Ugrás a fő tartalomra

Címzett: [email protected]

Nyílt levél Novák Katalin Köztársasági Elnök Asszonynak egy négyéves kisfiúért

Tisztelt Köztársasági Elnök Asszony!

Kincs Beáta vagyok, levelemet a Balog család nevében írom.

Egy nevelőszülői család nevében, akik hét éve dolgoznak éjjel és nappal, szabadság és pihenő nélkül azért, hogy elesett, magukra hagyott gyerekeknek segítsenek elindulni az életben.

Én is fontolgattam évekkel ezelőtt, hogy nevelőszülővé válok, tájékozódtam is a szabályokat és követelményeket illetően, de végül nem mertem belevágni. Diplomás, dolgozó nőként, négygyerekes anyaként úgy éreztem, nem tudnám elég jól csinálni, nem vagyok elég ehhez az érzelmileg és testileg embert próbálóan nehéz feladathoz.

Ez a levél egyben tisztelgés minden nevelőszülő előtt, akik nem riadnak vissza attól, hogy az otthonukba, az életükbe fogadjanak egy vagy több elhagyott, vagy elhanyagolt, szegény vagy sérült, hátrányos helyzetű vagy beteg gyereket. Nem félnek a mindennapok kihívásaitól, közel engedik magukhoz őket, hogy a szeretetükkel melegítsék fel kis szívüket, és segítsenek nekik, ha saját útjukra indulnak az életben. Ritkán sikerül a vér szerinti családjukba visszatérniük, gyakrabban örökbefogadókra találnak, de akiknek életük első, legérzékenyebb időszakát köszönhetik, mindenképpen a NEVELŐSZÜLŐK. Így, csupa nagybetűvel. Köszönet, megbecsülés, és hála nekik minden ölelésért, melegségért, minden szeretetért. Lehet, hogy nem csinálnak mindent tökéletesen, és az előírások szerint, de csinálják, amit tudnak, szeretnek, és ez a legfontosabb.

Balogék hét évig segítették ezeket a gyerekeket, és velük megtörtént az, aminek nem szabadna: egy nevelt testvérpár úgy a szívükhöz nőtt, hogy szerették volna örökbefogadni őket. Ezt törvény nem tiltja, és ők minden feltételnek megfeleltek, bízva bíztak abban, hogy a kis neveltjeik örökre velük maradhatnak.

Nem így történt. Egy meggyőződésem szerint hibás döntés következményeként egyik neveltjüket karácsony előtt lázas betegen más nevelőszülőhöz szállították, mert túl erősnek ítélték meg a kötődést, Balogékat pedig ismeretlen okból nem tartották alkalmas örökbefogadóknak. Öt hete megszakadt a szívük. Az a sok szeret, amit adtak, nem számított semmit a hivataloknak. A gyerekek, akiket családba gondoztak, nem nyomtak a latban - mintha a munkájuk semmit nem számítana. Nem megbecsülést kaptak, hanem büntetést azért, mert nem JÓL szerettek. Nem számított a kisfiúval való szoros kapcsolatuk, az együtt nevelkedett testvér fájdalma: egy szerető családot rombolt szét egy mozdulattal egyetlen határozat.

Én hiszek abban, hogy ez egy tévedés volt, és abban is, hogy egy őszinte szembenézés, a hibák feltárása javíthat a hasonló folyamatokon, és segíthet, hogy másoknak ne kelljen átélnie azt, amit a Balog családnak. De amíg mindezt a felülvizsgálat és a per eldönti, egy négyéves kisfiú hiába várja a szerető Mamát és Papát. Nem tudja hol van, nem tudja, miért hagyták őt el. Ha visszakerül (mert ebben bízunk mind, akik ezt a levelet aláírjuk), akkor is szüksége lesz segítségre, hogy ezeket feldolgozza. De minél előbb kerül vissza, annál hamarabb kezdődhet a gyógyulás.

Kérem, mint az országom elnökét, korábbi családokért felelős minisztert és édesanyát, a Családbarát Magyarország program arcát, hogy tegyen meg mindent, hogy ez a kisfiú visszajusson oda, ahová tartozik!

Tisztelettel,
Kincs Beáta, a család barátja

Miért fontos?

Kérek mindenkit, olvassa el ezt a cikket itt:
https://telex.hu/komplex/2023/01/10/ket-napjuk-volt-osszepakolni-a-gyerek-eletet
És nézze meg ezt a riportot itt:
https://rtl.hu/hazon-kivul/2023/01/11/neveloszulok-milan-balog-csalad-kiszakitas-orokbefogadas

Képzeljétek el, hogy a születésétől nevelt gyerek a szívetekhez nő, bár a hivatásotok szerint "csak" gondozhatnátok. Képzeljétek el, hogy bár a törvény nem tiltja, nem vennének benneteket számításba az örökbefogadáskor. Képzeljétek el, hogy jön egy határozat, hogy két nap múlva össze kell pakolnotok a kis holmiját, és el kell vinnetek máshová, mert túlzottan ragaszkodik hozzátok, így nem találhat külső örökbefogadóra. Ti mit tennétek? Megtennétek bármit? Akkor segítsetek ennek a családnak, hiszen mindent megpróbáltak már, nem adják fel, és megérdemlik a támogatást.

Hogyan lesz kézbesítve

Terveink szerint a peticiot az alairasokkal februarban szemelyesen is eljuttatjuk a Sandor Palotaba, addig is mindenki, aki szeretne elkuldheti a peticio linjet a [email protected] cimre.

Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Frissítések

2023-01-31 06:41:40 +0100

5,000 aláírás gyűlt össze.

2023-01-23 14:21:17 +0100

1,000 aláírás gyűlt össze.

2023-01-22 05:25:08 +0100

500 aláírás gyűlt össze.

2023-01-21 13:25:55 +0100

100 aláírás gyűlt össze.

2023-01-21 11:26:50 +0100

50 aláírás gyűlt össze.

2023-01-21 10:20:43 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2023-01-21 09:55:53 +0100

10 aláírás gyűlt össze.