Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Innovációs és Technológiai Minisztérium

Járatritkítás helyett hosszútávú koncepciót a regionális közlekedésben!

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) június 6-tól 34 vasútvonalon drasztikus járatritkítást tervez bevezetni bármiféle társadalmi egyeztetés nélkül. 20 vasútvonalon naponta irányonként mindössze egy, további 9 esetében pedig kettő járat közlekedne, sok esetben pótlóbuszt sem biztosítanának. Mindezt álságosan a koronavírus-járványra hivatkozva teszik, holott folyamatosan oldják fel a kijárási korlátozásokat. A lakosság számára komplett térségek maradnának használható vasúti szolgáltatás nélkül úgy, hogy a terv érdemi megtakarítást nem eredményezne, csak játék a számokkal, miközben munkahelyeket és a munkahelyek elérhetőségét veszélyezteti nemcsak a MÁV-csoportnál, de a vonalak által érintettek körében is.

1.) Kérjük, hogy az ITM álljon el a járatritkítás és megszüntetés június 6-ra tervezett bevezetésétől! A járvány alatti és azt követő utazási szokások semennyire nem tekinthetők reprezentatívnak, így most erre hivatkozva évtizedekre kiható döntéseket hozni a lakosság érdekeivel ellentétes. A fertőzésveszélyt sokkal inkább növeli, ha az utasokat kevesebb járattal vagy a vonatoknál kevesebb férőhellyel rendelkező buszokkal szállítják el, a gazdaság újraindítása szempontjából pedig kiemelkedően fontos a vidéken élők mobilitásának biztosítása.

2.) 2020 végéig készüljön koncepció a regionális közösségi közlekedés fejlesztésére! Csak részletes és a térségekben élők szempontjait figyelembe vevő, nyilvános vizsgálat után vezessenek be bármiféle változtatást! Az érintett vasútvonalak kapcsán a cél a versenyképes szolgáltatás bevezetése, nem pedig az utasok elüldözése a megszűnő vasúti szolgáltatások révén. Sürgős szükség van a kormány által évek óta ígérgetett, de soha meg nem valósított menetrendi összahangolásokra és közös busz-vasút tarifarendszerre.

3.) Készítsék elő a térségi vasútvonalak járműveinek cseréjét! A 40 éves csehszlovák motorkocsik helyett korszerű – idősek, babakocsival, csomaggal utazók számára akadálymentességet, és minden utas számára kényelmet nyújtó szerelvényekre van szükség, melyek akár kis költségből, használtan is beszerezhetőek.

Miért fontos?

Miközben a környező országok a regionális vasutak fejlesztését támogatják, az ITM döntése országszerte 34 vasútvonal elsorvasztását jelenti: ezeken a vonalakon irányonként napi 1-2 járat maradna, mely az utazók számára a bezárással egyenértékű: ilyen kínálat mellett rendkívül hátrányos helyzetbe kerülnek az autóval vagy jogosítvánnyal nem rendelkezők, a mozgáskorlátozottak és az idősek, továbbá a diákok iskolába történő eljutása is bizonytalanná válik. A tervezett lépéssel az 1968-as, a hazai közlekedésben máig hatalmas sebeket jelentő közlekedéspolitikai koncepció, illetve a 2007-es és 2009-es vonalbezárások rémképe idéződik fel, mely ellen éppen a jelenlegi kormány kelt ki, és állította vissza korábban bezárt vonalakon a forgalmat.

Az intézkedés finanszírozási és üzemeltetési szempontból is fenntarthatatlan állapotot idéz elő. A vasúti közlekedésben az állandó költségek aránya rendkívül magas a változó költségekhez képest, előbbiek viszont nem csökkennének a napi 1-2 vonat meghagyása miatt, hiszen a vasúti infrastruktúrát (pályakarbantartás, állomási személyzet) a vonatok számától függetlenül fenn kell tartani. A tervezett, de reméljük, hogy nem megvalósuló intézkedés tehát álságos és gyáva, mélységesen szakmaiatlan és a vidéki magyar lakosság érdekeivel ellentétes.

Ha Te is elfogadhatatlannak tartod, hogy a minisztérium szakmai alap nélkül, sunyi módon, a vidéki magyarok háta mögött akarja leépíteni a regionális közösségi közlekedést, kérjük, írd alá petíciónkat!

Kategória

Frissítések

2020-05-30 09:52:05 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2020-05-29 23:16:52 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2020-05-29 20:06:28 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2020-05-29 19:32:46 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2020-05-29 19:20:55 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2020-05-29 19:17:48 +0200

10 aláírás gyűlt össze.