Ugrás a fő tartalomra

Címzett: XIII. Kerületi Önkormányzat és Fővárosi Önkormányzat

Tiltakozunk a XIII. Kerületi Építési Szabályzat tervezett módosítása ellen

Tisztelt XIII. Kerületi és Fővárosi Önkormányzatok!

Kérjük, hogy ne engedélyezzék a XIII. Kerületi Építési Szabályzat olyan módosítását, amely lehetővé tenné akár 65 méter magasságú épületek építését a Duna Pláza és az Újpesti-öböl közötti területen.
A tervezett módosítás továbbá lehetővé tenné, hogy a zöldfelület számításba bevonják az épületek tetőkertjeit is.

Miért fontos?

A Marina Part egy lakóterület, mely már eddig is túlzsúfolt volt, a jelenleg folyó fejlesztések pedig még tovább növelik a zsúfoltságot, nagyban csökkentik a zöldfelületet és az itt lakók tér érzetét. Ezen a Meder utcátólészakra eső területek tervei csak tovább rontanának.
65 méter magasságú épületek elhelyezése ezen a területen teljesen indokolatlan, csak tovább rontana a zsúfoltságon, növelné a forgalmat, árnyékként települne a mellette már felépített lakóházakra, növelné a beton felületek arányát.
A Meder utcától északra fekvő terület a kerületnek de egész Budapestnek az a ritka helyszíne, aminek nagy része még természetes, zöld felület, nem lebetonozott, nem letérkövezett, ugyanakkor jó közlekedésnél található. Remek helyszín lenne arra, amit Bécsben és más folyóparti városokban már megvalósítottak: a város kikapcsolódásra alkalmas természetes, zöld felülete legyen. A jelenlegi terveken ehelyett egy betonteknő látható.
A zöldfelület számításnál kérjük azt vegyék tekintetbe, ami szabad szemmel is látható: a 23. emeleten lévő tetőkert sajnos nem javít semmit a látványon, a térérzeten, az itt élők helyzetén. Ez maximum a terveken növeli a zöldfelületek arányát, a valóságban viszont semmiképp.
Kérjük, hogy olyan fejlesztést engedélyezzen az önkormányzat a Zöld Budapest és a kerület zöldítési törekvéseivel összhangban, mely nem ró ekkora terhet a környezetre.
A jelenleg már felépült szomszédos házaknál magasabbat semmiképpen sem javaslunk jóváhagyni. Ez nemcsak a napfényt venné el a területek egy részétől, és a szomszédos házakban lakóktól, hanem a szélcsatornát is lezárná, rá engedve és konzerválva az egész területre a Váci úti autóforgalom bűzét és káros hatásait. Egy 65 méteres magasságú ház „rátelepülne” a szomszédos Népszigetre, és az itt amúgy sem széles
folyómederre.

Kategória

Frissítések

2021-06-17 07:12:30 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2021-06-16 20:37:58 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2021-06-16 19:36:59 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2021-06-16 18:30:27 +0200

10 aláírás gyűlt össze.