Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Neubauer Rudolf, Kismaros Polgármestere, Verebélyi Ákos, a Váci Tankerületi Központ igazgatója, Rétvári Bence, Kismaros országgyűlési képviselője, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke

Tiltakozunk a kismarosi általános iskola igazgatónőjének eltávolítása ellen!

Mi, kismarosi szülők, akiknek gyerekei a Vilcsek Gyula Általános Iskolába járnak, döbbenettel értesültünk arról, hogy Nyúli Edina iskolaigazgató intézményvezetői pályázatát elutasították, habár ő volt az egyetlen pályázó és a pályázatra sem volt érdemi kifogás. Úgy tudjuk, hogy az eddigi kinevezése 2023.08.15-ig szól, ezután megbízott igazgatót neveznek ki egy évre. Úgy értesültünk, hogy az ő kinevezésének körülményein a tantesület mélyen megbotránkozott, a kinevezés módja miatt nagy az ellenállás a közös munka irányába. Ha az eddigi igazgatónő távozik az iskolából, az intézmény matematika szakos tanár nélkül marad. Ez a leendő 7-8-osokat húsbavágóan érinti, mert nem lesz, aki felkészítse a gyerekeket a felvételire. Ugyanakkor, a döntés miatt más pedagógusok is fontolgatják a távozást. Mivel az elmúlt tanév végével már négy pedagógus és egy pedagógiai asszisztens felmondott (nem az igazgatónő miatt, hanem személyes okokból, illetve az oktatás körüli országos problémák miatt), félő, hogy az iskola megfelelő számú tanerő nélkül marad. Ezért, és az eljárás elfogadhatatlansága miatt követeljük, hogy a döntést vizsgálják felül!

Miért fontos?

Az érthetetlen döntés miatt matematika szakos tanár nélkül maradhat az iskola. A jelenlegi pedagógus-hiányos időkben rendkívül valószínűtlennek tűnik, hogy új matematika tanár jelentkezzen szeptemberig az intézménybe. Ugyanakkor számos más pedagógus is fontolgatja a távozást a döntés miatt, és a tavalyi iskolaév végével már öt dolgozó felmondott. Valószínűsíthető, hogy a tanári kar 70-80 %-a felmond. Így maga az oktatás is veszélybe kerülhet, jó tanárokat veszítenénk, ráadásul nem tudjuk, kikkel, (ha lesz kikkel) fogják őket pótolni. Ezzel sérülhet a gyerekek tanuláshoz való joga.
Kismaros, 2623 Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Frissítések

2023-07-20 08:01:38 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2023-07-18 20:42:45 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2023-07-18 16:16:35 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2023-07-18 14:57:23 +0200

10 aláírás gyűlt össze.