Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Dr. Tóth Tamás bv. altábornagy, országos parancsnok

Legyen végre szabad látogatás a börtönben

Fotó: Györffy Anna

Frissítés 2022.05.03.:
Végre eltörölték a látogatási tilalmat a börtönökben, május 1-jén újraindult a személyes látogatófogadás a BVOP honlapján közzétett hír szerint. Már legalább két hónapja itt volt ennek az ideje. Több tízezer családtag, közöttük rengeteg gyermek várt arra, hogy újra találkozhasson fogvatartott szerettével. A közlemény szerint ugyanakkor ismét a koronavírus-járvány előtti szabályoknál szigorúbb feltételek mellett indítják újra a látogatást: a korábbi négy fő helyett csak ketten látogathatnak havonta egyszer, és közöttük a fizikai érintkezés továbbra is szigorúan tilos. A fogvatartottak hozzátartozói viszont azt szeretnék, ha több mint két év után végre megérinthetnék, megölelhetnék családtagjukat. Mi az ő érdekükben továbbra is azért dolgozunk, hogy a régen várt találkozókra plexifalak nélkül is sor kerülhessen! Erről bővebben itt olvashatsz: https://helsinki.hu/vegre-eltoroltek-a-latogatasi.../

2017 óta folyamatosan szigorodtak a látogatás szabályai és 3 éve minden börtönben tilos a testi érintkezés a fogvatartottak és látogatóik között. Havonta egyszer, miután sokszor több száz kilométert utaznak a családtagok, hogy egy nagyon rövid ideig láthassák fogvatartott szerettüket, nem érhetnek egymáshoz, nem köszönthetik egymást puszival, öleléssel, a fogvatartottak nem vehetik ölbe vagy kézbe kicsi gyermekeiket, egy plexifal választja el őket. Ez mindkét fél számára szenvedést okoz és igazságtalan.

Már amikor van személyes látogatás. A büntetés-végrehajtás a 12 év alatti gyermekek számára egyáltalán nem engedélyezte a látogatást az elmúlt két évben. Mindössze 4 olyan hónap volt, amikor személyesen lehetett látogatni a fogvatartott családtagot, de akkor is csak nagyon korlátozott módon, és szigorú szabályok mellett. Több ezer gyermek csak a megfizethetetlen telefonon (69 forint/perc) vagy Skype-on tud beszélni a börtönben lévő anyukájával vagy apukájával. Ez nem helyettesíti a személyes látogatást. A FECSKE erről írt tavaly a kutatási jelentésében.

Jelenleg semmi sem indokolja, hogy a fogvatartottak nem fogadhatnak látogatókat, hiszen 2022. március 7-én megszűnt a járványügyi korlátozások többsége: a legtöbb helyen már nem kötelező maszkot hordani, nem kérik a védettségi igazolványt, egészségügyi és szociális intézményeket lehet látogatni. De arról nincs tájékoztatás, hogy mikor és milyen feltételek esetén fog újraindulni a látogatás a börtönökben is.

Miért fontos?

Nagyon nagy szükség van arra, hogy főleg az elmúlt időszak viszontagságai után újra láthassák egymást a börtönbüntetésüket töltők és családtagjaik, és a látogatáson megölelhessék, megpuszilhassák egymást, ezzel is kifejezve támogatásukat afelől, hogy otthon várják szeretteiket.

Világos, hogy a fogvatartottak sikeres reintegrációjában nagyon nagy szerepe van a családnak és a minőségi kapcsolattartásnak. A társadalomnak is az az érdeke, hogy emberséges és igazságos körülmények között töltsék a fogvatartottak a börtönbüntetésüket, és családjuk ne szenvedjen szükségtelenül. Nem csak a fogvatartottaknak, de családjuknak is joga van a minőségi kapcsolattartáshoz.

Ennek része, hogy a családtagok családi beszélőn találkoznak, amikor megérinthetik egymást: az érkezéskor és búcsúzáskor öleléssel, csókkal, puszival köszönthetik egymást és búcsúzhatnak el, jól hallják egymást. A találkozó alatt foghatják egymás kezét, a gyerekek szüleik ölébe ülhetnek, a felnőttek játszhatnak a gyerekekkel, az élelmiszert közösen elfogyaszthatják.

Egy gyermeknek hatalmas szüksége van arra, hogy mikor hosszú idő után újra láthatja az apukáját vagy az anyukáját, akkor megölelhesse őt, együtt játszhassanak. Nem lehet elmagyarázni egy kisgyermeknek, hogy erre miért nincs lehetőség a börtönben. Az, hogy plexifal választja el a látogatókat egymástól, nem csak a fogvatartottnak, hanem a gyerekeinek, szüleinek és házastársának is büntetés.

Kategória

Frissítések

2022-04-11 15:46:23 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2022-03-30 12:06:18 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2022-03-29 19:25:52 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2022-03-29 17:12:17 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2022-03-29 16:00:48 +0200

10 aláírás gyűlt össze.