1,000 aláírás gyűlt össze.
Címzett: Jellinek Dániel, Indotek Group
Ne zárja be a munkásszállót Jellinek Dániel!
LEGFRISSEBB HÍREK: 2023. 06. 24.: Az épületet lakó nyugdíjasoknak és gyermeküket nevelő családoknak újra veszélybe került a lakhatási helyzete, sokan a hajléktalanság küszöbén állnak. Jellinek Dániel - az ország egyik leggazdagabb embere - a tavalyi botrány után visszakozott, egy év elteltével azonban most ismét a szálló bezárásáról döntött arra hivatkozva, hogy az energiaszolgáltató felmondta a szerződésüket, és a fűtési rendszert fel kell újítani.
KÜLDJ LEVELET JELLINEK DÁNIELNEK A PIROS GOMBRA KATTINTVA és oszd meg ezt a kampányt, hogy minél többen, közösen tudjunk kiállni a lakók érdekei mellett!
https://youtu.be/E53wItWfTAk
*****************
FRISSÍTÉS 2022. 09. 28.: Sikerült! Megakadályoztuk a szálló bezárását!
*****************
Tisztelt Jellinek Dániel!
Engedje meg, hogy idézzek az Indotek Group honlapjáról.
"Célunk, hogy a felnövekvő generáció tagjai biztonságos, védett, szeretetteljes környezetben nevelkedjenek fel, ezért az ő támogatásuk mellett vállalatunktól kiemelt figyelmet kapnak azok a szervezetek, akik az egyének és a családok megerősödéséért tesznek."
Az Ön cégének a társadalmi felelősségvállalása figyelemreméltó, ellenben a csepeli munkásszálló bezárásáról szóló hírek alapján úgy tűnik, hogy ezek üres szavak, csupán marketing.
Több száz rászoruló felnőtt és gyermek kerülhet utcára október 15-én, amennyiben Ön nem változtat ezen és nem tesz eleget társadalmi vállalásainak.
Természetesen ismerjük mi is az elmélyülő energiaválság hatásait, de úgy gondoljuk, hogy ennek az árát nem a legrászorulóbbaknak kell megfizetni, hanem a leggazdagabbaknak kell lejjebb adni a haszonszerzésből és kivenni a részüket a válságkezelésből, ha már az aktuális hatalom nem nyújt elég segítséget.
Arra kérjük, hogy teljesítse a vállalásait és segítsen ezeknek a családoknak!

Miért fontos?
"Célunk a hátrányos helyzetben lévő gyermekek fejlődésének gátját jelentő tényezők csökkentése. Célul tűztük ki, hogy 2025-re 1000 hátrányos helyzetű gyermek életminőségét javítjuk..."
- Indotek Group
Ez egy rendkívül ambíciózus cél, bárcsak több cég vállalna ilyeneket. Természetesen tudjuk, hogy ezek nehezen mérhető számok.
Egy rendkívül könnyű helyzetbe került most az Indotek Group, kedves Dániel! A 2025-ig vállalt céljainak 5%-át tudná most teljesíteni könnyedén. A szállón jelenleg 50 hátrányos helyzetű gyermek él, akinek életminőségén most csak Ön tudna segíteni!
A jelenlegi helyzetben mindennél fontosabb lenne, hogy ne veszítsék el lakhatásuk, hiszen ennyi felnőttnek és gyermeknek nincs elég hely a szociális ellátórendszerben, félő, hogy utcára kerülnének, ami visszafordíthatatlan károkat okozna a gyermekek fejlődésében, kérem ezt akadályozza meg!
Linkek:
Indotek Group társadalmi felelősségvállalása: https://www.indotek.hu/csr/
RTL-es videóriport: https://rtl.hu/hirado/2022/09/21/csepel-munkasszallas-energiaarak
A 444 cikke arról, hogy mégsem zárják be a szállót: https://444.hu/2022/09/28/megsem-zarja-be-a-csepeli-munkasszallot-az-egyik-leggazdagabb-magyar-erdekeltsegebe-tartozo-ceg