Címzett: Pintér Sándor belügyminiszter, Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős államtitkár, Dr Balogh János országos rendőrfőkapitány
Ne hagyjuk, hogy megint a romák ellen hergeljenek!
Mi, roma civilek, aktivisták és magánszemélyek ezúton fejezzük ki szolidaritásunkat a kállói roma közösséggel, és egyben felszólítjuk Pintér Sándor belügyminisztert, valamint Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős államtitkárt, hogy haladéktalanul tegyék meg a szükséges lépéseket a helyi roma lakosság biztonságának megvédése érdekében.
Határozottan elítéljük, a 2026. március 13-án Kállón megjelent, a Mi Hazánk Mozgalmat és a hozzá szorosan kötődő Bűnvadászok nevű félkatonai csoportot. A Bűnvadászok a nevében „bűnözőket” üldöz, a legtöbb esetben mégis romákat talál meg. Nem „cigánybűnözőzik”, hanem „bűnöző cigányokat” mutogat – a közönség pedig érti a kódot. A romákkal való konfliktusokat lefilmezik, a felbőszített, felhergelt emberek reakcióit pedig beemelik a politikai kommunikációba.
Ez történt Kállón is, ahol Bűnvadászok korábbi akciói miatt felfokozott hangulat alakult ki egyes helyi lakosokban, akik heves szóváltásba keveredtek a Mi Hazánk mellett kampányolni akaró csoporttal. De ez a helyzet is nekik kedvez, hiszen minden úgy alakult, ahogy ők szeretnék: a felbőszült romák jó alanyok egy virális videóhoz, megugrik a nézettség, Toroczkai László pedig felmentő sereget indíthat.
Csakhogy ez nem játék!
Az ilyen szervezetek fellépése félelmet kelt, feszültséget szít, és kiszolgáltatott helyzetbe sodorja azokat a közösségeket, amelyek eleve erős társadalmi nyomás alatt élnek. Különösen súlyos ennek az üzenete egy olyan országban, ahol a romák elleni 2008–2009-es terrortámadások emléke a mai napig eleven.
Miért fontos?
A kialakult helyzetért a politikai és közbiztonsági felelősséget a kormányzati szereplőknek kell viselniük. Pintér Sándor belügyminiszter feladata, hogy garantálja minden magyar állampolgár biztonságát, és világos választ adjon arra, miként fordulhat elő, hogy félkatonai jellegű csoportok megfélemlítő akciókkal jelenjenek meg településeken. Sztojka Attila államtitkár felelőssége pedig külön is megkerülhetetlen: közéleti szerepéből és tisztségéből következően kötelessége megszólalni, fellépni, kapcsolatot tartani az érintett közösséggel, és minden lehetséges módon hozzájárulni a feszültség csökkentéséhez.
A kállói roma közösséget ezúton biztosítjuk arról, hogy nincsenek egyedül. Figyelemmel kísérjük az eseményeket, kiállunk mellettük, és minden demokratikus eszközzel támogatjuk őket abban, hogy biztonságban, félelem nélkül élhessenek saját településükön.
Ugyanilyen fontosnak tartjuk azt is kimondani, hogy a jelenlegi, feszült helyzetben senkinek sem szabad felülnie a provokációnak. Minden olyan szereplőnek, aki ellenrendezvényt vagy ellendemonstrációt szervez, tisztában kell lennie saját felelősségével. Egy ilyen helyzetben egyetlen felelőtlen döntés, egyetlen rosszul felmért mozgósítás is könnyen súlyos következményekhez vezethet. Éppen ezért arra kérjük az ellendemonstráció szervezőit, hogy a közösség védelmét, a helyiek biztonságát és a további eszkaláció elkerülését tartsák szem előtt minden döntésük során.
Felszólítjuk Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel akadályozza meg a további megfélemlítő akciókat!
Felszólítjuk Sztojka Attila államtitkárt, hogy haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot Kálló polgármesterével, Baboss Budával, valamint a Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetőjével, Makó Lászlónéval, továbbá személyesen is látogasson el a településre, és járuljon hozzá a helyi közösség megnyugtatásához!
Elvárjuk az államtól és az állam erre hivatott szerveitől, hogy megakadályozza a romákkal és más sérülékeny társadalmi csoportokkal kapcsolatos provokatív, kirekesztő és gyűlöletkeltő demonstrációkat. Határozott véleményünk, az államnak nem csak a szólás- és véleménynyilvánítási, valamint a gyülekezési jogot kell biztosítania, hanem állampolgárainak a védelmét és fizikai biztonságát is szavatolnia kell.
A választások közeledtével a Fidesz számára különösen fontos, hogyan reagál erre a helyzetre. A Lázár János nevéhez kötődő wc kefés botrány is megmutatta, hogy a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok pontosan érzékelik, amikor politikai játszma a bőrükre megy. A Mi Hazánk pedig éppen azt félelem gombot kapcsolja be a romákban, amit a 2008–2009-es, romák elleni terrortámadások mélyen bevéstek egy egész nemzedék emlékezetébe. Ezt a szorongást nem lehet mosolygó roma celebekkel semlegesíteni vagy kommunikációs eszközökkel elfedni. A roma közösségek világos beszédet, határozott fellépést és valódi védelmet várnak.
Írd alá te is a nyílt levelet, ha szerinted a roma közösségeket nem lehet félelemkeltésre és politikai haszonszerzésre használni.
Álljunk ki együtt a kállói romák biztonsága, méltósága és nyugalma mellett. Küldjünk világos üzenetet a döntéshozóknak: a megfélemlítésre, a gyűlöletkeltésre és a kampánycélú uszításra az államnak azonnali és egyértelmű választ kell adnia. Minden aláírás azt erősíti, hogy a roma emberek élete, biztonsága és emberi méltósága nem politikai díszlet.
Írd alá te is a nyílt levelet, ha szerinted a roma közösségeket nem lehet félelemkeltésre és politikai haszonszerzésre használni.
Álljunk ki együtt a kállói romák biztonsága, méltósága és nyugalma mellett. Küldjünk világos üzenetet a döntéshozóknak: a megfélemlítésre, a gyűlöletkeltésre és a kampánycélú uszításra az államnak azonnali és egyértelmű választ kell adnia. Minden aláírás azt erősíti, hogy a roma emberek élete, biztonsága és emberi méltósága nem politikai díszlet.
Budapest, 2026. 03. 17.