50 aláírás gyűlt össze.
Címzett: Magyarország minden, a rasszizmust és gyűlöletkeltést elítélő polgára és civil szervezete
Nyílt levél a Mi Hazánk Mozgalomnak
Tragédia, ami 22-én hajnalban a Deák téren történt. Két fiatal vesztette életét, ami elmondhatatlan fájdalom családjuknak, barátaiknak. Őszinte részvétünk a hozzátartozóknak, bennünket is mély szomorúsággal tölt el a tény, hogy elment két ifjú, akiknek nem szabadott volna meghalniuk.
Ugyanakkor fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy óriási vétek és veszélyes- ezt egy társadalmi csoport számlájára írni. Az elkövető elsősorban ember, ő is egy fiatal, aki elvette két másik ember életét. Tettére nincs felmentés, meg kell kapnia érte a büntetését.
Nem szándékunk tehát, hogy védjünk- vagy felmentéseket keressünk annak, aki súlyos bűnt követett el. Mégis nagyon fontosnak tartjuk, hogy ez ne vezessen a roma társadalom megbélyegzéséhez, - emberek indulatainak kihasználásával - üldöztetésükre felhívásnak. Nincs helye uszításnak, nincs helye ellenük való hergelésnek.
Aki emberi életet kiolt, a legnagyobb bűnt követi el, legyen az bármilyen nemzetiségű, etnikumú, vallású. Nem beszélve arról, hogy a romák- ugyanolyan magyarok, mint mi magunk, velük együtt alkotunk egy országot, egy nemzetet. Mint ahogy nem teszünk megbélyegző, a társadalomtól elkülönítő kijelentéseket, és nem folytatunk uszításra alkalmas magatartást és kommunikációt akkor sem, amikor nem roma követ el gyilkosságot, úgy az ebben az esetben is vétek, és bűnös, aki ezt megteszi. Ez csak újabb tragédiákhoz vezet, és reméljük, hogy a Mi Hazánk Mozgalomnak és politikusainak sem szándéka, hogy a társadalom csoportjai egymással szemben álljanak, és ez újabb áldozatokat követeljen. Reméljük, hogy nem céljuk emberi életek elvesztése, sem a velük szimpatizáló, sem a velük egyet nem értők közül. Hiszen mindkettőre ugyanannyi esély van.

Miért fontos?
Novák Előd, Facebook posztban kifejtett érvelése szerint, a társadalmi megosztottságra, a fennálló és mélyülő szakadékokra- kizárólag azok további mélyítése, a harc a megfelelő válasz. Nem hagyhatjuk, hogy ezen szélsőjobboldali hangok üres vagdalkozásai elhomályosítsák ítéleteinket, és emiatt ne vegyük észre, hogy a világ sokkal összetettebb annál, mint ahogy azt láttatni szeretnék.
Gyalázatosnak- és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a szélsőséges, populista pártok egy ilyen tragédiát is csak a politikai haszonszerzésre, támogató közönségét hadrendbe állító belső kommunikációra használja fel, és az említett békétlenség eszkalálására, sót hintve a hosszú évtizedek óta sajgó sebekbe.
Közösségünk a maga minden törvényes eszközével ez ellen cselekedni fog.
Mi hidakat akarunk építeni, és nem árkokat Magyarországon.
Ahogy Babits is megírta a Húsvét előtt-ben:
“Ó, béke! béke! legyen béke már!”
Oktogon Közösség