50 aláírás gyűlt össze.
Címzett: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nyílt levél Nyíregyháza döntéshozóinak a Környezetvédelem Világnapja alkalmából
Tisztelt Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, tisztelt polgármesterek!
A Környezetvédelem Világnapja a zöldmozgalom szereplőinek nem jelent mást, mint az év minden egyéb napja. A Környezetvédelem Világnapja 1972 óta azoknak szól, akiknek más napokon nem fordul figyelme a különböző természeti és épített környezeti értékek megőrzése és azok élhetően és használhatóan tartása felé. Önöknek címzett levelünknek ez ad aktualitást.
A különböző tudományterületek más-más megközelítésből, más dimenziók mentén és más-más indikátorokkal, de ugyanarra a megállapításra jutottak: az emberiség eddig ismert világa utolsó perceit kezdte meg.
Hosszú, csapadékmentes időszakok miatt soha nem látott aszályok, a talajvíz drámai csökkenése, szélsőséges időjárási események, tomboló porvihar, jégeső, villámárvíz tapasztalható városunkban és szűkebb-tágabb környezetében is, miközben az év jelentős szakában a levegőnk, melyet be kell lélegeznünk, mérgező.
Minden értelmes és felelősen gondolkodni képes döntéshozó szakértők bevonásával válságforgatókönyveket hozna létre, latolgatná az egyes beavatkozások lehetséges hatásait, melyekkel ha nem is változtat meg mindent, de segíti a felkészülést és alkalmazkodást a most még ismeretlen kihívásokhoz.
Az ENSZ három napja kiadott El Niño riasztásának okán és a Környezetvédelem Világnapja alkalmából fentebb összefoglaltak alapján nyomatékosan követeljük, hogy az Önkormányzat
1. kezdje meg egy gyakorlatias klíma stratégia elkészítését, mely kitér a városi hőszigetek okozta egészségügyi kockázatok enyhítésére, a vízmegtartásra és a zöldfelületek védelmére,
2. vizsgálja felül a zöld felületek részleges vagy teljes felszámolásával járó magánépítkezésekre kiadott engedélyeket és dolgozzon ki gyakorlat orientált stratégiát az építési szabályok zöld felületekkel kapcsolatos rendelkezéseinek betartására és betartatására, vizsgálja meg egy esetleges betonadó bevezetésének lehetőségeit,
3. dolgozzon ki levegővédelmi koncepciót, különítsen el forrásokat és tegyen gyakorlati lépéseket a problémaforrások feltárására és megszüntetésére,
4. dolgozzon ki akciótervet a városi zöld felületek, koros fák, közterületi zöld sávok megóvására és növelésére összhangban a klímastratégiával és vízvédelmi stratégiával,
5. azonnali hatállyal függessze fel szerződését a köztéri fák szakszerűtlen kezelését gyakran lakossági nyomásra, megalapozatlanul elvégző vállalkozásokkal és engedjen teret a korszerű és szakmailag alátámasztott, faápolással és klímatudatos szemlélettel átgondolt városi zöldfelületi tervezésnek és kezelésnek
6. szakértők és fenntarthatósággal, környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek bevonásával kezdje meg a lakosság felkészítését az ENSZ által prognosztizált valaha volt legszélsőségesebb nyárra, és különítsen el forrásokat a lakosság környezettudatos, klímatudatos életvitelével összefüggő szemléletformáló kampányokra!
Felszólítjuk az Önkormányzatot, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az ENSZ és egyéb szervezetek által előre jelzett veszélyes és váratlan időjárási anomáliákra való felkészülés jegyében kezdje meg egy a lakosság egészséges környezethez való jogát priorizáló városvezetői attitűd meghonosítását és szervezeti struktúrába építését minden intézményében.
Követeljük, hogy az eddigi gyakorlattal szakítva, ne végezzenek zöldrefestő és a környezet védelméért, a lakosság egészséges környezethez való jogáért kiálló helyi lakosok ellen hangoló kommunikációt a város csatornáin és engedjenek teret a lakossági véleményeknek, javaslatoknak, kritikáknak!
Követeljük, hogy kezdjenek a 21. század kihívásaihoz igazodva a lakosság létfeltételeinek védelmével, szemléletük formálásával és transzparens tájékoztatásával foglalkozni a gyárak és magánberuházások helyzetbe hozása és kiszolgálása helyett.
Követeljük, hogy 16 évnyi városvezetés után kezdjenek el fejlődni, változtatni, az új kihívások új feladataihoz új szemléletet és gyakorlatot alkalmazni a rutinból történő intézkedés és a rossz minták ismétlése helyett!
A klímaváltozás nem pártoldalak szerint válogat, a szélsőséges időjárás bizonyítottan életveszélyes az idősekre, betegekre, gyermekekre.
Az Önök feladata a tudatos felkészülés. Kezdjék el végre! Kezdjék el most!
Miért fontos?
Városunk döntéshozói felelősen, koncepciózusai, hosszú és rövidebb távú stratégiák mentén dönthetnek a lakosság életminőségéről. Úgy érezzük, ezeknél a döntéseknél nem élvez prioritást a klímaváltozás kockázataira való felkészülés. Petíciónkkal annak szeretnénk hangot adni, hogy állampolgárként, helyi lakosként városunk vezetőitől elvárjuk, hogy kezdjenek foglalkozni ezzel az égetően aktuális kérdéssel. Ha Ön is egyetért a fent megfogalmazottakkal, csatlakozzon hozzánk és írja alá petíciónkat!
Hogyan lesz kézbesítve
A petíciót online fogjuk eljuttatni az érintettekhez.