1,000 aláírás gyűlt össze.
Címzett: Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész és Pintér Sándor belügyminiszter
Kivizsgálást a Szőlő utcai javítóintézetben történtekről!
A Szőlő utcai javítóintézetben fiatal lányokat és fiúkat kényszerítettek prostitúcióra: az intézményvezető a gyanú szerint magas rangú (feltehetőleg Fidesz-KDNP-s) politikusoknak "közvetített" gyerekeket, és mindez évekig folyhatott úgy, hogy a gyermekvédelem és a hatóságok tudtak róla, de nem léptek. Ez a magyar állam szégyene, és a legnagyobb bizonyíték arra, hogy ez a kormány sokkal inkább védi a a bántalmazókat, mint az áldozatokat!
A Válasz Online-nak adott interjút Kuslits Gábor, a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) igazgatója nemrég. Úgy tudja, hogy a Szőlő utcai intézmény igazgatója magas rangú politikusoknak is kiszolgáltatott fiatal felnőtteket, ezért állhatott évekig politikai védelem alatt. Kuslits szerint a javítóintézet igazgatójáról már régóta terjedtek súlyos vádak, amelyek arról szóltak, hogy orgiákat tartottak, és kiskorúakat is kiszolgáltattak.
Nem akarunk csak a pletykákra hivatkozni, ezért fontos, hogy megtudjuk mi történt valójában!

Követeljük, hogy azonnal induljon független vizsgálat a Szőlő utcai ügyben, nevezzék meg, kik akadályozták a nyomozást, és induljon eljárás minden érintett ellen – legyen az intézményvezető, rendőri vezető vagy politikus. Követeljük, hogy az érintett politikusok neveit hozzák nyilvánosságra és vonják felelősségre!
Ki az a Zsolti bácsi?
Ki az a Zsolti bácsi?
Miért fontos?
A kegyelmi botrány óta mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a gyermekvédelem tarthatatlan állapotban van. A kormány nem a gyerekeket, hanem a csókos, politikai kapcsolatokkal rendelkező bántalmazókat védi. A Szőlő utcai ügy nem az első botrány, de mindannyiunk reménye, hogy az utolsó lesz. Tudnunk kell, mely politikusokhoz vittek áldozatokat, és átlátható, független vizsgálatot követelünk.
Támogatás bankkártyával
Támogatási információk
Fizetési szolgáltató: Barion
Fizetési szolgáltató: Barion