Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Magyarország Kormánya

Jogot a független kultúrához!

Követeljük a kormánytól, hogy azonnal fejezze be a független kulturális élet szereplőinek ellehetetlenítését.
Követeljük, hogy augusztus közepétől kezdve tegye lehetővé az 500 főnél nagyobb kulturális események megrendezését.
Követeljük hogy az esetleg szükséges egészségügyi korlátozások betartása mellett tegyék lehetővé a kulturális élet valamennyi szereplőjének, hogy küldetését maradéktalanul teljesíthesse az őszi-téli szezonban is.

Miért fontos?

Ez a petíció nem az első azok sorában, melyek kiállnak a független kultúrához való jogunkért. Néhány hónappal ezelőtt már ki kellett állnunk egyszer, akkor a független színházi- és előadó-művészetet akarta a kormány intézkedéseivel bedarálni. Az elmúlt hónapok nem csupán azt mutatták meg, hogy életünkben milyen fontos szerepet játszik a kultúra, de azt is, hogy az alkotóknak fontos, sőt, létszükséglet, hogy eljuthassanak közönségükhöz.

Ehhez képest jelenleg az a helyzet állt elő, hogy a kormány önkényes intézkedéseivel és a bizonytalanságban tartással már nem csupán a színházművészetet, de valamennyi független kulturális szereplő és csoport anyagi és szakmai ellehetetlenítését éri el. Köztük olyan alkotókét és alkotói csoportokét, akik eddig sem vettek igénybe állami támogatást és kizárólag közönségük és magánszponzoraik támogatásából tartották fent magukat.

A kultúrához való jog alapvető emberi jog, melyet az ENSZ egyetemes emberi jogokról való nyilatkozata is rögzít. A kormány jelenlegi intézkedéseivel ezt az alapvető emberi jogunkat akarja megszüntetni.

Kategória

Frissítések

2020-08-06 13:47:10 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2020-08-05 09:57:29 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2020-08-02 20:17:29 +0200

10 aláírás gyűlt össze.