Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Karácsony Gergely főpolgármester

Tiltakozunk a Szent István park zöldfelületeinek kisajátítása ellen!

Karácsony Gergely főpolgármester az új kabinet első közgyűlésén helyt adott a kéréseinknek, és leállította a Szent István-szobor felállítását a Szent István parkban. Indoklásában első helyen említette a civilek tiltakozását. Azt ígérte: széles körű társadalmi egyeztetést követően döntenek majd a szobor sorsáról. Egy biztos, a tervezett emlékmű biztosan nem a park zöldterületén kap helyet. Még az is lehet, hogy új pályázatot írnak ki a parkban elhelyezendő Szent István-szoborra, Harmath István alkotása pedig máshova kerül.
A Tabán után egy újabb zöldterületet sikerült megmentenünk helyi civilek által indított és az aHangon szerveződő összefogással.

Ne így, ne ezt, ne itt, ne most! - Tiltakozunk a Szent István park zöld területeinek kisajátítása ellen!

A Fővárosi Önkormányzat hatalmas, a zöldfelületből jelentős részt kiharapó Szent István szobrot kíván állítani a Szent István park közepén. A szoborállítás előkészületei megkezdődtek és jól mutatják, hogy a műemlék aránytalanul nagy területet foglal majd el, és ezzel jelentősen csökkenti a park szabadon használható füves területét.
A Szent István park nem emlékpark, hanem a főváros egyik kiemelt családi és pihenőparkja, amely nemcsak az Újlipótvárosban élő 40000 embert szolgálja ki, de összvárosi vonzerejű is. A szobor, illetve a talapzata és a megvilágításához szükséges eszközök abból a gyepfelületből vesznek el jelentős részt, amely a legnagyobb összefüggő területe a parknak. Ahol játékra, szabadtéri tornaórákra, napközis foglalkozásokra, hétvégi piknikezésre, oldott együttlétre nyílik módja az ide betérő napi 8-10 ezer embernek.
Nem azzal van probléma, hogy egy Szent István szobor kerül a parkba, hanem azzal, hogy milyen jellegű a kérdéses emlékmű, illetve hogy a parkon belül hol és mekkora helyet foglal majd el.
Szívesen egyeztettünk volna a fővárossal az emlékművel kapcsolatban, azonban a helyieket, tehát a park mindennapi használóit nem kérdezték meg arról, hogy vajon milyen szobor illeszkedne a park mindennapi használatához.
Követeljük az előkészítő munkálatok azonnali leállítását és az egyeztetések megkezdését a helyiekkel! Javasoljuk, hogy a műalkotást egy másik, az államalapító személyének és történelmi szerepének megfelelőbb és atmoszférájában méltóbb helyen állítsák fel!

Miért fontos?

Miért fontos ez?
Egyre kevesebb a szabadon használható zöldterület a belvárosban. A Szent István park egyik fő vonzerejét az adja, hogy egy zárt és gondozott parkon belül összefüggő gyep áll rendelkezésre. A zöldfelület-veszteségen túl az is problémát jelent, hogy a tervezett szobor mérete és stílusa miatt teljesen átalakítja a kedvelt park arculatát.
Budapest, Szent István park, 1137

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Frissítések

2020-01-15 15:23:43 +0100

A petíció 1,206számú aláírás összegyűjtése esetén sikeres.

2019-11-06 12:16:27 +0100

https://444.hu/2019/09/03/egyelore-biztosan-nem-vagnak-ki-egyetlen-fat-sem-a-tabanban

2019-11-06 12:16:06 +0100

https://nlc.hu/ezvan/20190903/megmenekulhetnek-a-tabani-fak/

2019-10-18 18:32:28 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2019-10-08 19:53:14 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2019-10-07 21:20:42 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2019-10-07 19:43:02 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2019-10-07 16:52:41 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2019-10-07 15:32:05 +0200

10 aláírás gyűlt össze.