Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármestere

👇KERTVÁROST VAGY ÓRIÁSBERUHÁZÁST Nyíregyházán? Álljunk ki közösen a Sóstói-erdő nyugalmáért!

KERTVÁROST VAGY ÓRIÁSBERUHÁZÁST?

Álljunk ki közösen a Sóstói-erdő nyugalmáért!

Tisztelt Döntéshozók! Kedves Nyíregyháziak, Elszármazottak és az Erdő Barátai! 

Mi, alulírott nyíregyházi polgárok, elszármazottak és a várost ismerő, szerető támogatók, azért fogtunk össze, hogy megállítsunk egy tájidegen, környezetromboló óriásberuházást Nyíregyházán, a Csaló köz 2. szám alatt (2335/70 hrsz.). Ez a projekt nem csupán egy utca lakóinak magánügye: a Sóstói-erdő közvetlen szomszédságában tervezett lakótelep Nyíregyháza legfontosabb természeti és közösségi kincsét veszélyezteti. Hívunk mindenkit, akinek fontos Nyíregyháza! Ez a felhívás szól azoknak, akik itt élnek, és azoknak is, akik elszármaztak innen, de szívükben ma is nyíregyháziak. Szólunk azokhoz, akik a Tornapályán  sportolnak, akik az erdei játszótérre hozzák a gyerekeiket, erre kirándultak, vagy akiknek a Sóstói-erdő csendje jelenti a megnyugvást. Ne hagyjuk, hogy a jövő generációi már csak enyészetet lássanak ott, ahol ma még a természet az úr! Emlékezzünk: a Tokaji-hegy lábához tervezett lőtér építését is több mint 2300 ember összefogása és szakmai érvelése állította meg 2022-ben. Ott győzött a józan ész – itt is ezt várjuk el!

Miért követeljük a beruházás leállítását és felülvizsgálatát? 

1. Veszélyben a Sóstói-erdő ökoszisztémája és védett fajai! A Sóstói-erdő a nyírségi őserdők utolsó hírmondója, amely eredeti területének közel felét már elveszítette. A leendő építési telek a Natura 2000-es erdő szerves ökológiai szegélye. Védett madaraink nem térképpel a szárnyuk alatt járnak erre költőhelyet keresni,hogy ez még Natura 2000-es erdő, na de ott pár méterre a telek már a magánberuházóé: a tervezett építkezés területe most még madárdaltól hangos minden nap, így követeljük az itt élő, fészkelő és táplálkozó védett fajok védelmét, mint például: • macskabagoly (Strix aluco) • énekes rigó (Turdus philomelos) • csuszka (Sitta europaea) • nagy fakopáncs (Dendrocopos major) • tengelic (Carduelis carduelis) • zöldike (Carduelis chloris) Ezek a madarak nem elvont fogalmak, hanem a Csaló köz lakóinak mindennapi társai, Nyíregyháza természeti kincsei. Megvédésük nem választás kérdése, hanem törvényi kötelesség! A madarakon kívül is jelentős értéket képviselő védett flóra és fauna jellemző itt: • mogyorós pele (Muscardinus avellanarius) • európai mókus (Sciurus vulgaris)• keleti sün (Erinaceus roumanicus) • nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) • nagy hőscincér (Cerambyx cerdo) • ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis) • epergyöngyike (Muscari botryoides)!

2. Drasztikus beavatkozás a vízháztartásba A szakirodalom rávilágít: az erdő kiemelt értéket jelentő, 80 évnél idősebb kocsányos tölgyes (Quercus robur) állományai rendkívül érzékenyek a vízszintváltozásra, és a fiatal fák sem tudnak megfelelően fejlődni kiszáradó talajviszonyok között. A 26 000 m³ föld kitermelése és a monumentális mélygarázs-betonlemez megsértheti a vízzáró réteget, meggátolhatja a talajnedvesség természetes áramlását. Ez nemcsak a tölgyesünk kiszáradásához vezethet, de a környező kertvárosi házfalakra is hatással lehet. 

3. Elmaradt párbeszéd, titkolt tervek A lakosságot későn értesítve, nyilvános fórum nélkül, rekordgyorsasággal született döntés az építési engedély kiadásáról. Kérjük a döntéshozókat, vegyék figyelembe: a város fejlődése nem mérhető csak beruházott négyzetméterekben! Követeljük a Natura 2000 terület természetvédelmi kezelője, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, illetve az erdő kezeléséért felelős Nyírerdő Zrt. érdemi bevonását és a beruházás teljes körű környezeti hatásvizsgálatát! 

4. Élhetetlen forgalom és légszennyezés A 4 emeletes tömbök megállítják a friss erdei levegő áramlását. A 0 darab felszíni parkoló miatt a Csaló köz és a Tornapálya környéke közlekedési káoszba süllyedhet. Csak az építés megkezdéséhez több mint 2000 teherautónyi földet akarnak elhordani a telekről – már maga az építkezés folyamata is sokkolni fogja az erdőt és az itteni lakosságot.

Kérjük Nyíregyháza vezetését, hogy mutasson hasonló bölcsességet és határozottságot a Sóstói-erdő védelmében, mint amilyet a Tokaji-hegy esetében láthattunk a lőtér-beruházás elvetésekor – ahol a döntéshozók végül belátták: a természet és a lakosság nyugalma előrébb való a betonozásnál.

 

Miért fontos?

Ne hagyjuk, hogy a jövő generációi már csak enyészetet lássanak ott, ahol ma még a természet az úr! 

Nyíregyháza, Sóstói-erdő, Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Frissítések

2026-05-23 12:00:05 +0200

Supporters attended "Élőlánc az élő erdőért, élő piknik és találkozás - Miért szeretem az erdőt? "

2026-05-14 14:58:09 +0200

Tárgy: Siker! 🎉 A döntéshozók asztalához ültünk!
Kedves Erdő-őrző Támogatónk! 🌳🛡️
Összefogásunk megnyitotta a Városháza és a Kormányhivatal kapuit! Több mint 1000 aláírónk erejével érdemi párbeszéd indult a Sóstói-erdő védelmében.
Mi történt? 👇
🤝 Dr. Polgári András (Kormányhivatal): Ismertettük a Natura 2000 hatásbecslés hiányát és a mélygarázs kockázatait. Az eljárási anomáliák kapcsán konkrét ígéretet kaptunk a helyzet kivizsgálására! 🧐📜
🏙️ Kovács Rita (Főépítész): Egy platformon vagyunk a város érdekeiért. Készült egy belső szakmai anyaguk, ami a döntéshozók előtt van. Kértük a megosztását, várjuk a választ! 📂
Ez a Te sikered is! Végre partnerként kezelnek minket, a Te aláírásod nyitotta ki az ajtókat. 💪✍️
Hogyan tovább?
🚀 A bírósági eljárás zajlik, mi figyelünk. Következő mérföldkövünk a 2000 aláírás.
Köszönöm, hogy az Erdő Őrzője vagy! 🦊🌲
Décsiné Füzessi Viktória & a csapat

2026-05-14 07:01:30 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2026-05-11 10:51:39 +0200

Igazán remek hírem van: petíciónk megemlítésre került több médiafelületen az elmúlt héten!
Ezek jelentek meg rólunk:
https://www.facebook.com/61555458616051/videos/2392832961142227
https://www.nyiregyhaza.hu/post/peticio-egy-csalo-kozi-beruhazas-ellen-gyujtottek-alairasokat-2026-05-07
https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2026/05/peticio-inditasa-nyiregyhaza-lakopark-epites
https://youtu.be/yq92fJMXmgo?si=E2RGNYN7osqSTFvA
https://sunshine.hu/peticio-indult-a-sostoi-erdo-melle-tervezett-lakopark-ellen

2026-05-06 00:02:50 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2026-05-04 14:17:58 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2026-05-03 18:59:01 +0200

10 aláírás gyűlt össze.

2026-05-03 18:54:22 +0200

A „KERTVÁROST VAGY ÓRIÁSBERUHÁZÁST?” elnevezésű civil kezdeményezés szervezői tisztelettel meghívják Önöket sajtónyilvános eseményükre és az azt követő petícióátadásra.
Időpont: 2026. május 7. (csütörtök), 09:30 óra
Helyszín: Nyíregyháza, Városháza előtti Kossuth tér (gyülekező és tájékoztató), majd közös
átvonulás az érintett hivatalokhoz.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Ne hagyjuk, hogy a jövő generációi már csak enyészetet lássanak ott, ahol ma még a természet az úr!