Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Dr. Kásler Miklós, Emberi Erőforrások Minisztere

Maradjon kötelező az örökbefogadók felkészítő tanfolyama

Tisztelt Miniszter úr!

Az Ön által benyújtott 2020. évi "T/10516. számú törvényjavaslat egyes törvényeknek az örökbefogadások elősegítésével összefüggő módosításáról" 8. § szerint az örökbefogadásra felkészítő kötelező tanfolyam önkéntesen igénybe vehetővé válik. (https://www.parlament.hu/irom41/10516/10516.pdf).
Azt kérjük, ezt a pontot vegyék ki a törvényjavaslatból, maradjon továbbra is kötelező az örökbefogadók felkészítő tanfolyama.

Miért fontos?

Az örökbefogadók kötelező tanfolyamát 2003-ban vezették be, majd 2018-ban 21-ről 40 órára bővítették a tananyagot. A tanfolyam egyik központi üzenete: a gyermeknek tudnia kell, hogy őt örökbe fogadták. A tanfolyamnak nagyon nagy szerepe volt abban, hogy az örökbefogadók felkészülten vágnak bele a folyamatba, és már nem tervezik eltitkolni a gyerek elől az örökbefogadást, sokkal egészségesebb lelkülettel nő fel egy generáció.
A felkészítő tanfolyam nagyon fontos a jelentkezők szemléletformálásában, saját határaik megismerésében, a gyermek érkezésére való felkészülésben, az azzal való szembesülésben, mit hoznak magukkal a gyerekek. A 40 órára bővítéssel pedig helyet kapott egy nagyon fontos téma: hogy a rendszerben elérhető gyerekek jelentős hányada idősebb, vélhetően roma származású, egészségi vagy fejlődési problémákkal küzd, vagy többen vannak testvérek. Sokak itt hallanak arról először, hogy a viselkedés nem az öröklött géneken múlik elsősorban.
Nagyon fontos a valósággal megismertetni az örökbefogadókat, akik maguktól jellemzően egészséges és fehér bőrű kisbabában gondolkodnak. Ugyanakkor a tanfolyam segít annak felmérésében, ki mit képes vállalni, felkészít az örökbefogadással kapcsolatos tipikus helyzetekre, iránymutatást ad ahhoz, hogy mely életkorban hogyan beszéljenek a gyerekkel az örökbefogadásról.
Ha nem lesz kötelező a felkészítő tanfolyam, várhatóan sokan inkább nem élnek majd a személyenként 60.000-80.000 Ft-os részvételi díj melletti elvégzésével, ez viszont a tömeges kudarcos örökbefogadásoknak ágyazhat meg és tragédiákhoz vezethet. Amikor nem kellően felkészülten, illúziókkal teli, téves elvárásokkal vállalnak gyermeket a jelentkezők, vagy titkokkal övezve és hazugságban nevelik. Ez senkinek nem érdeke, a gyermeknek különösen nem. A jellemzően több traumán átesett örökbefogadandó gyermekek érdeke az, hogy minél felkészültebb szülők fogadják őket, akik tájékozottak és érzékenyítettek az örökbefogadás sajátos témáiban is.
A tapasztalat az, hogy a szülőknek hasznos információt és maradandó élményt ad a tanfolyam. A végeztével a többség úgy látja, hogy hasonló tanfolyamot minden gyermeket vállaló egyénnek és házaspárnak el kellene végeznie. Ha választhatóvá teszik, fennáll a veszélye annak, hogy épp azok nem fognak részt venni rajta, akik a leginkább tájékozatlanok, akiknek a legnagyobb szüksége volna a csak egy csoportos helyzetben nyerhető személetváltozásra. Aggódunk, hogy a tanfolyam eltörlése rengeteg kárt okozna, miközben semmilyen előnye nem lenne, a tervezet sem fűz hozzá indoklást.

Sajtómegjelenések a témában:
https://merce.hu/2020/05/17/kik-fogadhatnak-orokbe-kisgyereket-es-kiknek-nem-kellene-orokbe-fogadniuk/
https://harmonet.hu/otthon/72600-kik-fogadhatnak-orokbe-kisgyereket,-es-kiknek-nem-kellene-orokbefogadniuk.html
https://www.portfolio.hu/bank/20200513/orokbefogadas-nagy-valtozasok-jonnek-de-egy-sulyos-anyagi-hatranyt-fenntarthat-a-kormany-431646
https://index.hu/velemeny/olvir/2020/05/15/orokbefogadas_felkeszito_tanfolyam_erkolcsi_bizonyitvany_meddoseg/
https://bombanyunemrobban.blog.hu/2020/05/15/szukseges-e_az_orokbefogadoi_tanfolyam
https://csalad.hu/csaladban-elni/az-orokbefogado-szulo-terapias-szulo
https://pestihirlap.hu/2020/05/15/mar-tobb-mint-ezren-irtak-ala-hogy-az-orokbefogadok-felkeszito-tanfolyama-maradjon-kotelezo
https://ezalenyeg.hu/kozugy/lmp-szukseg-van-az-orokbefogadoi-tanfolyamra-4870
https://unicef.hu/ezt-tesszuk-itthon/gyermekjogi-koalicio/allasfoglalas-orokbefogadas-jogszabaly-modositas
https://nlc.hu/baba/20200519/orokbefogadas-torvenymodositas/
https://www.sos.hu/hirek/orokbefogadok-kotelezo-kepzesenek-ujraszabalyozas/
https://www.noklapja.hu/fontos/2020/05/18/okorbefogadas-tanfolyam-szulok-trauma
https://www.klubradio.hu/archivum/reggeli-gyorsreggeli-szemely-2020-majus-20-szerda-0900-10675
https://444.hu/2020/05/23/eszre-sem-veszik-a-csaladok-es-mar-orokbe-adtak-a-gyerekuket
https://mediaklikk.hu/kossuth-radio/cikk/2020/05/19/az-orokbefogadas-szabalyai/
https://www.evamagazin.hu/orokbefogado-szulok-felkeszito-tanfolyam-128609
https://barnahus.hu/blog/vegre-a-gyerekek-kerultek-a-torvenyhozas-fokuszaba
https://index.hu/belfold/2020/05/27/orokbefogadas_kotelezo_tanfolyam_eltorlese_egyszerusites_orvenyjavaslat_tiltakozas_peticio
https://marieclaire.hu/riporter/2020/05/28/a-gyereknek-tudnia-kell-hogy-ot-orokbe-fogadtak
https://www.youtube.com/watch?v=fnf5FWYs6Jc
https://magyarnarancs.hu/belpol/gyorsitana-a-kormany-az-orokbefogadason-130256
https://szemlelek.net/2020/05/28/mi_lenne_ha_nem_kellene_vizsgat_tenni_a_jogositvany_megszerzesehez
http://www.atv.hu/belfold/20200522-dramai-percek-a-studioban-szel-bernadett-elo-adasban-beszelt-orokbefogadott-gyermekerol
https://wmn.hu/ugy/52929-az-orokbe-az-azt-jelenti-hogy-orokre--egy-uj-konyv-es-egy-esztelen-torvenyjavaslat-szerencsetlen-talalkozasa
https://m.hvg.hu/itthon/20200520_orokbefogadas_tanfolyam_torvenymodostas_peticio
https://168ora.hu/itthon/van-aki-az-igazi-anyukajat-akarja-186070

Videó:
https://24.hu/belfold/2020/06/01/orokbefogadas-tanfolyam-video/
https://24.hu/belfold/2020/06/03/grecso-krisztian-orokbefogadasi-tanfolyam-kotelezot/
https://index.hu/kultur/2020/06/03/rohrig_geza_toth_kriszta_grecso_krisztian_tompa_andrea_kollar-klemencz_laszlo/
https://444.hu/2020/06/03/grecso-krisztian-a-kotelezo-orokbefogadasi-tanfolyamot-megszuntetni-csak-a-gyerekek-karara-lehet
https://nlc.hu/csalad/20200603/orokbefogadas-felkeszito-grecso-rohrig-video/
https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/orokbefogadas-rohrig-geza-es-grecso-krisztian-is-a-kotelezo-tanfolyam-eltorlese-ellen-ervel/
https://pestihirlap.hu/2020/06/03/ha-mar-az-orokbefogado-szulok-lelki-elete-nem-fontos-akkor-legalabb-az-orokbefogadott-gyermeke-legyen-az/
https://hvg.hu/itthon/20200603_orokbefogadas_peticio
https://rtl.hu/rtlklub/hirek/tobb-ismert-orokbefogado-szulo-szerint-hiba-lenne-a-tanfolyam-eltorlese

Kategória

Frissítések

2020-05-18 13:28:16 +0200

10,000 aláírás gyűlt össze.

2020-05-15 18:23:56 +0200

5,000 aláírás gyűlt össze.

2020-05-15 06:15:50 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2020-05-14 23:03:24 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2020-05-14 22:10:27 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2020-05-14 22:03:19 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2020-05-14 21:59:54 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2020-05-14 21:56:03 +0200

10 aláírás gyűlt össze.