Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Pokorni Zoltán, XII. kerületi polgármester

Ne engedjük, hogy bezárják a Virányosi Közösségi Házat!

Tisztelt Polgármester úr!

Ezúton kérjük Önt, hogy tekintsen el a kerület kulturális intézményeinek hatékonyabbá, átláthatóbbá és gazdaságosabbá tételétől, amennyiben az a Virányosi Közösségi Ház felszámolását jelenti.
A közösségi házról szóló előterjesztés a környéken élők véleményének meghallgatása nélkül került elfogadásra, valódi indoklás nélkül.

A Szarvas Gábor úti épületben számos olyan önállóan szervezett program működik, amelyet a közelben lakó gyerekek és felnőttek, illetve a közeli közoktatási intézmények látogatnak, amikor nem fenyeget járványveszély. Az itt lakók számára az intézmény nagyon fontos szerepet tölt be, és sokaknak egyszerűbben megközelíthető, mint a jóval távolabbi MOM Kulturális Központ, vagy a más jellegű programokat kínáló Lóvasút. Az intézmény hosszú évek óta a kerületi közösségi élet fontos része, találkozási pont és programlehetőség az itt lakóknak, akik bíznak benne, hogy ez így lesz a pandémia után is.

Miért fontos?

Jelen járványügyi helyzetben a programok elmaradása, bevételek kiesése a kerület összes többi kulturális intézményére ugyanúgy érvényesek. Amennyiben a Virányosi Ház megszűnik, a dolgozók közül nem vesznek át mindenkit: a munkatársak közel harmadát elbocsátják. Az átalakításhoz hatásvizsgálat, számítások nem ismertek.

A ház sokféle kisgyermekes, fejlesztő, közösségépítő programnak ad otthont. Sokaknak ez volt a közelben az egyetlen megfizethető lehetőség a mozgásra, zumbán sokszor tele volt a nagyterem, a baba-mama tornán hátul játszottak a legkisebbek, miközben az anyukák feltöltődhettek, Asperger-szindrómával élő fiataloknak adott lehetőséget a beszélgetésre egy támogató csoportban.
Az óvodás korosztály a bábszínházzal ismerkedett, Gryllus Vilmos koncertjei is minden évben visszatértek, a gyerekek legnagyobb örömére. Rendszeresek voltak a kiállítások is a közösségi házban.
Az őszi méz- és lekvár-fesztivál is a környéken élők kedvence volt, sok-sok házi finomsággal, koncertekkel, a gyerekeknek kézműveskedéssel.
Családi találkozóink, ünnepeink helyszíne is volt eddig.
Tökéletesen a környezetbe simulva része volt az életünknek, immár 30 éve!
Tavaly lett felújítva, örültünk a szépen megújult környezetnek.

Így még érthetetlenebb számunkra, miért kell megfosztani a környéken élőket a találkozási, kikapcsolódási helyünktől, anélkül, hogy bárki megkérdezett volna bennünket!

De a helyzet jelenlegi állása alapján a Virányosi Ház megszűnése után csak a Jókai Klub és a Barkácsműhely működne tovább, a MOM Kult telephelyeként. A Szarvas Gábor úton nem lesz több tanfolyam, nem lesznek közösségi programok, az épület jövője ismeretlen.

Tiltakozunk ez ellen, kiállunk a Virányosi Közösségi Ház fennmaradásáért!

Ne engedjük, hogy bezárják a Virányosi Közösségi Házat!

Budapest, XII. kerület, Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Frissítések

2021-04-19 11:15:27 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2021-04-17 14:25:48 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2021-04-16 14:50:28 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2021-04-16 12:33:40 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2021-04-16 11:10:07 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2021-04-16 09:37:46 +0200

10 aláírás gyűlt össze.