500 aláírás gyűlt össze.
Címzett: Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt és Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölt
Szociális szakemberek kiállása a legszegényebbekkel szembeni gyűlöletkeltés ellen
Hajléktalan emberekkel dolgozó szociális szakemberek kiállása a gyűlöletkeltés ellen
Szomorúan követtük, ahogy az elmúlt hetekben visszatért a politikába a „hajléktalanozás”.
Vitézy Dávid több alkalommal a hajléktalan embereket megbélyegző, a hajléktalanságot a bűnözéssel, a nők elleni erőszakkal és a garázdasággal összemosó nyilatkozatot tett közzé. Minden vitán, és legutóbb egy Ungár Péterrel közösen, hétfő reggel tartott sajtótájékoztatón, valamint a járművekre kihelyezett plakátokkal is azt a hazugságot sulykolta, hogy a „hajléktalanok” miatt nincsenek biztonságban. Fizetett hirdetésben uszított a „hajléktalanok” ellen egy rendetlen villamosmegállóról készült képpel, miközben mi tudjuk, hogy a hajléktalan emberek nagyon sokat dolgoznak a budapesti közterületek takarításán a köztisztasági cégek munkásaiként. Szentkirályi Alexandra ezeknek a kampányüzeteknek egy részét szóról szóra átvette, és szintén több videóban keltett indulatokat a hajléktalan emberekkel szemben. Arról azonban nem beszéltek, hogy főpolgármesterként mit tennének annak érdekében, hogy a hajléktalan embereknek is legyen hol lakniuk.
Nem értjük, hogy miért kell a hajléktalanságot összemosni általában a tömegközlekedésen randalírozókkal. Ha valaki randalírozik, szállítsák le a villamosról, de mi köze van ennek ahhoz, hogy van-e hol laknia? A legtöbb hajléktalan ügyfelünk ilyesmit biztosan nem csinál. Ha csinálna sem azért, mert hajléktalan. Viszont csinál egy csomó olyan ember, akinek van hol laknia. Ha valaki rendet szeretne, akkor a rendetlenkedőkről beszéljen, és ne a hajléktalan embereket állítsa pellengérre. Ha pedig a hajléktalan emberekről beszél, akkor azt mondja el, hogy mit tenne azért, hogy ők is lakhassanak valahol.
Miért fontos?
Hajléktalan ügyfeleinket gyakran éri hátrányos megkülönböztetés és megalázó bánásmód, és visszatérően előfordulnak gyűlöletbűncselekmények is velük szemben. A politikusoknak nagy felelőssége van a hajléktalanságról szóló közbeszéd alakításában és nekünk szociális szakembereknek meg felelősségünk van abban, hogy kiálljunk azokért az elesett, rászoruló embertársainkért, akikért nap mint nap dolgozunk.
Nem azzal vitatkozunk, hogy ne lehetne nagyobb rend vagy tisztaság a tömegközlekedésben. Nem is azzal, ha a politikusok olyan javaslatokat fogalmaznak meg, amelyek szerintük javítanák a biztonságot és az utasok biztonságérzetét a buszokon és a villamosokon. Ezeket a javaslatokat viszont el lehet mondani anélkül is, hogy, közben az indulatok céltáblájává teszünk kiszolgáltatott embereket, akiknek anélkül is van elég gondoljuk, hogy a politikusok a fejük felett az ellenük való indulatkeltéssel próbálnak meg szavazatokat szerezni.
Szentkirályi Alexandrát és Vitézy Dávidot arra kérjük: hagyják abba a gyűlöletkeltést, és ne nyerészkedjenek mások nincstelenségén - se a kampányban, se később a Fővárosi Közgyűlésben.
Aláírásoddal támogasd te is a kezdeményezésünket, álljunk ki közösen a haszonszerzésből elkövetett gyűlöletkeltés ellen!
A közös kiállást elindító szociális szakemberek:
A közös kiállást elindító szociális szakemberek:
Szegedi Dezső szociális munkás
Rácz Katinka szociális munkás
Hegyi Armand szociális munkás
Bakosi Tamás, szociális munkás
Bihari György, szociális szakember
Bihari György, szociális szakember
Halászi Júlia, szociális munkás
Papp Rita, szociális munkás
Stanczel Adél, szociálpolitikus, szupervízor
Kártyás Irén, szociális munkás
Virág Tamás, szociális munkás
Fialla Marianna, szociális munkás
Klug Ivett, szociális munkás
Gombos Miklós, szociális munkás
Székács István, szociális munkás
Hajdu Csilla, szociális munkás
Kepe Róbert, szociális munkás
Dallos Judit, szociális szakember
Ország Dóra, szociális munkás
Meleg Sándor, szociális munkás
Tápi Eszter, szociális munkás
Kiszely Tibor, szociális munkás
Mihály Bulcsú, szociális munkás, oktató