50 aláírás gyűlt össze.
Címzett: Lakók / Budavár Önkormányzat / Budapest Közút Zrt.
I. kerület Pauler utca és környéke biztonságos forgalmi rendezése
Kedves Szomszédok, az alábbi indítványt szeretnénk eljuttatni a Budavári Önkormányzat és a Budapest Közűt számára. Az indítvány olyan fejlesztéseket fogalmaz meg az I. kerületi Pauler utca és környezetében, melyek a közlekedési morál és biztonság fejlesztését szolgálják.
Miért fontos?
1. Az I. kerület Pauler utcai járdán vezetett (elválasztott gyalog- és) kerékpárút elavult, a 2000-es évek közlekedési politikáját jellemzi, az akkori kerékpáros forgalomra tett átmeneti megoldást. Az elmúlt években megnövekedett kerékpáros forgalmat ez az út már nem képes biztonságosan kiszolgálni, a gyalogos és kerékpáros konfliktusok / veszély helyzetek napi rendszerességűek, ezért számos más budapesti példához hasonlóan a kétirányű kerékpáros közlekedést, a kerékpáros forgalom átvezetését javasoljuk az úttestre. A Pauler utca egyirányú, személygépjármű forgalma minimális, az utcába behajtók zöme parkolási céllal érkezik, mely a rendőrség közlekedési szokásaira is vonatkozik.
Kérjük a Pauler utca járdán osztott kerékpárútjának megszüntetését és áthelyezését a forgalmi útra!
2. A Pauler utca Roham és Alagút utca közötti szakaszon jelentős gyalogosforgalom tapasztalható. A helyi posta, számos kereskedelmi- és vendéglátóüzlet, jelentős tömegközlekedési átszálló forgalom is itt vezetődik el, hiszen a hangos, szmogos és rendkívül veszélyes Krisztina körút / Alagút utca helyett sokan inkább a nyugodt kerülő utat választják az átszállásra (56-os villamos és 105, 78 és várbuszok). A tárgyi járdaszakasz tehát rendkívül keskeny, a pollerek a kresz által előírt 1,5 méteren - néhol alíg 1 méteren - belül kerültek elhelyezésre (KRESZ: a járda szélességének legfeljebb a felét foglalhatja el és a gyalogosok számára legalább 1,5 méteres szabad területet biztosítson). Jelenleg folyik az Alagút és Pauler utca sarkán álló épület (volt CBA) felújítása, melynek következtében a parkolást tiltják, vagy párhuzamossá teszik a tehergépjárművek áthaladását biztosítandóan. Az új forgalmi rend fellazította a járdát, és, bár az oszlopokat kerülgetve, de a gyalogosok kényelmesebben és biztonságosabban tudnak közlekedni.
Szeretnénk kérni a a gyalogos rend visszaállítását a Pauler utcában az Alagút és Roham utcák között, az autók úttesten való elhelyezését és parkoltatását, és a szabálytalanul elhelyezett pollerek eltávolítását!
3. A Pauler és Mikó utca kereszteződése rendkívül veszélyes, jelentős átmenő forgalom terheli ezt, a Vérmezőt és környékét elválasztó szakaszt. Az átkelést mindössze egy kerékpáros átvezető biztosítja, mely kevéssé hívja fel az autósok figyelmét a megváltozott forgalmi helyzetről, így a legtöbb esetben átszáguldanak rajta.
A Mikó utcai átkelőt rengeteg gyalogos (kisgyerekesek stb.) is használja, ezért szereténk kérni a megfelelő forgalmi jelzés (zebra) felfestését, esetleg forgalomcsökkentő sziget elhelyezését, mely az autósokat lassításra / megállására kényszeríti.
4. A Pauler utca a környező éttermek vendégforgalma miatt rendkívül sűrű, a parkolás sokszor kihívással jár; ez egy adottság, amivel az itt lakók és ide költözők kalkulálnak. A Pauler utca páratlan oldalán a járdán való parkolás halszálkában engedélyezett, felfestés hiányában azonban az idelátogatók rendszeresen figyelmen kívül hagyják a KRESZ által előírtakat és úgy állnak fel a járdára, hogy korlátozzák, esetenként lehetetlenné teszik a gyalogos közlekedést (nem egyszer fordult elő, hogy a babakcsit toló szűlők az úttestre kényszerültek a szabálytalanul és felelőtlenül parkoló vendégek miatt.)
A Pauler utca páratlan oldalán kérjük a járda felszabadítását, így lehetőség nyílik a kétirányú kerékpárút forgalmi úton való elhelyezésére is.
5. A Krisztina körút szintén rendkívül terhelt útszakasz, ahol a parkolás nem megengedett. Az itt lakóknak mérlegelniük kell, hogy vagy parkolnak, vagy pedig közlekednek a közúton, de a gyalogos forgalom ellehetetlenítése nem lehet opció; márpedig a körúton számos vendéglátóhely működik, melyek - autós - vendégforgalma terheli és akadályozza a gyalogos közelekdést a tárgyi szakaszon. A képen látható járdaszakaszon továbbá a Déryné fás kaspói is kikerülnek márciustól novemberig, mely a lakók számára is fontos, értékes hozzájárulás a környezethez, azonban a járdán parkoló autókkal együtt teljesen ellehetetlenítik a gyalogos közlekedést.
A Krisztina körúton, kérjük, a parkolást tiltó jelzések felfestését / feltüntetését, a szabályok betartatását. Szeretnénk továbbá jelezni, hogy a poller oszlopok elhelyezése csak csökkenti a gyalogos felületet, ezért más, alternatív megoldások vizsgálata javasolt.

Hogyan lesz kézbesítve
Nyilvános levélben küldöm el az illetékeseknek.