/12/otthonapolasi-dij-emeles-leszavazta-fidesz/

2019-08-04 15:46:55 +0200

Eldöntöttem addig lehet a Petíciómat aláírni és megosztani amíg a Farmerama stratégiai játékon belül, a Bölcs tölgynél az összegyűjtött csillagokból nem lesz meg a 25%-os Tapasztalat pont az 5. szint elérésében: a Kerge kertnél, Erdei tisztás élménynél, Szédült szántónál, és a Rendes farmnál.

Jelenleg: a Kerge kertnél és az Erdei tisztás élménynél a 4. szinten van 20%-on van a Tapasztalat pont. Míg a Szédült szántónál és a Rendes farmnál pedig a 3. szinten van, azaz a 15%-on van a Tapasztalat pont. És a 4. szint eléréséhez 150 csillagot kell begyűjtenem, míg az 5. szint eléréséhez pedig 175 csillagot kell begyűjtenem.

Azért hoztam meg ezt a döntést meg elégeltem a 2018. Szeptember 26-óta létező Petíciómban, hogy többször kellett megkérni és könyörögnöm a 10.000 fős aláírás eléréséig.

Jelenleg 7 csillagom van a 150 csillag összegyűjtéséig, a Szédült szántó 4. szintjének az elérésig a 20%-os tapasztalat pont eléréséig.

2019-08-04 11:17:00 +0200

2019. Április 1-én megszűnt a heti 3x7 Szociális étkezés bele értve a heti 3x5 Szociális étkezést is. Helyette csak heti 1x5 Szociális étkezés van.

Ezek után már feszült vagyok amikor közeleg a Január és az Április hónap. Rengetek negatív dolog történt velem is 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben.

2019-08-04 11:14:55 +0200

Eleve aggódóm mi lesz majd a munkahelyemnél 2020. Január 2-tól vagy 2020. Április 1-től.
2017. Április 1-től 9 hónapon át 220 Ft órabérért dolgoztam én is, heti 20 órás műszakban -10%-os nyugdíjjárulék levonása mellett. És akkor sem járt fizetett szabadság és fizetett betegállomány.

Korábban a Bruttó havi minimálbér 30%-át kaptam -10%-os nyugdíjjárulék levonása mellett de ha 1 napot nem voltam távol a munkahelyemtől, akkor arra az 1 hónapra Fix-en kaptam meg a fizetésemet boldogabb időszak volt amíg a Munkarehabilitáció létezett a Fejlesztő foglalkoztatás bevezetése előtt.

2018. Január 1-óta Bruttó 440 Ft órabért kapok de Nettóban 396 Ft-ot ér a -10%-os nyugdíjjárulék levonása helyett. Viszont sajnos a munkahelyem nyitása nem alkalmazkodik azokhoz a fogyatékossággal élő dolgozókhoz, akik messze laknak a munkahelyüktől és tömegközlekedéssel utaznak. Így télen fagyoskodva várhatom én is 10 perccel a nyitás előtt a nyitás kezdetét.

2019-08-04 09:07:47 +0200

Üzenem azoknak akik kifogásolják a Petíciómat: éljenek ők 50.000 Ft alatti Rokkantsági járadékkal és 50.000 Ft alatti Fogyatékossági támogatással. Mert vegyük figyelembe, akik Rokkantsági járadékot kapnak legtöbbször Fogyatékossági támogatást is kapnak, és kettő az egyben lenne 100.000 Ft adómentesen.

És akiknek meg nem lenne elég a Nettó 100.000 Ft ami a Rokkantsági járadékot és a Fogyatékossági támogatást összeadva jönne ki, azok túlzottan nagyra vágyó emberek mert ha 100.000 Ft lenne a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás is szintén 100.000 Ft lenne. Akkor könnyen fordulhatna elő, hogy a kormány bevezetheti az adót a Rokkantsági járadék és a Fogyatékossági támogatás iránt.

2019-08-02 19:29:08 +0200

10 hónapja 10 aláírás gyűjt össze.
10 hónapja 25 aláírás gyűjt össze.
10 hónapja 50 aláírás gyűjt össze.
10 hónapja 100 aláírás gyűjt össze.
10 hónapja 500 aláírás gyűjt össze.
9 hónapja 1000 aláírás gyűjt össze.
21 napja 5000 aláírás gyűjt össze.

2019-07-12 09:46:48 +0200

5,000 aláírás gyűlt össze.

2019-06-21 22:10:50 +0200

https://abcug.hu/egy-stadion-araba-kerulne-hogy-az-emberek-ne-legyenek-negy-fal-koze-zarva/?fbclid=IwAR3OuthnykVjpK70UPT7h-SEH2hn3M6CBN0LjNpLc2-EQCEqMzuxkQqXf-E

Sajnos csak kevés olyan hely veszi fel a napközibe a súlyosan halmozótan fogyatékos tanköteles koron túli embereket, ha az érintettek nem szobatiszták pedig vannak olyan napközi otthonok ahol a nem szobatiszta halmozottan fogyatékossággal élőket rövid időre el tudják különíteni a többiektől amíg az ápolóik tisztázzák őket és felöltöztetik. Megmosdatják stb.

2019-06-13 17:35:25 +0200

http://www.atv.hu/belfold/20190612-leszavaztak-a-parlamentben-az-otthonapolasi-dijak-emeleset?fbclid=IwAR0_skW4_WQboqz5n4rXJw1QxJwZjcyH-4QJFOXFMgjeEfdqNOD_pcumTxY

Nem hagyom, hogy a Petíciómat is elutasítsa majd a Parlamenti ülés mint az Ápolási díj emelését.

2019-06-12 17:14:47 +0200

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/valora-valt-az-autista-fiu-alma

Néha jó ha meg valósul egy fogyatékossággal élő kamasz álma, ha már felnőtt fogyatékossággal élők álma sajnos Magyarországon belül nem valósulhat meg.
Legjobban nem a gúnyolódó gyermekek és a fiatalok a gonoszak hanem a felnőttek egy része teszi a csúfolódó gyermekeket és fiatalokat gonosszá.

https://unicef.hu/nemvagyegyedul/

Szívem szerint 2009. Szeptember 1-én a pökhendi és gazdagnak látszó beképzelt szülőt öntöttem volna le egy pohár hideg vízzel a metró mozgó lépcsőjén: mert nem volt képes rászólni a 6 év körüli 3 ikreire a 2 kisfiára és 1 kislányára. Akik mutogatva gúnyolódva nevettek, a bottal nehezebben mozgólépcsőre feljutó idősekre.

És nem az fájt a legjobban ezt tették ennyi idősen hanem, 6 éves kortól 10 éves kor között már legtöbb gyermek már nem számít kisgyermeknek. Ennyi idősen már empatikusnak kéne lenniük alapfokú szinten a rászoruló emberek iránt.

2019-06-11 15:06:02 +0200

https://hvg.hu/gazdasag/20190603_Havi_50_ezernel_is_kevesebbol_el_21_ezer_magyar_nyugdijas

Legrosszabbul a kis nyugdíjasok járnak. És azok akik nyugdíjszerű ellátásban részesülnek.

2019-06-10 10:01:58 +0200

https://hirhugo.hu/2019/06/09/mar-az-ulodest-is-hazavagtak-orbanek-megszorito-dontese-mar-megint-a-dolgozokon-csattant/?fbclid=IwAR1iBYCNKL-NhZNL-c5sTo7GxtaV1uX6QibUo3V8KeJAD8yp4etF4hL7q1o

Szégyen gyalázat, hogy sok fogyatékossággal élő emberek érdekeit is alig támogatják. Pl. a Petícióm népszerűsítésében elegánsan faképnél hagyott egy Rokkant személy se szó se beszéd irántam. És még idén Február végén tette meg ezt velem mikor tavaly Novemberben, még egész normális volt velem szemben a Petícióm végett is.

2019-06-04 18:11:11 +0200

https://hu.wikipedia.org/wiki/A_nemzeti_%C3%B6sszetartoz%C3%A1s_napja

https://hvg.hu/itthon/20190604_Gyerekek_enekeltek_a_Parlament_elott_a_Nemzeti_Osszetartozas_Napjan

https://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/nemzeti_osszetartozas_napja_-_a_gyori_revai-gimnazium_diakjai_is_csatlakoztak_a_kozos_enekleshez_-_fotok/2599336/

https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2019/06/04/nemzeti-osszetartozas-tobb-ezer-diak-enekel-egyutt-video

Nagyon remélem a Nemzeti összetartozás napján lesz összefogás még a fogyatékossággal élő Magyar emberek sorsáról is. Nem csak a Magyarországért és a Magyar kultúráért és megemlékezéséről kell szólnia a Magyarországi életnek, hanem abban is, hogy van összefogás a hátrányos helyzetű Magyarországon élő emberek iránt is.

Ha nincs összefogás a hátrányos helyzetű Magyarországon élő emberek iránt, akkor nem sokat nem ér Magyarország kultúrája, kereszténysége és történelme a XXI. században az Európai Unió szívében.

2019-06-02 15:58:35 +0200

https://nepszava.hu/3038114_orban-meccset-nezett-a-szentmise-helyett

Most már értem, hogy mért nem írják alá sokan a Petíciómat. Mert fontosabb a stadionok építése stb. Haragszom a Miniszterelnökre amiért nem volt képes a Margit hídnál le róni a kegyeletét egy száll virággal, és a baleset helyszínét megnézni és a búvárokat és katonákat személyesen biztatni. de még a közösségi portálján sem írta ki az Őszinte részvételt!

És még a Csíksomlyói Ferenc pápa látogatására sem ment el imádkozni a hajóroncs sikeres felhozatalára stb.

2019-05-28 15:51:09 +0200

https://olkt.hu/bayer-zsolt-az-ellenzeki-szavazok-agy-nelkuli-moszatok-dobrev-klara-pedig-egy-rikacsolo-banya/?feed_id=711314&_unique_id=5cecfb2b6947d&fbclid=IwAR2eIhBOdT7zYCzdx3LijMDLnXDrq_7oLecjQ3gFmEi9-L1HiH4qjrweFLA

Remélem Bayer Zsolt ön is át fogja élni amit nekem kell átélnem Nettó 396 Ft-os órabéres fizetést kapni heti 20 órás műszakban, fizetett szabadság és beteg állomány nélkül. És hónap végén a szokásos dolgon aggódni stb....
És akkor nem lenne akkora nagy szája mint a Bécsi kapu, hogy mások emberi méltóságát sértegeti csak mert más a nézeteik stb.

2019-05-18 18:14:11 +0200

https://varosikurir.hu/felhaborito-a-kormany-82-megmentheto-gyermeket-itel-halalra/?fbclid=IwAR2YeOAhvERCk7KOP2YVPPN1c3uzE0Afpt7lt3HteBW17j7alPxzaXiGPZc

Sajnos arról is tudok, hogy egyes BKV buszsofőrök indulatosan lecsapják a rámpát ha egy halmozottan fogyatékos, felnőttkorban lévő kerekes székes ember akar felszállni a buszra az 1 fő kísérője mellett.

Ha egy nem halmozottan fogyatékos felnőtt keresek székes ember akar felszállni a buszra, akkor legtöbb esetben finoman bánnak a rámpával egyes buszvezetők.

2019-05-11 22:13:19 +0200

https://hvg.hu/itthon/20190509_LMP_Az_Emmi_is_elismerte_hibazott_az_autistak_ugyeben?fbclid=IwAR284JoPP_XblJBurTzaYqtqUWQdxCg4kxLbuev6kjX013RlipqzCuOjEYE

Jó lenne ha az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Petícióm megvalósításával is foglalkozna!

2019-05-09 15:53:04 +0200

https://hvg.hu/itthon/20190507_mozsgo_szocialis_otthon_felvetel_video_bantalmazas_gondozo_lakok?fbclid=IwAR1Qy7A-J1EiFovLLQbqhOUVo4orvMKhRRtMPb__1EU6rhre7GZTkCcEOVk

Sajnos a térítés mentes bentlakásos intézményben és az olcsóbb bentlakásos intézményben ez a sors várhat rájuk a leendő lakokra a szüleik halála után.

Sajnos a legjobb bánásmódban csak azok a fogyatékossággal élő emberek részesülnek, akiknek a szüleik vagy a hozzátartozói Gyámjuk vagy kirendelt Gyáljuk magasabb pénzt tud befizetni havonta az intézményi ellátásban.

De a kirendelt Gyám legtöbbször csak a Gyámság alatt álló személy Rokkantsági járadékából és a Fogyatékossági támogatásából fizeti a térítési díjat. Hiába élne jó anyagilag a kirendelt Gyám, csak a Gyámolt személyek nyugdíjszerű ellátásából fizeti a bentlakásos Szociális otthon ellátási költségét.

2019-04-29 16:59:47 +0200

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/800-adag-melegetelt-es-tobb-tonna-tartos-elelmiszercsomagot-osztottak-szet-krisna-2019

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/van-akinek-egesz-evben-ures-a-hutoszekrenye-es-az-etelosztas-jelent-szamara-minden-remenyt-krista-2019

Sajnos bárkit utolérhet ez a reménytelen élet.

2019-04-27 19:16:26 +0200

https://mfor.hu/cikkek/makro/kozel-5-szazalekos-nyugdijemelest-tervez-a-kormany-jovore.html

Sajnos a 2020. évi és a 2021. évi költségvetésben úgy néz ki végleges marad az 5%-os emelés a Nyugdíjaknál, és a Nyugdíjszerű ellátásoknál. Pedig jobb lenne ha legrosszabb esetben és legkésőbb 2029-ben de legkorábban 2020-ban lenne 25%-os emelés a Nyugdíjszerű ellátásoknál is.

2019-04-24 18:57:22 +0200

Torkig vagyok, hogy nem veszik emberszámba a Sport ágakban a Magyar Speciális Olimpiai versenyzőket ha nyernek aranyérmet, míg a Magyar Paralimpiai versenyzőket éppen hogy ember számba veszik ha aranyérmet nyernek. Ami azt jelenti egyik Aranyérmes versenyzők sem kapnak Magyarországon belül annyi jutalom pénzt, mint a Magyar Olimpiai Aranyérmes csapatok kapnak.

https://abcug.hu/az-ertelmi-fogyatekos-olimpikonokat-szivatjak-csak-igazan/?fbclid=IwAR03wiOMZFWQOhPJ1NsklzbKUKUwVlhKo731TPLRUXUtNrsn51aJPmFC6z4

Sajnos a Fogyatékossággal élő dolgozók meg ritkán kapnak elismerést a hónap dolgozója címmel, a munkahelyükön belül nem úgy mint a Szociális ágazatban dolgozó ép dolgozók kapnak.

2019-04-17 20:44:36 +0200

https://168ora.hu/itthon/az-orban-kormany-titkolozik-az-ombudsman-vizsgalatot-inditott-a-gyod-miatt-166728?fbclid=IwAR28i187eExb-N4xYmnXOvlbfPtlWDnD5m2WShghMlfkpNfyq1JqqK4_srM

2019-04-16 16:50:53 +0200

https://www.nlcafe.hu/egeszseg/20190415/szegenyseg-betegseg-lelki-problema-stressz/?fbclid=IwAR1Pa1h0x24CWJKw3302BBqWqZGUDsOSzG0S2DRZctpl_jvqYkde0EJnPKU

https://www.nlcafe.hu/csalad/20180626/osztalykirandulas-szegeny-gyerekek-palyazat/

Soha nem felejtettem el, hogy a volt speciális szakiskolai évemben a 3 ikrek egyike sem tudott eljutni a Balatonakali táborba iskolai időszakban az osztállyal nyaralni.

Míg a másik volt osztálytársamat az utcára dobta az anyja amikor elvégezte a Speciális Szakiskolát és nem tudott elhelyezkedni a munkahelyekre, mert le lett százalékolva a fogyatékossága végett. Viszont Rokkantsági járadékot és Fogyatékossági támogatást meg nem kaphatott mert ahhoz túl jó képességű volt. Azon kívül lakóotthonba sem kerülhetett be mert ahhoz is túl jó képességűnek találták.

2019-04-11 21:31:11 +0200

https://www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/nehezsegekkel_kuzdo_csaladtag/27476/quot_en_sem_ertem_mikor_lettem_mas_mint_a_tobbi_gyerek_quot_-_szivszorito_kisfilm_az_autizmusrol_egy_erintett_kisfiutol?fbclid=IwAR1MJ3syHthSfv9cesxHrikdwliYqm2fsKFztJEFU8LrvKcugZoWB_U00UU

2019-04-11 18:57:13 +0200

https://marieclaire.hu/riporter/2019/04/10/addig-el-a-gyerek-ameddig-en-elek/?fbclid=IwAR1UkF9y5epfKUjaGidS7nyIpj-uvOjE65hT7pM4C6EBZEwdAY3X2gzbInQ

https://marieclaire.hu/riporter/2019/03/20/nok-intezetbe-rejtve/

Bárki bekerülhet bentlakásos intézménybe még az egészségesnek született emberek is felnőtt korukban, ha olyan lelki trauma éri őket amit csak Pszichiátrián tudnának kezelni velük. És nem kapják meg számukra a megfelelő terápiát stb.

2019-04-01 20:28:04 +0200

https://444.hu/2018/11/09/nem-lehetett-volna-elvenni-a-rokkantnyugdijat-azoktol-akik-csak-papiron-gyogyultak-meg?fbclid=IwAR1gyNvb7BHrUhsc5dEK8awLdD6J4l1hhLb69pNYcUsdriWCByl2SxT4T74

Április 2. az Autizmus világnapja köztünk az enyém is. Remélem tényleg komolyan veszik a Petíciómat mert nem akarom, hogy kormány a Fogyatékossági támogatás és Rokkantsági járadék tisztességes emelésének elhalasztásával spórolna amíg hatalmon vannak. És helyette a Stadionokat csinosítgassák és építsék fel stb.

2019-03-27 17:27:45 +0100

https://femina.hu/terasz/kepviselok_munkavallalok/?fbclid=IwAR2VbyaSIF2WHoZV553aKgbC0aAsMlKy5tx_PwhOHQcCCTV2Wwbobt0i55M

https://magyarhang.org/publicisztika/allaspont/2018/12/14/orban-viktor-a-rabszolgaparti/?fbclid=IwAR3xMY-DhbdFNyovs0LXqB0zXYbl-x8aOfJsOxqozHm-JoW3ZWuVvttl3AE

2019-03-21 19:47:07 +0100

https://www.valaszonline.hu/2019/03/18/az-evtized-politikai-kuruzslasa-a-nagy-rokkantbotrany/?fbclid=IwAR0af979H-iyzIfoElb57lSsS3Hr6QFpH4OBB1hqES7nepIFZz00gYOiplc

Sok Rokkant embernek az egyszerű munka is nehézséget jelent hosszú távon ha tartós ízületi gyulladása vagy egyéb súlyos maradandó krónikus betegsége van.

2019-03-21 15:38:32 +0100

https://szekelyhon.ro/aktualis/aranyermet-szerzett-a-specialis-olimpian-a-down-szindromas-veress-erna?fbclid=IwAR1Yd5c0UwriuJ6QC2VcygJpSMJbKuJWlJuZTtxVr9k2uVy_lCHgJl_KP60

Sajnos kevés fogyatékossággal élő embereknek van tehetségük vagy magasabb iskolai végzettségük. Viszont nem jelenti azt, hogy a Petíciómmal hátat kívánok fordítani a tehetséges fogyatékossággal élők iránt és a magasabb iskolai végzettségű fogyatékossággal élők iránt. Sőt ő értük is kiállok a Petíciómmal akkor is részt tudjanak venni a legkedveltebb kihívásukban is amikor már a szüleik nem lesznek többé velük...

2018-10-24 19:36:21 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2018-10-11 07:51:16 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2018-09-30 08:13:35 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2018-09-29 13:56:46 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2018-09-28 20:45:37 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2018-09-28 19:33:25 +0200

10 aláírás gyűlt össze.