Ugrás a fő tartalomra

Címzett: prof. Karsai György és tanítványai valamint támogatói

Kiállás prof. Karsai György mellett

Tiltakozunk Karsai György méltatlan felmentése ellen.

Karsai György klasszika-filológus, színháztörténész, irodalomtörténész, egyetemi tanár, az Ókortudományi Társaság elnöke, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia címzetes tagja. Tanított az ELTE BTK-n, a Veszprémi Egyetemen, a Janus Pannonius Tudományegyetemen, a CEU-n, továbbá Strasbourg, Fribourg, Caen, Lille egyetemein, valamint Párizsban az École Normale Superieure-ön és a Paris X Nanterre egyetemen.
1995 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2014-től ugyanitt a Doktori Iskola vezetője.

2020-ban az SZFE alapítványi tulajdonba került. A modellváltás erőszakosan és gyorsan zajlott le. Számos tanár elhagyta ekkor az egyetemet. Karsai tanár úr viszont tanítványai és doktorandusz hallgatói miatt maradt. A Doktori Iskolát az utóbbi két év során, ellenszélben is a hallgatók és a tudomány szempontjait a legelső helyre téve, a legmagasabb szakmai színvonalon vezette, véleményét mindig nyíltan vállalta. Az egyetemi autonómia fontosságába vetett hitét megőrizte, az új vezetéssel mindvégig egyenesen és elegánsan kommunikált.

2022. 08. 26-án Karsai Györgyöt az új rektor mindenfajta indoklás nélkül és azonnali hatállyal fölmentette.

Ezzel a döntésével az egyetem vezetése a Doktori Iskola működését bizonytalanítja el. A hallgatók veszélyeztetve látják tanulmányaik folytatását, megkezdett kutatásaik lezárását. Az SZFE Doktori Iskolája az egyetlen hazai intézmény, amelyben a színház- és a filmművészet területén doktori fokozatot lehet szerezni. Karsai György indoklás nélküli menesztése megbontja a Doktori Iskola szakmai integritását. Ez a magyar kultúra és tudományosság szempontjából felmérhetetlen veszteség. Mindannyiunk közös érdeke, hogy egy ilyen szervezet fennmaradjon és zavartalanul működhessen.

Tiltakozunk a szakmaiságot semmibe vevő, felelőtlen döntés ellen.

Tiltakozunk az eljárás ellen, amely az SZFE elméleti képzésének egyik legnagyobb tanáregyéniségét méltatlan helyzetbe hozza, miközben egész életművéből az következne, hogy iskolateremtő munkájának folytonosságát professor emeritus cím adományozásával biztosítsák.
Tiltakozunk a szemlélet ellen, amely ignorálja az elvitathatatlan szakmai értékeket, a kultúra és tudományosság érdekében kifejtett több évtizedes tevékenységet.

Tiltakozunk az olyan világ ellen, amelyben az érdem helyett az akarat szerez magának érvényt.

Szolidaritásunkat fejezzük ki minden, a magyar kultúra és tudomány jövőjéért tevékenykedő, az universitas szellemiségét képviselő szakemberrel. Támogatásunkat fejezzük ki Karsai György iránt.

Aláírók:

Az SZFE Doktori Iskolájának jelenlegi hallgatói, doktorvárományosai és frissen végzett doktorai:

Porogi Dorka
Zsigó Anna
Bajor Lili
Benkó Bence
Beretvás Gábor
Blaskó Borbála
Csákvári Géza
Cserhalmi Sára
Daoud Dániel
Dér Asia
Dévényi Zoltán
Dobri Dániel
Fábián Péter
Faur Anna
Gál Eszter
Haragonics Sára
Hevesi László
Kelemen Kristóf
Kerkay Rita
Kocsányi András
Komlósi Orsolya
Kukk Zsófia
Lázár Helga
Lemhényi Réka
Leposa Balázs
Lestyán Attila
Liszka Tamás
Meggyes Krisztina
Mohácsi István
Molnár Attila Dávid
Mózes Gergely
Oláh K. Tamás
Patonay Anita
Rainer-Micsinyei Nóra
Sándor Júlia
Simányi Zsuzsanna
Szalay Dorottya
Szenteczki Zita
Szöllősi Barnabás
Táborosi András
Táborosi Margaréta
Tóth Cecília
Tóth Réka Ágnes
Trencsényi Klára
Ugrin Julianna
Váradi Ágnes
Vasvári Csaba (ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola, tanár úr témavezetettje)
Visky Ábel
Vízkeleti Dániel
Zoltán Áron
Zurbó Dorottya

Miért fontos?

Mindannyiunk közös érdeke, hogy az SZFE Doktori Iskolája, mint tudományos alkotóműhely fennmaradjon és zavartalanul működhessen.

Kiemelt kép: Karsai György via 444

Kategória

Frissítések

2022-08-31 10:09:23 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2022-08-30 18:40:05 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2022-08-30 11:45:07 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2022-08-30 10:50:05 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2022-08-30 10:22:28 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2022-08-30 09:48:46 +0200

10 aláírás gyűlt össze.