Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Tarr Zoltán miniszter, Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium

Mentsük meg a papszeri „öregmúzeum”-ot

Forrás: Herman Ottó Múzeum
 
Mentsük meg Miskolc első középületét, iskoláját, a több mint ötszáz éves múltú papszeri „öregmúzeumot”, városunk bölcsőjét! 

Azt kérjük Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter úrtól, hogy az ország örökségvédelmi programjába – kiemelt jelentősége miatt – megkülönböztetett módon kerüljön be a miskolci „öregmúzeum”-nak, a város első középületének, iskolájának felújítása. Haladéktalanul történjen meg az épület állapotának felmérése, az állagmegóvás legsürgősebb feladatainak számbavétele, majd ezt követően a felújítás megterveztetése és megkezdése. 
 
Az épület központi része 1560-ban már biztosan állt. Az akkor alig valamivel több mint kétezer főt számláló városban valószínűleg ez volt az első iskolaépület, melynek elődje egyes források szerint akár bő száz évvel korábban is működhetett. A református iskola öreg falai között olyan kiemelkedő személyiségek tanultak, mint Szemere Bertalan, az 1848/49-es szabadságharc kormányának belügyminisztere, majd miniszterelnöke, Egressy Béni, a Szózat zeneszerzője, Egressy Gábor színész, a XIX. századi magyar nyelvű színjátszás megkerülhetetlen alakja, Ferenczi Sándor világhírű tudós, a pszichoanalízis egyik úttörője, Palóczy László, a pozsonyi országgyűlés korelnöke, vagy Lévay József, a vármegye főjegyzője, költő, aki később az iskola legendás tanára lett. 

Miskolc egyik legjelentősebb műemléke – az avasi református templom és a diósgyőri vár mellett – 1899-től a város első múzeumaként őrizte és mutatta be a város és a megye történetének tárgyi emlékeit, amíg csaknem nyolc évvel ezelőtt ismét bezárásra nem kényszerült műszaki állapota miatt. Az épület előtt áll városunk tudósának és országgyűlési képviselőjének, Herman Ottónak a szobra, aki a közelben megtalált jégkori Bársony-házi „szakócák” meghatározásával a magyarországi őskőkorkutatás alapjait is lerakta, egyben közvetlenül inspirálta a Bükk hegység régészeti–őslénytani célú barlangi kutatásait. 
 Az ezredfordulót követően egy 2018. évi önkormányzati felmérés alapján az épület műszaki állapotában már olyan romlást dokumentáltak, hogy 2019 márciusában a múzeumigazgató – a fenntartó tudomásulvétele mellett – az épület bezárásáról döntött.  Azóta érdemi önkormányzati és kormányzati intézkedés, beavatkozás nem történt. Jelenleg mind az épület, mind a kerítés vonatkozásában fennáll a veszélye a látványos statikai károk, esetleg személyi sérülések bekövetkezésének. 

Miért fontos?

 Az épület jövőjét a városi fenntartású, megyei hatókörű Herman Ottó Múzeum szakemberei és a felújítás ügyének támogatói olyan Várostörténeti Múzeumként álmodták meg, amelynek interaktív és többnyelvű tárlataiban Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye, az ősi iskola és a református egyház múltja egyaránt kellő helyet kapna. A mályi geotermikus energia közvetlen hasznosításával kivételes lehetőség kínálkozhat arra, hogy egy mintaprojekt keretében az évszázados műemléki falak között egy nemcsak modern tartalmú, de valódi „zöld” múzeum kezdje meg működését a remélhetőleg közeli jövőben. 
 
A mozgalom kezdeményezői:
Fedor Vilmos, a Szinva Örökség Napok alapítója, Miskolc díszpolgára
Fedor-Szabó Zsuzsa, a Szinva Örökség Alapítvány kuratóriumi elnöke
dr. Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója

Petíció Munkacsoport:
Fedor Vilmos, a Szinva Örökség Napok alapítója, Miskolc díszpolgára
Fedor-Szabó Zsuzsa, a Szinva Örökség Alapítvány kuratóriumi elnöke
dr. Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója
Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója
dr. Kis József, a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára igazgatója
Sikoparija Lujza, az aHang koordinátora
Tóth Viktor, Fennt.A Mérnökiroda Kft.

 TÁMOGATÓK, akik már csatlakoztak a mozgalomhoz:

Intézmények:                                                                               
Avasi Református Egyházközség
Herman Ottó Múzeum                                                  
II. Rákóczi Ferenc Könyvtár
Miskolci Csodamalom Bábszínház
Miskolci Egyetem                                                                                    
Miskolci Nemzeti Színház                                                            
Miskolci Szimfonikus Zenekar                                                                                                        
MNL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára
MTA Miskolci Akadémiai Bizottsága                                               
Tudomány és Technika Háza

Civil szervezetek, szakmai szerv.
aHang Miskolc
BÉRC Kft.
Bluepixel Kommunikációs és Produkciós Iroda
CineFest Egyesület                                            
CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál
Csendes éj alkotócsoport     
Eastjob Bt.
Éltető Lélek Alapítvány
Fennt.A Mérnökiroda Kft.
Herman Ottó Természetvédők és Díszmadártenyésztők Egyesülete 
Itthon Miskolcon Egyesület 
KAVI MED Kft.
Kisgergely Cukrászda
Maradj Miskolcon Alapítvány
MBM Autó Kft.
MGL Creative Kft.
Miskolc a Múltban helytörténeti oldal
Miskolci Ars Sacra Fesztivál és együttműködő szervezetei
Miskolc-Tapolca Rotary Club
Mit Miskolc adhatott helytörténeti oldal
Rotary Club Miskolc
Rotary Club Miskolci Angyalok
Spanyolnátha művészeti folyóirat 
Szeretem Miskolcot Mozgalom
Szinva Örökség Alapítvány
V+A Viszlai Építész Iroda Kft.

Támogató jeles személyek:
Balogh Kálmán Kossuth-díjas cimbalomművész, Miskolc díszpolgára
Bródy János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró
Guzi Blanka világbajnok, olimpiai negyedik helyezett öttusázó 
Kepes András Táncsics Mihály és Pulitzer-díjas író
Magyar Bálint, Szemere Bertalan ükunokája
Müller Péter Sziámi Nobel-békedíjas, Kossuth-díjas költő, előadóművész, a Bartók+ Nemzetközi Operafesztivál alapító igazgatója
Péterfy-Novák Éva miskolci származású író, emberi jogi aktivista
Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Nemzet Művésze 
Sztevanovity Zorán Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző

Miskolc város országgyűlési képviselői:
dr. Czipa András
Juhász Roland

 Petíciónkat támogató ismert lokálpatrióták:
Ábrám Tibor református egyházi vezető, a Lévay József Református Gimnázium nyug. igazgatója 
Ádám Ibolya kulturális szakember 
Balogh Beáta pszichológus 
Balogh József MBM Autó Kft. cégvezető 
Bartha György önkormányzati képviselő 
Béres Attila igazgató, Miskolci Nemzeti Színház 
Bíró Tibor fesztiváligazgató, CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál 
Birtha Melinda főszerkesztő, író református lelkipásztor 
Bócz-Demeter Katalin Miskolci TISZA önkéntesi közösségek kapcsolattartó 
Borda Krisztina szállodaigazgató 
Czikora Ágnes újságíró 
dr. Fedor Flóra Zsófia neurobiológus 
dr. Ficsór Józsefné tanár 
dr. Hajdú László PRO URBE díjas lokálpatrióta üzletember 
dr. Katona Pál fogorvos 
dr. Kis József történész 
dr. Kovács Tamás orvos, közgazdász 
dr. Ladányi Erzsébet a Nemzeti Dialízis Központ hálózati orvosigazgatója, a Magyar Nephrologiai Társaság elnöke 
dr. Sikter Péter kulturális szakember, jogász 
dr. Szalay-Tóth Katalin ügyvéd 
dr. Zámpori Anna ügyvéd 
dr. Zombor Eleonóra jogász
Farkas Ádám közgazdász 
Gável Péter Kálmánné Nívódíjas szakgyógytornász
Halászné Ráczkevi Anna építész 
Harsányi Attila színművész 
Iván Tamás cégvezető 
Ivánné Farkas Éva 
Irlanda Boglárka, a Bartók+ Nemzetközi Operafesztivál marketing és kommunikációs igazgatója 
Jeney Ákos kreatív és informatikai szakember 
Kecskeméti Gyula autószerelő 
Kisgergely Zsolt cégvezető 
Kiss Krisztina cégvezető 
Kiss László újságíró 
Koleszár Péter informatikai szakember 
Kolozsi István fps ecosystem ügyvezető 
Koncz Boglárka, Miskolci Nemzeti Színház nyugalmazott művészeti főtitkára 
Madaras Péter programigazgató, CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál 
Máger Ágnes festőművész, Miskolc díszpolgára 
Mihályi Helga egyetemi oktató 
Monos Márta újságíró 
Murvai Ervin fotóművész 
Nagy Attila helytörténet író 
Prof. dr. Kocsis Károly, MTA MAB elnöke 
Seres Ildikó színművész 
Sikoparija Lujza aHang megyei koordinátor 
Sir László a Miskolci Szimfonikus Zenekar nyugalmazott igazgatója, Miskolc díszpolgára 
Solymosi Árpád okleveles trombitatanár-kamaraművész, közoktatási vezető, coach 
Szabó Zoltán mérnök 
Szászné Pónuzs Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar igazgatója 
Temesvári Éva, a Miskolci Csodamalom Bábszínház ügyvezetője 
Tóth Viktor, okl. építészmérnök, műemlék védelmi szakmérnök 
Varga Andrea Miskolc MJV volt alpolgármestere, szociológus, coach, mentálhigiénés szakember 
Varga Éva Munkácsy-díjas szobrászművész 
Varga Gábor, könyvtárigazgató 
Várhelyi Krisztina, a Miskolci Ars Sacra Fesztivál alapítója 
Vass Tibor József Attila-díjas költő 
Viszlai József, Miskolc város korábbi főépítésze 
Vojcsik Csaba Miskolci TISZA önkéntesi közösségek kapcsolattartó 
Miskolc, Papszer u. 1, 3530 Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Frissítések

2026-10-27 12:06:33 +0100

1,000 aláírás gyűlt össze.

2026-10-16 13:52:06 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2026-10-15 13:38:46 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2026-10-15 11:39:41 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2026-10-15 10:54:06 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2026-10-15 09:11:49 +0200

10 aláírás gyűlt össze.