Skip to main content

Címzett: Magyarország Kormánya

Követeljük a koronavírus miatt bajba került családok célzott állami megsegítését!

Követeljük a koronavírus miatt bajba került családok célzott állami megsegítését!

Üdvözöljük a kormány eddigi intézkedéseit örvendetes, hogy a jelzáloghitellel rendelkezők fizetési halasztást kaptak, és elengedhetetlen rendelkezés a kilakoltatások felfüggesztése is, azonban ez még mindig nem elegendő ahhoz, hogy a közeljövőben ne veszítsék el tömegek az otthonaikat.

Ezért követeljük az alábbi intézkedések azonnali bevezetését:

Ne csak a hitellel rendelkezőket mentsék fel a törlesztőrészlet fizetése alól, kapjanak azonnali támogatást az albérletben élők is!

Rendelkezzen a kormány kikapcsolási moratóriumról az áram-, gáz és vízszolgáltatásokra a válsághelyzet idejére, a hátralékkal rendelkezőknek pedig kapcsolják vissza ezen szolgáltatásokat!

Az állam és a közműszolgáltatók fele-fele részben vállalják át azon rászoruló háztartások rezsiköltségeit, akik a válsághelyzet okozta munkavesztés vagy bevétel hiányában ezeket nem tudják kifizetni!

Az önkormányzatok kapjanak rendkívüli költségkeretet, hogy krízistámogatást tudjanak nyújtani a rászoruló családoknak!

Miért fontos?

A koronavírus okozta válság mindannyiunkat nehéz helyzetbe hoz, de különösen nehéz helyzetbe kerülnek azok, akik már most elveszítették munkájukat a vírus miatti gazdasági leállás következményeként. Az elmúlt héten naponta többen kerestek meg minket, hogy veszélyben van lakhatásuk, a hónap végén még a rezsit sem fogják tudni kifizetni, nemhogy a lakbéreket és sajnos nincsenek egyedül, több tízezer háztartás kerülhet bajba a közeljövőben.

Ágota a négy gyermekes édesanya, azért keresett fel minket, mert a vírus magyarországi megjelenését követő 3. napon a férjét máris elbocsájtották abból a pizzázóból, ahol szakácsként dolgozott. Ő az egyik helyi üzletlánc pénztárosaként még dolgozik, de az ő fizetése nem elegendő arra, hogy kifizessék a 180 ezer forintos albérleti díjat, amit a 60 négyzetméteres lakótelepi lakásért fizetnek Budapest 15. kerületében. Megtakarításuk volt, de egy egy évvel ezelőtti krízishelyzet következtében azt már felélték.

Mária a párjával együtt él, két gyermeket nevelnek közösen. A járvány kitöréséig pultosként dolgozott, egy hete azonban határozatlan időre felfüggesztették a munkavégzését, így egyedül a párja fizetéséből tudnak gazdálkodni. Ez viszont közel sem elég arra, hogy a 220 ezer forintos bérleti díjat és a rezsiköltségeket kifizessék. Jelenleg fizetésképtelenné váltak, áram nélkül maradtak az albérletükben, a két iskoláskorú gyermekük számára pedig ezzel még inkább megnehezült a távoktatásban való részvétel is.

És sorolhatnánk a példákat, bizonyára Ti is találkoztatok a környezetetekben hasonlóan kétségbeejtő történetekkel.

Ne hagyjuk, hogy a válsághelyzet okozta krízisben segítségre szoruló embertársaink egyedül maradjanak, üzenjünk meg a döntéshozóknak mit várunk el tőlük!

Írd alá a petíciót Te is, csak együtt vagyunk erősek!


Aláírás okai

  • Olvassátok el és írjátok alá
  • Hát mert .
  • Azért írtam alá, hogy senki ne veszíthesse el a lakhatását a járvány ideje alatt.

Frissítések

2020-03-27 13:44:45 +0100

500aláírás gyűjt össze.

2020-03-24 12:41:34 +0100

100aláírás gyűjt össze.

2020-03-24 10:24:32 +0100

50aláírás gyűjt össze.

2020-03-23 23:56:51 +0100

25aláírás gyűjt össze.

2020-03-23 19:46:23 +0100

10aláírás gyűjt össze.