100 aláírás gyűlt össze.
Címzett: Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere; Fülöp Attila, szociális ügyekért felelős államtitkár
Játszóteret az akadályozottaknak!
Tisztelt Kásler Miklós Miniszter Úr!
Tisztelt Fülöp Attila Államtitkár Úr!
Magyarország játszóterei egytől egyig azt a célt szolgálják, hogy a gyerekek játszhassanak, fejlődhessenek, mozoghassanak, jól érezhessék magukat, de ez nem mindig valósulhat meg. Származástól, szociális háttértől, mozgáskorlátozottságtól, fogyatékosságtól, vagy más különbözőségtől függetlenül minden gyereknek lehetőséget kellene adni, hogy felhőtlenül játsszon.
A legtöbb sérült gyereknek nincs hozzáférése a játszóterekhez, mivel ők nem tudják használni az ép gyerekek számára tervezett játékokat. 1989-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) elfogadta a Gyermekjogi Egyezményt, amit Magyarország is aláírt. Ez az egyezmény összefoglalja azon jogok minimumát, amit minden államnak biztosítania kell a gyerekeknek.
Azzal, hogy sok sérült gyermek számára nem elérhető a játszótér, a következő jogaik sérülnek:
6. cikk – Az élethez, az életben maradáshoz, és a fejlődéshez való jog: Joguk van ahhoz, hogy teljes életet éljenek, és fejleszthessék a képességeiket.
23. cikk – A fogyatékossággal élő gyermekek jogai: Ha valaki fogyatékkal él, joga van a különleges gondoskodáshoz és segítséghez, azért, hogy teljes életet élhessen.
31. cikk – A gyermek joga a szabadidőhöz, a játékhoz és a kultúrához: Joguk van játszani, pihenni, kulturális vagy művészeti tevékenységekben való részvételhez!
Azt követeljük, hogy Magyarország is tegyen eleget a fenn említett kötelezettségeinek, és a gyermekek jogainak védelmében a következő kéréseket fogalmaztuk meg:
-Minden Magyarországon lévő játszótéren helyezzenek el legalább egy olyan játékot, amit sérült gyerekek is tudnak használni!
-Tegyék akadálymentessé az összes játszóteret!
-Tartsák karban a mozgássérültek számára kihelyezett játékokat!
Amíg egy sérült gyereknek akár órákat kell utazni a legközelebbi játszótérig, vagy csak távolról figyelheti ép társai játékát, addig jogaik észrevétlenül sérülnek. A gyerekek mindaddig különcként fognak tekinteni sérült társaikra, amíg azt tapasztalják, hogy a játszótér szélén magányosan ülnek. Nem hagyhatjuk, hogy így folytatódjon! Nem tagadhatják meg, hogy a sérültek is igazán gyereknek érezzék magukat, felfedezzék a játék örömét!
Miért fontos?
A játszótér a felnőtt társadalom apró másolata: barátságok szövődnek, konfliktusok alakulnak ki. A gyerekeknek ez biztosít teret ahhoz, hogy tanuljanak az emberi kapcsolatokról, arról, hogyan kell viszonyulni egymáshoz. De a mini társadalom sem tökéletes: a felnőtt társadalom hű másolataként a mozgássérültek és a fogyatékkal élők itt is szegregáltak, esélyük sincs, hogy a mini társadalom teljes jogú tagjaivá váljanak.
Hogyan várhatjuk el, hogy a sérült emberek egyenlő szerepet kapjanak a társadalomban, ha már gyerekkoruktól kezdve elszigeteljük őket?
Hogyan várhatjuk el, hogy mindenki a társadalom egyenlő tagjaként kezelje sérült társait, ha már gyermekkorától azt látja, hogy a szegregáció a korlátozottság természetes velejárója?
Ha nem küzdünk minden erőnkkel azért, hogy a sérült gyerekek ugyanúgy játszhassanak, barátkozhassanak, mint ép társaik, ha nem tanítjuk meg gyermekeinknek, hogy az embert lássák sérült társaikban, ne csodálkozzunk, ha felnőtt korunkra természetessé válik számunkra a tény, hogy sok fogyatékossággal élő személy ki van rekesztve a társadalomból.
A társadalmi előnyöket latba vetve egy játék a mozgássérülteknek nem nagy kérés. Ez az egy játék nem csak a játszóteret változtatja meg: ez a játék a társadalmi összetartást, szolidaritást és nyitottságot szimbolizálja a sérült gyerekek felé.
Most mutasson a mini társadalom példát! Engedjük nekik, hogy bebizonyítsák: élhet harmóniában sérült és ép, és hogy különbségeik ellenére mindannyian ugyanazok: gyerekek!