Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Mindenkit

Azonnal kezdődjön el az iskolai de-szegregáció Magyarországon!

Tisztelt Döntéshozók!

Követeljük, hogy romák és nem romák együtt, integrált körülmények között tanulhassanak, mivel ezt kívánja a magyar társadalom érdeke. Ennek érdekében szükséges, hogy a roma gyermekek iskolai szegregációja megszűnjön.

Miért fontos?

Azonnal lépéseket kell tenni a közoktatásban már több évtizede megfigyelhető iskolai szegregáció ellen, ami jogellenes, de ennek nagyon elterjedt Magyarországon.

Miskolctól nem messze Onga településen a helyi általános iskolában a roma gyermekek szisztematikusan és fizikailag is teljesen el vannak különítve. Ellentétben a fehér szülőkkel a roma szülőknek nincs joguk az iskolába belépni. Az iskolai rendezvények nagy részét is külön rendezik, mivel az iskolavezetés szerint a romák rossz fényt vetnek az eseményekre.

Az iskolai farsangot is úgy rendezték meg, hogy jól látható az osztályok elkülönítése, ami miatt pattanásig feszült lett a légkör Ongán a romák és nem romák között.

Sokan úgy gondolják, hogy ez elképzelhetetlen egy EU-s tag tagállamban, a 21. században. Pedig ez a magyar valóság, ami megkeseríti a helyiek életét. Rasszizmusból inkább elkülönítjük a kihívást és bebetonozzuk a problémáinkat, mintsem szembenézünk vele. Gyermekeink akik magyar állampolgárok és magyar identitással rendelkeznek, semmiképpen nem érdemelnek ilyen lealacsonyító, kirekesztő és félelemkeltő bánásmódot.

Az ongai eset csak egy a sok kirívó iskolai szegregációs törekvés közül.

2016-ban az EU kötelezettség-szegési eljárást kezdeményezett Magyarország kormánya ellen a roma gyermekek iskolai szegregációja miatt. Kutatások bizonyítják, hogy általánossá vált a roma gyermekek jogellenes iskolai elkülönítése a több iskolát működtető településeken, ahol jelentős a roma lakosság aránya.

2017-ben a magyar kormány erre reagált a közoktatási törvény módosításával, amikor letette a garast vallásos alapon elkülönült iskolák mellett, ezzel pedig hosszú időre segített bebetonozni az egyházi iskolák roma gyerekeket célzó szegregációs törekvéseiket, akik háromszoros állami normatív támogatást kapnak ezért cserébe.

Ezzel a kampánnyal fel akarjuk hívni a szélesebb nyilvánosság figyelmét a problémára, mert szeretnénk megértetni, hogy romák integrációjának ügye össztársadalmi érdek. Gazdasági, társadalmi, pénzügyi érdeke fűződik a magyar társadalomnak ahhoz, hogy sikeresen integráljunk mintegy 100.000 általános iskolás korú roma gyermeket, hogy ők később jobb eséllyel indulhassanak el az életben, ezzel is javítsák országunk gazdasági, pénzügyi, és stabilitási potenciálját.

Ennek érdekében akarjuk elindítani a társadalmi diskurzust a probléma megoldása érdekében. S szeretnénk, hogy a politikai döntéshozók végre felvegyék napirendjükre az ügy mindenki számára elfogadható érdemi megoldását.

Hogyan lesz kézbesítve

Követelésünkkel közvetlenül megkeressük a döntéshozókat: az iskola vezetését, a Miskolci Tankerületi Központ vezetőjét és az Emberi Erőforrások Minisztériumát.

Kategória

Frissítések

2020-12-29 19:38:10 +0100

25 aláírás gyűlt össze.

2019-03-25 16:31:16 +0100

10 aláírás gyűlt össze.