Ugrás a fő tartalomra

Címzett: MÁV-Start, MÁV-START Vasúti Személyszállítási Zrt. -

Ne lehetetlenítsék el a vasúti közlekedést Miskolc felé

Február elején új üteme kezdődik a Budapest–Hatvan vasútvonal felújításának: a Pécel és Aszód közötti vonalszakaszt 10 hónapra teljesen lezárják.

A MÁV-Start által tervezett autóbuszos pótlás a lezárás alatt jóval lassabb eljutást és plusz átszállásokat eredményez, ezzel aránytalan sérelmet okozva az utasoknak.
- Miskolc felől az InterCity-vonatok csak Hatvanig közlekednek, ott pótlóbuszra kell átszállni.
- A gyors- és sebesvonatok helyett szintén pótlóbusz közlekedik tovább Hatvantól, de az nem megy el a Keleti pályaudvarig, csak Pécelig. Ott ismét át kell szállni, ezúttal egy másik vonatra.

A Közlekedő Tömeg Egyesület a kényelmetlenségek mérséklése érdekében utasbarátabb pótlási javaslatokat dolgozott ki, melyben többek között az alábbiakat javasoljuk:
- Miskolc és Budapest között maradjon közvetlen vasúti kapcsolat Vác felé terelt IC-vonatokkal, naponta több száz utast mentesítve a kényszerű átszállás alól. A Budapest–Vác vonalon csúcsidőn kívül nem járnak a gyorsított személyvonatok, ezért a menetrendben marad hely a terelt IC-knek.
- A gyors- és sebesvonatok helyett expressz pótlóbuszt is indítsanak Budapest-Keleti és Hatvan között, hogy senkinek se kelljen a megszokottnál kettővel többször átszállnia.
- Az M3-as autópályán engedélyezzék az autóbuszok leállósávban haladását dugó esetén, a bevezető szakaszon pedig jelöljenek ki buszsávot, hogy a pótlóbuszoknak és a térségi Volánbusz-járatoknak ne kelljen a kilométeres dugóban várakozniuk.
- Szolgáltatók közötti kölcsönös jegy- és bérletelfogadással, a pót- és helyjegyek eltörlésével, illetve egyéb tarifakedvezményekkel csökkentsék a pótlás által okozott kellemetlenségeket.

Miért fontos?

A Budapest–Miskolc vonalon Pécel és Aszód között 10 hónapra teljesen lezárják a vasúti pályát. A vonatpótlást szervező MÁV-Start tervei szerint közel egy éven át, az ingázók ezrei csak két többlet átszállással jutnának el céljukhoz, így a mindennapi utazásuk jelentősen lassabb és körülményesebb lenne. A Közlekedő Tömeg Egyesület javaslatai jelentősen csökkentenék az utasokat érő kényelmetlenségeket.

Kategória

Links

Frissítések

2019-01-18 19:57:27 +0100

500 aláírás gyűlt össze.

2019-01-11 17:50:31 +0100

100 aláírás gyűlt össze.

2019-01-11 15:06:37 +0100

50 aláírás gyűlt össze.

2019-01-11 13:10:19 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2019-01-11 11:26:28 +0100

10 aláírás gyűlt össze.